A klubnapi beszélgetésünk egy a közlekedéshez látszólag nem olyan szorosan kapcsolódó témával kezdődött, mivel a strandolás került szóba. Mindenki elmondta a legfrissebb élményeit, melyből azt mindenképpen megállapíthattuk, hogy aki nagyon szeret fürdeni, annak nem egyszer komoly szervezést igényel a megvalósítás, hiszen a strandok nagyon nem akadálymentesek.
A mindennapos közlekedésünkre térve megállapíthattuk, hogy még mindig nélkülözhetetlen a segítségkérés, mert sajnos még a látássérültek által gyakran látogatott helyeken is probléma van az akadálymentesítéssel. Példának elhangzott, hogy a VÁI előtt úgy oldották meg a kerekesszékes akadálymentesítést, hogy a vezetősávot is feltörték a részükre kialakított rámpa érdekében, majd ezt nem állították helyre, mely megoldás nem példa nélküli.
A FUTÁR-kapcsolókkal való két éves közlekedésünk tapasztalatait is összegeztük. Az hamar kiderült, hogy az ajándékba kapott kapcsolókat mindenki használja valamire. Van olyan aki például arra, hogy a megfelelő oldalt megtalálja olyan helyeken, mint amilyen a Móricz Zsigmond körtér. Mindenki egyetértett abban, hogy az elképzelés jó, de a létező megoldásokban még komoly hiányosságok vannak.
Az egyik nagy gond, hogy a FUTÁR-táblák helye nem mindig kiszámítható. Ha a megállók nagyjából azonos részén lettek volna elhelyezve, sokkal komolyabb segítséget jelentenének. A hangerő sem mindig ideális, sokszor a túl halk és a túl hangos között változik. Újbuda számos megállójában ráadásul egyszerre több hangszóró is elindul, ami elrontja az érthetőséget (például a Gárdonyi téren).
Ahol több járat érkezik egy megállóba (például a piacnál Újbuda-központban), ott sajnos még mindig nem segít a FUTÁR eligazodni. Még mindig az lenne segítség az elmondások szerint, ha a beérkező busz azonosítaná magát, reagálva a kapcsolóra.
A négyes metró mozgólépcsőinél az irányok cserélése a tagjaink egy részének gondot okoz, mivel a kapcsolóra adott jelzés sokszor nem működik, nem egyértelmű vagy téves. Az, hogy a mozgólépcsőket minden irányban működtetni kell, az nem jelentene problémát, ha a jelzések egyáltalán léteznének és mindig egyértelműek lennének. A jelzések azonosítását nehezítik a rendszeresen elhangzó, hosszú bemondások arról, hogy a metróban nincs vezető. Amíg ezek a bemondások mennek, nem lehetséges az irányjelzések pontos azonosítása, de egyébként is nehezítik a hang alapján való tájékozódást. Mivel a bemondás nagyon hosszú, a hang alapján tájékozódó, önállóan közlekedő utasnak sokszor nincs más választása, mint mozdulatlannak maradni.
Általában a vezetősávokról hangzott el az, hogy a gyengénlátóknak sokat segítene a kontrasztos kialakítás. Mivel a látásssérültek nagyobb része gyengénlátó, többek számára érthetetlen az, hogy a kontrasztos kialakítás miért marad el. Mások a szabványosítást hiányolták, mivel előfordulnak teljesen egyedi, a gyakorlatban nem visszafejthető jelzések. Ilyenkor csak azt érzékelik, hogy a bot elakad, de az okát nem tudják.
A vezetősávok másik helyi problémája, hogy a felújítások, felbontások során sérülnek, valamint a felújítások idején meg sem kísérlik pótolni. Mivel Újbudán sok a járdát érintő felbontás, ez a mindennapi közlekedés szempontjából ez egy akut probléma. Van olyan, akinek az utcáját minden évben felbontják, így az önálló, vagyis kísérő nélküli közlekedése annak ellenére rendszeresen ellehetetlenül, hogy egyébként ügyesen közlekedik egyedül.
Komoly probléma, hogy elég sok levelet írnak az érintettek, de az udvarias válaszleveleken kívül semmi érdemi változás nem történik. Többen példának említették, hogy már 2015 nyarán is jelezték (és azóta is megteszik) mennyire komoly gondot jelentenek a járdákat érintő felbontások, de semmi sem változott.
Másik említett probléma a megállók buszon történő bemondása. Pontos felmérést senki sem készített az arányokról, de nem egyszer téves a bemondás, ami rendszeresen okoz nehézséget. Többeknek komoly stresszt okoz az önálló közlekedésben az a tény, hogy nem tudhatják mennyire támaszkodhatnak a bemondásra. Ilyenkor marad a segítségkérés, ami egyébként is elkerülhetetlen, csak alapvetően nem kellemes dolog.
A 4-es és 6-os villamos vonalán még a mai napig nem lehet tudni, hogy éppen melyik villamos áll be a megállóba, de ugyanez a helyzet a budai fonódó hálózat sok megállóhelyén is. A kerületi megállók közül a Petőfi híd budai hídfője jelent súlyosabb gondot, mert nem mindegy melyik végállomásra megy a villamos, de ez csak az elindulás után derül ki, ami már késő. Ráadásul a középperonos megállóknál még az oldal azonosítása sem megoldható, valamint a kerületi végállomásokon az induló villamos megtalálása sem megy segítségkérés nélkül. A FUTÁR-kapcsolók ebben nem segítenek semmit, mert a kijelzők ugyan fel vannak szerelve, de 2015 óta még egy napot sem működtek.
Szóba kerültek a vonatok is, hogy mennyire nem egyszerű a szerelvények megtalálása. Példának éppen a kelenföldi állomás lett felhozva, melynél komoly erőfeszítéseket tettek a megfelelő akadálymentesítésre, de a vágány megtalálása még helyismerettel sem lehetséges. Többen ezért nem is a lakóhelyükhöz közel, hanem a belvárosi végállomásokon szállnak vonatra, mert ott van idő segítséget kérni a helyes vágány megtalálásához.
Összességében azt mondhattuk el, hogy a FUTÁR-kapcsolók valamennyit segítettek a mindennapos közlekedésben, a legtöbben támaszkodnak rá. A helyzet összességében valamennyivel jobb lett. Ugyanakkor a mindenkori önálló közlekedés lehetőségének a biztosítása még ezzel nem valósult meg és sajnos az alapvető nehézségek ugyanazok maradtak, mint a kapcsolók kiosztása előtt.
Az utolsó 15 percben megállapodtunk abban, hogy az októberi klubnapon a “látás hónapja”, vagyis az októberi rendezvények lesznek a beszélgetésünk témái. Reméljük, hogy nagyon sokan fognak hozzánk csatlakozni!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Újbuda Archives - Oldal 6 a 10-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Klubnap a közlekedésünkről
A klubnapi beszélgetésünk egy a közlekedéshez látszólag nem olyan szorosan kapcsolódó témával kezdődött, mivel a strandolás került szóba. Mindenki elmondta a legfrissebb élményeit, melyből azt mindenképpen megállapíthattuk, hogy aki nagyon szeret fürdeni, annak nem egyszer komoly szervezést igényel a megvalósítás, hiszen a strandok nagyon nem akadálymentesek.
A mindennapos közlekedésünkre térve megállapíthattuk, hogy még mindig nélkülözhetetlen a segítségkérés, mert sajnos még a látássérültek által gyakran látogatott helyeken is probléma van az akadálymentesítéssel. Példának elhangzott, hogy a VÁI előtt úgy oldották meg a kerekesszékes akadálymentesítést, hogy a vezetősávot is feltörték a részükre kialakított rámpa érdekében, majd ezt nem állították helyre, mely megoldás nem példa nélküli.
A FUTÁR-kapcsolókkal való két éves közlekedésünk tapasztalatait is összegeztük. Az hamar kiderült, hogy az ajándékba kapott kapcsolókat mindenki használja valamire. Van olyan aki például arra, hogy a megfelelő oldalt megtalálja olyan helyeken, mint amilyen a Móricz Zsigmond körtér. Mindenki egyetértett abban, hogy az elképzelés jó, de a létező megoldásokban még komoly hiányosságok vannak.
Az egyik nagy gond, hogy a FUTÁR-táblák helye nem mindig kiszámítható. Ha a megállók nagyjából azonos részén lettek volna elhelyezve, sokkal komolyabb segítséget jelentenének. A hangerő sem mindig ideális, sokszor a túl halk és a túl hangos között változik. Újbuda számos megállójában ráadásul egyszerre több hangszóró is elindul, ami elrontja az érthetőséget (például a Gárdonyi téren).
Ahol több járat érkezik egy megállóba (például a piacnál Újbuda-központban), ott sajnos még mindig nem segít a FUTÁR eligazodni. Még mindig az lenne segítség az elmondások szerint, ha a beérkező busz azonosítaná magát, reagálva a kapcsolóra.
A négyes metró mozgólépcsőinél az irányok cserélése a tagjaink egy részének gondot okoz, mivel a kapcsolóra adott jelzés sokszor nem működik, nem egyértelmű vagy téves. Az, hogy a mozgólépcsőket minden irányban működtetni kell, az nem jelentene problémát, ha a jelzések egyáltalán léteznének és mindig egyértelműek lennének. A jelzések azonosítását nehezítik a rendszeresen elhangzó, hosszú bemondások arról, hogy a metróban nincs vezető. Amíg ezek a bemondások mennek, nem lehetséges az irányjelzések pontos azonosítása, de egyébként is nehezítik a hang alapján való tájékozódást. Mivel a bemondás nagyon hosszú, a hang alapján tájékozódó, önállóan közlekedő utasnak sokszor nincs más választása, mint mozdulatlannak maradni.
Általában a vezetősávokról hangzott el az, hogy a gyengénlátóknak sokat segítene a kontrasztos kialakítás. Mivel a látásssérültek nagyobb része gyengénlátó, többek számára érthetetlen az, hogy a kontrasztos kialakítás miért marad el. Mások a szabványosítást hiányolták, mivel előfordulnak teljesen egyedi, a gyakorlatban nem visszafejthető jelzések. Ilyenkor csak azt érzékelik, hogy a bot elakad, de az okát nem tudják.
