2021. július 30-án nagy izgalommal gyülekeztek a XIII. és XVI. kerületi lámpás-klubok tagjai az Állatkert előtt. A Vizuális kultúra mindenkié c. pályázat támogatásának köszönhetően egy igazán különleges programra voltak meginvitálva, mely keretein belül belülről is megcsodálhatták a kert állatait és növényeit.
A nap szabadprogrammal kezdődött, mindenki azt az állatot kereshette fel, akire épp kíváncsi volt. Volt, aki a Japán kertben pihent, volt, aki a fóka-bemutatót élvezte, volt, aki pedig a két hónapos kiselefántot kereste fel. Délben egy igazán finom és kiadós ebédet költött el a csapat együtt az Állatkert Barlang éttermében, ezt követően pedig a Varázshegy nevű létesítmény egyik termében egy rendkívül izgalmas előadás részesei lehettek a tagok. Az előadást tartó zoológus különböző érdekes tárgyakat adott a résztvevők kezébe úgy, mint pl. megkövesedett mamutfog, vagy kígyótojás, de a bemutató végén egy élő királypitont is simogathattunk, akit a bátrabbak a nyakukba is vehettek.
A nagy meleg ellenére mindenki sok élménnyel gazdagodva térhetett haza a programról.
Különleges séta az Állatkertben

Kollárszky Boglárka
Végre újra együtt
Egy hosszabb szünet után a XVI. kerületi tagok ismét személyesen találkozhattak, a régi, megszokottan jó és családias hangulatban, a régi, megszokott időpontban (július 19-én) és helyen, a Napraforgó Központban.
Sok megbeszélnivalónk volt, az elmúlt hónapok élményei mellett a nyár elkövetkezendő programjait is átbeszéltük, így szóba kerültek a szentendrei kirándulás és az állatkerti séták is.
A jó hangulathoz pedig a finom pogácsák és üdítő mellett hozzájárult Jana szép pánsíp-muzsikája is, akinek köszönhetően kis ízelítőt kaphattunk az indiai kultúrából.
A klubnap online videó-felvétele megtekinthető a XVI. kerület lámpás-oldalán a Facebookon.
Kollárszky Boglárka, Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők
Újra a Napraforgóban
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2021. július 19-én sok-sok online megtartott klubnap után a XVI. kerületi klub ismét megnyitja kapuit tagjai előtt a személyes találkozóra.
Most, hogy búcsút mondhatunk a szigorításoknak, megpróbálunk új lendületet venni, és megszervezni első személyes találkozónkat a már jól ismert Napraforgóban, melyen az elmúlt hónapok élményei és tapasztalatai megbeszélése mellett elkezdjük tervezni és szervezni további programjainkat a 2021-es évre.
Többek között szó lesz a szentendrei kirándulásról, az éves közgyűlésről, és természetesen az állatkerti séták tervezgetése sem maradhat ki a programból!
Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem
Időpont: 2021. 07. 19. 14:00-16:00
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségünkön jelezheti.
Kollárszky Boglárka, Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi Civilszervezők
E-mail : 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Tel.: +3630/498-9127, +3670/773-4054
Kulturális klubnap
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart 2021. Június 21-én 14 órakor, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk lesz: Kapuvári Gábor Béla magyar újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető, tanár.
Könyvei:
- Rock évkönyv (1982)
- Amandától Santanáig (1983)
- Írószemmel (1983)
- Írószemmel (1984)
- Vállalkozás és kockázat (Vállalati esettanulmányok, 1983)
- Kapuvári Gábor–Sebők Jánosː Queen; Zeneműkiadó, Bp., 1986 (Csillagkönyvek)
- Kapuvári Gábor–Sebők Jánosː Deep Purple; Zeneműkiadó, Bp., 1987 (Csillagkönyvek)
Filmjei:
- Szerkesztő úr
- Lesz egyszer egy Ifipark?
- Sárkány – ha jó
- Egy pesti srác
- Ha volna két életem
- Régi csibészek
- Tibusz, a műfajok vándora
- Egy ügyűek
Díjai, elismerései:
- Mihályfy Ernő díj (Magyar Nemzet, 1984)
- Öt elnöki nívódíj (Televíziós műsorkészítésért)
- Életműdíj (2017)
Várunk mindenkit szeretettel!
Időpont: 2021. június 21. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik.
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők.
Források:
- Biográf ki kicsoda 2004. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Abonyi Réka et al. Bp., Poligráf, 2003.
- Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiad. 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.
„Ecsetvonásokban szunnyadó idő”
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk lesz:
Kiss Tamás 1953. május 25-én született Szombathelyen. Fiatal kora óta ír rendszeresen verseket. Biológus diplomája ellenére költészettel, festészettel és zenével is foglalkozik. Gulyás Dénes professzor magántanítványa volt az Iparművészeti Főiskolán. A botanikában, ökológiában Vöröss László Zsigmond, Soó Rezső és Borhidi Attila tanítványa. 1998-ban Joseph Kadar, Párizsban élő festőművésszel megalapítja az „Ethic-Cards” mail-art folyóiratot. Itt jelent meg a „Levelek Krétáról” című etikai esszégyűjteménye. Az Égei-tengeri kultúra és művészet rajongója. Számtalan hazai és külföldi tudományos és művészeti társaság tagja. Például: „Emily Bronte Society” – Anglia, Pishwanton Természetvédelmi és Művészeti Projekt – Skócia, Scientific and Medical Network – Anglia, Magyar Szociológiai Társaság és az ESA (European Association of Sociology), és tagja az MTA Köztestületének. 1990-től a Pécsi Tudományegyetem docense, majd az ETK főiskolai tanára, és tanított a Nyugat-Magyarországi Egyetemen is. Ökológiát, biológiát, filozófiát, humán ökológiát tanít, művészeti, irodalmi köröket tart. A humánökológia magyarországi meghonosítója. Fiatal kora óta, számtalan európai egyetemen, így, többek között Bradfordban, Leedsben, Münchenben, Regensburgban, Salzburgban, Bécsben meghívott előadó. Tudományos fokozatai: egyetemi doktor, kandidátus, PhD – ökológia, és honoris causa DSc. Művei közül kiemelendő az „Egy XX. századi ökológus beszélgetései” (Martineum), illetve a „Játék a biztonságért” (Szaktudás Kiadó) könyvek, melyekben a „biztonság ökológiájának” tudományos és természetfilozófiai alapjait rakta le. A „biofunkcionális filozófia” elméletének megalkotója.
A mű címe, amiről beszélgetni fogunk: „Ecsetvonásokban szunnyadó idő”
Várunk mindenkit szeretettel!
Időpont: 2021. május 17. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik:
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők
Élet látássérültként a XVI. kerületben
A XVI. kerület közösségi, civil szervezője a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) képviseletében Aranyiné Kmett Olga, aki az itt élő látássérülteknek jelent kapcsolódást, és segítséget is.
A VGYKE a kerületi önkormányzattal együttműködési szerződést kötött, melynek keretein belül 2018 március 5-én megvalósult az első klubnap ünnepélyes keretek közt. Budapesten, a kerületekben tevékenykedő civil szervezőket az egyesület „lámpásoknak” nevezi. Jelenleg a XVI. kerületben a regisztrált látássérültek száma 25 fő.

A lámpás tevékenység során leginkább a látássérültek esélyegyenlőségének elősegítésében és egyéni problémáik megoldásában tudnak segíteni, és tanácsot adni. Ezen kívül színes kulturális programokkal várják tagjaikat és kísérőiket. A koronavírusnak köszönhetően viszont jelenleg csak online klubnapokat tartanak, ahol meghívott vendégekkel beszélgetnek. Olga azonban már tervezi a jövőt, szeretnének ellátogatni a Gödöllői kastélymúzeumba, kirándulni a Naplás tóhoz, és kitelepülni május 1-jén a majálisra érzékenyíteni.
A kerületben elért eredményekről Olga így nyilatkozik:
Minőségi változást hoztunk tagjaink életébe, és a közösségbe tartozás élményét. Nemcsak segítünk gondjaik kiküszöbölésében, de észrevétlenül afelé vezetjük őket, hogy önmaguk is megtudják oldani, segítség nélkül a kihívásokat.
Lámpásként Olga közvetlen, és kifejezetten jó viszonyban van a kerület tisztségviselőivel. Rendszeresen meghívják őket a szociálpolitikai kerekasztal döntéshozó üléseire, kikérik véleményüket akadálymentesítési kérdésekben. Bármilyen kéréssel fordulnak feléjük, mindig maximális segítséget tapasztalnak. Évente többször is kitelepül a VGYKE a kerületi rendezvényekre.

A kerület akadálymentességéről Müller Kinga, a Szociális és Szociális Intézményi Iroda munkatársa nyilatkozta, hogy a bankokba való fizikai akadálymentesítés megoldott, de a látássérültek számára nem minden akadálymentes. A bankokban biztonsági őr segíti a sorszámhúzást. A rendelők nincsenek látássérültek számára optimalizálva, itt is csak a fizikai akadálymentesítés a megoldott, de az a rendelők mindegyikében. Az önkormányzatnál működik az “egy iskola egy óvoda” felújítási program, melynek keretében minden évben egy iskola és egy óvoda kerül felújításra. Ilyenkor természetesen az akadálymentesítésre is figyelnek, amennyire ez az adott épületben megoldható.
Látássérültként nagyon fontos a közlekedés minél biztonságosabb szempontjainak megvalósulása, amelyhez hatalmas segítséget nyújtanak a meghangosított közlekedési lámpák. A XVI. kerületben 13 átkelés van meghangosítva, közülük párat említve: Veres Péter út – Batsányi János út – Hősök tere, Csömöri út – Szlovák út, Szlovák út – Timur utca – Rákosi út. A teljes lista megtekinthető a BKK honlapján, az esetleges hibás közlekedési lámpát pedig a jarokelo.hu oldalon jelezhetik a látássérült személyek.
Összességében elmondható, hogy az önkormányzat folyamatosan, tervezetten újítja fel épületeit, melynek során az általa renovált épületekben lehetőség szerint az akadálymentesítés megvalósítására törekszik. A közintézményekben akadálymentesítést is magában foglaló felújítások történnek folyamatosan.
Nagy Fruzsina
A költészet napja a középpontban
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk lesz: Nagy Barbara Izabella, a Harsányi Melinda Színi Tanoda növendéke.
A költészet napja nevében fog verseket szavalni nekünk.
Én (Olga) is készülök verssel és novellával.
Várunk mindenkit szeretettel!
Időpont: 2021. április 19. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik.
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők
Egy régi ismerős az online klubnapon
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk lesz: Kollárszky Boglárka, akivel mindennapjairól beszélgetünk majd. Igyekszünk felidézni a családi hangulatú klubjainkat.
Várunk mindenkit szeretettel!
Időpont: 2021. március 16. kedd 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik.
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők
Klubnap Élő zenével
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk lesz: Domoszlai János és Mikó György.
Témánk: Az Andoki zene.
Az ősi andoki népek által használt pentaton skála a mai népzenében is továbbél. A hangszerek között fontos szerepet töltenek be a prehispán korszakban használt fúvós hangszerek, például a különböző típusú „andoki furulyák” (pl. quena, quenacho, pinkillo), az egy vagy többsoros, különböző méretű pánsípok (pl. antara, zampoa), az okarina, a láma- vagy kecskekörömből készült ritmushangszerek (chac’chas), valamint a különböző egyszerűbb ütőshangszerek. Az európaiaktól átvett húros hangszerek, a hárfa, a hegedű, a gitár és a charango szintén beépült az andoki népzenékbe.
Időpont: 2021. Február 15. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik:
XVI. kerület
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com vagy 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők
Jogi klubnap
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk lesz: Dr Ozvári-Lukács Ádám jogász, akivel a Szülő-Példa-Érték nevü projektről fogunk beszélgetni.
Időpont: 2021. Január 27. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalainkon élőben követhetik:
XIII. kerület
XVI. kerület
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127.
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com vagy 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők
Tudományos kérdések
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk : Gazdag G. László mérnök, fizikus, akivel most megjelent könyvéről beszélgetünk.
Időpont: 2021. Január 19. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalainkon élőben követhetik:
XIII. kerület
XVI. kerület
Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!
Elérhetőségek:
Telefon: 06707734054 vagy 06304989127
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com vagy 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők

Meghívó online klubnapra
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XIII. és XVI. kerületi Lámpás Klubok online klubnapot tartanak, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Vendégünk: Nagy Barbara Izabella, a Harsányi Melinda Színi Tanoda növendéke
Időpont: 2020. December 14. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalainkon élőben követhetik:
XIII. kerületi Lámpás Klub
XVI. kerületi Lámpás Klub