Érdekes program a repülőtér területén, látássérültekkel!

Nem voltak nálunk csomagok, mégis olyan izgatottan közeledtünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felé, mintha az egyik járat utasaiként érkeznénk meg.

Közvetlen a jegy vásárlása után kísérőnk elmondta a ránk vonatkozó reptéri szabályzatokat. A busszal elindulva két ellenőrzésen is keresztül mentünk. A második igen komoly, és egyben érdekes is volt számunkra. Az ellenőrző kapun áthaladva némelyeknek motozáson kellett átesniük. Még Bonca kutyus sem maradt ki az ellenőrzés alól. Bizony, az ő csengője alá is benéztek. Újra mindenki teljesen felöltözve visszatipegett a buszra, s elindultunk, hogy megtekintsük a repülőtér hatalmas területét. Mondhatjuk bátran, van neki.

A légikikötő területe 1505 hektár, (összehasonlításul a londoni Heathrow mindössze 1200 hektáros), vagyis a Margit-sziget területének 15-szöröse. 217 épület található a birtokon belül; 18,5 kilométer távvezeték és 46 km vízvezeték kanyarog a Liszt Ferenc Repülőtér alatt. Saját hőerőműve, szemétégetője és benzinkútja van. Budapest központjától 16 kilométerre található az 1-es, 22 kilométerre a 2-es terminál. Délkeletre, az Üllői úton haladva vagy az eredetileg 1943-ban elkészült gyorsforgalmi úton közelíthető meg. Területe Budapest XVIII. kerületéhez és Vecséshez tartozik. Az egyes terminál kettévágta az eredeti gyömrői utat, a második pedig az eredeti Vecsés-Ecser közti közutat. A Budapest-Szolnok vasútvonal melletti lapos, keleti felén dombos terület 1723-tól a Grassalkovich család tulajdonában volt, és a század végén itt bérelt mintegy 650 holdat egy gazdag budai serfőző, Mayerffy Xavér Ferenc.
Róla nevezték el Ferihegynek a környékét, ami előbb Szontagh-, majd Podmaniczky-, végül pedig Vigyázó-birtok volt. 1928 után a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, de a környékbeli gazdáknak is voltak itt földjeik. 2011-ben, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a repülőteret átnevezték Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre.

A képen az látható, amint a csoport a repréti buszba száll be

Természetesen a felújított, reptéri eredeti utasszállító busszal utazhattunk, amin kalauzolt bennünket a terepvezetőnk a hatalmas területen. Az érdekes program végére így is elfáradtunk kicsit. Nem győztük kapkodni a fejünket a rengeteg információ, látnivaló hallatán.

A képen a csoport látható egy DHL szállítógép előtt

A tűzoltóság épülete, a tűzoltó autók, az oltások különböző fajtái, a gyakorlatok a valóságos tűzzel-tűzben egy repülőn, a rengeteg kiszolgáló épület, kertészet egy kis földterületen. Aztán kiszálltunk a buszból, és nézhettük a fejünk felett leszálló repülőgépeket. Bekapcsolták nekünk a leszállópálya szélén álló jelzőfényeket is. Hozzánk közel fordultak, majd gurultak tovább a hatalmas, a kisebb, és az óriási madarak. Elhaladtunk gyönyörű, kecses, és különböző típusú teherszállító repcsik mellett is. A terepvezetőnktől ugyan elköszöntünk az utazásunk végén, de még maradt erőnk felmászni a múzeumi részen kiállított régi repülőkre is.

Úgy gondoljuk, a velünk kalandozó 25 fős kis csapat minden tagjának maradandó élményt nyújtott ez a reptéri program.

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Klubnap a forró nyárban

Tudjuk, hogy a nyár közepén a legjobban elfoglaltak tagjaink. Unokázás, pihenés a nyaralóban, vagy más üdülési lehetőségek kihasználása, ami természetesen mindenkinek kijár. Mindeközben a látássérültek klubjának ajtaja még ekkor is nyitva áll!

A képen egy asztal látható, mely körül a tagok ülnek és beszélgetnek

Ezért örültünk annak, hogy néhányan még így is eljöttek a meleg ellenére, valamint még két munkatársunk is csatlakozott hozzánk!

20170705_154319

Bár kevesen voltunk, kötetlen beszélgetéssel és egy kis zenéléssel telt el a délután. Jó érzés tölti el szívünket, hogy még ha csak páran is, de eljöttek kikapcsolódni, beszélgetni. Köszönjük nekik!

Nagyon örülünk annak, hogy létezik egy olyan közösség, ahova bármikor be lehet térni és mindig lehet egy jót beszélgetni!

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Beszélgetés egy nyári délutánon!

Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház Galéria Terme
1043 Budapest, Tavasz u. 4.

Kedves tagjainkat kísérőikkel, és minden érdeklődőt szívesen látunk július 5-i klubnapunkon!

Két érdekességet emelünk ki a hónap jeles napjaiból, valamint pontosítjuk a július 12-re tervezett reptéri programunkat is, melyre van még 5 főnek hely. A részvételi díj 2 700 Ft/fő, ami a belépőt és a 3 órás programot foglalja magában. Az eredeti ár 4 300 Ft/fő, mi kedvezményesen vehetünk részt a programon.

Elérhetőségeink: lampas.ujpest@gmail.com
Telefon:
Eránál 06-30/499-0388
Pankánál 06-30/498-9033

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Elrepült a júniusi klubdélután

2017.06.07. Helyszín: Újpest, Ady Művelődési Ház Galéria Terme. A kerületi látássérültek klubnapja, ahol jelen volt 11 kedves sorstárs. Sajnos, a mozgássérültek klubjából, többszöri invitálásra sem jöttek el közénk. Nagyon sajnáljuk, mert ismét, egy fergeteges hangulatú délutánt szalasztottak el.

Szövegközi kép 8

Meglepetés vendégünk Fürst Ferencné Panni, a senior örömtánc bemutatásával ismertetett meg bennünket. Célja, az 50 év feletti látássérültek egészségének javítása, kellemes mozgással. Ezt követően kvíz játékkal szórakoztattuk tagjainkat. 90 % – ban jó válaszokat kaptunk, ezért jutalmul kiosztottuk az újpesti tollakat. A hónap harmadik vasárnapja, Apák napja. Erre az alkalomra Panka felolvasta saját költeményét. Az utolsó órában, Hermann Tibi retró számokat énekelt nekünk. Egy páran nem bírtunk magunkkal a jó kis zenére, táncra perdültünk. Hát, így repült el ez a vidám délután.

A képen a tagok az asztal körül   

Széles Attiláné Panka és Kluman Tiborné Era
4. kerületi közösségi civilszervezők

Klubnap lesz Újpesten

Reméljük a nyár ellenére is sokan eljöttök délutáni programunkra.

Amiről szó lesz:

zebegeny1

Várunk mindenkit szeretettel, június 07-én délután 15-17 óráig, az Ady Művelődési Ház Galéria termében (1043.Tavasz u.4.)

Email: lampas.ujpest@gmail.com
Kulman Tiborné, 06-30/499-0388
Széles Attiláné, 06-30/498-9033

Esélyegyenlőség Ünnepe Újpesten

Nagyon vártuk mindketten ezt a napot, hogy újra beszélgethessünk a gyerekekkel. Kétszáz gyerkőc tanári kísérettel várta izgatottan, mi történik majd.

A Cri-Du Chat vezetője, Bencsikné Mayer Mónika hívta fel a figyelmet egy helyben lévő rajz kiállításra. Utána az alpolgármester úr nyitó beszéde következett. A VGYKE. érzékenyítő program első felében, Széles Attiláné (Panka) a botos közlekedésről, Tanai Csaba pedig Boncával, a kutyás közlekedésről tartottak bemutatót.

A képen a kerekesszékes táncosok láthatóak

Fantasztikus táncbemutatót láthattunk, a Kombi Táncegyüttestől, három pár táncos bemutatásával. Az érdekesség a táncosoknál, hogy egy kerekes székes hölgy, és két kerekes székes úr, ép partnereikkel fantasztikusan táncoltak.

A szünetben, az érzékenyítő foglalkozás az asztalainknál, nagy sikert aratott. Domoszlai János, Kiss Márti segítségével alig győzte, a Braille-írás bemutatását a gyerekeknek, és tanáraiknak. Az asztalainknál, tömött sorokban várakoztak a gyerkőcök, hogy bekötött szemmel Eránál, és Pankánál illatokat és különböző anyagokat ismerjenek fel.

A szünet után, Panka saját versét és humoros írását olvasta fel. Ivanova Daniella csodálatos hangján pedig rajzfilm dalokat énekelt. Mártit és Pankát is magával ragadta a ritmus, és a gyerekekkel együtt riszáltak úgyis-úgyis.

A program befejezéseként, a Down Alapítvány Zágrábi utcai Gondozóházának Tánccsoportja dobta fel a hangulatot még jobban. Most már mindenki táncolt. Ilyen jó hangulatban telt el a délelőtt, az esélyegyenlőségi napunkon.

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Anyák napi versek az Újpesti klubnapon

 Május első szerdáján 19-en gyűltünk össze a havi klubdélutánunkra. A VGYKE munkatársa, Czagány Izabella jött el közénk, és mondta el, hogy mit és hogyan tud nyújtani a Támogató Szolgálat tagjainknak. Részletesen taglalta a folyamatot a szerződéskötéstől a szolgáltatások igénybevételéig. Továbbá beszélt egy új táborozási lehetőségről is, amelyről majd mindenki értesülhet a hírlevélből, (hírmondóból) is.

A fényképen az látható, amint a megjelentek leülnek az összetolt asztalok köré A fényképen az látható, amint Panka verset mond

Ezt követően megbeszéltük a következő programokat, időpontokat.

Ámulva hallgattuk, Kulman Tibor gyönyörű saját verseit. Era pedig felolvasta, mióta ünnepeljük az édesanyákat. Végezetül Panka olvasta fel saját verseit, és élménybeszámolóját, a Velencei Karneválról. Ismét elrepült ez a jó hangulatú délutáni program.

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Újpestiek kirándulnak Esztergomba!

A képen az esztergomi Bazilika látható

Találkozás május 9-én, az Árpád-híd Volánbusz pályaudvar előtt 7 óra 30-kor.

A busz 8 órakor indul és 9 óra 15-re ér Esztergomba. A jegyeket szokás szerint mindenki maga veszi. Vissza 20-30 percenként jön a busz Pestre.

Esztergomban kb. fél órás séta dombnak felfelé, és a Babits Mihály Műemlék Háznál vár bennünket Gerstmayerné Tóth Franciska, tárlatvezető.

Bárki csatlakozhat hozzánk, szívesen látjuk!

Jelentkezni május  8-án délután 17 óráig lehet, az alábbi elérhetőségeken:
lampas.ujpest@gmail.com
Eránál: 06-30/905-1321 vagy
Pankánál: 06-70/602-9368

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Újpestiek, futónapon

2017.04.29. Újpest, háromnegyed kilenc, és már indulnak is az iskolások a mini távfutáson. 9 órakor, a többi mozgást kedvelő mini távfutók,(családok, barátok,) állnak rajthoz. Természetesen, mi sem maradhattunk ki, ebből a kis erdei futásból sem. A VGYKE. újpesti lámpásaiként regisztrálva jó kedvvel futotta le a távot a kis csapatunk.

A képen a tagok láthatóak

Kulmanné Era, Tibike (Era fia), Busa Elek (Tagunk, és barátunk), valamint jó magam, Szélesné Panka. A sok gyermekes családot jó érzés volt látni, és köztük vidáman futni, kocogni, vagy akár csak sétálni a a korai délelőttön, a friss levegőn a fák között. Nagyon jól esett ez a kis mozgás mindenkinek.

Köszönet érte Újpest Vezetőinek, és Szervezőinek.

A képen a tagok a futáson

Kulman Tiborné és Széles Attiláné
!.kerületi közösségi civilszervezők

Esélyegyenlőségi nap Újpesten

A képen a művelődési ház bejárata látható

A program:

10.00-10.05 Kiállítás megnyitó – Bencsikné Mayer Mónika
Cri Du Chat Baráti Társaság Közhasznú Egyesület elnöke

10.05-10.10 Megnyitó – Hladony Sándor Képviselő Úr

10.10-11.10 A Vakok és Gyengénlátók Közép–Magyarországi Regionális Egyesületének érzékenyítő programja, vakvezető kutya bemutató

11.10-11.30 A Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes műsora

11.30-12.10 Kötetlen beszélgetés, játékos feladatok, kézműves foglalkozás

12.10-12.15 Széles Attiláné, Panka – vers

12.15- 12.45 Ivanova Daniela – ének

12.45-13.00 Down Alapítvány Zágrábi utcai Gondozóházának tánccsoportja

Az Egyesületünk munkatársai, közösségi mentorai vezetik be az érdeklődőket a Braille írás rejtelmeibe, és érzékenyítő foglalkozást is tartanak a jelenlévőknek.

Vonattal Zebegénybe!

Az időjárásjelentés hűvös, esős időt jósolt a kitűzött kirándulási napunkra. Erával buzgón fohászkodásba kezdtünk az égiekhez az eső elhalasztása miatt. A reggeli metró-mizéria, egy órával későbbi vonatra kényszerített bennünket.

A Nyugati előtt, a gyülekezőpontnál, egy kedves úriember kamerával, és mikrofonnal érdeklődött a felől, hogy milyen napot is ünneplünk. A költészet napján mi mást is kérhetett volna tőlünk, mint egy verset. Természetes volt, hogy nem jutott eszünkbe egy sem. Illetve, az elkezdett versbe bele zavarodtunk. Azért kaptunk egy-egy csokit a bátorságunkért. Közben megérkeztek, a metró többi áldozatai is. Vidáman indultunk úti célunk felé. Zebegénybe érve, egy helyi ismeretekkel rendelkező segítőnk vezetett minket, ezen a szép napon.

 

zebegeny1 zebegeny2

A Hajózási Múzeumban már várt bennünket, Mekke Péter, aki megmutatta nekünk a parányi helynek tűnő házban elhelyezett sokszínű, értékes gyűjteményt. Nem csak a hajózással kapcsolatos érdekességek vannak kiállítva, hanem a kapitány által különböző szárazföldi helyekről hozott állatok, tengeri élőlények, totem oszlop másolatok, saját maga faragott, szintén saját készítésű vitorlások és hajók láthatók.

Még sokáig sorolhatnánk a gyűjtemény sokszínűségét, de inkább a ezek megtekintését javasoljuk. A fohászkodásunk nem volt hiábavaló, mert a kicsit szeles, napsütéses időben elindultunk a falun keresztül az étterem felé. Csodaszép helyeken, tiszta patak, erdő mellett, és szép falusi házak között, hosszú gyaloglás után értünk éhségünk csillapításának színhelyére. Innen visszatérve, még lesétáltunk a Dunához, kirándulásunk befejezéseképpen.

A naptól, és széltől kipirulva, kicsit fáradtan, de élményekben gazdagon ültünk, mind a 21-en vonatra.

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Egészségről volt szó Újpesten

Rohan az idő. Már az áprilisi klubnapunk is elmúlt. Szép számmal gyűltünk össze a klubdélutánunkon, amelyet sikeresnek mondhatunk.

Ismét nálunk jártak a Halláscentrum már jól ismert munkatársai, Linda, és Szabina. Összegyűjtött 2017. évre szóló tájékoztatókkal érkeztek hozzánk, amelyben a leggyakrabban felmerülő megváltozott munkaképességű személyeket érintő információk vannak. A klub ideje alatt hallásvizsgálatot végeztek és a tagjainkat tanácsokkal látták el. A klubéletünk segítésére hoztak nekünk egy csomag Braille-papírt, és szendvicsekkel kedveskedtek nekünk.

A képen a klubnap egy pillanata látható, amint a megjelentek hallgatják a Halláscentrum tájékoztatóját A fényképen az látható, amint Noémi bemutató masszázst tart a tagoknak

Következő vendégünk, Noémi, tájékoztatást tartott, az egyesület masszázs szolgáltatásáról, árairól, kedvezményeiről és ízelítőt adott tagjainknak, a masszírozás gyógyító hatásáról. Érdekes és hasznos munkakört betöltő munkatársunk, Erika, felhívta a figyelmünket, egy színházi előadásra.

Hladony Sándor önkormányzati képviselő úr, színes programokat hozott nekünk Újpestről. Végül a jeles napok sem maradhattak el. Ennek keretében, a nemzetközi gyermekkönyv alkalmából, Panka egy rövid, saját írású mesével lepett meg minket, melyet ezen beszámoló végén mindenki elolvashat. Bizony nehezen álltunk fel a székekről, és búcsúztunk el egymástól.

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

A bölcs tanács

Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű szép hatalmas erdő. Rengeteg madár faj élt, ebben az ételben is gazdag fa sokaságban. Az erdő közepén még egy vidáman csorgadozó kis patak is díszítette az amúgy is pompázó tájat. A tisztás közepén haladt át, előbukkanva a fák közül áthaladva a virágok, és a zöldellő magas fű között, hogy aztán eltűnjön az erdő sűrűjében.

Az állatoknak több okból is fontos volt ez a tisztás. Először is azért, mert itt tudták oltani szomjukat, meg aztán mindig itt tartották a gyűléseiket hetente egyszer. Fontos dolgokat beszéltek meg ezeken az összejöveteleken.

Történt egyszer, hogy rigóéknál négy fióka bújt ki a tojásokból. Azonnal repült a varjú, és kürtölte is szét erdő szerte, az örömhírt. Rigó mama szépen nevelgette, etetgette fiókáit. Amikor már akkorák voltak, hogy repülni is tudtak, már maguknak kellett megtalálni az élelmet. Három fióka szépen cseperedett, hízott is. De a negyedik nagyon kis satnya, vékonyka, kicsi maradt.

Kérdezgette a mamája, hogy miért nem eszik, hiszen rengeteg az élelem az erdőn, mezőn. De a kis rigó, csak szomorúan hallgatott. Nagyon szomorú volt rigó mama, nem tudta mitévő legyen. Aztán a heti állatok gyűlésén elpanaszolta bánatát.

A bölcs bagoly azt tanácsolta rigó mamának, hogy vigye el fiókáját, harkály doktorhoz, majd ő megvizsgálja. Rigó mama így is tett megfogadta a bölcs bagoly tanácsát, és elvitte csemetéjét harkály doktor bácsihoz. A doktor bácsi megvizsgálta a rigó gyerkőcöt, de nem talált semmi bajt. Végül, leültette egy tábla elé, amelyet elvitt legalább öt méterre tőle. Majd megkérdezte, mit lát a táblán. De sajnos nem látta a képek mit ábrázolnak a táblán.

A harkály doki bácsi egyre közelebb hozta, a rajzokkal tele táblát. Mikor már olyan közel volt a tábla, hogy szinte a kis csőrét súrolta, sorolta fel a finomabbnál finomabb ételek nevét. Kapott a fejére egy nehéz szemüvegkeretet, melybe sorra próbálta a dioptriás lencséket egészen addig, míg a kis rigó a legmesszebb ellátott vele, és el tudta mondani, mit lát a táblán.

Nagyon kedves volt a harkály doktor bácsi is. A vizsgálat sem fájt, kicsit inkább szórakoztató volt, ahogy egyre jobban látott a kipróbált lencsékkel. Végül kapott egy csinos kis szemüveget, mellyel meglátott messziről hernyót, bogarat, minden ennivalót amivel a rigók táplálkoznak. Így aztán ő is szépen meghízott, megnőtt, mint a testvérei, és gyönyörű felnőtt rigó lett belőle.

Széles Attiláné / Panka
2017. Április 1.