Harmadik Főzőcske

Ebben az évben is folytatódott a Főzőcske nevet viselő programsorozatunk. Most a Hermina úton találkoztunk és közkívánatra a főzési tapasztalatcsere egy nagyon egyszerű ételre, a tejbegrízre módosult.

A képen a Főzőcske résztvevőinek egy része látható

Ahogy korábban is elmondtuk, a Főzőcske egy tapasztalatcsere, melyben az kap elsőbbséget, hogy az egyes folyamatokat milyen módon lehet megoldani látás nélkül vagy rossz látással. Praktikákat osztunk meg egymással és eszközöket mutatunk meg, melyekkel feladatokat oldunk meg.

A tejbegríz bár egyszerű étel, az elkészítésének számos olyan pontja van, melyből érdekes és nagyon eltérő módszereket tanulhattunk egymástól. Például azt, hogy miként ellenőrizzük a tej forrását vagy honnan tudjuk mennyi az elegendő dara?

A tejbegrízkészítés kavargatós pillanata látható a képen, Bogi grízt kavar

Reméljük, hogy a soron következő Főzőcske is hasonló érdeklődés mellett fog lezajlani és ismét egy érdekes és izgalmas délutánt tölthetünk együtt!

Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Klubnap Angyalföldön

Következő programunk a havi klub, melynek időpontja 2018. január 29. hétfő 15.00-17.00 óra között!

Helyszíne: 1133. Budapest, Tüzér utca 56-58. (Prevenciós Központ)

Vendégeink lesznek a Szemléletmód Rehabilitációs Központ munkatársai, akik tájékoztatnak bennünket a náluk igénybe vehető szolgáltatásokról pl. funkcionális látásvizsgálat, látássérült specifikus technikák elsajátítása otthonunkban saját környezetünkben.

A képen a központ logója látható

Jelentkezéseiteket 2018. január 24-én (szerda) 16.00 óráig várjuk!

Amennyiben módodban áll és szeretnél kedveskedni a többieknek, szívesen fogadjuk felajánlásodat nasi formájában!

Ha a programokkal kapcsolatban bármi kérdésed felmerül, jelezd bátran elérhetőségeinken!
Telefonon: 0670/ 387-52-66
Emailben: lampas.bp13@gmail.com

Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Főzzünk együtt!

A közös főzőcske, amely már bevált két ízben is, megszervezésre kerül a harmadik alkalommal is.

A képen egy szép tányérba szedett krumplistészta látható

A kép forrása: streetkitchen.hu

Egy klasszikust készítünk elsőnek: krumplis tésztát. Ha nem tudsz, vagy nem szeretsz főzni akkor se habozz, mert egymástól sok jó tippet tanulhatunk el ez idő alatt, vagy a jó hangulatért, amelyről közösen gondoskodunk gyere el! A hozzávalókat Andi fogja beszerezni, az árát pedig elosztjuk annyi felé, ahányan részt veszünk a programon.

A program helyszíne: 1146. Budapest, Hermina út 57.

Időpontja: 2018. január 26. péntek 14.00-17.00 óra között!

Jelentkezéseiteket 2018. január 24-én (szerda) 16.00 óráig várjuk elérhetőségeink valamelyikén! A jelentkezési határidő betartása nagyon fontos a bevásárlás miatt !
Telefonon: 0670/ 387-52-66
Emailben: lampas.bp13@gmail.com

Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A karácsony és az audionarráció a VII. kerület kihelyezett klubján

Decemberben a  Civilek Házában gyülekezett népes kis csapatunk évzáró klubprogramunkra. A program elején rövid bemutatkozást tartottunk, mivel sok új tag érkezett körünkbe. Ezután S.Tóth Erika és Koltai Judit tartották meg előadásukat az audionarrációról.

Erika elmondta, hogyan is épül fel az audionarráció, hogy van egy előnarráció, mely a szereplők karaktereinek leírását és a színdarab történelmi hátterét, írójának vázlatszerű élettörténetét tartalmazza. Ebből hallgathattunk meg egy általa készítettet. Ezután következik a kulisszabejárás és a követő narráció. Koltai Judit is megosztotta élményeit, ugyanis ő kipróbálta az audionarrációt látóként. Érdekes volt hallani látássérültként azt, hogy még látók számára is ad pozitívumokat az, ha narrálva néznek egy színdarabot, filmet.

S. Tóth Erika beszél a tagokhoz

Ezután átadtuk kis karácsonyi meglepetésünket tagjainknak, majd a decemberi ünnepkörről beszélgettünk. Megtudhattuk a Mikulásról, hogy a XIV. század eleje óta járja a gyermekek otthonait és osztogat ajándékokat. A két világháború közötti legenda szerint a Mennyben élt és manók kísérték a Földön útját, de most már szánon érkezik, Lapföldön él és krampuszok meg rénszarvasok kísérik.

Koltai Juli beszél a tagoknak a színházi projektjéről, melyben a VGYKE-vel közösen valósították meg az audionarrációt

Ezután mindenki elmesélte náluk hogyan is ünnepelnek karácsonykor. Van, ahol nyári saját horgászatból származó halat készítenek, mások megveszik a kifilézett halat, de a halászlé majdnem minden családban jelen van karácsonykor. Ekkor a szűk család ünnepel többnyire a tagjainknál is, majd 25-én kezdődik a vendégjárás. Nem minden háztartásban készül mézeskalács, viszont mákos-diós-gesztenyés bejgli mindenhol fellelhető. A Szilvesztert a jelenlévők már inkább pihenéssel töltik, éjfélkor koccintanak és otthon szórakoznak a családdal.

Ezután süteménnyel, pogácsával és teával fejeltük meg a délután hangulatát. Kellemes, az ünnepre hangolódó délutánt töltöttünk együtt, reméljük jövőre is hasonlóan jó hangulatban tölthetjük klubjainkat!

Jánosi VeronikaTóth Andrea
közösségi civilszervezők

Köszönjük Erzsébetváros Önkormányzatának a támogatást, mely lehetővé tette ezen program megvalósítását!

A fokhagyma és a pogácsa is építhet közösséget?

Még az év közepén fogalmazódott meg bennünk a közös Főzőcske ötlete, melyre immáron második alkalommal került sor, ugyanis akkora lett iránta az érdeklődés, hogy nem is volt kérdéses lesz-e következő.

asztal körül ülve eszünk

Ezúttal fokhagymakrémlevest készítettünk. A fokhagymakrémleves ebben a hideg időben nagyon felmelegíti szervezetünket, a pogácsa pedig jó csemege utána és közben is. Mindenki abban vette ki részét, amit vagy meg szeretett volna tanulni, vagy amiben úgy érezte, hogy jó.

Volt, aki fokhagymát pucolt, más lereszelte azt, megint más ízesítette és kevergette a levest, akadt olyan is aki örömmel reszelt sajtot, a jó hangulatról pedig közösen gondoskodtunk. A finom étel elkészülte után jóízűen el is fogyasztottuk azt. A végén természetesen a mosogatást is közösen végeztük el.

evés utáni vidám beszélgetés

Ismét megerősítést nyert, hogy közösen főzni, majd közösen enni jó dolog és ezért valószínűleg lesz még harmadik főzőcskénk is, melyre minden érdeklődő és főzni szeretőt vagy főzni tanulót sok szeretettel várunk!

A receptje nagyon egyszerű! A fokhagymát megpucoljuk és lereszeljük. A fokhagyma egy kisebb részét az edény aljára helyezve tetszőlegesen fűszerezzük és megpirítjuk, ez lesz a krémleves alapja. Ezt követően lisztet vagy keményítőt adunk hozzá és a többi lereszelt fokhagymát is az edénybe helyezve kis vízzel felöntjük. Ezt pürésítjük (például botmixerrel), majd bő negyed órát főzzük. Utána öntünk hozzá tejszínt, majd lassú tűzön hagyjuk körülbelül 5 percig felforrni. Pár percet lefedve állni hagyjuk, közben a tányérokba levesgyöngyöt helyezünk, sajtot reszelünk rájuk és a még forró krémlevest rászedjük. A levesgyöngy megszívja magát és 2-3 percen belül már fogyasztható is. Gyorsan elkészíthető és a hagymaszeretőknek nagyon fognak neki örülni!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Ismét József Attila estre invitálja Önöket a Holdvilág Kamaraszínház

Ezt az előadást ugyan nem kiéri audionarráció (a helyi tolmácsrendszer meghibásodása miatt), de ha a látássérült érdeklődők meghallgatják az alábbi előnarrációt, melyet az áprilisi előadáshoz készítettem, akkor sokat megismerhetnek a darab hangulatából és kísérőnarráció nélkül is csodálatos színházi élményben lehet részük!

Időpont: 2017. december 10., 20:00
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (1131 Budapest, József Attila tér 4.)
Megközelíthető: 105-ös busz, József Attila téri megálló

Jegyinformáció és jegyrendelés:
Telefonon: 405-8759, 401-0070
E-mailen: szinhaz@holdvilag.hu, koltaijuditholdvilag@gmail.com
A jegyek a helyszínen is megvásárolhatók, az előadás előtt.

Az előnarráció az alábbi linken hallgatható meg. FONTOS! Mivel ez egy régebbi felvétel, még az áprilisi előadás-időpont szerepel benne, ettől eltekintve, az ismertető minden egyéb részlete érvényes a mostani előadásra is!

Mindenkit szeretettel vár a Holdvilág Kamaraszínház csapata!

Közös klubnap decemberben

A képen egy karácsonyfacsengő látható

Kép forrása: www.hotelvisegrad.hu

Sok szeretettel várunk benneteket a VII. és a XIII. kerület közös klubnapjára, a Lehel térre, a Civilek Házába, ahol először tartunk klubnapot.

A cím: 1132 Budapest, Váci út 50. – a Lehel tér metróállomásnál, a piac épületével szemben.

Időpont: 2017. december 4. (hétfő) 16. és 18. óra között.

Témánk: decemberi ünnepek új megközelítésben.

Jelentkezéseiteket 2017. december 1-én (péntek) 16. óráig várjuk Jánosi Veronikánál a 0670 /387-52-66-os számon, vagy a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen.

Jánosi Vera és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Klubnap Angyalföldön

A közeli programunk a havi klub lesz ami 2017.11.27. (hétfő) délelőtt 10-12.00-ig lesz a Prevenciós Központban.
Cím: 1133. Bp. Tüzér u. 56-58.
Témánk: S. Tóth Erika lesz a vendégünk aki az audionarrációról tart majd nekünk egy izgalmas előadást.
Jelentkezni: 2017.11.24.(péntek) 16:00-ig a már jól ismert elérhetőségeinken lehet.
Amennyiben szeretnél valami kis finomsággal hozzájárulni a programhoz, várjuk sok szeretettel.

.

a képen egy váza sárga falevelekkel

a kép forrása: femina.hu

Jánosi Vera és Molnárné Tóth Andrea
Elérhetőségeink: 0630/498-91-27
e-mail: lampas.bp.13@gmail.com

Színészmúzeumban jártunk az angyalföldi tagokkal

Október végén a Színészmúzeumban jártunk XIII. kerületi tagjainkkal. A program terve még év elején fogalmazódott meg bennünk, amikor is rájöttünk, hogy a színészet történetét még nem ismerjük igazán.

A képen a régi Nemzeti Színház tapintható maketje látható

Tárlatvezetőnk egy kedves fiatal hölgy volt, aki maximálisan mindent megmutatott, amit csak lehetett tapintani és sokat mesélt a XX. század elejének színészi világáról.

Bajor Gizi házában került kialakításra a múzeum, amely egy nagy villa, melynek felső része ad otthont az állandó kiállításnak. A múzeum szobáin haladva, végig tudtuk követni egy színdarab születését. Az első teremben Huszka Jenő korabeli híres zeneszerző bútorait, munkáit találhatjuk meg ezáltal megismerve a zenés színház fontosságát a korban. A következő helyszín a próbaterem, ahol olvasó próba szövegeit egy üveg asztalon és a színpadot találhatjuk, ahol a próbák zajlanak. A termet színesíti még Fedák Sári fényképe is.

Az utolsó helyszínen a régi Astóriánál épült első Nemzeti Színház tapintható makettjét tapogathattuk meg, nagyon szépen kidolgozott, érzékletes volt. Ez a színház az 1800-as évek végén épült, majd a I. világháború alatt lerombolták, később a Blaha Lujza téren épült egy újabb Nemzeti Színház, melyből a pártállami időszak alatt kellett elköltöznie az akkori társulatnak, melynek tagja volt például Gobbi Hilda is.

A képen Bogival balett lépéseket veszünk

 

Az utolsó teremben ismerkedhettünk meg továbbá a táncos színházzal, ki is lehetett próbálni a különféle lépéseket, valamint meg lehetett fogni a balettcipőket, valamint a királyi páholy székeit is megnézhettük.

Érdekes, nem mindennapi élményekben volt részünk a múzeum meglátogatásával, melytől sokkal, de sokkal többet kaptunk, mint amennyit reméltünk.

 

Tóth Andrea és Jánosi Veronika
közösségi civilszervezők

Olcsóbb konditerem Angyalföldön

A képen az alábbi falfelirat látható: tiszteljük egymás erőfeszítéseit

A Fény Alapítvány megállapodást kötött a Suhanj Alapítvánnyal, hogy a Budapest, XIII. kerület Tátra utca 6 sz. címen lévő fogyatékkal élő emberek számára is létesített konditermükben minden látássérült 600ft /alkalmankénti áron veheti igénybe a szolgáltatást, 900ft helyett. Minden alkalomból 300Ft-ot a Fény Alapítvány térít!

A konditeremben speciálisan látássérülteknek is tartanak órákat, ahol az óraadó hölgy maga is látássérült.

Várják szeretettel az Alapítvány munkatársai jelentkezéseiket!

Kiegészítés: a kedvezményes belépéshez MÁK-kártya vagy tagsági könyv szükséges vagy bármilyen más, látássérültséget igazoló igazolvány. Ezek egyikének a bemutatása mellett hivatkozni kell a Fény Alapítványra és így lehet 600 forintért jegyet vásárolni.

Meghívás Angyalföldre

Az októberi klubnapunk október 30-án, hétfőn lesz, 10 és 12 óra között a Prevenciós Központban (1133. Budapest, Tüzér utca 56-58.)

Témánk: játék a látás hónapja és az ősz jegyében.

Jelentkezéseiteket a lampas.bp13@gmail.com emailen várjuk!

 

A fényképen a Prevenciós Központ épülete látható, ahol a klubok megrendezésre kerülnek

Főzőcske

Több jelzést kaptunk arra vonatkozóan, hogy lenne igény egy közös főzőcskére. Nem feltétlenül azért, hogy főzni tanuljunk, hanem egyszerűen csak azért, mert közösen főzni és együtt enni jó. E mellett az is a célunk volt, hogy a résztvevők átadhassák egymásnak a tapasztalataikat, új eljárásokat vagy új eszközöket ismerhessenek meg.

A legfiatalabb tagunk sajtot reszel

Az első ilyen alkalommal bolognai spagetti elkészítését határoztuk el. Az egyes részfolyamatok, mint például a sajtreszelés, a hagymák tisztítása és darabolása vagy a tészta kifőzése egyből igazolta is a várakozásainkat, ugyanis nagyon sok praktika került elő. Ezek nagyobb része olyan volt, amelyeket nem csupán akkor lehet alkalmazni, ha az aktuális szakács látássérült, hanem látóként is hasznosak. Megtudtuk például azt, hogy a hagymaszeletelés könnyes pillanatait valaki úgy kerüli el, hogy mind a kést, mind a hagymát vizessé teszi, így a könnyezés elmarad. A lényeg azonban nem az volt, hogy az egyes eljárások helyességét, következetességét megvitassuk, hanem azon, hogy megismerjük egymás trükkjeit.

A képen a ragut mentjük meg a leégéstől

Az ételkészítési trükkökön túl azt is megtudhattuk, hogy ki hol szokott vásárolni, például finom sajtot vagy jobb minőségű hagymát. Azt mindenki elmondta, hogy az alapanyagok minőségével vannak vagy voltak problémái, de ez korábbi klubnapokon is előkerült már, így néhány ember számára ez a korábbi eszmecsere folytatása volt.

Az alkotásunk látható a képen, tálalásra készen egy asztalon

Miután elkészült a paradicsomos ragu, kifőtt a tészta és asztalra került a sajt is, valamint egy üveg bor és néhány üdítő,  megettük azt, amit főztünk. Az érdekesség az volt benne, hogy ez egy konszenzusos bolognai volt, mert amint a töltött káposztának is sok egyéni változata van, úgy a bolognai spagettinek is.

A konszenzusos bolognaink például nem tartalmazott sárgarépát, csak vöröshagyma és fokhagyma került az edénybe. A sertéscombból készült húshoz csak sót, borsot, oregánót és természetesen paradicsomot adtunk, semmilyen más fűszer vagy kiegészítő nem lett felhasználva. A vörösbor még felmerült, de mivel kiskorú is ült az asztalunknál, ezért elvetettük.

Azt viszont pontosan tudtuk, hogy a klasszikus bolognait meghamisítottuk, hiszen nem marhából készítettük, nem használtunk szalonnát, répát, zellert, bort, vajat és más egyebeket sem. Sőt, az eredetihez képest mi sok paradicsomot használtunk, ami miatt egy igazi szakértő már teljesen más nevet adott volna az ételünknek. Ráadásul az eredetinek tekintett ételt széles, vastag tésztával tálalják, hogy a hús jobban tapadjon hozzá, miközben mi a megszokott spagettit használtuk.

A képen az a pillanat látható, amint megízleljük amit főztünk

Már a főzés közben megbeszéltük, hogy érdemes lenne egy újabb alkalommal találkoznunk, ahova mindenki elhozhatja azokat az eszközeit, amelyeket helyben nem tudott bemutatni, csak említésre kerültek. Ezért pár nap múlva újra találkoztunk, ahol sor került erre a különleges eszközbemutatóra.

Az egyik legnépszerűbb téma a hagymák darabolása volt. Már a főzéskor megtudtuk, hogy nem egyféle eszköz jöhet szóba, hanem elég sokféle. A legnépszerűbb a képen is látható daraboló volt, mely sokféle betéttel rendelkezik és így számos zöldség vagy gyümölcs darabolható a segítségével.

A képen a daraboló kipróbálása látható, valaki éppen a darabolóval hagymát darabol

Magához a daraboláshoz annyi előkészület szükséges, hogy a darabolandókat meg kell tisztítani. Ezt követően kell a pengét tartalmazó betétre helyezni, majd kar lenyomásával azonnal az eszköz alsó tárolójába került a vöröshagyma, könnyezéstől mentesen. Burgonyával és almával is kipróbáltuk, az eredmény meglepően gyors darabolás volt.

A képen a darabolás eredménye látható, szépen apróra darabolt hagymák, könnyezés nélkül

Előkerült még szilikonos fokhagymatisztító, számos zöldségpucoló és sok-sok más olyan konyhai eszköz, mely látással vagy anélkül, de segít gyorsan és alaposan elvégezni a részfeladatokat.

Megbeszéltük, hogy máskor is szervezünk még közös főzőcskét. Reméljük egyre többen kapnak majd hozzá kedvet és velünk tartanak!Íme a receptünk!:

Bolognai spagetti receptje
Hozzávalók:
– 1 kg sertés darált hús
– 1 liter paradicsompüré
– 1 fej vöröshagyma
– 500g spagetti tészta
– 300g trappista sajt
– fűszerek ízlés szerint

Elkészítés:
1. A hagymát megpucolva kockára vágva pici olajon megdinszteljük.
2. A darált húst szintén megdinszteljük, közben ízesítjük ételízesítővel, borssal, bazsalikom, oregánóval.
3. Amikor a hús megfőtt sűrített paradicsomlevet öntünk rá, felforraljuk.
4. A tésztát forrásban lévő sós vízbe öntjük és megfőzzük.
5. A ragút a tésztára szedjük és reszelt sajttal tálaljuk.
Jó étvágyat!

Jánosi Veronika, Lenkainé Vajda Viktória, Molnárné Tóth Andrea és Neumann Károly
közösségi civilszervezők