A Hankook-pályázat nyertesei között a VGYKE
Idén is folytatta tavaly elkezdett, nonprofit szervezetek számára meghirdetett abroncs-adományozási programját a Hankook Tire Magyarország. Egyesületünk a mikrobuszára kapott egy garnitúra gumiköpenyt, térítésmentesen.
Az átadási ünnepségre a gyár rácalmási központjában került sor, ahol a cég ügyvezető igazgatója, Lee Sang Il elmondta, hogy a tavalyi kezdeményezésük abból a keserű felismerésből eredt, hogy megtudták, a szomszédos mentőállomás autói a nagy havazás ellenére nyári gumikkal közlekednek, mert nincs pénze a szolgálatnak lecserélni azokat. Rövid tájékozódás után kiderült, hogy ez nem speciális, Fejér megyei probléma: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) valamennyi egysége hasonló helyzetben van. A felismerést tett követte: tavaly 170 mentőautó kapott a gyártól a téli biztonságos közlekedést segítő köpeny-garnitúrát. A tavalyi akcióban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak és a Magyar Vöröskeresztnek is adományoztak gumiköpenyeket.
Idén tovább ment a Hankook a megkezdett úton: az Országos Mentőszolgálat tavalyihoz hasonló támogatása mellett pályázatot hirdettek a közcélok érdekében dolgozó, kisebb járműparkkal rendelkező nonprofit szervezetek számára.
Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy nyolcvan szervezet nyert 1-3 garnitúra autógumit a Hankooktól, mintegy 25 millió forint értékben. Ez az OMSZ-nek nyújtott adománnyal együtt 1300 gumiabroncs. A gyár vezetője az ünnepség résztvevői előtt megígérte, hogy az abroncs-adományozási programot jövőre is folytatni fogják.
A nyertes szervezetek képviselői közül elsőként Burány Béla, az OMSZ megbízott főigazgatója szólt az adomány jelentőségéről. Elmondta, hogy a szolgálat autói évente egymillió mentést hajtanak végre, szerte az országban, s ehhez mintegy 37 millió kilométert kell teljesíteni. Az új beszerzésű mentőautók már minden szükséges felszereléssel rendelkeznek, de még sok régi mentőautót is kénytelenek üzemben tartani, s ezek biztonságos futásához a Hankooktól kapott autógumik nagy mértékben hozzájárulnak. A főigazgató egy mondatot szentelt a közlekedésbiztonságnak is. Felszólította a jelenlévőket, hogy privát autóik gumijait is cseréljék télire, hogy a mentősökkel csak ilyen alkalmakkor kelljen találkozniuk.
Ezután a nyolcvan kiválasztott szervezet néhány képviselője mutatkozott be. „A Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány számára nélkülözhetetlen az egyetlen mikrobuszunk, mellyel mozgássérült ellátottainkat szállítjuk, és házhoz visszük személyi segítésünket, támogató szolgálatunkat. Járművünk üzemeltetése a folyamatosan szűkülő források miatt nehéz, az adományozott új gumiabroncsok nagy segítséget jelentenek számunkra a biztonságos közlekedésünkhöz. Nagyon hálásak vagyunk! – nyilatkozta Kecskés Rózsa, a Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány szakmai igazgatója, majd átadta az otthon lakóinak ajándékát: egy gumiköpenyekből szellemesen kialakított virágkosarat – az újrahasznosítás jegyében -, amelynek közepébe egy tetszetős cikláment ültettek.
Megköszönte még az adományt a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért képviseletében Lendvai Barnabás programkoordinátor, Sárai Rita, a kerekes székes Gördülő Tánccsoport tagja (akik az előcsarnokban látványos bemutatót tartottak programukból), valamint Kaucsiné Dóri Katalin, a Down Alapítvány, valamint Vizi István, a rácalmási polgárőr egyesület nevében.
Szerző: Zelei Béla
Kérjük, 2015-ben is segítse a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének munkáját adója 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18185030-1-42 Bankszámlaszámunk: 10409015-90147559