Akadálymentes előadás a Katona József Színházban

Kép forrása: Jegy.hu

Kép forrása: jegy.hu

Az előadást megelőzően a látogatóknak lehetőségük van megismerkedni a díszlettel pár, az előadásban szereplő színész kíséretében, így segítve az élmény teljességét.

Az előadásra 33% kedvezménnyel, 2615 Ft-ért foglalhatók helyek november 25-ig a dako.dora@katonaszinhaz.hu e-mail címen, vagy a 06 1 266 5200-ás telefonszámon, a jegyekhez tolmácskészülék díjmentesen foglalható!

A programra természetesen a kísérőket is szeretettel várják a fenti, kedvezményes áron!

Narrált hangosmeghívó

Audio-narrált kiállítások

Forrás: felvidekma.hu

Forrás: felvidekma.hu

Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum – Budapest, Andrássy út 103.
Audio-narrációval biztosított tárlatvezetési Időpontok: 2016. november 12., 2016. december 2. – 10 óra

Helyszín: Móra Ferenc Múzeum – Szeged, Roosevelt tér 1-3.
Történeti áttekintés eszközeink fejlődésének tükrében az őskortól a Pompeji katasztrófa koráig. 10-15 műtárgy audionarrációval kísért bemutatása, eredeti régészeti leletek és másolatok megtapintásának lehetősége. A program során alkalom nyílik termékenységi “Vénusz”-szobrocska illetve használati tárgy elkészítésére, zárásul pedig egy római kori étel megkóstolására nyílik lehetőség.
Időtartam: 1,5 óra
Audio-narrációval biztosított tárlatvezetési Időpontok: 2016. november 6., 2016. november 13. – 10 óra

Helyszín: Ludwig Múzeum – Budapest, Komor Marcell u. 1.
Audio-narrációval biztosított tárlatvezetési Időpontok: 2016. november 20., 2016. november 27. – 11 óra
Időtartam: 1 óra (A program során lehetőség van több műtárgy kipróbálására és megszólaltatására is.)

A programokhoz az audio-narrációt Bacsa Erika és Somogyi-Rohonczy Zsófia biztosítja.

A részletes információk és a jelentkezési felület elérhetősége:

http://fszk.hu

Csatlakozzon a BULÁKE júniusi programjaihoz!

kép

 

BULÁKE – Szociális Csoport
2040 Budaörs Szivárvány u. 5.
+36 20 468 98 44

VendégLÁTÓK – Érzékenyítés Holdvilág módra

Rendhagyó módon a művészbejárón keresztül mentünk be, mert a társulat, hogy előkészítse a kicsik lelkét a játékra, berendezte a kulisszák mögötti teret varázserdőnek, ahol a szereplők várták a gyerekeket egy-egy akadályversenynek is tekinthető feladatsorral az előadás előtt. A hab a tortán az a csúszda volt, amelyen a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek (én) landolhattak a pici színpadon át a nézőtérre.

Ez az emlék jutott eszembe, amikor a Holdvilág Kamaraszínház délelőtt tíz órakor tartandó, szokatlan előadására készültem.

A József Attila Művelődési Központban Csukás István Ágacska című mesejátékának előadása előtt egy órával már az egész társulat izgatottan várta a nézőket. De vajon jó szó ez azokra, akiknek az érkezését várták? Az előtérben ugyanis már gyülekeztek a látássérültek, akiknek Koltai Judit és csapata érzékenyítő programot szervezett.

Mit is jelent ez az egyre gyakrabban, egyre több színházban megtartott, előadás előtti, speciális program?

A látássérült „nézők” felmehetnek a megnézendő előadás díszleteivel berendezett színpadra, ahol a darab szereplőinek segítségével egyórás bemutató keretében bejárhatják a díszletet, beszélgethetnek a színészekkel, rendezővel, megtapogathatják a szereplők jelmezét – mindezt azért, hogy NÉZŐ-vé válhassanak. Így a valós térben, a valós alakok igazán helyzetbe hozzák őket, és nem indulnak akkora hendikeppel a látókhoz képest a darab élvezetében.

A fehér bottal, vezetőkutyával, kísérővel érkezők először félénken közelítettek a szintén megilletődött színészekhez, de a játék örömében hamar feloldódott a kezdeti feszélyezettség, és örömtől ragyogó arcú emberek csoportokba verődve ismerkedtek nemcsak a színpad világával, hanem egymással is. Miután minden fontos dolgot megnéztek a színpadon – igen, ők is így mondják –, a nézőtéren megkapták a tolmácskészüléküket, hogy az audionarrátor segítségével követhessék a mesejátékot.

A vendégLÁTÓK is megnyugodtak, rövid idő elteltével már semmi erőszakolt segíteni akarás nem látszott rajtuk, szinte hétköznapi vezetéssé vált a bemutató, mintha szerves részét képezné az előadásnak.

A színészeket megkérdezve, hogyan érezték magukat, milyennek ítélték a programot, azt a választ kaptam, hogy bár jó egy órája még úgy érezték, ők adnak majd a látássérülteknek egy nagyszerű élményt, meglepetten tapasztalták, hogy annyi nyitottság és szeretet sugárzott feléjük, amennyit soha nem szoktak egy előadás során „bezsebelni”.

A Holdvilág társulata a hallássérültekre is gondolt. Egy kedves, jelmezbe öltözött jeltolmács jelelte végig az eseményeket.

Ezt az érzékenyítő integrálást a színházban szinte egyfajta performansznak is érezhetjük, amit hivatalosan „akadálymentesítés”-nek hívnak. De talán emberibb, ha inkább egy ismerkedésnek, közeledés kezdetének tekintjük a fogyatékosok és egészségesek erőszakoltan elkülönített társadalmi csoportja között. Jó lenne, ha minél többen ébrednénk rá, hogy egymás értékeit felismerve és elfogadva, gyengéden közeledve egymáshoz válhatunk egyre erősebbé.  Ma megtörtént a csoda, aminek mindennapinak kéne lennie… Az integrált előadás közös élménye lehetett a sérült és az egészséges nézőknek is!

Az előadás után Koltai Juditot, a színház művészeti vezetőjét, rendezőjét és színművészét kérdezem a programról.

– Mit jelent egy színház, mint épület akadálymentesítése?

– A színházlátogatás magának az épületnek a megközelítésével, az abba való bejutással kezdődik. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központot – melyben színházunk is működik – alacsonypadlós busszal lehet megközelíteni, és az épület bejáratán is be lehet jönni kerekesszékkel. Az épületben tágas terek vannak, a nézőtéren is lehet mozogni, fordulni, és a büfét is igénybe lehet venni kerekesszékkel, a mosdókhoz tágas lifttel lehet lejutni. A színház fizikai megközelítése és az épületben való mozgás eddig is akadálymentesített volt, ebben mindössze az lesz a változás, hogy az eddig is kedvezményesen vásárolható jegyek ára – a támogatásnak köszönhetően – még kedvezőbb árú lesz. A Holdvilág Kamaraszínházban már régóta fogadunk az előadásainkon fogyatékkal élő nézőket, mozgásukban korlátozottakat, vagy értelmi sérülteket. Régebben például jó kapcsolatot ápoltunk a Pető Intézettel, több előadásunkat látták még az előző helyszínünkön. Az új évadban velük ismét felvesszük a kapcsolatot.

Évek óta rendszeres látogatóink között vannak (-) a zuglói Benedek Elek Iskola tanulói, ahonnan a fogyatékossággal élő gyerekek bérlettel látogatják előadásainkat.

– Mit jelent egy színdarab akadálymentesítése?

– Ami újdonságként „lépett bele” az életünkbe az az, hogy elindítottuk az előadások technikai akadálymentesítését is. Ennek során  jeltolmács és audionarrátor közvetíti az eseményeket (-)  a siketeknek és a nagyothallóknak, valamint a látássérülteknek, hogy minél teljesebb színházi élményhez jussanak. Az utóbbiakat a már említett, előadás előtti színpadi érzékenyítő program is segíti.

– Tehát gyakorlatilag bármilyen fogyatékkal élő néző részt tud venni az előadásokon?

– Igen, elsősorban az Auchan Ifjúsági Alapítványnak köszönhetően, mert ők nyújtanak támogatást a projekthez. Az Auchanról érdemes megjegyezni, hogy maga a cég is fogyatékos-barát, több hátránnyal élő munkatársat foglalkoztat, és a vásárlóegységeik is akadálymentesítettek. Ugyanakkor nagy segítséget kaptunk a KULT13 Divíziótól, hiszen a tolmácskészülékeket nekik köszönhetjük.

– Lesz valami kedvezmény ezekre az előadásokra?

– Igen, természetesen, ahogy ez már szóba is került. Bármilyen fogyatékkal élő színházlátogató és a kísérője kedvezményes jegyet vásárolhat előadásainkra!

(-) Felvettük a kapcsolatot a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével és a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesületével is. Ők biztosítják projektünkhöz a munkatársakat és hírlevelekben értesítik tagjaikat erről a lehetőségről, illetve a kapcsolódó programokról.

– Mely előadásokat lehet majd akadálymentesítve megnézni?

– Első előadásunk jeltolmáccsal és audionarrátorral a most látott ÁGACSKA, de szó van a MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A CINKOTAI KÁNTOR, a HAMUPIPŐKE  és a SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY című zenés mesejátékaink akadálymentesítéséről is.

A támogatás 2016-ra szól, de ha a terveink szerint sikerül megteremtenünk a feltételeket, fenntartjuk az akadálymentesítés lehetőségét a későbbiekben is, s a különböző hátránnyal élőknek továbbra is kedvezményesen adjuk a jegyeket és bérleteket. Szeretném még hozzáfűzni, hogy nem kipipálandó feladatnak, hanem komoly küldetésnek érzi a Holdvilág-csapat a projekt életben tartását.

Színházi egyesületünk számára fontos ez a célközönség is, ezért azzal is megerősítjük közhasznúságunkat, hogy előtérbe helyezzük a fenntartható fejlődés gondolatát – például a most, 2016-ban részükre elindított akadálymentesítéssel. Az integrált előadások pedig, ahol a nézőtéren együtt lehetnek az egészségesek a sérültekkel, sokat segítenek egymás elfogadásához. „Előttünk nincs akadály!” – így szól a szlogenünk, és teszünk is érte, hogy ne csak  szlogen maradjon…

Szerző: Sári Edina

Forrás: http://artnews.hu/2016/05/24/vendeglatok-erzekenyites-holdvilag-modra/

Egyenlő esélyekkel a kultúráért

Fotó forrása: Holdvilág Kamaraszínház

Fotó forrása: Holdvilág Kamaraszínház

A VGYKE elnökét, Fodor Ágnest a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesületétől Koltai Judit kereste meg. Az előadásokat a VGYKE munkatársa, Susovich Erika fogja narrálni. Ez a tevékenység bele illeszthető egyesületünk „Közösség lámpásai” mentori hálózat munkájába és a Látássérült(ként) gyermeket nevelő szülők mentorhálózatának tevékenységébe is,  hiszen folyamatosan szervezünk színházi programokat a tagok és családjaik  számára.

„A VGYKE egy hosszú távú együttműködést remél, és bízunk abban, hogy más színházakkal is lehetőségünk nyílik majd egy megállapodás kialakítására a jövőben, hogy a látássérültek minél több helyen élvezhessék az audionarrált előadásokat”

– nyilatkozta Fodor Ágnes.

Hallgassa meg az előnarrációt!

Ivanova Daniela

Hegedűs a háztetőn

Kép forrása: filmtrailer.hu

Kép forrása: filmtrailer.hu

A Vígszínház a Hegedűs a háztetőn című előadását 2016. március 4-én pénteken közönségünk látás- és hallássérült tagjai számára akadálymentesített formában játssza.
Az előadás alatt az audionarrációt egy készülék segítségével, fülhallgatón keresztül hallgatják látássérült nézőink, míg a siketek és nagyothallók jelnyelvi tolmács segítségével követhetik az előadást. A jegyek limitált száma miatt kérjük, hogy részvételi szándékát minél előbb jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Cseh Adrienn, email: akadalymenteskultura@gmail.com , telefon: +36 20 516 4146

Praktikus információk:

Helyszín: Vígszínház, Szent István krt. 14.
Megközelíthetőség: 4-es és 6-os villamos
Jegyár: látás- és hallássérült nézőink számára a színház 20%-os kedvezményt biztosít (2400-3600 Ft között)
Az előadás hossza: 2 óra 40 perc szünettel

Az előadás után mindenkit szeretettel várunk egy rövid élménybeszámolóra és tapasztalatcserére!

Üdvözlettel,
Cseh Adrienn AKKU Egyesület munkatársa

A BULÁKE február havi programjai

Kép forrása: www.infomovar.hu

Kép forrása: www.infomovar.hu

Legközelebb február 2-án kedden találkozunk a farsangi klubon, ahol lehetőség adódik befizetni a tagdíjakat (BULÁKE: 2000 ft, VGYKE: 600 Ft), illetve az életmód táborra való előleget (10 000 Ft) .

Szeretettel várunk mindenkit programjainkra!

