Rendőrmúzeumban jártak a VI. kerületi lámpások

 

Helyszín: Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.)

Időpont: 2022. február 12. 11.00 óra.

A múzeumlátogatás alkalmával mind a rendőrség-történeti, mind a kriminalisztikai állandó kiállításukat bemutatták a csoport részére. A kiállított anyag jelentős része vitrinek mögött található, azonban muzeológus munkatársak össze állítottak egy olyan válogatást, amelyet kézbe is vehettünk, így egy kicsit jobban kötődve a tárlatvezetők előadásához (pl. rabosító fényképezőgép, konstábler bot másolata, Zrínyi sisak másolata, tányérsapka, bilincs, helyszíneléseknél használt eszközök stb.). Az időszaki kiállításuk a Budapesti Rendőrfőkapitányság 140 éves történetét mutatja be szöveges tablók és fotók segítségével. A tárlatvezetők előadását részben interaktívabbá tették. Az idősebb, nehezebben mozgó tagok részére a kiállításon székeket helyeztek el, így nem kellett állva hallgatniuk az előadást.

Mindent, amit lehetett, kézbe vehettünk, felpróbálhattunk rendőr sapkát, zakót, és még a golyóálló mellényt is.

Nagyon jó napot tölthettünk együtt.

Köszönjük a lehetőséget a Rendőrmúzeum vezetőségének!

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Bemutatkozott a Diverzitás Közhasznú Alapítvány

 

2022. február 9.

Klubnapunkon bemutatkozott a Diverzitás Közhasznú Alapítvány két munkatársa, Fülöp Hajnalka HR munkatárs és Csibi Júlia képzés szervező és kézműves foglalkozások vezetője.

Elsőként is a diverzitás fogalmát tudtuk meg, ami azt jelenti: sok színűség, több lábon állás, szétágazás.

Az alapítvány Gödöllőn és térségében dolgozik, céljuk a hátrányos helyzetűek munkaerőpiaci esélyegyenlőségének megteremtése, az alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, megváltozott munkaképességűek, mélyszegénységben élők elhelyezkedése, elsősorban Gödöllőn.

Tevékenységeik között különböző képzéseket, foglalkozásokat tartanak fogyatékossággal élőknek.

2019-ben létre hoztak Gödöllőn egy szociális kertészetet, Holdvilág szociális kert néven, ahol szintén alacsony iskolai végzettségűek, megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Különböző zöldségeket, gyümölcsöket termelnek, ezeket szerdánként árusítják is.
Családi rendezvényeket szerveznek, melyeken bárki részt vehet.

Amíg Hajni az alapítvány tevékenységéről beszélt, addig Juli segítségével egy kis kézműveskedésre is sor került, és akinek kedve volt, belekezdhetett egy karkötő fonásába.

Sajnos meghirdetett második vendégünk betegség miatt nem tudott jelen lenni, őt egy legközelebbi klubnapra fogjuk meghívni.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civil szervezők

Minden, ami hallás

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

A XIII. kerület február 28-án klubnapot tart, melyre nagyon sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt.

Téma: Neked is fontos a hallásod? Akkor itt a helyed!

Ez alkalommal a klubnap vendége lesz Bacsevits Linda, audiológus-hallásakusztikus, aki hallásszűrést, tanácsadástt, előadás tart a résztvevőknek. Ezenkívül az aktuális TB támogatásokról, jogszabályokról és a közgyógyellátás kedvezményeiről is információt nyújt az érdeklődőknek.

A klubnap személyes jelenlét formájában zajlik, de a Facebook-oldalon online formában is megtekinthető lesz.

Az élő bejelentkezés az alábbi linken érhető majd el.

Helyszín: Prevenciós Központ

Cím: 1134 Budapest, Tüzér utca 56-58. 12. klubterem.

Időpont: 2022. február 28. 15 – 17 óra.

Megkérünk mindenkit, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a civil szervezőknél, Istók Imolánál és Majláth Mónikánál!

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com

Telefon: 06304989127 és 06707734054

Segédeszköz-bemutató a XVI. kerületben

 

Munkatársaink segédeszköz-bemutatót tartottak 2022.02.08-án a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 1. sz. Idősek Klubja, „Reménysugár” Gondozási csoportjában, melyen 25 fő vett részt.

A szóbeli bevezetőt követően az érdeklődők kézbe foghatták, kipróbálhatták az őket érdeklő segédeszközöket.

Nagyítók, játékok, beszélő eszközök, és hétköznapi életet megkönnyítő eszközök kerültek bemutatásra. A nagyítók iránt élénk érdeklődés volt, több megrendelés is született. A hétköznapi eszközök közül a pattintós tű volt a sláger termék.

A beszélő eszközöket – mint a beszélő órákat és a beszélő vérnyomásmérőt – nagy érdeklődés övezte. A négy gombos futár-távirányító kisebb meghökkenést váltott ki, mert még nem hallottak arról, hogy a buszmegállókban az információs tábla beszél, vagy akár a jelzőlámpák beszédét sem hallották.

Németh Róbert és Czagány Izabella

Klubnap a Widex Halláscentrummal

 

2022. február 7-i klubnapunkon a Widex Halláscentrum munkatársai hallással kapcsolatos tanácsokat adtak a résztvevőknek, kiemelve, hogy milyen problémák esetén kell 72 órán belül orvoshoz fordulni, milyen lehetőségek vannak hallókészülék igénylésénél, és melyek a közgyógyellátási igazolvánnyal igénybevehető kedvezmények.

A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Új rádió indul márciustól

 

Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!

2022. február 26-án (szombaton) 13.30 órától on-line klubot tartunk, melyet a IX. kerület Facebook-oldalán élőben közvetítünk, az adást követően pedig megosztásra kerül.

Klubunk vendégei Simon Judit és Balogh Róbert, akikkel egy márciusban induló új rádióról fogunk beszélgetni.

Mindenkit sok szeretettel vár:

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/70/4320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Kerámiázás 2.0

 

2022. február 5-én tovább bővítette a IX. kerületi lámpás klub tagsága a kerámiázási ismereteit klubprogram keretében.

Ezen a napon a korongozással ismerkedtünk, és szép tárgyak készültek.

Fekete Andrea keramikus segített a tárgyak elkészítésében a FAndi kerámiaműhelyben.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

„Kaviár és lencse” – audionarrált színházi előadás a Rózsa Művelődési Házban

 

2022. február 6-án havi klubprogram keretében színházi előadást tekintettünk meg a XVIII. kerületi Rózsa Művelődési Házban.

Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse című darabját láthattuk az AKKU Egyesület akadálymentesítésével és a Pesti Művész Színház szórakoztató tolmácsolásában.

A darab Nápolyban játszódik, Leonida Papagatto szélhámos főállású vendég lakodalmakra jár vacsorázni és ahol jobbnál jobb falatokkal még a zsebeit is tele tömi. Még ez sem elég, szeretetligát alapít, ami miatt egyre több mulatságos helyzetbe keveredik. A legkínosabb, amikor egy milliomosnő megkéri, hogy rejtse el otthonában a gyilkossággal vádolt fiát.

A darabban feltűntek olyan közismert színészek is, mint pl: Sáfár Anikó, Várkonyi András, Borbáth Ottília, Bodrogi Attila, akiket a színházon kívül egyéb televíziós sorozatokban, népszerű magyar filmekben is láthattunk, vagy éppen hallhattuk őket szinkronizálni.

Nagyon élveztük az előadásban elhangzott poénokat, a történet fordulatos pontjait, valamint magát az audionarrációt, melynek segítségével jobban összerakhattuk az eseményeket, a cselekmény folyamatát.

Sokan összegyűltünk, és nagyon jól szórakoztunk a humorban bővelkedő darabon.

Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők

A királynő teája

 

2022. február 2.

Februári klubunk az angol „ötórai tea” bűvöletében telt: mialatt megismertük a tea európai történetét, feldolgozását, képzeletben bejárhattuk a teaklipperek útját Kínától Londonig. A különféle teák és a mellé felszolgált hagyományos szendvicsek, scone és teasütemény fogyasztása közben pedig lépésről lépésre, a gyakorlatban tapasztalhattuk meg egy valódi brit teadélután ízeit, illatait, szabályait.

Czagány Izabella és Murgács Jánosné

A házi segítségnyújtásról Rákosmente februári klubján

 

Rákosmente Lámpásai jelenléti klubnapot tartottak február 1-jén a Rákoshegyi Közösségi Házban, amelyről egyúttal a Facebookon élő adásban is bejelentkeztek.

Az alkalomra meghívták Fehérné Kugler Andreát, a Holdsugár Gondozási Központ vezetőjét, aki elmondta, hogy a központ feladata, hogy a kerületben élő rászorulók számára segítséget nyújtson többek között a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, ügyes-bajos dolgok intézésében. Az érdeklődők hallhatták, hogy a központ is működtet nappali klubot az idősek számára, és demens ellátással is foglalkozik. Az ismertető után a közösség megismerkedett a klubra újonnan látogató három látássérülttel, akik remélhetőleg máskor is csatlakoznak a klubhoz, ill. az egyesülethez.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civil szervezők

Februári program: Humorest

 

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.

Aradi Tibor és Varga Ferenc József új humorestje 2×45 percben

„Műszaki hiba”

A Karinthy-gyűrűs humoristák neve mára már összeforrt.

Állnak ketten a színpadon, és dől belőlük a poén.

Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8)

Időpont: 2022. február 26. szombat 18:00 óra

Találkozás: 17:30-kor a Közösségi Ház épülete előtt

Jegyek korlátozott számban kaphatóak. Jegyár: 1900 Ft/fő.

Részvételi szándékodat kérlek, jelezd mihamarabb a lenti elérhetőségek valamelyikén!

Szeretettel várunk Mindenkit!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Narráció 3

 

A „Vizuális kultúra mindenkié”

Sano di Pietro: Herodes lakomája, 1447 k.
Predella töredéke

(A képek forrása: Szépművészeti Múzeum,
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/5492/, valamint a szerző felvétele)
Tempera, arany, nyárfa (Ipolyi Arnold ajándéka, 1872)

(1. kép)

A festészet az 1400-as évek Siena-jában egy különös időugrás (visszafelé) a környékbeli városokhoz képest. Firenzében ekkor már útjára indult a reneszánsz, Siena azonban még a középkor kései éveit taposta, a képein angyalokkal, szentekkel és gazdagon aranyozott hátterekkel. Noha a helyi művészek hallottak már arról, mi folyik a hozzájuk oly közel fekvő Firenzében, kísérleteztek is annak újításaival, de a mecénások a hagyományos alkotásokat rendelték. A Szűzanya-képek iránti odaadás igen erős volt, hiszen ő volt a város védőszentje, akinek képe a pénzérméken is szerepelt.

Az 1400-as évek közepén Sano di Pietro műhelye volt a legforgalmasabb Sienában. Ő és a segédei rengeteg vallási tárgyú megrendelést teljesítettek, gyakran vallásos rendeknek. Madonnái ikonszerűek, az anyát és a gyermeket szentek és angyalok veszik körül.

Ansano di Pietro di Mencio néven született 1405-ben. Egyes források szerint Sassetta műhelyében tanult. Szerves része volt a Siena város polgárságának, vezette egy kerületét, valamint döntőbíróként is alkalmazták (például amikor festőtársai között kellett egy vitát elrendeznie). Nem csupán oltárképeket festett, hanem freskókat, miniatűröket, valamint illuminátorként is ismerték (könyveket, kódexeket díszített kisebb ábrákkal). Műhelyében számos asszisztenst és tanulót felügyelt, akik segítettek a megbízások kivitelezésében. Sano sikerét mutatja, hogy több mint 270 műve maradt fenn. Habár nagyságát a művészettörténet képes feledni, színkezelése és színvilága azonban nem vitatható. 1481-ben hunyt el.

