Kissé hűvös volt, de éppen ezért ideális körülmények között indulhattunk el a népes csoportunkkal az állatkerti sétára. A sétánkat alapvetően négy cél köré szerveztük, de kifejezetten úgy, hogy azokra a helyszínekre jusson több idő, ahol a megjelentek többsége még soha nem járt.
Az Állatkert egyik sajátossága, hogy kis szobrokat helyeztek ki nagyon sok helyre, amelyeket Braille-felirattal is elláttak. Ezen tapintható szobrok felkeresése köré lett megszervezve az állatkerti sétánk útvonala. Ebben az volt az érdekesség, hogy az állatok szöveges ismertetői tapintással is követhetőek voltak, így tényleg segítették az egyes állatok jobb megismerését – még a látók számára is.
A másik célunk a simogatók felkeresése volt. Ezekből kétféle elérhető. Az egyik fajtája a simogatónak az, amikor sátraknál lehetett különböző szőrméket vagy csontokat megfogni és ezzel lehetett bővíteni az egyes állatokról való ismereteinket. A másik simogató az, ahol ténylegesen is lehet állatokat simogatni, főleg kecskéket és bárányokat.
A harmadik célunk az volt, hogy főleg azokat az állatokat figyelhessük meg, melyeket a többség még nem látott korábban. Ilyen volt a hangyász, a vidra, a jegesmedve, a fóka, sok majomféle és pár nagymacska. Szinte mindenhol találtunk valamilyen interaktív jellegű ismertetőt, ami segített közelebb hozni ezen állatok megismerését.
A negyedik célunk az állatkert kiemelt helyén lévő “Szikla” felkeresése volt. Ebben a hatalmas épületben elég szemléletes módon nézhettük meg az óceánok nagyobb állatainak csontját, meghallgathattuk a cetek és a bálnák kommunikációját, valamint érdekes és megfogó módon láthattuk az emberi faj múltját valamint a földfelszín alatti rétegekbe is betekintést nyerhettünk. Ugyanitt módunk volt tengeri halakat is simogatni.
Az állatkerti sétánkból nagyon sok mindent ki kellett hagynunk, de így is maratoni hosszú túrát tudhattunk magunk mögött. Nagyon örültünk, hogy alkalmunk nyílt a tudásunk bővítésére a környezetünkben élő állatokról és az élőhelyükről, mindezt pedig egy teljesen akadálymentes helyszínen.
A VII., a XI., és a XIII. kerület közösségi civilszervezői
Újbuda Archives - Oldal 7 a 10-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Séta az állatok világában
Kissé hűvös volt, de éppen ezért ideális körülmények között indulhattunk el a népes csoportunkkal az állatkerti sétára. A sétánkat alapvetően négy cél köré szerveztük, de kifejezetten úgy, hogy azokra a helyszínekre jusson több idő, ahol a megjelentek többsége még soha nem járt.
Az Állatkert egyik sajátossága, hogy kis szobrokat helyeztek ki nagyon sok helyre, amelyeket Braille-felirattal is elláttak. Ezen tapintható szobrok felkeresése köré lett megszervezve az állatkerti sétánk útvonala. Ebben az volt az érdekesség, hogy az állatok szöveges ismertetői tapintással is követhetőek voltak, így tényleg segítették az egyes állatok jobb megismerését – még a látók számára is.
A másik célunk a simogatók felkeresése volt. Ezekből kétféle elérhető. Az egyik fajtája a simogatónak az, amikor sátraknál lehetett különböző szőrméket vagy csontokat megfogni és ezzel lehetett bővíteni az egyes állatokról való ismereteinket. A másik simogató az, ahol ténylegesen is lehet állatokat simogatni, főleg kecskéket és bárányokat.
A harmadik célunk az volt, hogy főleg azokat az állatokat figyelhessük meg, melyeket a többség még nem látott korábban. Ilyen volt a hangyász, a vidra, a jegesmedve, a fóka, sok majomféle és pár nagymacska. Szinte mindenhol találtunk valamilyen interaktív jellegű ismertetőt, ami segített közelebb hozni ezen állatok megismerését.
A negyedik célunk az állatkert kiemelt helyén lévő “Szikla” felkeresése volt. Ebben a hatalmas épületben elég szemléletes módon nézhettük meg az óceánok nagyobb állatainak csontját, meghallgathattuk a cetek és a bálnák kommunikációját, valamint érdekes és megfogó módon láthattuk az emberi faj múltját valamint a földfelszín alatti rétegekbe is betekintést nyerhettünk. Ugyanitt módunk volt tengeri halakat is simogatni.
Az állatkerti sétánkból nagyon sok mindent ki kellett hagynunk, de így is maratoni hosszú túrát tudhattunk magunk mögött. Nagyon örültünk, hogy alkalmunk nyílt a tudásunk bővítésére a környezetünkben élő állatokról és az élőhelyükről, mindezt pedig egy teljesen akadálymentes helyszínen.
A VII., a XI., és a XIII. kerület közösségi civilszervezői
A tagság előnyeiről beszélgettünk
Először egy előadást hallgattunk meg Lenkainé Vajda Viktóriától arról, hogy milyen előnyei vannak az egyesületi tagságnak és milyen szolgáltatások érhetőek el a Szövetségtől és az Egyesülettől, valamint a tagként és a nem tagként való igénybevétel közötti eltérésektől.
Az előadásból megtudhattuk, hogy a Szövetségnek olyan könyvtári szolgáltatásai vannak, melyek máshol (Magyarországon belül) nem érhetőek el, valamint olyan egyéb szolgáltatásai is vannak, mint például az üdülő és a jogsegélyszolgálat.
A VGYKE szolgáltatásai elérhetőek a nem tagdíjat fizető látássérültek részére is, de jelentősen előnyösebb tagként igénybe venni ezeket. Az éves tagdíjat véve alapul kijelenthető volt, hogy nagyon hamar megtérül tagnak lenni, sok esetben már az első igénybevétel alkalmával is.
Az is elhangzott, hogy a látássérülteket képviselő szervezeteknek előnyösebb a helyzetük, ha komolyabb taglétszámot tudnak felmutatni. Az érdekképviselet szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mennyi fizető tag áll egy szervezet mögött, így a magas taglétszám valamilyen módon minden látássérült számára előnyöket jelent.
Az előadást követő beszélgetés azzal indult, hogy mindenki elmondta milyen okból lett tag és milyen előnyeit látja a tagságnak. Kiderült az is, hogy számos esetben valóban a szolgáltatások előnyösebb igénybevétele volt a belépés oka. Az elmondásokból kiderült, hogy a jelenlévők a masszázst, a támogató szolgálatot, a pszichológust, a Braille-oktatást, a boltot és a lámpásokon keresztül elérhető szolgáltatásokat veszik igénybe. Többen beszámoltak arról is, hogy az Egyesületen keresztül már többször sikerült nekik munkalehetőséghez jutni.
Az elmondott tapasztalatokból kiderült az is, hogy nagyon sok múlik azon, kivel találkozik az ember akkor, amikor első alkalmakkor kerül kapcsolatba az Egyesülettel. Valamilyen pozitív tapasztalat minden esetben állt a belépés mellett való döntések alkalmával. Ha nem is éppen a belépés pillanatában, de valamilyen módon ez mégis mindenhol megjelent.
Többen elmondták, hogy időről-időre előkerülnek olyan élethelyzetek, amikor nem egyértelmű, hogy a tagsághoz vagy a fogyatékosságot igazoló kártyához milyen kedvezmények járnak. Ennek egy klasszikus példája, hogy lehetséges-e ingyenesen utaznia egy látássérültnek Budapesten belül a MÁV járatain? Ha egy látó ember a bérletével száll fel a megjelölt vonatok egyikére, akkor nem kell külön jegyet váltania. Ha egy látássérült teszi meg ugyanezt, akkor kötelező jegyet vásárolnia, ha pedig látó kísérője is van, akkor a kalauznak meg kell őt büntetnie, ha a felszállás előtt nem vett jegyet. Az ilyen “élmények” miatt többen elmondták, hogy örülnének egy olyan listának, melyen a legtöbb embert érintő kedvezmények elérhetőek lennének és szerepelne benne egy figyelmeztetés a hasonló helyzetekre vonatkozóan.
Olyan példák is elhangzottak, miszerint egy-egy szolgáltató megszüntette a fogyatékosnak számító emberek részére járó kedvezményes belépési lehetőséget, minden különösebb indoklás nélkül. Bár ez a folyamat még nem általános jellegű, de egyre többször akad rá példa. Ezt azért is sérelmezték a megjelentek, mert a látássérült személy nagy valószínűséggel őt segítő kísérővel érkezik, így a legtöbb emberhez képest dupla belépőt kell így fizetnie.
Előkerült az is, hogy már a gyerekként való belépésnek komoly előnyei vannak akkor is, ha a szülők közül egyik sem látássérült. Bár egy gyermek közel sem tudja a szolgáltatások nagyobb részét igénybe venni, az elérhető előnyök száma így is jelentős.
A program végén szóba kerültek olyan előnyök is, melyekre a klubdélutánra való készüléskor nem is gondoltunk. Ilyen például az, ha valaki általában jelen van az egyesületi programokon, akkor nagyon sok értékes információhoz is hozzá tud jutni. Többen ennek köszönhettek egészségügyi információkat vagy praktikus és egyszerű megoldásokat mindennapi helyzetekre.
Nem utolsó sorban pedig az is egy előny, hogy a Lámpás Klubok által olyan helyekre is el lehet jutni, ahova látóként nem sok esélye van bejutnia valakinek. Ez utóbbit mi is örömmel erősítettük meg, hiszen minden Klub eddigi múltja is igazolja ezt. Őszintén reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Újbudai meghívás
Mindenkit sok szeretettel hívunk a júliusi klubnapunkra, ahol egy sokszor megfogalmazott kérdésre keresünk majd választ, mely ez: miért jó tagnak lenni a VGYKE-ben?
Beszélünk majd arról is, hogy mit adhat egy látássérültnek egy látássérült szervezetés mit ad az Egyesületünk?
A program időpontja: 2017. július 4. (kedd) 14,15-16,00
A program helyszíne a szokásos: XI. Etele út 55. – a BMK épületének földszinti kisterme
Azért, hogy megfelelő számú ülőhely álljon rendelkezésre, kérjük, hogy mindenki jelezze előre a részvételi szándékát!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Érdekességek az ismerkedésről és házasságról a klubnapon
A témakört a múltkori klubnapon elhangzottak rövid ismertetésével kezdtük. Elmondtuk azt is, hogy a múltkori klubnap nagyjából a bevezető volt a témakörhöz, ezért onnan szeretnénk folytatni, ahol akkor befejeztük. Mivel a megjelentek mind ott voltak a májusi alkalmon is, így ez nem ütközött semmilyen nehézségbe.
A júniusi beszélgetés felvezetőjében elhangzott egy olyan kutatás rövid ismertetése is, melyben az úgynevezett “házassági piacon” a látássérültek “értékét” próbálták megbecsülni és kiderült, hogy ez meglepően magas.
Valamennyire meglepetést okozott a számunkra az, hogy ezen a többiek meg sem lepődtek, de ez természetes, mivel nekik is vannak ezt megerősítő tapasztalataik, attól függetlenül, hogyan és mikor próbáltak ismerkedni.
Többen elmesélték, hogy az erős látássérültséget illetve a vakságot egyes emberek lehetőségnek tekintik. Az ilyen (látó) emberek azt gondolják, hogy aki nem lát vagy nem rendesen lát, annak a megszokotthoz képest alacsonyabbak az igényei, ezért “eladhatók” a látó ember vélt vagy valós hátrányai. Még ez sem lenne feltétlenül probléma, de változatos példákat hallhattunk az ilyen elképzelések kommunikálásáról, melyek néha mulatságosak, néha bosszantóak voltak. Az sem olyan ritka az elmondások szerint, amikor valakiben világos elképzelések vannak egy ilyen “alku” részleteiről, de “elfelejtik” azt a kiszemelt látássérült párjukkal közölni.
Az elmondások szerint mindenki megpróbált ezzel a jelenséggel szemben védekezni valahogy. Az előadottak nagyon egyediek ahhoz, hogy tanulságképpen felsorolhatóak legyenek, de érdekes példákat hallhattunk a leleményességre. Általában szoktuk mondogatni, hogy a látássérült embernek csak a látásával van probléma, a gondolkodóképességével nem, de az említett esetek ezt újra és újra megerősítették.
A program utolsó harmadában az együttélésről volt szó és az egyik klubtársunk egy érdekes felsorolást hozott nekünk a házassági évfordulók elnevezéseiről. Többen csak az ezüstlakodalmat és az aranylakodalmat ismertük, de mint kiderült, létezik sokféle más jubileum is.
Íme a felsorolás:
Első évfordulón: papírlakodalom vagy gyapjúlakodalom
Harmadik évfordulón: bőrlakodalom
Ötödik évfordulón: falakodalom
Hatodik évfordulón: ónlakodalom
Hetedik évfordulón: rézlakodalom
Nyolcadik évfordulón: ólomlakodalom
Tizedik évfordulón: rózsalakodalom
Tizenkettedik évfordulón: nikkellakodalom vagy petrezselyemlakodalom
Tizenharmadik évfordulón: csipkelakodalom
Tizenötödik évfordulón: üveglakodalom vagy kristálylakodalom vagy ibolyalakodalom
Huszadik évfordulón: porcelánlakodalom
Huszonötödik évfordulón: ezüstlakodalom
Harmincadik évfordulón: gyöngylakodalom
Harmincötödik évfordulón: vászonlakodalom
Harminchetedik évfordulón: alumíniumlakodalom
Negyvenedik évfordulón: rubinlakodalom
Negyvenötödik évfordulón: zafírlakodalom
Ötvenedik évfordulón: aranylakodalom
Ötvenötödik évfordulón: smaragdlakodalom
Hatvanadik évfordulón: gyémántlakodalom
Hatvanötödik évfordulón: vaslakodalom
Hatvanhetedik évfordulón: kőlakodalom
Hetvenedik évfordulón: kegyelmi lakodalom vagy platinalakodalom
Hetvenötödik évfordulón: koronaékszer lakodalom
Megtudtuk, hogy ezek az elnevezések az ajándékozás alapján születtek, ezért van az, hogy tájegységenként eltérő neveket kapnak ezek az évfordulók. Talán az sem lehet nagyon gyakori, hogy egy házaspár az összeset megünnepli, de létezik a most felsoroltnál hosszabb lista is. Ezek a listák azonban nem egy néprajzi csoport összes megünnepelt jubileumait ismertetik, hanem a létező leghosszabb felsorolást kívánták előállítani.
Az más kérdés, hogy a válások arányát, a halálozási életkort és a házasodási életkort figyelembe véve, elég kevés embernek van esélye az aranylakodalmon túli évfordulók megünneplésére. Tudomásunk szerint a csúcstartó egy egykori indiai házaspár, ahol a férj kevéssel a 111. születésnapja előtt hunyt el, így kilenc évtizedig volt házas a feleségével. Más rekordhosszúságúnak minősített házasságok a nyolvcanadik évforduló utáni pár évet megünnepelték, de ehhez már nagyon hosszú élet és nagyon fiatalkori házasság volt szükséges.
Azt, hogy mennyire kicsi az esély a magas évfordulók megünneplésére, jól jelzi, hogy a klubnapon megjelentek közül egy valaki volt csak, akinek hamarosan a huszonötödik házassági évfordulója lesz. Mindenki másnak sokkal kisebb számú évfordulók megünneplésére lesz csak módja a közeli jövőben.
A klubnap végén elhangzott, hogy legközelebb az Egyesületünk szolgáltatásairól lesz szó és arról, hogy mit tud adni a mai világban egy látássérült egyesület a tagjai számára. Megismételtül azt is, hogy augusztusban rendhagyó helyszínen lesz a klubnapunk. Akik szeretnének jelen lenni (tehát nem nyaralnak, nem zavarja őket a meleg), azoknak továbbra is várjuk a jelentkezését az ismert elérhetőségeinken!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Szentendrei kirándulás
Rákosmente, Angyalföld és Újbuda lámpásai 2017. június 8-án, csütörtökön, kirándulást szerveznek Szentendrére, a Retro Design Centerbe, amely nyitott más jelentkezők számára is.
Menetrendszerinti hajóval utazunk, amely számunkra ingyenes. A kikötés után a Retro Múzeumba (belépő 500,-Ft) indulunk, ahol az egy órás program alatt felidézzük a 70-80-as évek világát.
Az 1000 négyzetméteren elhelyezkedő kiállítás bemutat 25 autót, köztük hippi Barkast, pink kabriolet Wartburgot, Jawa, Simson motorkerékpárokat és bicikliket. Láthatunk berendezési tárgyakat: Varia bútort, piros telefont, sky forgófotelt, és miniüveg gyűjteményt. A Játékos részlegben Moncsicsit, diafilmeket, tiki-takit és jójót is! Berendeztek egy komplett KERAVILL-t is, ahol régi TV-kel, rádiókkal, orsós és kazettás magnókkal, bakelit lemezekkel találkozhatunk. Jó hír, hogy ezek közül sok tárgyat meg is tapogathatunk.
A Retro Múzeum után sétát teszünk a Belvárosban, vagy a Duna korzón. Mire elérjük a La Mia Pizzériát, már nagyon éhesek leszünk! Itt lehetőség van akár menüt is rendelni. (Minimum rendelés 1090,-Ft). Ez természetesen nem kötelező, akár szendvicset is hozhatsz magaddal, vagy a sétálóutcában is csillapíthatod éhségedet.
Az időjárástól és a kedvünktől függően 14:30-15:30 körül indulunk haza Volán busszal (ez esetben Újpest Városkapunál szállunk le, onnan mindenki metróval folytathatja az útját) vagy HÉV-vel, ez esetben a Batthyány téren veszünk búcsút egymástól.
Találkozó reggel a Batthyány téren a metró kijáratánál az aluljáró szinten, 9-kor. A hajónk 9:15-kor indul. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat feltétlenül hozzátok magatokkal! Budapest határán túl 10%-os jeggyel utazhatunk. Mivel a létszám 30 főben korlátozott, kérjük, hogy feltétlenül jelentkezzetek be, illetve a kísérőigényeteket is jelezzétek legkésőbb június 6-án délig.
XI. kerület Lenkai Vikinél: 0630-186-6321
XIII. kerület Molnárné Tóth Andinál: 0630-498-9127
XVII. kerület Kray Zsuzsánál: 0670-984-8468
Várunk mindenkit szeretettel!
Nem látni és szeretni
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem csupán a látássérültek több formája volt jelen, hanem több hallássérült, valamint más fogyatékossággal élő személy is megjelent a klubnapon. Ennek köszönhetően több nézőpont megismerésére nyílt lehetőségünk.
Pontosan körvonalazódott, hogy kinek milyen nehézségei voltak vagy éppen még most is vannak az ismerkedésben. Néhány rossz tapasztalat ellenére is mindenki azt erősítette meg, hogy alapvetően a fogyatékosság ténye nem hat feltétlenül hátrányosan egy kapcsolatra, sőt, bizonyos esetekben még előnyökről is lehet beszélni!
