dr. Ozvári-Lukács Réka a SZÜLŐ 2018 pályázati program keretében megvalósuló VGYKE – Szülő-Példa-Érték elnevezésű projektet mutatta be. Elmondta, hogy a projekt fókuszában az önérvényesítés áll. A klubon fő témáink a fogyatékosok jogai, és a jogsérelem esetén lehetőségeink feltárása volt. A jogásznő válaszolt a témával kapcsolatban felmerülő kérdéseinkre, aztán ő tett fel kérdéseket, melyből az is nyilvánvalóvá vált mennyire sikerült megjegyezni a hallottakat. A legtöbb kérdésre Juhos Róbert válaszolt helyesen, jutalma egy zacskó cukormentes nápolyi volt.
2018 júliusától egyesületünk Louis Braille Támogató Szolgálata elindította FECSKE szolgálatát, mely fogyatékos gyermekek felügyeletét vállalja. A szolgáltatásról Csizmadia Anett szakmai vezető beszélt.
A VGYKE Ügyfélszolgálatától Benke Richárd kollégánk jött el hozzánk. Bemutatta az Ügyfélszolgálat tevékenységét és a különböző szolgáltatásokat. Tájékoztatást kaptunk a látássérülteket érintő aktuális pályázati lehetőségekről, szociális juttatásokról, kedvezményekről a látássérültek életvitelét megkönnyítő segédeszközökről. Klubtagjaink és pártoló tagjaink a 2019-es tagdíj befizetését is helyben intézhették.
A Hálaadás napja az Egyesült Államokban a második legnépszerűbb családi ünnep a karácsony után. De hogyan és miért jött létre ez a hagyomány? Mit érdemes tudni róla? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
A Mikulás hagyományok szerint hosszú, piros palástú, süveget viselő és ajándékokat osztó püspök volt, akit Szent Miklósként is emlegetnek. Szinte az egész világon megvan a megfelelője. Segítőkkel járja a Földet, hogy megjutalmazza azokat, akik jók voltak az évben. Kvízjátékunkból kiderült, hogy klubtagjaink mennyit tudnak erről az ünnepről?
A kvíz vidám percei után betoppant a Mikulás és szétosztotta a csomagokat. Mindenki meglepődött és örült az ajándéknak.
Lampionos felvonulás. A hagyományos lampionos felvonulás 2018. november 30-án, pénteken 17.00-kor indul a Templom térről a központi játszótérre.
Ez évi utolsó programunk december 4-én lesz a Kispesti Városházán Siklós Zsuzsával és Mohay Orsolyával (Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény). Siklós Zsuzsa beszél az épületről, aztán Mohay Orsolyával megnézzük Haraszty István és a Nikmond Bea munkáit, és bejuthatunk az épület olyan izgalmas részére, ahová egyébként nem lehet bejutni.
Novemberi klubnap dr Ozvári-Lukács Réka jogásszal, a VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálati és Ügyfélszolgálati munkatársával
Megtartottuk novemberi klubnapunkat melynek vendégei dr. Ozvári-Lukács Réka jogász, a VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálatától Csizmadia Anett, a VGYKE Ügyfélszolgálatától Benke Richárd kollégáink voltak.
dr. Ozvári-Lukács Réka a SZÜLŐ 2018 pályázati program keretében megvalósuló VGYKE – Szülő-Példa-Érték elnevezésű projektet mutatta be. Elmondta, hogy a projekt fókuszában az önérvényesítés áll. A klubon fő témáink a fogyatékosok jogai, és a jogsérelem esetén lehetőségeink feltárása volt. A jogásznő válaszolt a témával kapcsolatban felmerülő kérdéseinkre, aztán ő tett fel kérdéseket, melyből az is nyilvánvalóvá vált mennyire sikerült megjegyezni a hallottakat. A legtöbb kérdésre Juhos Róbert válaszolt helyesen, jutalma egy zacskó cukormentes nápolyi volt.

2018 júliusától egyesületünk Louis Braille Támogató Szolgálata elindította FECSKE szolgálatát, mely fogyatékos gyermekek felügyeletét vállalja. A szolgáltatásról Csizmadia Anett szakmai vezető beszélt.