BULÁKE – Szociális Csoport
2040 Budaörs Szivárvány u. 5.
+36 20 468 98 44

Színházba látogatunk

kép forrása: www.canstockphoto.com

kép forrása: www.canstockphoto.com

A Muzsika Hangja vérbeli musical, egyik-másik szólamát mindnyájan kívülről fújjuk. Filmváltozata 1965-ös bemutatása óta töretlenül népszerű, nem véletlenül. A színpadon is kár lenne kihagyni, hangolódjon ránk, hangolódjunk együtt ezekre a kedves dalokra.

Narrátor: Tóth Cili, akit a legtöbben már ismerősként üdvözölhetnek, ezúttal is szeretettel várja a társaságot, tartson velünk!

Időpont: 2016.01.31. vasárnap, 15:00. Előreláthatólag 14:00 órára kell odaérnünk, hogy a színpadbejáráson is részt tudjunk venni, a narráció meghallgatásához szükséges eszközöket is ekkor vesszük majd át.

Jegyár látássérülteknek: 1.750, a kísérőknek 2.250 Ft/fő.

Találkozzunk a Keleti pályaudvaron a Deák tér felől érkező 2-es metró peronján, 13:20-13:30 között.

FONTOS: bármelyik programról legyen szó, jelentkezzetek időben és tüntessék fel, hogy egyedül vagy kísérővel érkeznek-e, mert ennek tükrében látjuk, hány segítőre van szükség a program zavartalan lebonyolításához. Köszönjük!

Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

 

Jánosi Veronika és Susovich Erika
Zugló és a XIII. kerület Lámpásai

Színház az egész világ!

Kép forrása: film.mindennapi.hu

Kép forrása: film.mindennapi.hu

A Muzsika Hangja vérbeli musical, egyik-másik szólamát mindnyájan kívülről fújjuk. Filmváltozata 1965-ös bemutatása óta töretlenül népszerű, nem véletlenül. A színpadon is kár lenne kihagyni, hangolódj ránk, hangolódjunk együtt ezekre a kedves dalokra.

Narrátor: Tóth Cili, akit a legtöbben már ismerősként üdvözölhetnek, ezúttal is szeretettel várja a társaságot, tarts velünk!

Időpont: 2016.01.31. vasárnap, 15.00. Előreláthatólag 14.00 órára kell odaérnünk, hogy a színpadbejáráson is részt tudjunk venni, a narráció meghallgatásához szükséges eszközöket is ekkor vesszük majd át.

A jegyár látássérülteknek: 1500/fő, kísérőknek: 2250 FT/fő.

Találkozzunk a Keleti pályaudvaron, a Deák tér felől érkező 2-es metró peronján, 13:20-13:30 között.

FONTOS: kérünk titeket, hogy jelentkezzetek időben, és tüntessétek fel, hogy egyedül vagy kísérővel érkeztek-e, mert ennek tükrében látjuk, hány segítőre van szükség a program zavartalan lebonyolításához. Köszönjük!

Megjelenésetekre feltétlenül számítunk!

Zugló és a XIII. kerület Lámpásai:
Jánosi Veronika és Susovich Erika

Vidám színházi délután, improvizációval, helyzetgyakorlatokkal

kép1kép2

Amikor a Lámpás Klub elindult Újbudán, akkor az első alkalmakon előkerült egy olyan ötlet, hogy legyen majd olyan vidám hangulatú színházi délutánunk, amelyikben a rögtönzés fog kapni főszerepet és egyformán élvezhető látóknak és látássérülteknek is. Újbuda Önkormányzatának a támogatásával ez a cél megvalósulhatott 2015 őszén a Budapesti Művelődési Központ Kamaratermében.

A Tóth Olivér és vendége címet viselő program sajnos úgy indult, hogy a rendezvényre igyekvő színészek közül kettő balesetet szenvedett, így a rögtönzés sokkal valóságosabb és hangsúlyosabb szerepet kapott az előre készített tervekhez képest.

A terem úgy lett berendezve, hogy a játéktér és a nézőtér között nem volt előre meghúzott éles határ, valamint a színészek és a nézők semmilyen más jellegű elválasztására sem került sor. A szervezők ezzel is azt akarták jelezni, hogy a program a határok elbontásáról szól, azt az üzenetet fogalmazva meg, miszerint bármi megtörténhet és minden úgy alakulhat, ahogyan azt az érintettek alakítják.

A személyes ismeretség jelentette határok eltüntetése érdekében, a program első részében a színészek meséltek történeteket, amelyből megismerhettük az egyéniségüket. Utána megfordult a helyzet és egy játék keretében a nézők jutottak szóhoz.

A második harmadban egy ráhangolódó gyakorlat után következtek az improvizatív helyzetgyakorlatok. A közönség szereplésre vállalkozó tagjaiból három csoport alakult és mindegyik egy-egy jelenetet adott elő. Mindhárom improvizációban egy olyan konfliktus került feldolgozásra, ahol a jelenet utolsó mondata így szólt: „ehhez nincs jogod”.

Az első helyzetgyakorlatban egy rögtönzött család vitázott össze, egy nyom nélkül eltűnt cipőn, melyről kiderült, hogy a családban mindenki szereti. A másodikban egy lépcsőház hangulatát idézték meg az alkalmi színjátszók, ahol az elhagyott szemétből alakult ki egy nagyon valósághű, de egyben szórakoztató veszekedés. A harmadik jelenetben egy népes család vacsoráján pattant ki egy olyan vita, ahol fontos szerepet kapott a csirkecomb.

A program a két hivatásos színész hasonló helyzetgyakorlatával folytatódott, végül egy zenés lezárást kapott, ahol Tóth Olivér és Baumann Marcell adott elő karácsonyi hangulatot felidéző dalokat.

A program előtti és utáni beszélgetéseken elhangzott, hogy az élményekre és a nézői részvételre alapuló improvizatív játék önmagában is érdekes a sokféle, társadalmilag megalkotott határ lebontása miatt. Ez a program viszont azzal, hogy látókkal és látássérültekkel közösen valósult meg – mindenkinek egyenlő esélyeket kínálva a befogadásra és a részvételre -, sokkal jobban érvényre tudta juttatni a mesterségesen létrehozott határok elbontásának szándékát.

Neumann Károly

Mozgalmas november

fotó1

Első programunk 3-án egy gasztro-kirándulás volt az Oktogon Bisztróba, ahol kellemes, barátságos hangulat és roskadozó svédasztalok vártak minket. Az ételek élvezete és a tagok segítése mellett azért jutott idő egy kis tereferére is, úgyhogy kifejezetten jól éreztük magunkat. A korlátlan fogyasztásnak hála mindenki mindent megkóstolhatott, amit csak a szeme vagy az orra megkívánt, szerencsére volt is miből választani: sültek, rántott és rakott ételek, levesek, főzelékek, a legkülönbözőbb köretek, emellett pedig természetesen sütemények és fagylalt szerepeltek a kifogyhatatlannak tűnő repertoárban. Nem is voltunk restek, szerettük a pocakunkat, volt aki annyira, hogy háromszor-négyszer is fordult, mire érezni kezdte: jóból is megárt a sok. Számos tag jelentkezett erre a programunkra, úgyhogy elkélt a segítő kéz, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az esemény zavartalan lebonyolításához, fejedelmi kezdése volt a novembernek ez a lakoma.

fotó2

A hónap második programja a 17-ei klub volt, ahova elhívtuk Tóth Cecíliát a Pesti Magyar Színház hivatásos audionarrátorát, aki először a narrátori képzésről és a képzést lebonyolító szakemberekről mesélt nekünk. Megtudhattuk például, hogy a tanárok között egyaránt akadtak színházi emberek és gyógypedagógusok, valamint, hogy a képzés maga nem csak a színházi audionarrációra, hanem minden egyéb médium (film, konferencia, kiállítás) akadálymentesítésére is kiterjedt. Sok érdekességet hallhattunk a tantárgyak és a vizsgafeladatok kapcsán is, ezen keresztül pedig közelről megismerhettük azt a szemléletváltó folyamatot, amely során valaki, akinek addig nem sok dolga volt látássérültekkel, megtanul “akadálymentesítve gondolkodni”. Az előadása második felében Cili mesélt a színházi narráció fázisairól: az elő-narrációról, a kulisszabejárásról, a követőnarrációról és az előadás utáni konzultációról, hiszen fontos, hogy mind a célközönség, mind a színészek, a rendező és a narrátor megoszthassák egymással tapasztalataikat, s ezáltal fejlődhessen a még gyerekcipőben járó kulturális intézmény, szolgáltatás nálunk itthon is. Emellett szóba került a Pesti Magyar Színház együttműködése azzal a külföldi céggel -amely az okostelefonon működtethető applikációt biztosítja-, ugyanis ennek segítségével válik hallgathatóvá a narráció. Megtudhattuk továbbá, hogy ez az alkalmazás azért egyedi és különleges, mert a használatához nincs szükség indukciós hurokra, így azok is élvezhetik a színház élményét, akiknek például pacemaker-ük van. Az előadás zárásaként a megjelentek gyakorlatban is megismerkedhettek az előadás folyamatába beágyazott követőnarrációval egy kis riportfilm keretében, amelyet együtt néztünk meg, és amit Cili külön, rögtönözve narrált az érintetteknek. Szerencsére sokakat érdekelt a téma, így hát hallgatóságból nem volt hiány: többek között az egyesület elnök asszonya, Fodor Ágnes is ellátogatott hozzánk, de jelen volt még Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa is, aki már több ízben készített interjút Cilivel. Az előadás után élénk beszélgetés vette kezdetét, aminek nem is jutottunk a végére. Ebből kifolyólag ezt a témát jövőre is folytatjuk, szeretnénk ha többekhez eljutna, hisz a kultúrát élvezni mindenkinek jogában áll!