Az elhangzottak főleg személyes beszámolók voltak, melyek a “minden eset egyedi” megállapításon túl valahogy azt erősítették meg, hogy nagyon sok múlik az érintett személy magáról és az állapotáról kialakított véleményén. Az, aki nem tekintette akadálynak vagy problémának a saját állapotát, az körülbelül ugyanezt a visszajelzést kapta a partnereitől is. Valahol ez volt az alkalom egyik fontos tanulsága, mely a történetekből leszűrhető volt.
Az is előkerült, hogy nincs olyan ember, akinek ne lennének ilyen-olyan “fogyatékosságai”, tehát nem indokolt épnek és fogyatékosnak vagy látónak és nem látónak tekinteni az embereket. Ha ezt valaki képes a gondolataiban is elrendezni, akkor nagyon sok nehézségtől meg tud szabadulni és egy sor magában képzett akadály el fog tűnni az ismerkedési kísérleteiből.
A kérdéskörről megállapítottuk, hogy egyáltalán nem tudtunk a mélyére merülni, mert az idő kevés volt hozzá. Ezért júniusban vissza fogunk rá térni, mégpedig a kapcsolatteremtés, kezdeményezés témakörével. Mindenkit, akit érdekel a téma, sok szeretettel várunk!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
A Sziklakórház rejtélyei
A Sziklakórház egy nagyon érdekes hely, amelyet már régebben is felkerestünk és ahova nagy örömmel tértünk vissza. A XI., VII. és XIII. kerület népes 16 fős kis csapata a szép tavaszi délutánon a Széll Kálmán téren gyülekezett, innen mentünk közösen a vár gyomrába a Sziklakórházba.
Első meglepetésünk egy kisfilm volt, amelyben bemutatták elég sok beszéddel a kórház történetét. Megtudhattuk, hogy kétszer nyitották ki, mindkét alkalommal szükségkórházként működött.
Ezután elindultunk a túránkra. Elsőként a II. világháború idejéig mentünk vissza. Ebben az időben három kórteremmel működött a kórház. A kórtermekben szimpla ágyakon, ágyanként három beteg feküdt. A kórház egyéb helyiségei a röntgenszoba, egy műtő, egy kis konyha és egy felvételi iroda voltak. A helységek vitrinjeiben az 1950-es és 60-as évekbeli műszereket találhattunk. A Kórház sohasem működött a önálló intézményként, mindig a János Kórházhoz tartozott.
Túránk második részében az 1956-os forradalom idején uralkodó állapotokat ismerhettük meg. Ekkor lényegesen kevesebb beteg került elhelyezésre a kórházban és kibővült egy plusz kórteremmel is az intézmény. Túránk végén ugyanazon az útvonalon mentünk vissza, ahol a különféle kórtermeket láthattuk.
A nem mindennapi programnak köszönhetően, minden jelenlévő nagyon sok új dolgot ismerhetett meg és akik már voltunk korábban a tárlat bejárásán, örömmel állapítottuk meg, hogy másodszorra is tartogatott meglepetéseket a létesítmény.
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Az adománygyűjtésről tanultunk
A Betegszervezetek Akadémiája (rövidebb nevén: BETA) olyan előadásokat tart, melyek a betegszervezetek mindennapjait érintik. A májusi összejövetelen a magánszemélyektől való pénzgyűjtés volt a téma. Amint a kulcselőadást tartó Vidor Eszter elmondta, ennek a lényege az, hogy „sokan adnak keveset”. A betegeket képviselő egyesületeknek ez sokszor egy szükségszerű, de sok erőforrást lekötő tevékenysége. Lehet azonban jól és hatékonyan is csinálni, erről tartott nekünk egy dinamikus gyorstalpalót.
Elmondta, hogy közel 25 éves tapasztalata van ezen a téren és alapvetően minden szervezet előtt két út nyílik meg. Vagy az érzelmekre hat, vagy a racionális érveket veszi elő. Azt jól lehet látni szerinte, hogy az érzelmekre nem éri meg hatni, mert az emberek könnyen elveszítik az érzékenységüket a segítségkérésre és a szenvedésre, így csak az elsők nyernek rajta, mindenki más pedig veszít. Ő ezért a racionális utat mutatta be.
Az egyik erőforrástakarékos és ésszerű lépés, hogy csak ott kell kommunikálni, ahol a célcsoportunk van. Ez azt feltételezi, hogy az adományokat gyűjtő szervezet tudja ki a célcsoportja, tudja a létszámukat, a fogyasztási szokásaikat, az értékeiket, az elvárásaikat és nem utolsó sorban azt is, hogy merre érhetőek el.
Az a szervezet aki mindenkire céloz, nem ér el senki, de ezt is nagyon drága áron teszi
– foglalta össze röviden az általános helyzetet.
Több szervezet próbálkozik leveleket küldeni és azokon keresztül adományokat kérni. A sikeresnek tekintett ilyen akcióknál is csak a címzettek 3 százaléka ad valamennyit, de ezt a 3 százalékot a legtöbben nem érik el. A legtöbbször a levélküldés összköltsége meghaladja a szerzett bevételt, de még a nagyon sikeres esetekben is a szerzett adományok fele az adománygyűjtés költségeire ment el.
Az 1 százalékos adománygyűjtési kampányok általános tanulsága, hogy az emberek csak úgy nem adják az 1 százalékot. Minden eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ehhez valamit előzetesen adni kell, szükség van az adójáról rendelkező ember előzetes elköteleződésére. Ezért az adóbevallási időszakra koncentráló kampányok nem hozzák vissza a befektetett erőforrásokat, rendszerint a legpesszimistább reményeket is alulmúlják. Az 1 százalék arra jó, hogy a szervezet mellett már korábban elköteleződők úgy adakozhatnak, hogy nem kell közvetlenül pénzt kiadniuk. Erre nincs értelme külön kampányt építeni.
Az adománygyűjtő dobozok kihelyezése nem garantál semmit sem és nem is feltétlenül egy pozitív üzenet. Ezen a ponton számos példát bemutatott, melyeket az előadása előtti napokon gyűjtött össze.
Innen kezdve arra mutatott példákat, hogyan lehet jól megszervezni egy adománygyűjtést.
Az első feltétel a célközönség és a cél meghatározása. Ki kell mondani mire kell a pénz, számolni kell a marketing költségeivel és pénzt kell fordítani a közreműködők kifizetésére. Ha az adományokat gyűjtők nem kapnak érte pénzt, akkor észrevétlenül rajtuk fog elbukni a kampány. Általában a rendes munkájuk mellett kényszerítik az alkalmazottakat a gyűjtésre, ezért azzal számolni kell, hogy az amúgy sem jól fizető munkájuk megtartása vagy a jutalék ígérete nem elegendő a megfelelő ösztönzéshez. El kell ismerni anyagilag is a többletmunkát, ezt nem lehet kiváltani semmi mással. Előfordulhat, hogy egy szervezet ezen a ponton elakad és azt mondja nincs erőforrása egy adománygyűjtő kampányra, de ez sokkal jobb, mint mégis megpróbálni, kiadni a pénzt és azt tapasztalni, hogy ráfizetéses lett a kísérlet, valamint elveszíteni azok lelkesedését és munkaerejét, akiket belekényszerítettek az értelmetlen kampányba.
A második feltétel, hogy a releváns csatornán a saját célcsoportot kell megszólítani, de minden esetekben fontos üzenetekkel. Mindig a megszólított fejével kell gondolkodni.
Ilyen kérdéseket kell feltenni:
A megszólítottnál van az amit kérünk?
Módjában áll átadni nekünk?
Fontos neki a kommunikált célunk?
Nem kérünk sokat?
Átlátható a szervezet pénzfelhasználása?
Hasznosnak fogja magát érezni az, aki adakozik?
A legfejlettebb adománygyűjtési módszer az úgynevezett hibrid adakozás, amit termékalapú vagy szolgáltatásalapú adakozásnak neveznek. Az ilyen esetekben az adakozó kap valamit, amiért cserébe adja az adományát.
Az egyik módja ennek az, amikor egy cég a megvásárolt termékeiből egy fix összeget ad egy szervezetnek. Például amikor egy bizonyos üdítőital megvásárlásakor az ár 25 százalékát a forgalmazó átadja egy szervezetnek és ezt a tényt az ital csomagolásán feltüntetik.
Másik módja ennek az, amikor a szervezet nyújt egy szolgáltatást és adományokkal lehet érte fizetni. Például nyit a betegszervezet egy hajvágószalont vagy bármi olyat, amire egyébként szüksége van az embereknek. Ez lehet állandó üzlet vagy alkalmilag megnyitott kitelepülő stand, kifejezetten csak egy-egy rendezvényre koncentrálva.
Az adományozó rendezvények is lehetnek az adományok forrásai, de csak akkor, ha van egy olyan kialakult kör a szervezet mellett, amelyik erre nyitott. Önmagában csak az, hogy szervezünk egy megadott helyre és időpontra valamit, nem elég. Adakozni kívánó emberek kellenek, akiknek fontos, hogy ott legyenek és támogatni szeretnének minket. Csak erre lehet felépíteni egy jótékonysági árverést vagy vásárt.
Minden esetben fontos, hogy se az adakozó, se az adományokat gyűjtő, se a célcsoport ne legyen megalázva, egyiknek se legyen kényelmetlen és senki se érezze kényszerítve vagy kiszolgáltatva magát. Az adakozónak nyújtott szolgáltatás vagy termék mindig legyen jó minőségű, mert akkor meg lehet ismételni a rendezvényt újra meg újra.
A sok példával illusztrált előadás után sikeres gyakorlatot ismerhettünk meg.
A nekünk bemutatott jó példa az Autistic Art volt, melynek részeként árveréseken értékesítik az autista alkotók műveit. A bevételekből 10 otthont működtetnek, ezekből hatban van alkotást elősegítő foglalkozás. Sok kisebb árverést is tartanak, de van minden évben egy nagy jótékonysági árverésük.
A projektből kinőtt egy mellékprojekt is, jótékonysági kiállításokat szerveznek, melyek mind gazdaságosak. A működési elvük az, hogy nem bíznak semmit sem a véletlenre, hanem egy minőségi márkát építenek. Az alkotókat folyamatosan képzik, hogy egyre jobbak legyenek. A kiállításokon vagy belépődíj van vagy adományláda. Az aukcióikra beengedték a kortárs képzőművészeti alkotásokat is, hogy ne szigetelődjenek el a képzőművészeti szférán belül. Összesen 130 millió forintot tudtak összegyűjteni 8 rendezvényükkel.
Ez a részletesen bemutatott példa is igazolja azt, hogy a racionális, minden részletében gondosan tervezett és mindenkire figyelő adománygyűjtésnek van értelme.
Neumann Károly
közösségi civilszervező
Az önkéntesekről tanultunk
Újbudán van egy rendszeresen megtartott esemény, az Esélyek utcája. Ezen mindig egyetlen kérdést járnak körbe az előadók. A mostani rendezvényen a vállalati önkéntesség és a civil szervezetek volt a téma.
A vállalati önkéntesség az, ahol a vállalat önkénteseket közvetít a civil szervezetek felé. Ennek a támogatási formának az árnyoldalait járta körül a találkozó, azt célozva meg, hogy értelmes és hasznos formában tudják alkalmazni az adakozók és a támogatottak. A találkozóban az volt a meglepő, hogy őszintén, nyíltan, a problémákat nem a szőnyeg alá söpörve beszélhettek a megszólalók.
Abban minden megszólaló egyetértett, hogy nyíltan vagy rejtetten kötelezővé tenni az önkéntességet egy értelmetlen dolog. Az, hogy a vállalatvezetés eldönti, hogy az alkalmazottak önkénteskedjenek, nem jó módszer, sajnos mégis gyakori. Ezt a civilek is igazolták, hogy amikor 50 órás diákokat vagy munkanélkülieket fogadtak az önkéntességhez hasonló keretek között, soha nem volt sikeres az együttműködés, hiszen ezek a civil együttműködési formák nem az önkéntességhez kötődnek. A munkanélküliek és az 50 órás diákok ezért a civilekhez kötődő jogviszonyuk megnevezésében sem önkéntesek, ezt mindig figyelembe kell venni. Hasonlóképpen a vállalatvezetés által ingyenes munkára kiküldött alkalmazottak sem illeszkednek az önkéntességhez, mert minimum egy enyhe kényszer van a háttérben, de általában jóval rosszabb a valóságos helyzet.
Az is elhangzott, hogy amikor az ember dolgozik egy munkahelyen, azt többek között a jövedelemért teszi, mert pénzzé teszi a szaktudását és az ideje egy részét. Amikor azonban valaki önkénteskedik, akkor tudását és idejét adja, de nem a pénzért cserébe. Az önkéntes nem munkahelyre megy be, hanem tenni akar valamit, ezért nagyon erős belső motivációja van egy ügy vagy egy bizonyos kampány iránt. Az alkalmazott ezzel szemben azért megy be a munkahelyre, mert a megélhetését biztosító jövedelem megszerzése érdekében megteszi azt, amit a munkaszerződésében és a munkaköri leírásában elvállalt. Neki is van belső motivációja, de az elkötelezettsége a munkahelye, a munkaköre és a feladatai iránt van, míg az önkéntesnek egy ügy vagy egy kampány felé. Az ebből eredő különbségek óriásiak és egy feladat vagy probléma megoldása közben felnagyítva szoktak megjelenni. Ezért mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az önkéntes nem pótolja a fizetett munkaerőt és nem lehet fizetett munkaerőként kezelni.
Ugyanakkor az önkéntes nem is ingyenes dolgozó. A költségeit mindig fedezni kell, sok esetben jogosult a napidíjra és adható a részére pénzbeli jutalom. Sok országban általános gyakorlat, hogy az önkéntesek részére előre rögzített minimális napidíjat fizetnek a fogadó szervezetek, mivel az önkéntesnek is használódik például a ruhája, az egészsége és fent kell tartania a mindennapi életét. A legtöbb fogadó szervezet azonban nincs tisztában azzal, hogy a magyar jog is rendelkezik ilyenekről, ezért pénztelenül hagyják az önkéntest, mintha egy rabszolga lenne.
A vállalati önkéntesség nemzetközi gyakorlata úgy néz ki, hogy a vállalat a fizetett szabadságon felül ad egy meghatározott számú napot vagy munkaórát az alkalmazottainak, melyet nem a munkahelyen, hanem a civil szférában töltenek el. Tehát az alkalmazott nem ingyen dolgozik, nem a szabadnapján, nem a szabadsága alatt és nem a hétvégén megy el önkénteskedni, hanem a munkaidejében és ennek a költségét a vállalat állja – ettől lesz vállalati az önkéntességnek ez a formája.
Ahhoz, hogy ez Magyarországon is jól működhessen, fel kell ismerni mi az amire szüksége van a civileknek és mit tudnak ebből a vállalatok megadni.
Egy valós életből vett példa is elhangzott, az érintettek megnevezésével. A vállalati vezetés eldöntötte, hogy a dolgozók menjenek önkénteskedni szombatonként pár civil szervezetnek. Ehhez szemétgyűjtő zsákokat és festőeszközöket adtak. Az volt az utasítás, hogy 6-8 órában fessenek kerítést és szedjék össze a szemetet. A fogadó civil szervezetek nagy részének azonban nem volt udvara ahol szemetet lehetett szedni, de a székhelye vagy a telephelye sem olyan volt, ahol lett volna egyáltalán kerítés. Az egyik helyen viszont volt kerítés, de azt minden évben átfestették önkéntesek, az adott szombat előtt pontosan két héttel. Ez a példa jól megmutatta, hogy mennyire eltérőek az igények és a felajánlások.
Mi kell a civileknek? Leginkább szakértő segítség és nem alkalmilag, hanem rendszeresen. Az lenne segítség, ha a szervezetet ugyanaz a szakértő segítené, mert nem kell újra és újra bekapcsolódnia a folyamatba, nem kell újra és újra megismerkednie a szervezettel. Ez azonban a magyarországi vállalatoknak teher, mert annyira nem gondolják komolyan, hogy a fizetett munkaerejüket ingyenesen kölcsönözzék ki. A mérhető eredmények ugyanis csak később és nem közvetlenül jelentkeznek, amit a profitorientált szektorban (Magyarországon) nem fogadnak kitörő örömmel. Inkább azokkal működnek együtt akik nem kérnek komolyat és akik a vállalat számára nem kerülnek pénzbe, csak nagy kérdés, hogy ez mit ér, hiszen senki sem nyer semmit, viszont az önkéntességre kényszerített alkalmazott és a családja nagyon sokat áldoz fel, feleslegesen.
A vállalati szektor önkéntességre hajlamos alkalmazottai részéről érkezett olyan jelzés, hogy kívánatos lenne, ha létezne a fogadó szervezeteknél önkéntes koordinátor. Az önkéntes koordinátor reagálhatna a felajánlásokra, nemet mondana arra ami nem kell és minden önkéntességet érintő ügy csak nála intéződne. Tehát ő mondhatna azonnal igent vagy nemet, minden kérdésre tudna választ adni és minden adminisztrációt is nála lehetne elintézni. Az önkéntességnek ugyanis van adminisztratív része, amit a civilek sokszor hajlamosak elhanyagolni, holott az önkéntesnek és a kiküldőjének is ezek nagyon fontosak lennének. Azonban azt tapasztalják, hogy a civil szervezeteknél sok esetben egy vagy két vezető a mindenre kiterjedő döntéshozó, őket rendszerint nem lehet elérni, ha mégis, akkor gyorsan mindenre igent mondanak, majd az utólagos adminisztrációt nem lehet átvinni egy civil szervezet hierarchikus bürokráciáján. Ha lennének ilyen megfelelő jogkörökkel és információkkal ellátott koordinátorok, a vállalatok hajlandósága is megnőne. Ma azonban egy civil szervezettel a megjelent vállalatok szerint, sok esetben problémásabb együttműködni, mint egy közszolgáltatói feladatokat ellátó állami vagy önkormányzati intézménnyel.
A civil szervezetek elmondták, hogy sokszor azokon a szervezeti szinteken, ahol az önkéntest fogadják, ez az egész jelenség teherként jelentkezik. A felsőbb vezetés rájuk kényszeríti az önkéntesek fogadását (mert ingyen van), de elpocsékolt erőforrás, mert nem tudják a megfelelő módon kezelni. Könnyítene a helyzeten, ha a tényleges kiküldő, az önkéntes és a tényleges fogadó szintjén lenne a kommunikáció, mert amíg csak a legfőbb vezetői szintek kommunikálnak, addig a problémákat sem látják. Ezért kérték, hogy a vállalatok ragaszkodjanak a megfelelő szinten történő kommunikációhoz és az olyan segítő megoldásokon, mint amilyen a koordinátorok megjelenése is. Sokat segítene, ha a kiküldött önkéntesek névtelenül, de visszajelzést adhatnának mind a vállalatnak, mind a fogadó szervezet vezetésének.
A mostani helyzeten az sem segít sokat, hogy léteznek önkénteseket közvetítő szervezetek vagy koordinációt segítő internetes felületek. A mostani kommunikáció, a már ismertetett okok miatt nem elegendő az igények és a felajánlások közötti eltérések kezelésére, ezért a közvetítői tevékenység értelmét veszti, nem tudja betölteni a célját. Bármilyen közvetítésnek csak akkor lenne értelme, ha mind a küldő részéről, mind a fogadó részéről lenne megfelelően informált és felhatalmazott koordinátor.
Elhangzott végül az is, hogy van olyan vállalatvezetés ahol létezik névtelen visszacsatolás a kiküldött önkéntesek részéről, de nem tudják hasznosítani a jelzéseiket, mert nem áll összhangban a fogadó civil szervezetek utólagos jelzéseivel. Ezért szerintük is az a jelenség felelős, hogy nem az önkénteseket ténylegesen fogadó szervezeti szinttel van kapcsolatuk, de komolyan veszik a civil vezetők véleményét, így tehát marad az ellentmondásos, kiismerhetetlen helyzet. Szerintük ebben a kérdésben a civil szervezeteknél van a felelősség, nekik kellene lépéseket tenniük, amire majd a versenyszféra reagálni fog, amint reális jelzéseket kapnak mind az igényekről, mind a megvalósult közös cselekvések értékeléséről.
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Tatai buszkirándulás – A Rehabilitációs Intézettől, az Angolparkig
Május 11-én korán keltünk, mert kirándulni mentünk Tatára. A kirándulást lázas készülődés, szervezés előzte meg, és azért is nagyon aggódtunk, nehogy elmossa az eső. A busz a VGYKE elől indult 7.30-kor, gyönyörű napsütéses időben.
Utunk első állomása a Vakok Állami Intézete, Tatai Rehabilitációs Telephelye volt. A kedves Németh Orsolya az épület előtt várt bennünket, és hamarosan sor került a szakmai dolgok ismertetésére, és az intézmény bemutatására.
E projektre a Vakok Állami Intézete az Európai Uniótól közel 1,7 milliárd forint támogatást nyert. A tatai központ épülete tágas, 2600 négyzetméter, a rehabilitációs elveknek megfelelően kialakított udvar pedig mintegy 8 ezer négyzetmétert tesz ki. Az intézmény XXI. századi színvonalú kialakítással és felszereltséggel biztosítja a látássérült személyek komplex rehabilitációját.
Az épületet a kor követelményeinek megfelelően, komplex akadálymentességgel, az egyetemes tervezés eszméjére való figyelemmel tervezték; így a létesítmény a vak és gyengénlátó felhasználókat segítő megoldások mellett kerekesszékkel is akadálytalanul bejárható és funkcionálisan használható. A vak felhasználók tájékozódását taktilis vezetősávok és Braille feliratok segítik, az alig és gyengénlátók számára pedig kontrasztos felületek és a színek következetes alkalmazása biztosítja az önálló és biztonságos használatot.
A kerekesszékkel közlekedő személyek számára az épület minden pontján rendelkezésre állnak akadálymentes illemhelyek és a lakószobák közül is több az igényeiknek megfelelően lett kialakítva. A hallássérült igénybe vevőket telepített és mobil indukciós hurok segíti az intézményben szervezett programokon való részvételben és a szolgáltatások igénybe vétele során.
A telephely kifejezetten a látássérült személyek komplex rehabilitációja céljából épült, így ahhoz minden környezeti és tárgyi feltétel rendelkezésre áll. Az udvar nem csak a fehérbottal történő tájékozódás alapjainak elsajátításához nyújt védett, ugyanakkor változatos szimulációs környezetet, hanem a későbbiekben a rehabilitáció keretében művelhető kiskert kialakítását is lehetővé teszi, a bentlakó személyek részére pedig a rekreációt, a szabadidő aktív és nyugodt eltöltését is biztosítja.
Az épületben az elemi rehabilitációs intézményekben általában megtalálható oktatótermek (tankonyha, számítógépes oktatóterem, mindennapos tevékenységek oktatására és kézműves tevékenységekre, valamint funkcionális látástréning megtartására alkalmas helyiség) mellett barkácsműhely, zeneterápiás helyiség, jól felszerelt tornaterem és fizikoterápiás kezelő is megtalálható.
Valamennyi oktatóterem a legkorszerűbb berendezéssel és látássérült személyek számára kialakított speciális segédeszközökkel felszerelt. A lakószobák saját fürdőszobával rendelkeznek, egy, illetve kétágyasak, és a közösségi élet megszervezéséhez több, eltérő funkciójú társalgót, és ima szobát is kialakítottak. A központ része továbbá egy modern eszközökkel felszerelt konferencia részleg, ahol egy osztható, nagyobb, illetve két kisebb oktatóterem, valamint szinkrontolmácsolás biztosítására szánt helyiség és a szünetekben a vendégek által használható pihenő terek, konyhaszigetek találhatóak. A 45 férőhelyes intézmény az egész ország területéről várja a komplex rehabilitációt és ehhez tartós intézményi elhelyezést igénylő látássérült személyek jelentkezését.
Három csoportra osztva jártuk végig az intézményt, az oktatótermektől a lakószobákig. Nagy tetszést arattak a Rehabilitációs Telephely, és Tata város makettjei. Tetszésünket az intézmény vendégkönyvében is kifejeztük.
Az intézmény bemutatásában közreműködtek, és kérdéseinkre válaszoltak: Patányi Katalin – telephelyvezető, Németh Orsolya szabadidő-szervező, Vargáné Horváth Renáta – telephelyvezető ápoló, Baloghné Ambrus Andrea – fejlesztőpedagógus, Szedresi Károly – fejlesztőpedagógus. Köszönjük, hogy fogadtak bennünket!
Déltől másfél órás szabad program következett a tóparton. A büfésoron sokfajta ételből lehetett választani, és még sétára is maradt idő az Öreg-tó körül. Utunk végén a gyönyörű ligeteivel, sétányaival és műemlékeivel méltán népszerű Angolparkot látogattuk meg.
Az Angolpark története és építményei
Magyarország első angol típusú kertjét 1783-ban az Esterházy család megbízásából Bőhm Ferenc uradalmi mérnök telepítette. Az angolkertek az 1700-as évek közepén jöttek divatba. A francia kert merev, szigorú formái helyett a fákat és bokrokat nem szabályos mértani rendben, hanem csoportokban ültették úgy, hogy minden oldalról szép látványt nyújtsanak. Közöttük leheveredésre, piknikezésre csábító pázsit borította a talajt. Érdekesség, hogy Tatán ültették hazánkban először szomorú fűzeket. Ez a Kínából származó szép növény a romantika korának jellegzetes kerti dísze, később egyik legelterjedtebb fafajtánk lett. A kert kialakításának kedvezett az itteni források feltörő vize és a Cseke-tó, nem véletlen, hogy elsősorban vízkedvelő növényeket ültettek ide.
Műromok
Az Angolpark északi részén, nem messze a tótól találjuk a Charles Moreau által tervezett romantikus műromokat. Az 1801-ben emelt építményhez egy kis ívelt kőhídon át juthatunk, a műromok igazi romok felhasználásával épültek, többek közt a közeli vértesszentkereszti román kori apátság tucatnyi oszlop- és pillérkötegei, valamint domborműves római sírkövek is beépítésre kerültek. A hajdani, közelben fakadó karsztforrások patakja a műromokon folyt keresztül. Az Esterházyak alakították ki az építmény római fürdő jellegét, régebben Mátyás király idejében valóban fürdő állt ezen a helyen.
Egyéb épületek
Ugyancsak Charles Moreau tervezte a tó déli partján álló, 1850-ben épült, romantikus stílusú Török Mecsetet. A kissé elhanyagolt épület előtti padot, Kazinczy Ferenc látogatásainak emlékére állították.
A park bejáratától nem messze van a szépen felújított pálmaház épülete, amely már régóta vendéglátóhelyként üzemel. Nem messze tőle egy mesterséges barlang, az Avernus-barlang látható. A kiskastély kissé elhagyatottnak tűnő klasszicizáló, késő barokk épületét Fellner Jakab kezdte építeni, majd 1784-ben fejezték be. Az Esterházyak hajdani nyári lakában ma hivatalok működnek. Az előtte lévő füves területen Esterházy Ferenc gróf a két világháború között nagyszabású kulturális rendezvénysorozatot szervezett. A mostani szabadtéri színpad is a közelben van.
1948-ban a londoni olimpiára készülődő sportolók megkapták az Angolpark egy részét a felkészülésükhöz. Stílusosan az Angolparkot szemelték ki az akkori vezetők, a helyi párás, nyirkos mikroklíma a londonihoz hasonlító volta miatt. A sikeres olimpiai szereplés után véglegesítették az edzőtábort.
A Cseke-tó
A 23 hektáros, két kis szigettel rendelkező, hangulatos Cseke-tavat mesterséges töltés mögött, a hajdan bővizű források vizével hozták létre. A tavat tápláló források a közeli bányák karsztvízkitermelése miatt az 1960-as években jórészt kiapadtak, a tó vízszintje rohamosan süllyedni kezdett, megmentésére az Öreg-tóból szivattyúzták át a vizet. A tó igazi horgászparadicsom, a hatalmas platánfák, vízre lógó szomorúfüzek között a tó teljes hosszában sorakoznak a kapásra váró horgászok.
Az egész Angolparkot átszövik a hangulatos kis sétautak, a mindig zöld gyep, a fenséges platánóriások, szomorú füzek elképesztő nyugalmat árasztanak.
Ebben a csodálatos környezetben töltöttük el a délutánt, élvezve a szabad levegőt, a napfényt, a látnivalókat, és egymás társaságát. Befejezésül a park bejáratához közeli cukrászdában még fagyiztunk egyet, aztán lesétáltunk a buszhoz, és 16 órakor hazafelé vettük az irányt. Buszvezetőnk, Laboda András volt, akit nyugalma és segítőkészsége miatt valamennyien megkedveltünk.
Tatai kirándulásunk nem jöhetett volna létre a XIX. kerületi önkormányzat segítsége nélkül. Kispest Önkormányzata 45 fős buszt bocsátott rendelkezésünkre, így tette lehetővé számunkra, hogy részt vehessünk ezen a tartalmas, és élményekkel teli kiránduláson, és a szakmai napon a Rehabilitációs Intézetben. Köszönet érte!
Beszámoló: Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező
Képek: Puchnyák István
közösségi civilszervező
Nem látni és szeretni
Arról az egyáltalán nem rendkívüli helyzetről fogunk beszélgetni a májusi klubnapon, amikor egy látássérült ember párt keres magának. Érdekes történeteket hallgathatunk majd meg, valamint mondhatnak el a résztvevők is. Tapasztalatcserére és közös gondolkodásra hívünk minden kerületi látássérültet!
A program időpontja: 2017. május 9. (kedd) 14,15-16,00
A program helyszíne a szokásos: XI. Etele út 55. – a BMK épületének földszinti kisterme
Azért, hogy megfelelő számú ülőhely álljon rendelkezésre, kérjük, hogy mindenki jelezze előre a részvételi szándékát!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Gellért-séta
A sétánk első állomása a világörökség részét képező kilátás volt, melyben a Citadella alsó részén lehetett gyönyörködni. Ezt követően megnéztük közelről a Citadellát és a Szabadság-szobrot, ahol elbeszélgettünk a szoborral kapcsolatos emlékeinkről. Kiderült, hogy akármennyi ideje is ismerjük a hegyet és a szobrot, mindannyiunknak vannak a helyhez kapcsolódó történetei, emlékei.
A séta második részében lefelé haladtunk egy lépcsőktől mentes úton, ahol jutott idő piknikezésre és beszélgetésre, valamint egy felejthetetlen dalprodukciónak is fültanúi lehettünk, melyet a csoportunk rögtönzött kórusa adott elő.
A kirándulás harmadik részében két játszótérre is bementünk, ahol lehetőség nyílt a felnőtt korosztálynak is csúszdázni és mindenféle hintákat kipróbálni. Ehhez a lehető legmegfelelőbb időszakban érkeztünk, mivel rajtunk kívül senki sem volt az egész környéken.
Amikor mások megnézték a programról készült videókat és fényképeket, azt mondták, hogy ők is szeretnének legközelebb velünk jönni és pár órát vidáman eltölteni a kellemes levegőn, kipróbálva a felnőttek részére is elérhető játékokat, beszélgetni és piknikezni.
A programon megjelent tagoktól is hasonló értelmű visszajelzéseket kaptunk, melyet nagy örömmel fogadtunk. Ezért készen állunk egy hasonló program megszervezésére, melyre mindenkit sok szeretettel várunk majd, aki ezen a tavaszi kellemes délelőttön nem tudott eljönni velünk!
Jánosi Veronika, Lenkainé Vajda Viktória, Molnárné Tóth Andrea, Neumann Károly
közösségi civilszervezők