A vezetősávok másik helyi problémája, hogy a felújítások, felbontások során sérülnek, valamint a felújítások idején meg sem kísérlik pótolni. Mivel Újbudán sok a járdát érintő felbontás, ez a mindennapi közlekedés szempontjából ez egy akut probléma. Van olyan, akinek az utcáját minden évben felbontják, így az önálló, vagyis kísérő nélküli közlekedése annak ellenére rendszeresen ellehetetlenül, hogy egyébként ügyesen közlekedik egyedül.
Komoly probléma, hogy elég sok levelet írnak az érintettek, de az udvarias válaszleveleken kívül semmi érdemi változás nem történik. Többen példának említették, hogy már 2015 nyarán is jelezték (és azóta is megteszik) mennyire komoly gondot jelentenek a járdákat érintő felbontások, de semmi sem változott.
Másik említett probléma a megállók buszon történő bemondása. Pontos felmérést senki sem készített az arányokról, de nem egyszer téves a bemondás, ami rendszeresen okoz nehézséget. Többeknek komoly stresszt okoz az önálló közlekedésben az a tény, hogy nem tudhatják mennyire támaszkodhatnak a bemondásra. Ilyenkor marad a segítségkérés, ami egyébként is elkerülhetetlen, csak alapvetően nem kellemes dolog.
A 4-es és 6-os villamos vonalán még a mai napig nem lehet tudni, hogy éppen melyik villamos áll be a megállóba, de ugyanez a helyzet a budai fonódó hálózat sok megállóhelyén is. A kerületi megállók közül a Petőfi híd budai hídfője jelent súlyosabb gondot, mert nem mindegy melyik végállomásra megy a villamos, de ez csak az elindulás után derül ki, ami már késő. Ráadásul a középperonos megállóknál még az oldal azonosítása sem megoldható, valamint a kerületi végállomásokon az induló villamos megtalálása sem megy segítségkérés nélkül. A FUTÁR-kapcsolók ebben nem segítenek semmit, mert a kijelzők ugyan fel vannak szerelve, de 2015 óta még egy napot sem működtek.
Szóba kerültek a vonatok is, hogy mennyire nem egyszerű a szerelvények megtalálása. Példának éppen a kelenföldi állomás lett felhozva, melynél komoly erőfeszítéseket tettek a megfelelő akadálymentesítésre, de a vágány megtalálása még helyismerettel sem lehetséges. Többen ezért nem is a lakóhelyükhöz közel, hanem a belvárosi végállomásokon szállnak vonatra, mert ott van idő segítséget kérni a helyes vágány megtalálásához.
Összességében azt mondhattuk el, hogy a FUTÁR-kapcsolók valamennyit segítettek a mindennapos közlekedésben, a legtöbben támaszkodnak rá. A helyzet összességében valamennyivel jobb lett. Ugyanakkor a mindenkori önálló közlekedés lehetőségének a biztosítása még ezzel nem valósult meg és sajnos az alapvető nehézségek ugyanazok maradtak, mint a kapcsolók kiosztása előtt.
Az utolsó 15 percben megállapodtunk abban, hogy az októberi klubnapon a “látás hónapja”, vagyis az októberi rendezvények lesznek a beszélgetésünk témái. Reméljük, hogy nagyon sokan fognak hozzánk csatlakozni!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Kirándulás a budai hegyekben
Régi tervünk volt, hogy sokat sétáljunk és túrázzunk a környékünk hegyes területen. Ez a tervünk időről-időre valóra válik, legalábbis törekszünk arra, hogy évente legalább egyszer legyen ilyen programunk is. Eredetileg egy nehezebb terepre szerveztük a kirándulást, de a jelentkezők kérését figyelembe vettük, így egy sétálósabb program valósult meg a tündérhegyi túránk helyett.
Amikor az első hegyes túránkat szerveztük, már akkor kiderült, hogy a valóban friss levegő, az erdő illatai és az új helyek felkeresése okozta öröm mindenkinek ad annyit, ami miatt újra és újra el fog jönni. Ez így történt most is és a kapott élmények sem okoztak csalódást.
A kirándulásunk a távoli találkozóhely miatt buszozással indult, majd a Normafától elindulva kezdtük a gyalogtúránkat. A Normafán megnéztük a frissen átadott szabadtéri kondiparkot, valamint azt a kisplasztikát, mely a környező hegyeket mutatja be. Ebből megtudtuk, hogy nagyjából 300 és 500 méter közötti tengerszint feletti magasságban fogunk kirándulni, de a szintkülönbségből elég keveset fogunk érzékelni.
A túra során egy jelzett útvonalon haladtunk, számos olyan elhagyott létesítményt megfigyelve, melyek egykor a kirándulókat szolgálták ki. Ezek pihenőhelyet, eső elől való menekülést és biztonságosan tiszta ivóvizet nyújtottak az arra járók részére. Az állagromlás mértékét jelzi, hogy a nagyon rossz állapotban lévőket már kerítéssel is elzárták.
