Vigadó tér közterületi szobrok

Kedves Olvasó!

Ezúttal nem egy, hanem azonnal három szobrot hoztam nektek. Különlegességük, hogy utcán találhatjátok meg őket, így meg is érinthetitek őket. Mindannyian Budapesten a Vigadó tér egy-egy pontján találhatók.

Ha a Vörösmarty tértől közeledtek az első ilyen köztéri szobor az InterContinental szálló Duna felőli oldalán vár rátok. A világirodalom egyik óriásának, William Shakespeare–nek állít emléket. A bronz szobron már meglátszik az idő nyoma, zöldes színű patina található itt-ott a feketés-fémes alakon. Mészáros Andor szobrászművész életnagyságú szoborként álmodta meg Shakespeare alakját. A feje búbján már kopaszodó, de tarkóján hosszú hajú, elegáns bajszos férfi a 16. század jellegzetes ruházatát viseli: nyakán a korszakra jellemző malomkerékszerű spanyolgallér fodrozódik, zekéje a test vonalát követi, apró fodros díszítésű nadrágszerű ruhadarabot és harisnyát visel. Az alak jobb lábát előre nyújtva, bal lábát meghajtva, derekát meghajtva elegáns mozdulattal a hajol meg egy képzeletbeli uralkodó előtt. Jobb kezét lágyan előre nyújtja, bal hóna alatt összetekert papírtekercs. Talán éppen legújabb alkotása. Arcvonásaiban felismerhetjük az egykori híres író és költő vonásait, a jellegzetes hajviseletnek és a bajusznak köszönhetően felismerhetjük a szoborban az irodalomkönyvek lapjain szereplő Shakespearet. A szobor eredetije az ausztráliai Ballarat város főterén áll, ennek másolatát helyezték el a magyar fővárosban 2002-ben.

A nagy költőtől nem messze, ücsörög Raffay Dávid szobra a Kutyás lány. A szintén bronz szobor életszerű, vidám jelentet örökít meg: a fiatal, haját lófarokba fogó lány egy kör alakú padon ülve jobb karját kinyújtva kéri vele szemben ülő kutyájának szájából a labdát. A lány megjelenésében semmilyen különlegesség nincs, ruhája hétköznapi hosszú ujjú pulóver és nadrág. Arca, mosolya és kérő gesztusa viszont hihetetlenül beszédes. Szinte várnánk, hogy megszólítsa kutyáját. Hosszúszőrű kiskutyája előtte ül. Fülét ugyan hegyezi, de labdáját szájában tartó fejét játékosan elfordítja gazdájától.

A Vigadó téri Dunakorzó egyik leghíresebb alkotása, Budapest egyik ikonikus köztéri szobra. Marton László Kiskirálylány című szobrát saját 5 éves kislányáról, Évikéről mintázta, akinek kedvenc játéka volt, hogy újságpapírból kreált koronájában és fürdőlepedő palástjában királylányosat játszon. Az 1990 óta a Dunakorzó korlátján ücsörgő életnagyságú bronz szobor élethűen adja vissza a kislány vonásait, természetes testtartását. Fején a papírkorona ágai kissé kuszán állnak, a királyi palástot jelképező fürdőköpeny gallérja vagányul felhajtva. A stabil ülés érdekében lábait kissé szétveti, kezeivel a korláton kapaszkodik. Mind a karján, mind a ruházatát alkotó laza pólón életszerűen gyűrődik az anyag. A köztéri bronz szobrokra jellemző módon a Kiskirálylány egyes részeit is már csillogóra koptatták a turisták simogatásai. A Kutyás lány kiskutyájának füléhez hasonlóan a Királylány lábai, combjai is fényesre kopásukkal mutatják az érintések helyét.

Az életnagyságú és megfogható köztéri szobrok egyik jellemzője ez. Székesfehérváron a gesztenyeárus kocsiját toló kendős idős asszony, Kati néni orra is csillog már, az arra járók szerencsét hozónak tartják a szobor érintését. Nem egyedi szokás ez: a Feneketlen-tó partján álló Maci szobor fülei is csillognak már, hiszen az arra járó babonás iskolások a medve fülének simogatásától várják a jó jegyeket.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Jakócs Dorottya-Tripsánkszki Dávid: Mindenkinek van egy városa

Kedves Olvasó!

Folytassuk bóklászásunkat Budapest utcáin, hiszen ott is lépten-nyomon művészeti alkotásokba botlunk. Ezúttal egy falfestményt, muráliát hoztam neked. A Színes Város Csoport évek óta szervez falfestéseket Budapest különböző területein és felületein, hogy egy színesebb, szebb és örömtelibb városban élhessünk. Alapgondolatukat a 20. századi magyar festőtől Vásárhelyi Győzőtől, vagy ahogy a nagyvilág ismeri, Victor Vasarelytől származik, aki 1983-ban elkezdte hirdetni, hogy a művészetnek nem csak a múzeumokban, hanem a falakon kívül, a városi térben és a mindennapjainkban is helye van.

A Színes Város Csoport pár éve már falfestő fesztivált is szervez, amelynek keretében profi művészeket hívnak meg, hogy hidak lábát, iskolaépületek falát, komor betonkerítéseket, metrólejárókat tegyenek vidámabbá. Leggyakrabban tűzfalakat festenek ki. Az óriási, üresen tátongó felületek akkor tárulnak elénk a házak oldalfalai, amikor foghíjtelkek keletkeznek két ház között, tehát lebontanak egy épületet. Sokszor romos, üresen ásítozó falak ezek. A munka sosem egyszerű, hiszen magasra és nagy felületre kell felfesteni a terveket, így építkezési állványokat építenek a művészek, a képeket óriási festőhengerekkel, graffitis spraykkel festik meg.

A Színes Város sok-sok munkája közül ma a Dob utca 36-38. szám alatti, azaz feletti tűzfalfestményt hoztam. A 207 négyzetméteres gigantikus festményt Jakócs Dorottya és Tripsánkszki Dávid alkotta meg. Címe: Mindenkinek van egy városa. A fehérre festett házfalon míves, régi képkereteket idéző arany és szürke színben játszó képkeretben egy férfi és egy nő portréja látható deréktól felfelé. A férfi és a nő különböző stílusúak, mintha két különböző várost jelenítenének meg.

A nő vörös haja lobog a szélben, érzéki vörös ajkait csücsöríti, merész sminket visel, ruhája gazdagon díszített arany ékszerekkel. Jobb kezével fogja a mellette álló férfi kezét, a nő karja telis-tele tetoválásokkal, motívumai a népművészetből erednek. Fején korona, amit ha jobban megnézünk barokkos stílusú arany házakból áll össze. Fülében víztornyok csüngnek fülbevalóként. A nő testéből kis madarak, csőrükben üzenetet tartva repülnek át a másik alakhoz. Jobban megnézve a nő mellett álló férfi igazán furcsán fest. A nő színessége mellett ő tényleg elszürkül, csak szürke és fekete festékkel festették meg. A torzonborz, szakállas férfialak tekintete üres, testét lakótelepek nyitott ablakainak képe díszíti. Hajából óriási toronyházak meredeznek kifelé.

Érdekes ellentét feszül a két alak között: a nő eleven és élő, míg a férfi merev, hideg és változatlan. A női alak előtt papírszalag húzódik, melyen a mű címe: Mindenkinek van egy városa és a felavatás ideje – 2014. augusztus 14.- látható. A kép alsó részében a nő alakjánál a férfira jellemző szürke felhőkarcolók, a férfinál a nő világából származó aranyozott, díszes, régimódi házak láthatók. A két ellentétes világ így egyensúlyba kerül.

Az egész rajz stílusa a régi graffitiket és egy kicsit a modern tetoválások stílusát idézi: a formákat vastag fekete körvonalak hangsúlyozzák, a használt színek tiszták és elevenek, nincsen színátmenet, összemosás. Az óriási falfelületen dúskálunk a különböző elemekben, a férfi és a női, a régi és az új, a színes és a szürke váltogatja egymást, de mégis az összkép harmonikus.

A falképek festése igazán nehéz feladat a művészek számára. Nemcsak óriási méretben kell megalkotniuk művüket, de nézőt is nehéz megszólítaniuk. A napi rohanásban sokszor észre sem vesszük ezeket a csodás képeket, nem állunk meg az utca forgatagában, hogy elgondolkozzunk üzenetén vagy csak rácsodálkozzuk szépségére és felfedezzük a részleteit. Pedig ajándékok ezek, ici-pici szépség morzsák a mindennapjainkban.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
Fotókredit: Farkas András

Lajta Béla: Szent István utca 15.

Kedves Olvasó!

Ezúttal is egy épületet hoztam neked. A mostani érdekessége, hogy nem a Budapesten megszokott vakolat burkolata van, hanem kerámiával vonták be.

A Belváros szívében, a Bazilika melletti utcában található, a Szent István utca 15. szám alatt. Egykor a Hecht Jónás és fia textil-kereskedése üzemelt benne, majd a Magyar Külkereskedelmi Bank költözött ide, ennek az elegáns felirata a mai napig megtalálható az épületen. Olyan sok értékes épületünkhöz hasonlóan ez is kiüresedve, lezárva áll és várja, hogy egyszer ismét értékelik és méltóképpen használják majd.

A fotón az épület homlokzatának egy része látható.

A földszinti rész halvány kékeszöld kerámia lapokkal van burkolva, ezek az épület mellett elhaladva, megtapintva is nagyon izgalmas érzést adnak. A halvány kék kerámia azonban csak az alap színét adja az épületnek. Fémes hatást keltő sávok ölelik körbe a Magyar Külkereskedelmi Bank feliratot, amin csak igazán közelről látható, hogy a népi hímzésekről ismert páva és növénymintákat alakították ki fémből, szinte még a keresztszemes öltések is érezzük az ujjaink alatt. A pávák mellett más állat is látható az épületen a nagy főbejárat feletti erkélyt kitátott szájú csukákról mintázott szobrok díszítik. A kő halak kitátott szájukkal mintha levegőért kapkodnának, mereven tekintenek le ránk. Nem véletlen, hogy a tervező pont ezeket a nem annyira bájos halakat választotta a díszítésre, ugyanis az üzlet tulajdonosának neve (Hecht) németül csukát jelent. A bejáratot két oldalról keretező oszlopokon tenyérnyinél valamennyivel nagyobb négyzet alakú mezők van. A mezőkben napsugarak, a napsugarak alatt két évszám 1850 (az üzlet alapításának az éve) és 1907 (a ház építésének éve). Az évszámos kerámialapok a homlokzat halványzöld színével harmonizáló, de kicsit sötétebb, fémes aranyosan csillogó bevonatot kaptak.

A következő képen az íves, kicsit rácsszerű megoldással kialakított ablakok közötti szakaszokat díszítő jellegzetes elem látható. Bár jelenleg az épület ablakai fatáblákkal le vannak fedve, egy-egy tábla között felnyúlva a mai napig megsimogathatjuk a díszítést. A mezőben egy stilizált virágcsokrot adnak ki a színek és a minták. Olyan módon áramlanak és mosódnak össze benne a színek, mint a szappanbuborék felszínén. Van itt zöld, kék, lila, vörös és arany. A virágcsokor formáit háromszögek, finom íves növénykacsok, finom körök adják. A formákat azonban nem csak úgy ráfestették a kerámia lapokra és kiégették! A különböző vonalakat belepecsételték, belenyomták az anyagba, így a kiégetés után is remekül kitapinthatók az egyes formák és vonalak barázdái. Nagyon hasonlítanak a népi fafaragásban használt mintákhoz. Ezért is nagyon érdekes ez az épület, mert a népi hímzéstől a fafaragáson át mindenhonnan kölcsönzött az építész mintákat, de egy új anyagban, a kerámiában dolgozta fel.

Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk kicsit az építészről.

Lajta Béla a századforduló (1900-as évek eleje) elismert magyar tervezője volt, akire mint építészre két dolog volt jellemző imádta a kerámiát használni és főként a népművészetből vett elemekkel díszítette épületeit. Lajta Béla épület még a Mexikói út 60. szám alatt álló Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola is. Ugyanabban az időben készült, mint a fent leírt épület, így díszítőelemei is nagyon hasonlóak. Érdemes kerítését és kapuzatát megnézni, találhatunk hasonló díszítéseket.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A mellékletben található képek forrása
1. http://susannicon.blogspot.hu
2. saját fotó(Somogyi-Rohonczy Zsófia)