Kellemes izgatottságtól telített a levegő október 6-án, az angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A műsor fél 11-kor kezdődik, de néhány órával előbb a sminkesek, fodrászok már buzgón szépítgetik a versenyzőket, egy-egy teremben énekpróba zajlik, a bejáratnál pedig javában folyik a regisztráció. A TV stábok riporthoz készülődnek és az előadóteremben eligazítás folyik: a rendező épp a koordinálás utolsó simításait végzi.
Bár ez egy verseny, az induló művészek között inkább harmónia, mint rivalizálás látszik, mosollyal, bátorító szavakkal biztatják egymást. A műsor gördülékeny, a tehetségek elemükben vannak, ami nem is csoda, hiszen csodás haj –és ruhakölteményekben mutathatják meg tehetségüket a nagyérdeműnek és nem utolsó sorban a zsűrinek. A produkciót egy-egy értékelés követi, a zsűritagok a véleménynyilvánítás mellett jó tanácsokkal is segítik a fellépőket.
A megmérettetés holnap, azaz október 7-én folytatódik, az eredményhirdetésre pedig délután fél 5 és fél 6 között kerül sor. Izgalommal várjuk a december 5-ei döntőre továbbjutók névsorát és sok sikert kívánunk a versenyzőknek!
A tehetség sokszínű
![Fotó: Napsugár Anna](http://www.vgyke.com/wp-content/uploads/2014/10/10722850_712544278816148_1623141568_o-1024x682.jpg)
Fotó: Napsugár Anna
Kellemes izgatottságtól telített a levegő október 6-án, az angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A műsor fél 11-kor kezdődik, de néhány órával előbb a sminkesek, fodrászok már buzgón szépítgetik a versenyzőket, egy-egy teremben énekpróba zajlik, a bejáratnál pedig javában folyik a regisztráció. A TV stábok riporthoz készülődnek és az előadóteremben eligazítás folyik: a rendező épp a koordinálás utolsó simításait végzi.
Bár ez egy verseny, az induló művészek között inkább harmónia, mint rivalizálás látszik, mosollyal, bátorító szavakkal biztatják egymást. A műsor gördülékeny, a tehetségek elemükben vannak, ami nem is csoda, hiszen csodás haj –és ruhakölteményekben mutathatják meg tehetségüket a nagyérdeműnek és nem utolsó sorban a zsűrinek. A produkciót egy-egy értékelés követi, a zsűritagok a véleménynyilvánítás mellett jó tanácsokkal is segítik a fellépőket.
![Fotó: Napsugár Anna](http://www.vgyke.com/wp-content/uploads/2014/10/10580545_712543212149588_1321382084_n.jpg)
Fotó: Napsugár Anna
A megmérettetés holnap, azaz október 7-én folytatódik, az eredményhirdetésre pedig délután fél 5 és fél 6 között kerül sor. Izgalommal várjuk a december 5-ei döntőre továbbjutók névsorát és sok sikert kívánunk a versenyzőknek!
Paraszupersztár
![Forrás: www.dreamstime.com](http://www.vgyke.com/wp-content/uploads/2014/05/08-260x210.jpg)
Forrás: www.dreamstime.com
A jelentkezéseket email-ben a paraszupersztar@meosz.hu e-mail címre, vagy postán a 1032 Budapest, San Marco utca 76 címre lehet küldeni.
Jelentkezési határidő: 2014. május 20.
A nem a kiírásnak megfelelően beküldött, vagy határidő után beküldött jelentkezéseket nem vesszük figyelembe. A rendezvény koordinátora a MEOSZ Központban Asztalos Ágnes, aki elérhető a MEOSZ telefonszámain:
+36 1 388 23 88
+36 1 388 23 87
illetve e-mail-en: asztalos.agnes@meosz.hu
Forrás:
http://www.meosz.hu/paraszupersztar/
ParaSzuperSztár – a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója
A ParaSzuperSztár célja, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik eddig még nem tudták megmutatni magukat a szélesebb nyilvánosságnak, és a tehetségkutató folytatásaként egy tehetséggondozó program keretében segítse őket kulturális, művészeti pályájuk elindításában és kiteljesedésében. A rendezvény ötletgazdái Farkas Bálint színművész, Bálint Emese színész, énekes, harmonika művész, Monspart Sarolta világbajnok tájfutó.
Kik nevezhetnek?
Bármely, magyarországi fogyatékossággal élő személy vagy csoport, a fogyatékosság típusától és életkortól függetlenül. A csoport maximum 10 főből állhat.
Van-e nevezési díj?
Nincs nevezési díj.
Hogyan nevezhet?
Nevezni a jelentkezési lap kitöltésével és e-mailben vagy postán történő visszaküldésével lehet. A jelentkezéseket e-mailben a paraszupersztar@meosz.hu e-mail címre, vagy postán a MEOSZ, 1032 Budapest, San Marco utca 76 címre lehet küldeni. Jelentkezési határidő: 2014. május 20. A nem a kiírásnak megfelelően beküldött, vagy határidő után beküldött jelentkezéseket nem vesszük figyelembe.
A verseny kategóriái:
- Előadó-művészet: az előadó-művészeti jelentkezési lap letöltése
- Alkotóművészet: az alkotóművészeti jelentkezési lap letöltése
A lebonyolítás várható időpontjai
Jelentkezési határidő: 2014. május 20.
Előzsűrizés, területi döntők: 2014. május 21. – október
Döntő:2014. december 5.
Kiállítások, antológia megjelentetés, a nyertes produkciók és alkotások bemutatása, promóciója: 2014. december 5 – 2015. június 30.
További részletes információk a szabályzatról, a díjazásról és a kategóriákról:
http://www.meosz.hu/paraszupersztar/