Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap a közlekedésünkről

A klubnapi beszélgetésünk egy a közlekedéshez látszólag nem olyan szorosan kapcsolódó témával kezdődött, mivel a strandolás került szóba. Mindenki elmondta a legfrissebb élményeit, melyből azt mindenképpen megállapíthattuk, hogy aki nagyon szeret fürdeni, annak nem egyszer komoly szervezést igényel a megvalósítás, hiszen a strandok nagyon nem akadálymentesek.

A mindennapos közlekedésünkre térve megállapíthattuk, hogy még mindig nélkülözhetetlen a segítségkérés, mert sajnos még  a látássérültek által gyakran látogatott helyeken is probléma van az akadálymentesítéssel. Példának elhangzott, hogy a VÁI előtt úgy oldották meg a kerekesszékes akadálymentesítést, hogy a vezetősávot is feltörték a részükre kialakított rámpa érdekében, majd ezt nem állították helyre, mely megoldás nem példa nélküli.

A FUTÁR-kapcsolókkal való két éves közlekedésünk tapasztalatait is összegeztük. Az hamar kiderült, hogy az ajándékba kapott kapcsolókat mindenki használja valamire. Van olyan aki például arra, hogy a megfelelő oldalt megtalálja olyan helyeken, mint amilyen a Móricz Zsigmond körtér. Mindenki egyetértett abban, hogy az elképzelés jó, de a létező megoldásokban még komoly hiányosságok vannak.

Az egyik nagy gond, hogy a FUTÁR-táblák helye nem mindig kiszámítható. Ha a megállók nagyjából azonos részén lettek volna elhelyezve, sokkal komolyabb segítséget jelentenének. A hangerő sem mindig ideális, sokszor a túl halk és a túl hangos között változik. Újbuda számos megállójában ráadásul egyszerre több hangszóró is elindul, ami elrontja az érthetőséget (például a Gárdonyi téren).

Ahol több járat érkezik egy megállóba (például a piacnál Újbuda-központban), ott sajnos még mindig nem segít a FUTÁR eligazodni.  Még mindig az lenne segítség az elmondások szerint, ha a beérkező busz azonosítaná magát, reagálva a kapcsolóra.

A négyes metró mozgólépcsőinél az irányok cserélése a tagjaink egy részének gondot okoz, mivel a kapcsolóra adott jelzés sokszor nem működik, nem egyértelmű vagy téves. Az, hogy a mozgólépcsőket minden irányban működtetni kell, az nem jelentene problémát, ha a jelzések egyáltalán léteznének és mindig egyértelműek lennének. A jelzések azonosítását nehezítik a rendszeresen elhangzó, hosszú bemondások arról, hogy a metróban nincs vezető. Amíg ezek a bemondások mennek, nem lehetséges az irányjelzések pontos azonosítása, de egyébként is nehezítik a hang alapján való tájékozódást. Mivel a bemondás nagyon hosszú, a hang alapján tájékozódó, önállóan közlekedő utasnak sokszor nincs más választása, mint mozdulatlannak maradni.

Általában a vezetősávokról hangzott el az, hogy a gyengénlátóknak sokat segítene a kontrasztos kialakítás. Mivel a látásssérültek nagyobb része gyengénlátó, többek számára érthetetlen az, hogy a kontrasztos kialakítás miért marad el. Mások a szabványosítást hiányolták, mivel előfordulnak teljesen egyedi, a gyakorlatban nem visszafejthető jelzések. Ilyenkor csak azt érzékelik, hogy a bot elakad, de az okát nem tudják.

A vezetősávok másik helyi problémája, hogy a felújítások, felbontások során sérülnek, valamint a felújítások idején meg sem kísérlik pótolni. Mivel Újbudán sok a járdát érintő felbontás, ez a mindennapi közlekedés szempontjából ez egy akut probléma. Van olyan, akinek az utcáját minden évben felbontják, így az önálló, vagyis kísérő nélküli közlekedése annak ellenére rendszeresen ellehetetlenül, hogy egyébként ügyesen közlekedik egyedül.

Komoly probléma, hogy elég sok levelet írnak az érintettek, de az udvarias válaszleveleken kívül semmi érdemi változás nem történik. Többen példának említették, hogy már 2015 nyarán is jelezték (és azóta is megteszik) mennyire komoly gondot jelentenek a járdákat érintő felbontások, de semmi sem változott.

Másik említett probléma a megállók buszon történő bemondása. Pontos felmérést senki sem készített az arányokról, de nem egyszer téves a bemondás, ami rendszeresen okoz nehézséget. Többeknek komoly stresszt okoz az önálló közlekedésben az a tény, hogy nem tudhatják mennyire támaszkodhatnak a bemondásra. Ilyenkor marad a segítségkérés, ami egyébként is elkerülhetetlen, csak alapvetően nem kellemes dolog.

A 4-es és 6-os villamos vonalán még a mai napig nem lehet tudni, hogy éppen melyik villamos áll be a megállóba, de ugyanez a helyzet a budai fonódó hálózat sok megállóhelyén is. A kerületi megállók közül a Petőfi híd budai hídfője jelent súlyosabb gondot, mert nem mindegy melyik végállomásra megy a villamos, de ez csak az elindulás után derül ki, ami már késő. Ráadásul a középperonos megállóknál még az oldal azonosítása sem megoldható, valamint a kerületi végállomásokon az induló villamos megtalálása sem megy segítségkérés nélkül. A FUTÁR-kapcsolók ebben nem segítenek semmit, mert a kijelzők ugyan fel vannak szerelve, de 2015 óta még egy napot sem működtek.

Szóba kerültek a vonatok is, hogy  mennyire nem egyszerű a szerelvények megtalálása. Példának éppen a kelenföldi állomás lett felhozva, melynél komoly erőfeszítéseket tettek a megfelelő akadálymentesítésre, de a vágány megtalálása még helyismerettel sem lehetséges. Többen ezért nem is a lakóhelyükhöz közel, hanem a belvárosi végállomásokon szállnak vonatra, mert ott van idő segítséget kérni a helyes vágány megtalálásához.

Összességében azt mondhattuk el, hogy a FUTÁR-kapcsolók valamennyit segítettek a mindennapos közlekedésben, a legtöbben támaszkodnak rá. A helyzet összességében valamennyivel jobb lett.  Ugyanakkor a mindenkori önálló közlekedés lehetőségének a biztosítása még ezzel nem valósult meg és sajnos az alapvető nehézségek ugyanazok maradtak, mint a kapcsolók kiosztása előtt.

Az utolsó 15 percben megállapodtunk abban, hogy az októberi klubnapon a “látás hónapja”, vagyis az októberi rendezvények lesznek a beszélgetésünk témái. Reméljük, hogy nagyon sokan fognak hozzánk csatlakozni!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők