A Péntek Lajos Alapítvány pályázati felhívása

A pályázat keretösszege 650.000,- Ft., amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény. A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

Az Alapítvány ezzel a pályázattal elsősorban a 18. év alatti azon rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak.

Örömmel vennénk olyan pályázatot is, ahol az átlagtól eltérő tevékenység gyakorlóját támogathatnánk, aki például zenei vagy más művészeti területen is eredményes. Továbbá szívesen támogatunk olyan pályázó diákot, aki kreatív gondolkodásával a későbbiekben eredményes tanulmányokat folytathat például műszaki-, informatikai területeken.

Előnyben részesítjük:

Pályázni kizárólag a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap és a mellékletek, valamint a bemutatkozó levél határidőben történő benyújtásával lehet.

A pályázati adatlap innen tölthető le: https://goo.gl/rqJ4yq

A pályázó a tanulmányát-, életvitelét segítő különféle eszközök, beszerzésére nyújthat be pályázatot.

A megpályázható összeg: maximum 30.000-50.000,-Ft, tanulmányi átlagtól függően, melyet a kuratórium határoz meg. Amennyiben egy családból több pályázat érkezik be a kuratórium egyedi döntésével az egy családban élő gyermekeket együttesen támogathatja az egyéb körülmények figyelembevételével megállapított összeggel.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó eszközökre lehet:

A pályázat kötelező mellékletei:

1. Pályázati adatlap

2. Látássérülést igazoló dokumentum
a). MVGYOSZ és tagszervezeteinek tagsági igazolványának fénymásolata (fényképes és az érvényes tagsági jogviszonyt igazoló oldalak) vagy,
b). emelt szintű családi pótlékot megállapító érvényes határozat fénymásolata

3. Az egy háztartásban élő több látássérült személy esetén valamennyiük fogyatékosságát igazoló dokumentumok (tagsági igazolvány fénymásolata, vagy fogyatékossági támogatást vagy vakok személyi járadékát megállapító határozat másolata, vagy emelt összegű családi pótlékot megállapító határozat másolata)

4. Bemutatkozó levél a pályázati adatlapon közöltek szerint.
– iskolai pedagógus javaslata a pályázati adatlap figyelembevételével, a pályázó tanulmányaira. tekintettel.
– az iskolai jogviszony igazolása.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a csatolandó fogyatékosságot igazoló dokumentumokat minden esetben másolatban szíveskedjenek benyújtani, kivétel a nyertes pályázok által benyújtott eszközvásárlás eredeti számlái! A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és VGYKE nem vállalja az eredeti dokumentumok visszajuttatását a pályázók részére!

Nyomatékosítjuk, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett eszközről szóló számlák dátuma 2017. október 02. és december 15. közé esik, illetve a benyújtott eredeti számlák a támogatott személy nevére szólnak.

Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

A pályázati felhívás és adatlap 2017. október 2. napjától letölthető a VGYKE honlapjáról (ide kattintva is), illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146. Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1)384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com

Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete:
Cím: 2040. Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 428-727
E-mail: budaors@vgyke.com

Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2700. Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com

Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2370. Dabas, Szent István tér 1/B
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com

Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com

Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete:
Telefon: (70) 387-5263

Dunakanyari Látássérültek Egyesülete:
Cím: 2600. Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje 2017. november 10. péntek.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380. Budapest, Pf. 1075. illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban.

Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző legkésőbbi dátuma 2017. november 10. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás határideje 2017. november 10. péntek 12 óra.

A pályázatok benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázatokat a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány kuratóriuma bírálja el legkésőbb 2017. november 25. napig.

A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 7 munkanapon belül minden pályázó értesítést kap, az általa megadott E-mail címére vagy a pályázó iskolájának E-mail címére, ennek hiányában a pályázó postai úton kap értesítést. Az értesítés objektív feltétele a jól olvasható cím megadása. A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2017. december 15-ig van lehetőség.

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

A megpályázott eszköz megvásárlását a pályázó nevére szóló ÁFA-s számlával kell igazolnia a nyerteseknek, melynek eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell mutatni, és leadni. Az eredeti számla kerül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványához. A támogatást az Alapítvány jóváhagyása után, utófinanszírozásként, egy összegben, banki átutalással, a pályázó által megjelölt bankszámla tulajdonos bankszámlájára kerül kifizetésre, a nyertes pályázó nevének feltüntetésével.

A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére bármilyen, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

Várjuk a megkereséseket, hogy az adományozók szándékainak megfelelően segíthessük a látássérült tanulókat!

Felkérés:
Jelen pályázattól függetlenül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztelettel kéri a pályázó környezetében élőket és a jószándékú ismerősöket, hogy SZJA 1%-os felajánlásukkal, vagy más adományukkal segítsék a rászorult gyermekek támogatását segítő munkát.

Az alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10200823-22213619-00000000

Az így befolyt pénz csaknem teljes egészében növeli a későbbi pályázatok finanszírozására fordítható összeget, mely több gyermek támogatását teszi lehetővé.

A most támogatásra fordítható összeg, az évek alatt felajánlott adományoknak köszönhetően áll rendelkezésre.

Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány
E-mail: simbetet@nordtelekom.hu
Telefon:(1) 407 0773
http://web.nordtelekom.hu/simasz/alapitvany.html
Budapest, 2017. október 2.

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
és Sipos Balázs, az Alapítvány képviselője

Péntek Lajos

Péntek Lajos alapító
Forrás: www.dsy.hu

A Trivium Egyesület pályázatai

100 Mini Történet – Novellapályázat

A Trivium Egyesület 100 Mini Történet címmel novellapályázatot hirdet.

A pályázatra életkori megkötés nélkül kezdő és rendszeresen publikáló írók jelentkezését is szívesen fogadjuk. Hazai és határon túli írók egyaránt pályázhatnak.

Téma megkötés nincs. Nevezési díj nincs. A pályázat jeligés.

Beküldési feltételek
Pályázni kizárólag olyan prózai művekkel lehet, amelyek sem nyomtatott, sem elektronikus formátumban nem jelentek meg sem antológiákban, sem egyéni honlapokon, blogokon. Egy szerző legfeljebb 5 novellával pályázhat, a novellákhoz jeligét kell társítania. A jelige bármilyen szó lehet, az helyettesíti a szerző nevét a zsűritagok előtt.

A novellákat e-mailben a palyazatok@triviumnet.hu címre kérjük beküldeni.

A szerzők azonosítása miatt az e-mailnek tartalmaznia kell a szerző nevét, jeligéjét és az elérhetőségét (lakcím, telefonszám).

Az emailben csatolt fájlként kérjük beküldeni a novellát doc, docx, rtf vagy odt formátumban.

A tárgy mezőbe kérjük beírni:100 mini történet”.

Beküldési határidő: 2017. november 30. éjfél

Japán a szamurájkorban – Novellapályázat

A Trivium Egyesület Japán a szamurájkorban címmel novellapályázatot hirdet.

Téma: Az írások a szamurájkori Japánban játszódjanak. Ez az időszak a Muromacsikortól a Meidzsikorig, azaz 1392-1867-ig tartott. Nincs műfaji megkötés, azaz a mű lehet történelmi fikció, fantasy, sci-fi. Nem anime és manga átírásokat, fanfictionöket, hanem a japán történelmen és kultúrán alapuló történeteket várunk.

A pályázatra életkori megkötés nélkül kezdő és rendszeresen publikáló írók jelentkezését is szívesen fogadjuk. Hazai és határon túli írók egyaránt pályázhatnak.

A pályázat jeligés. Nevezési díj nincs.

Beküldési feltételek
Pályázni kizárólag olyan prózai művekkel lehet, amelyek sem nyomtatott, sem elektronikus formátumban nem jelentek meg sem antológiákban, sem egyéni honlapokon, blogokon.
Egy szerző legfeljebb 2 novellával pályázhat.
A szerzőnek a novellákhoz jeligét kell társítania. A jelige bármilyen szó lehet, az helyettesíti a szerző nevét a zsűritagok előtt.

A novellákat emailben a palyazatok@triviumnet.hu címre kérjük beküldeni.

A szerzők azonosítása miatt az e-mailnek tartalmaznia kell a szerző nevét, jeligéjét és az elérhetőségét (lakcím, telefonszám).

Az emailben csatolt fájlként kérjük beküldeni a novellát doc, docx, rtf vagy odt formátumban.
A tárgy mezőbe kérjük beírni: „Japán a szamurájkorban”.

Beküldési határidő: 2017. november 30. éjfél

A pályázatokról további tudnivalókat az alábbi linkre kattintva érhetnek el:
http://triviumnet.hu/2017/09/06/100-mini-tortenet-novellapalyazat/

a képen látható egy toll papírral

a kép forrása: kultfm.hu

Gépjármű szerzési és átalakítási támogatás

A jogosultak köre:

A jogosultság megállapítása:

Bővebben itt olvashatnak:
www.lehetosegauto.hu

A kép forrása: http://lehetosegauto.hu

A kép forrása: http://lehetosegauto.hu

Tanulmányi támogatás

A VGYKE, az MVGYOSZ döntése, illetve az elnökség 14/2017. számú határozata értelmében tanulmányi támogatás pályázatot ír ki az egyesület kiskorú tanulói részére. A pályázat keretösszege 200.000,- Ft, amely az MVGYOSZ-nek a VGYKE részére 2017. évben leosztott SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Egyesületünk ezen pályázattal azon diák tagjait kívánja támogatni, akik általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják.

Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2017-es évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2017-es tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.

Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet. Az űrlap mellé kötelező mellékletként csatolni szükséges a pályázó eredményesen lezárt tanulmányi évét igazoló bizonyítvány másolatát.

Az űrlap innen érhető el: vgyke_adatlap_tanulmanyi_2017

A támogatási összeg egyszeri 10.000,- Ft . A támogatásról kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.

A pályázati felhívás és adatlap beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben is a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com

Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete
Cím: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 428-727 (70) 773-4054
E-mail: budaors@vgyke.com

Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com

Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B.
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com

Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com

Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete
Telefon: (70) 387-5263
E-mail: pilisvorosvar@vgyke.com

Dunakanyari Látássérültek Egyesülete
Cím: 2600 Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje 2017. június 30.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2017. június 30.

A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2017. július 8. napjáig.

A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján és hírlevelében.

Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

vgyke logó

vgyke logó

Érdekel a vers, a színház? Gyere a Drámatáborba!

A képen színházi maszkok láthatóak

Forrás: felvidekma.hu

2017. július 01. és 07. (hét nap, hat éjszaka) között a Kultúra 2000 Bt. a VGYKE támogatásával Drámatábort szervez
14 és 19 év közötti látássérült, valamint mozgássérült diákok számára!

Helyszín: 8630 Balatonboglár, Széchenyi István u. 20. Az akadálymentesítés és segítő személy megoldott.

Táborvezető: Vecsey Miklós színművész

Előadók:
Kováts Adél Kossuth-díjas színművész, a Radnóti Színház igazgatója, és
Linka Ágnes előadóművész, az MTVA kulturális szerkesztője.

Utolsó este a tanultakból előadást tartunk a Balatonlellei Népfőiskolai Táborban!

A foglalkozásokat szabad programok, strandolás, hajókirándulás, kalandpark színesítik.

A tábor díja 50.000 Ft, mely tartalmazza a szállást, teljes ellátást, a foglalkozásokat és az összes program költségét. A diákok által térítendő összeg 20.000 Ft, a fennmaradó 30.000.- Ft-ot a VGYKE az Egyesület saját tagjai számára támogatásként nyújtja.

Jelentkezni a VGYKE Ügyfélszolgálatán az ugyfel@vgyke.com email címen lehet egy bemutatkozó levél, illetve az Adatlap csatolásával. Az Adatlapot kérje a fenti email címen, vagy érdeklődjön a 384-55-41-es vezetékes, illetve a 0670 387 52 67-es mobilszámon.

A jelentkezés folyamatos.

Minden versszerető és színház iránt érdeklődő fiatalt sok szeretettel várunk!

Új üdülési pályázatok

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány három új pályázatot hirdetett az Erzsébet-program keretében 2017/2018-ban felhasználható üdülésre. A pályázatok ezúttal nagyszülőknek és unokáiknak, gyermeküket egyedül nevelő szülőknek és gyermekeiknek, illetve kétgyermekes családoknak szólnak.

Regisztrálni és pályázatot benyújtani most is kizárólag elektronikusan lehet a www.erzsebetprogram.hu oldalon 2017. május 28. és június 30. között.

Bővebben az alábbi linken tájékozódhatnak:

http://www.erzsebetprogram.hu/gyermekuket-egyedul-nevelok–ket-gyermekes-csaladok–valamint-nagyszulok-es-unokaik-is-palyazhatnak-a-gyermeknapkor-nyilo-uj-udulesi-kiirasokra

A „Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány” pályázata

Kép forrása: http://www.nkvg.hu

Kép forrása: http://www.nkvg.hu

Az alapító okirat szerint évente, legfeljebb 10 pályázó részesülhet egyösszegű, pénzbeli támogatásban.

1. Elnyerhető támogatás
Alapítványunk ebben az évben a beérkezett pályázatok alapján maximum 200.000 Ft összegben fog támogatást nyújtani, legfeljebb tíz, sikeresen pályázó látássérült személynek.

2. A támogatandó célok:
Az Alapítvány az alábbi konkrét célokat támogatja, feltéve, hogy azok megvalósítása 2017 – ben folyamatban van, vagy legalább elkezdődik, illetve az ilyen célokra esetleg korábban felvett bankhitel törlesztése 2017 – ben is folyik.

a) Lakásvásárlás, lakáson fennálló tulajdonközösség megszüntetése,lakáscsere;
b) Lakás építése, bővítése;
c) Lakás felújítása, tatarozása;
d) illetve az a)- c) pontokban felsoroltakkal összefüggésben felvett bankhitel kiváltása, csökkentése.

3. A pályázók köre:

Pályázatot nyújthat be az, az életvitelszerűen Budapesten élő vak nagykorú személy, aki vakok személyi járadékára, illetve fogyatékossági támogatásra való jogosultságát, hitelt érdemlően (pl. megállapító határozattal), igazolni tudja és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, illetőleg a szövetség bármely fővárosi illetőségű tagegyesületének a tagja. A pályázat szempontjából életvitelszerűen Budapesten élőnek minősül az a tag is, aki a támogatás segítségével Budapestre szándékozik költözni.

Az Alapítvány Alapító Okirata szerint a 2. a) és b) pontban meghatározott célra ugyanaz a személy csak egy alkalommal kaphat támogatást, illetve a c) pontban meghatározott célra ugyanaz a személy öt éven belül újabb támogatást nem kaphat. Azok a pályázók tehát, akik az a), illetve b) pont szerinti támogatásban már részesültek, valamint akik a c) pont szerinti támogatásban öt éven belül részesültek, és a támogatást ténylegesen igénybe is vették, most nem pályázhatnak.

Az, akinek a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már támogatásban részesült, a 2. c) pontban meghatározott célra csak abban az esetben támogatható, ha minden olyan pályázó támogatást kap, aki korábban abban még nem részesült.

4. A pályázás módja:

Pályázni írásban, az erre a célra rendelkezésre álló adatlap kitöltése útján lehet. Ebben a pályázónak részletesen, dokumentumokkal is alátámasztva ismertetnie kell a megvalósítandó konkrét célt és meg kell jelölnie az igényelt pénzösszeget. Ismertetni szükséges továbbá mindazokat a körülményeket, amelyeket a támogatásra való rászorultság alátámasztásához fontosnak tart (a jelenlegi lakáskörülményeit, családi helyzetét, vagyoni és jövedelmi viszonyait stb.). A vakság fennállásának tényét a vakok személyi járadékát, vagy fogyatékossági támogatást megállapító határozattal, míg a pályázó, valamint vele együtt élő családtagok jövedelmi viszonyait a folyósító szerv által kiadott igazolással, illetve munkáltatói igazolással kell alátámasztani. A részletes ismertetések mellé csatolnia kell egy olyan tartalmú nyilatkozatot, melyben előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelmi, vagyoni helyzetére vonatkozó személyes adatairól az Alapítvány a megfelelő állami szervektől felvilágosítást kérhessen. Nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

A szükséges adatlap, illetve a nyilatkozatok 2017. február 16-tól a Hermina Egyesületnél, illetve a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületénél személyesen átvehetők, valamint letölthetőek innen is, word dokumentumként:

Pályázati felhívás

Pályázati űrlap elektronikus kitöltéshez

Pályázati űrlap kézi kitöltéshez

Az elektronikus formában kitöltött pályázatokat az info@vaklakas.hu címre szíveskedjenek megküldeni a szükséges mellékletek csatolásával.

A fent említett mellékletek (igazolások, határozatok) hiányában benyújtott pályázat érvénytelen.

Az Alapítvány a pályázat adatait és a kapott támogatás felhasználását, minden, jogszabályban nem tiltott módon, jogosult ellenőrizni. Nem lehet támogatásban részesíteni a pályázót, ha valótlan adatokat közölt. Nem részesülhet juttatásban továbbá az Alapítvány tisztségviselője, az Alapítványhoz csatlakozó támogató és mindezen személyek hozzátartozója.

A benyújtott pályázatban foglaltak előzetes, vagy utólagos ellenőrzése érdekében, a későbbi külső szakértői közreműködés részbeni finanszírozásához hozzájárulásként, a pályázónak a pályázat beadásával egyidejűleg 1000,- Ft ügyintézési díjat kell megfizetnie készpénzben, vagy postai benyújtás esetén átutalnia az Alapítvány K and H Bank Zrt. – nél vezetett:

10409015 – 50526588 – 89661009 számlaszámára.

Az ügyintézési díj megfizetésének hiányában a benyújtott pályázat érvénytelen. A pályázathoz a – fent említett – díj befizetésének igazolására szolgáló iratot is mellékelni kell.

5. A pályázat benyújtásának ideje és helye:

A pályázatokat 2017. május 9 – ig kell eljuttatni:

Határidőben benyújtottnak minősül a pályázat akkor is, ha azt, legkésőbb 2017. május 9 -én postára adják. A határidő lejártát követően benyújtott pályázat érvénytelen.

6. Az elbírálás módja:

A benyújtási határidő lejártát követő 45 napon belül az Alapítvány kuratóriuma a pályázók rászorultsága alapján dönt a támogatások odaítéléséről. A kuratórium a pályázótól nem kér hiánypótlást vagy bármilyen kiegészítést, kizárólag az elbíráláskor rendelkezésére álló adatok alapján dönt. Ezért minden pályázó alapvető érdeke, hogy a beadott pályázat teljes körűen, részletesen, világosan és egyértelműen tartalmazza a szükséges információkat. Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy elérhetőségüket (különösen mobiltelefon szám, e – mail cím) a pályázati adatlapon mindenképp tüntessék fel!

A pályázókat a pályázat eredményéről az Alapítvány kuratóriuma írásban értesíti, ezen túlmenően a nyertesek listáját saját honlapján, a Hermina Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületének honlapján, illetve a “Vakok Világa” c. folyóiratban is közzé teszi.

7. A támogatás kifizetése és felhasználása:

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a támogatás kifizetése utólagosan, a benyújtott szerződés, számla vagy más bizonylat alapján átutalással, vagy készpénzzel történik.

Csak rendkívül indokolt esetben van lehetőség előleg folyósítására. Az odaítélt összeg tényleges átutalására (kifizetésére) 2017. október elején kerülhet sor, mivel az alapítói vagyon banki lekötése ekkor jár le.

Az összeg felhasználására 2017. december 31 – ig van lehetőség, az addig fel nem használt pénz a következő évben megpályázható összeget gyarapítja. A kifizetés és felhasználás konkrét módját az Alapítvány a nyertes pályázóval írásban, megállapodás útján rögzíti.

Az Alapítvány Alapító Okirata a pályázatok benyújtásának helyén és a honlapon is megtekinthető.

Az Alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki a célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzá kíván járulni és az alapító okirat rendelkezéseit elfogadja.

Az Alapítvány a K and H Bank Zrt. – nél vezetett:

                10409015 – 50526588 89661009  számlaszámára

várja a felajánlásokat, melyeket előre is köszön.

Amennyiben céljainkkal egyetért, és lehetősége van rá, kérjük, támogassa alapítványunkat!

Személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlását is – örömmel és köszönettel – fogadjuk!

Budapest, 2017. január 28.

Az alapítvány kuratóriuma

Pályázati felhívás

Pályázati űrlap elektronikus kitöltéshez

Pályázati űrlap kézi kitöltéshez

Pályázati felhívás

A kép forrása: fodisz.hu

A kép forrása: fodisz.hu

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), Tata Város Önkormányzata, a Humanitas SE és a Collegium Pannonicum Alapítvány, közösen, országos képzőművészeti pályázatot ír ki, úttörő jelleggel, hagyományteremtő szándékkal I. PARAKÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS – Szabó Szonja emlékére címmel. (A pályázat kezelője a FODISZ.)

A 2016-ban, 38 évesen elhunyt súlyosan mozgássérült tatai képzőművész saját stílust teremtve alkotott. Tagja volt a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének. Gyermekként több hazai és nemzetközi díjat nyert. 2013-ban Komárom-Esztergom Megye Príma Díjasa lett. Alapítója és aktív játékosa volt a Tatabányai Humanitás SE Boccia Szakosztályának. Több dobogós helyezése mellett 2011-ben Magyar Bajnok volt.  A szervezők a névnapjához közeli rendezvénnyel kívánnak emléket állítani Szonja mindannyiunk számára példaértékű életének.

A bármilyen sérültségi területen érintett (látás-, hallás-, mozgássérült, illetve értelmileg vagy tanulásban akadályozott) fogyatékkal élők számára meghirdetett pályázat a Tatán, az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban, 2017. május 12-én megnyíló és egy hónapig folyamatosan látogatható I. PARAKÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS-on való megjelenési lehetőségre vonatkozik, ahol a beérkezett pályaművek legkiválóbbjai több felajánló szervezet jóvoltából díjazásban is részesülnek.

A kiállítás célja: megmutatni a fogyatékkal élők körében rejtőzködő tehetségeket, elismerést adni nekik és példát, értékeket felmutatni az ép társadalom számára. A kiállításnak különleges apropót ad, hogy a FODISZ „Több mint sport” szlogenjének megfelelően, első ízben kerül megrendezésre a sportot és a művészetet összekapcsoló olyan duális rendezvény, ahol a két terület egymással karöltve, de önállóan is értékesen mutatkozhat meg. Szabó Szonja emlékének adózva, a szervezők első alkalommal rendezik meg, egy időben, 2017. május 12-13-án, Tatán, az I. Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyt és ParaKépzőművészeti Kiállítást.

A FODISZ szándékai szerint a ParaKépzőművészeti Kiállítás biennálé jelleggel ezentúl kétévente kerülne megrendezésre, bővített tartalommal és változó tematikával, nemzetközi kitekintéssel. Cél, hogy a pályázati anyagok ne csak egy helyszínen legyenek megtekinthetők, hanem vándorkiállítás formájában körbejárják az országot, valamint különböző kiadványok (naptár, képeslap, mesekönyv) is készüljenek a beérkezett pályaművekből, melyek rendszeres lehetőséget adnak arra, hogy a fogyatékkal élők alkotásai, értékei minél szélesebb körben ismertté váljanak és példaként szolgáljanak az ép társadalom számára is.

Az országos pályázatra beadandó alkotások előzsűrizésen vesznek részt. Az előzsűrizéshez 2017. április 18-ig kell a pályázóknak adatlappal együtt alkotás(aik)ról fényképet küldeni az iroda@fodisz.hu e-mail címre. A pályázatra 16 éves kort már betöltött (felső korhatár nincs), amatőr és hivatásos művészek egyaránt nevezhetnek, maximum 3 alkotással, képpel, melyeknél alkalmazott technika szabadon választott. A zsűri a beérkezett fotók alapján 2017. április 21-ig hozza meg döntését és értesíti az alkotókat, hogy mely képek, alkotások kapnak meghívást a kiállításra.

További részletek a „Pályázati kiírás”, valamint a „Pályázati Adatlap” dokumentumokban találhatók, melyek az alábbi linken is elérhetőek és megoszthatóak:

http://fodisz.hu/hir/kepzomuveszetifelhivas

“Fények vakondja” pályázat

A képen egy elegáns toll látható, amint egy papírra írnak vele

Forrás: www.kultfm.hu

A pályázat kiírója: JNSZMVAKOK (Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete)

Pályázat célja: Országos irodalmi verseny amatőr írók részére.

Az egyesület, elnökségének 2/2017. (II. 20.) határozata alapján kiírja a „Fények vakondja” 6. országos irodalmi pályázatot. Témája: “Hogyan tud a szeretet felülkerekedni a gyűlöleten? Hogyan tud az ösztönökön felülkerekedni az értelem?”

A pályázat beadása: 2017. február 20-tól 2017. március 20-ig folyamatosan.

A pályázat címe: “Fények vakondja” 6.

A pályázat benyújtásának módja: Csak elektronikusan az info@jnszmvakok.hu címre.

A pályaműveket bármilyen szöveges dokumentum formájában várjuk, kérjük, a képeket, képformátumot mellőzzék! A művek terjedelme ne legyen több 3 oldalnál, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel. Kizárólag prózában várunk pályaműveket.

Pályázók köre: bárki (pályázatokat csak magyar nyelven fogadunk el).

Díjazás: az első három helyezett értékes jutalomban részesül.

A pályázók műveit szakmai zsűri bírálja el. A zsűritagok elé a pályamunkák csak jeligével ellátva kerülnek, a jeligéhez tartozó személy kilétét a zsűri is a bírálat végén ismerheti meg. Ehhez kérünk minden pályázót, válasszon magának egy jeligét és egy “biztonsági” pótjeligét is. (Aki több művel pályázik, minden műhöz külön jeligét adjon meg!)Ezzel a jeligés rendszerrel is szeretnénk biztosítani a verseny tisztaságát.

A verseny végeredményének kihirdetésére 2017. április 12-én Szolnokon kerül sor, egyesületünk a Költészet Napja és a pályázat eredményhirdetése alkalmából szervezett rendezvényén.

A nyertes pályamű a rendezvényen előadásra kerül.

A beérkezett alkotásokat Egyesületünk honlapján is közöljük: http://www.jnszmvakok.hu

A pályázatokat adatlappal együtt várjuk.

A pályázathoz szükséges adatlap letölthető IDE kattintva!

Lehetőségautó pályázat

A kép forrása: http://lehetosegauto.hu

A kép forrása: http://lehetosegauto.hu

Támogatásra jogosultak a súlyos mozgáskorlátozott személyek, értelmi fogyatékos, autista, látási-, valamint hallási fogyatékos, továbbá a kromoszóma-rendellenességgel élő emberek.

2016. április 1-vel új Suzuki személygépkocsi vásárlása esetén 1.000.000 Forint, öt évesnél nem régebbi használt gépkocsi vásárlásánál – típusmegkötés nélkül – 600.000 Forint támogatás nyújtható.

A támogatás iránti igényt a lakhely szerinti fővárosi és megyei kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügy Osztályánál kell benyújtani, melyre évente kétszer van lehetőség.

A tárgyév március 31-éig benyújtott kérelmek esetén a tárgyév június 15-éig, szeptember 30-áig benyújtott kérelmek esetén a tárgyév december 15-éig kell a kormányhivataloknak a döntést meghozniuk, majd ezzel egyidőben a Szociális és Gyámhivatalok jogosultságról szóló határozatokat megküldik a jogosultnak,a Minisztériumnak, illetve a Duna Lízingnek, mint a pályázaton nyertes finanszírozó, lebonyolító szervnek.

A támogatásról, valamint az igénybevétel feltételeivel kapcsolatosan minden tudnivalót elolvashatnak az alábbi linket megnyitva:
http://lehetosegauto.hu/a-tamogatasrol

Alkotói pályázat gyerekeknek

A kép forrása: az esemény Facebook-oldala

A kép forrása: az esemény Facebook-oldala

 

 

A daganatos gyermekek világnapján megnyíló tárlat arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a daganatos és fogyatékossággal élő gyerekek kapják a legkevesebb figyelmet az “egészséges társadalomtól”, pedig különösen fontos lenne éreztetni velük, hogy fontosak – közölték az MTI-vel a szervezők.

A tíznapos kiállításra olyan daganatos és fogyatékossággal élő gyerek alkotását várják, akik a kiállítás kezdetéig nem töltik be a 18. életévüket.

Az érdeklődők 2017. január 20-ig bármilyen munkával nevezhetnek, amely mellé egy fényképet és az alkotóról a család által megírt, rövid jellemzést kell csatolni.

Bővebb információk az esemény Facebook oldalán olvashatók.

Esszépályázat 12-18 éves látássérült fiataloknak

ecsm_cyber_sec_m_logo

2006 óta január 28-án ünneplik az adatvédelem napját, megemlékezve az Európa Tanács adatvédelmi egyezményének elfogadásáról. Ezen a napon az adatvédelmi hatóságok is különféle rendezvényekkel igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét a személyes adatok és a magánélet védelmének fontosságára.

A szakterületért Magyarországon felelős Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatási tevékenysége keretében a fiatalok figyelmét is fel kívánja hívni az ezzel kapcsolatos jogaikra és lehetőségeikre. Ezért ennek jegyében a 12-18 éves vak és gyengénlátó fiatalok körében esszépályázatot hirdet “Mit jelent számomra a digitális világ? – előnyök és veszélyek” címmel. Az írásműben a résztvevők szabadon kifejthetik gondolataikat és/vagy megoszthatják saját tapasztalataikat az internetes környezet által kínált lehetőségekről vagy éppen annak negatívumairól.

Az elektronikus formátumban beküldendő esszé terjedelme legalább 1, legfeljebb 5 A4-es oldal lehet. A pályázók legjobbjai között, egy kis ünnepség keretében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság székhelyén 2017. január 27-én értékes tárgynyeremények kerülnek kiosztásra. Az esszéket a privacy@naih.hu e-mail címre kell eljuttatni legkésőbb 2017. január 9-ig.