Helytörténeti kiállításon jártak Rákosmente lámpásai

A Vigyázó Sándor Művelődési Központ mögötti területen augusztus 1-jén adták át a Nyúldombi Csúszda- és Helytörténeti parkot.

Rákosmente lámpásai szeptember 16-án a hozzájuk csatlakozó tagokkal együtt a helytörténeti kiállítást tekintették meg, amely kilenc részből állt, és Rákosmente egy-egy településrészének történetét mutatta be.

A tagok a helytörténeti táblánál

A séta végeztével piknikeztek, beszélgettek és élvezték a jó levegőt és az indián nyár utolsó napjait.

A tagok piknikeznek.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Vidám nyári fagyizás Rákosmentén

2020. augusztus 18-án Rákosmente lámpásai fagyizós programot szerveztek a Pesti út Végvári Cukrászda teraszára. A széles választékból mindenki talált kedvére valót, de leginkább a belga csokoládé és a szilvás gombóc mozgatta meg a csapat fantáziáját.

A fagylaltozás közben beszélgettünk a nyári élményekről, a szeptemberi klubról, és jól esően lehűtöttük magunkat. A vidám együttlétnek a közelgő zivatar előszele vetett véget.

Köszönjük Rákosmente önkormányzatának, hogy támogatta a programot!

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

A tagok az asztalnál ülve fagyiznak.

Segédeszközök Rákosmentén

Kedves Klubtársunk!

Sok szeretettel hívunk a következő klubnapra, melyet 2020. szeptember 1-jén, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.), amennyiben a vírus helyzet lehetővé teszi.

Klubunkra ellátogat a Láthatár bolt munkatársa, aki egyben rákosmenti tagtársunk is. Robi ismerteti a bolt kínálatát, és szokás szerint hoz magával olyan eszközöket, amelyek segítik a látássérültek mindennapjait. Amennyiben konkrét kérésetek van felé, jelezzétek nekünk, lámpásoknak! Ha az időjárás engedi, ismét a közösségi ház udvarán tartjuk a klubot. Ha nem, akkor kérünk benneteket, hogy maszkot hozzatok magatokkal!

Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!

Elérhetőségeink:

e-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon:

Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468

Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
Közösségi civilszervezők

A rákosmenti Lámpás Klub logója

Felkészülés a koronavírus második hullámára

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének rákosmenti lámpásai 2020. augusztus 8-án tartották a karantén utáni második klubnapjukat.

Ezúttal a Rákosligeti Katolikus Kör teraszán gyűltek össze, mert a Rákoshegyi Közösségi Ház táboroztatás miatt bezárt augusztusra. Ezúton is köszönik Rózsahegyi Péter képviselő úrnak és Jankovits Juditnak, hogy minden évben segítségükre vannak a helyszín biztosításával!

A klubnapot megtisztelte jelenlétével Jenei Mónika, a XVII. kerületi Önkormányzat polgármesteri és egyben esélyegyenlőségi referense, aki további támogatásáról biztosította a rákosmenti látássérült klubot, és a tagok által feltett kérdésekre is válaszolt.

A klub egyik vezetője beszámolt a nemrégiben lezajlott egyesületi közgyűlésről, és megbeszélték azt is, hogy ha a vírus a jelenlegi szinten marad, szeptember 1-jén újra találkoznak, akkor már a megszokott helyükön, a Rákoshegyi Közösségi Házban.

A klub meghívott vendége Dr. Kiss János, egyesületük orvos-alelnöke volt, aki a koronavírusról tartott előadást, és sok praktikus információval, tanáccsal igyekezett felkészíteni a klub tagjait az őszre prognosztizált második hullámra. A tagok természetesen itt is feltehették az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket.

A hasznos és rendkívül tartalmas előadás befejeztével név- és születésnaposaikat köszöntötték fel az egyik tagjuk quena muzsikájával.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civil szervezők

A klubnapot a Rákosmente TV Krónikája is műsorára tűzte.

Felkészülés a koronavírus második hullámára a rákosmenti klubon

Kedves Klubtársunk!

Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2020. augusztus 4-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk, figyelem, új helyszín: a rákosligeti katolikus kör (XV. u. 2.), mivel a rákoshegyi közösségi ház bezár augusztusra.

Találkozunk 13:45-kor a Hősök terén, Rákosligeten, a buszmegállóban, a templomnál, és onnan megyünk együtt a helyszínre.

Klubnapunkra meghívtuk dr. Kiss Jánost, az egyesület elnökségi tagját, aki a koronavírussal és annak második hullámával kapcsolatban sok hasznos információval, tanáccsal lát el bennünket. Amennyiben a vírus és az időjárás engedi, ismét a szabadban tartjuk a klubnapot.

Megemlékezünk a születés- és névnaposainkról, nem marad el a zene sem, és a szokásos kis finomságok is az asztalra kerülnek majd.

Addig is vigyázzatok magatokra, szeretettel várunk Benneteket!

Elérhetőségeink:

e-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon:

Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468

Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

A rákosmenti Lámpás Klub logója

Búcsú a karanténtól

Három hónap szünet után Rákosmente lámpásai végre klubnapot tarthattak a Rákoshegyi Közösségi Ház kertjében július 7-én.

Először felhívták telefonon egyik tagukat, aki a Pesti úti Idősek Otthonának lakója. Jánosnak korábban pozitív lett a koronavírus tesztje, de szerencsére nem voltak tünetei. Ő fizikai valójában nem tudott velük lenni az otthon szigorú szabályai miatt, de legalább hangban velük volt.

Később arról beszélgettek, hogy ki miként élte meg a karantén időszakot. Végül következett az elmaradhatatlan elem, a névnaposok és szülinaposok felköszöntése. Jana ezúttal a „Boldog születésnapot” c. számot adta elő.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

A tagok az asztal körül ülnek.

Akadálymentesítéssel kapcsolatos tesztelésen vettünk részt

Budapest három kerületében teszteltük reklámtáblák helyzetét két kollégámmal. A bejárások során arra kellett figyelnünk, hogy a vak és gyengénlátó közlekedők számára veszélyes-e az utcabútorok elhelyezkedése.

A tesztelésre a JCDecaux Hungary Zrt megbízásából került sor 2020. július 1-jén. A bejárásokon Vasné Pintér Teréz és Acsay Péter közösségi civilszervezőinkkel vettem részt. A helyszínekre a JCDecaux Hungary Zrt munkatársa is velünk tartott.

A Járókelő oldalán megtalálható bejelentések alapján Budapesten belül négy helyszínre (Óbudára, Békásmegyerre, Angyalföldre és Rákosmentére) olyan reklámtáblákat helyeztek ki, melyek balesetveszélyesek lehetnek vak és gyengénlátó személyek közlekedésekor. A bejelentő több helyszín esetében ezt azzal indokolta, hogy a tábla közel áll a járdához. Angyalföldön az Árpád hídnál, valamint Békásmegyeren azt tapasztaltuk, hogy a reklámtáblák a járdaszegélytől kissé beljebb, füves területen helyezkednek el, de mivel nem lógnak ki a járdára, nem balesetveszélyesek, ütközés nélkül elhaladtunk mellettük.

Helmes Renáta elmegy az óbudai reklámtábla mellett.

Óbudán egy átkelőt követően, egy gyógyszertár előtt található a tábla. Megállapítottuk, hogy az utcabútor minden oldalról biztonságosan kikerülhető, jobbról-balról Demszky-oszlopok találhatók, melyek a fehérbotos látássérültek számára remek támpontul szolgálnak.

A rákosmenti helyszín esetében a reklámtábla egy nagy tér közepén áll a buszmegállók közelében. Ezt mindhárman balesetveszélyesebbnek tartottuk, mert mind a négy oldalról üres tér veszi körül, nincs támpont, ami jelezné, hogy közeledünk hozzá. A fehérbot vége befér a tábla alá, mert az alja magasabban van. Ez a helyzet Óbudán is, de ott nem akkora a rés, hogy a látássérült közlekedő beleütközzön: a bot beleakad a reklámtábla aljába.

Rákosmentén tehát úgy fogják kialakítani a bútor alját, hogy a bot a földön nekiütődhessen mind a négy oldalról: lemezzel burkolják be az alját.

Acsay Péter a rákosmenti reklámtábla mellett áll.

Péter és én fehérbottal, Teréz kollégánk azonban szemmel vizsgálta meg a reklámtáblák elhelyezkedését, mivel ő gyengénlátó. Egyöntetűen megállapítottuk, hogy az első három helyszínen egyáltalán nem balesetveszélyes az utcabútorok elhelyezkedése, a negyediken pedig kellő odafigyeléssel elkerülhetjük a sérüléseket.

Ezúton is köszönjük a JCDecaux Hungary Zrt-nek a megkeresést, valamint a rákosmenti reklámtábla akadálymentesítését!

Máskor is nagyon szívesen részt veszünk hasonló bejárásokon, segítve ezzel az akadálymentes közlekedést.

Helmes Renáta

Búcsú a karanténtól Rákosmentén

Kedves Klubtársaink!

Sok idő telt el azóta, hogy nem találkoztunk, de most már éledezünk, kinyitott a Rákoshegyi Közösségi Ház, tudnak fogadni bennünket! Reméljük, hogy mindannyian egészségesek vagytok, és van kedvetek újra találkozni velünk, egymással.

Szeretettel hívunk a következő klubnapra, melyet 2020. július 7-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)

Ha az idő engedi, akkor az udvaron tartjuk a klubot, ha nem, akkor a szokott helyünkön. A tervek szerint arról beszélgetünk, hogy ki hogyan vészelte át a karantén időszakát, ismertetjük a legújabb pályázatokat, és visszamenőleg megünnepeljük a születés- és névnaposainkat is.

A Művelődési Ház, és mi is arra kérünk Benneteket, hogy egészségesen érkezzetek, és használjátok az előtérben kihelyezett kézfertőtlenítőt!

Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon:

Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468

Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
Közösségi civilszervezők

A képen a klubnapok helyszíne, a Rákoshegyi Közösségi Ház látható.

A VGYKE Hangos Hírmondó további adásai

Tovább folytatódik interjú-sorozatunk közösségi civilszervezőinkkel.

A legutóbbi adások:

Lukács Erzsébet (Böbke) – terézvárosi civilszervező:

Loboda Márk – erzsébetvárosi civilszervező:

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter – rákosmenti civilszervezők:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a riportok Facebook oldalunkon is meghallgathatók.

VGYKE

Szűrés és beszélgetés a rákosmenti klubban

A rákosmenti lámpások 2020. február 18-ára ingyenes szűrővizsgálatot szerveztek a Rákoshegyi Közösségi Házba.

A vizsgálatot – akárcsak tavaly – most is a kerületi Vöröskereszt alapszervezet szakemberei végezték. Mértek vérnyomást, valamint vércukor- és koleszterinszintet is.

A vizsgálat

Mialatt a vizsgálatok tartottak, a tagok vidáman beszélgettek egymással, hiszen amikor valamilyen előadás van, kevesebb idő jut a csevegésre.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Látogatás a Reménysugár klubban

2020. február 14-én a rákosmenti Lámpás Klub tagjai eleget tettek a Reménysugár klub meghívásának, és ellátogattak a Rákoshegyi Közösségi Házba.

A Reménysugár klub a daganatos betegek sorstársi közössége, akik ugyanott tartják az összejöveteleiket, ahol a lámpások. Ismerkedésre, kapcsolatépítésre jöttek össze, viszonozva a Reménysugár korábbi látogatását. A lámpások nagyon sok érdeklődő kérdést kaptak, lehetőségük nyílt arra, hogy a VGYKE összes szolgáltatását ismertessék. A legizgalmasabb az volt, hogy a lámpások egy mini érzékenyítést tartottak a Reménysugár klub tagjainak, akik problémáik ellenére a látássérülteknek nyújtandó segítségről szerettek volna többet tudni.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

A reménysugár klub és a rákosmenti Lámpás Klub tagjai az asztal körül ülnek.

Klubnap és jogi előadás a Rákoshegyi Közösségi Házban

A rákosmenti Lámpás Klub februári klubnapjáról tudósított a Rákosmente TV Krónikája.