Dinnyésen jártunk

A tavalyi program sikerén felbuzdulva ismételten ellátogattunk Dinnyésre, a történelmi várak varázslatos világába! Kissé szeles, de azért kellemes időjárás köszöntött ránk, amikor reggel két helyszínen, a Hermina úton és a Déli pályaudvaron gyülekeztünk.

Ezúttal három módon lehetett eljutni a szervezésünkben Dinnyésre. Akik előre jelezték, azok a Támogató Szolgálat új kisbuszával utazhattak. A csoportunk másik fele vonattal ment és gyalogoltak, de akiknek nem volt kedve vagy ereje a sétához, azokat az vasútállomás és a Várpark között szintén a Támogató Szolgálat vitte kisbusszal.

20170713_115501

A megérkezésünkkor nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, szinte már régi ismerősként köszöntöttek. Először megismerhettük azt, hogy miért és hogyan jött létre a Várpark. Az építője, Alekszi Zoltán, aki egyben a telek tulajdonosa is, nagyon szerette kutatni a mára már nem látható, vagy csak romokban álló egykori várakat. Építészmérnökként nagyon vágyott arra, hogy ezeknek a makettjét elkészítse úgy, hogy a lehető legjobban hasonlítsanak az eredetire, vagyis tájolásban és a felhasznált anyagokban is hű maradjon, így a ma embere a legjobb másolatot szemlélve ismerhesse meg ezeket az épületeket.

20170713_111710

Ennek érdekében nagyon sokat kutatott, hogy a korabeli, illetve a jelen időnél korábbi feljegyzésekből megismerhesse a legtöbbet a várak kinézetéről. Amint a szükséges információ összegyűlt, azonnal elkezdte építeni az általában derékmagasságú maketteket.

20170713_111210

 

Minden makett mellett kétféle tájékoztató tábla található. Egy vagy több fényképen az építmény mai állapota látható. Egy másik táblán pedig a vár ismert történelmének az összefoglalóját lehetett elolvasni. Mindkettőt felolvasták, illetve leírták nekünk a látó kísérőink.

20170713_115320

A makettek érdekessége, hogy a parkon belül ott helyezkednek el egymáshoz képest, ahol a történelmi Magyarország területén is elhelyezkedtek. Így jól érthetővé váltak az egyes várak sajátosságai is. A makett készítője azt is megengedte, hogy a kész építményeket megtapogassuk és így jobban be tudjuk fogadni őket.

20170713_110344

A Várpark azonban nem csupán maketteket tartalmaz, hanem egy történelmi park és ezért néhány további érdekességgel is várja a látogatókat. Az egyik egy oszlopsor, melyeken a királyok, fejedelmek és kormányzók emléke került megörökítésre, minden államfőnek egy-egy emlékoszlop lett kijelölve.

20170713_111545

Sok-sok érdekesség fogadott minket, de szeretnénk kiemelni egy nagyon érdekes alkotást is. A szoborcsoport az Emese álma címet viseli és a szobrászatban elsőként állított emléket ennek a mondának. Az erről készült fényképen látható is egy részlet az alkotásból.

20170713_110027

Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a Park szívesen biztosít kihelyezett történelemóráknak helyet, valamint sokféle speciális szolgáltatást is nyújtanak, melynek célja a történelmi ismeretek elmélyítése. Részben ide illeszkedik a játszótér is, mely olyan játékteret biztosít a gyerekeknek, melyek a történelmi várakhoz valamilyen módon kötődnek.

A kapott visszajelzések alapján nagyon kellemes és hasznos időtöltésnek bizonyult a dinnyési kirándulásunk. Őszintén reméljük, hogy még sok ilyen élményt tudunk biztosítani azoknak, akik a jövőben is velünk tartanak!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!

Szentendrei élményeink

A program a budapesti kikötőben kezdődött, ahol a nekünk felajánlott hajó vett fel minket, a Batthyány téren. Onnan egészen Szentendréig hajóztunk, kellemes levegőn és olyan látvánnyal gazdagodva, amivel nem lehet betelni.

A képen az látható, amint a tagjaink egy része a hajóban ülnek

A hajóból kiszállva a szentendrei Retro Múzeumba sétáltunk. Ott már várt minket a vezetőnk, Istvánkó Károlyné Bea, aki elmondta, hogy ez a hely egy családi vállalkozás, amelyet a férje és ő hoztak létre.

A kiállítás a Kádár-kori Magyarországot kívánja bemutatni, pontosabban annak a tárgyi emlékeit, melyeket sokan ismertek és évtizedekig használtak. A kiállítási anyag nem csupán a magyarországi eredetű tárgyakra koncentrál, hanem mindarra, amit akkoriban el lehetett érni az országban. Mondhatni, hogy a hétköznapi életet elevenítik meg a múzeum területén.

szentendre2017_1

A látogatást kint az udvaron kezdtük régi autókkal. Megcsodálhattunk Trabantot, Zasztavát, Moszkvicsot, rózsaszín Cabriót, és oldalkocsis motorkerékpárt is. Néhányan dalra fakadtak és felidézték az ismert sláger részletét:„Trabanton szállni élvezet”.

szentendre2017_3

Az épületben korabeli lakást állítottak össze Varia bútorelemekből, a még mindig működő TV-ből régi reklámok szóltak. Egy másik teremben Keravill-t rendeztek be: láthattuk az első Commodore 64-es számítógépeket, rádiókat és olyan készleteket is, melyekkel otthon mindent meg lehetett szerelni.

szentendre2017_4

Aztán búcsút vettünk a Retro Múzeumtól, és egy kis sétát tettünk Szentendre belvárosában. Már délután 3 óra felé járt az idő, amikor betértünk a La Mia nevű hangulatos étterembe, ahol mindenki kedvére fogyaszthatott valami finomságot, és amely jó megkoronázása volt a napunknak.

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!

Kirándulások régi falak között

Amikor az évet terveztük, akkor szóba került, hogy jó lenne eljutni olyan helyszínekre is, amelyek történelmi szempontból érdekesek, de az egyéni eljutásnak valamilyen akadálya van. A megcélzott támogatást erre ugyan nem kaptuk meg, de egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően ez a tervünk valóra válhatott, egy öt állomásból álló kirándulás-sorozat keretében.

Az első állomásunk Esztergom volt. Az idegenvezetőnknek hála, nem a megszokott épületekre koncentráltunk, hanem azokra, amelyek mellett általában nem szokás megállni. Így például láthattuk a mintegy fél évszázados iszlám kultúra megmaradt nyomait, valamint megnéztük a Vár látogatható részeit. A hegy oldalában felsétálva megértettük saját tapasztalatból is, hogy miért volt annyira nehezen bevehető erősség.

Amint azt a lenti kép hátterében is lehet látni, a Várral szemközti hegyen egy ellenerőd is állt, mely segítette a vár védelmét. Sajnos oda nem juthattunk el, mert az időnk nem volt rá elég. A hosszú séta alatt olyan érdekességeket is megtudtunk, hogy a ma Duna néven nevezett folyót nem tekintették egy folyónak, ezért volt két külön neve az ókori időszakban.

A képen a csoport egy része látható, amint Esztergomban sétálnak

A kirándulásunk második helyszíne a Reptár volt, ahol a magyar katonai repülés emlékeit nézhettük meg, főleg a huszadik század második ötven évébe nyerve betekintést, nem egyszer tapintható formában is. Több ilyen-olyan géptestből kiálló résznek is megismerhettük a funkcióját, valamint hallhattunk érdekes történeteket vadászgépes disszidálásokról is. A szakvezetés végén még egy játszótérre is bemehettünk, ahol egy-két kiképzéshez használt eszköz egyszerűsített változatát is ki lehetett próbálni.

A képen a csoport egy L-39 oktatórepülő lőtt látható

Ezen helyszín egyik érdekes állomása volt az úgynevezett Nyeva légvédelmi rendszer, mely egy külön dombon van kiállítva. Ez az a rendszer, amivel egy magyar nemzetiségű jugoszláv főtiszt (Dani Zoltán) igazoltan lelőtt minimum egy olyan repülőgépet, melyet “lopakodónak”, vagyis radarok számára nehezen érzékelhetőnek tartanak. Megismerhettük ennek a történetnek a részleteit úgy, hogy közben majdnem mindent megnézhettünk és megfoghattunk.

A harmadik állomásunk Szombathely volt, melynek során érdekes város-szervezési kérdésekről hallgattunk meg egy elmélkedő idegenvezetést. Mivel a város már a római időktől fogva létezik és minden történelmi korszak erős nyomot hagyott a városképen, elég nehéz volt a jelenkori modernizálása, mely tulajdonképpen még most is zajlik. Ennek a nagy kihívásnak a részleteit ismerhettük meg és elmondhatjuk, hogy valóban nagyon izgalmas és érdekes volt a kirándulásunk.

A képen a fehérre meszelt barokk templomban látható a csoportunk

Az egyes korszakok nyomaiból kaptunk néhány tapintható bemutatót, de olyan ritkaságot is megnézhettünk, mint például egy barokk templomot, melynek falfehérre meszelték a falait. Az, hogy ez mennyire rendkívüli, akkor lehetett érezni, amikor egy klasszikus barokk templomba léptünk be. Az, hogy “érezni lehetett”, nem túlzás, teljesen más akusztika, teljesen más levegő fogadott minket, a látványról nem is beszélve. Ezen bekezdés alatt és felett láthatóak a két barokk templom belsejében készített fényképeink.

A képen a barokk székesegyházban látogatást tevő tagjaink láthatóak

A negyedik állomásunk egy kicsike falu, Ják volt, amelyet a legtöbb ember a templomáról ismer. Mivel Ják messze van az ország legtöbb településétől, ezért nehéz oda eljutni és valószínűleg kevesen is tudják felkeresni.

A fényképen a jáki templom belseje látható, amint azt a főkapun belépve megláthatja a vendég

A faluba érkezve egyből lehet látni a templom tornyát, mivel egy magaslaton áll az épület. A dombocska megmászása után megleptek minket az addig csak képekről ismert épület falai, legalábbis azokat, akik képeken korábban már látták, de szemtől-szemben még nem. A mérete hatalmasabb volt annál, amit a legtöbben elképzeltünk és páran megpróbálták a jól ismert fényképet elkészíteni a főbejáratról, de a kapu magassága miatt ez kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult.

A fényképen az látható, amint a nagyméretű templomt a csoportunk néhány tagja megpróbálja lefényképezni

A templom egyébként egy ma is aktív liturgikus hely, melyre belépéskor egy felirat figyelmeztet. Meglepő érdekesség, hogy a világítás csak addig működik, amíg a látogatók pénzt dobnak be egy automatába, különben a világítás elsötétül. Ez utóbbi nem feltétlenül rossz, mert a sötétben lehet a legjobban szemügyre venni a festett ablakokat, melyet a beszűrődő napfény tesz csak igazán élvezhetővé.

Az ötödik állomásunk Pozsony volt, melynek középpontjában a megújult Óváros állt. A kirándulást a Várban kezdtük, ahol megismerhettünk pár érdekességet a környék történelméből. Láthattuk például azt az utcát is, amelyik a Krav Maga bölcsője, mely egy katonaságnál is alkalmazott önvédelmi rendszer. A kidolgozója Lichtenfeld Imre volt, akinek a pozsonyi évei tragikus módon biztosítottak élményeket és tapasztalatokat.

A képen a koronázótemplom melletti téren áll a csoportunk, mely a király első útjának az első állomása

A Váron belül megtudhattuk, hogy egy amerikai-orosz csúcstalálkozónak köszönhetően újult meg a mai formájára. Aki látta korábban a budapesti és a bécsi várnak nevezett épületeket és környezetüket, az hamar felismerte a különbségeket és a hasonlóságokat. Akinek ebben nem volt része, az most ez alkalommal kapott hozzá egy nagyon alapos tájékoztatást.

A csoportunk többször keresett magyar felliratookat, a Várban találtunk, és ez látható a képen, amint a Szent Erzsébet szobor előtt áll a csoportunk

A Vár után az Óvárosba mentünk, ahol többek között láthattuk Pozsony legkeskenyebb épületét, valamint néhány olyan épületet is, melyet irodalmi művekből vagy a történelemkönyvekből ismerhettünk. Megnézettük a világ legnagyobb gombját, valamint az ufónak nevezett éttermet, melyről egy érdekes történetet is hallhattunk, hogy miért nem forog.

Érdekes túraútvonal a “királyi út”. Pozsonyban több magyar királyt is megkoronáztak, akiknek egy rituális útja volt a koronázótemplomból kilépve a városon keresztül. Ez az út apró koronákkal van jelölve, melyet az idegenvezetőnkkel végig is járhattunk, megállva az egyes állomásoknál.

A képen a koronázott király útjának rituális jelzése látható, mely a macskakövekbe elhelyezett, koronát ábrázoló fémlap

A koronázott király rituális útjának jelzése

Ezen kirándulás utolsó állomásaként meglátogattuk az úgynevezett “pozsonyi hídfőt” is, melyet a második világháborút lezáró békeszerződés után csatoltak el Magyarországtól, az akkori Csehszlovákiához. Ma már nyoma sincs az egykori falusi életnek, hanem lakótelepek és különböző gazdasági létesítmények uralják a teret.

Szívből köszönjük mindazoknak, akik támogatták a kirándulás-sorozat megvalósítását! Őszintén reméljük, hogy ismét bizonyosságot nyert az a sokszor hangoztatott kijelentésünk, miszerint a Klub keretében olyan élmények válnak (akadálymentesen!) elérhetővé, melyeket egyénileg a legtöbbünknek szinte lehetetlen megszereznie. Reméljük egyre több embernek jön meg a kedve ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Séta az állatok világában

Kissé hűvös volt, de éppen ezért ideális körülmények között indulhattunk el a népes csoportunkkal az állatkerti sétára. A sétánkat alapvetően négy cél köré szerveztük, de kifejezetten úgy, hogy azokra a helyszínekre jusson több idő, ahol a megjelentek többsége még soha nem járt.

A képen a sétán megjelentek csoportja látható

Az Állatkert egyik sajátossága, hogy kis szobrokat helyeztek ki nagyon sok helyre, amelyeket Braille-felirattal is elláttak. Ezen tapintható szobrok felkeresése köré lett megszervezve az állatkerti sétánk útvonala. Ebben az volt az érdekesség, hogy az állatok szöveges ismertetői tapintással is követhetőek voltak, így tényleg segítették az egyes állatok jobb megismerését – még a látók számára is.

A másik célunk a simogatók felkeresése volt. Ezekből kétféle elérhető. Az egyik fajtája a simogatónak az, amikor sátraknál lehetett különböző szőrméket vagy csontokat megfogni és ezzel lehetett bővíteni az egyes állatokról való ismereteinket. A másik simogató az, ahol ténylegesen is lehet állatokat simogatni, főleg kecskéket és bárányokat.

A képen az állatsimogató látható, amint egy felnőtt és egy gyermek simogat egy kecskét A képen egy kislány látható, amint két kecske mellett áll és figyelik az embereket

A harmadik célunk az volt, hogy főleg azokat az állatokat figyelhessük meg, melyeket a többség még nem látott korábban. Ilyen volt a hangyász, a vidra, a jegesmedve, a fóka, sok majomféle és pár nagymacska. Szinte mindenhol találtunk valamilyen interaktív jellegű ismertetőt, ami segített közelebb hozni ezen állatok megismerését.

A negyedik célunk az állatkert kiemelt helyén lévő “Szikla” felkeresése volt. Ebben a hatalmas épületben elég szemléletes módon nézhettük meg az óceánok nagyobb állatainak csontját, meghallgathattuk a cetek és a bálnák kommunikációját, valamint érdekes és megfogó módon láthattuk az emberi faj múltját valamint a földfelszín alatti rétegekbe is betekintést nyerhettünk. Ugyanitt módunk volt tengeri halakat is simogatni.

Az állatkerti sétánkból nagyon sok mindent ki kellett hagynunk, de így is maratoni hosszú túrát tudhattunk magunk mögött. Nagyon örültünk, hogy alkalmunk nyílt a tudásunk bővítésére a környezetünkben élő állatokról és az élőhelyükről, mindezt pedig egy teljesen akadálymentes helyszínen.

A VII., a XI., és a XIII. kerület közösségi civilszervezői

A tagság előnyeiről beszélgettünk

Először egy előadást hallgattunk meg Lenkainé Vajda Viktóriától arról, hogy milyen előnyei vannak az egyesületi tagságnak és milyen szolgáltatások érhetőek el a Szövetségtől és az Egyesülettől, valamint a tagként és a nem tagként való igénybevétel közötti eltérésektől.

Az előadásból megtudhattuk, hogy a Szövetségnek olyan könyvtári szolgáltatásai vannak, melyek máshol (Magyarországon belül) nem érhetőek el, valamint olyan egyéb szolgáltatásai is vannak, mint például az üdülő és a jogsegélyszolgálat.

A VGYKE szolgáltatásai elérhetőek a nem tagdíjat fizető látássérültek részére is, de jelentősen előnyösebb tagként igénybe venni ezeket. Az éves tagdíjat véve alapul kijelenthető volt, hogy nagyon hamar megtérül tagnak lenni, sok esetben már az első igénybevétel alkalmával is.

Az is elhangzott, hogy a látássérülteket képviselő szervezeteknek előnyösebb a helyzetük, ha komolyabb taglétszámot tudnak felmutatni. Az érdekképviselet szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mennyi fizető tag áll egy szervezet mögött, így a magas taglétszám valamilyen módon minden látássérült számára előnyöket jelent.

A képen a klub egy vidámabb pillanata látható, amikor az asztal köré ültek nevetnek valamin

Az előadást követő beszélgetés azzal indult, hogy mindenki elmondta milyen okból lett tag és milyen előnyeit látja a tagságnak. Kiderült az is, hogy számos esetben valóban a szolgáltatások előnyösebb igénybevétele volt a belépés oka. Az elmondásokból kiderült, hogy a jelenlévők a masszázst, a támogató szolgálatot, a pszichológust, a Braille-oktatást, a boltot és a lámpásokon keresztül elérhető szolgáltatásokat veszik igénybe. Többen beszámoltak arról is, hogy az Egyesületen keresztül már többször sikerült nekik munkalehetőséghez jutni.

Az elmondott tapasztalatokból kiderült az is, hogy nagyon sok múlik azon, kivel találkozik az ember akkor, amikor első alkalmakkor kerül kapcsolatba az Egyesülettel. Valamilyen pozitív tapasztalat minden esetben állt a belépés mellett való döntések alkalmával. Ha nem is éppen a belépés pillanatában, de valamilyen módon ez mégis mindenhol megjelent.

A képen a klubnap egy pillanata lárható, amikor ismertetésre került egy összehasonlítás az egyesületi szolgáltatásokról

Többen elmondták, hogy időről-időre előkerülnek olyan élethelyzetek, amikor nem egyértelmű, hogy a tagsághoz vagy a fogyatékosságot igazoló kártyához milyen kedvezmények járnak. Ennek egy klasszikus példája, hogy lehetséges-e ingyenesen utaznia egy látássérültnek Budapesten belül a MÁV járatain? Ha egy látó ember a bérletével száll fel a megjelölt vonatok egyikére, akkor nem kell külön jegyet váltania. Ha egy látássérült teszi meg ugyanezt, akkor kötelező jegyet vásárolnia, ha pedig látó kísérője is van, akkor a kalauznak meg kell őt büntetnie, ha a felszállás előtt nem vett jegyet. Az ilyen “élmények” miatt többen elmondták, hogy örülnének egy olyan listának, melyen a legtöbb embert érintő kedvezmények elérhetőek lennének és szerepelne benne egy figyelmeztetés a hasonló helyzetekre vonatkozóan.

Olyan példák is elhangzottak, miszerint egy-egy szolgáltató megszüntette a fogyatékosnak számító emberek részére járó kedvezményes belépési lehetőséget, minden különösebb indoklás nélkül. Bár ez a folyamat még nem általános jellegű, de egyre többször akad rá példa. Ezt azért is sérelmezték a megjelentek, mert a látássérült személy nagy valószínűséggel őt segítő kísérővel érkezik, így a legtöbb emberhez képest dupla belépőt kell így fizetnie.

Előkerült az is, hogy már a gyerekként való belépésnek komoly előnyei vannak akkor is, ha a szülők közül egyik sem látássérült. Bár egy gyermek közel sem tudja a szolgáltatások nagyobb részét igénybe venni, az elérhető előnyök száma így is jelentős.

A program végén szóba kerültek olyan előnyök is, melyekre a klubdélutánra való készüléskor nem is gondoltunk. Ilyen például az, ha valaki általában jelen van az egyesületi programokon, akkor nagyon sok értékes információhoz is hozzá tud jutni. Többen ennek köszönhettek egészségügyi információkat vagy praktikus és egyszerű megoldásokat mindennapi helyzetekre.

Nem utolsó sorban pedig az is egy előny, hogy a Lámpás Klubok által olyan helyekre is el lehet jutni, ahova látóként nem sok esélye van bejutnia valakinek. Ez utóbbit mi is örömmel erősítettük meg, hiszen minden Klub eddigi múltja is igazolja ezt. Őszintén reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Újbudai meghívás

Mindenkit sok szeretettel hívunk a júliusi klubnapunkra, ahol egy sokszor megfogalmazott kérdésre keresünk majd választ, mely ez: miért jó tagnak lenni a VGYKE-ben?

Beszélünk majd arról is, hogy mit adhat egy látássérültnek egy látássérült szervezetés mit ad az Egyesületünk?

A program időpontja: 2017. július 4. (kedd) 14,15-16,00

A program helyszíne a szokásos: XI. Etele út 55. – a BMK épületének földszinti kisterme

Azért, hogy megfelelő számú ülőhely álljon rendelkezésre, kérjük, hogy mindenki jelezze előre a részvételi szándékát!

Emailben: lampas.ujbuda@gmail.com

Telefonon: 0630-186-6321

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

A kép embereket ábrázol, akiknek a gondolatai kiegészítik egymást

Érdekességek az ismerkedésről és házasságról a klubnapon

A témakört a múltkori klubnapon elhangzottak rövid ismertetésével kezdtük. Elmondtuk azt is, hogy a múltkori klubnap nagyjából a bevezető volt a témakörhöz, ezért onnan szeretnénk folytatni, ahol akkor befejeztük. Mivel a megjelentek mind ott voltak a májusi alkalmon is, így ez nem ütközött semmilyen nehézségbe.

A júniusi beszélgetés felvezetőjében elhangzott egy olyan kutatás rövid ismertetése is, melyben az úgynevezett “házassági piacon” a látássérültek “értékét” próbálták megbecsülni és kiderült, hogy ez meglepően magas.

20170613_153818

Valamennyire meglepetést okozott a számunkra az, hogy ezen a többiek meg sem lepődtek, de ez természetes, mivel nekik is vannak ezt megerősítő tapasztalataik, attól függetlenül, hogyan és mikor próbáltak ismerkedni.

Többen elmesélték, hogy az erős látássérültséget illetve a vakságot egyes emberek lehetőségnek tekintik. Az ilyen (látó) emberek azt gondolják, hogy aki nem lát vagy nem rendesen lát, annak a megszokotthoz képest alacsonyabbak az igényei, ezért “eladhatók” a látó ember vélt vagy valós hátrányai. Még ez sem lenne feltétlenül probléma, de változatos példákat hallhattunk az ilyen elképzelések kommunikálásáról, melyek néha mulatságosak, néha bosszantóak voltak. Az sem olyan ritka az elmondások szerint, amikor valakiben világos elképzelések vannak egy ilyen “alku” részleteiről, de “elfelejtik” azt a kiszemelt látássérült párjukkal közölni.

20170613_153855

Az elmondások szerint mindenki megpróbált ezzel a jelenséggel szemben védekezni valahogy. Az előadottak nagyon egyediek ahhoz, hogy tanulságképpen felsorolhatóak legyenek, de érdekes példákat hallhattunk a leleményességre. Általában szoktuk mondogatni, hogy a látássérült embernek csak a látásával van probléma, a gondolkodóképességével nem, de az említett esetek ezt újra és újra megerősítették.

A program utolsó harmadában az együttélésről volt szó és az egyik klubtársunk egy érdekes felsorolást hozott nekünk a házassági évfordulók elnevezéseiről. Többen csak az ezüstlakodalmat és az aranylakodalmat ismertük, de mint kiderült, létezik sokféle más jubileum is.

Íme a felsorolás:

Megtudtuk, hogy ezek az elnevezések az ajándékozás alapján születtek, ezért van az, hogy tájegységenként eltérő neveket kapnak ezek az évfordulók. Talán az sem lehet nagyon gyakori, hogy egy házaspár az összeset megünnepli, de létezik a most felsoroltnál hosszabb lista is. Ezek a listák azonban nem egy néprajzi csoport összes megünnepelt jubileumait ismertetik, hanem a létező leghosszabb felsorolást kívánták előállítani.

Az más kérdés, hogy a válások arányát, a halálozási életkort és a házasodási életkort figyelembe véve, elég kevés embernek van esélye az aranylakodalmon túli évfordulók megünneplésére. Tudomásunk szerint a csúcstartó egy egykori indiai házaspár, ahol a férj kevéssel a 111. születésnapja előtt hunyt el, így kilenc évtizedig volt házas a feleségével. Más rekordhosszúságúnak minősített házasságok a nyolvcanadik évforduló utáni pár évet megünnepelték, de ehhez már nagyon hosszú élet és nagyon fiatalkori házasság volt szükséges.

Azt, hogy mennyire kicsi az esély a magas évfordulók megünneplésére, jól jelzi, hogy a klubnapon megjelentek közül egy valaki volt csak, akinek hamarosan a huszonötödik házassági évfordulója lesz. Mindenki másnak sokkal kisebb számú évfordulók megünneplésére lesz csak módja a közeli jövőben.

A klubnap végén elhangzott, hogy legközelebb az Egyesületünk szolgáltatásairól lesz szó és arról, hogy mit tud adni a mai világban egy látássérült egyesület a tagjai számára. Megismételtül azt is, hogy augusztusban rendhagyó helyszínen lesz a klubnapunk. Akik szeretnének jelen lenni (tehát nem nyaralnak, nem zavarja őket a meleg), azoknak továbbra is várjuk a jelentkezését az ismert elérhetőségeinken!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Szentendrei kirándulás

Rákosmente, Angyalföld és Újbuda lámpásai 2017. június 8-án, csütörtökön, kirándulást szerveznek Szentendrére, a Retro Design Centerbe, amely nyitott más jelentkezők számára is.

Menetrendszerinti hajóval utazunk, amely számunkra ingyenes. A kikötés után a Retro Múzeumba (belépő 500,-Ft) indulunk, ahol az egy órás program alatt felidézzük a 70-80-as évek világát.

Az 1000 négyzetméteren elhelyezkedő kiállítás bemutat 25 autót, köztük hippi Barkast, pink kabriolet Wartburgot, Jawa, Simson motorkerékpárokat és bicikliket. Láthatunk berendezési tárgyakat: Varia bútort, piros telefont, sky forgófotelt, és miniüveg gyűjteményt. A Játékos részlegben Moncsicsit, diafilmeket, tiki-takit és jójót is! Berendeztek egy komplett KERAVILL-t is, ahol régi TV-kel, rádiókkal, orsós és kazettás magnókkal, bakelit lemezekkel találkozhatunk. Jó hír, hogy ezek közül sok tárgyat meg is tapogathatunk.

A Retro Múzeum után sétát teszünk a Belvárosban, vagy a Duna korzón. Mire elérjük a La Mia Pizzériát, már nagyon éhesek leszünk! Itt lehetőség van akár menüt is rendelni. (Minimum rendelés 1090,-Ft). Ez természetesen nem kötelező, akár szendvicset is hozhatsz magaddal, vagy a sétálóutcában is csillapíthatod éhségedet.

Az időjárástól és a kedvünktől függően 14:30-15:30 körül indulunk haza Volán busszal (ez esetben Újpest Városkapunál szállunk le, onnan mindenki metróval folytathatja az útját) vagy HÉV-vel, ez esetben a Batthyány téren veszünk búcsút egymástól.

Találkozó reggel a Batthyány téren a metró kijáratánál az aluljáró szinten, 9-kor. A hajónk 9:15-kor indul. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat feltétlenül hozzátok magatokkal! Budapest határán túl 10%-os jeggyel utazhatunk. Mivel a létszám 30 főben korlátozott, kérjük, hogy feltétlenül jelentkezzetek be, illetve a kísérőigényeteket is jelezzétek legkésőbb június 6-án délig.

XI. kerület Lenkai Vikinél: 0630-186-6321
XIII. kerület Molnárné Tóth Andinál: 0630-498-9127
XVII. kerület Kray Zsuzsánál: 0670-984-8468

Várunk mindenkit szeretettel!

Nem látni és szeretni

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem csupán a látássérültek több formája volt jelen, hanem több hallássérült, valamint más fogyatékossággal élő személy is megjelent a klubnapon. Ennek köszönhetően több nézőpont megismerésére nyílt lehetőségünk.

Pontosan körvonalazódott, hogy kinek milyen nehézségei voltak vagy éppen még most is vannak az ismerkedésben. Néhány rossz tapasztalat ellenére is mindenki azt erősítette meg, hogy alapvetően a fogyatékosság ténye nem hat feltétlenül hátrányosan egy kapcsolatra, sőt, bizonyos esetekben még előnyökről is lehet beszélni!

A fényképen a beszélgetés egy pillanata látható, amint egy asztal köré ülve mindenki elmond egy saját történetet A képen a klub tagjai láthatók, egy asztal körül

 

Az elhangzottak főleg személyes beszámolók voltak, melyek a “minden eset egyedi” megállapításon túl valahogy azt erősítették meg, hogy nagyon sok múlik az érintett személy magáról és az állapotáról kialakított véleményén. Az, aki nem tekintette akadálynak vagy problémának a saját állapotát, az körülbelül ugyanezt a visszajelzést kapta a partnereitől is. Valahol ez volt az alkalom egyik fontos tanulsága, mely a történetekből leszűrhető volt.

Az is előkerült, hogy nincs olyan ember, akinek ne lennének ilyen-olyan “fogyatékosságai”, tehát nem indokolt épnek és fogyatékosnak vagy látónak és nem látónak tekinteni az embereket. Ha ezt valaki képes a gondolataiban is elrendezni, akkor nagyon sok nehézségtől meg tud szabadulni és egy sor magában képzett akadály el fog tűnni az ismerkedési kísérleteiből.

A kérdéskörről megállapítottuk, hogy egyáltalán nem tudtunk a mélyére merülni, mert az idő kevés volt hozzá. Ezért júniusban vissza fogunk rá térni, mégpedig a kapcsolatteremtés, kezdeményezés témakörével. Mindenkit, akit érdekel a téma, sok szeretettel várunk!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

A Sziklakórház rejtélyei

A Sziklakórház egy nagyon érdekes hely, amelyet már régebben is felkerestünk és ahova nagy örömmel tértünk vissza. A XI., VII. és XIII. kerület népes 16 fős kis csapata a szép tavaszi délutánon a Széll Kálmán téren gyülekezett, innen mentünk közösen a vár gyomrába a Sziklakórházba.

A fényképen a látogatók egy része látható

Első meglepetésünk egy kisfilm volt, amelyben bemutatták elég sok beszéddel a kórház történetét. Megtudhattuk, hogy kétszer nyitották ki, mindkét alkalommal szükségkórházként működött.

Ezután elindultunk a túránkra. Elsőként a II. világháború idejéig mentünk vissza. Ebben az időben három kórteremmel működött a kórház. A kórtermekben szimpla ágyakon, ágyanként három beteg feküdt. A kórház egyéb helyiségei a röntgenszoba, egy műtő, egy kis konyha és egy felvételi iroda voltak. A helységek vitrinjeiben az 1950-es és 60-as évekbeli műszereket találhattunk. A Kórház sohasem működött a önálló intézményként, mindig a János Kórházhoz tartozott.

Túránk második részében az 1956-os forradalom idején uralkodó állapotokat ismerhettük meg. Ekkor lényegesen kevesebb beteg került elhelyezésre a kórházban és kibővült egy plusz kórteremmel is az intézmény. Túránk végén ugyanazon az útvonalon mentünk vissza, ahol a különféle kórtermeket láthattuk.

A nem mindennapi programnak köszönhetően, minden jelenlévő nagyon sok új dolgot ismerhetett meg és akik már voltunk korábban a tárlat bejárásán, örömmel állapítottuk meg, hogy másodszorra is tartogatott meglepetéseket a létesítmény.

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervező

Az adománygyűjtésről tanultunk

A Betegszervezetek Akadémiája (rövidebb nevén: BETA) olyan előadásokat tart, melyek a betegszervezetek mindennapjait érintik. A májusi összejövetelen a magánszemélyektől való pénzgyűjtés volt a téma. Amint a kulcselőadást tartó Vidor Eszter elmondta, ennek a lényege az, hogy „sokan adnak keveset”. A betegeket képviselő egyesületeknek ez sokszor egy szükségszerű, de sok erőforrást lekötő tevékenysége. Lehet azonban jól és hatékonyan is csinálni, erről tartott nekünk egy dinamikus gyorstalpalót.

A képen az adománygyűjtés rossz példáiról beszél a BETA egyik előadója

Elmondta, hogy közel 25 éves tapasztalata van ezen a téren és alapvetően minden szervezet előtt két út nyílik meg. Vagy az érzelmekre hat, vagy a racionális érveket veszi elő. Azt jól lehet látni szerinte, hogy az érzelmekre nem éri meg hatni, mert az emberek könnyen elveszítik az érzékenységüket a segítségkérésre és a szenvedésre, így csak az elsők nyernek rajta, mindenki más pedig veszít. Ő ezért a racionális utat mutatta be.

Az egyik erőforrástakarékos és ésszerű lépés, hogy csak ott kell kommunikálni, ahol a célcsoportunk van. Ez azt feltételezi, hogy az adományokat gyűjtő szervezet tudja ki a célcsoportja, tudja a létszámukat, a fogyasztási szokásaikat, az értékeiket, az elvárásaikat és nem utolsó sorban azt is, hogy merre érhetőek el.

Az a szervezet aki mindenkire céloz, nem ér el senki, de ezt is nagyon drága áron teszi

– foglalta össze röviden az általános helyzetet.

Több szervezet próbálkozik leveleket küldeni és azokon keresztül adományokat kérni. A sikeresnek tekintett ilyen akcióknál is csak a címzettek 3 százaléka ad valamennyit, de ezt a 3 százalékot a legtöbben nem érik el. A legtöbbször a levélküldés összköltsége meghaladja a szerzett bevételt, de még a nagyon sikeres esetekben is a szerzett adományok fele az adománygyűjtés költségeire ment el.

Az 1 százalékos adománygyűjtési kampányok általános tanulsága, hogy az emberek csak úgy nem adják az 1 százalékot. Minden eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ehhez valamit előzetesen adni kell, szükség van az adójáról rendelkező ember előzetes elköteleződésére. Ezért az adóbevallási időszakra koncentráló kampányok nem hozzák vissza a befektetett erőforrásokat, rendszerint a legpesszimistább reményeket is alulmúlják. Az 1 százalék arra jó, hogy a szervezet mellett már korábban elköteleződők úgy adakozhatnak, hogy nem kell közvetlenül pénzt kiadniuk. Erre nincs értelme külön kampányt építeni.

Az adománygyűjtő dobozok kihelyezése nem garantál semmit sem és nem is feltétlenül egy pozitív üzenet. Ezen a ponton számos példát bemutatott, melyeket az előadása előtti napokon gyűjtött össze.

Innen kezdve arra mutatott példákat, hogyan lehet jól megszervezni egy adománygyűjtést.

Az első feltétel a célközönség és a cél meghatározása. Ki kell mondani mire kell a pénz, számolni kell a marketing költségeivel és pénzt kell fordítani a közreműködők kifizetésére. Ha az adományokat gyűjtők nem kapnak érte pénzt, akkor észrevétlenül rajtuk fog elbukni a kampány. Általában a rendes munkájuk mellett kényszerítik az alkalmazottakat a gyűjtésre, ezért azzal számolni kell, hogy az amúgy sem jól fizető munkájuk megtartása vagy a jutalék ígérete nem elegendő a megfelelő ösztönzéshez. El kell ismerni anyagilag is a többletmunkát, ezt nem lehet kiváltani semmi mással. Előfordulhat, hogy egy szervezet ezen a ponton elakad és azt mondja nincs erőforrása egy adománygyűjtő kampányra, de ez sokkal jobb, mint mégis megpróbálni, kiadni a pénzt és azt tapasztalni, hogy ráfizetéses lett a kísérlet, valamint elveszíteni azok lelkesedését és munkaerejét, akiket belekényszerítettek az értelmetlen kampányba.

A második feltétel, hogy a releváns csatornán a saját célcsoportot kell megszólítani, de minden esetekben fontos üzenetekkel. Mindig a megszólított fejével kell gondolkodni.

Ilyen kérdéseket kell feltenni:

A legfejlettebb adománygyűjtési módszer az úgynevezett hibrid adakozás, amit termékalapú vagy szolgáltatásalapú adakozásnak neveznek. Az ilyen esetekben az adakozó kap valamit, amiért cserébe adja az adományát.

Az egyik módja ennek az, amikor egy cég a megvásárolt termékeiből egy fix összeget ad egy szervezetnek. Például amikor egy bizonyos üdítőital megvásárlásakor az ár 25 százalékát a forgalmazó átadja egy szervezetnek és ezt a tényt az ital csomagolásán feltüntetik.

Másik módja ennek az, amikor a szervezet nyújt egy szolgáltatást és adományokkal lehet érte fizetni. Például nyit a betegszervezet egy hajvágószalont vagy bármi olyat, amire egyébként szüksége van az embereknek. Ez lehet állandó üzlet vagy alkalmilag megnyitott kitelepülő stand, kifejezetten csak egy-egy rendezvényre koncentrálva.

Az adományozó rendezvények is lehetnek az adományok forrásai, de csak akkor, ha van egy olyan kialakult kör a szervezet mellett, amelyik erre nyitott. Önmagában csak az, hogy szervezünk egy megadott helyre és időpontra valamit, nem elég. Adakozni kívánó emberek kellenek, akiknek fontos, hogy ott legyenek és támogatni szeretnének minket. Csak erre lehet felépíteni egy jótékonysági árverést vagy vásárt.

Minden esetben fontos, hogy se az adakozó, se az adományokat gyűjtő, se a célcsoport ne legyen megalázva, egyiknek se legyen kényelmetlen és senki se érezze kényszerítve vagy kiszolgáltatva magát. Az adakozónak nyújtott szolgáltatás vagy termék mindig legyen jó minőségű, mert akkor meg lehet ismételni a rendezvényt újra meg újra.

A sok példával illusztrált előadás után sikeres gyakorlatot ismerhettünk meg.

A nekünk bemutatott jó példa az Autistic Art volt, melynek részeként árveréseken értékesítik az autista alkotók műveit. A bevételekből 10 otthont működtetnek, ezekből hatban van alkotást elősegítő foglalkozás. Sok kisebb árverést is tartanak, de van minden évben egy nagy jótékonysági árverésük.

A projektből kinőtt egy mellékprojekt is, jótékonysági kiállításokat szerveznek, melyek mind gazdaságosak. A működési elvük az, hogy nem bíznak semmit sem a véletlenre, hanem egy minőségi márkát építenek. Az alkotókat folyamatosan képzik, hogy egyre jobbak legyenek. A kiállításokon vagy belépődíj van vagy adományláda. Az aukcióikra beengedték a kortárs képzőművészeti alkotásokat is, hogy ne szigetelődjenek el a képzőművészeti szférán belül. Összesen 130 millió forintot tudtak összegyűjteni 8 rendezvényükkel.

Ez a részletesen bemutatott példa is igazolja azt, hogy a racionális, minden részletében gondosan tervezett és mindenkire figyelő adománygyűjtésnek van értelme.

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Az önkéntesekről tanultunk

Újbudán van egy rendszeresen megtartott esemény, az Esélyek utcája. Ezen mindig egyetlen kérdést járnak körbe az előadók. A mostani rendezvényen a vállalati önkéntesség és a civil szervezetek volt a téma.

A vállalati önkéntesség az, ahol a vállalat önkénteseket közvetít a civil szervezetek felé. Ennek a támogatási formának az árnyoldalait járta körül a találkozó, azt célozva meg, hogy értelmes és hasznos formában tudják alkalmazni az adakozók és a támogatottak. A találkozóban az volt a meglepő, hogy őszintén, nyíltan, a problémákat nem a szőnyeg alá söpörve beszélhettek a megszólalók.

A képen az Esélyek utcája rendezvényen egy ember beszél az önkéntességről a hallgatóságnak

Abban minden megszólaló egyetértett, hogy nyíltan vagy rejtetten kötelezővé tenni az önkéntességet egy értelmetlen dolog. Az, hogy a vállalatvezetés eldönti, hogy az alkalmazottak önkénteskedjenek, nem jó módszer, sajnos mégis gyakori. Ezt a civilek is igazolták, hogy amikor 50 órás diákokat vagy munkanélkülieket fogadtak az önkéntességhez hasonló keretek között, soha nem volt sikeres az együttműködés, hiszen ezek a civil együttműködési formák nem az önkéntességhez kötődnek. A munkanélküliek és az 50 órás diákok ezért a civilekhez kötődő jogviszonyuk megnevezésében sem önkéntesek, ezt mindig figyelembe kell venni. Hasonlóképpen a vállalatvezetés által ingyenes munkára kiküldött alkalmazottak sem illeszkednek az önkéntességhez, mert minimum egy enyhe kényszer van a háttérben, de általában jóval rosszabb a valóságos helyzet.

Az is elhangzott, hogy amikor az ember dolgozik egy munkahelyen, azt többek között a jövedelemért teszi, mert pénzzé teszi a szaktudását és az ideje egy részét. Amikor azonban valaki önkénteskedik, akkor tudását és idejét adja, de nem a pénzért cserébe. Az önkéntes nem munkahelyre megy be, hanem tenni akar valamit, ezért nagyon erős belső motivációja van egy ügy vagy egy bizonyos kampány iránt. Az alkalmazott ezzel szemben azért megy be a munkahelyre, mert a megélhetését biztosító jövedelem megszerzése érdekében megteszi azt, amit a munkaszerződésében és a munkaköri leírásában elvállalt. Neki is van belső motivációja, de az elkötelezettsége a munkahelye, a munkaköre és a feladatai iránt van, míg az önkéntesnek egy ügy vagy egy kampány felé. Az ebből eredő különbségek óriásiak és egy feladat vagy probléma megoldása közben felnagyítva szoktak megjelenni. Ezért mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az önkéntes nem pótolja a fizetett munkaerőt és nem lehet fizetett munkaerőként kezelni.

A megbeszélés egy pillanata amikor a civilek képviselője beszélt

Ugyanakkor az önkéntes nem is ingyenes dolgozó. A költségeit mindig fedezni kell, sok esetben jogosult a napidíjra és adható a részére pénzbeli jutalom. Sok országban általános gyakorlat, hogy az önkéntesek részére előre rögzített minimális napidíjat fizetnek a fogadó szervezetek, mivel az önkéntesnek is használódik például a ruhája, az egészsége és fent kell tartania a mindennapi életét. A legtöbb fogadó szervezet azonban nincs tisztában azzal, hogy a magyar jog is rendelkezik ilyenekről, ezért pénztelenül hagyják az önkéntest, mintha egy rabszolga lenne.

A vállalati önkéntesség nemzetközi gyakorlata úgy néz ki, hogy a vállalat a fizetett szabadságon felül ad egy meghatározott számú napot vagy munkaórát az alkalmazottainak, melyet nem a munkahelyen, hanem a civil szférában töltenek el. Tehát az alkalmazott nem ingyen dolgozik, nem a szabadnapján, nem a szabadsága alatt és nem a hétvégén megy el önkénteskedni, hanem a munkaidejében és ennek a költségét a vállalat állja – ettől lesz vállalati az önkéntességnek ez a formája.

Ahhoz, hogy ez Magyarországon is jól működhessen, fel kell ismerni mi az amire szüksége van a civileknek és mit tudnak ebből a vállalatok megadni.

Egy valós életből vett példa is elhangzott, az érintettek megnevezésével. A vállalati vezetés eldöntötte, hogy a dolgozók menjenek önkénteskedni szombatonként pár civil szervezetnek. Ehhez szemétgyűjtő zsákokat és festőeszközöket adtak. Az volt az utasítás, hogy 6-8 órában fessenek kerítést és szedjék össze a szemetet. A fogadó civil szervezetek nagy részének azonban nem volt udvara ahol szemetet lehetett szedni, de a székhelye vagy a telephelye sem olyan volt, ahol lett volna egyáltalán kerítés. Az egyik helyen viszont volt kerítés, de azt minden évben átfestették önkéntesek, az adott szombat előtt pontosan két héttel. Ez a példa jól megmutatta, hogy mennyire eltérőek az igények és a felajánlások.

Mi kell a civileknek? Leginkább szakértő segítség és nem alkalmilag, hanem rendszeresen. Az lenne segítség, ha a szervezetet ugyanaz a szakértő segítené, mert nem kell újra és újra bekapcsolódnia a folyamatba, nem kell újra és újra megismerkednie a szervezettel. Ez azonban a magyarországi vállalatoknak teher, mert annyira nem gondolják komolyan, hogy a fizetett munkaerejüket ingyenesen kölcsönözzék ki. A mérhető eredmények ugyanis csak később és nem közvetlenül jelentkeznek, amit a profitorientált szektorban (Magyarországon) nem fogadnak kitörő örömmel. Inkább azokkal működnek együtt akik nem kérnek komolyat és akik a vállalat számára nem kerülnek pénzbe, csak nagy kérdés, hogy ez mit ér, hiszen senki sem nyer semmit, viszont az önkéntességre kényszerített alkalmazott és a családja nagyon sokat áldoz  fel, feleslegesen.

A vállalati szektor önkéntességre hajlamos alkalmazottai részéről érkezett olyan jelzés, hogy kívánatos lenne, ha létezne a fogadó szervezeteknél önkéntes koordinátor. Az önkéntes koordinátor reagálhatna a felajánlásokra, nemet mondana arra ami nem kell és minden önkéntességet érintő ügy csak nála intéződne. Tehát ő mondhatna azonnal igent vagy nemet, minden kérdésre tudna választ adni és minden adminisztrációt is nála lehetne elintézni. Az önkéntességnek ugyanis van adminisztratív része, amit a civilek sokszor hajlamosak elhanyagolni, holott az önkéntesnek és a kiküldőjének is ezek nagyon fontosak lennének. Azonban azt tapasztalják, hogy a civil szervezeteknél sok esetben egy vagy két vezető a mindenre kiterjedő döntéshozó, őket rendszerint nem lehet elérni, ha mégis, akkor gyorsan mindenre igent mondanak, majd az utólagos adminisztrációt nem lehet átvinni egy civil szervezet hierarchikus bürokráciáján. Ha lennének ilyen megfelelő jogkörökkel és információkkal ellátott koordinátorok, a vállalatok hajlandósága is megnőne. Ma azonban egy civil szervezettel a megjelent vállalatok szerint, sok esetben problémásabb együttműködni, mint egy közszolgáltatói feladatokat ellátó állami vagy önkormányzati intézménnyel.

A civil szervezetek elmondták, hogy sokszor azokon a szervezeti szinteken, ahol az önkéntest fogadják, ez az egész jelenség teherként jelentkezik. A felsőbb vezetés rájuk kényszeríti az önkéntesek fogadását (mert ingyen van), de elpocsékolt erőforrás, mert nem tudják a megfelelő módon kezelni. Könnyítene a helyzeten, ha a tényleges kiküldő, az önkéntes és a tényleges fogadó szintjén lenne a kommunikáció, mert amíg csak a legfőbb vezetői szintek kommunikálnak, addig a problémákat sem látják. Ezért kérték, hogy a vállalatok ragaszkodjanak a megfelelő szinten történő kommunikációhoz és az olyan segítő megoldásokon, mint amilyen a koordinátorok megjelenése is. Sokat segítene, ha a kiküldött önkéntesek névtelenül, de visszajelzést adhatnának mind a vállalatnak, mind a fogadó szervezet vezetésének.

A mostani helyzeten az sem segít sokat, hogy léteznek önkénteseket közvetítő szervezetek vagy koordinációt segítő internetes felületek. A mostani kommunikáció, a már ismertetett okok miatt nem elegendő az igények és a felajánlások közötti eltérések kezelésére, ezért a közvetítői tevékenység értelmét veszti, nem tudja betölteni a célját. Bármilyen közvetítésnek csak akkor lenne értelme, ha mind a küldő részéről, mind a fogadó részéről lenne megfelelően informált és felhatalmazott koordinátor.

Elhangzott végül az is, hogy van olyan vállalatvezetés ahol létezik névtelen visszacsatolás a kiküldött önkéntesek részéről, de nem tudják hasznosítani a jelzéseiket, mert nem áll összhangban a fogadó civil szervezetek utólagos jelzéseivel. Ezért szerintük is az a jelenség felelős, hogy nem az önkénteseket ténylegesen fogadó szervezeti szinttel van kapcsolatuk, de komolyan veszik a civil vezetők véleményét, így tehát marad az ellentmondásos, kiismerhetetlen helyzet. Szerintük ebben a kérdésben a civil szervezeteknél van a felelősség, nekik kellene lépéseket tenniük, amire majd a versenyszféra reagálni fog, amint reális jelzéseket kapnak mind az igényekről, mind a megvalósult közös cselekvések értékeléséről.

 

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők