November 20-án a Csokoládé Múzeumba tettünk egy kirándulást. Egészen Árpádföldön túl a Rákospalotai Bekecs utcáig mentünk el, ahol egy mesébe illő házhoz érkeztünk.
Itt már vártak minket, majd egy rövid bevezető után megismertük az épület történetét, ami a jelenlegi múzeum kialakításával fejeződött be. Egy sejtelmes, sötét fa falburkolattal kialakított és freskókkal kiegészített romantikus hangulatú helyre érkeztünk. A bútorok is régiesek voltak, rengeteg apró polcos üvegajtós vitrinnel, amik zsúfolásig voltak megtöltve régi bonbonos dobozokkal, amik még nem nagyipari termékek, hanem illatos, mára egy kicsit megkopott, szinte személyre szóló dísztárgyak voltak.
Meghallgattuk, hogy a magyarországi csokoládé készítés kezdetén őrölt piros paprikáért cserében került Magyarországra a kakaóbab. A 18. sz. elején már ismert volt a csokoládé, de innivaló formájában. A forradalmi változást a kakaóvaj előállítása jelentette, aminek a segítségével szilárd halmazállapotúvá tudták tenni ezt a csemegét.
A történelmi áttekintés után az első állomása a túránknak, a csoki szökőkútban mártott marcipán golyó elkészítése és elfogyasztása volt.
A következő terem a Rákóczy Lovagterem volt, ahol megcsodálhattunk egy gyönyörű Feszty Árpád: „II. Rákóczi Fejedelem bevonulása a szabadságharcba” című festményét. Itt egy csomagolt bonbont kaptunk, majd egy olyan terembe léptünk, ahol a vitrinek régi csokoládé üzletbelső részeként voltak kialakítva.
További utunk a pincébe vezetett, ahol a Múzeum által készített Rákóczy nevét viselő pálinka márkának termékeit láttuk. Iparművész által tervezett ruhákba voltak öltöztetve a palackok némelyek sújtásos bekecsre emlékeztettek, de volt, amelyik egészen modern estélyi ruhára. A falak téglával voltak burkolva, a világítás csak ezeket a különös palackokat világította meg. Több ponton a kiállítótermekben láthattunk bonbonokkal díszített estélyi ruhás gyönyörű próbababákat.
Alkalmunk volt készíteni egy saját egyedi finomságot is. Tésztából készült tálcára olvasztott csokit folyattunk, majd saját ízlésünknek megfelelően ízesíthettük. Csilivel,fahéjjal, gyömbérrel, kókuszreszelékkel, vörös borssal, napraforgóvirággal, rózsaszirommal, mandulával, vagy mákkal tetszés szerint.
Amíg lehűtötték nekünk a desszertünket, hogy megszilárduljon, addig egy ismereterjesztő filmet nézhettünk meg a csokoládégyártás történetéről a mozi szobában. Miközben néztük a filmet, mindig a szóban forgó csokoládéfajtákból kaptunk egy-egy kóstolót. A játékfilm a Fürkész című ismeretterjesztő film sorozatból volt. Többek között a fiatal Straub Dezső és Benkő László szereplésével 1982-ből
Végezetül a “Shop”-ban kötöttünk ki, ahol bevásárolhattunk.
Felejthetetlen élményben volt részünk!
Novemberben is klub Pestszentlőrincen
Vendégünk lesz az Egyesületünk boltja, akik bemutatják választékukat és lehetőség lesz vásárolni is!
Sok szeretettel várunk mindenkit erre az kellemes és érdekes alkalomra!
Helyszín: Kondor Béla Közösségi ház Kondor Béla sétány 8.
Tudod, hogy készül a csokoládé? Kíváncsi lennél rá?
Most megtudhatod, ha velünk tartasz 2017. november 20-án a csokoládé múzeumba!
A program 2017. november 20-án 15 órakor kezdődik. Gyülekezés 2 órakor a Deák téri metrómegállóban a peronnál vagy az Örs Vezér téten 2 óra 20 és 30 között a Kürtös kalácsosnál.
Az első 15 jelentkezőnek mi álljuk a belépőt! Még nem késő jelentkezni!
Megtaláltuk azt a helyet, ahol nincs digitális lábnyom!
