A Pesti Magyar Színházban járt a Terézvárosi Klub

Véleményünk szerint az egyik legcsodálatosabb magyar musicalt, a Valahol Európában-t, a Pesti Magyar Színház színpadán tekintettük meg.

A képen a terézvárosi klubtagok a narrátorral beszélgetnek

Egy árva gyermekekből álló csapat és egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész a háború sújtotta Magyarországon. Varázslatos történet hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről az embertelenségben.

Az Állami Javítóintézetet szétbombázták. A találatot túlélt fiatal fiúk elveszve, csapatba rendeződve próbálnak életben maradni. A fiúk csapatukba veszik Kuksit is. Időközben találkoznak egy másik gyereksereggel. Az eleinte nehézkes elfogadást követően rájönnek, hogy csak együtt vészelhetik át ezt a „még nem béke-már nem háború” időszakot.

A Valahol Európában című musical egy jelenete látható a képen

Közben szerveződik a rend és a statáriális bíróság hajszolni kezdi az árvává vált gyerekeket, akiket csavargónak nevez. A két csapat vezetője között meglepő kapcsolat alakul ki. A „domb” tetején találnak egy elhagyatottnak tűnő birtokot. Ott Simon Péter, egykori karmester és zeneszerző lakik. A kezdeti bizalmatlanságból végül bizalom lesz a gyerekek és a ház ura között, aki megtanítja őket a zene, a harmónia, a belső szabadság fontosságára és szeretetére. Azonban az új rend fegyveresei megtalálják őket, de a gyerekek most már szervezettetten állnak ellen.

Sikeres, de mégis tragikus véget ér a harcuk. Ám Simon Péter még egy utolsó ajándékot ad a gyerekeknek, amivel egyben életüket is megmenti. Sajnos azonban a finálé dala Kuksit siratja, aki már nem éli meg az áhított holnapot.

A képen a terézvárosi klubtagok láthatóak a színházteremben

Csodálatos előadásban volt részünk!

Terézváros Ónkormányzata által támogatott program. Köszönjük szépen!

Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező

A Pesti Magyar Színház februári akadálymentes előadásaiból

A Pesti Magyar Színház az alábbi előadásokat kínálja februárban látássérültek számára (is) akadálymentesítve:

Február 4. vasárnap 15 óra SUNCITY — a Holnap tali!-musical
Február 7. szerda 19 óra HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Február 8. csütörtök 19 óra NAPTÁRLÁNYOK
Február 9. péntek 15 óra A MUZSIKA HANGJA
Február 10. szombat 15 óra HARISNYÁS PIPPI
Február 11. vasárnap 11 óra HARISNYÁS PIPPI

Tájékoztatjuk, hogy előadásainkat – előre egyeztetett időpontokban – színpadbejárás előzi meg, amennyiben az előadás előkészületei ezt megengedik. De bizonyos esetekben csak az előadást követően van lehetőség a színpad bejárására.

Jegyigénylés és részletes információk:
Tóth Cecília, társadalmi felelősségvállalási referensnél
e-mail: akadalymentesites@mszinhaz.hu
Telefonszám: +36 70 903 8955

A színház főbejárata látható a képen

A kép forrása: jegy.hu