A Magyar Nemzeti Galéria tereiben sétálva eddig találkozhattunk idilli hangulatú, nemzeti öntudattól és harci láztól átitatott és vallási hitvallástól sugárzó képpel is. Ezen a héten a modern élet kritikus ábrázolását csodálhatjuk meg Vaszary János Morfinista című képén. Színpompás, álomszerű jelenetet látunk, de ez az álom kissé nyomasztóvá válik, ha részletesen megvizsgáljuk.
A kép előterében, a festmény alsó sávjában hófehér bőrű, meztelen nőalak nyúlik el ernyedten. Üres tekintettel kifelé mereng a képből. Szó szerint üres, a festő a lelki üresség ábrázolásához nem festett szemgolyót se az alaknak. A nő talán egy fotelben ül, amelynek egyik karfáján lazán veti át lábait, gyűrűs kezével pedig a másik karfán támaszkodik. Ruhát nem visel, csak egy fehér alapon piros pöttyös kendő látható a fején és egy színben ezzel harmonizáló (piros, fehér, kék) gyöngysor van a nyakában. Alakját, a kép többi részéhez hasonlóan kissé elvontan, az egyéni jellemzőktől, részletektől mentesen festette meg a művész. A hófehér testet kékes lila körvonalakkal rajzolta meg. Nincs is szükség ezekre, hiszen az élvezeteket hajszoló nőben egy elvont fogalmat, a nagyvárosi létet fogalmazta meg a festő. A nő mögött a háttér kissé kaotikus, mintha egy morfiumgőztől terhes képzelgés lenne, ahol a valóság elemei rendszertelenül rakodnak egymásra. Határozott fénysugár világítja meg a nő arcát és mögötte a háttérben látható óriási Buddha szobor fejet, amely azt mutatja, hogy a 30 évek válságai között sokan a vallásban kerestek megoldást. Ezzel együtt a Buddha szobrok gyakori lakásdekorációs elemek is voltak a korszak art deco stílusú lakásaiban. A nő lábainál a háttérben cilindert viselő férfialak fekete árnya látható. Ez az elem szintén a korszak élvhajhász életmódját szimbolizálja. A test gyönyörei, az erotikus kapcsolatok nyíltsága erőteljesen hozzátartoztak a modern városi világhoz. Ezt a világot jelenítik meg a háttérben felbukkanó toronyházak és épülettömbök. A nagyvárosi éjszaka csillogását adó fényeket apró színes pöttyök sokaságával ábrázolta a művész. A morfin okozta képzelgéseket, hamis álmokat kék és rózsaszín gömbökkel jelenítette meg a művész.
Összességében nézve a kép remekül érzékelteti a 20. század első évtizedeinek nagyvárosi életérzését, életviszonyait. A csillogás, az élvezetek között bőven válogathat a városlakó, de a nyüzsgésben mégiscsak egyedül érzi magát és kapcsolatai felszínesek maradnak. Ezt az érzetet adják vissza a Morfinista festményének színei is. A képet szemlélve szinte dúskálunk a színekben, de a festmény kékei és rózsaszínei mégis tompák és kissé fakók.
Vaszary Jánost (1867-1939) festményeiről, grafikáiról ismerjük, de tervezett gobelineket (faliszőnyegeket) is, ami jól mutatja sokszínű tehetségét. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd kortársaihoz hasonlóan, ő is Münchenben és Párizsban tanult. Munkáiban erőteljesek a franciás jegyek, de mutatják a Nagybányai Iskola hatását is. Képzőművészeti tevékenysége mellett figyelemre méltó tanári aktivitása is, ugyanis 1920-tól tíz évig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Részt vett több fontos művészeti csoport munkájában is. Alapító tagja volt az Új Művészek Egyesületének és a Képzőművészek Új Társaságának.
Ha szeretnél többet megtudni Vaszary Jánosról, akkor érdemes meghallgatni az alábbi két videót:
Somogyi-Rohonczy Zsófia
természet Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Narráció 5
Vaszary János: Morfinista
1930
A Magyar Nemzeti Galéria tereiben sétálva eddig találkozhattunk idilli hangulatú, nemzeti öntudattól és harci láztól átitatott és vallási hitvallástól sugárzó képpel is. Ezen a héten a modern élet kritikus ábrázolását csodálhatjuk meg Vaszary János Morfinista című képén. Színpompás, álomszerű jelenetet látunk, de ez az álom kissé nyomasztóvá válik, ha részletesen megvizsgáljuk.
A kép előterében, a festmény alsó sávjában hófehér bőrű, meztelen nőalak nyúlik el ernyedten. Üres tekintettel kifelé mereng a képből. Szó szerint üres, a festő a lelki üresség ábrázolásához nem festett szemgolyót se az alaknak. A nő talán egy fotelben ül, amelynek egyik karfáján lazán veti át lábait, gyűrűs kezével pedig a másik karfán támaszkodik. Ruhát nem visel, csak egy fehér alapon piros pöttyös kendő látható a fején és egy színben ezzel harmonizáló (piros, fehér, kék) gyöngysor van a nyakában. Alakját, a kép többi részéhez hasonlóan kissé elvontan, az egyéni jellemzőktől, részletektől mentesen festette meg a művész. A hófehér testet kékes lila körvonalakkal rajzolta meg. Nincs is szükség ezekre, hiszen az élvezeteket hajszoló nőben egy elvont fogalmat, a nagyvárosi létet fogalmazta meg a festő. A nő mögött a háttér kissé kaotikus, mintha egy morfiumgőztől terhes képzelgés lenne, ahol a valóság elemei rendszertelenül rakodnak egymásra. Határozott fénysugár világítja meg a nő arcát és mögötte a háttérben látható óriási Buddha szobor fejet, amely azt mutatja, hogy a 30 évek válságai között sokan a vallásban kerestek megoldást. Ezzel együtt a Buddha szobrok gyakori lakásdekorációs elemek is voltak a korszak art deco stílusú lakásaiban. A nő lábainál a háttérben cilindert viselő férfialak fekete árnya látható. Ez az elem szintén a korszak élvhajhász életmódját szimbolizálja. A test gyönyörei, az erotikus kapcsolatok nyíltsága erőteljesen hozzátartoztak a modern városi világhoz. Ezt a világot jelenítik meg a háttérben felbukkanó toronyházak és épülettömbök. A nagyvárosi éjszaka csillogását adó fényeket apró színes pöttyök sokaságával ábrázolta a művész. A morfin okozta képzelgéseket, hamis álmokat kék és rózsaszín gömbökkel jelenítette meg a művész.
Összességében nézve a kép remekül érzékelteti a 20. század első évtizedeinek nagyvárosi életérzését, életviszonyait. A csillogás, az élvezetek között bőven válogathat a városlakó, de a nyüzsgésben mégiscsak egyedül érzi magát és kapcsolatai felszínesek maradnak. Ezt az érzetet adják vissza a Morfinista festményének színei is. A képet szemlélve szinte dúskálunk a színekben, de a festmény kékei és rózsaszínei mégis tompák és kissé fakók.
Vaszary Jánost (1867-1939) festményeiről, grafikáiról ismerjük, de tervezett gobelineket (faliszőnyegeket) is, ami jól mutatja sokszínű tehetségét. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd kortársaihoz hasonlóan, ő is Münchenben és Párizsban tanult. Munkáiban erőteljesek a franciás jegyek, de mutatják a Nagybányai Iskola hatását is. Képzőművészeti tevékenysége mellett figyelemre méltó tanári aktivitása is, ugyanis 1920-tól tíz évig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Részt vett több fontos művészeti csoport munkájában is. Alapító tagja volt az Új Művészek Egyesületének és a Képzőművészek Új Társaságának.
Ha szeretnél többet megtudni Vaszary Jánosról, akkor érdemes meghallgatni az alábbi két videót:
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció 4
Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz Libanonban (1907)
Magyar Nemzeti Galéria
Álmok, látomások, isteni sugallatok. Nem ritkán meghatározzák az ember életét. Főleg, ha hallgatunk rájuk. Szerencsére így tett Csontváry Kosztka Tivadar is és ennek köszönhetően csodálhatjuk meg most a Magyar Nemzeti GalériábanZarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményét.
Talán a színek azok, amik a leginkább megragadják figyelmünket és szinte oda láncolnak a festményhez. Az ég kékje a kép szélein még erőteljes, harsány, szinte éles színekben játszik, akárcsak a felhőtlen nyári napokon, de a horizonthoz közelítve egyre lágyabb, világosabb kékbe megy át. A horizont, másnéven láthatár, az a vízszintes vonal vagy sáv, ahol az ég és a föld találkozik. Egy olyan része az ábrázolásnak, amin megpihenhet a szemünk a kép szemlélése közben. Ez a sáv Csontváry képén egy halvány rózsaszín, légies domboldal, amelyen fehéres színű halvány utak sávjai vezetnek fel. Vajon mi lehet ez a domboldal? Talán sziklák vagy napszítta fű adja ezt a furcsa szint? Egy dolog biztos, hogy szinte éteri, súly nélküli ez a domboldal, akárcsak felhők szálltak volna le az égből.
