A magyarországi képernyőolvasó felhasználók körében 2015 végén ismét online felmérést végeztem a használati szokásokról, igényekről, a weboldalak akadálymentességének megítéléséről.
A támogató szolgálat célja a fogyatékos személy önrendelkezésén alapuló önálló életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása.
Interjúsorozatunkban egyesületünk vezetőit kérdeztük arról, hogy milyen tervekkel és célokkal indulnak neki az idei évnek. Elsőként Fodor Ágnest, a VGYKE elnök asszonyát interjúvoltuk meg, aki elmondta, hogy mely területek fejlesztésére szeretné helyezni a hangsúlyt 2016-ban.
Izgalmas programokban bővelkedik a február a BULÁKE háza táján. Farsangi bál, színház, múzeumi látogatás, azaz igazi kulturális és szórakoztató pillanatok várják a kedves vendégeket!
A XI. kerületi Lámpás Klub két évtervező összejövetelt szervezett januárban. Az elsőt a szokásos klubnapon január 5.-én, a másodikat január 14.-én tartottuk. Többször gondoltunk arra 2015 során, hogy mi mindent kellene másként csinálnunk 2016-ban. Ezért 2016 úgy indult, hogy értékeltük a tavalyi évet, azt állítva fókuszba, amit másként szeretnénk megoldani. Később pedig arra fordítottunk időt, hogy ötletekkel járuljunk hozzá egy izgalmas, érdekes és sokszínű évhez.
A FESZT, a VGYKE, az MVGYOSZ és az SVOE közösen megírt levelében próbál megoldást kérni és találni a nyomógombos metróajtók problémáját illetően. A BKK vezérigazgatójának címzett levélben kifejtik, hogy a látássérültek közlekedése így rendkívül veszélyes, ezért haladéktalanul kérik a probléma mielőbbi orvoslását.
Egyesületünk az MVGYOSZ tagegyesületei részére megküldött felkérésnek megfelelően összegezte munkatársainak múlt év decemberében, valamint ez év januárjában végzett tapasztalatait a kormányablakok felmérése terén.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-ére kaptunk pár jegyet Csiszár Renáta kulturális munkatárstól. Ez az előadás inkább a fiatalabb korosztályt célozta meg.
A FESZT-BKK együttműködési megállapodás keretében a BKK január 13-án, 9 órakor egyeztetést kezdeményezett a BKK személyszállítási üzletszabályzat módosításának tervezetéről.
Szállítószolgálat, speciális segédeszközök, könnyen érthető, látható és hallható információk, elektronikus ügyintézés akadálymentesen. A fogyatékossággal élő hallgatókat különböző szolgáltatásokkal segítik a felsőoktatási intézményekben.