Tartsd csukva a szemed, meglátod, semmit sem tudsz csinálni

A feleségével együtt 2005-ben általa létrehozott Koli Alapítvány célja, hogy 2030-ra világszerte felére csökkentse a látásukat elvesztettek számát.

A vaksághoz vezető legtöbb betegség megelőzhető, a szaruhártyát megtámadó kórok háromnegyede is elkerülhető, illetve gyógyítható

– mondta Koli a Forbes című amerikai lapnak adott nyilatkozatában. Hozzátette: alapítványa támogatja azokat a kutatásokat, amelyek célja, hogy peptidekből és más természetes anyagokból mesterséges szaruhártyát állítsanak elő.

ENSZ-adatok szerint jelenleg világszerte 40 millió vak él, s további közel 300 millióra tehető a súlyos látáskárosodással küszködők száma. Ha folytatódnak a jelenlegi trendek, a következő másfél évtizedben jelentősen nő, s 2030-ra 80 millióra emelkedhet a vakok száma.

A bővülés gyorsabb lesz, mint a világ népességének növekedése. A zöld és a szürke hályog, valamint a vakságot okozó többi betegség főként a 65 évnél idősebbeket támadja meg, s ahogy nő az idősek aránya, úgy emelkedik a veszélyeztetettek száma is. 2030-ra a világ népességének 13 százaléka lesz legalább 65 éves, s az előrejelzések szerint a jelenlegi egyről legalább kettőre nő a száz főre jutó glaukómás betegek száma.

A zöld hályog a végleges vakság második leggyakoribb előidézője, a betegek tizede veszíti el teljesen a látását. A főbűnös azonban a szürke hályog, a katarakta, amely a látásvesztések kétötödét okozza.

A képen egy kisgyermek keze látható, aki braille-írást olvas a kezecskéjével

A kép forrása: hvg.hu

A vakság főként a fejlődő országokban okoz súlyos problémát, Indiában például 12-13 millióra becsülik a világtalanok számát. A magas arány egyik oka, hogy a fejlesztések ellenére nincs elég megfelelő minőségű diagnosztikai berendezés ezekben az országokban.

A másik ok az, hogy a fejlődő államok egy részében, a trópusi vidékeken változatlanul több tucat, látásvesztést is okozó fertőző betegség terjed. Egyik ilyen a folyami vakság, amely világszerte – de főleg Afrikában – 120 millió ember egészségét veszélyezteti. A kórt a fekete legyek lárvái okozzák, s a 6,5 millió beteg közül több mint negyedmillióan vesztették el a látásukat. A másik veszélyes kór a trachoma: a szemcsés kötőhártya-gyulladás 1,2 millió ember látását vette el teljesen, s kétmillióra tehető az emiatt részleges vakságban szenvedők száma.

Bár mindkét betegségre vannak már gyógyszerek, a Microsoft-alapító Bill Gates, illetve felesége, Melinda Gates által létrehozott alapítvány csak a közelmúltban jelentette be, hogy 2030-ra mindkét kór eltűnhet a föld színéről. A betegség kiirtásához ugyanis nem elég a gyógyszer, még arra is szükség van, hogy a veszélyeztetett térségekben mindenki számára biztosítsák a megfelelő higiéniai feltételeket.

A hír forrása: hvg.hu

Friss híreink Láthatár Boltunk polcairól

„Minden nap egy alma az orvost távol tartja”

Alma (és egyéb zöldség, gyümölcs) héjának eltávolításához ajánljuk hámozóinkat, melyekkel egyszerűen és biztonságosan dolgozhatunk. Nyelük ergonómikus, így biztos fogást tesznek lehetővé, éles pengéjük pedig hosszú időre garantálják a tökéletes hámozást. Három féle típusban érhető el üzletünkben, áruk: 380 forinttól 1300 forintig

Alma vagy egyéb finomság reszeléséhez ajánljuk kétféle reszelőnket, melyek tároló résszel vannak ellátva, így a fel nem használt, már lereszelt étel a hűtőben, másik edénybe való átpakolás nélkül tárolható.
Áruk: ovális alakú 990 forint, háromszög alakú 2200 forint.

Kis méretű darálónkkal (hús darálásához nem használható) a dió ledarálása sem jelent akadályt! Asztalra szerelhető és könnyen tisztítható, magok és termények ledarálásához használható.
Ára: 2300 forint

A receptkönyvek, újságok sokszor igen kis betűvel íródnak, a konyhában viszont olyan nagyítóra van szükség, amely könnyen használható, tisztítható és esetleg nem annyira törékeny!
Ilyen nagyító az A/6-os méretű könnyű lapnagyítónk, mely a fenti szempontoknak maximálisan megfelel, hiszen hajlékony anyaga könnyen tisztítható és nem törékeny.
Ára: 1500 forint

Ajándékképpen fogadják tőlünk sok szeretettel, a fenti eszközeinkkel könnyedén elkészíthető, őszi hangulatú almás-diós süti receptünket!

Hozzávalók 8 adaghoz: 20 dkg durvára darált dió,40 dkg reszelt alma,10 dkg liszt (lehet búza-,rizs- vagy egyéb is!), 4 db tojás, 5 dkg édesítő (cukor, xilit, méz vagy amit szokott használni), 2 kávéskanál fahéj, 1 csipet só, 1.5 kávéskanál szódabikarbóna, 0.5 evőkanál zsiradék a tepsi kikenéséhez.

Elkészítés: Az almákat lereszeljük. A tojásokat az édesítővel habosra verjük. A diót ledaráljuk és a liszttel, a sóval, a szódabikarbónával a fahéjjal összekeverjük, majd hozzáöntjük a tojásos keverékhez. Ezután belekeverjük a lereszelt almát is. Az elkészült masszát egy közepes méretű (kb. 20X30cm-es) kizsírozott tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk darabolt dióval és kevés cukorral vagy cukor helyettesítővel, majd 180 fokon kb. 30-40 percig sütjük 180 fokon, lehetőség szerint alul-felül sütéssel.

Felhívjuk kedves Vásárlónk figyelmét szeptemberi akciónkra, mellyel a Láthatár bolt 5. szülinapjára hangolódunk:
Minden 5X-ös nagyítású nagyítónkat ebben hónapban 5% kedvezménnyel vásárolhat meg!

Kedves Vásárlóink! Tudták, hogy Egyesületünk segédeszköz boltja teljesen akadálymentesen megközelíthető?
Az utcáról vezetősáv és rámpa segíti a bejutást, az épület- és az üzletünk bejárata pedig széles szárnyú, így kerekesszékkel is könnyű a bejutás.

Várjuk szeretettel Önt is a Láthatár boltban!

Katona Zsuzsanna és Eleki Abigél

1146 Budapest, Hermina út 57. (72-es és 74-es troli Bethesda utcai megállója)
További információ:
Telefon: 06-1/384-55-41 , +36-70/383-36-11 vagy +36-70/984-85-93
e-mail: lathatar@vgyke.com
Nyitva tartás: H-Cs: 9-17, P: 9-15
facebook.com/Láthatár bolt

A képen a bolt emblémája látható

Rákosmentén mutatkozott be a Támogató Szolgálat

Klubnapunkat szeptember 5-én, kedden tartottuk szokott helyünkön, a Rákoshegyi Közösségi Házban. Erre az alkalomra egy különleges vendéget hívtunk: Németh Edinát, Támogató Szolgálatunk munkatársát, aki a kerületünkben lakik, így klubtagunk is egyben.

A képen a klubhelység látható egy hosszú asztallal, körülötte a tagok és a vendégünk

Egész napos munkája miatt azonban soha nem tud részt venni a klubéletben. Őt kértük, hogy jöjjön el közénk, ismerkedjen meg a klubtagokkal, meséljen egy kicsit magáról és a munkájáról. Edina elmondta, hogy vidékről kerültek föl öccsével, és közgazdasági főiskolát végzett. Ezután élete egy kanyart vett, és elvégezte a gyógypedagógiai asszisztensi képzést. Ezt a munkát azért vállalta el, mert új kihívásokra vágyott. Mesélt nekünk arról is, hogy egész nap terepen van, és közlekedésnél a mobilját valamint a futártáblákat használja tájékozódásképpen.

A képen a klubnap egy pillanata látható, ahol a klubtagok egy asztal körül ülnek

Megtudhatták tagjaink azt is, hogy hogyan segít nekik a Támogató Szolgálatunk takarításban, iratrendezésben és kísérésben.

Ezt követően beinvitáltuk közénk Telek Mónikát a Közösségi ház művelődésszervezőjét, aki a Rákoshegyi napok programját ismertette velünk. Nem maradt el a névnaposaink fölköszöntése sem, de most ezt megtoldottuk születésnaposaink ünneplésével is.

Ehhez szokás szerint Jana szolgáltatta a zenét.

A nap egy kötetlen beszélgetéssel fejeződött be, ahol mindenki elmesélte nyári élményeit.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Futárfelmérés III.

Általánosságban elmondható, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet, a vonal közvetlen környezetében található közlekedési lámpák mindegyike hibátlanul működött mindkét távirányító használatával, bár szerény véleményem szerint az átkelést segítő szöveges információk lehetnének hangosabbak, hiszen a Körút Budapest talán egyik legforgalmasabb része, ennek megfelelő zajterheléssel. Épp ezért volt, hogy csak toporogtam, mert nem voltam benne biztos, hogy akkor most átkelhetek-e a vágányokon, vagy sem.

A FUTÁR-kijelzők illetve az egyes villamos vonalánál már bemutatott beszédalapú információk szolgáltatására is képes információs táblák vonatkozásában sajnos nem tudok kifogástalan működésről beszámolni, az információs táblák közel fele nem működött.

A képen a Jászai Mari tér megálló látható

A kép forrása: http://budapestcity.org/

A 4-6-os villamos vonalán alapvetően kétféle peronnal találkozhatunk. A közös peronnál a villamos vágányok a peron két oldalán futnak, a kihelyezett információs táblák illetve futárkijelzők nagy általánosságban a peron közepén találhatóak, így elég jól be lehet gyakorolni, hol keressük őket.

A megállók jelentős többsége azonban kétperonos, tehát a két különböző irányba közlekedő villamosokra várakozó utasok külön peronon várakoznak. Ebben az esetben információs táblákból is kettő van, mindkét peronon nagyjából a peron közepén. És itt vetődött fel egy komoly probléma, miszerint a Móricz Zsigmond körtér – Újbuda-központ felé közlekedő villamosok oldalán levő peronokon gyakorlatilag egyetlen információs tábla sem működött, ellentétben a túloldali peronon, tehát a Széll Kálmán tér felé vezető oldalon felállított információs táblákkal, melyek viszont mindegyike szolgáltatott információt, más kérdés, hogy ezt igen halkan tették. Továbbá rendkívül problémásnak tartom, hogy ezeket az információs táblákat csak relatíve kis távolságról lehet aktiválni.

Összességében tehát elmondható, hogy a 4-6-os villamos vonalán található információs táblák közel fele nem üzemkész, a néhány megállóban megtalálható FUTÁR-kijelzők megfelelően működtek.

Mindazonáltal fontosnak tartanám (természetesen a jelenleg nem működő információs táblák bekapcsolása mellett) a már működő táblák hangerejének növelését tekintettel a Körút nagy forgalmából adódó szinte állandóan magas zajszintre, valamint ha ez technikailag lehetséges, az információs táblák aktiválásához szükséges „hatótávolságot” is célszerű lenne megnövelni.

Minden kedves olvasónak köszönöm a figyelmet, természetesen továbbra is várom a véleményeket és észrevételeket a futarfelmeres@gmail.com email címre.

Nagy László

Aláírás-oktatásra lehet jelentkezni

Vakok esetében természetes, hogy nehézséget okoz, ha egy golyóstollal alá kell írniuk nevüket egy dokumentumon. Van, aki nem is képes rá. Pedig az élet számos területén szükség van erre.

E fontos készség javítására, kifejlesztésére kínál segítséget az MVGYOSZ, a Fény Alapítvánnyal összefogva, aláírás tanfolyamain.

Ha Ön, vagy ismerőse

jöjjön el a tanfolyamra és váljon profi aláíróvá!

A foglalkozásokat tapasztalt gyógypedagógus tartja, a részvétel ingyenes. Időtartamuk esetenként 60 perc, hetente egy-két alkalommal. Az aláírás elsajátításához elegendő óraszám nem meghatározható, hiszen annak készségszintű használata és alkalmazása a tanuló képességeitől, ismereteitől, látásmaradványától függ.

Az órák az MVGYOSZ székházában (1146 Budapest, Hermina út 47.) lesznek, időpontjukról mindenkivel külön egyeztetés történik.

A tanfolyam részleteiről érdeklődni és jelentkezni Szőke Mártánál lehet e-mail-ben a szederkenyimarta@hotmail.com címen, vagy telefonon a 06 (30) 576-5400 számon.

A képen egy toll látható, amint aláír vele valaki

A kép forrása: https://www.emailtray.com

A Vakok Iskolájának mennyei dísze (2.​​ rész)​

A nagyablak részleteit alulról kezdem, a hosszanti irányú téglalap alakú képekkel, kívülről befelé haladva. Az ablak legszélén baloldalt tehát Habsburg József nádor látható, a Vakok Iskolájának alapítója egy diákkal, aki éppen Braille-t olvas egy nagyalakú könyvből, amit a kezében tart. A kis nebuló előre néz, szeme csukva, arca átszellemültséget tükröz. A nádor eközben gyengéd tekintettel figyeli, jobb kezével átkarolva tanítványa vállát. A diákot profilból látjuk, az alapító előtt áll, a mellette, jobb oldalt magasodó nádornak csak a derekáig ér. A kislány a kor divatjának megfelelő buggyos ingecskét, harisnyát és térdig érő szoknyát visel, nyakában egy pici kendővel, amit akkoriban a gallér alá kötöttek. A nádor, nemesi rangjának megfelelő díszes, bársonyszegélyű, zsinóros mundérban tűnik fel. A király első embereként öltözete vörös színben pompázik, mellkasán rózsaszín díszszalag, fut keresztül. Jobb vállán hermelin szegélyű sujtásos kabát díszeleg, melynek mellrészén óriási csillagforma kitüntetés pompázik aranyfényben. Az egyenruha gallérjáról középen, valószínűleg a nádori kinevezést szimbolizáló medál lóg, kidolgozott és aprólékos, kissé masniszerű, már csak méreténél fogva is vonzza a tekintetet. A főúr vörös nadrágja kézi hímzésű, nadrágszárát térd alá érő, barna bőrcsizmába rejti. A háttér kékje ugyanazt az ornamentikát, virág és levélminták részletgazdag harmóniáját tükrözi, mint az előzőekben megismert körablak formavilága.

A képen Habsburg József nádor látható, a Vakok Iskolájának üvegablakán

Alul, balról a második hosszanti irányú téglalap alakú képen egy angyal látható egy tizenötéves-forma vak diákkal, aki inaskodik, kosarat fonni tanul. Félprofilból látjuk, előtte a kosár ami a földtől a térdéig ér. Az egyik vesszőt épp átfűzi a vázon, miközben másik kezével stabilan a helyén tartja a munkadarabot. Váll alá feltűrt fehér inget, türkizzöld köpenyt, lila harisnyát, barna térdnadrágot és fekete, pántos laposcipőt visel. Fedetlen karja megfeszül a munkában, izmai hangsúlyosak, kidolgozottak. Szeme csukva, rövid haja hófehér, a beszűrődő fény áttetszik rajta. Mögötte az angyal szemből látható, kitárt szárnyakkal és imára emelt kezekkel, miközben óvó tekintetét a fiúra veti. Ezüstös haját, feje mögött, fényes glória keretezi, hosszú fehér köntösszerű ruhát visel, melynek nyakát aprólékosan megmunkált barnás, kupola alakú motívum szegélyezi, ujját és középen a mellkasi részt a nyakkivágástól egészen a ruha aljáig pedig az előzőekhez hasonló geometriai formák, kis körök, rombuszok és háromszögek kékes fényű mintázata díszíti.

A képen a Vakok Iskolájának üvegablaka látható, mely angyalt és inast ábrázol

Alul, balról a harmadik álló téglalap alakú kép következik, melyen Árpád-házi szent Erzsébet látható, a legendájában szereplő rózsákkal. A monda úgy tartja, hogy Erzsébet kenyeret vitt a szegényeknek, de mivel a családja nem szívlelte a jótékonykodását, sógora Henrik kérdésére, hogy mi van a ruhájába rejtve, azt válaszolta, rózsák. Mivel az Úr nem akarta, hogy szeretett leányát hazugságon kapják, valóban rózsákká változtatta a kenyeret, így mikor a fiatal özvegy királyné kibontotta kötényét, illatos virágok bomlottak ki belőle.

A képen a Vakok Iskolájának üvegablaka látható, a Szent Erzsébetet ábrázoló részlettel

Erzsébet, az ikonképek szentjeire jellemző testtartásban áll, fejét kicsit félrebillentve, lesütött szemmel. Tarkója mögül glória tűnik fel, keretbe foglalva finom metszésű, bájos arcát. Leengedett hullámos haján fehér fátyol, rajta aranykorona látható. Fehér, buggyos ujjú, földig érő köntöst, rózsaszínes, pasztellfényű, hímzett, rojtokban végződő stólát, és geometriai formákkal díszített, aranyszegélyű, nyakpántos, kék selyempalástot visel, melynek redői finoman simulnak az ölében tartott rózsacsokor dósan nyíló, bordós-narancsos virágaira. Erzsébet, bal kezével a palástot tartja, jobbját pedig a szívére teszi, miközben tekintete a rózsákra vetül.

S. Tóth Erika

Igényfelmérés integrált játszótérről

A mindenki előtt nyitott játszótérrel kapcsolatos felmérésben való közreműködéshez, az alábbi kérdőívet kell kitölteni: https://goo.gl/D2mxQk

A kérdőív kitöltése azt segíti elő, hogy ez a jövőben megvalósuló játszótér a valós igényekhez tudjon igazodni. A cél az, hogy minden gyerek által használható játékok legyenek majd ezen a játszótéren.

A képen egy kérdőív látható, ceruzával

A kép forrása: http://www.vizontogyogyszertar.com/

 

A Titanic nyomában

Szeptember 18án a Titanic-kiállítást látogatjuk meg. A program körülbelül két órát vesz igénybe. Egyenként kapunk egy audioguide-t (walkman fülhallgatóval), amelyen meg tudjuk hallgatni a tárgyak történetét. A program költsége 1900 FT/Fő, mindenki számára önköltséges!

Időpont: 2017. szeptember 18. (hétfő) 15.00-17.00
Helyszín: 1061 Budapest, Király utca 26.

Találkozzunk a Deák téren a középső szinten a mozgólépcsőnél, ahol a 2-es 3-as metróhoz is le lehet menni, 14.10-14.20 között!

Megérkezéskor összeszedjük a pénzt, majd egyben befizetjük a kasszánál, a program 15.00 órakor kezdődik!

Jelentkezéseiteket 2017. szeptember 14-én 16.00 óráig várjuk elérhetőségeinken!

A képen a Titanic gőzhajó látható

A kép forrás: mult-kor.hu

Elérhetőségeink:
Vera: 0670 387-52-66
Andi: 0630 498-91-27
Email: lampas.bp13@gmail.com vagy lampas.erzsebetvaros@gmail.com

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Augusztusi klubnap a nyár jegyében, masszázzsal

Az augusztusi klubnapunk idején nagy volt a hőség, ennek ellenére szép számmal jöttünk össze szokott helyünkön, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumban.

Vendégünk volt Págány Noémi, aki bemutatta egyesületünk frissítő és gyógymasszázs-szolgáltatásait. Megtudtuk, hogy a masszázs jó hatással van a szervezetre, az idegrendszerre. Segít a betegségek megelőzésében, gyógyításában, felpezsdíti a vérkeringést, erősíti az immunrendszert. A jó masszázs felér egy edzéssel, mert teljesen átmozgatja az izomzatot.

a képen noémi látható maszirozás közben

A képen látható ahogy Noémi istvánunkat is kezelésbe veszi

 

Jelenleg 4 egészségügyi intézményben 12 gyógymasszőrünk dolgozik.

Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelő
Cím: 1146 Budapest, Hermina út 7. alagsor 17.
Masszőreink: Németh Gabriella, Balog Géza Mihály, Molnár Béla, Borics Nikolett, Hoffmann Ágnes
Nyitva tartás: hétfőtől – péntekig 8:00 – 20:00

Uzsoki utcai Kórház
Cím: 1145 Budapest, Róna u. 192. “C” épület, I. emelet
Masszőreink: Gál Ákos, Orsós Sándor, Németh Gabriella
Nyitva tartás:
hétköznap 8:00 – 20:00
hétvége 10:00-16:00

Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat
Cím: 1074 Budapest, VII. kerület Csengery utca 25. IV. emelet, 410-es szoba
Masszőreink: Nyírő Andrea, Németh Gabriella
Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek 8:00 – 16:00

Szent Margit Rendelőintézet – Csobánka téri Szakorvosi Rendelő
Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 6.
Masszőreink: Hajdú Katalin, Molnár Béla, Pető Attila
Nyitva tartás: hétfőtől – péntekig 8:00 – 20:00
A masszázsra a VGYKE-nél lehet jelentkezni.
+36 70 773-39-88
+36 1 445-40-36 hétköznap 8.00-tól 18.00-ig.

Ezeken a helyszíneken kívül dolgoznak még masszőreink Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézményben, és két általános iskolában, a XIV. kerületben, ahol kizárólag a dolgozóknak és az otthonban lakó vagy bejáró időseknek nyújtanak gyógymasszázs-szolgáltatást.

Szeptembertől egyesületünk gyógymasszőr képzést indít, tovább növelve a látássérültek elhelyezkedésének esélyét a munkaerőpiacon.

A részletes tájékoztató után azt is megtudtuk, hogy Noémi talp, nyirok, és a svéd masszázs vizsgával is rendelkezik, és a jelentkezőket szívesen megmasszírozza. Köszönet érte! Szórólapokat is hozott klubtagjainknak, és válaszolt kérdéseikre.

A képen Noémi előadás közben

A képen a tagok az asztal körül ülnek
Kedvenc tavunknál, a Balatonnál is elidőztünk, és több érdekességre fény derült a Balaton névvel kapcsolatban. Volt egy Balaton nevű torpedóromboló az I. világháborúban, van egy Balaton nevű település Minnesotában (USA), a Balaton nevet kapta Farkas Bertalan űrrepülésére kifejlesztett orvosi műszer, sőt létezik 2242 Balaton kisbolygó.

Utazó kvízünkkel pedig a jelenlévők nagy örömére bejártuk Magyarország kastélyait.

Ezután szeptemberi programokra és a szeptember 23-án megrendezésre kerülő Mihály-napi búcsúra, invitáltuk klubtagjainkat.

Az augusztusi klubnapunk jó hangulatban telt, maradt még idő kötetlen beszélgetésre, fogyott a süti, és a masszázstól felfrissülve indultunk haza. Várjuk a következő találkozást!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Munkaügyi adminisztrátort keresünk

Feltételek:

Előny: munkaügyi végzettség, hasonló munkakörben tapasztalat

Feladatok: munkaügyi nyilvántartás vezetése, személyi anyagok, dolgozói adatbázis, IKR program kezelése.

Napi munkaidő: 8 óra.

Fizetés: a garantált bérminimum.

Munkavégzés helyszíne: 1149. Budapest, XIV. Angol u. 44.

Önéletrajzokat kizárólag az info@vgyke.com címre várjuk.

A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Forrás: www.allas-munka.blog.hu

FUTÁR-felmérés II.

A helyzet sajnos nem volt annyira rózsás, mint a 3-as villamos vonala esetén, az 1-es villamos vonalán elég sok olyan megállóban fordultam meg, ahol a Futár kijelző, illetve az információs tábla nem adott szöveges információt a járatok indulásáról.

Micsoda? Beszélő információs tábla?

Őszintén bevallom, engem meglepett, hogy az 1-es villamos vonalának felújítása során kihelyezett információs táblák egy jelentős része alkalmas a hangalapú járatinformációk szolgáltatására ugyanazon távirányító segítségével, amellyel a FUTÁR-kijelzőket, illetve a beszélő gyalogosátkelőket is meg lehet „szólaltatni”.

Ilyen hangszóróval ellátott információs tábla az 1-es villamos összes megállójában megtalálható, ezért is reménykedtem benne, hogy így a teljes vonal le van fedve megfelelően működő, a látássérültek számára elengedhetetlenül szükséges hangalapú információt szolgáltató berendezéssel.

Sajnos csalódnom kellet, számos megállóban nem tudtam „beszédre bírni” ezen információs táblákat, és/vagy futárkijelzőket. Ráadásul ezen egységek jelentős része fontos forgalmi csomópontokban, vagy látássérültek által aktívan használt megállókban találhatóak, így hatványozottan fontos lenne a minél hamarabbi bekapcsolásuk/megjavításuk, szóval a konkrét működésre bírásuk.

A képen az egyes villamos egyik megállója látható

A kép forrása: http://architectforum.hu

Mielőtt felsorolnám azon megállókat, melyeknél nem működtek megfelelően ezek a berendezések, rendkívül fontosnak tartom megjegyezni, hogy a régebbi típusú, azaz az első generációs két gombos távirányítóval csak néhány esetben sikerült működésre bírnom a vonalon felállított FUTÁR-kijelzőket, az információs táblák esetén ez a szám konkrétan nulla volt. Az újabb fajta 4 gombos távirányítóval már lényegesen nagyobb sikerrel jártam, bár ahogy korábban már leírtam, minden bizonnyal technikai okok miatt számos kijelzőt, illetve információs táblát nem sikerült beszédre bírnom még az újabb távirányítóval sem.

És most következzen a lista, mely azon megállók nevét tartalmazza, ahol nem sikerült érdemi beszéd alapú információt kicsikarnom a peronon felállított FUTÁR-kijelzőkből illetve, információs táblákból.

Az 1-es villamos vonalának közvetlen környezetében fellelhető hangos gyalogátkelőhelyek lámpáit minden esetben sikerült működésre bírnom mindkét tesztelt távirányítóval.

Továbbra is várok minden észrevételt, javaslatot a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre, a felmerült hiányosságokat természetesen jelezzük a BKK felé, bízva abban, hogy ezen működési hiányosságok minél hamarabb javításra kerülnek.

Nagy László

Interaktív klubnap a K11-ben

Sok szeretettel várunk benneteket szeptemberben is közénk!

Klubunk szeptember 13án (szerdán) délután 15.00-17.00 óra között kerül megrendezésre több kerület részvételével a K11-ben.

Cím: 1075 Budapest, Király utca 11.

15.00-16.00 óra között vendégünk lesz Bacsevics Linda egy hallásközpont munkatársa, aki felajánlotta számunkra, hogy ingyenes hallásszűrésen vehetünk részt a klub keretében. Kérünk mindenkit, hogy legkésőbb 14:45-ig érkezzen meg, hogy időben tudjunk  kezdeni.

A kép forrása: https://pixwords.pw/

A kép forrása: https://pixwords.pw/

A program második felében a segédeszközboltból látogat el hozzánk kollégánk, aki bemutatja nekünk a boltban kapható eszközöket!

Jelentkezéseiteket 2017. szeptember 11-én (hétfő) 12.00 óráig várjuk telefonon Jánosi Veránál a: +3670-387-52-66-os telefonszámon, vagy e-mailben a: lampas.erzsebetvaros@gmail.com e-mailcímen!

A jelentkezési határidő betartása nagyon fontos, mert szeptember 11-én 16.00 óráig jeleznünk kell Bacsevics Linda felé a pontos létszámot!

Elérhetőségeink:
Vera: 0670 387-52-66
Andi: 0630 498-91-27
Email: lampas.bp13@gmail.com vagy lampas.erzsebetvaros@gmail.com

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők