Lámpás kollégáink a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által szervezett, online formában megtartott Tapasztalati szakértői képzésben vehettek részt.
A képzés 30 órás volt, mely feszített napirendet kívánt mindannyiunktól.
A képzés célja, hogy az eddig megtartott szemléletformáló programokhoz képest még felkészültebben érkezzünk ezekre az alkalmakra.
Előadóink, Farkasné dr. Gönczi Rita és Szemők Krisztina nagyon felkészültek, lelkesek és rugalmasak voltak.
Sok hasznos tanácsot kaptunk, amiket a munkánk során fel tudunk használni.
A képzés alatt megtanultuk, hogy játékokkal színesebbé tehetjük az előadásunkat. Különböző kommunikációs eszközöket tanultunk meg, melyekkel figyelem megtartó magatartást válthatunk ki a hallgatóságból, korosztálynak megfelelően.
Összességében úgy értékeljük, hogy nagyon sokat adott a további munkánkhoz és köszönjük a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a VGYKE vezetőségének, hogy elérhetővé tették számunkra a képzésen való részvételt.
A VGYKE Lámpás csapata
vak Archives - Oldal 110 a 356-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Tapasztalati szakértői képzésen vettünk részt
Lámpás kollégáink a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által szervezett, online formában megtartott Tapasztalati szakértői képzésben vehettek részt.
A képzés 30 órás volt, mely feszített napirendet kívánt mindannyiunktól.
A képzés célja, hogy az eddig megtartott szemléletformáló programokhoz képest még felkészültebben érkezzünk ezekre az alkalmakra.
Előadóink, Farkasné dr. Gönczi Rita és Szemők Krisztina nagyon felkészültek, lelkesek és rugalmasak voltak.
Sok hasznos tanácsot kaptunk, amiket a munkánk során fel tudunk használni.
A képzés alatt megtanultuk, hogy játékokkal színesebbé tehetjük az előadásunkat. Különböző kommunikációs eszközöket tanultunk meg, melyekkel figyelem megtartó magatartást válthatunk ki a hallgatóságból, korosztálynak megfelelően.
Összességében úgy értékeljük, hogy nagyon sokat adott a további munkánkhoz és köszönjük a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a VGYKE vezetőségének, hogy elérhetővé tették számunkra a képzésen való részvételt.
A VGYKE Lámpás csapata
Legyen minél több diplomás látássérült embernek munkája!
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) legújabb, nagysikerű kisfilmje augusztus 16-án került fel az egyesület hivatalos Youtube csatornájára.
A VGYKE szívügyének tartja a diplomás látássérültek elhelyezkedését a nyílt munkaerőpiacon. Ebből a célból indította el, immár harmadszor „AC-DC Találd meg a helyed!” nevű projektjét. A kisfilm első részében ezt a szolgáltatást mutatják be az egyesület munkatársai: június 28-án két cégtől érkeztek érdeklődők a VGYKE Regionális Központjába. Hallhattak a projektről Fodor Ágnes elnöktől és Házi Tamás szakmai vezetőtől, Gy. Dobos Mariann pályaorientációs tanácsadó bemutatta a diplomás látássérült munkakeresők számára létrehozott zárt Facebook csoportot, melynek ő az adminisztrátora. A VGYKE három teljesen vak, diplomás munkatársa az önállóan elvégzendő mindennapi feladatokról beszélt a cégek képviselőinek.
Június 29-én érzékenyítő foglalkozásra került sor az irodaházban. Mészáros Ágnes alelnök összefoglalója után az érdeklődők megtudhatták, hogyan közlekedik egy látássérült vakvezető kutyával, valamint a kisfilmben néhány, a VGYKE boltjában kapható segédeszköz működését is megismeri a néző.
Jószívvel ajánljuk figyelmükbe a közel 20 perces filmünket!
Az „AC-DC Találd meg a helyed!” projekt támogatói: Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (NFSZK), Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).
Helmes Renáta
Gyertyamártogatás a szentendrei Skanzenben
2021.07.28.
A VGYKE 2020-ban sikeresen pályázott az NFSZK „Vizuális kultúra mindenkié” nevű pályázatán, így július 28-án tagjainkat és kísérőiket elvittük egy interaktív, egész napos kirándulásra a szentendrei Skanzenbe.
Az eseményen több mint 100 fő vett részt. A budapesti látássérült klubok és a kistérségek is képviseltették magukat.
A Skanzenbe érkezve 6 fős csapatokra oszlott a társaság, és különböző mesterségekkel ismerkedhettek meg. Többek között a fazekassággal, a gyertyamártogatással, a molnárok munkájával, kenyérsütéssel, stb. A kispesti csoport a gyertyamártogatással ismerkedett, és mindenki hazavihette saját készítésű gyertyáját.
A programokat követően a VGYKE közgyűlésén vettek részt egyesületünk tagjai, ahol meghallgatták az éves beszámolókat, meghatározásra került a jövő évi tagdíj összege, és küldöttet is választottak az MVGYOSZ-be.
Délután még lehetőség nyílt a Skanzen eddig nem látott tájegységeit is felfedezni, beszélgetni, viccelődni, és örülni a személyes találkozásnak.
Balázs Zsanett interjúi
Folytatódik Balázs Zsanett interjúsorozata, melyben a VGYKE kistérségi egyesületei mutatkoznak be.
Dunakanyari Látássérültek Egyesülete (DULÁTE), interjúalany: Okos Levente, az Egyesület elnöke.
Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE), interjúalany: Nyikes Fatime, az Egyesület elnöke.
Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete (GÖTLE), interjúalany: Dr. Kiss János, az Egyesület elnöke.
VGYKE
Klubnap az olvasás jegyében
Tisztelt Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel meghívlak titeket augusztusi, online klubnapunkra, melyen Dvariecki Bálint, az Alko-Soft Nonprofit Bt. ügyvezetője lesz a vendégünk. Szó lesz a dital.hu oldalról, az eRikkancs rendszerről, mindenféle tevékenységükről, és természetesen az olvasásról minden mennyiségben!
Nagy Fruzsina
VII. kerületi közösségi civil szervező
Narráció 46
Gödöllői királyi kastély Ferenc József dolgozószobája Zala György Erzsébet királynéról készített mellszobra
Korábban már esett róla szó, hogy a Gödöllői Királyi Kastélynak több korszaka is volt, amit a rekonstruált és jelenleg is látogatható kastély mutat, az az 1867-es felújítást idézi. Ekkor ajánlotta fel ugyanis a magyar állam Ferenc József és Erzsébet királyné részére, koronázási ajándékaként a kastélyt, amelynek kialakításakor minden igényüket figyelembe vették. A termek közül nézzük most meg azt a szobát, amelyet Ferenc József dolgozószobájaként rendeztek be és a helyreállított szobabelső a császár és király jellemző tevékenységeit mutatja be. (1. kép) A szobában több eredeti darabot is találhatunk, például a faburkolatot, a parkettát és a tükröket. Eredeti formájában maradt meg a neorokokó kerámia kandalló, amely a díszteremben már megismerthez hasonló fehér műmárvány burkolatú fülkében látható, ám a dolgozószobában a bőséges aranydíszítést már nem használták. A kandalló tetején aranyozott óra látható, építményén egy gömb formára támaszkodó kecses nőalak szobra kapott helyet. Az óra két oldalán egy-egy hatágú aranyozott gyertyatartó áll. A szoba alapszíne leginkább a vörös, köszönhetően a falakat borító meggybordó tapétának, a vörös-arany díszítésű függönyöknek és a szobát átszelő szőnyegnek, amin mi is sétálhatunk. Ilyen színű bársonnyal burkolták a hat széket is, amely a szobában található asztal körül kapott helyet, alatta meleg vörös és barna színű keleti szőnyeg látható. A kandalló jobb oldalán a falon nagyméretű, festményeken Ferenc József és fia, Rudolf trónörökös egész alakos portréját láthatjuk. Mindkét festmény katonai öltözékben ábrázolja az alakokat, akik méltóságteljes pózban tekintenek ránk. Rudolf trónörökös ábrázolásán sötét háttér előtt áll a fiatal bajszos férfi. Kék színű, arany zsinórokkal és barna prémmel díszített zubbonyt visel, a fekete nadrágjának oldalán vörös díszítő csík húzódik. Bal oldalán kard lóg. Ferenc Józsefet már idősebb korában örökítették meg. Az ő zubbonya hófehér, rajta arany zsinóros díszítés és barna prém szegély látható. Bal kezével egy fekete textillel lefedett asztalra támaszkodik, amin fehér kesztyűi és fekete katonai csákója látható. A háttérben még pálmát és más növényeket, valamint egy allegorikus nőalakot ábrázoló festmény részletét is felfedezhetjük. A kandalló bal oldalán az utolsó megkoronázott magyar király, IV. Károly nagyméretű márvány mellszobra látható. Mellette a falon kisfiúról készített festményt láthatunk. Arany színű kabátkáját fehér prém díszíti, fején fehér tollas kalap, ami alól kibukkannak a szőke göndör fürtjei. Jobb kezében almát tart és kisgyerekhez képest kissé szomorúan, tartózkodóan tekint ránk. Ő IV. Károly fia, Habsburg Ottó, akit az apja koronázásakor viselt díszöltözékében festettek meg. A szoba egyik jellegzetes alakja az óriási medvebőr, amely a kandalló előtt, az asztalt körülvevő székek mellett kapott helyet a földön. A hatalmas állat kiterített négy karmos mancsa, fogait vicsorító tátott szája lenyűgöző látványt kelt, utalva ezzel Ferenc József és Rudolf főherceg kedvelt időtöltésére, a vadászatra.
Induljunk tovább Erzsébet királyné emlékkiállításába! (2. kép) Az enteriőrszerűen kialakított szobák közül az első a királyné lakosztályához tartozott, míg a második és harmadik már a királyné magyar felolvasóhölgyének, Ferenczy Idának szobái voltak. Ferenczy Ida kisnemesi származása miatt nem lehetett udvarhölgy, mégis ő volt a királynéhoz legközelebb álló személy. A szobák berendezésében megjelenik a királyné kedvenc színe az ibolya lila, a súlyos függönyök ebben a színben pompáznak. A szobákban a falakon Erzsébet királynéról készült festményeket, az üvegezett vitrinekben pedig különböző használati- és emléktárgyakat nézhetünk meg. A magyarok szeretett királynéja 1898. szeptember 10-én tragikus merénylet áldozata lett Genfben. A kiállításon a híradások, újsághírek, emlékkönyvek és érmek is helyet kaptak.
Ennek a térnek a központi eleme a Zala György által készített közel egy méter magas, fehér carrarai márvány mellszobor is. (3. kép) A fiatal királynét koronázási ruhájában ábrázolta a szobrász. A vállat szabadon hagyó ruha mellrészét tizenegy gyöngysor díszíti, többsoros gyöngysor ékesíti a királyné nyakát is. Hajviselete már ismerős lehet Zala György egy másik, korábban megismert Erzsébet szobráról is. Itt is kettős hajfonatba rendezték a királyné legendásan szép haját, frizuráját fátyol és ékkövekkel díszített diadém egészíti ki. A szobrot a Park-klub felkérésére készítette el Zala György és érdekessége, hogy Ferenc József kérésére az általa kijelölt, 1867-ben a királynéról készült festmény alapján dolgozott a művész. Zala a szobornak több változatát is elkészítette, így bronz változatát ma Makón, a József Attila Múzeum kertjében is megtalálhatjuk. Később, 1899-ben a Képzőművészeti Társaság megvásárolta a szobor sokszorosítási jogát és így a szobor 30 centiméteres változatát árusították. A szobában még megnézhetjük a későbbi, Erzsébet királyné 1898-as halála után kiírt szoborpályázatra beérkezett beküldött elképzeléseket, illetve az ország számtalan Erzsébetről elnevezett közterületéről és intézményéről készült képeslapok jól mutatják, hogy milyen szeretet övezte és övezi a mai napig a királynőt.
A narrációhoz mellékelt fotókat a Gödöllői Királyi Kastély bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció

Nyaraljunk a XVI. kerületben!
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagy szeretettel hívunk meg Mindenkit a XVI. kerületi lámpás-klub augusztusi klubnapjára, melyen egy igen aktuális témáról fogunk beszélgetni, a nyaralásról.
Hogyan nyaral egy látássérült? Vannak olyan speciális körülmények vagy adottságok, melyekre érdemes odafigyelni a helyszín kiválasztásakor és a program megtervezésekor?
Személyes történeteken keresztül járjuk körbe a témát és adunk néhány hasznos tippet és ötletet az érdeklődőknek ezen az augusztusi hétfő délutánon.
Helyszín: 1163 Budapest Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem
Időpont: 2021. 08. 16. 14:00-16:00
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségünkön jelezheti.
Kollárszky Boglárka,Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi Civilszervezők
2021. augusztus 14 én. Városligetben járt a VI. kerületi lámpás klub. Kellemes napot töltöttünk el a Városligetben. Sétáltunk egy jót a zöldben. Elfáradtunk és beültünk a Széchenyi Kertvendéglő, kert helységébe. Hideg üdítő és kávé mellett egy kötetlen beszélgetést folytattunk. Majd nagyon finom lángost is ettünk. Felelevenítettük az elmúlt hónapok eseményeit, továbbá megbeszéltünk a második féléves klub és programunk témáit.
Terézváros Önkormányzat által támogatott program.
Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező.
Különleges séta az Állatkertben
2021. július 30-án nagy izgalommal gyülekeztek a XIII. és XVI. kerületi lámpás-klubok tagjai az Állatkert előtt. A Vizuális kultúra mindenkié c. pályázat támogatásának köszönhetően egy igazán különleges programra voltak meginvitálva, mely keretein belül belülről is megcsodálhatták a kert állatait és növényeit.
A nap szabadprogrammal kezdődött, mindenki azt az állatot kereshette fel, akire épp kíváncsi volt. Volt, aki a Japán kertben pihent, volt, aki a fóka-bemutatót élvezte, volt, aki pedig a két hónapos kiselefántot kereste fel. Délben egy igazán finom és kiadós ebédet költött el a csapat együtt az Állatkert Barlang éttermében, ezt követően pedig a Varázshegy nevű létesítmény egyik termében egy rendkívül izgalmas előadás részesei lehettek a tagok. Az előadást tartó zoológus különböző érdekes tárgyakat adott a résztvevők kezébe úgy, mint pl. megkövesedett mamutfog, vagy kígyótojás, de a bemutató végén egy élő királypitont is simogathattunk, akit a bátrabbak a nyakukba is vehettek.
A nagy meleg ellenére mindenki sok élménnyel gazdagodva térhetett haza a programról.
A VGYKE „Vizuális kultúra mindenkié” FOF2020-as pályázatának keretén belül elvittük tagjainkat és kísérőiket a szentendrei Skanzenbe. A programot 2021. július 28-án rendezték meg.
Bérelt buszokkal indultunk a VGYKE Regionális Központjának épülete elől.
A Skanzenbe érve csoportokba szerveződve elindultunk a kijelölt helyszínekre. Tagjaink segítőikkel együtt különböző foglalkozásokon vettek részt.
Volt, aki a malmok történetével ismerkedett, kenyeret sütött, gyertyamártást gyakorolt, kendert font, a fazekasműhelyben agyagot formázott vagy a vidéki ház körüli munkákkal ismerkedett.
A programok után a Vígadó teremben finom ebéddel vendégeltük meg tagjainkat.
Ebéd közben megtartottuk a VGYKE éves közgyűlését.
Fodor Ágnes elnök asszony köszöntötte a résztvevőket és ismertette a 2020. évi közhasznúsági jelentés tartalmát, a tagdíj változatlan összegére tett javaslatot. A tagok minden napirendi pontot egyöntetű szavazattal elfogadtak.
Az MVGYOSZ küldöttgyűlésében személyi változások miatt kiegészítésre volt szükség. A tagok elfogadták Leány Ferenc küldött jelöltet, hogy képviselje érdekeiket az MVGYOSZ érdekvédelmi gyűlésein.
Ebéd után az indulásig kötetlen, szabad foglalkozásra volt lehetőség.
Tagjaink tartalmas napot tölthettek együtt, mindenki elégedetten tért haza.