Szemléletformáló alkalmak a XVIII. kerületben

 

A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tábort szervezett 6-14 éves diákok részére, ahol két alkalommal – 2022. július 7-én és 15-én – is érzékenyítő foglalkozást tartottunk.

A program célja volt, hogy az ép emberek közelebb kerüljenek a fogyatékossággal élő emberek világához, és a látók megismerhessék a látássérültek életét, mindennapi élethelyzetüket.

Pár mondatban beszéltünk a látássérültség fokozatairól és arról, hogy mi hogyan éljük meg ezt az állapotot.

Juhos Róbert beszélt a Braille írás és olvasás elsajátításáról, valamint szemléltetve az írógépén is bemutatta alkalmazását a gyakorlatban. A gyerekek lelkesen fejtegették a betűket rejtő pontokat és a kapott ABC segítségével Braille könyvből is „olvashattak”.

Juhos Róbert írógéppel

Jánosi Veronika a fehérbottal való közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókat mondta el, elmesélte tapasztalatait, bemutatta a botozási technikákat és beszélt a segítségnyújtás helyes alkalmazásáról. Elmondta, miket kell figyelembe venni, ha valaki vak emberrel találkozik az utcán vagy járművön, és hogyan segíthetünk neki a közlekedésben. A táborozó gyerekek kipróbálhatták a fehérbottal való közlekedést, valamint részt vehettek szituációs feladatokban is. Különböző akadályokat kellett kikerülniük, vagy éppen elkísérni a másikat egyik pontból a másikba úgy, hogy csak a körülötte lévő hangokra, vagy a társa utasítására, navigálására hagyatkozhatott.

Jánosi Veronika fehérbottal

Tanai Csaba a vakvezető kutyával való közlekedést mutatta be. Elmondta, hogyan és hol lehet kutyát igényelni, miben nyújt segítséget, valamint mesélt saját tapasztalatairól, arról, hogy neki mit adott a kutyával való közlekedés, milyen helyekre járnak együtt, mióta közlekedik kutyával, stb. A gyerekek sok mindent tudtak a vakvezető kutyákról és örömmel meg is simogatták.

Zárásként tapintható játékokat is kipróbáltak a diákok.

Köszönjük a Rendőrkapitányság munkatársának, hogy mi is részt vehettünk a táborban, és aktív, érdeklődő gyerekeket ismerhettünk meg!

Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linkeken megtekinthető:

1. fotó
2. fotó

A TV18 készített egy rövid összeállítást a táborról, melyből kiderül, mi tetszett a legjobban a diákoknak.

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők

Más világ – a VGYKE a TV18-ban

 

„Más világ” címmel készített összeállítást a TV18 egyesületünkről.

Fodor Ágnes (elnök) és Mészáros Ágnes (alelnök) a VGYKE bővülő szolgáltatásairól nyilatkozott, ezek mellett különböző, a látássérültek számára hasznos segédeszközöket is bemutattak a munkatársak (futár távkapcsoló, fejlesztő játék segédeszköz boltunkból, Braille írás, okostelefon.)

VGYKE