A képet az óriási cédrus uralja. A két fa kékes, szürkés színekben játszó, összecsavarodó törzse adja a kép függőleges tengelyét, míg a fa fajtájára jellemző vízszintesen terjeszkedő ágai és méregzöld lombozata egészen kinyúlnak a kép oldalsó széléig. A fák körül elterülő vöröses-barnás földön az izzó rózsaszín és finom fehér virágok között láthatók a zarándokok. Az óriásira nőtt fákhoz képest szinte eltörpül a tövében álldogáló egy fehér és egy fekete ló. A képen szereplő további alak is aprócskának tűnik a fenséges cédrusokhoz képest. A fa körül hosszú fehér ruhában nők táncolnak egymás kezét fogva. Olyan érzetet keltenek, mintha valamilyen ősi rítus szerinti táncot járnának. Mozdulataikból és ruhájuk lengedezéséből érezhető lendületük, kezüket az ég felé emelik. A kép előterében lovaikon különböző színes ruházatban várakozik a többi zarándok. A háttérben a vöröses föld és a finom rózsaszín domboldal határán további alakok tűnnek fel. Lovasok, egy-két gyalogos, köztük talán civakodó kisgyerekek. A távolság miatt még kevésbé vehetők ki, mint az előtér figurái. A fa és az emberek mérete közötti különbség nem feltétlenül a növény adottságaiból adódik, bár a libanoni cédrus akár 40 méter magasra is megnőhet, az ilyen óriások igen ritkák. Az óriásira nőtt fa, mintha az égi és földi világot akarná összekötni, szétterülő ágai akárcsak széttárt karok lennének. Hatalmas ágai alatt az emberek, míg lombkoronájában madarak találnak oltalomra. Csontváry képei tele vannak szimbólumokkal, jelképekkel, így talán nem lepődünk meg, hogy több szakértő úgy gondolja, hogy a festő önmagát jelenítette meg fa formájában. Az eget és a földet összekötő fa így könnyedén vélhető a prófétai szerepet magára öltő festő önábrázolásának.
Néhány gondolat a művészről:
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) művészetének látnoki-prófétai jellege már a gyógyszerészi pálya elhagyásakor is megnyilvánult. 1880. október 13-án leült a patika ajtajához, ahol dolgozott, hogy lerajzolja a szemközt álló ökrös szekeret. A patikavezető, amint meglátta rajzát, állítólag felkiáltott, hogy Csontváry festőnek született. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.
Az isteni hang hatására végül elhagyta szakmáját és Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon festőiskolájában fejlesztette rajztudását. Rengeteget utazott. Festett Dalmáciában, Olaszországban, Németországban, Görögországban, Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Libanonban, Párizsban. Élete folyamán nem igazán becsülték műveit hazájában. Örökösei szekérponyvának akarták eladni műveit, utolsó pillanatban vásárolta meg őket az építész, Gerlóczy Gedeon.
Nehéz besorolni Csontváry festői stílusát. Sokan az expresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz sorolják, de nem igazán illik egyik irányzatba se. Ő a Napút festője volt, a színek teljes tárházát akarta megörökíteni képein, valamint a napfény és a környezet tárgyainak összejátszásából sugárzó energiát.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz Libanonban (1907)
Magyar Nemzeti Galéria
Álmok, látomások, isteni sugallatok. Nem ritkán meghatározzák az ember életét. Főleg, ha hallgatunk rájuk. Szerencsére így tett Csontváry Kosztka Tivadar is és ennek köszönhetően csodálhatjuk meg most a Magyar Nemzeti GalériábanZarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményét.
Talán a színek azok, amik a leginkább megragadják figyelmünket és szinte oda láncolnak a festményhez. Az ég kékje a kép szélein még erőteljes, harsány, szinte éles színekben játszik, akárcsak a felhőtlen nyári napokon, de a horizonthoz közelítve egyre lágyabb, világosabb kékbe megy át. A horizont, másnéven láthatár, az a vízszintes vonal vagy sáv, ahol az ég és a föld találkozik. Egy olyan része az ábrázolásnak, amin megpihenhet a szemünk a kép szemlélése közben. Ez a sáv Csontváry képén egy halvány rózsaszín, légies domboldal, amelyen fehéres színű halvány utak sávjai vezetnek fel. Vajon mi lehet ez a domboldal? Talán sziklák vagy napszítta fű adja ezt a furcsa szint? Egy dolog biztos, hogy szinte éteri, súly nélküli ez a domboldal, akárcsak felhők szálltak volna le az égből.
A képet az óriási cédrus uralja. A két fa kékes, szürkés színekben játszó, összecsavarodó törzse adja a kép függőleges tengelyét, míg a fa fajtájára jellemző vízszintesen terjeszkedő ágai és méregzöld lombozata egészen kinyúlnak a kép oldalsó széléig. A fák körül elterülő vöröses-barnás földön az izzó rózsaszín és finom fehér virágok között láthatók a zarándokok. Az óriásira nőtt fákhoz képest szinte eltörpül a tövében álldogáló egy fehér és egy fekete ló. A képen szereplő további alak is aprócskának tűnik a fenséges cédrusokhoz képest. A fa körül hosszú fehér ruhában nők táncolnak egymás kezét fogva. Olyan érzetet keltenek, mintha valamilyen ősi rítus szerinti táncot járnának. Mozdulataikból és ruhájuk lengedezéséből érezhető lendületük, kezüket az ég felé emelik. A kép előterében lovaikon különböző színes ruházatban várakozik a többi zarándok. A háttérben a vöröses föld és a finom rózsaszín domboldal határán további alakok tűnnek fel. Lovasok, egy-két gyalogos, köztük talán civakodó kisgyerekek. A távolság miatt még kevésbé vehetők ki, mint az előtér figurái. A fa és az emberek mérete közötti különbség nem feltétlenül a növény adottságaiból adódik, bár a libanoni cédrus akár 40 méter magasra is megnőhet, az ilyen óriások igen ritkák. Az óriásira nőtt fa, mintha az égi és földi világot akarná összekötni, szétterülő ágai akárcsak széttárt karok lennének. Hatalmas ágai alatt az emberek, míg lombkoronájában madarak találnak oltalomra. Csontváry képei tele vannak szimbólumokkal, jelképekkel, így talán nem lepődünk meg, hogy több szakértő úgy gondolja, hogy a festő önmagát jelenítette meg fa formájában. Az eget és a földet összekötő fa így könnyedén vélhető a prófétai szerepet magára öltő festő önábrázolásának.
Néhány gondolat a művészről:
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) művészetének látnoki-prófétai jellege már a gyógyszerészi pálya elhagyásakor is megnyilvánult. 1880. október 13-án leült a patika ajtajához, ahol dolgozott, hogy lerajzolja a szemközt álló ökrös szekeret. A patikavezető, amint meglátta rajzát, állítólag felkiáltott, hogy Csontváry festőnek született. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.
Az isteni hang hatására végül elhagyta szakmáját és Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon festőiskolájában fejlesztette rajztudását. Rengeteget utazott. Festett Dalmáciában, Olaszországban, Németországban, Görögországban, Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Libanonban, Párizsban. Élete folyamán nem igazán becsülték műveit hazájában. Örökösei szekérponyvának akarták eladni műveit, utolsó pillanatban vásárolta meg őket az építész, Gerlóczy Gedeon.
Nehéz besorolni Csontváry festői stílusát. Sokan az expresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz sorolják, de nem igazán illik egyik irányzatba se. Ő a Napút festője volt, a színek teljes tárházát akarta megörökíteni képein, valamint a napfény és a környezet tárgyainak összejátszásából sugárzó energiát.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Kikapcsolódás a természetben
Kép forrása: www.kobufe.hu
Csapatunk 2015.03.28-án, 3/4 10-kor gyülekezett a Széll Kálmán téren, a metró mozgólépcsőjének tetején. Innen busszal mentünk fel a Normafához és a réten tettünk frissítő sétát, mielőtt ráleltünk volna a sétaútra. Közben szebbnél szebb fákat csodáltunk meg, gallyak recsegtek a lábunk alatt, a kirándulás zárásaként pedig rétesezni is betértünk.
A 21A buszra visszaszállva elmentünk egészen a Gyermekvasútig, majd a fogaskerekűvel lejöttünk a Városmajor utcáig, ahol elbúcsúztunk egymástól. A hűvös idő ellenére kellemes délelőttöt töltöttünk együtt.
