„Énekelj velem!” – vagyis Hoffmann Richárd és Gats Éva koncertjén járt a Ferencvárosi Lámpás Klub.
Az előadók eljutottak Az operettek világán át a repertoár keretében napjaink modern zenéjéig. Régi slágerek és új formációs dalok egyaránt megjelentek a 90 perces előadás során.
A nézőtér valóban együtt énekelt a művészekkel, egy felszabadult, könnyed esti szórakozás volt a jelenlévőkneka XIII. kerületi RaM-ArT Színházban. Tagjaink az emeleten foglaltak helyet, nagy számban jelentek meg egyesületünktől.
Ezen a napon a Ferencvárosi Lámpás Klub tagjai egy kamaraszínpadi előadás keretében Hubay Jenő:Ők tudják mi a szerelem c. művét tekintették meg Udvaros Dorottya főszereplésével.
„1864, Lyon.Hector Berlioz, a már életében halhatatlannak titulált romantikus zeneszerző és karmester szerenádot ad, majd szerelmet vall fiatalkori bálványának, a mára tisztes kispolgári életet leélt nagymamának, Estellának. Találkozásuk során felidézik a múltat, amit régen eltemettek magukban, bebizonyítva, hogy sohasem késő „megállítani az időt.””
Csodálatos alakításokat láthattunk minden szereplőtől, a 90 perc szinte elrepült.
Külön ki kell emelni a szívélyes fogadtatást és segítségnyújtást a színház dolgozói részéről.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.
A III. kerületi Lámpás Klub megtartotta a 2025. év első klubnapját a Békásmegyeri Közösségi Házban január 17-én. A klub témája természetesen az éves programok megtervezése volt. A klub résztvevői inkább az Óbuda-Békásmegyer területén elhelyezkedő nevezetességeket, érdekes helyszíneket részesítették előnyben, de felmerült javaslatként pl. a szentendrei Skanzen meglátogatása is.
Arról is beszélgettünk, hogy kiket szeretnének meghívni a résztvevők vendégként a klubokra. Konkrét személy neve nem hangzott el, inkább a témákra tettek javaslatot a jelenlévők. Ezek közül kiemelendő az, hogy szeretnének rendőrt meghívni, aki a bűnmegelőzésről tarthatna előadást.
Utána kötetlen beszélgetésre biztosítottunk lehetőséget, és közben süteményekkel és innivalóval kedveskedtünk a jelenlévőknek.
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
III. ker. közösségi civilszervezők
A XIX. kerületi Lámpás Klub a 2025. évi első havi klubnapját január 16-án tartotta a Kispesti Kaszinóban.
A klubnap témája egy rövid bemutatkozó kör után az éves programok megtervezése volt.
A programokat úgy alakítottuk ki a résztvevők ötletei és javaslatai alapján, hogy azok elsősorban kispesti helyszínek, látványosságok, nevezetességek köré szerveződjenek.
Nagyon sok javaslat és ötlet vetődött fel, amelyekből kiderült, hogy a tagok elsősorban a különböző kiállításokat preferálják. Felvetődött az is, hogy egy séta keretében látogassuk meg a kerület nevezetességeit. A KMO Művelődési Központ, a Kós Károly Művelődési Ház, valamint a Kispesti Kaszinó programjait is figyelemmel kísérjük, amelyekben színházi előadások, koncertek, kézműves foglalkozások és vásárok, egyéb érdekes rendezvények kapnak helyet. A résztvevők lelkesek voltak, a hangulat családias volt. A kötetlen beszélgetéshez nem maradtak el a klubjainkon megszokott édes és sós sütemények, valamint az innivaló sem, amelyekkel kedveskedtünk most is a jelenlévőknek.
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
XIX. ker. közösségi civilszervezők
Január 16-án az Erzsébetvárosi Lámpás Klub első online klubján a téli forró italok történetéről meséltem az érdeklődőknek. Megtudhatták például, hogy az Api morado egy kukoricából és fűszerekből álló Mexikói ital.
Az Erzsébetvárosi Lámpás Klub 2025. évi első klubnapját január közepén tartotta meg a KlauDió Civil Központban.
A program első felében a januári programunkat beszéltük meg, majd felvetődtek az évre programlehetőségek, például filmklub, vagy az Aranysas Patikamúzeum meglátogatása.
Később a résztvevők elmesélhették, milyen forró italokat ismernek, szeretnek. A rumos forrócsoki, rumos tea, valamint a közel-keleti sahlab nevű forró ital is említésre került. Utóbbi orchideaőrleményből készül, az arab és a közel-keleti területeken fogyasztják.
Az év első klubnapján Louis Braille 216. születésnapjáról emlékeztünk meg. Felolvastam látása elvesztésének történetét, és a hatpontos vakírás kialakulását, melyet a katonai titkos tízpontos írásból egyszerűsített le.
A tagok elbúcsúztatták Murgács Jánosné Annamáriát. A fennmaradó időnkben közösen ötleteltünk az év első negyedévére programokról és klubnapok témáiról.
Befejezésül beszélgettünk arról, kinek hogyan teltek az ünnepek, és örültünk az újbóli találkozásnak.
Idei első klubunkon a vakok oktatásának 200 éves évfordulójáról és a Braille írásról emlékeztünk meg. Tagjaink hallhattak egy rövid előadást az írás megalkotójának életéről, valamint Pivár Ignác piarista szerzetesről, aki bevezette hazánkban a Braille oktatását. Szó volt még Oskar Pichtről, a vakoknak készült írógép megalkotójáról. Tagjaink megismerkedhettek egy Picht írógéppel, és egy Braille- táblát is kézbe vehettek.
Ezt követően ötleteket és javaslatokat kértünk az idei év klubtémáira és külsős programjaira vonatkozóan.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervezők
2025. január 3-án tartotta a Ferencvárosi Lámpás Klub az évnyitó klubnapját.
Az új év tiszteletére egy kis gyerekpezsgővel koccintottunk a tagokkal és a meghívott vendégünkkel, aki ezen a napon Kárpule Ferenc zeneművész, zenetanár volt.
Beszélgettünk életpályájáról, sikereiről, arról, hogy a „Csillag születik” c. műsorban szép eredményt ért el. Jelenleg zenetanárként általános iskolásokat oktat a zene alapjaira.
A klubnapon hegedűjén egy opera feldolgozást, és Vivaldi:4 évszak c. művéből a nyári vihart adta elő.
A Ferencvárosi Művelődési Központ még téli álomban volt, mi voltunk csak az épületben, de a hegedűszó hallatán biztos felébredt.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg, egy jó hangulatú napot töltött együtt a kis csapat.
2024 utolsó klubnapján egy igazán élményekkel teli programon vettünk részt kedves tagjainkkal, a Fővárosi NagycirkuszKarácsonyi csodashow előadását tekintettük meg.
Aki ezt a fergeteges előadást a manézsra álmodta, a show rendezője, Vincze TündeHortobágyi Károly-díjas artistaművész, a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke.
Mindenekelőtt porondbejárásban vettünk részt, ahol látássérült tagjaink megtapogathatták néhány fellépő kellékeit, ruháit, a kutyás produkcióban szereplő kutyust is megsimogathatták. A porond közepén lógó körhinta is az egyik műsor része volt, Erre nem ülhettek fel, viszont a részletekben gazdag lovakat és hintákat is „megnézhették” a kezükkel. A körhinta körül hintaként funkcionáló cukorbotra viszont felülhettek.
Miután mindent megtapogattak, megnéztek, kedves narrátorunk minden fontos tudnivalót elmondott az előadásról.
Az előadás hegedűszóval indult, a porond fölött hó szállingózott. Minden fellépő előtt két műsorvezető konferálta fel a következő produkciót, Köllő Babett és Csiszár István. Néhány előadás alatt Gábor Anita hangját is hallhattuk, mialatt énekelt.
A varázslatos előadás fellépői között volt hasbeszélő, aki Rogerrel, a tréfás cirkuszi majom segítségével gondoskodik a nevetésről, jókedvről és felejthetetlen szórakozásról. Eötvös Christofer az illúziók világába repített minket. Szlavkovszki Zsolt akrobatikus előadása nyűgözte le a nézőket egy felejthetetlen élménnyel. A The Annas tagjai: Kocsaslijszki Panna és Györe Nóra lengő rúd számban és hajlógás produkciójukkal okoztak meglepetést nekünk. A Jining Acrobatic Troupe társulat a Távol-Keletről érkezett. Két műsorszámot is bemutattak: pálca- és egykerekű bicikli egyensúlyozást. Előadásuk szintén elvarázsolta kis csapatunkat. Az ünnepek idején szinte mindig az a kérdés, hogy milyen ruhát vegyünk fel? Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián gyorsöltöző számukban megmutatják, hogyan is kell ezt profin csinálni. Az olasz Jennifer Saabel két lenyűgöző számmal érkezett: az egyik műsorszámba gyönyörű és elbűvölő husky és szamojéd kutyáival lépett fel. A másik előadása pedig egy édességekkel teli cukorkaboltba invitálta a kedves nézőket, ahol egy lábzsonglőrmutatvány során kapkodhatunk a levegőben röpködő finomságok után. Kínai rapszámokkal tarkított előadás alatt a Kung Fu Boys akrobatikus fejegyensúlyozó produkcióját láthattuk. Molnár Gréta is a levegőbe emelkedett: légtornaszámával fantasztikus fellépését nézhettük meg.
Köszönetet szeretnék mondani a Fővárosi Nagycirkusz kedves munkatársainak, hogy ennyire segítőkészen és odaadóan támogatták látássérült tagjainkat.