A legutóbbi népszámlálás (2011) adatai szerint 3000-en mondták magukat siketvakoknak. 12000-en a látás és hallássérülésüket külön jelölték. Ilyenformán mintegy 15000-re becsülhető hazánkban azoknak az embereknek a száma, akik úgy élnek, hogy egyszerre látás és hallássérüléssel is küzdenek. A Siketvakok Országos Egyesülete az a szervezet, amely jelentős mértékben segíteni szándékozik őket. Gangl Tamással, az Egyesület Elnökével, valamint két munkatársával, Bodó Zoltánnal és Oláh Klaudiával beszélgettünk.
2015 decemberében nyitotta meg kapuit a Tóparti Fogyatékos Személyek Nappali és Átmeneti Ellátó Központ Agárdon, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola területén.
Rodrigo (saját bevallása szerint 25+ éves) Brazíliában született, jelenleg Svédországban él, és beutazta már a fél világot. Most pedig a másik felét akarja meghódítani – egy baleset után -, immár kerekesszékkel. Ráadásul mindezt már online is nyomon követhetjük a goodtimetorollon.com oldalon, ami egyben a világ kerekesszékeseinek első utazós-közösségi fóruma szeretne lenni. Bármi történjék is, ez a srác egy igazi megszállott! Nem az a típus, akit le lehetne beszélni bármiről is…
Február 5.-én megtartottuk a Hírlevelünkben is meghirdetett első sorsolásunkat, melynek nyertese januári vásárlóink közül került kisorsolásra.
A nyertes az Art Management Bt. lett.
Azoknak az embertársainknak igyekszünk lelki és gyakorlati tanácsokkal szolgálni, akik fiatal vagy felnőtt korban váltak tartósan vagy végleg súlyosan mozgáskorlátozottá baleset vagy betegség miatt, és kerekesszéket használnak.
A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa 2011-ben díjat alapított, amelyet kétévente átad azoknak a településeknek, amelyek elkötelezettek a hozzáférhető települési környezet megvalósítása, az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő településpolitika folytatása és a fogyatékos emberek helyi szervezeteivel való szoros együttműködés kialakítása mellett.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is megnyílik a balatonboglári üdülő! A szolgáltatások a megszokottak lesznek: napi háromszori étkezés, tévészoba, vak ping-pong, lengőteke, vízi-bicikli kölcsönzés, büfé, és megszokott lesz a kellemes, nyugodt környezet is.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-ére kaptunk pár jegyet Csiszár Renáta kulturális munkatárstól. Ez az előadás inkább a fiatalabb korosztályt célozta meg.
A FESZT-BKK együttműködési megállapodás keretében a BKK január 13-án, 9 órakor egyeztetést kezdeményezett a BKK személyszállítási üzletszabályzat módosításának tervezetéről.
A téli estéhez képest kellemes időben indultunk az Újpest Színház felé. A kis csapattal még összeálltunk pár fotó erejéig, majd a tömeggel haladtunk székeinkhez.