Az egyik különleges élmény melyben részünk lehetett, az emberek által nem feldúlt részeken megtapasztalható illatfelhő volt, melyet számos virágnak és fának köszönhettünk az erdő határán haladva. Alapvetően tisztább városrészből indultunk el, de mindannyian megéreztük, hogy teljesen más minőségű levegő volt az erdőben, mint amit a mindennapokban megszoktunk.
A kirándulás útvonalán nagyon sok tájékoztató táblát találtunk, melyekből számos érdekességet is megtudtunk. Az egyik különlegesség a Mátyás király idejében kialakított vadaskert felfedezése volt, melynek ma már csak a nyomait lehet megérinteni. A másik érdekesség Budapest egyetlen hosszú időn át életben maradt libanoni cédrusa volt, mely mára már hatalmasra nőtt. A kissé erősebb melegben megtapasztalhattuk mit jelent egy ilyen fa árnyéka, ugyanis nagyon sokfelé ágazva, hatalmas lombozattal nyújt hűs pihenőhelyet. A 120 éves fa védettséget élvez, ezért nem lehetett megérinteni a törzsét.
A kirándulás végéhez érve megállapodtunk abban, hogy igyekszünk majd több hegyi túrát szervezni a jövőben. Nem csupán azért, mert kellemes menekülést kínál a kínzó meleg elől, hanem azért is, mert szeretnénk felfedezni a környező hegyek további meglepő titkait.
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Főzőcske
A közös főzőcske szeptember 22-én (pénteken) 15 és 17 óra között a Hermina út57–ben lesz.
Finom bolognai spagettit fogunk elkészíteni, akik nem tudnak főzni, azokat minden műveletre megtanítunk.
A megvásárolt alapanyagok becsült összege maximum 2000 forint, melyet a jelentkezők között osztunk el.
Jelentkezés szeptember 18-ig az alábbi elérhetőségeken: email: lampas.ujbuda@gmail.com vagy 0630/ 498-91-27–s telefonszámon Andinál.
A kép forrása: femcafe.hu
Sok szeretettel várunk mindenkit!
Molnárné Tóth Andrea és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Kirándulás a Tündérhegyen
Korábban már többször szóba került, hogy kellene egy túrát szerveznünk a sokak által nem annyira ismert Tündérhegyre. Ez a túra augusztus 30-án fog megvalósulni, délelőtt.
A túrához a Normafától indulunk el, de akinek igénye van rá, az velünk jöhet fel a 212-es busszal. Ehhez 9,00-kor kell a találkozási helyre érni.
A kép forrása: https://utazom.com
A Normafától hegyi terepen, nem mindig kialakított, kitaposott ösvényen megyünk át a Tündérhegyre, megközelítőleg 2 órás sétával. Az útvonalon lefele és felfele is kell menni, vegyesen. Megfelelő ruházat és erőnlét szükséges, ahogyan a meleg miatt hűsítőt, az esetleges eső ellen pedig egyéni védőfelszerelést is ajánlunk. Eső esetén nagyon sáros szokott lenni akár 2-3 nap múlva is a talaj, ami ellen csak a megfelelő lábbeli véd, de igyekszünk majd a legszárazabb utakat megtalálni. A kirándulás útvonalán nincsen bolt vagy mosdó!
A Tündérhegytől főként lefele fogunk gyalogolni, majd a Libegőtől BKK járattal mehetünk haza. Megközelítőleg 13 órára érkezünk Zugligethez.
A túrára mindenképpen előzetesen kell jelentkezni vagy a 0670/984-1745-ös telefonszámon vagy a lampas.ujbuda@gmail.com email-címen.
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Zebegényben jártunk
Az év elején egy sorstársunk említette az Ügyfélszolgálaton, hogy saját maga gondoz és igazgat egy hajózástörténeti gyűjteményt. Akkoriban több klub is egyből lecsapott a lehetőségre, hogy a tagjaival meglátogathassa ezt a nem mindennapi gyűjteményt. Mi is így voltunk vele és ezt most augusztusban meg is valósítottuk.
Zebegénybe vonattal érkeztünk, majd a Malom-patakon átkelve érkeztünk meg egy házhoz, amely otthont ad ennek az érdekes múzeumnak. Megtudtuk, hogy ez Magyarország első magánkézben lévő hajózástörténeti múzeuma, mely 1984 óta működik. Akkor még csak szóban hallottuk, később meg is tapasztaltuk, hogy a gyűjtemény nagyon gazdag és sokféle interaktív bemutatóra is alkalmas lenne. Jelenleg a helyszűke okoz problémákat, de ha sikerülne a gyűjteményt nagyobb helyre költöztetni, akkor a látogatók sokkal több élményben részesülhetnének.
Megtudtuk, hogy a gyűjteményt Farkas Vince hajóskapitány hozta létre, részben a saját gyűjtéséből, jelentős részben pedig a saját kezével alkotta meg a faragványokat, modelleket. A gyűjteményt ma már a lánya, Farkas Judith gondozza és ő maga személyesen vezetett minket végig a helyszíneken.
Azt egyből megismerhettük, hogy a néhai alapító mennyire elszánt volt. Azért, hogy az egyes hajózási módok történeti fejlődését bemutathassa, több tucat apró makettet készített, mely a kezdeti megoldásoktól a jelenig demonstrálta a fejlődési fázisokat. A gyűjteménynek ez csak egy kicsike része, de annyira egyedinek számít, hogy a világ legtöbb hasonló tematikájú múzeumából ez teljesen hiányzik.
Egy másik teremben teljesen használható műszerekből tekinthettünk meg egy válogatást. Ezek között olyan eszközöket is, melyek napjaink digitális navigációjában sem nélkülözhetők, mert bármilyen elektronikai zavar mellett is minden hajózónak tudnia kell meghatároznia merre van. Az általunk látott eszközök némelyike eléggé tekintélyes múlttal rendelkezik, de nem egy ritkaság is megtekinthető, melyek más múzeumokból hiányoznak.
Rengeteg dokumentummal is rendelkezik a múzeum, köztük érdekes hajónaplókkal, valamint nagyon sok hajózási térképpel. Ezek közül is többet megismerhettünk, melyek a készítésük korának a gondolkodásáról is sokat elmondtak, izgalmas időutazást téve így lehetővé.
A múzeum után egy kicsit sétáltunk Zebegényben. A vasútállomás közelében egy hangulatos cukrászdát is találtunk, ahova beültünk fagyizni és közben megbeszélhettük a múzeumban szerzett élményeinket. Megállapítottuk, hogy önmagában a most megtekinthető gyűjtemény is nagyon érdekes és izgalmas és nekünk, laikusoknak is számos élményt kínál. Reméljük, hogy a múzeum hamarosan új, nagyobb otthont talál magának és akkor a mostani gondozójának a tervei valóra válhatnak!
Szeretnénk köszönetet mondani Farkas Judithnak, hogy lehetővé tette a látogatásunkat és lelkesedéssel, szeretettel kalauzolt végig minket édesapja gyűjteményében!
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!
Városnéző klubnap
Amikor megszerveztük az augusztusi klubnapot, akkor számoltunk a forró időjárással és szándékosan egy hűvösben való sétában gondolkodtunk. E mellett pedig az volt a másik célunk, hogy a közvetlen környezetünket kissé jobban megismerjük. Így az ez évi “kihelyezett klubnapunk” témája a Gellérthegy és a Tabán volt, melyekről nem csupán beszéltünk, hanem meg is tapasztaltuk!
Az árnyékos túra első felében a Gellérhegy egy részét jártuk be. Nagyon örültünk, hogy a környékünket is elérő fakivágások elől ez a hegyoldal jelenleg még megmenekült. Ilyenkor, a forró nyári időben, hamar meg is éreztük mennyit számítanak a fák! Az alsóbb utcákon, ahol nem volt sok fa, kifejezetten forró volt az idő, ugyanakkor a hegyoldal fákkal szegélyezett utcáin kifejezetten kellemes volt a levegő.
Több érdekes épület mellett megnéztük az arborétumot is, mely ingyen látogatható, de csak kevesen tudnak a létezéséről. Az egyetemi oktatás céljából kialakított parkban nagyon sokféle növényt meg lehet ismerni, de nem sokat időztünk ott, mivel nekünk most csak egy állomás volt a sok közül.
Számos érdekes épület mellett elhaladva jutottunk a hegy oldalába, ahol érdekes történeteket hallgattunk meg az Ínség-szikláról. Maga a szikla igazából egy észak-déli tájolású kőhegy a Duna medrében, melynek a csúcsai 95 centiméteres vagy alacsonyabb vízállásnál válnak láthatóvá. Korábban egy sziget volt a helyén, melyet kaszálásra adtak bérbe. A természet pusztító munkája miatt mára a szigetből csak a vízfelszín alatti kőhegy maradt meg. A nevét onnan kapta, hogy amikor láthatóvá vált, akkor éppen aszályos időjárás volt – ami ínséghez vezethetett.
A Tabán egy régi idők óta lakott terület volt. Egészen 1936-ig egy szerb falusias résznek számított, vagyis szűkre hagyott hegyoldali utcácskák és sűrű beépítés volt megfigyelhető az egész környéken. A terület kifejezetten “rosszhírű”-ként volt emlegetve, a sok kocsma és az élénk éjszakai élete miatt. Amikor lebontották a nem túl elegánsnak számító városrészt, egy korszerűbbet álmodtak a helyére, emeletes házakkal és egy Buda déli és északi részét összekötő széles úttal. Ez azonban nem valósult meg, ezért az 1960-as években egy közparkot alakítottak ki a helyén.
Manapság is hatalmas méretű közparkként funkcionál és nemes egyszerűséggel Tabánként utalunk rá. A séta közben könnyű ráakadni egy emlékműre, mely azt tanúsítja az utókornak, hogy az 1960-as években Eszperantó park névre kívánták volna keresztelni a helyet.
A séta közben mindenki elmondta az egyes helyekhez kötődő élményeit, emlékeit. Megtudtuk, hogy szinte mindenki használta már randevúk helyszíneként legalább az egyik helyet és mindannyiunk kedvenc kirándulóhelyei közé tartozik legalább a két hely egyike. Ezek mellett érdekes történetet hallgattunk meg az Orvostörténeti Múzeumról és arról, hogy egyáltalán miért jöhetett létre egy orvostörténetnek nevezett tudományterület.
A kirándulásunk végére három megállapításra jutottunk. Az első, hogy szeretjük a sok fával bíró városrészeket. A második megállapításunk az volt, hogy a környékünk egy beszélő történelemkönyv, amennyiben képesek vagyunk jól megszólítani. A harmadik felismerésünk pedig az volt, hogy szeretünk közösen sétálni és közben az emlékeinkről beszélgetni. Reméljük egyre többen fognak hozzánk csatlakozni!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Életrevalók filmklub
A hanganyag nem teljes, az interjúalanyok között voltak még a közönség soraiból is néhányan. Az interjút, az alábbi videóra kattintva tudják meghallgatni a kedves Olvasók.
A klubunk szokásához híven, az augusztusi klubnapunkat ezúttal is rendhagyó helyszínen, rendhagyó programkínálattal szervezzük meg. Ezúttal tehát nem a szokott helyünkön leszünk, hanem a Tabánban fogunk sétálni.
A kép forrása: http://zoldkalauz.hu
A program dátuma: 2017. augusztus 3.
A helyszínre közösen megyünk el, előtte a Gellért térnél találkozunk.
A beszélgetős, sétálós klubnap témája a Tabán lesz, ahol mindenkit meghallgatunk majd arról, hogy milyen élményei vannak a Tabánról.
A program körülbelül 14 és 17 óra között kerül megtartásra.
A programra az előzetes jelentkezés kötelező vagy a 0670-984-1745-ös telefonszámunkon vagy a lampas.ujbuda@gmail.com emailcímünkön.
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Kirándulás Zebegénybe
Augusztus 2-án, szerdán Zebegénybe kirándulunk vonattal, és tárlatvezetéssel megtekintjük az 1984-ben alapított első hajózási magánmúzeumot (kedvezményes belépő 500,-Ft).
A programot a VII., a XI., a XIII. és a XVII. kerületi Lámpás Klubok szervezik. A múzeum korlátozott létszámban tud csak látogatókat fogadni, ezért a program iránt érdeklődők keressék meg a kerületi szervezőket a használni szokott elérhetőségek egyikén!
Az indulás a Nyugati pályaudvarról lesz 9 óra körül és várhatóan 14:00-15:00 között érkezünk vissza.
A kép forrása: http://www.zebegenyeskornyeke.hu/
Dinnyésen jártunk
A tavalyi program sikerén felbuzdulva ismételten ellátogattunk Dinnyésre, a történelmi várak varázslatos világába! Kissé szeles, de azért kellemes időjárás köszöntött ránk, amikor reggel két helyszínen, a Hermina úton és a Déli pályaudvaron gyülekeztünk.
Ezúttal három módon lehetett eljutni a szervezésünkben Dinnyésre. Akik előre jelezték, azok a Támogató Szolgálat új kisbuszával utazhattak. A csoportunk másik fele vonattal ment és gyalogoltak, de akiknek nem volt kedve vagy ereje a sétához, azokat az vasútállomás és a Várpark között szintén a Támogató Szolgálat vitte kisbusszal.
A megérkezésünkkor nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, szinte már régi ismerősként köszöntöttek. Először megismerhettük azt, hogy miért és hogyan jött létre a Várpark. Az építője, Alekszi Zoltán, aki egyben a telek tulajdonosa is, nagyon szerette kutatni a mára már nem látható, vagy csak romokban álló egykori várakat. Építészmérnökként nagyon vágyott arra, hogy ezeknek a makettjét elkészítse úgy, hogy a lehető legjobban hasonlítsanak az eredetire, vagyis tájolásban és a felhasznált anyagokban is hű maradjon, így a ma embere a legjobb másolatot szemlélve ismerhesse meg ezeket az épületeket.
Ennek érdekében nagyon sokat kutatott, hogy a korabeli, illetve a jelen időnél korábbi feljegyzésekből megismerhesse a legtöbbet a várak kinézetéről. Amint a szükséges információ összegyűlt, azonnal elkezdte építeni az általában derékmagasságú maketteket.
Minden makett mellett kétféle tájékoztató tábla található. Egy vagy több fényképen az építmény mai állapota látható. Egy másik táblán pedig a vár ismert történelmének az összefoglalóját lehetett elolvasni. Mindkettőt felolvasták, illetve leírták nekünk a látó kísérőink.
A makettek érdekessége, hogy a parkon belül ott helyezkednek el egymáshoz képest, ahol a történelmi Magyarország területén is elhelyezkedtek. Így jól érthetővé váltak az egyes várak sajátosságai is. A makett készítője azt is megengedte, hogy a kész építményeket megtapogassuk és így jobban be tudjuk fogadni őket.
A Várpark azonban nem csupán maketteket tartalmaz, hanem egy történelmi park és ezért néhány további érdekességgel is várja a látogatókat. Az egyik egy oszlopsor, melyeken a királyok, fejedelmek és kormányzók emléke került megörökítésre, minden államfőnek egy-egy emlékoszlop lett kijelölve.
Sok-sok érdekesség fogadott minket, de szeretnénk kiemelni egy nagyon érdekes alkotást is. A szoborcsoport az Emese álma címet viseli és a szobrászatban elsőként állított emléket ennek a mondának. Az erről készült fényképen látható is egy részlet az alkotásból.
Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a Park szívesen biztosít kihelyezett történelemóráknak helyet, valamint sokféle speciális szolgáltatást is nyújtanak, melynek célja a történelmi ismeretek elmélyítése. Részben ide illeszkedik a játszótér is, mely olyan játékteret biztosít a gyerekeknek, melyek a történelmi várakhoz valamilyen módon kötődnek.
A kapott visszajelzések alapján nagyon kellemes és hasznos időtöltésnek bizonyult a dinnyési kirándulásunk. Őszintén reméljük, hogy még sok ilyen élményt tudunk biztosítani azoknak, akik a jövőben is velünk tartanak!
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!
Szentendrei élményeink
A program a budapesti kikötőben kezdődött, ahol a nekünk felajánlott hajó vett fel minket, a Batthyány téren. Onnan egészen Szentendréig hajóztunk, kellemes levegőn és olyan látvánnyal gazdagodva, amivel nem lehet betelni.
A hajóból kiszállva a szentendrei Retro Múzeumba sétáltunk. Ott már várt minket a vezetőnk, Istvánkó Károlyné Bea, aki elmondta, hogy ez a hely egy családi vállalkozás, amelyet a férje és ő hoztak létre.
A kiállítás a Kádár-kori Magyarországot kívánja bemutatni, pontosabban annak a tárgyi emlékeit, melyeket sokan ismertek és évtizedekig használtak. A kiállítási anyag nem csupán a magyarországi eredetű tárgyakra koncentrál, hanem mindarra, amit akkoriban el lehetett érni az országban. Mondhatni, hogy a hétköznapi életet elevenítik meg a múzeum területén.
A látogatást kint az udvaron kezdtük régi autókkal. Megcsodálhattunk Trabantot, Zasztavát, Moszkvicsot, rózsaszín Cabriót, és oldalkocsis motorkerékpárt is. Néhányan dalra fakadtak és felidézték az ismert sláger részletét:„Trabanton szállni élvezet”.
Az épületben korabeli lakást állítottak össze Varia bútorelemekből, a még mindig működő TV-ből régi reklámok szóltak. Egy másik teremben Keravill-t rendeztek be: láthattuk az első Commodore 64-es számítógépeket, rádiókat és olyan készleteket is, melyekkel otthon mindent meg lehetett szerelni.
Aztán búcsút vettünk a Retro Múzeumtól, és egy kis sétát tettünk Szentendre belvárosában. Már délután 3 óra felé járt az idő, amikor betértünk a La Mia nevű hangulatos étterembe, ahol mindenki kedvére fogyaszthatott valami finomságot, és amely jó megkoronázása volt a napunknak.
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!
Kirándulások régi falak között
Amikor az évet terveztük, akkor szóba került, hogy jó lenne eljutni olyan helyszínekre is, amelyek történelmi szempontból érdekesek, de az egyéni eljutásnak valamilyen akadálya van. A megcélzott támogatást erre ugyan nem kaptuk meg, de egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően ez a tervünk valóra válhatott, egy öt állomásból álló kirándulás-sorozat keretében.
Az első állomásunk Esztergom volt. Az idegenvezetőnknek hála, nem a megszokott épületekre koncentráltunk, hanem azokra, amelyek mellett általában nem szokás megállni. Így például láthattuk a mintegy fél évszázados iszlám kultúra megmaradt nyomait, valamint megnéztük a Vár látogatható részeit. A hegy oldalában felsétálva megértettük saját tapasztalatból is, hogy miért volt annyira nehezen bevehető erősség.
Amint azt a lenti kép hátterében is lehet látni, a Várral szemközti hegyen egy ellenerőd is állt, mely segítette a vár védelmét. Sajnos oda nem juthattunk el, mert az időnk nem volt rá elég. A hosszú séta alatt olyan érdekességeket is megtudtunk, hogy a ma Duna néven nevezett folyót nem tekintették egy folyónak, ezért volt két külön neve az ókori időszakban.
A kirándulásunk második helyszíne a Reptár volt, ahol a magyar katonai repülés emlékeit nézhettük meg, főleg a huszadik század második ötven évébe nyerve betekintést, nem egyszer tapintható formában is. Több ilyen-olyan géptestből kiálló résznek is megismerhettük a funkcióját, valamint hallhattunk érdekes történeteket vadászgépes disszidálásokról is. A szakvezetés végén még egy játszótérre is bemehettünk, ahol egy-két kiképzéshez használt eszköz egyszerűsített változatát is ki lehetett próbálni.
Ezen helyszín egyik érdekes állomása volt az úgynevezett Nyeva légvédelmi rendszer, mely egy külön dombon van kiállítva. Ez az a rendszer, amivel egy magyar nemzetiségű jugoszláv főtiszt (Dani Zoltán) igazoltan lelőtt minimum egy olyan repülőgépet, melyet “lopakodónak”, vagyis radarok számára nehezen érzékelhetőnek tartanak. Megismerhettük ennek a történetnek a részleteit úgy, hogy közben majdnem mindent megnézhettünk és megfoghattunk.
A harmadik állomásunk Szombathely volt, melynek során érdekes város-szervezési kérdésekről hallgattunk meg egy elmélkedő idegenvezetést. Mivel a város már a római időktől fogva létezik és minden történelmi korszak erős nyomot hagyott a városképen, elég nehéz volt a jelenkori modernizálása, mely tulajdonképpen még most is zajlik. Ennek a nagy kihívásnak a részleteit ismerhettük meg és elmondhatjuk, hogy valóban nagyon izgalmas és érdekes volt a kirándulásunk.
Az egyes korszakok nyomaiból kaptunk néhány tapintható bemutatót, de olyan ritkaságot is megnézhettünk, mint például egy barokk templomot, melynek falfehérre meszelték a falait. Az, hogy ez mennyire rendkívüli, akkor lehetett érezni, amikor egy klasszikus barokk templomba léptünk be. Az, hogy “érezni lehetett”, nem túlzás, teljesen más akusztika, teljesen más levegő fogadott minket, a látványról nem is beszélve. Ezen bekezdés alatt és felett láthatóak a két barokk templom belsejében készített fényképeink.
A negyedik állomásunk egy kicsike falu, Ják volt, amelyet a legtöbb ember a templomáról ismer. Mivel Ják messze van az ország legtöbb településétől, ezért nehéz oda eljutni és valószínűleg kevesen is tudják felkeresni.
A faluba érkezve egyből lehet látni a templom tornyát, mivel egy magaslaton áll az épület. A dombocska megmászása után megleptek minket az addig csak képekről ismert épület falai, legalábbis azokat, akik képeken korábban már látták, de szemtől-szemben még nem. A mérete hatalmasabb volt annál, amit a legtöbben elképzeltünk és páran megpróbálták a jól ismert fényképet elkészíteni a főbejáratról, de a kapu magassága miatt ez kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult.
A templom egyébként egy ma is aktív liturgikus hely, melyre belépéskor egy felirat figyelmeztet. Meglepő érdekesség, hogy a világítás csak addig működik, amíg a látogatók pénzt dobnak be egy automatába, különben a világítás elsötétül. Ez utóbbi nem feltétlenül rossz, mert a sötétben lehet a legjobban szemügyre venni a festett ablakokat, melyet a beszűrődő napfény tesz csak igazán élvezhetővé.
Az ötödik állomásunk Pozsony volt, melynek középpontjában a megújult Óváros állt. A kirándulást a Várban kezdtük, ahol megismerhettünk pár érdekességet a környék történelméből. Láthattuk például azt az utcát is, amelyik a Krav Maga bölcsője, mely egy katonaságnál is alkalmazott önvédelmi rendszer. A kidolgozója Lichtenfeld Imre volt, akinek a pozsonyi évei tragikus módon biztosítottak élményeket és tapasztalatokat.
A Váron belül megtudhattuk, hogy egy amerikai-orosz csúcstalálkozónak köszönhetően újult meg a mai formájára. Aki látta korábban a budapesti és a bécsi várnak nevezett épületeket és környezetüket, az hamar felismerte a különbségeket és a hasonlóságokat. Akinek ebben nem volt része, az most ez alkalommal kapott hozzá egy nagyon alapos tájékoztatást.
A Vár után az Óvárosba mentünk, ahol többek között láthattuk Pozsony legkeskenyebb épületét, valamint néhány olyan épületet is, melyet irodalmi művekből vagy a történelemkönyvekből ismerhettünk. Megnézettük a világ legnagyobb gombját, valamint az ufónak nevezett éttermet, melyről egy érdekes történetet is hallhattunk, hogy miért nem forog.
Érdekes túraútvonal a “királyi út”. Pozsonyban több magyar királyt is megkoronáztak, akiknek egy rituális útja volt a koronázótemplomból kilépve a városon keresztül. Ez az út apró koronákkal van jelölve, melyet az idegenvezetőnkkel végig is járhattunk, megállva az egyes állomásoknál.
A koronázott király rituális útjának jelzése
Ezen kirándulás utolsó állomásaként meglátogattuk az úgynevezett “pozsonyi hídfőt” is, melyet a második világháborút lezáró békeszerződés után csatoltak el Magyarországtól, az akkori Csehszlovákiához. Ma már nyoma sincs az egykori falusi életnek, hanem lakótelepek és különböző gazdasági létesítmények uralják a teret.
Szívből köszönjük mindazoknak, akik támogatták a kirándulás-sorozat megvalósítását! Őszintén reméljük, hogy ismét bizonyosságot nyert az a sokszor hangoztatott kijelentésünk, miszerint a Klub keretében olyan élmények válnak (akadálymentesen!) elérhetővé, melyeket egyénileg a legtöbbünknek szinte lehetetlen megszereznie. Reméljük egyre több embernek jön meg a kedve ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