A VGYKE Ügyfélszolgálatától Benke Richárd kollégánk jött el hozzánk. Bemutatta az Ügyfélszolgálat tevékenységét és a különböző szolgáltatásokat. Tájékoztatást kaptunk a látássérülteket érintő aktuális pályázati lehetőségekről, szociális juttatásokról, kedvezményekről a látássérültek életvitelét megkönnyítő segédeszközökről. Klubtagjaink és pártoló tagjaink a 2019-es tagdíj befizetését is helyben intézhették.
A Hálaadás napja az Egyesült Államokban a második legnépszerűbb családi ünnep a karácsony után. De hogyan és miért jött létre ez a hagyomány? Mit érdemes tudni róla? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
A Mikulás hagyományok szerint hosszú, piros palástú, süveget viselő és ajándékokat osztó püspök volt, akit Szent Miklósként is emlegetnek. Szinte az egész világon megvan a megfelelője. Segítőkkel járja a Földet, hogy megjutalmazza azokat, akik jók voltak az évben. Kvízjátékunkból kiderült, hogy klubtagjaink mennyit tudnak erről az ünnepről?
A kvíz vidám percei után betoppant a Mikulás és szétosztotta a csomagokat. Mindenki meglepődött és örült az ajándéknak.

Végezetül több programra hívtuk a társaságot:
10 éves a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület. Fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendez gálaműsort a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület 2018. november 20-án a Városháza dísztermében.
Lampionos felvonulás. A hagyományos lampionos felvonulás 2018. november 30-án, pénteken 17.00-kor indul a Templom térről a központi játszótérre.
Ez évi utolsó programunk december 4-én lesz a Kispesti Városházán Siklós Zsuzsával és Mohay Orsolyával (Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény). Siklós Zsuzsa beszél az épületről, aztán Mohay Orsolyával megnézzük Haraszty István és a Nikmond Bea munkáit, és bejuthatunk az épület olyan izgalmas részére, ahová egyébként nem lehet bejutni.
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Ügyfélszolgálat és Fecskeprogram a zuglói klubnapon
Novemberben is megtartottuk klubnapunkat a Zuglói Civil Házban (Bp. Csertő park 12.) Vendégeink voltak Leány Ferenc az ügyfélszolgálattól és Csizmazia Anett a támogatószolgálattól.

Feri sok érdekes információval szolgált, és lehetőséget biztosított tagjaink számára a jövő évi tagdíj befizetésére. Anett bemutatta a Fecskeprogramot melynek lényege, hogy a Támogató Szolgálat munkatársai gyermekfelügyeletet is vállalnak. Ez a szolgáltatás hétvégén is igénybe vehető, de csak napközben.

Tagjaink érdeklődtek még a Szolgálat más szolgáltatásairól is, melyre Anett készségesen válaszolt.
Klubdélutánunkat kötetlen beszélgetéssel, a jövő évi programok tervezgetésével folytattuk.
Kiss Márta
közösségi civilszervező
Novemberi klubnap Rákosmentén
Novemberi klubunkat a Rákoshegyi Közösségi Házban tartottuk, melyre az Ügyfélszolgálatunk munkatársát hívtuk meg. Ezúttal egy vidám totóval tettük emlékezetesebbé a klubnapot, melyhez az ügyfélszolgálat szolgáltatásai adták a témát.

Ezután a Fecske program került bemutatásra, a Támogató Szolgálatunk munkatársa által. A program tartósan beteg gyerekek szüleinek nyújt segítséget, átvállalva a gyermekfelügyeletet.

Lehetőség volt arra is természetesen, hogy tagjaink helyben befizessék a jövő évi tagdíjat.
Ezután teret adtunk a vidám muzsikának, beszélgetésnek.
Örömünkre 4 új érdeklődő látássérült is csatlakozott a klubunkhoz!
Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők
Klubnap lesz a XVI. kerületben az Ügyfélszolgálattal
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.
Helyszín: Napraforgó Gyermekjóléti központ Budapest, XVI. ker. Cziráki u. 22.
Időpont: 2018 november 19. hétfő, 14 és 16 óra között
A klubnap keretében ellátogatnak hozzánk a VGYKE Ügyfélszogálatának munkatársai, akik felvilágosítást nyújtanak aktuális pályázatokról, a náluk intézhető ügyekről. Megkönnyítve a tagdíjbefizetést, ezt most a klubnapon is megtehetik kedves tagjaink.
Részvételi szándékotokat kérjük jelezzétek!
Telefon: 06 70 773 40 54
Email: lampas.bp16@gmail.com
Aranyiné Kmett Olga
közösségi civilszervező

Novemberi klubnap Újpesten
Sajnos elmúlt már a novemberi klubnapunk, is.
Tagjaink örömére eljöttek hozzánk, a támogatószolgálattól Csizmadia Anett, és az ügyfélszolgálattól Leány Ferenc kollégáink.

Azon tagjaink segítésére, akik a klubnapon fizethették be jövő éves tagdíjukat. Mindketten beszéltek a szolgáltatásaikról, illetve Anett, egy új programról, ”Fecske Program” ami sok családnak, és egyedülálló látássérültnek jól jöhet időnként. Pl: Gyermekfelügyelet, szakképzett kollégákkal, szülők távollétében. Felnőtt kísérés tagjainknak, munkaidő után, vagy akár hétvégén is.

Érdemes keresni, pontosabb, bővebb tájékoztatásért, a VGYKE. Louise Braille Támogató Szolgálatot. Személyesen, a 1146. Bp. Hermina út 57. alatt. Vagy telefonon, a Fecske Program szakmai vezetőjét, Csizmadia Anettet, a 06-70/387-52-62 telefonszámon. Ismét, igen hasznos délutánt töltöttünk el együtt.
Széles Attiláné
közösségi civilszervező
Meghívó Kispestre
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek
helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)
időpontja: 2018. november 15. (csütörtök) 15 óra
Novemberi klubnapunkra meghívtuk dr. Ozvári-Lukács Rékát, aki a SZÜLŐ 2018 pályázati program keretében megvalósuló VGYKE – Szülő-Példa-Érték elnevezésű projekt megvalósítása kapcsán lesz vendégünk, mely projekt fókuszában az önérvényesítés áll. A jelen klubon fő témáink – az előzetes igényfelmérés alapján – a fogyatékosok jogai, és a jogsérelem esetén lehetőségeink feltárása lesznek.
Ellátogatnak hozzánk a VGYKE Ügyfélszolgálat munkatársai is, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére.
Hogy más népek szokásaival is ismerkedjünk, témánk a Hálaadás lesz. Kvízjátékunkban pedig tesztelhetitek, mennyit tudtok a Mikulásról?
Reméljük, felkeltettük érdeklődéseteket, és klubnapunkon találkozunk!
Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!
Szeretettel várunk mindenkit!
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com
Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Forrás: www.e-epites.hu
Meghívás Zuglóba
A Zuglói Lámpás klub szeretettel vár minden érdeklődőt következő klubnapjára, amit 2018. november 14-én (szerdán) tartunk a Zuglói Civil Házban (1144 Budapest Csertő park 12.) 14-16 óra között.
Klubnapunkon a VGYKE ügyfélszolgálat munkatársai lesznek a vendégeink, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére is, ezzel megkönnyítve tagjainknak az utazási nehézségeket. Mindenkit kérek, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, hozza magával tagkönyvét, akkor is, ha betelt.
A délutánt tervezgetéssel, kötetlen beszélgetéssel folytatjuk.
Részvételi szándékotokat az alábbi elérhetőségeken jelezzétek, ez azért is fontos, hogy a kollégáim fel tudjanak készülni a szükséges bélyegekkel, tagkönyvekkel.
Akinek segítségre van, szüksége a klubba való eljutáshoz kérem, jelezze azt is!
Email: lampas.zuglo@gmail.com
Telefonszám: 06/70-984-5071, vagy 06/30-327-3704
Kiss Márta
közösségi civilszervező

A kép forrása: http://14.kerulet.ittlakunk.hu/
VGYKE a Vakodában – Rendhagyó segédeszköz-bemutató
Különleges helyszínen, különleges gyermekeknek és felnőtteknek rendezett a VGYKE Roadshow Csapata rendhagyó segédeszköz bemutatót. Rendhagyó, hiszen nemcsak érdekes segédeszközökkel találkozhattak az érdeklődők, hanem megismerkedhettek a gyógymasszázs pozitív hatásaival is, kérdezhették az ügyfélszolgálatosokat az aktuális pályázati lehetőségekről, és megismerhették vakvezető kutyás civil szervezőnket is.

A helyszín a Vakok Általános Iskola és Szakiskola – ahogy mi hívjuk, a Vakoda – tornaterme volt. Csapattagjainkat úgy állítottuk össze, hogy legyen valamilyen élményük, vagy csatlakozási pontjuk az iskolával kapcsolatban. Megérkezésünkkor szépen kidíszítettük a tornaterem bordásfalát sárga színű lufijainkkal, máris barátságosabb lett a helyszín!

A Láthatár Bolt kínálatából nagyon népszerű volt a beszélő vérnyomásmérő, és a beszélő óra. Balázs Gábor boltvezető segítségével ezeket ki is próbálhatták a gyerekek. Ez meg is tette a hatását, mert a sok használattól lemerült a vérnyomásmérő, a nap végére elemet kellett cserélni. Nagy László kollegánk, aki régebben ide járt iskolába, igyekezett megválaszolni mindent kérdést, amit a gyerekek részéről felmerült.

Gyógy- és nyirokmasszőrünk, Matics Ádám is itt tanult a Vakodában. Sok emlék, vicc és ugratás jutott eszébe, miközben egykori tanáraival beszélgetett. Jó volt hallani, mennyire dicsérték Ádámot, milyen ügyes és remek felnőtt lett a valaha visszahúzódó gyerkőcből. Persze, Ádám ügyesen és flottul állta a sarat, hiszen vállalásaink egyike volt, hogy a 10 perces irodai masszázst is ki lehetett próbálni. Ádám segítségére Kis Erika szolgáltatási vezető volt, aki a gondoskodott a csapat jókedvéről is, hiszen a nap végén egy spontán röplabda kosárdobó meccs is kibontakozott.
Nagyön örültünk, amikor több szakiskolásnak nem kellett megmagyarázni a VGYKE jelentését, azt maguktól tudták, hiszen ők egyesületi tagok is. De szívesen fogadták tőlünk az ajándékba kapott sárga színű egyesületi lufijainkat, vagy bevásárló kocsiba való érméinket is. Akiktől kérdezhettek az aktuális Péntek Lajos Pályázatról, az Ügyfélszolgálati Iroda munkatársai: Rádi Anna és Leány Ferenc. Feri kollegánk úgyszintén a Vakoda padjait koptatta hosszú éveken át.

Kiss Márta zuglói civilszervező, vagyis lámpás kolléga is nagy segítségünkre volt Gandhi vakvezető kutyájával. Nagy népszerűségnek is örvendhetett Gandhi, de el is fáradt a nap végére. Izgalmas és érdekes dolgokat tudhattak meg a gyerekek a vakvezető kutyák tulajdonságairól, a velük való bánásmódról.

Nagyon szépen köszönjük Somorjai Ágnesnek, az iskola igazgatójának a meghívását, nagy örömmel és élvezettel végeztünk munkánkat. Feledhetetlen pillanatokat töltöttünk együtt a gyerekekkel, s bár a nap végére mi is kidőltünk a sorból, a jókedv és a vidámság járta át a sárga lufikkal feldíszített tornatermet. Külön köszönjük Katzenbach Jolantanak a közreműködését, a lelkesedését, gondoskodását és meleg szeretetét.
Tartalmas és élményekkel gazdag pillanatainkat a képeken láthatják.
Sajtóiroda
VGYKE
Meghívó Kispestre
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek
helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)
időpontja: 2018. november 15. (csütörtök) 15 óra
Novemberi klubnapunkra meghívtuk dr. Ozvári-Lukács Rékát, aki a SZÜLŐ 2018 pályázati program keretében megvalósuló VGYKE – Szülő-Példa-Érték elnevezésű projekt megvalósítása kapcsán lesz vendégünk, mely projekt fókuszában az önérvényesítés áll. A jelen klubon fő témáink – az előzetes igényfelmérés alapján – a fogyatékosok jogai, és a jogsérelem esetén lehetőségeink feltárása lesznek.
Ellátogatnak hozzánk a VGYKE Ügyfélszolgálat munkatársai is, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére.
Hogy más népek szokásaival is ismerkedjünk, témánk a Hálaadás lesz. Kvízjátékunkban pedig tesztelhetitek, mennyit tudtok a Mikulásról?
Reméljük, felkeltettük érdeklődéseteket, és klubnapunkon találkozunk!
Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek november 12-ig!
Szeretettel várunk mindenkit!
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com
Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Forrás: www.e-epites.hu
Meghívás Zuglóba
A Zuglói Lámpás klub szeretettel vár minden érdeklődőt következő klubnapjára, amit 2018. november 14-én (szerdán) tartunk a Zuglói Civil Házban (1144 Budapest Csertő park 12.) 14-16 óra között.
Klubnapunkon a VGYKE ügyfélszolgálat munkatársai lesznek a vendégeink, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére is, ezzel megkönnyítve tagjainknak az utazási nehézségeket. Mindenkit kérek, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, hozza magával tagkönyvét, akkor is, ha betelt.
A délutánt tervezgetéssel, kötetlen beszélgetéssel folytatjuk.
Részvételi szándékotokat az alábbi elérhetőségeken jelezzétek, ez azért is fontos, hogy a kollégáim fel tudjanak készülni a szükséges bélyegekkel, tagkönyvekkel.
Akinek segítségre van, szüksége a klubba való eljutáshoz kérem, jelezze azt is!
Email: lampas.zuglo@gmail.com
Telefonszám: 06/70-984-5071, vagy 06/30-327-3704
Kiss Márta
közösségi civilszervező
Ügyes – bajos dolgaink!
Szeptemberi klubnapunkat a szokásos helyen a Kondor Béla Közösségi Házban.
Vendégünk volt a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének ügyfélszolgálati munkatársa Leány Ferenc, aki a sokféle szolgáltatásokról tájékoztatott bennünket.

Többen a klubnapon fizették be a 2019 évi tagdíjat is.
A klub második részében megemlékeztünk a Mihály napról. Részleteket olvastunk fel a Néprajzi Lexikonban leírtakból.
Pl: Az egyház e napon, szept. 29-én Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik. Kultusza először a keleti egyházban bontakozott ki, majd Európa-szerte, de főleg D-Európában terjedt el. A középkori Magyarországon Szent István korától nagy kultusza volt. A 18. sz. közepéig Szent Mihály napja hazánkban parancsolt ünnep volt. Főként gazdasági élettel összefüggő hiedelmeket és szokásokat, időjárási megfigyeléseket fűztek hozzá. A természet megfigyeléséből ered az a megállapítás, hogy Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák. Az ország sok vidékén a nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja volt.

Természetesen a zene, mint mindig most sem maradhatott el, erről Horváth Dávid gondoskodott.
A klubot kötetlen beszélgetés, és csemegézés zárta.
Köszönjük a 18. kerületi Önkormányzat támogatását!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt klubnap és klubprogramjainkra!
Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervező
Békásmegyeren járt az Ügyfélszolgálat
A klubnapunkra eljött hozzánk az Ügyfélszolgálat munkatársa, Leány Ferenc. Hallhattunk a munkájukról, aktuális eseményekről, és lehetőség volt arra, hogy megvásároljuk a következő évre szóló tagbélyeget.
Mindig hallunk arról, hogy milyen fontos a hírlevélre felíratkozni, mert aki olvassa rendszeresen az figyelemmel kísérheti az friss információkat.

A klubnapjainkon mindig nagyon jó beszélgetéseink vannak, mert ilyenkor jó a nem olyan régi nyári élményeinket felidézni. Ugyanakkor közös programokat is tervezgetünk, mert a természet számtalan csodás színben mutatja meg magát minden évszakban, így ősszel is.

Minél többen tervezünk meg egy kirándulást, annál jobban fog sikerülni. Reméljük, hogy most sem lesz ez másképp.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező