A Titanic nyomában

A népes kis csapatunk először egy beszállókártyát kapott belépőnek, mely a Titanic jegyének a másolata volt. Amint ezt a kártyát átvettük, egy vitrinekkel teli terembe lettünk levezetve, ahol már különféle képek fogadtak bennünket. Ezekről egy telefonhoz hasonlító készüléken keresztül kaphattunk információkat, mely készüléket mindenki megkapott a bejáratnál és a kiállítóhely adott pontján kiírt szám beírása után, egyénileg meghallgathatott.

Az első két kép történelmi áttekintés volt az 1900-as évek elejéről. Ezekről megtudhattuk például, hogy 1905-ben adták le Amerikában az első rádióadást, vagy hogy 1908-ban jött ki a Ford T-modell. Elmondták, hogy a Titanic az Olimpic 3 típusú hajók egyike, társai a Gigantic és az Olympic építése 1909-ben kezdődött és 1911-ben bocsájtották először vízre.

A képen a belépőjegy látható, ami a Titanic eredeti jegyének a másolata

A hajó megrendelője a White Star Line cég volt. Ez volt az első hajó, ahol kezdetleges vezetékes vizet élvezhettek a rajta utazók. A harmadosztályon például két kád volt, az első két osztályon ennél több. 1912. április 10-én indult el a hajó Angliából. Északi irányban mentek az Atlanti óceánon, végcéljuk New York volt. A hajó hét emeletén mindhárom osztálynak megvolt a helye. Mind az első, mind a második és a harmadosztálynak külön konyhája, kabinjai, fürdője és társalgója, sőt még fedélzete is volt. A legalsó szinten a gépház és a kiszolgáló terek helyezkedtek el.

A képen a csoportunk néhány tagja látható, a kiállítás előterében

Az első osztályon híres színészek, gazdag üzletemberek utaztak. A harmadosztályon a dolgozó nép utazott. Nekik a matraccal fedett emeletes ágyas kabin is nagy luxus volt, mert más tengerjáró hajókon szalmazsák volt az ágyon.

A képen a kiállítás azon részlete látható, amit a hangos tárlatvezetéssel tekintettünk meg

Az első osztályon puha ágy, székek, körasztal volt található a kabinban. Az első osztály kialakítását mi is megnézhettük, mert egy sok részének teljesen hű másolatát megépítették a kiállításon.

A képen az látható, amint az első osztűlyú folyosót bemutató részt vizsgáljuk meg

A mérethű másolatok több osztály kabinhóját, folyosóját, étkezőjét és egyéb részeit megmutatták. Látványosan érzékeltették ezzel az egyes osztályok közötti különbséget, valamint azt is, hogy bizonyos szempontból még a harmadosztály is tartalmazott valamiféle kényeztetést.

A képen a Titanoc modellje előtt látható a csoportunk néhány tagja

Ahogyan haladtunk az egyes osztályok terei és tárgyai között, hirtelen áttértünk a személyzet által használt területekre. Megismerhettük a fűtőket, meg másokat is, akik a megmenekülés szempontjából nagyon rossz helyzetben voltak. Ezeket látva jól meg lehet érteni azt, hogy a Titanic miként válhatott a saját pusztulásába nagy sebességgel rohanó társadalomnak a szimbóluma, a különböző apokaliptikus világnézeteket hirdető filozófiákban.

Az egyre sötétebb termek között a legsötétebb az ütközést és a süllyedést bemutató terem volt. A baleset körülményeiről, a süllyedés fázisairól és a megmenekülést nehezítő körülményekről nagyon sok tényt tárt fel a kiállítás.

Végül nagyon sok képet láthattunk a hajó mai elhelyezkedéséről, valamint a kimentett tárgyak utolsó víz alatti pillanataiból.

A hajó 1912. április 15-én süllyedt el, körülbelül 700 túlélőről lehet beszélni, ami nagyon kevés.  Az utolsó túlélő, akit a filmben Rose személyesít meg, Melin Delane 2009-ben hunyt el 90-es évei második felében.

Nagyon örültünk, hogy jelen lehettünk ezen a kiállításon, ahol mind a korszakot, mind a hajó körül kialakult kultuszt sokkal jobban megismerhettük!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A program Erzsébetváros Önkormányzatának a támogatásával valósult meg, melyért köszönetet mondunk!

Klubnap a hallásvizsgálat és a segédeszközök társaságában

A szeptemberi klubnapunkon a Widex hallásközpont egy munkatársa és segédeszközboltunk kollégája látogatott el hozzánk, így a klubdélután ezen két vendégünk tájékoztatója köré épült.

A képen a hallásvizsgálatról és a hallásról beszélgetünk egy asztal körül ülve A képen a hallásvizsgálat egy pillanata látható

A klubnapunk első harmadában a hallásközpont munkatársa tartott egy előadást. Megtudhattuk, hogy a fültisztítást nagyon óvatosan kell végeznünk, mert az is okozhat a fülben sérüléseket, ha a fültisztítót nem megfelelően használjuk. Elmondta, hogy a fül egy öntisztuló rendszer és sokkal kevesebb beavatkozásra van szükség, mint azt sokan gondolják.

Kiderült az is, hogy a hallásközpontjukba is bemehetünk úgy, mint egy audiológiára, vagyis a hallásközpont szolgáltatásait a társadalombiztosítás támogatja. Ez sokaknak segítség lehet, akik szeretnének várakozás nélkül, belátható időn belül szakszerű segítséget kapni a hallásukkal kapcsolatos problémájukra.

az egyik klubtag hallását méri az audiológus, ez látható a képen

Azt, hogy mennyire jó ötlet volt meghívni a hallásközpont szakemberét az mutatta meg, hogy nagyon sok kérdést tettek fel a megjelentek az előadónak, aki mindent készségesen megválaszolt.

A programunk második harmadában egy ingyenes gépi hallásmérésre került sor. Itt mindenki hallását megvizsgálták. Bár a vizsgálat a körülmények miatt csak egy tájékoztató jellegű teszt volt, azért sokan örültek a kapott visszajelzésnek és az ezen keresztül előkerülő lehetőségeknek.

A képen az eszközbemutató egyik pillanata látható, amint Zsuzsa elmondja pár eszközről mire való

Ezt követően köszöntöttük Katona Zsuzsannát, az Egyesületünk segédeszközboltjának a munkatársát, aki egy segédeszközbemutatóval tette gazdagabbá a klubnapunkat.

Az eszközbemutató egy pillanata látható a képen. Zsuzsa, a Bolt munkatársa mondja el az egyik eszköz használatának a módját

Elmondta, hogy milyen kínálattal rendelkezik a segédeszközboltunk és milyen előnyöket jelent a működésük a tagjaink és más látássérültek részére. Kiemelte, hogy a bolt bárki által felkereshető, bárki vásárolhat benne, a tagjaink részére azonban kedvezmények érhetőek el.

A bemutatott eszközök az élet minden területére segítséget jelentenek és a legtöbb esetben egy ép látású embernek is hasznos megoldásokat nyújtanak. Ráadásul ezen eszközök jelentős része sok olyan ép látású embernek is könnyítenek az életén, akik életkoruknál fogva tartósan, illetve az egészségi állapotuk miatt átmenetileg rendelkeznek korlátokkal.

A segédeszközök hasznosságát jól jelezte, hogy nagyon sok kérdést tettek fel a klubtagok és többen vásároltak is a bemutatott eszközökből.

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni! 

A Titanic nyomában

Szeptember 18án a Titanic-kiállítást látogatjuk meg. A program körülbelül két órát vesz igénybe. Egyenként kapunk egy audioguide-t (walkman fülhallgatóval), amelyen meg tudjuk hallgatni a tárgyak történetét. A program költsége 1900 FT/Fő, mindenki számára önköltséges!

Időpont: 2017. szeptember 18. (hétfő) 15.00-17.00
Helyszín: 1061 Budapest, Király utca 26.

Találkozzunk a Deák téren a középső szinten a mozgólépcsőnél, ahol a 2-es 3-as metróhoz is le lehet menni, 14.10-14.20 között!

Megérkezéskor összeszedjük a pénzt, majd egyben befizetjük a kasszánál, a program 15.00 órakor kezdődik!

Jelentkezéseiteket 2017. szeptember 14-én 16.00 óráig várjuk elérhetőségeinken!

A képen a Titanic gőzhajó látható

A kép forrás: mult-kor.hu

Elérhetőségeink:
Vera: 0670 387-52-66
Andi: 0630 498-91-27
Email: lampas.bp13@gmail.com vagy lampas.erzsebetvaros@gmail.com

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Kapcsoltunk, játszottunk

A hónap utolsó hétfője az angyalföldi klub esetében mindig klubnapot jelent, ez nem volt másként augusztusban sem. Nagyon örültünk annak, hogy több akadályozó tényező ellenére is azért volt létszámunk, így a tervezett közös játék nagyobb élmény volt.

A játék előtt azonban meghallgattunk egy villáminterjút, melyben a klubunk egyik szervezője, Jánosi Vera mesélt a soltvadkerti táborról, melyet a Támogató Szolgálat szervezett, kifejezetten azokra a családokra koncentrálva, ahol legalább egy látássérült él. Sok érdekes gondolatot hallottunk tőle, melyek a tábor előnyeit méltatták.

Utána a Kapcsoltam című tévéműsorra terelődött a szó, mely egy időben a Magyar Televízió egyik népszerű telefonos játéka volt. Szóba került, hogy ez volt az első olyan telefonos játék, mely élőben és pénznyereményért ment, ráadásul a nagyobb összegű nyereményeket ígérő feladatok már nem is voltak olyan egyszerűek.

A képen az a pillanat látható, amint az asztal köré ültünk, hogy elkezdhessnk Kapcsoltamot játszani

Annak érzékeltetésére, hogy mennyiben voltak mások a feladványok a mai tévés játékokhoz képest, két játékot játszottunk, melyben a műsorról 1987-ben kiadott könyv volt a segítségünkre.

Az egyik játékban a műsor készítői által összeállított száz-száz kérdésből szemezgettünk. Határátkelők alapján kellett országokat kitalálni (Záhony, Rajka, Letenye, Röszke, Hegyeshalom), budapesti helyekből kellett budapesti hidakat megnevezni (MTA épülete, Nagyvásárcsarnok, Szent Gellért szobra) vagy éppen meg kellett nevezni öt olyan európai országot, melynek nincs tengerpartja.

A második játék egy a könyvben található teljes kérdéssor megoldása volt. Az első feladatokat viszonylag könnyen teljesítettük, de a komolyabb összegekhez érve már nehezebb feladványokat kellett megoldanunk. Például ezt:

Két tanya között 3 km a távolság. Az egyikről a másikig elindult egy bácsi 4 km-es sebességgel. Vele ment a kutyája is, amelyik 6 km/h sebességgel oda-vissza szaladgált a szomszéd tanya és a bácsi között. Hány km-t szaladt a kutya amíg a bácsi eljutott az egyik tanyától a másikig?

A mai tévés játékok feladványaihoz képest az ilyen feladatok kissé meglepőek voltak, de azért ez sem fogott ki rajtunk, hiszen általános iskolában ez egy hetedik osztályos feladatnak számít. Az adott feladatot úgy oldottuk meg, hogy kiszámoltuk mennyi idő alatt teszi meg az utat a bácsi. Ez 45 perc, mivel 15 percenként gyalogol 1 km-t. A kutya 15 percenként 1,5 km-t szaladgál, vagyis 45 perc alatt ennek a háromszorosát, ami 4,5 km.

A képen a játék egy pillanata látható, amint próbáltuk az első feladványokat megoldani

Közös erővel, közös gondolkodással természetesen mindegyik feladványt megoldottuk, így az akkori szabályok szerint 10 ezer forinttal lehettünk volna gazdagabbak.

A játék után beszéltünk a szeptemberi terveinkről is, melyben izgalmas bemutatóval egybekötött előadás várható, valamint egy közös főzőcskézés is. Ezekről majd a szokásos módon mindenkit értesíteni fogunk.

Összességében kellemes és vidám két órát töltöttünk együtt a tagjainkkal, melyet házi mákos-almás-kefires sütivel és egy kis piros szőlővel édesítettünk meg. Reméljük, hogy ősszel már teljes létszámmal találkozhatunk!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervező

A klubhelységet a XIII. kerület Önkormányzata biztosította számunkra, melyet ezúttal is szeretnénk megköszönni!

Utcabáloztunk Angyalföldön

Az ez évi Angyalfolki Utcabál immáron a 25. volt, melyhez a Dagály utca lezárásával alakították ki a teret. Nagyon örültünk annak, hogy mi is lehetőséget kaptunk megjelenni a rendezvényen, ahol egy külön sátrat kaptunk.

Vittünk magunkkal vaksakkot, dominót és szimulációs szemüvegeket. Egy Anna nevű kislány lelkesen sakkozott is velünk, de nála, ahogy másoknál is, a legnagyobb sikert a Braille-írógép aratta.

Annával buzgón gépelünk

A kicsik és nagyok is nézegették, ismerkedtek vele és próbálták a saját nevüket legépelni rajta. Még a felnőttek is kedvet kaptak hozzá, noha voltak akiket kicsit biztatni kellett, mert némileg féltek tőle. Akadt egy Bea nevű látogatónk is. Amíg ismerkedett a billentyűkkel, a férj büszkén mesélte el, hogy a leányuk a nyáron közösségi szolgálatként az MVGYOSZ-nek hangoskönyveket olvasott fel. Ezek a könyvek idén szeptembertől elérhetőek lesznek számunkra is.

Lörinc, Anna testvére is kedvet kapott a gépeléshez

Olyanok is akadtak, akik merészebbek voltak és nehezebb feladatot kértek, ezért a nyomtatott Braille-ABC mellé egy általam megírt XIII. kerületi októberi klubmeghívót kaptak, hogy otthon megfejthessék annak a szövegét.

Találkoztunk kerületben élő látássérültekkel is akik nyitottak voltak a kerületben lévő klubunkra és ígéretüket tették, hogy amikor az idejük majd engedi, meglátogatnak minket.

A képen az látható, amint a sátrunknál megállt egy család

Ahogy a mai nap is bizonyította, ezek a kitelepülések nagyon hasznosak, mert olyan emberekkel beszélhetünk testközelből, akikkel máskor nem találkoztunk volna, köztük általunk eddig nem ismert látássérültekkel is.

Annak is örültünk, hogy új tapasztalatokat szerezhettünk. Például megtudtuk, hogy vannak szülők, akik megtanították az egyébként nagyon cuki gyereküknek azt, hogy a buszokon a leszállásjelző gombra kihelyezett STOP Braille-felirat a vakoknak szól és nem azért van ott, hogy az ujjacskájuk nehogy lecsússzon a gombról!

Jánosi Veronika & Molnárné Tóth Andrea
XIII. kerületi közösségi civilszervező

Meghívás Angyalföldre

Augusztus 28-án 10 órától lesz az angyalföldi Lámpás Klub utolsó nyári klubnapja.

A Tüzér utcai Prevenciós Központban tartott programon a régről ismert, Kapcsoltam című tévéműsorról lesz szó, meglehetősen interaktív és vidám módon.

A képen a tévéműsorról kiadott könyv látható

A kép forrása: antikvarium.hu

Jelentkezni a 0630-498-9127-es telefonszámon vagy a lampas.bp13@gmail.com email-címen lehet.

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Zebegényben jártunk

Az év elején egy sorstársunk említette az Ügyfélszolgálaton, hogy saját maga gondoz és igazgat egy hajózástörténeti gyűjteményt. Akkoriban több klub is egyből lecsapott a lehetőségre, hogy a tagjaival meglátogathassa ezt a nem mindennapi gyűjteményt. Mi is így voltunk vele és ezt most augusztusban meg is valósítottuk.

A képen a múzeumlátogatás első pillanatai láthatóak, amint régi hajózási térképek és egyéb emlékek előtt megyünk el

Zebegénybe vonattal érkeztünk, majd a Malom-patakon átkelve érkeztünk meg egy házhoz, amely otthont ad ennek az érdekes múzeumnak. Megtudtuk, hogy ez Magyarország első magánkézben lévő hajózástörténeti múzeuma, mely 1984 óta működik. Akkor még csak szóban hallottuk, később meg is tapasztaltuk, hogy a gyűjtemény nagyon gazdag és sokféle interaktív bemutatóra is alkalmas lenne. Jelenleg a helyszűke okoz problémákat, de ha sikerülne a gyűjteményt nagyobb helyre költöztetni, akkor a látogatók sokkal több élményben részesülhetnének.

A képen a csoportunk látható, valamint a múzeum egyik nagyon értékes modellje, vitrin mögött

Megtudtuk, hogy a gyűjteményt Farkas Vince hajóskapitány hozta létre, részben a saját gyűjtéséből, jelentős részben pedig a saját kezével alkotta meg a faragványokat, modelleket. A gyűjteményt ma már a lánya, Farkas Judith gondozza és ő maga személyesen vezetett minket végig a helyszíneken.

A képen a tárlatvezetőnk és a múzeum alapítójának leánya látható, amint bemutatja nekünk a múzeumot

Azt egyből megismerhettük, hogy a néhai alapító mennyire elszánt volt. Azért, hogy az egyes hajózási módok történeti fejlődését bemutathassa, több tucat apró makettet készített, mely a kezdeti megoldásoktól a jelenig demonstrálta a fejlődési fázisokat. A gyűjteménynek ez csak egy kicsike része, de annyira egyedinek számít, hogy a világ legtöbb hasonló tematikájú múzeumából ez teljesen hiányzik.

A képen a látogatásunk első pillanatai láthatóak, a háttérben egy majom preparált testvével, mely majom képes volt fatörzsön evezni és a veszprémi állatkertben élt

Egy másik teremben teljesen használható műszerekből tekinthettünk meg egy válogatást. Ezek között olyan eszközöket is, melyek napjaink digitális navigációjában sem nélkülözhetők, mert bármilyen elektronikai zavar mellett is minden hajózónak tudnia kell meghatároznia merre van. Az általunk látott eszközök némelyike eléggé tekintélyes múlttal rendelkezik, de nem egy ritkaság is megtekinthető, melyek más múzeumokból hiányoznak.

Rengeteg dokumentummal is rendelkezik a múzeum, köztük érdekes hajónaplókkal, valamint nagyon sok hajózási térképpel. Ezek közül is többet megismerhettünk, melyek a készítésük korának a gondolkodásáról is sokat elmondtak, izgalmas időutazást téve így lehetővé.

A képen az látható, amint a cukrászdában fagyit rendelünk és Andi feljegyzi ki, mit szeretne

A múzeum után egy kicsit sétáltunk Zebegényben. A vasútállomás közelében egy hangulatos cukrászdát is találtunk, ahova beültünk fagyizni és közben megbeszélhettük a múzeumban szerzett élményeinket. Megállapítottuk, hogy önmagában a most megtekinthető gyűjtemény is nagyon érdekes és izgalmas és nekünk, laikusoknak is számos élményt kínál. Reméljük, hogy a múzeum hamarosan új, nagyobb otthont talál magának és akkor a mostani gondozójának a tervei valóra válhatnak!

A képen az látható, amint a kirándulók egy része a cukrászdában ül és fagyiznak

Szeretnénk köszönetet mondani Farkas Judithnak, hogy lehetővé tette a látogatásunkat és lelkesedéssel, szeretettel kalauzolt végig minket édesapja gyűjteményében!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!

Meghívó a 25. Angyalfolki Utcabálra

A 25. évfordulóját ünneplő Utcabálon többek között fellép az Angyalföldi Vadrózsa Néptáncegyüttes, Ferenczi György és a Rackajam, de sok más, várhatóan fergeteges koncert is meghallgatható lesz.

E mellett számos népzenei és néptáncos előadás lesz még, valamint nagyon sokféle módon elevenednek meg majd a népi hagyományok. A programon a vásár, vidámpark, főzőverseny és sportprogramok is lesznek, valamint másokkal együtt az Egyesületünk is várja majd a látogatókat.

Az Egyesületünk utcarészénél lehetőség nyílik majd beszélgetni és érdekes eszközökkel játszani, melyeken keresztül megismerhetővé válnak a Lámpás Klubjaink. Ahogy az ilyenkor mindig is szokás, kötetlenebb, személyesebb formában is  mód nyílik megismerni azt, hogy milyen szolgáltatásokkal segítjük a látássérültek mindennapi életét. Erre mind az érintett sorstársainkat, mind a családtagjaikat szeretettel várjuk!

A program a XIII. kerületi Dagály utcában lesz, már reggel 10 órától lehet minket keresni! A belépés díjtalan!

A képen egy olyan asztal látható, amellyel az ilyen programokon várjuk a vendégeket. Interaktív játékok, felvilágosító anyagok, érdekes tárgyak láthatóak ezen az asztalon.

 

Egy csodálatos együttműködés kezdete

Az interjú itt érhető el:

 

Amennyiben szeretnének tovább tájékozódni és egyéb érdekességekről olvasni az audionarráció kapcsán, azt az alábbi linken megtehetik: www.facebook.com/vgykeaudionarracio

Írják meg kolléganőnknek, hogy tetszett az interjú a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mailcímre, köszönjük!

Klubnap a napozásról

A júliusi klubnapunk elején megbeszéltük az augusztusi programokat. Említettük a  zebegényi kirándulásunk tervezetét is, miszerint közösen felkeresnénk egy magánkézben lévő hajózási múzeumot.

A képen a két kerületi szervező látható, amint a többiekhez beszélnek A képen a klubterem látható a két kerületi szervezővel

A fő témánk a napozás volt. Bevezetésképp mindenki beszélt a napozási szokásairól vagy az azzal kapcsolatos ellenérzéseiről. Utána egy kisebb történeti áttekintést hallgattunk meg a napozásról, mint szokásról.

Megismerhettük, hogy a napozás egy aránylag modern dolog. Ahhoz, hogy széles körben elterjedjen, szükség volt arra, hogy a városi lakosság aránya megnőjön a társadalmon belül, valamint ismert legyen a munkaidő és a fizetett szabadság intézménye. Ezek közvetett módon járultak hozzá ahhoz, hogy a napbarnított bőrszín divatba jöhessen és emberek tömegei kezdjenek kifeküdni a napra.

Azt is megtudtuk, hogy a barna bőrszín, mint divat, a társadalom tehetősebb rétegeinél jelent meg először, majd egyre többen kezdték el utánozni, így vált státusszimbólummá. A napozás aranykora az 1980-as évekig tartott, amikor egyre több bőrgyógyász mutatott rá arra, hogy a napozással nagyon óvatosan kell bánni. Ehhez hozzájárult az ózonréteg elvékonyodása is, így a napozás helyett a szolárium kezdett hódítani.

E mellett nem tűnt el a napozás sem teljesen, mert megjelentek az egyre erősebb és jobb fényvédő krémek, valamint számos tanács az ésszerű napozáshoz, nem mellékesen pedig a szolárium veszélyei is ismertté váltak. Ez a vita nagyon hasonlít a vaj és a margarin híveinek a csatájára, melyet csak alapos informálódás után lehet átlátni és megérteni az egyes oldalak gondolkodását. Példának említésre került, hogy amióta az emberek óvakodnak a napozástól, azóta megemelkedtek az olyan betegségek, melyeket a napon töltött idővel meg lehetne előzni. Ez rámutat arra, hogy önmagában a napsütés nem mindig ártalmas.

Végezetül egy figyelmeztetést hallhattunk arról, hogy mielőtt bármilyen egészséggel kapcsolatos döntést hoznánk, mindig szakértőnél informálódjunk, aki ismeri az egyéni állapotunkat, sajátosságainkat és soha ne akarjuk megspórolni magunknak a személyes kutatásba fektetett energiát, ha az egészségünkről van szó.

Mindent összevetve egy nagyon érdekes előadást hallgathattunk meg, mely nagyon sok kérdést megnyitott, melyekről szívesen elbeszélgettünk volna többet is, ha lett volna rá elég időnk. Azonban nem keseredtünk el, hiszen számos klubnap és program kínál alkalmat arra, hogy ezekre visszatérjünk!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Kirándulás Zebegénybe

Augusztus 2-án, szerdán Zebegénybe kirándulunk vonattal, és tárlatvezetéssel megtekintjük az 1984-ben alapított első hajózási magánmúzeumot (kedvezményes belépő 500,-Ft).

A programot a VII., a XI., a XIII. és a XVII. kerületi Lámpás Klubok szervezik. A múzeum korlátozott létszámban tud csak látogatókat fogadni, ezért a program iránt érdeklődők keressék meg a kerületi szervezőket a használni szokott elérhetőségek egyikén!

Az indulás a Nyugati pályaudvarról lesz 9 óra körül és várhatóan 14:00-15:00 között érkezünk vissza.

A képen a zebegényi Duna partjának egy része látható, melyre a homokos és kavicsos partszakasz jellemző, árnyékot adó, hatalmas fákkal

A kép forrása: http://www.zebegenyeskornyeke.hu/

Dinnyésen jártunk

A tavalyi program sikerén felbuzdulva ismételten ellátogattunk Dinnyésre, a történelmi várak varázslatos világába! Kissé szeles, de azért kellemes időjárás köszöntött ránk, amikor reggel két helyszínen, a Hermina úton és a Déli pályaudvaron gyülekeztünk.

Ezúttal három módon lehetett eljutni a szervezésünkben Dinnyésre. Akik előre jelezték, azok a Támogató Szolgálat új kisbuszával utazhattak. A csoportunk másik fele vonattal ment és gyalogoltak, de akiknek nem volt kedve vagy ereje a sétához, azokat az vasútállomás és a Várpark között szintén a Támogató Szolgálat vitte kisbusszal.

20170713_115501

A megérkezésünkkor nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, szinte már régi ismerősként köszöntöttek. Először megismerhettük azt, hogy miért és hogyan jött létre a Várpark. Az építője, Alekszi Zoltán, aki egyben a telek tulajdonosa is, nagyon szerette kutatni a mára már nem látható, vagy csak romokban álló egykori várakat. Építészmérnökként nagyon vágyott arra, hogy ezeknek a makettjét elkészítse úgy, hogy a lehető legjobban hasonlítsanak az eredetire, vagyis tájolásban és a felhasznált anyagokban is hű maradjon, így a ma embere a legjobb másolatot szemlélve ismerhesse meg ezeket az épületeket.

20170713_111710

Ennek érdekében nagyon sokat kutatott, hogy a korabeli, illetve a jelen időnél korábbi feljegyzésekből megismerhesse a legtöbbet a várak kinézetéről. Amint a szükséges információ összegyűlt, azonnal elkezdte építeni az általában derékmagasságú maketteket.

20170713_111210

 

Minden makett mellett kétféle tájékoztató tábla található. Egy vagy több fényképen az építmény mai állapota látható. Egy másik táblán pedig a vár ismert történelmének az összefoglalóját lehetett elolvasni. Mindkettőt felolvasták, illetve leírták nekünk a látó kísérőink.

20170713_115320

A makettek érdekessége, hogy a parkon belül ott helyezkednek el egymáshoz képest, ahol a történelmi Magyarország területén is elhelyezkedtek. Így jól érthetővé váltak az egyes várak sajátosságai is. A makett készítője azt is megengedte, hogy a kész építményeket megtapogassuk és így jobban be tudjuk fogadni őket.

20170713_110344

A Várpark azonban nem csupán maketteket tartalmaz, hanem egy történelmi park és ezért néhány további érdekességgel is várja a látogatókat. Az egyik egy oszlopsor, melyeken a királyok, fejedelmek és kormányzók emléke került megörökítésre, minden államfőnek egy-egy emlékoszlop lett kijelölve.

20170713_111545

Sok-sok érdekesség fogadott minket, de szeretnénk kiemelni egy nagyon érdekes alkotást is. A szoborcsoport az Emese álma címet viseli és a szobrászatban elsőként állított emléket ennek a mondának. Az erről készült fényképen látható is egy részlet az alkotásból.

20170713_110027

Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a Park szívesen biztosít kihelyezett történelemóráknak helyet, valamint sokféle speciális szolgáltatást is nyújtanak, melynek célja a történelmi ismeretek elmélyítése. Részben ide illeszkedik a játszótér is, mely olyan játékteret biztosít a gyerekeknek, melyek a történelmi várakhoz valamilyen módon kötődnek.

A kapott visszajelzések alapján nagyon kellemes és hasznos időtöltésnek bizonyult a dinnyési kirándulásunk. Őszintén reméljük, hogy még sok ilyen élményt tudunk biztosítani azoknak, akik a jövőben is velünk tartanak!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!