A képen látható predella (oltárfelépítmény) részlete két jelenetet, Salomé táncát és János fejének bemutatását sűríti egyetlen képbe. Ettől balra egykor Keresztelő Szent János lefejezése volt látható. A több részből álló oltár, amelyhez a töredék tartozott, a sienai San Giovanni all’abbadna Nuova nevű apácakolostor templomában állt.

1. kép

(2. kép)

Heródes Antipasz volt Galilea római kormányzója elcsábította (valójában megegyezés alapján “átvette”) féltestvére feleségét, Heródiást, miközben saját feleségét, egy arab fejedelem lányát, eltaszította magától. Keresztelő János nyilvánosan megrótta tettéért, hiszen általános botránkozás tárgya lett a hithű zsidók között. Heródes Antipasz ezért megharagudott rá és börtönbe vetette, mialatt Heródiás (a feleség, aki miatt megrótták) a halálát kívánta. A férj azonban tisztelte a szent embert, talán ezért is volt a feleség számára oly félelmetes, hiszen azt hihette, hogy Keresztelő János hatására talán egy nap őt is eltaszítja a férje (mint az első feleségét) szégyenében.

Egy nap Heródes a születésnapja alkalmából lakomát rendezett, ahová meghívta Galilea előkelő embereit és a tisztjeit. A vacsora után Salomé, Heródiás lánya, táncolt a király előtt. A tánc minden vendégnek nagyon tetszett, el voltak bűvölve. Heródes Antipász annyira mámoros lett a bortól és a tánctól, hogy esküvel fogadta, bármilyen kívánságát teljesíti Saloménak. A lánynak nem volt semmilyen kívánsága sem, ezért anyjától kért tanácsot, mi lehetne az. Ő javasolta Keresztelő János fővesztését.

A király, hiába szomorította el a kérés, a vendégek jelenlétében tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani, így hóhért küldött és megparancsolta, hogy azonnal hozzák el Keresztelő János fejét. A börtönben lefejezték, majd tálcán hozták a király elé a fejet.

2. kép

(3. kép)

Kisméretű, fekvő kép: 23,6 x 33,6 x 2,9 cm.

Egy szűk térben vagyunk, melynek nagy részét elfoglalja egy terített asztal, körülötte emberalakok. Összesen 5 figura van a képen, ebből hárman az asztal mögött, a túloldalán vannak, őket derékig takarja az asztal, a két fő alak az asztal előtt áll, őket tetőtől-talpig látjuk.

Középen, pontosan a kép közepén, egy nőalak, kezében egy tamburinnal, vagyis csörgődobbal áll. Földig érő kék ruhában van, ami lágyan omlik le és könnyedén fodrozódik, mintha a nő mozgásban lenne. Derekán piros öv, a kezében lévő csörgődob oldala is piros. Haja hullámos, szőke, egészen világos, a kornak megfelelően fel van tűzve. A ruhája alól kivillannak sárga cipőbe bújtatott lábfejei. Ő Salomé, a király mostohalánya.

Vele szemben egy férfi érkezik: balról lép be éppen. Ruhája egy fűzöld ing, gallér nélkül, mely a térdéig ér, derékban megkötve, két oldalt felhasítva, alatta világos színű harisnya, lábán barna színű lábbeli. A férfi túloldalán, amit mi sem látunk, egy kard lóg, ennek egy darabja látszódik csak ott, ahol mi állunk. Haja hullámos, barna, egészen a válláig ér, arcát barna szakáll borítja. Szemeit a táncoló és feléje közelítő fiatal nőre függeszti, tekintete tiszta, de szomorú, fájdalmas.

Kezében egy tálca van, azt nyújtja Salome felé, ezen a tálcán pedig Keresztelő János levágott feje.

A jelenet nem véres, nem ijesztő, noha nyilván megborzongat minden nézőt az, amikor ráeszmél, mi is van a tálcán. A fej egy barna hajú, barna szakállú, csukott szemű arc, aki szinte békésnek tűnik. A fej körül van egy glória is, mely egyértelművé teszi, nem akármilyen áldozatot mutatnak be éppen. Két piros folt van csak a tálcán, az jelzi a vért, de messziről inkább tűnnek két szalagnak, vagy dísznek. A tálcán felkínált fej és a csörgődob éppen egy magasságban vannak, egymáshoz közel, mintha éppen ki akarnák cserélni őket.

