Adventi gondolatok az óbudai online klubnapon

Első alkalommal tartott online klubnapot az óbudai Lámpás Klub.

Adventhez közeledve bőven volt miről beszélni. Először tisztában kell lennünk azzal, mit jelent advent: Eljövetel, az Úr eljövetele.

Ünnepi gondolatokkal kezdjük meg készülődésünket, hogy örömmel tudjuk elvégezni mindazt, amit szeretnénk. Szó esett különböző dekorációk elkészítéséről. Felidéztük a feledésbe merülő szokásokat is. A videóban ezekről részletesen hallhatunk. Megtekintését mindenkinek szeretettel ajánlom.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Riport Petneházy Emőkével az audionarrációról

Lukács Erzsébet Böbke vagyok, a terézvárosi Lámpás Klub vezetője és közösségi civilszervezője.

Vendégem: Petneházy Emőke, a Vakok Iskolájának Gyógypedagógiai asszisztense, audionarrátor.

A vírushelyzet miatt klubnapunk 2020. november 18-án Online adásban volt látható.

A VGYKE 2020-ban is sikeresen pályázott az NFSZK „FOF2020 A vizuális kultúra mindenkié” nevű pályázatán, melynek keretében az audionarrációról és az akadálymentes kultúráról beszélgettünk.

Klubnapunk a terézvárosi látássérültek klubja facebook oldalán érhető el.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Tájékoztatás a VGYKE központi ügyfélszolgálatának nyitvatartási rendjéről

Forrás: iroda.hu

Tisztelt Tagtársunk, Kedves Olvasónk!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy egyesületünk központi ügyfélszolgálata 2021. január 4-től 30 órás nyitva tartási rendben, hétfőtől péntekig 9 – 15 óra között fogadja személyes megkeresésüket, melyhez minden esetben előzetes időpont egyeztetés szükséges.

Kérjük tehát Önöket, hogy az ügyfélszolgálati irodánkba történő ellátogatásukat megelőzően mindenképp vegyék fel a kapcsolatot munkatársainkkal az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Telefon: +36 1 384 55 41/1 mellék:

Mobil: +36 70 387 52 67

E-mail: ugyfel@vgyke.com

Amennyiben e-mailcímünkön keresztül keresik fel ügyfélszolgálatunkat, kérjük, hogy levelükben mindenképp tüntessék fel telefonos elérhetőségüket, hogy munkatársunk amennyiben szükséges, ezen keresztül is fel tudja venni Önökkel a kapcsolatot!

Szeretnénk továbbá kérni, hogy mindenképp várják meg, amíg munkatársunk e-mailes megkeresésükre visszajelzést ad!

Kérjük továbbá ügyfeleinktől, hogy a járványügyi előírások betartása végett, illetve a saját és a munkatársaink védelme érdekében az ügyfélfogadásra maszkban, valamint legfeljebb 1 kísérővel érkezzenek, és törekedjenek az 1,5 m távolság betartására!

Szeretnénk tájékoztatni tagjainkat, hogy az egyesülethez beérkezett tagsági díj befizetések feldolgozását munkatársaink folyamatosan végzik, és a bélyeget postai úton juttatják el tagjaink részére, melyek megérkezéséig kérjük szíves türelmüket.

Kérjük azon tagjainkat, akik még nem kapták meg a tárgyévet igazoló bélyeget, hogy annak megérkeztéig a befizetést igazoló dokumentumot mindenképp őrizzék meg, mert az azon szereplő, a befizetést igazoló dátum, vagy a dokumentum szükség esetén szkennelt formában történő megküldése ügyfélszolgálatunk részére elősegíti a befizetés feldolgozását és megtörténtét.

Együttműködésüket köszönjük.

VGYKE

Narráció

Hermész-kút a Váci utcában

Budapest -és általában a városok- utcáit nemcsak nemzeti hősök, királyok és hadvezérek népesítik be, hanem időről időre istenségek is felbukkannak. Ezúttal egy görög isten, Hermész alakjával foglalkozunk kicsit részletesebben.

Az egyik leglátványosabb Hermész ábrázolással a Váci utca forgatagában találkozhatunk, pontosabban a Váci utca és a Régiposta utca találkozásánál kialakított kis téren. 1983-ban itt állították fel Giovanni de Bologna 16. századi németalföldi szobrász Hermész ábrázolásának bronz szobrát, aminek Wild László építész tervezett elegáns kő kutat. A nyolcszögletű kútból négyzetes oszlop emelkedik ki, amelynek egy-egy oldalán egy bronz halfejből folyik ki a víz. Az oszlop tetején félgömb alakú elemen egyensúlyoz a görög istenség. A kút kávájára kényelmesen le is ülhetünk, ha a nagy nyári melegben megpihennénk egy kicsit.

Hermész – római nevén Merkúr– alakja egy igazi klasszikus szobrászati alkotás, anatómiailag pontosan és élethűen ábrázolja az atletikus férfitest minden részletét. A szeméremre viszont adott a szobrász, Hermész ágyékát egy kis falevél takarja. Az alak testsúlyát bal lábára helyezi, azzal egyensúlyoz a fém félgömbön, míg jobb lábát kissé hátra emeli. Az elegáns mozdulatot tovább hangsúlyozza a bal kezének hüvelyk, mutató és középső ujjai között tartott kígyós, szárnyas bot és a jobb kezének könnyedén felemelt mutató tartása. Mintha csak mutatóujjával előre haladásra, munkára buzdítaná a sétában megpihenő nézőjét. De Bologna szakálltalan, örökifjú fiatal férfiként ábrázolta az istenséget, hullámos hajfürtjei kikandikálnak kalapja alól. Mégis mi teszi ezt a tökéletes ifjút mégis istenné? A szobrász gondosan felruházta ismertetőjegyeivel, másnéven attribútumaival. Lássuk sorjában! Az elsők a szárnyak: az ifjú mindkét bokájánál, valamint láthatatlanná tevő kalapján kis szárnyak láthatók, amely a gyorsaságát biztosította az istenek hírnökének is tartott Hermésznek. A második a pálcája (görög nevén kerükeión; caduceus a rómaiaknál), amelyet bal kezében tart. A kereskedelem ősi jelképének tartott pálcát a két szárnyról és a rajta tekergő két kígyóról lehet felismerni. Sokan összetévesztik a gyógyszertárak jelképeként elterjedt kígyós bottal, de ott csak egy kígyót találunk. A bronz szobor, kültéri elhelyezéséből adódóan magán őrzi a környezet hatását. A feketés sötét szobor enyhe zöld patinás árnyalatot kapott.

Néhány gondolat Hermészről, római nevén Merkúrról:

Hermész Zeusz és Maia nimfa gyermekeként jött a világra és az istenek hírnökeként volt ismert a görög mitológiában. Emellett a pásztorok, az utazók, a kereskedők, a súly- és hosszmértékek isteneként is tisztelték, valamint az ékesszólás, irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezőjeként tartották számon. Számtalan történet szól furfangjáról és ravaszságáról. A költészetben is járatos volt, Apollón egyik legközelibb barátja volt.

Ha szeretnél többet megtudni Hermészről, akkor ajánlom ezt a videót: Nagy mitoszok – Hermész – YouTube:

Hol találkozhatsz még Hermész szoborral Budapesten?

Az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál, a Sugárút első épületének az egykori francia biztosító épületének, a Fonciére-palotának tetejét díszíti Szász Gyula Hermész szobra. Annyiban különbözik Váci utcai társától, hogy itt az alakot drapéria takarja és nem falevél, valamint egy pénzeszsákot tart kezében és a szobrot kiegészíti két szárnyas griffmadár szobra is. Testük oroszlán, míg fejüket, szárnyukat és karmos lábukat a sastól kölcsönözték.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Narráció 14

VGYKE online karácsonyi műsor

Kép forrása: www.tumblr.com

2020 mindannyiunk számára rendkívüli év volt, és idén sajnos a karácsonyi ünnepek sem a megszokottak szerint zajlanak majd. Sokak számára talán magányosan, vagy csak nagyon szűk családi körben telnek el.

Egyesületünk sem tud ebben az évben karácsonyi ünnepséget tartani, ahol személyesen lehetnénk együtt. Ezért fogadja mindenki szeretettel a VGYKE online karácsonyi műsorát, melyben látássérült és látó előadóművészek egyaránt fellépnek, és akik mesével, prdédikációval, dalokkal és versekkel szeretnék átadni karácsonyi üzenetüket.

A közel 45 perces online karácsonyi ünnepség 2020. december 24-én 10 órától tekinthető meg a VGYKE hivatalos Youtube csatornáján. Várunk mindenkit szeretettel a képernyők és hangszórók elé. Ünnepeljünk kicsit együtt, és gondoljunk egymásra!

Szolgáltatásaink év végi nyitva tartása

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a VGYKE Regionális Központjában szolgáltatásaink az idei évben december 18-áig érhetőek el.

A 2021. év első munkanapja január 4. hétfő, mely napon változatlan időben várja a megkereséseket Láthatár Segédeszköz boltunk, Masszázs szolgáltatásunk, Ügyfélszolgálatunk és Louis Braille Támogató Szolgálatunk is.

Egyesületünk központi ügyfélszolgálata személyesen kizárólag az alábbi időpontokban vehető igénybe:

Hétfőn, szerdán és pénteken 9 – 15 óráig várjuk megkeresésüket, melyhez minden esetben előzetes időpont egyeztetés szükséges.

Kérjük tehát Önöket, hogy az ügyfélszolgálati irodánkba történő ellátogatásukat megelőzően mindenképp vegyék fel a kapcsolatot munkatársainkkal az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Telefonszám: 06 1 384-5541, 06 70 387-5267

E-mail: ugyfel@vgyke.com

Kedden és csütörtökön kizárólag mobiltelefonszámunkon és e-mail címünkön történő megkeresésüket tudjuk fogadni 9 – 15 óra között.

Amennyiben e-mailes megkeresés útján keresik fel ügyfélszolgálatunkat, kérjük, hogy levelükben mindenképp tüntessék fel telefonos elérhetőségüket, hogy munkatársunk, amennyiben szükséges, ezen keresztül is fel tudja venni Önökkel a kapcsolatot!

Szeretnénk továbbá kérni, hogy mindenképp várják meg, amíg munkatársunk e-mailes megkeresésükre visszajelzést ad!

Kérjük továbbá ügyfeleinktől, hogy a járványügyi előírások betartása végett, illetve a saját és a munkatársaink védelme érdekében az ügyfélfogadásra maszkban és legfeljebb 1 kísérővel érkezzenek, valamint törekedjenek az 1,5 m távolság betartására!

Együttműködésüket köszönjük!

VGYKE

Óbudai online karácsonyi klubnap

Szeretettel hívok Mindenkit következő klubnapunkra!

Olyan gondolatokat idézünk versben és karácsonyi történetben, melyek még szebbé tehetik ünnepünket, és az utána következő hétköznapjainkat is. Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket Facebookon a Budapest III. kerületi látássérültek klubja oldalunkon.

Időpont: 2020. december 18. péntek 15:00 óra.

Mindenkinek ajánlom szeretettel:

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Elérhetőségek:

Telefon: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

Narráció

Haranghy Jenő: Szondi-mozaik az egykori Béke szálló homlokzatán

A Kodály körönd egyik hősét követve a Teréz körúton találjuk magunkat az egykori Béke Szálló, ma Radisson Blue Hotel előtt. A homlokzatának gyönyörű mozaikjai által azonban nemcsak a honvédő katona története elevenedik meg, hanem a 20. század elejének egyik remek művésze, Haranghy Jenő előtt is tiszteleghetünk. Az ő munkájával az előző sorozatban, a Műcsarnok timpanonjának Szent István, a művészetek pártolója című mozaikjának esetében már megismerkedhettünk. (A Műcsarnokról készült leírás megtalálható itt)

A Teréz körút és Szondi utca sarkán 1912-ben nyílt meg a híres Britannia Szálló, később keresztelték csak át Béke Szállóra. A kávéház, a Szondi Söröző, a bálterem és más különtermei, sőt az épület kívül- belül Haranghy Jenő grafikusművész munkáival volt tele, így sokan „Haranghy múzeumnak” is hívták. Ma az utcai homlokzat gyönyörű képeivel ismerkedünk meg alaposabban, amelyekre 1947-ben kapott megbízást a művész.