Szentendrén egy családi vállalkozás csodálatos gyűjteményének lehettünk látogatói. A HÉV-től egy nagyon szép dunaparti séta után jutottunk el a Ladik utcába. Olyan kedves, barátságos volt a fogadtatás és a tárlatvezetés, mintha régóta ismertük volna egymást. Így is volt, csak nem közvetlenül, hanem közvetve. Játékokon, berendezési tárgyakon és persze az autókon keresztül, amelyek mindannyiunk számára fontosak voltak egykoron.
A kiállítás első termében régi technikai eszközöket láthattunk. Hallottuk, hogy 1950-2004 között a műszaki berendezéseket a KERAVILL-ban árusították, ami a Kerékpár, Rádió és Villamossági Kiskereskedelmi Vállalat –ból formált mozaikszó. Találkoztunk bútorszerűen megformált TV-vel, lemezjátszóval, rádióval egybe építve. Kézbe vehettünk Zenit fényképezőgépet, Sokol-rádiót. A falakat régi bakelitlemez borítók díszítették és mese videokazettákat vehettünk kézbe. A fiatalok számára ez utóbbiak már ismerősek voltak.
A következő teremben egy játékgyűjteményt nézhettünk meg. Sok számunkra eddig új történetet hallhattunk az egyes darabokról. Kiderült, hogy a Matchbox autó egy játékgyáros apuka kezei közül nőtte ki magát. A nyugtalanul viselkedő lányának készítette el az első darabot, segítségül az iskola fegyelmének megszokásához.
A tv-maciról több „pletykát” hallottunk, miszerint a fogmosási technikájának helyességét 14 fogorvos ellenőrizte le, hogy biztos jó példa legyen a gyerekek számára. 1980-ban Farkas Bertalan fölvitte magával a világűrbe és esténként üzenetet küldtek vele a gyerekeknek. Innen származik az a szólás, hogy: fellőtték a pizsamát! Láthattuk az 1980-as moszkvai olimpia kabalafiguráját, a Misa mackót, az elsőt az olimpiai kabalafigurák sorában.
A rengeteg játékot végignézve, néhányat megfogdosva jutottunk el egy 60-as évek stílusában berendezett nappaliba és konyhába. Műbőr fotelekből nézhettünk a VIDEOTON TV-készülékből sugárzott korabeli reklámfilmeket. A fiatalok számára is volt néhány ismerős szlogen. Sok érdekes tárggyal találkozhattunk és hallhattuk történeteiket. Az utolsó évtizedek technikai fejlődése nagyon távolra röpített minket ettől a világtól. Patronos szódaszifont vehettünk a kezünkbe kávédarálót tekergethettünk. Keveredni láttuk a népi hangulatot idéző tárgyakat a „korszerű” alumínium és bakelit tárgyakkal.
Végezetül az udvaron kötöttünk ki, ahol a szocialista autóipar már feledésbe merült jellegzetes darabjait láthattuk, sőt bele is ülhettünk néhányba és fényképezhettünk bennük. A személyautók közül a híres Trabantot, Wartburgot, kicsi Polskit próbálhattuk ki. Természetesen a híres Ikarus autógyár egyes darabjait is megnézhettük, körbe járhattuk, sőt a vezető ülésbe is beleülhettünk. Meghallgattuk a sikeres múltját a gyárnak. A koronája volt a fotózás lehetőségeknek, hogy az oldalkocsis MZ-motort is ki lehetett próbálni nekifeszülve a hatalmas sebesség légellenállásának. Szerencsénk volt, mert belecsöppentünk egy olyan világba, ami közös nevező volt a huszonéves és a hatvanéves számára egyaránt.
Kiss Júlia
közösségi civilszervező
Klubnap a XVIII. kerületben
Október 25-ére esik az őszi klubtalálkozónk, ahova mindenkit sok szeretettel várunk!
Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8.
Egyesületünk Ügyfélszolgálatának munkatársa lesz a vendégünk. Ismertetni fogja, hogy miben tudnak segítségünkre lenni és lehetőség lesz a 2018. évi tagdíj befizetésére is.
Meg fogunk emlékezni a nemzeti ünnepünkről, október 23-áról, és egy-két szép őszi verset is meghallgatunk majd. Végül, oldandó a komoly hangulatot, szemezgetünk a szürettel, borral kapcsolatos közmondásokból.
A kép forrása: http://www.walkingmountains.org
Szeretettel várunk:
Kiss Julia
telefon: 06 30 498 9094
Juhos Róbert
Telefon: 06 70 377 3235
Megláttuk a láthatatlant
Péntek délután egy nagyon érdekes meghívásnak tettünk eleget. A Kézzelfogható Alapítvány által rendezett tapintható képzőművészeti kiállítást látogattuk meg vakos tárlatvezetéssel.
A képet: Kiss Julia készítette
Szakszerű tárlatvezetőnk volt Baráth Mária személyében, aki segített értelmezni a „látottakat”. Minden alkotás mellett a síkíráson kívül Braille-írással is olvashattuk a szükséges információkat.
Amint megérkeztünk a gyengén látóknak szemtakarót kellett fölvenni. Tárlatvezetőn kívánsága volt ez, hogy először tapintva „nézzük” meg a kiállított tárgyakat, amiknek a legnagyobbja egy kb 60x60x60 cm-es kockában elfért volna, a legkisebb pedig még akár a tenyerünkbe is. Anyaghasználat szempontjából gazdag volt a választék a hideg és kemény tapintású kőtől a gyapjúból nemezelt tárgyakig.
A képet: Kiss Julia készítette
Az alkotások egyik részénél az volt a kihívás, hogy föl kellett ismerni egy-egy tárgyat. Ilyen volt rögtön az első kép, ahol gyerekjátékok, kis cipő, baba szét voltak szórva a képen, felidézve a vörös iszap katasztrófa tragikus emlékét. Egy másik alkotásnál tengeri kagylókat és kavicsokat lehetett kézzel felismerni.
Különleges felületű tárgyakkal is találkoztunk. Ilyen volt egy foncsorozott üveg tál és még több kerámiatárgy (Szemereki Teréz: Madár, VágóSzilvia: Barangoldkörül, Dr. RáczJózsefZoltán: Prométheusz). Egyik kavics-szerűen, másik gazdagon tagolt formájával szerzett örömet nekünk.
Egy lekicsinyített, körhintához hasonló alkotás a hangjával gyönyörködtetett minket. Egy forgatható szerkezetbe zsinóron lógatva fémből készített kagylókban fém golyócskák voltak bezárva, amelyek szabadon tudtak mozogni, ha elindították a szerkezetet, így egy szélcsengőhöz hasonló hangot hozott létre.
A képet Kiss Julia készítette
Az egyik sarokban egy gyönyörű színes táblakép volt kiállítva (Zámbó Attila: BohémAngyal). Színesre festett deszka elemekből állt, a festék vastagsága és az elemek különböző méretének térbeli játéka okozott tapintható élményt. Itt egy váratlan fordulatot vett a programunk, mert egy fiatal hölgy lépett oda hozzánk, aki szintén látogatója volt a kiállításnak és megkért minket, hogy fényképezhessen le minket a kép előtt, mert az édesapja az alkotó, aki nem tudott még eljönni, megnézni a kiállítást. Természetesen örömmel tettünk leget a kérésnek.
A képet: Kiss Julia készítette
A gyengénlátók számára az élmény betetőzése az volt, amikor levehették a szemtakarót és úgy nézhettek körbe.
Ezúton is köszönjük a Kézzelfogható Alapítványnak,BaráthMáriának és egymásnak a kellemes délutánt, amiben részesülhettünk.
Kiss Júlia és Juhos Róbert közösségi civilszervezők
Van még hely, ahol nincs digitális lábnyom? Igen, van és mi odamegyünk!
Október 13-án a hónap legszerencsésebb napján találkozzunk 9-kor a 3-as Metro Deák téri megállójában!
Kérjük, részvételi szándékodat jelezd légy szíves, mert az első 15 jelentkező részvétele ingyenes lesz!
Szerda délután a Kondor Béla Közösségi Házban MEGHALLGATTUNK színházi LÁTNIVALÓKAT.
S. Tóth Erika, egyesületünk audionarrátora és Koltai Judit színésznő a Holdvilág Kamaraszínház vezetője, rendezője és színésznője tolmácsolásával.
A képet Puchnyák István készítette
A bevezetőben megtudtuk, hogy 11 audinonarrátornak volt eddig szerencséje részt venni a Színművészeti Egyetem 1 éves posztgraduális képzésén 2014-ben. Sajnos azóta a képzés szünetel. Előadóink megnyugtattak, hogy az akadálymentesített színházi munka azért folyamatosan halad. Ebbe a munkába pillanthattunk bele 1-2 órára.
A képet Puchnyák István készítette
Olyan dolgokra derült fény, amikre magunktól nem is gondoltunk volna. Az előadást segítő hangtechnikai rendszer műszaki feltételeitől kezdve, az audionarrátor szövege számára rendelkezésre álló szigorú időbeosztásig, rengeteg elem összehangolt működésének köszönhető a sikeres előadás.
Kiderült számunkra az is, hogy a színházi élmény a hangos meghívóval kezdődik, ami körülbelül az előadás szórólapjának mondanivalóját tartalmazza.
Ebben a közlekedési tudni valók, a jegypénztár nyitva tartása a jegy árak, az előadás dátuma a darab rövid története, a szereposztás hallható.
a képet: Puchnyák István készítette
A helyszínen a program, az elő narrációval kezdődik, amely azoknak az élményeknek az interpretálása, amikben a látók automatikusan részesülnek. Ilyen módon az akadálymentesítés egy alkotó munka, hisz az összes élményt, amelynek jelentős része képi természetű, szavakba foglalva kell életre kelteni a vakok számára. Az audionarrált színházi előadások ezért korábban kezdődnek, mint egy átlagos előadás. Megérkezvén a helyszínre a színpad bejárás következik, ahol lehetőség nyílik megtapogatni a díszleteket, jelmezeket, sőt a színészekkel is van mód egy pár szót váltani. Ezek a személyes élmények pótolni hivatottak a látványt.
a képet Puchnyák István készítette
Az előadás alatt az audionarrátor számára azok a percek, másodpercek állnak rendelkezésre, elmondani a látványt, amelyek alatt épp nem beszélnek a színészek és nincsen egyéb, a darab szempontjából fontos hangeffektus.
Szó volt még a képzőművészeti alkotások és filmek audionarrálásáról, amelyek a VGYKE honlapján megtalálhatóak.
Kötetlen beszélgetéssel fejeztük be az együttlétünket. Koltay Judit elmesélte színésszé válásának kalandos történetét, amely 1995 óta összefonódik a Holdvilág Kamaraszínház szintén kalandos életével.
Köszönjük a közvetlen, érdekes előadást!
Kiss Julia és Juhos Róbert közösségi civilszervezők
Gombóc Artúrtól a némberig…
A XVIII. kerületi lámpások szeptember 7-én kirándulást szerveztek Vácra, melyhez mi is csatlakoztunk.
Igazi kirándulóidő volt, bár néha szemerkélt az eső, de ez nem zavart bennünket. Örömmel sétálgattunk a Március 15. téren, Vác főterén. Kissé elidőztünk a szökőkútnál, és a belváros tapintható makettjénél, aztán átsétáltunk a Hajózástörténeti Gyűjteménybe.
Magyarország legnagyobb hajókonstruktőre, hajótervező mérnöke, Szabadi Kálmán életmű kiállítása. XX. századi vitorlások, gőzösök, jachtok kicsinyített élethű másolatai keltik életre a tengeri, a balatoni és a dunai hajózást.
Szabadi Kálmán Budapesten született, az MFTR bentlakásos Hajós Otthonában nevelkedett, 1942-től Vácott élt 2010. november 13-án bekövetkezett haláláig. 1942-ben helyezte édesapját az MFRT (Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt.) Visegrádról Vácra állomásvezetőnek.
Nagy élmény volt számára, hogy gyermekfejjel láthatta Asbóth Oszkár siklóhajójának, és a Csepelről felszállt Gráf Zeppelin bemutatóját. Pályaválasztását, műszaki érdeklődését befolyásolta egyrészt a család, másrészt a Zeppelin és az Itália nevű léghajók tragédiája. Az átélt események arra ösztönözték, hogy műszakilag képezze magát.
Az élet úgy hozta, hogy formatervező, konstruktőr lett. Először motorkerékpárt, oldalkocsit, robogót, a „Fesztivál” néven jegyzett kisautót, (melynek „szülőhelye” a Váci Dunai Hajógyár volt), buszokat, lakókocsikat tervezett, és csak későbbiek során került kapcsolatba a hajókkal. Terveiről olvashatunk a korabeli szak- és napilapokban (1957, 1960, 1973).
A vízi-szórakozás és a jachtturizmus, valamint az általános, biztonságos vízi közlekedés kiszélesítése érdekében 1969-től jelentős terveket készített. Ilyen volt a Pelikán vízitaxi. Ötletet az adta, hogy négy-öttagú család is kényelmesen motorcsónak-túrákat tehessen. A Rozmár 12 személyre készült árvíz és belvízvédelmi munkahajó. Széchenyi Ödön emlékét idézte a Hableány II. Ez a túrajacht 5 férőhelyre kialakított, 10 személyes motoros vízi jármű.
Ez a hajó arról is nevezetes, hogy gróf Széchenyi Ödön 1867-es nevezetes Budapest-Párizs hajóútjának 110. évfordulójára ismét megtette ezt az utat. Nagyszerű sebességgel haladt, és különösen a Rajnán bizonyította kitűnő hullámtörő-képességét 1200-kp-os hasznos tehervitelével. A Viking: 12 személye tervezett tengerészcsónak vízi cserkészeknek, míg ennek kisebb, 4-6 személyre elképzelt változata a Viking II. a balatoni viszonyokra, mentési feladatokra alkalmas csónak. Ezek mellett tervezett kétszemélyes horgász-halász- vadász célokat szolgáló csónakokat. Ilyenek voltak a Potyka, a Csuka nevezetűek. A tervek sokaságából csak néhányat említettem.
Voltak életében nehéz korszakok, amikor sok kudarc érte. Például hiába tervezett kisautót, és a gyárvezetés is nagy reménységgel nézett a magyar gépkocsigyártás elé, az elképzelésből semmi sem lett, mivel a Zaporozsecnek kellett elsőbbséget biztosítani. Magyarország nem gyárthatott személygépkocsikat.
A legnehezebb időkben is Széchenyi István jelmondatát tartotta szem előtt:
Szerette volna, ha 115 méter hosszú szállodahajó terve, melyet a 90-es évek elején felajánlott a városnak, megépül Vácott, és a város, a turisztikai látványosság mellett, egy sajátos szállodaformával gazdagodik. Foglalkoztatta a Duna-part rendezésének ügye, és érdeklődéssel fordult a főtéri munkálatok felé. Több fórumon és levélben is kifejtette véleményét a Március 15. tér rekonstrukciójáról. Foglalkoztatta a híd is, amely átszeli majd a Dunát, hogy mennyire lesz képes elviselni a forgalom terhét?
Szabadi Kálmán sokoldalú életútját mindig a tenni akarás, a segítőkészség jellemezte. 1956-tól napjainkig a különböző terveiből, a hajókról készített modelljeiből múzeumnyi mennyiségű anyag gyűlt össze. Érdemes elgondolkodni azon, hogy valamikor hajógyára (vízibuszok) révén (is!) Vác fontos ipari centrum volt, ezért, ha máshol nem is, de itt létjogosultsága van a magyar hajózás múltját őrző állandó kiállításnak.
Bár a kiállítás nem volt akadálymentes, de Papp László lebilincselő előadása feledtette velünk ezt a hiányosságot. Az igazgató úr anekdotázott Matuska Szilveszterről, bemutatta szinte az egész tér kulturális látnivalóit, beszélt Sajdik Ferenchez fűződő barátságáról, és arról, hogy ő javasolta neki, hogy táblaképeket fessen. Ezek a festmények láthatók a Kúria épületében, a Sajdik Ferenc Gyűjteményben.
Természetesen nem hagyhattuk ki a talán legnépszerűbb helyi látványosságot, Sajdik Ferenc életmű-kiállítását, vagyis a Mosolyalbumot sem. Bár ő maga sosem élt Vácon, rokonai és barátai miatt hosszú ideje kötődik a városhoz, ezért nem meglepő, hogy műveinek bemutatóhelyéül is ezt a települést választotta. Mindenki kedvenc mesefigurái, Pom-Pom, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-ho-ho-horgász mellett rengeteg más témájú festmény, rajz és karikatúra is található a gyűjteményben, mind Sajdik sajátos, első pillantásra felismerhető stílusában.
A kiállításon lehetőség nyílt ajándéktárgyak vásárlására. Pom-Pomot, Gombóc Artúrt, és a Nagy Ho-ho-ho-horgászt ábrázoló tapintható kulcstartók, illetve hűtőmágnesek közül választhattunk.
Pár perces séta után a Székesegyház épületéhez érkeztünk. A Székesegyház a város ünnepélyes terén, a Konsantin téren áll a monumentális székesegyház, mely épülettömbjével már messziről felhívja magára a figyelmet.
Maga az épület a korabeli francia forradalmi építészet talán egyetlen magyarországi példája, mely követőket nem talált. Főleg klasszicista jegyek figyelhetők meg rajta, de a főhomlokzati oszlopcsoport, az ezek fölött lévő szobrok valamint a lanterna még a barokk szellemiségét tükrözi.
A székesegyház méreteit tekintve kiemelkedő: külső hossza 72 méter, szélessége 34 méter, a kupola 55 méter magas. A süveg nélküli, kőbábos korláttal záródó tornyok 38 méter magasak. A homlokzat előtt található, az oszlopokat közrefogó tornyok háromszintesek, melyek közül az elsőn a lépcsőház, a másodikon a harangok, a harmadikon pedig a tűzzománc, három és fél méteres számlapú, fekete alapon aranyozott, római számokkal ellátott, ütős toronyóra foglal helyet. A toronyórát a Rancz Lajos tulajdonában álló Rancz Első Magyar Toronyóragyár Kft készítette. A főhomlokzat díszes: hat eltérő ritmusú oszloppár által tartott főpárkányon a dóm titulusai olvashatóak, felettük Bechert József váci szobrászmester által alkotott apostolszobrok láthatóak.
A dóm belseje meglepően világos, a katolikus templombelsőkhöz viszonyítva, több helyen is felfedezhetjük a forradalmi építészet jegyeit. A tér a kórustól a szentély felé haladva fokozatosan kitágul, majd a szentélynél összeszűkül. Méreteit tekintve 60 méter széles, 28 méter széles, közel 50 méter magas. Összesen mintegy 5000 személy befogadására alkalmas, az ülőhelyeinek száma 278. A berendezés, illetve a falak freskói későbarokk stílusban készültek. A kórus, a jelentős hangversenyek hangszeréül szolgáló orgonával, a bejárat felett húzódik, és hat korinthoszi oszlopon nyugszik. Az orgonakarzat felett borda nélküli keresztboltozat, majd impozáns kupola, diadalív, ismét keresztboltozat, illetve a szentély fölé boruló félkupola fedi a belsőt. A falakat az egész teremben korinthoszi féloszlopok kísérik.
A főoltárkép Szűz Mária Szent Erzsébetnél tett látogatását, a vizitációt, a kupolafreskó pedig a Szentháromság diadalát ábrázolja. Mindkettőt a kor neves művésze, Franz Anton Maulbertsch alkotta. A szentélykorlát részben a török időkben elpusztult reneszánsz székesegyházból származó eredeti darabokból készült. A dóm alatt altemplom húzódik, ahol három csoportban püspökök, kanonokok és világiak nyugszanak.
Lenyűgözött bennünket a templom szépsége, elmormoltunk egy-egy imát, gyertyát gyújtottunk elhunyt szeretteinkért, és indultunk vissza a Kúria épületébe, utolsó programunkra. A középkori épület a püspöki tanácsadó testület, a káptalan székhelye volt, erről tanúskodik a boltozatos kapu záróköve is. 1770-ből írásos dokumentum tanúsítja, hogy szállóként is működött az akkor már barokk stílusúvá átalakított épület, melyet a későbbiekben tovább alakítottak, jelenleg a homlokzata eklektikus.
A Kúria épületének pincéje kb. 140 négyzetméteres, három hajós helyiség, melynek egy része 1520 körül épült. 2006 óta itt üzemel a Bormúzeum és a Váci Csokizó, valamint megnyílt a Vác Mosolyalbum, ahol Sajdik Ferenc Kossuth- díjas művész karikatúráit tekinthettük meg. Az épület előtt Harangpavilon található, mely minden órában kellemes harangjátékával kedveskedik a téren tartózkodóknak.
Utoljára Váci Curia Borházba látogattunk el. A Borházat a Vig házaspár hozta létre, és üzemelteti. Mi a kellemes mediterrán kerthelyiségben foglaltunk helyet, ahol Vig Gyula megismertetett bennünket a magyar borokkal és az elmúlt évszázad magyar borkultúrájával. Egy érdekességet kiragadok a hallottakból: Megengedhető-e a borivás a némbernek?
Köszönjük a szervezőknek, hogy részt vehettünk ezen a tartalmas programon, ahol valamennyien jól éreztük magunkat, és sok ismerettel, élménnyel lettünk gazdagabbak!
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Holdviláglát(ogat)ás
Szereted a vizuális kultúra mindennapi és nem mindennapi remekeit? A színházat, a filmet, a festészetet? Vagy csak szeretted, de el se tudod képzelni, hogy újra átélheted? Szívesen ringatóznál Claude Monet-val a Velencei gondolán vagy adóznál az élet szépségének Matisse mozgalmas és örömteli műalkotásán keresztül? Csukd be a szemed és képzelj el egy számodra kedves festményt. Hogy mondanád el magával ragadó szépségét egy vak embernek? Milyen lehet csukott szemmel nézni egy színdarabot vagy egy filmet? Próbáltad már?
Egy kis történeti áttekintést követően, többek között ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ. Mindegy, hogy látsz vagy sem, hogy láttál-e valaha vagy sem, hogy jártál-e már narrált színházi előadáson, filmvetítésen, tárlaton vagy sem vagy, hogy egyáltalán tudod-e, mi az az audionarráció. Ez a beszélgetés biztos tartogat számodra újdonságokat és meglepetéseket, sőt kulisszatitkokat, merthogy nem csak a narrációról lesz szó, hanem a különös és az átlag néző számára rejtett “színházi üzem” működéséről is.
Meghívott vendégeink: Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház színművésze, rendezője és művészeti vezetője, valamint S. Tóth Erika kolléganőnk, akinek a narrációival, beszámolóival és “tudta-e” rovatával már kedves tagjaink is megismerkedhettek az egyesület hírlevelén keresztül.
Időpont: 2017. szeptember 27. szerda, 15:00 és 17:00 között. Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Izgalmas klubdélutánnak nézünk tehát elébe, mindenkit várnak szeretettel XVIII. kerület Lámpásai: Kiss Juli és Juhos Robi
Élménybeszámoló egy szép váci napról
Tegnap lezárult a Vácon megrendezett „Ha jó neked menjünk a Hajó múzeumba” nevű projekt. Mint mindenki kirándulás előtt mi is kutattuk az aznapra jósolt időjárás előrejelzést. A jóslat is és a valóság is kedvező volt. Ami meghatározó ilyen esetben. Tehát jó esélyekkel vágtunk neki a napnak!
Megérkezvén a vasútállomásra a Széchenyi úton keresztül elsétáltunk a Március 15.-e térre. Egy középkori eredetű emberi léptékű „ékszerdobozba” csöppentünk bele. Az utcák hangulata megőrizte történeti jellegét, földszintes épületei finoman díszített homlokzataival követte utunkat. Sok kicsi üzlet kedves kirakata mosolygott ránk. A látók számára hangulatos kis kiülő teraszok a látássérültek számára még inkább kihívást jelent, mint csábító lehetőséget. Persze voltunk annyian, hogy ez nem okozott nehézséget.
Rövid séta után megérkeztünk első úti célunkhoz, ami a Hajótörténeti Múzeumba vezetett. A kiállítás tapintható része nem volt látogatható, viszont cserébe egy lenyűgöző előadásban volt részünk, Papp László igazgató úrnak köszönhetően. A város története iránt elkötelezett embert ismerhettünk meg, aki barátságban volt Szabady Kálmán hajó konstruktőrrel. Ő hozta létre ezt az életmű kiállítást. Papírból készült hajómodelleket láthattunk, legalább három százat. Gyönyörűen pontosan megformált remekművek voltak. Magyarország összes hajógyárában dolgozott több- kevesebb ideig. Tervezett vízi taxit Pelikán néven, árvíz és belvízvédelmi munkahajót és még szórakozást, sportolást vízi mentést egyaránt szolgáló vízi járművet is. Még autót is tervezett, de olyan történelmi korban, amikor ez nem valósulhatott meg. Példaképe gróf Széchenyi Ödön volt, akinek emlékét idézte a Hableány II. túrajachtja, amivel a nevezetes 1867-es Budapest-Párizs hajóútjának 110. évfordulójára ismét megtette Ő is ezt az utat. Mivel a modelleket megtapogatni nem lehetett, kárpótlásul egy érdekes történetet hallgathattunk meg.
Matuska Szilveszterről, aki a Váci Országos Királyi Fegyintézetben töltötte életfogytiglani büntetését. „- Találkoztam egykori váci fegyőrrel és nevelőtiszttel, akik szerint Matuska Szilveszter művészetet szerető ember volt, hangszeren játszott, énekkarban énekelt –„állítja Papp László, akit úgy tájékoztattak a Matuskát ismerő börtönőrök, hogy a robbantó nem barátkozott senkivel, a politika nem érdekelte, a köztörvényes bűnözőkkel nem állt szóba. Matuska 1944-ben, az orosz csapatok bevonulása után szabadult. Egy szemtanú szerint a fegyházból mindenki elmenekült, csupán egy ember fogadta az oroszokat: Matuska Szilveszter. Házigazdaként viselkedett, legalább két hetet töltött velük fontos és felelősségteljes beosztásban.
Távozásakor egy ládát hagyott a börtönben. Sokáig senki sem merte kinyitni – elvégre egy robbantóé volt, ki tudja, hátha valami trükköt hagyott hátra az elítélt. Egy bátor ember végül leverte a lakatot, s bomba helyett a ládából három kép került elő – kettőt Papp László szerzett meg. A harmadik – egy virágcsokros csendélet – egy másik gyűjtőé lett. Évtizedes kutatómunka után sem kerültek elő újabb Matuska-alkotások.
Az Igazgató úrnak köszönhetően, a szomszédos Sajdik Ferenc Múzeumba is sikerült bepillantanunk, ahol a híres mesefigurák kulcstartókon tapintható formában is élvezhetőek voltak.
Egy kellemes sétával a Székesegyházat néztük meg. Tervezésére Eszterházy Károly püspök Pilgram osztrák építésznek adott megbízást 1761-ben. A már elkészült alapokra a következő püspök, Migazzi Kristóf egy a saját építésze, Canevale által megálmodott klasszicizáló, késő barokk ízlésű székesegyházat építtetett, ami 1777-ben készült el. Egy kicsit beültünk megpihenni, elmélkedni és gyönyörködni.
Visszasétáltunk a Fő térre, ahol megtapogathattuk a belvárosról készített tapintható makettet. Utána a Curia Borház Múzeumába mentünk, ahol szintén fantasztikus előadásban volt részünk. Előadónk a hazai borkultúrának volt rajongója ismerője és kutatója. Jó humorú sziporkázó előadást hallottunk. Megtudtuk, hogy a történelmi időkben 1500 féle szőlőt termesztettek. A számlálást nehezítette, hogy a különböző területeken különbözően nevezték el a szőlőfajtákat.
Már az 1800-as években is gondot okozott, ha távoli kontinensről hoztak be Európába gyökerestül növényeket. A filoxéra, (szőlőtetű, a levéltetvek közé tartozó, a szőlő gyökerein élősködő rovar) az l860-as években, Amerikából érkezve jelent meg Európában, óriási pusztítást okozva a szőlőterületekben.
Ugyanebből az időszakból talált feljegyzést az előadónk, miszerint tiltották, hogy a némberek alkoholt fogyasszanak. Akkoriban még ez a szó ártatlanul csak a nő- embert jelentette. Jót mulattunk, hogy mennyire elferdült a jelentése és sajnáltuk, hogy kiment a divatból ez a régies kifejezés.
Hallottunk a világhírű Tokaji borainkról, ami a mondás szerint a borok királya, és a királyok bora. Ez a felséges magyar borkülönlegesség valóban a legkülönb, elsőrangú a magyar borfajták közül, és valóság az is, hogy számos koronás fő asztalának egyik kelléke volt a tokaji palackbor.
Végezetül megtudtuk a nagy titkot, amit őriznünk is kell: hogy miért díszíti a régi szikvizes üveg kivezető nyílását kakastaréj?
Aki kíváncsi rá járjon utána, látogasson el Vácra a Bormúzeumba!
Jól éreztük magunkat! Köszönjük a Vendéglátóinknak, Egymásnak és a XVIII. kerületiÖnkormányzatnak, ezt a kellemes, szép napot!
Kiss Júlia és juhos Róbert
közösségi civilszervező
