Festményeinek különlegessége és egyedisége abban rejlik, hogy látássérült emberek számára is láthatóvá válik a kitapintható domborműves formák által. Néhány alkotását el is hozta nekünk, így élőben is megcsodálhattuk azokat.
A délután folyamán klubunk fennállásának 6. évfordulójáról is megemlékeztünk, valamint néhány közérdekű információ is elhangzott a jövőt illetően.
Májusi klubnap tapintható festményekkel
Május 25-én megtartottuk havi klubnapunkat, melynek vendégei Romanek Inka art-díjas festőművész és lánya, Taskovics Adél voltak.
Inka megosztotta velünk gondolatait, beszélt életének meghatározó szakaszairól, munkásságáról, elmondta, számára mit jelent a festészet, mi volt az a pont az életében, ami által komolyabban elkezdett foglalkozni vele.
Festményeinek különlegessége és egyedisége abban rejlik, hogy látássérült emberek számára is láthatóvá válik a kitapintható domborműves formák által. Néhány alkotását el is hozta nekünk, így élőben is megcsodálhattuk azokat.
Klubtagjaink könnyes szemmel hallgatták Inka és Adél megrendítő történeteit, de egyúttal erőt, reményt és hitet is kaphattak arra, hogy akarattal, kitartással milyen csodás dolgokat lehet véghezvinni.
Adél az édesanyjához fűződő kapcsolatáról mesélt, és néhány humoros történetet is felidézett életükből.
A délután folyamán klubunk fennállásának 6. évfordulójáról is megemlékeztünk, valamint néhány közérdekű információ is elhangzott a jövőt illetően.
Az eseményről készült képek és videók az alábbi linkeken megtekinthetőek:
Képek
1. videó
2. videó
3. videó
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Júniusi klubprogram – színházlátogatás
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.
A Karinthy Színház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Laurent Baffie: Lököttek
Komédia 2 részben
Előadás hossza kb. 2 óra
Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, előkerül egy Monopoly és spontán csoportterápia szerveződik…
Laurent Baffie fergeteges komédiáját óriási sikerrel játsszák Franciaország- és világszerte.
Szereposztás:
- Fred – Papp János
- Vincent – Marton Róbert
- Marie – Pápai Erika
- Blanche – Balázs Andrea
- Lili – Tenki Dalma
- Bob – Baronits Gábor
- Orvosi asszisztens – Vertig Tímea
Időpont: 2022. június 05. vasárnap 19:00 óra
Helyszín: Karinthy Színház (1115 Budapest, Bartók Béla út 130.)
Találkozás: a színház épülete előtt 18:15 órakor
Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Jegyek korlátozott számban kaphatók!
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Májusi klubprogram – színházlátogatás
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.
A Stúdió K Színház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Heilbronni Katica
Heinrich von Kleist klasszikusában Heilbronn kovácsa a Sátánnal való cimborálással vádolja Vihar-sugár Grófját. Egyetlen lánya kiveti magát az emeleti ablakból, majd extázisban hagyja el otthonukat a gróffal való találkozás után, hogy szerelme nyomába szegődjön…
Szereplők:
- HEILBRONNI KATICA: Pallagi Melitta
- VIHAR FRIDERIK, Sugár grófja: Nagypál Gábor
- THURNECK KUNIGUNDA: Homonnai Katalin
- MÁSODIK BÍRÓ: Homonnai Katalin
- FRIEDEBORN TIBOLD, heilbronni fegyverkovács: Lovas Dániel
- EGINHARDT, Stein grófjának barátja: Spilák Lajos
- A CSÁSZÁR: Spilák Lajos
- HELÉN GRÓFNŐ, Sugár grófjának édesanyja: Spilák Lajos
- SZÉNÉGETŐ: Spilák Lajos
- ELSŐ BÍRÓ: Spilák Lajos
- GOTTSCHALK, Sugár grófjának szolgája: Nyakó Júlia
- MIKSA, freiburgi várgróf: Samudovszky Adrian
- STEIN GRÓFJA, Kunigunda vőlegénye: Samudovszky Adrian
- HARMADIK BÍRÓ: Samudovszky Adrian
Időpont: 2022. május 31. kedd 19:00 óra
Helyszín: Stúdió K Színház (1092 Budapest, Ráday u. 32.)
Találkozás: a színház épülete előtt 18:15 órakor
Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Jegyek korlátozott számban kaphatók!
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Májusi klubnap – Romanek Inka ART-díjas festőművész és tapintható alkotásai
A képen a művésznő Makett című alkotása látható: egy hosszú csőrű kolibri repdes egy piros virág előtt. A festmény a helyszínen is megnézhető, megtapintható lesz.
Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE tagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Bp., Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2022. május 25. (szerda) 15 óra.
Ezúttal Romanek Inka ART-díjas festőművész látogat el hozzánk, és néhány festményét is magával hozza, hogy megcsodálhassuk és megtapinthassuk azokat. Vendégünk megosztja velünk gondolatait, elmondja, mit jelent számára a festészet, mikor kezdett el komolyabban foglalkozni ezzel a tevékenységgel, mi ihlette.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Áprilisi klubnap – Témáink voltak: a költészet, az édesanyák, valamint a vakvezető kutyák világnapja
Április 27-én is megtartottuk havi klubnapunkat, melynek első felében megemlékeztünk a vakvezető kutyák világnapjáról.
Ebből az alkalomból látogatott el hozzánk Tanai Csaba, a zuglói Lámpás Klub közösségi civilszervező munkatársa és kutyája, Bonca.
Csaba elmondta, hogyan történik a vakvezető kutyák kiképzése, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy kutyából igazán jó segítő társ lehessen. Beszélt arról is, hogy a látássérült személynek mit kell tennie annak érdekében, hogy négylábú társával biztonságosan tudjon közlekedni.
Elmesélte saját élményeit, tapasztalatait és azt, hogy milyen sokat jelent számára kutyája, Bonca segítsége.
Szóba került még a vakvezető kutya igénylésének módja és az is, hogy mi történik azzal a kutyával, aki már nem tudja elvégezni munkáját.
Rövid bemutatót és egy kis kutyasimogatást követően Csaba és társa távoztak.
Klubunk második felében az édesanyáké volt a főszerep. Meghallgattuk „Csukás István: Istenke vedd térdedre édesanyámat” és „Dsida Jenő: Édesanyám keze” című verseit Lux Ádám színművész előadásában, valamint „Molnár Orsi: Kevés a szó” című anyák napi dalát.
A jelenlévők is elmondhatták, hogy számukra mit jelent az anyák napja, valamint néhányan megosztották velünk az anyasághoz, az édesanyjukhoz kötődő személyes emlékeiket is.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Áprilisi klubprogram – Látogatás a Magyar Természettudományi Múzeumba
Április 22-én és 23-án klubprogramunk keretében a Budapest VIII. kerületében található Magyar Természettudományi Múzeumban jártunk.
A két alkalommal 24 vak illetve gyengénlátó látogató érezhette magát felfedezőnek a múzeum Természetbúvár Termében, ahol minden kézbe vehető, megérinthető, és megszagolható.
A látogatás során nagyon sok új ismeretre tettünk szert a növény- és állatvilággal kapcsolatban. Emlősök, hüllők, halak és egyéb egzotikus állatok kipreparált testét, csontjait, vázait tapinthattuk meg. Ilyenek voltak pl. a gaboni vipera, a nyest, a hermelin, az oroszlán, a borz, a viza, a cápa, a tüskés gömbhal vagy éppen a tigris koponyája, a tengeri csillag, kagylók, stb.
Kispál István múzeumpedagógus érdekes és igen szórakoztató előadásából megtudhattuk, melyik állat mivel táplálkozik, mely területeken élnek és mit tegyünk akkor, ha esetleg bármelyikkel is találkoznánk utazásaink, nyaralásaink során.
Különböző növényeket (pl. bambusz), gyümölcsöket, zöldségeket is kezünkbe foghattunk, melyeket egy játék során kellett felismernünk.
A tapintás mellett a szaglásunkra is szükség volt az illatfelismerő játék során. Különböző fűszer és egyéb növényeket kellett illatuk alapján beazonosítanunk. Ezek voltak pl. a vanilia, az oregánó, szegfűszeg, teafélék, stb.
Nagyon köszönjük a múzeumnak és múzeumpedagógusának, hogy ilyen felejthetetlen élményt szereztek látássérült embereknek.
Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi linkeken megtekinthető:
1. fotó
2. fotó
1. videó: a tigris állkapcsának bemutatása
2. videó: a tüskés gömbhal
3. videó: a cápa
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
ÁPRILISI KLUBNAP – KÖLTÉSZET, AZ ÉDESANYÁK, VALAMINT A VAKVEZETŐ KUTYÁK
Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE Tagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
1181 Bp. Kondor Béla sétány 8.
Időpont: 2022. április 27. (szerda) 15 óra
Ezúttal egy olyan klubnapon vehetsz részt, melyen az elmélyülésé és emlékezésé lesz a főszerep a költészet segítségével. Gyere el és hozd el nekünk kedvenc versedet, novelládat, dalodat, melyet szívesen felidéznél Anyák Napja alkalmából! Ha szeretnéd, akár édesanyáddal, nagymamáddal kapcsolatos személyes történetedet is megoszthatod velünk.
Ez alkalommal a Vakvezető Kutyák Világnapjáról is megemlékezünk, mely az idén április 27-re esik. Segítségünkre lesz ebben vendégünk, Tanai Csaba okos és hű négylábú barátjával, Boncával.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
ÁPRILISI PROGRAM – LÁTOGATÁS A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUMBA
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.
Magyar Természettudományi Múzeum: Természetbúvár-terem – A kézbe vehető múzeum
A Természetbúvár-teremben egészen más törvények uralkodnak, mint általában a kiállításokon. Itt szinte minden kézbe vehető, megérinthető, megszagolható. A múzeum minden tárából ízelítőt kínál a terem.
Ez egy olyan hely, ahol mindenki felfedezőnek érezheti magát. A teremben megteremtették a szabad vizsgálódás feltételeit. Itt a megismerés folyamatába valamennyi érzékszervet igyekeznek bevonni. Az ismeretek frontális átadása mellett az önálló felfedezés lehetőségét is nyújtják. Többek közt olyan különlegességekkel lehet megismerkedni, mint tüskés gömbhal, bálna állkapocs, tigriskoponya, gepárdbőr, horzsakő, Szent László pénze, narancseper. Szeretnék, ha a látogatók megismernék a természet törvényszerűségeit, érdekességét, szépségét, és törekednének annak megőrzésére, védelmére.
A Természetbúvár-teremben tartott foglalkozások 1992 óta a múzeum legnépszerűbb szolgáltatásai.
Időtartam: a csoport igényeihez alkalmazkodva 45–60 perc
A foglalkozást követően lehetőség van a múzeum kiállítási anyagának, tárlatainak önálló megtekintésére is. Kísérő mindenképpen ajánlott.
Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum
(1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.)
Időpontok: 2022. április 22. péntek 11:00 óra
2022. április 23. szombat 11:30 óra
Találkozás: a múzeum épülete előtt
április 22-én 10:30 órakor
április 23-án 11:00 órakor
Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Mindkét alkalommal max 12 főt tudnak fogadni.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Márciusi klubnap – Látássérültek a munka világában
Március 30-án megtartottuk havi klubnapunkat, melynek fő témája a látássérült emberek nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedésének esélyei, lehetőségei voltak.
Ellátogatott hozzánk Házi Tamás, a VGYKE munkatársa, a „Foglalkoztatás 2020” projekt szakmai vezetője.
Tamás beszélt munkájáról, a projekt céljáról, valamint arról, hogy milyen esélyekkel indul egy vak vagy egy gyengénlátó ember a munkaerőpiacon, milyen nehézségekkel kell szembenéznie az álláskereső személyeknek. Szó esett arról is, hogy mennyire nyitottak a különböző cégek a látássérült emberek foglalkoztatása terén, miben kellene fejlődniük, illetve mi hogyan tudunk együttműködni velük. Sok kérdés is elhangzott a jelenlévők részéről, nagyon érdeklődőek voltak a téma iránt.
Tagjaink is megosztották egymással a tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt nehéz elhelyezkedniük, hogyan sikerült beilleszkedniük és hogyan érzik magukat jelenlegi munkahelyükön.
Klubdélutánunk folyamán a tavasz közeledtéről sem feledkeztünk meg, így kvízjátékunk kérdései is kapcsolódtak az évszakhoz. Meghallgattuk Chopin: Tavaszi Keringő című művét, valamint József Attila: Tavasz van! Gyönyörű című költeményét is, melyek hatására mi is tavaszváró hangulatba kerültünk.
Az eseményről készült néhány fotó és videó
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Márciusi klubprogram – audionarrált színházi előadás
Március havi klubprogramja keretében a budapesti Pinceszínházban jártunk, ahol Székely Csaba: Bányavirág című darabjának előadásán vettünk részt audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.
A történet egy erdélyi kis faluban játszódik, ahol bezárják a bányát, és a férfiak nagy többsége a munkanélküliség és a kilátástalan helyzet miatt az alkoholizmusba és az öngyilkosságba menekül.
A szereplőket olyan ismert művészek alakították, mint pl: Vándor Éva, Epres Attila és Kaszás Gergő, akiknek szinkronhangját is nagyon szeretjük hallani a filmekben, sorozatokban.
Elmondhatjuk, hogy mindannyian nagyon élveztük az előadást, az elhangzó poénokat és a narrációnak köszönhetően a történet cselekményét, szituációit is könnyebben tudtuk követni.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Márciusi klubnap – vendégünk: Házi Tamás
Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE Tagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Bp. Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2022. március 30. (szerda) 15 óra.
Vendégünk lesz Házi Tamás, a VGYKE munkatársa, a látássérültek munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő „Foglalkoztatás 2020” projekt szakmai vezetője. Bemutatjuk munkáját, beszélgetünk vele arról, milyen lehetőségei vannak a vakon vagy gyengénlátóként élő embereknek a nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre. Ejtünk néhány szót Gy. Dobos Mariann új könyvéről, a VGYKE által kiadott „Vakon a munka kapujában” című kiadványról is.
Klubunk második felében tavaszváró kvízzel és egy kis játékkal zárjuk a napot.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Februári klubprogram humorral töltve
2022. február 26-án került megrendezésre a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Házban a Karinthy-gyűrűs humoristapáros, Aradi Tibor és Varga Ferenc József önálló estje, melyre mi is ellátogattunk tagjainkkal.
Az Aradi-Varga kettőst egy ország ismeri, sokan kedvelik szórakoztató poénjaikat. Jó ideig a Mikroszkóp Színpadon is láthattuk őket.
Sok fellépésük van, a főváros számos kerületében és több vidéki településen is megfordultak már. Hétről-hétre önálló televíziós műsorral is jelentkeznek, szórakoztatva rajongóikat.
Ez most sem volt másként: nagyon sok történetet meséltek és nagyon sok szituációt játszottak el humorral fűszerezve, valamint ismert nagy slágereket is hallhattunk tőlük, átköltve saját poénos szövegükkel.
Néhányunkkal egy közös fotóra is vállalkoztak, valamint dedikálták belépőjegyeinket is.
Az este folyamán a sok nevetéstől szem nem maradt szárazon. Egy kiadós, felhőtlen szórakozás után mindannyian jó hangulatban tértünk haza.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők