Apja, a híres festő Pieter Bruegel (idősebb Pieter Bruegel néven ismerjük, vagy Paraszt Bruegel) maga is egy festő tanítványa volt (Pieter Coecke van Aelst), akinek Mayke nevű lányát vette feleségül. A házasságból két fia született, nem sokkal halála előtt, ők: ifjabb Pieter Brueghel és id. Jan Brueghel, a két festő. Apjuk még életében elhagyta nevéből a H betűt, ezért őt, az idősebbet, Pieter Bruegelként ismerjük, a fiait viszont H-val írjuk, tehát Pieter és Jan Brueghelnek. A nevük kiejtésének tekintetében megoszlanak a vélemények: vannak, akik Bröhelnek, mások Brajgelnek ejtik.
Ifjabb Pieter BrueghelBrüsszelben született 1564-ben. Antwerpenben indult a karrierje egy tájképfestő mellett, majd 1585-ben a Szent Lukács céh tagja lett. Előszeretettel ábrázolt manókat, tűzeseteket és groteszk figurákat, kedvenc témái a téli tájak, a parasztbúcsúk, az újtestamentumi és pokolbéli jelenetek voltak, innen a neve is: Pokol Brueghel. Annak ellenére, hogy apját 5 évesen elvesztette, életét nagyban meghatározta annak öröksége, hiszen leginkább apja műveinek másolójaként ismerjük.
Ebben a különleges közegben való felnőtté válás alakította ki Brueghel technikáját és stílusát, melyet apjától sajátjaként vett át. Mesterien másolta őt, bár igény esetén ördögi ügyességgel módosította a kompozíciót, hogy azok jobban megfeleljenek az elvárásoknak. Ez hol annyit jelentett csak, hogy a megjelenő időjárási viszonyokat alakította, hol a figurákat rendezte át. Korának kedvelt és elismert művésze volt: Anthony van Dyck festette meg az arcképét, Peter Paul Rubens magángyűjteményében pedig megtalálható volt egyik festménye.
Antwerpenben hunyt el 1638-ban. Hét gyermeke volt, ebből az egyik fiú maga is szintén festő lett.
A Németalföld részben Habsburg fennhatóság alá került a 16. század végén. Ekkor terjedtek el a zsánerképek, a mindennapi életet hétköznapi szereplőkkel ábrázoló festmények. Ebben az időszakban az egyházi megrendelések elmaradtak, mivel a református egyház tiltotta a képek vallásos tiszteletét, így a korabeli megbízók magánszemélyek vagy testületek voltak. A középosztálybeli vásárlók kis méretű képeket kívántak, mivel lakásaik is szerényebb méretűek voltak. A mitologikus ábrázolások helyett a hétköznapi valóságot, a könnyen érthető témákat kedvelték: a flandriai falvak hétköznapi pillanatait, az egyszerű emberek egyszerű örömeit és bánatait, hagyományőrző népi szokásait.
(2. kép)
A kép mérete: 43 x 61 cm.
Fekvő kép, tehát szélesebb, mint amilyen magas. Egy kis faluban járunk, házak között. Két oldalt két nagyobb épület, mivel ezek közel vannak hozzánk, a távolban több másik.
A házak egyszerűek, lakóik is egyszerű emberek. A bal oldali házból csak egy kis darabot látunk, amin van egy ajtó, felette kis előtető, hogy az esőtől védje azt, valamint egy ablak. A ház homlokzatán a festék málladozó, csupa repedés, a vakolat több helyen lehullott. Az ajtónyíláson egy nőalak hajol ki, aki a ház előtti kispadon ülő férfival és egy arra járó nővel beszélget. A beszélgetés idejére megálló nőalak karján fonott kosár, fején szalmakalap.
A jobb oldalon szintén egy ház felét láthatjuk, ebből egy kicsit többet, mint a másikból. Itt már több ablak szabdalja a homlokzatot, mindegyiken kitekint valaki. A kisebbik ablakon egy gyereklány nézi a felnőtteket, akik a másik ablakon bámulnak kifelé az utcára. Elől egy idős férfialak, hosszú, ősz szakálla van, fején fekete fejfedő, mögötte egy nő tekint előre kicsit riadt arccal.
A házuk előtt parasztok disznót ölnek le éppen. A disznó nyakához kést szorít az egyikük, a vágás nyomán kiserkenő vért egy serpenyőbe gyűjti egy asszony, közben elégedetten mosolyog.
A disznóvágó jelenet szereplői előtt a többi kellék látható: egy fából készült teknő, benne további szerszámok.
A kép hátterében házak: kisebbek, nagyobbak. Emberek tesznek-vesznek, nyugodt, délutáni hangulat. Az út mentén pár fa látható, az út a kép hátterében kanyarog a horizont felé.
A kép fókuszában és előterében egy különös jelenet, melyet a kép címe is elárul: egy vak zenész érkezik a faluba. Sokadalmat látunk, izgatott népek csoportosulnak, akikből kiválik a főszereplő, a vak nyenyerés. Alakja nagyobb, mint a többieké, mintha egy kupac kisgyerek közé keveredett volna egy felnőtt. Fekete, széles karimájú kalap van a fején, fekete köpeny a vállán. Szemét egy szemkötő takarja, innen egyértelmű, hogy világtalan, valamint egy tarka kutya van az övéhez kötve egy madzaggal. A fehér-barna-fekete foltos kutya nyugodtan bandukol előtte, segítő kutya lévén rá sem bagózik a tömegre és a többi falusi kutyára. A zenész erőteljes alakján vöröses nadrág van, egyik térdén lyukas. Barna magas szárú csizma van a lábain. Övére mindenféle egyéb hangszer és szerszám van felfűzve, bal hónalja alatt szorítja magához a tekerőlantot, jobb kezével tekeri is azt. Haja rőt, kócos. Szája nyitva, talán énekel, talán az emberekhez beszél, talán a kutyáját szólítja meg éppen.
A körülötte tolongó népeket nézve szinte hallhatjuk, ahogyan hangoskodnak, ahogyan egymásnak kiabálnak, ahogyan rácsodálkoznak a zenére és a zenészre, túlkiabálva azt. Közel húsz kis alak tolong a zenész körül, a lányokon szoknya és kötény, fejükön fejkötő, a fiúkon kalapok, némelyikbe egy toll is van tűzve. A fiúk ruházata csizma, majd egy nadrág, felül buggyos ujjú ing, rajta mellény, vagy derékig érő kabátka, valamint minden figura fején van valamilyen fejfedő.
A sok kis alak mérete arra enged következtetni, hogy ők a gyerekek, mivel a házak előtti embereknek, vagy a nyenyerés termetének pont a derekáig érnek. Izgatottak, valószínűleg ritkán érkezik a faluba idegen, pláne zenész. Ritka csemege a zene, noha a felnőttek nem különösebben izgatják magukat, ők jobban el vannak foglalva a saját dolgaikkal: a tereferével, vagy a disznóvágással. A gyerekek mind a zeneszerszámot akarják látni, valamint a világtalan zenész arcába akarnak nézni.
Az öltözetek (és a fák koronái alapján) azt tippelhetjük, hogy kora ősz van, amikor már hűvösödik az este, de még nem csíp. A fákon a levelek barnák, de a földön még nincs belőlük. A kép meleg színekkel van megfestve, barátságos és a maga módján kifejezetten szórakoztató. Ez utóbbi sok esetben jellemző a zsánerképekre, ezekre a hétköznapi jeleneteket ábrázoló festményekre.
A képen látható nyenyere hivatalos neve: tekerőlant (ismert még: szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant neveken). Ez a vonós hangszerek működési elvét követi, ám húrjait begyantázott fakorong forgatásával hozza rezgésbe a zenész, miközben a másik kezével billentyűket nyom a húrokra. Már Vivaldi és Mozart is komponáltak erre a hangszerre, melynek hossza általában 75 cm, szélessége 35 cm, magassága 21 cm.
Hallgassuk is meg ezt a hangszert:
Patonai Bátor: Monostori zöld erdőben – tápai dallam tekerőn:
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit nemzeti szociálpolitikai intézet és az EMMI támogatja.
vak Archives - Oldal 92 a 356-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Narráció 2
A „Vizuális kultúra mindenkié”
Ifj. Pieter Brueghel műhelye: Vak nyenyerés a falu utcáján, 1600-1610
Apja, a híres festő Pieter Bruegel (idősebb Pieter Bruegel néven ismerjük, vagy Paraszt Bruegel) maga is egy festő tanítványa volt (Pieter Coecke van Aelst), akinek Mayke nevű lányát vette feleségül. A házasságból két fia született, nem sokkal halála előtt, ők: ifjabb Pieter Brueghel és id. Jan Brueghel, a két festő. Apjuk még életében elhagyta nevéből a H betűt, ezért őt, az idősebbet, Pieter Bruegelként ismerjük, a fiait viszont H-val írjuk, tehát Pieter és Jan Brueghelnek. A nevük kiejtésének tekintetében megoszlanak a vélemények: vannak, akik Bröhelnek, mások Brajgelnek ejtik.
Ifjabb Pieter BrueghelBrüsszelben született 1564-ben. Antwerpenben indult a karrierje egy tájképfestő mellett, majd 1585-ben a Szent Lukács céh tagja lett. Előszeretettel ábrázolt manókat, tűzeseteket és groteszk figurákat, kedvenc témái a téli tájak, a parasztbúcsúk, az újtestamentumi és pokolbéli jelenetek voltak, innen a neve is: Pokol Brueghel. Annak ellenére, hogy apját 5 évesen elvesztette, életét nagyban meghatározta annak öröksége, hiszen leginkább apja műveinek másolójaként ismerjük.
Ebben a különleges közegben való felnőtté válás alakította ki Brueghel technikáját és stílusát, melyet apjától sajátjaként vett át. Mesterien másolta őt, bár igény esetén ördögi ügyességgel módosította a kompozíciót, hogy azok jobban megfeleljenek az elvárásoknak. Ez hol annyit jelentett csak, hogy a megjelenő időjárási viszonyokat alakította, hol a figurákat rendezte át. Korának kedvelt és elismert művésze volt: Anthony van Dyck festette meg az arcképét, Peter Paul Rubens magángyűjteményében pedig megtalálható volt egyik festménye.
Antwerpenben hunyt el 1638-ban. Hét gyermeke volt, ebből az egyik fiú maga is szintén festő lett.
A Németalföld részben Habsburg fennhatóság alá került a 16. század végén. Ekkor terjedtek el a zsánerképek, a mindennapi életet hétköznapi szereplőkkel ábrázoló festmények. Ebben az időszakban az egyházi megrendelések elmaradtak, mivel a református egyház tiltotta a képek vallásos tiszteletét, így a korabeli megbízók magánszemélyek vagy testületek voltak. A középosztálybeli vásárlók kis méretű képeket kívántak, mivel lakásaik is szerényebb méretűek voltak. A mitologikus ábrázolások helyett a hétköznapi valóságot, a könnyen érthető témákat kedvelték: a flandriai falvak hétköznapi pillanatait, az egyszerű emberek egyszerű örömeit és bánatait, hagyományőrző népi szokásait.
(2. kép)
A kép mérete: 43 x 61 cm.
Fekvő kép, tehát szélesebb, mint amilyen magas. Egy kis faluban járunk, házak között. Két oldalt két nagyobb épület, mivel ezek közel vannak hozzánk, a távolban több másik.
A házak egyszerűek, lakóik is egyszerű emberek. A bal oldali házból csak egy kis darabot látunk, amin van egy ajtó, felette kis előtető, hogy az esőtől védje azt, valamint egy ablak. A ház homlokzatán a festék málladozó, csupa repedés, a vakolat több helyen lehullott. Az ajtónyíláson egy nőalak hajol ki, aki a ház előtti kispadon ülő férfival és egy arra járó nővel beszélget. A beszélgetés idejére megálló nőalak karján fonott kosár, fején szalmakalap.
A jobb oldalon szintén egy ház felét láthatjuk, ebből egy kicsit többet, mint a másikból. Itt már több ablak szabdalja a homlokzatot, mindegyiken kitekint valaki. A kisebbik ablakon egy gyereklány nézi a felnőtteket, akik a másik ablakon bámulnak kifelé az utcára. Elől egy idős férfialak, hosszú, ősz szakálla van, fején fekete fejfedő, mögötte egy nő tekint előre kicsit riadt arccal.
A házuk előtt parasztok disznót ölnek le éppen. A disznó nyakához kést szorít az egyikük, a vágás nyomán kiserkenő vért egy serpenyőbe gyűjti egy asszony, közben elégedetten mosolyog.
A disznóvágó jelenet szereplői előtt a többi kellék látható: egy fából készült teknő, benne további szerszámok.
A kép hátterében házak: kisebbek, nagyobbak. Emberek tesznek-vesznek, nyugodt, délutáni hangulat. Az út mentén pár fa látható, az út a kép hátterében kanyarog a horizont felé.
A kép fókuszában és előterében egy különös jelenet, melyet a kép címe is elárul: egy vak zenész érkezik a faluba. Sokadalmat látunk, izgatott népek csoportosulnak, akikből kiválik a főszereplő, a vak nyenyerés. Alakja nagyobb, mint a többieké, mintha egy kupac kisgyerek közé keveredett volna egy felnőtt. Fekete, széles karimájú kalap van a fején, fekete köpeny a vállán. Szemét egy szemkötő takarja, innen egyértelmű, hogy világtalan, valamint egy tarka kutya van az övéhez kötve egy madzaggal. A fehér-barna-fekete foltos kutya nyugodtan bandukol előtte, segítő kutya lévén rá sem bagózik a tömegre és a többi falusi kutyára. A zenész erőteljes alakján vöröses nadrág van, egyik térdén lyukas. Barna magas szárú csizma van a lábain. Övére mindenféle egyéb hangszer és szerszám van felfűzve, bal hónalja alatt szorítja magához a tekerőlantot, jobb kezével tekeri is azt. Haja rőt, kócos. Szája nyitva, talán énekel, talán az emberekhez beszél, talán a kutyáját szólítja meg éppen.
A körülötte tolongó népeket nézve szinte hallhatjuk, ahogyan hangoskodnak, ahogyan egymásnak kiabálnak, ahogyan rácsodálkoznak a zenére és a zenészre, túlkiabálva azt. Közel húsz kis alak tolong a zenész körül, a lányokon szoknya és kötény, fejükön fejkötő, a fiúkon kalapok, némelyikbe egy toll is van tűzve. A fiúk ruházata csizma, majd egy nadrág, felül buggyos ujjú ing, rajta mellény, vagy derékig érő kabátka, valamint minden figura fején van valamilyen fejfedő.
A sok kis alak mérete arra enged következtetni, hogy ők a gyerekek, mivel a házak előtti embereknek, vagy a nyenyerés termetének pont a derekáig érnek. Izgatottak, valószínűleg ritkán érkezik a faluba idegen, pláne zenész. Ritka csemege a zene, noha a felnőttek nem különösebben izgatják magukat, ők jobban el vannak foglalva a saját dolgaikkal: a tereferével, vagy a disznóvágással. A gyerekek mind a zeneszerszámot akarják látni, valamint a világtalan zenész arcába akarnak nézni.
Az öltözetek (és a fák koronái alapján) azt tippelhetjük, hogy kora ősz van, amikor már hűvösödik az este, de még nem csíp. A fákon a levelek barnák, de a földön még nincs belőlük. A kép meleg színekkel van megfestve, barátságos és a maga módján kifejezetten szórakoztató. Ez utóbbi sok esetben jellemző a zsánerképekre, ezekre a hétköznapi jeleneteket ábrázoló festményekre.
A képen látható nyenyere hivatalos neve: tekerőlant (ismert még: szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant neveken). Ez a vonós hangszerek működési elvét követi, ám húrjait begyantázott fakorong forgatásával hozza rezgésbe a zenész, miközben a másik kezével billentyűket nyom a húrokra. Már Vivaldi és Mozart is komponáltak erre a hangszerre, melynek hossza általában 75 cm, szélessége 35 cm, magassága 21 cm.
Hallgassuk is meg ezt a hangszert:
Patonai Bátor: Monostori zöld erdőben – tápai dallam tekerőn:
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit nemzeti szociálpolitikai intézet és az EMMI támogatja.
Biztonságos közlekedés vakok és gyengénlátók számára Budapesten: jó ötlet!
Egyesületünk javaslatot tett az otlet.budapest.hu oldalon arra, hogy mit valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetés összegének keretéből.
A VGYKE ötlete, hogy Budapest akadálymentes és biztonságos legyen vak és gyengénlátó emberek számára is, hogy ők is könnyen eljuthassanak fontos csomópontokhoz, intézményekhez vokális és taktilis jelzések segítségével.
Online klubnapot tartottunk az Óbudai látássérültekkel
Január 21-én megtartottuk idei első klubnapunkat.
A járvány miatt úgy döntöttünk, hogy nem találkozunk személyesen.
Először a Magyar Kultúra napjára emlékeztünk. Utána elhangzott Radnóti Miklós egyik szép verse.
Mivel év elején tervezgetni szoktunk, így történt ez most is.
Elmondtuk, hogy idén milyen programok keretében szeretnénk együtt lenni. Érdekes előadásokat, tartalmas szabadtéri programokat tervezgettünk. Ötletünk akadt bőven, mert tavaly sokfelé nem jutottunk el.
Reméljük, hogy a következő alkalommal már a korábban megszokott formában, személyesen köszönthetjük egymást.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Szemléletformáló előadás a XVI. kerületben
2022. 01. 19.
A XVI. kerületi Derűs Alkony Idősek Napközi Otthonában jártunk szemléletformáló előadást tartani. A bemutatóra kollégánk, Tanai Csaba két kutyája is velünk tartott, Bonca, a vakvezető kutyája és Olivér, a kis uszkár, aki kedvességével, játékosságával sok mosolyt csalt az idősek arcára.
A kutyás előadás mellett speciális segédeszközöket is bemutattunk az időseknek úgy, mint például a beszélő vérnyomásmérő, a beszélő konyhai mérleg és a folyadékszintmérő.
Nagy szeretettel fogadtak minket, és visszavárják még a csapatot.
Kollárszky Boglárka
Narráció 1
A “Vizuális kultúra mindenkié”
Sassetta (Stefano di Giovanni): Aquinoi Szent Tamás imája, 1423–1425 k.
(A képek forrása: Szépművészeti Múzeum,
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/aquinoi-szent-tamas-imaja/)
(1. kép)
A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárában található ez a festmény, amely az imájába merült Aquinói Szent Tamást ábrázolja. Alkotója a Sassetta néven ismert Stefano di Giovanni, aki a 15. századi Siena egyik mestere. Születésének pontos dátuma és helye bizonytalan.
Kisméretű kép (24 × 39,4 × 2,5 cm), nagyjából egy írógéppapír méretű. Falemezre készült, temperával, helyenként aranyozva. Egy épület belsejében vagyunk, egyházi térben, egy kolostorban, erre utalnak az oszlopok, a boltívek, a díszítés és a padsorok. A kép jobb oldalán belátunk a könyvtárterembe, ahol a világos színű fából készült olvasópultok vannak, rajtuk színes, hol nyitott, hol csukott kódexek. Az olvasóterem túlsó végében sötét ablakok. A tér boltíves.
A kép középső harmadában egy ajtónyíláson keresztül kilátunk a kolostor kertjébe, ahol egy fehér kőből készült kút áll magányosan. Ha a tekintetünk visszatér a kolostor belsejébe, akkor egy szerzetest találunk az oltár előtt. A szerzetesen fekete köpeny van, mely eltakarja a testét, ezért nem látjuk azt sem, hogy áll-e vagy térdepel. Imára kulcsolt kezei látszanak csak, valamint a feje, mellyel az oltár felé fordul, arra néz fel. Oldalról látjuk, feje körül arany színnel megfestett glória, azaz egy korong alakú dicsfény. Arca fiatal, nincs rajta semmilyen arcszőrzet, feje búbján tonzúra (mely a szerzetesek fején kiborotvált kör alakú felület, ami az istennek szentelt élet jele).
A kép bal oldalán látjuk azt az oltárt, amit a szerzetes néz, amihez imáját intézi. Az oltár 5 képből áll, közepén egy Madonna-ábrázolás: kék ruhában ül Mária, kezében a Gyermek, tehát Jézus. Felette, sárgás, vöröses izzó gomolygás, mely a mennyei jelenést jelenti: szentek gyülekezete körében Krisztus testesül így meg, aki egy galambot (a Szentlélek galambját) Tamás felé repteti. Ez a galamb pici, fehér és mivel egy ajtó előtt repül éppen, ami szintén világos, ezért nagyon nehezen vehető észre. Tamást gyakran ábrázolják vállán ülő galambbal, ami a szellemét megtermékenyítő mennyei inspirációra utal; mint ebben az esetben a homloka felé szálló Szentlélek-galamb.
Sassetta 1423 – 1425 tempera, gold, panel 24 x 39,2 x 2,5 cm
(2. kép)
Az oltár alsó részét egy terítő borítja, mely elölről vöröses színű, felül és két oldalán fehér, rajta díszes kék és piros kereszt alak. Az oltár mögött csukott ajtó.
A kolostor belső tere zöldes színű, világoszöldek a falak, az oszlopok, a plafon. A járófelület sima, barnás színű.
A kép méreteinek ellentmond annak aprólékos kidolgozása, lenyűgöző részletei. Az udvaron lévő kút a tisztaság forrását jelenti, a megtisztulás szimbóluma. A kódexek, vagyis kézzel írott középkori könyvek Aquinói Szent Tamás ikonográfiájához tartoznak. Maga a festmény egyike az első alkotásoknak, amelyeken megjelenik a kolostori kert, valamint a külső és belső terek ábrázolása is.
A kép főszereplője, Aquinói Szent Tamás latin nyelven író középkori olasz filozófus, teológus és Domonkos-rendi szerzetes volt. A római katolikus egyház legnevezetesebb hittudósai, az úgynevezett egyháztanítók között tartja számon. Szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett és imádkozott. Egy legenda szerint egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: ,,Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?” Tamás ezt felelte: ,,Egyedül csak téged, Uram. Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.”
Az Aquinói Szent Tamás imája egykor egy oltárkép predelláját díszítette. A predella olasz eredetű szó, melynek magyar megfelelője a zsámoly. Az oltár felépítményének nagy tábláit alátámasztó vízszintes talapzat előoldala, melyet festményekkel vagy domborművekkel díszítettek. A festők itt hagyományosan az oltáron ábrázolt szentek élettörténetéből vett jeleneteket elevenítettek meg, vagy más elbeszéléseket, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak az oltár tematikájához, avagy magyarázták azt.
Sassetta budapesti képe ahhoz az Oltáriszentségnek szentelt oltárhoz tartozott, amelyet a sienai gyapjúkereskedők céhe rendelt meg a fiatal festőtől, akinek ez volt az első jelentős önálló munkája. Az oltármű kifejezetten az Oltáriszentség, vagyis Krisztus ostya formájában megjelenő testének tiszteletére rendelt ünnep, az úrnapja (a pünkösdöt követő második hét csütörtökje) szertartásához kapcsolódott.
A sienai gyapjúkereskedő céh, az Arte della Lana 1423-ban rendelte meg az oltárt. Sassetta 1425 júniusára készült el a művel. A szabadtéri misék hagyománya egészen a 16. század elejéig fennmaradt, amikor azután az oltár a San Pellegrino-templomban, a céh újonnan épült ottani kápolnájában nyert állandó elhelyezést. A kápolnát végül 1816-ban lebontották, Sassetta oltárképe pedig – részekre szétbontva – a műkereskedelembe került. Egy része sajnos mára már elveszett, de megőrződött a predella majd minden képe. Ezek egyike a Szépművészeti Múzeum festménye, a többit Angliában,Ausztráliában és Olaszországban találjuk, ezek címei: Aquinói Szent Tamás látomása,Az Oltáriszentség csodája,Az eretnek tűzhalála,a Remete Szent Antalt ütlegelik az ördögök és Az utolsó vacsora.
Ipolyi Arnoldnak, a 19. századi tudós főpapnak köszönhetően láthatjuk ma ezt a képet, aki különleges szeretettel gyűjtötte a régi sienai festők alkotásait, melyekkel azután a Szépművészeti Múzeum és az esztergomi Keresztény Múzeum képtárait gazdagította.
2009-ben egy kis kamarakiállításon Jovánovics György egyik domborműve mellé (Relief 08.01.17 ) került. Jovánovics maga kérte, hogy a két alkotás párbeszédbe kerüljön egymással, hiszen a szobrász csaknem 50 éve jár vissza ehhez a festményhez, mintegy beszélgetni. Egy ismert történet szerint Jovánovics egyszer nyolc órán keresztül állt Bécsben egy Vermeer-kép előtt – a múzeumi dolgozók és őrök legnagyobb ijedségére. Noha a két mű nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, azonban fontos megjegyezni, hogy az alkotóik között elterülő 500 év ellenére is mindkettőjük munkásságában fontos a tér és annak formabontó, rendhagyó ábrázolása.
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Tárlatvezetés a Rendőrmúzeumban
A kép forrása: rendormuzeum.hu
Kedves Tagok és Kísérők!
Ahogyan azt a januári klubnapon említettem, sok szeretettel várlak benneteket külsős programunkon!
Helyszín: Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.)
Időpont: 2022. február 12-én 11.00 órakor.
Találkozunk: A 24-es villamos megállójában/ Keletinél/
A múzeumlátogatás alkalmával mind a rendőrség-történeti, mind a kriminalisztikai állandó kiállításukat bemutatják a csoport részére. A kiállított anyag jelentős része vitrinek mögött található, azonban muzeológus munkatársak össze állítottak egy olyan válogatást, amelyet kézbe is vehetünk, így egy kicsit jobban kötődve a tárlatvezetők előadásához (pl. rabosító fényképezőgép, konstábler bot másolata, Zrínyi sisak másolata, tányérsapka, bilincs, helyszíneléseknél használt eszközök stb.). Az időszaki kiállításuk a Budapesti Rendőrfőkapitányság 140 éves történetét mutatja be szöveges tablók és fotók segítségével. Azon még dolgoznak, hogy a tárlatvezetők előadását ebben a részben hogyan tegyük interaktívabbá, valamilyen megoldást azonban itt is kitalálnak. Az idősebb, nehezebben mozgó tagok részére a kiállításon székeket helyeznek el, így nem kell állva hallgatniuk az előadást.
Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező
06304989094
VGYKE a Zuglói Lapokban
A kép forrása: https://www.kiplinger.com/
A Zuglói Lapok januári számának egyik cikke a december 3-án aláírt stratégiai megállapodásról tudósít:
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása érdekében stratégiai megállapodást kötött a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesülete (VGYKE), a Nem Adom Fel Alapítvány és az euJobs HR-Group.Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke lapunknak elmondta, Magyarországon a fogyatékos emberek gazdasági inaktivitása európai szinten is magasnak számít. Ez az arány akkor csökken, ha a védett szektoron kívül a nyílt munkaerőpiac is megnyílik előttünk. Senkinek sem jó, ha támogatásból, rokkantsági ellátásból él. – A társadalom egy részének nincs tapasztalata e téren, mert nincsenek egy közegben. Pedig mi ugyanúgy tudunk teljesíteni, mint egy egészséges ember. Az a cél, hogy elfogadóbbak legyenek egymással az emberek – magyarázta a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője, az ötéves kora óta mozgássérült Papp Szabolcs. A 360 céggel kapcsolatban álló euJobs HR-Group vezetői szerint munkáltatóként lehetőséget adhatnak a megváltozott munkaképességűeknek, hogy megmutassák képességeiket. – A stratégiai megállapodásban konkrét együttműködési és szolgáltatási megállapodásaink lesznek – mondta Pataki Zoltán alapító, társtulajdonos. Az akadálymentesítéshez szükség van némi anyagi ráfordításra, de gyakran még arra sem. Egy látássérült számára ingyenesen letölthetők különböző felolvasó szoftverek.
Potos Rita
FEBRUÁRI PROGRAM: SZÍNHÁZI ELŐADÁS AUDIONARRÁCIÓVAL
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.
Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse című vígjáték 2 részben a Pesti Művész Színház szórakoztató tolmácsolásában, az AKKU Egyesület akadálymentesítésével.
Történik Nápolyban.Leonida Papagatto, szélhámos, főállású „vendég”. Ünnepségekre, lakodalmakra jár vacsorázni, s ahol jobbnál jobb falatokkal még a zsebeit is tele tömi. Még ez sem elég, Szeretetligát alapít, ami miatt egyre több mulatságos helyzetbe keveredik. A legkínosabb, amikor egy milliomosnő megkéri, rejtse el otthonában a gyilkossággal vádolt fiát…
Szereplők és alkotók:
Leonida Papagatto, családfő: Egyházi Géza
Valeria, Leonida párja: Fogarassy Bernadett
Matilda, Leonida testvére: Borbáth Ottília
Fiorella, Leonida lánya: Fritz Éva
Velluto, nyugállományú tolvaj: Bodrogi Attila
Nagypapa, rokkant öreg: Várkonyi András
Antonio, szomszéd: Csengeri Attila
Helena Vietoris, nagyvilági hölgy: Sáfár Anikó
Nicola Vietoris, Helena fia: Kelemen Ákos
Alfonso Chioccia báró, nagyvilági úr: Benedek Gyula
Alexis, inas: Bodrogi Attila
Fordította: Mészöly Dezső
Díszlet: Halász G. Péter
Jelmez: Reidinger Mária
Rendező: Márton András
Helyszín: Rózsa Művelődési Ház (1181 Budapest, Városház u. 1.)
Időpont: 2022. február 6. vasárnap 15:00 óra
Találkozás: 14:15-kor a színház épülete előtt
Jegyek korlátozott számban kaphatóak. Jegyár: látássérültek, diákok és nyugdíjasok számára 2000 Ft, felnőttek számára 2700 Ft/fő.
Részvételi szándékodat kérlek, jelezd mihamarabb a lenti elérhetőségek valamelyikén!
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők
Rákosmente lámpásai januári külsős programként sétát szerveztek a rákosmenti Népkertbe, amelyre január 24-én, délután került sor.
A program az Országzászlótól indult, érintették a játszóteret, a gördeszka pályát és bekukucskáltak a nemsokára átadásra kerülő Riz Levente Rendezvényközpont épületébe is, amely a kerület fontos programhelyszíne lesz a jövőben. A kellemes napsütésben jót levegőztek, beszélgettek, és a séta végeztével mindenki hazavihetett egy kis finomságot, amely a közeli Végvári cukrászdában készült.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civil szervezők
Betekintés a Vakrepülés Színtársulat munkájába
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagyon sok szeretettel meghívunk mindenkit a XIII. kerület februári külsős programjára.
A Vakrepülés Színtársulat előadásában tekinthetjük meg „A varázskert örökösei” című előadás nyilvános főpróbáját.
Az előadás egy illatos, hangzatos egy részes mesejáték, melyet Békefi Róbert írt.
Időpont: 2022. február 4. 17:00 óra
Helyszín: Kultúrtanya Közösségi tér
1134. Budapest, Csángó utca 9.
Találkozunk a kék színű bejárati ajtó előtt, a helyszínen 16.40-kor.
Kérünk mindenkit, hogy legyetek pontosak, mert a fenti időpont után már nem lesz lehetőség bejutni az előadásra!
2021 novemberében szemléletformáló hétre került sor a Zuglói Liszt Ferenc Általános Iskolában. Az egyik napon a Szent László Gimnázium médiás diákjai egy rövid összeállítást készítettek.