A körúti homlokzat íves, kétszárnyú bejáratának két oldalán a török ostrom képei láthatók. (1. kép) A keretet vöröses színű, várfal bástyáinak fogazatát idéző elemek díszítik. A képek egy régi verseskönyv vagy mesekönyv illusztrációjának hangulatát idézik rajzos stílusukkal. Színei egykoron minden bizonnyal élénkek voltak, mostanra a körúti szmog szürkés árnyalatot adott neki. A kép felső sávjában jobb oldalon a Szondi György által védett drégelyi vár látható a hegy ormán, alatta színpompás sátrak sorakoznak szorosan egymás mellett és mögött. Bal oldalon, a várral szemben (azaz egy vonalban vele) török katona szegezi rá ágyúját. A katona alatt, a bejárat bal oldalán szakállas, tollas turbános, díszes öltözetű török vezér látható. Lovának szerszámozása is gazdagon díszített, a férfialak kezében lófarkas kopját tart. A figura alatt szöveg olvasható, amely idézet Arany János Szondi két apródja című balladájából. „Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, / És pattog a bomba, és röpked a gránát”. A bejárat jobb oldalán a török hadsereget jelképező turbános lovas katonák láthatók. A lovak patái felverik a port, amely érzékelteti roppant erejüket és sebességüket. A lovasokat egymás mögött, részben takarásban ábrázolja a művész, összesen öt lovas látható. A homlokzaton a mozaik képeit több helyen a balladából vett idézetek egészítik ki. Az olvasásukat nemcsak a mozaik technikája, hanem az ékezetek mellőzése is nehezíti kicsit.

Körút felőli homlokzat: bejárat

A Szondi utcára befordulva találkozhatunk magával Szondi Györggyel. Az épület sarkát kissé lecsapták, tehát a sarkon egy körülbelül 2 méter széles falszakasz alakult ki. Itt állt a második világháború előtt Bory Jenő Szondi szobra, aminek elpusztulása után és annak pótlására álmodta meg ide Haranghy a várvédő kapitány mozaik képét. (2. kép) A mozaikkép közepén Szondi György alakja látható. Az ősz hajú és szakállú idős kapitány szemét lehunyja, testén tetőtől talpig páncélt visel, vállát súlyos vörös palást fedi. Súlyos pallosát teste előtt, két kézzel fogva a földön támasztja. Irdatlan méretét jelzi, hogy markolata a férfi derekáig ér. Ilyen súlyú kardot bizony csak két kézzel tudott megemelni a roppant erejű harcos. A férfi lábánál nagy sörényű, hím oroszlán fekszik. Az alak feje fölött pergamentekercset idéző elem látható, ennek bal oldalán vélhetőleg Szondi címere látható, míg a tekercsen vörös színnel, régi kódexek betűivel írva Szondi György neve olvasható. A férfi fejének két oldalán olvasható vörössel a drégelyi ostrom dátuma, az 1552-es évszám. Bal oldalon a 15-ös, jobb oldalon 52-es szám. Van azonban még mit olvasni a képen, a mozaikon ugyanis megörökítették a várvédő rövid történetét is. „Szondy György 1552-ben életét áldozta a hazáért. Drégely várát védte az ostromló törökök ellen. Csodálatra méltó hősiessége visszaadta a nemzetnek a hitét önmagában. Az ő hősi emlékének állítottunk e helyen 1939-ben szobrot, amely 1945-ben az ostrom ideje alatt elpusztult. Isten óvja az emlékművet és e házat. Britannia szálló és Szondi söröző” A felirat alatt kör alakú koszorú mozaik képe látható, amelyet négy helyen nemzeti színű szalaggal kötöttek át. A koszorú két oldalán olvasható a mozaik készítésének éve: 1947.

Szondi alakja

A Szondi utcai homlokzaton folytatódik tovább a ballada, a nagy képet itt is a várfalat idéző vörös sáv keretezi (3. kép). A képet itt is egy íves ablak szakítja meg a fal közepén, az ablakon át bepillanthatunk a földszinti kávézóba, amelynek egyik dísze az óriási üveg kupola, ami egykoron a bálterem dísze volt. A Szondi utcai homlokzat képeinek főszereplői már a várkapitány két apródja. A kép tetején itt is tájkép található. Bal felső sarokban a hegytetőn álló romos vár szürke csonkjai láthatók, alatta szöveg: „Ő álla halála vérmosta fokán, / Diadallal várta be végét.” A jobb sarokban naplemente sötét felhői között egy dombra állított kopja előtt két alak térdel a nézőknek hátat fordítva. Öltözetük vöröses-barnás színekben játszik, rövid köpenyt viselnek. A jelenet alatt az alábbi szöveg olvasható: „Két ifiu térdel, kezökben a lant, / A kopja tövén, mintha volna feszűlet. / Zsibongva hadával a völgyben alant / Ali győzelem-ünnepet űlet.” A fal bal alsó sarkában már szemből látjuk az alakokat, kezükben lantot tartanak. A fiúk jobb lábukra helyezve testsúlyukat, hangszerükön játszva, elmerengve tekintenek maguk elé a földre. Mögöttük kopár, megtépázott fa látható, ami tükrözi az esemény szomorú hangulatát. Alattuk szöveg olvasható: „Két dalnoka is volt, két árva fiú: / Öltözteti cifrán bársonyba puhába” A győztes öröme is megjelenik, a kép jobb alsó sarkában a török győzelmi ünnepet láthatjuk. A török vezért sátrában örökítette meg a művész, szolgák viszik elé az ételt és zenészek szolgáltatják a győzelmi muzsikát.

Szondi utcai homlokzat

Talán a leírásból is érzékelhető, hogy Haranghy Jenő, mintha egy képregényt vitt volna fel az épület homlokzatára. Ez a képregény jelleg nagyon különleges és egyáltalán nem teszi populárissá vagy éppen túlzóvá az épület megjelenését. Igazi kuriózum Budapest utcáin!

Arany János Szondi két apródja című balladája, Sinkovits Imre előadásában meghallgatható itt:

Pár gondolat a technikáról:

A mozaik az egyik legősibb művészeti technika, találkozhatunk vele például Pompei romjai között is. Az elv roppant egyszerű. Kisméretű, jellemzően négyzet alakú kövekből alakítják ki a művészek a mintát, formákat, alakokat vagy akár feliratokat is. Minél részletgazdagabb, aprólékosabb képeket szeretnének létrehozni, annál kisebb elemeket használnak fel. A felületre felragasztott kis négyzetek persze nem illeszkednek tökéletesen egymáshoz, így a köztük kialakuló réseket tömítő anyaggal, legtöbbször cementtel töltik ki. Ez adja a kis formák kontúrját. A Béke szálló képein testközelből megfigyelhető, megérinthető a technika.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Narráció 13

Meghívó online klubnapra

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

A XIII. és XVI. kerületi Lámpás Klubok online klubnapot tartanak, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.

Vendégünk: Nagy Barbara Izabella, a Harsányi Melinda Színi Tanoda növendéke

Időpont: 2020. December 14. 14 óra

Klubnapunkat Facebook oldalainkon élőben követhetik:
XIII. kerületi Lámpás Klub
XVI. kerületi Lámpás Klub

Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!

Elérhetőségek:

Telefon: 06707734054 vagy 06304989127

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com vagy 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők

A XVI. kerületi Lámpás Klub logója

Akadálymentes környezet: Balázs Zsanett interjúja

Akadálymentesítés: órákig lehetne beszélgetni a témáról. A 17 perces összeállításban a VGYKE két munkatársa, Leány Ferenc és Helmes Renáta az utcai akadálymentesítést és a belső tereken való biztonságos közlekedést emelte ki. Az interjúalanyokat Balázs Zsanett kérdezte.