fotó3

A hónap harmadik programját a XVII. kerület lámpásainak Zsuzsának, Petinek és Janának köszönhetjük, rögtön másnap, 18-án. Zsuzsa invitálására, mi is ellátogattunk néhány tagunk kíséretében egy nem mindennapi kultúrtörténeti kalandra. Abban a szerencsében volt részünk, hogy megcsodálhattuk a Magyar Állami Operaház belső tereit, egy különleges, bennfentes tárlatvezetés keretében, ami a kulisszák mögé, például a jelmeztárba is bevezetett. Bokor Jutta, az Operaház egyik népszerű énekesnője igazi titkokat mutatott, miközben kultúrtörténeti érdekességekkel halmozott el minket. Sokat hallhattunk az Operaház megalakulásáról és mecénásairól, valamint a leghíresebb látogatóiról és természetesen a zeneszerzőkről, énekesekről akik naggyá, európaivá tették a kultúrának eme csodálatos templomát (valóban olyan tisztelettel és körültekintéssel tervezte meg Ybl Miklós, mint egy templomot: a kazettás mennyezetet szemet gyönyörködtető freskók díszítik és az épület nagyobb termei kisebb hajókra oszlanak). Sok egyéb mellett megismerkedhettünk a királylépcsővel, ahonnan például “mindenki Sissije” vonult be páholyába, s ahol manapság gyerekelőadásokat tartanak, hogy megszerettessék az ifjúsággal az opera műfaját. Ezen kívül leereszkedhettünk a zenekari árokba is, hogy közelebbről megcsodálhassuk a hangszereket, a nézőtér oldalában pedig végigfuttattuk ujjunkat az apró angyalkás díszkazettákon, és megsimogattuk a falak bársonyborításának virágmintáját, az opera prominenseinek mellszobrait, miközben Jutta fáradhatatlanul mesélt nekünk. A program befejeztével kultúrával és történelemmel feltöltekezve léptünk ki a kapun, valamint konstatáltuk, hogy érdemes volt csatlakozni ehhez a különleges kiránduláshoz!

fotó4

Negyedik találkozásunk alkalmával (nov. 23.), különleges tárlatvezetésben vehettünk részt, ahol egy olyan élmény, tapasztalat részesei lehettünk, ami soha, vagy csak nagyon ritkán adatik meg az ember életében. Bejuthattunk a Váci Fegyház és Börtön falai közé, ahol egy nagyon kedves hölgy, Anikó, a börtön sajtóreferense kalauzolt végig minket. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy elképesztő hatással volt az egész csapatra mindaz, amit ott láttunk és hallottunk. Egy egészen más világ, mint egy elzárt titkos falu tárult elénk, saját szabályokkal, törvényekkel és infrastruktúrával. Ez egy igazi érzékenyítő program volt – hogy egy ütős, idevágó képzavarral éljek-, akasztották a hóhért, jómagam ugyanis több sztereotípiával is leszámoltam, ami a börtönéletet illeti. Ambivalens érzések kavarogtak bennünk, ahogy végigsétáltunk a zárkasoron és megérintettük a masszív vasajtókat az ujjnyi vastagságú záróreteszekkel, melyeket a börtönszleng csak “kutya”-ként emleget. Anikó először egy szállítást előkészítő zárkába vezetett be minket, egy használaton kívüli helyiségbe, ahol a másik intézményben történő elhelyezésre előkészített fogvatartottak töltenek néhány napot, átmenetileg. Ha azt mondom, puritán körülmények fogadtak minket, akkor költőien fejezem ki magam. A berendezés két emeletes vaságyból állt, két vas faliszekrényből és egy ugyancsak vas tévéállványból, TV nélkül, kb 12 nm-en.

Mindnyájunkat érdekelt, hogy milyen lehet egy elítélt átlagos napja, és Anikó nem csak részletesen tájékoztatott, de kérdéseinkre is készséggel válaszolt. Az, hogy miképpen épül fel egy fogvatartott élete, nagyban függ attól, hogy mi az ami számára megengedett, és hogy ő maga mi mellett dönt. Meglepetésemre a börtön intézményének célja nem az, hogy büntetés gyanánt mindenben lekorlátozza, és az unalomtól katatón “zombivá” silányítsa az embert, sokkal inkább a re-szocializáció/re-integráció, persze mindezt határozott és szigorú szabályok között megvalósítva, de talán éppen emiatt hitelesen és hatásosan. Egy elítélt minden reggel 5-kor kel és fél 6-kor a celláját és a holmiját rendben hagyva jelentkezik a zárkaajtó előtt a körletfelügyelőnél. Ez követően átvonul a munkahelyére, ahol megreggelizik, és délután egyig  dolgozik. Ha végzett a munkájával, napi egy óra séta engedélyezett az udvaron, felügyelettel, majd délután iskolába jár (amennyiben nincs meg a 8 osztálya esetleg érettségizni,  nyelvvizsgázni szeretne) vagy választható szakkörön vesz részt, ahol szakmát tanulhat, egyéb opcióként valamilyen kézműves foglalkozáson tölti az idejét, a lényeg egyetlen dolog: a fogvatartottakat le kell foglalni és produktív tevékenységre sarkallni, hogy egyrészt ne törjék a fejüket ön- és/vagy közveszélyes megmozdulásokon, másrészt fejlődjön a szociális készségük. Ezután vacsora majd takarodó, állandó éjszakai felügyelet mellett.

Egy elítéltnek minden olyan számunkra hétköznapi apróság, ami növeli a komfortérzetünket ezáltal stabilizálja a komfortzónánkat, luxus, amit ki kell érdemelni. Ha dolgozik, naponta fürödhet, ha nem, akkor csak hetente kétszer. Ha jó a magaviselete, tarthat növényeket a zárkájában vagy mondjuk egy akváriumot, esetleg a szerettei fotóit, de ha nem, akkor csak sétálni, nevelőjével való találkozáskor vagy istentisztelet alkalmával hagyhatja el a zárkát, így hát ő dönt: mi éri meg neki és mi nem. Egy elítélt többnyire nem viselhet utcai ruhát és maximum havonta kétszer fogadhat látogatót. A fizetése a mindenkori minimálbér egyharmada, amiből például élelmiszert vehet egy erre kijelölt büfészerű helyiségben. Nem teremthet kapcsolatot önkényesen a külvilággal (például nem telefonálhat be egy rádióműsorba), és munkahelyén csak 3 szál cigarettát szívhat el (a zárkában nincs korlátozás).

A program első részében ilyen, és ehhez hasonló szabályokat ismerhettünk meg, utána együtt átmentünk a börtön kápolnájába, ahol kaphattunk egy történeti áttekintést a kezdetektől napjainkig. A váci börtön nagy múltú hely, funkcióját tekintve hazánkban a második legrégebbi. Eredetileg leánynevelő intézet volt, majd zárt-osztály, aztán mikor a legmagasabb kiszabható büntetés a szabadságvesztés lett Magyarországon, akkor börtönné alakították át. Minden zugának történelemszaga van úgymond, egyszerre baljóslatú, titokzatos, de ugyanakkor tiszteletet parancsoló. Az épületkomplexum maga egyébként 30.000 nm-en terül el, úgyhogy tényleg egy kis méretű falura hasonlít leginkább, udvarán az óriási gyárteleppel.

A kápolna falai között azt is megtudhattuk Anikótól, hogy a váci börtön (és minden egyéb büntetés-végrehajtó intézmény is) részben önfenntartó, forprofit (vagyis termelő) társaságként üzemel, az intézmények egymás között is, illetve a “külvilággal” is kereskednek, úgy, hogy minden intézménynek megvan a saját szakterülete (pl.: vasipar, papíripar, faipar stb), így ennek megfelelően tanulhat egy elítélt egy adott szakmát (a váci börtönben például könyvnyomtatási ismereteket sajátíthat el). A börtön által biztosított tanulási lehetőségek kapcsán hallottunk nem egy olyan történetet Anikótól, ahol az érintettek éltek is a lehetőséggel. Volt egy fogvatartott, aki talán 5 nyelven tanult meg a börtönben töltött 7 év alatt, majd külföldön tisztes karriert futott be, és egy másik, aki istenét találta meg a falak között és előbb a börtönkápolna, majd szabadulása után egy kis falu lelkésze lett.

Azt is megtudtuk, hogy mi a különbség a fogház, a fegyház és a börtön között. A fogház a legalacsonyabb szint, kisebb és kevésbé őrzött épület, míg a fegyház és a börtön már szigorúan felügyelt, és ennek megfelelően kialakított épületek keretein belül működő intézmény. Előbbiben a kevésbé súlyos (biztosítási csalás, adócsalás, lopás, betöréses lopás) míg az utóbbiban a súlyos bűncselekmények (gyilkosság, nemi erőszak, testi sértés) elkövetői töltik büntetésüket. A súlyos bűncselekmények elkövetőit szokták életfogytiglanra ítélni, aminek – mint szintén megtudhattuk – két típusa van, az életfogytiglan, azaz 27 év, és a tényleges életfogytiglan, ami a rab haláláig tart. Ha egy elítélt már közel jár kiszabott büntetésének végéhez, szakemberek segítségével egy re-szocializációs folyamatban vesz részt, ahol megtanulja mindazokat a szociális készségeket, amiket az évek alatt elfelejtett (emberi viselkedésminták követése, történelmi, politikai, szociális változások ismerete, stb.), majd ha minden jól megy, szabadulása után lassacskán a saját lábára áll. Ha előrelátóan sáfárkodott az idejével, akkor már szakmával, esetleg nyelvtudással, vagy egyéb képesítéssel a zsebében. Kifejezetten szimpatikus volt számomra, hogy a börtönt lehetőségnek láthattam, nem egy olyan helynek, ahol az élet funkcionális értelemben véget ér.

A program záró részeként leereszkedtünk egy alagsori körletbe, a történelem legmélyébe, a Doberdóba, ami nem más, mint az eredeti “terror múzeum” (legyen ez a megfogalmazás bármilyen morbid is). Ezt a pinceszerű kamrarendszert az ÁVH használta a ötvenes években, kegyetlen üzelmeik színhelye volt. Politikai foglyok raboskodtak itt, többek között Nagy Imre és Göncz Árpád. Lepusztult, apró, körforma cellákat ismerhettünk meg, ahol nem lehet elbújni, de élni se nagyon, bár nem is épp az élet megóvása volt a céljuk. A egyikben pici irodát rendeztek be régi bútorokból, mintha egy felügyelőtisztté lenne, a másikban valódi bűnelkövetők fotói néztek vissza ránk a falakról, veszedelmes arcok, ijesztő tetoválások, ki tudja, talán még most is a börtön lakói. Állócellát is láttunk, sőt ki is próbálhattuk, épp csak annyi hely volt benne, hogy az ember behajlíthassa a térdét, és egy másikat, aminek az aljába vizet engedtek, amiben  szerencsétlen áldozat napokig állt. A Nagy Imre film kedvéért egy morbid díszletelem – egy akasztófa – is bekerült a Doberdóba, valamint a cella ajtajára egy felirat, ami arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy amit látunk – a bitófa – az idő tanúja, intés, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Ha három szóval kéne összefoglalnom ezt a kirándulást, azt mondanám: hátborzongató, megindító és szemléletformáló volt, számomra legalábbis biztosan.

fotó5

Utolsó programunk 25-én (némileg éles váltással) a karácsonyi készülődés jegyében telt. Kreatív ötletek és tőlünk telhető kreatív megoldások jellemezték ezt a két órát, változó sikerrel. Ha másra nem is, arra kifejezetten jó volt, hogy kibeszélgethessük magunkat – főként a friss mandarin illatának köszönhetően, amivel Erzsi ajándékozta meg a kis csapatot -, és elkezdhessünk ráhangolódni az ünnepekre. Julinak külön köszönjük a kreatív energiákat és a kitartást!

Bátran állíthatom, hogy remek programokat tudhatunk magunk mögött és reméljük, hogy a december is hasonlókban bővelkedik majd!

Susovich Erika

Színházban Újpesten

kép1kép2

Kis csapatunk izgatottan várta a kezdést, a nézőtér szépen megtelt. Kialudtak a fények, a színpad életre kelt, és egy történelmi személy elevenedett meg előttünk. Egy követhető, érdekes színdarabot láthattunk.
Nagyon jól éreztük magunkat!

A programunk az Újpest Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Újpest Lámpásai (Panka,Erika)