Közöttük egy hosszú és keskeny oszlop osztja meg a teret. A vékony oszlop fehér színű, az oszlopfő (vagyis az oszlop felső része, ami alátámasztja a mennyezetet) rózsaszín árnyalatú. Az oszlopból van még egy a kép jobb szélén, ez mutatja meg nekünk, hogy egy nagyobb térben zajlik a jelenet.

Az asztal mögött ülő három alakból a középső a király, Heródes. Erre egyértelműen utal a fején lévő korona. Az ő haja is szőke, válláig érnek le tincsei. Ő is a belépő alakot figyeli, akinek kezében a tálca van. Arcát oldalról látjuk, arcszőrzete nincs, egész fiatalnak tűnik. Kezeit felemelve, mintha tapsolás közben érte volna a döbbenet. Hátán meleg, rózsaszínes árnyalatú palást, melynek nyakrészén arany gallér. Alatta zöld ruha, amit azonban az asztal már eltakar. Kék cipőbe bújtatott lábfejei kilátszódnak az asztal alól.

Mellette két oldalt két férfi ül még az asztalnál. Egyikük (a bal oldali) feje egy fehér kendőbe van burkolva, alatta vajszínű köpeny és kék ruha. Az ő lábfejei is kikandikálnak az asztal alól. Kezeit szintén tapsra emeli.

A bal szélen ülő férfialakot félig látjuk csak, kétségbeesetten nézi a jelenetet. Kezei megálltak a levegőben, fejét félrebillenti, szemét nem tudja levenni a levágott fejről. Barna, vállig érő haja hullámos, zöld köpenyben és piros ruhában van.

Az asztalon vacsora maradékai láthatóak: pár kés, tányérok, kerek, zsömleszerű ételek, amik lehetnek akár gyümölcsök is, vagy sajtgolyók. Poharak, amiknek alján vörösbor maradéka. A vacsorának már vége van.

Az épület, amiben a vacsorát rendezték, egy ház étkezője, velünk szemben van egy ablak, amin keresztül semmit sem látunk már, hiszen este van, bal kézről pedig egy ajtónyílás. A falak világoszöld árnyalatúak, a padló terrakotta színű.

3. kép

Az azonos témájú ismertebb festmények között tartják számon Tiziano Vecellio, Gustave Moreau, Hans Memling és Giotto di Bondone alkotásait. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében van még id. Lucas Cranach képe 1530-as évekből, mely a Salome Keresztelő Szent János fejével címet viseli és a képen csupán egy kedvesen, noha fölényesen mosolygó fiatal nő látható, korabeli öltözetben, akinek a kezében lévő tálcán ott a levágott fej:
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/salome-keresztelo-szent-janos-fejevel/

Franz Xaver Karl Palko képe 1744/45-ből szintén a Szépművészeti Múzeum tulajdona, ám jelenleg nincs kiállítva. Ez is a Heródes lakomája címet viseli. A festményen egy csodálatos építészeti tér van, hatalmas oszlopcsarnok, aminek tekintélyes oszlopai között apró alakok láthatóak egy asztal körül: ezen a képen is ötvözte a művész a lakomát, a táncot és a levágott fej bemutatásának pillanatát:
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/herodes-lakomaja/

1903-ban látta Berlinben Richard Strauss kortársának, az akkorra már elhunyt Oscar Wilde-nak darabját, a Salomét, ami annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, operát ír belőle. Nehezen boldogult a librettóval (olaszul „könyvecske”, vagyis a zenés művek, például az opera, szövegkönyvének elnevezése), majd úgy döntött, hogy pontosan úgy kezdi az operát, ahogy a dráma indul: „Milyen szép Salome hercegnő ma éjjel.”

Aki szeretné meghallgatni ezt a művet, annak itt egy 1991-es berlini felvétel, melyen Cheryl Struder énekli Salomét, a karmester: Giuseppe Sinopoli.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit nemzeti szociálpolitikai intézet és az EMMI támogatja.