Klubnappal egybekötött programunk helyszíne júliusban a Budatétényi Rózsakert volt, ahol magunkba szívhattuk a nyár illatát.
A rózsakert mindennap sötétedésig ingyen látogatható. A 2,5 hektáros kertet Magyarország legnagyobb rózsagénbankjaként tartják számon. Itt közel 9000 kiültetett, 60-70 éve nemesített tő rózsa bontja szirmait a tavasz beálltával.
Igazán kellemes környezetben láthattunk, szagolhattunk szebbnél szebb rózsafajtákat egy csodálatos helyszínen. Ilyen rózsák kevés helyen láthatóak a világban. Rengeteg fajtával találkozhattunk látogatásunk során, mint: ókeresztény abesszin szert rózsa, illóolajat adó iráni és bulgár damaszkuszi rózsa, zöld rózsa, moharózsák, kínai tearózsák, vagy Európa legősibb sárga rózsái, hogy csak néhányat említsek belőlük. A kertben 205 fajta magyar rózsát is megcsodálhattunk, aminek nagy többségét Márk Gergely nemesítette.
A hegyvidéki Lámpás klub júliusi online klub alkalmán annak jártunk utána, hogy vajon honnan indult a fagylalt története, ki és mikor készített először fagylaltot, és azóta hogyan fejlődött, változott az idők során…
Megtudhattuk többek között, hogy a történelem híres alakjai mely fagylaltokat szerették, milyen módon érkezett meg hazánkba a fagyi, és ma melyik az egyik leghíresebb, és egyben legdrágább hűsítő finomság Dubaiban.
A II. kerületi Lámpás klub júliusi online alkalmán arról hallhattunk, hogy a nyár egyik várva várt pillanata sokaknak a nyaralás. Mi, látássérültek sem vagyunk ezzel másképp, ugyanakkor felmerül a nyaralásunk kapcsán nagyon sok olyan kérdés és szituáció, ami a látó emberek esetében nem. Talán a legfontosabb látássérültként, hogy hol tudunk a legbiztonságosabban, és a legszabadabban nyaralni, pihenni úgy, hogy ne legyünk másokra ráutalva.
Ehhez hoztam egy olyan lehetőséget, amely már régóta működik, de talán nem mindenki tudott róla. Az MVGYOSZ balatonboglári üdülőjéről, valamint a környékbeli kikapcsolódási lehetőségekről készítettem egy összeállítást, bemutatva az üdülőt részletesebben, valamint megemlítve a környékbeli nevezetességeket, mint a Platán strand, vagy a Bugaszegi Téglagaléria.
„Kapum táján öröm áradjon a végtelenbe.
Portám körül vígság viruljon mindörökké.”
A Hopp-villa hátsó kertjének bejáratát képező Kínai Holdkapun (mely gömbölyű, környílású, tele gyönyörű szobrocskákkal, két oldalán oroszlánok szobraival) ez a két felirat fogadott minket. A főváros legkülönösebb orientalizáló stílusú kertjét találtuk, amelyet egykori tulajdonosa, Hopp Ferenc különféle eredetű keleti műtárgyakkal és ritka növényekkel rendezett be. Vendéglátónkat hallgatva eredeti kínai zöld teával, frissítővel kínáltak minket csuzsin vagy bej csészékből.
Ahogy átléptünk a holdkapun, szemünk elé tárult a kert, melyhez fogható még országunkban sem található. Buja keleti kúszó és különleges ritka növények pompáznak, idézve a mosolygó egű Japánnak egy kis darabkáját. Meglepetést keltően kandikálnak ki a bokrok, a növények közül a hindu bálványok, a kínai és japán vázák és szobrok. Ezek között egy különös kinézetű teknősbékát is láttunk. Japán bambusz-híd, s a kert egyik sarkában japán kerti lak is található. Még egy ginkgo biloba páfrány fenyőről ejtenék szót, mely 150 éve él a kertben. Nagy szeretettel veszik körül, így akár 1000 évig is elélhet.
Minden növényről, műemlékről özönlöttek az információk. De nem utolsó sorban Hopp Ferenc életéről, munkásságáról és magáról a gyönyörű villáról is mindent megtudhattunk. Ezt a fantasztikusan kellemes, tartalmas kerti séta élményt köszönjük Gódorné Hazenauer Zita japánkert szakértőnek!
A klímaváltozás, a természetvédelem fontosságára hívja fel a látogató figyelmét a Canon World Unseen kiállítás, melynek üzenetét nem látni, hanem érezni, érteni kell. Az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményében augusztus 4-ig helyet kapott tárlaton tíz, természetfotósok által készített kép látható, speciális technikával téve láthatóvá látássérült emberek számára. Az egyes képek jobb alsó sarka mellett lévő QR-kód maga is kiemelkedik a kép síkjából, így a látogató önállóan képes megtalálni, segítségével és okostelefonja, tablete révén pedig minden egyes képhez kb. 8-9 perces audionarrációt hallgathat meg, nem csak magáról a képről, hanem készítésének körülményeiről is.
A VGYKE III. kerületi Lámpás klubjának érdeklődő tagjaival közösen tekintettük meg e kiállítást júliusi klubnapunkkal egybekötött program keretében. Egy igazán kellemes és tanulságos, bő másfél órát töltöttünk el együtt, Néhányan önállóan, aki pedig nem rendelkezett saját okoseszközzel, közösen valaki mással együtt hallgatta meg a képekhez kapcsolódó információkat. Egy-egy képnél hosszú percekig állva, döbbenettel, hogy a háborítatlannak tűnő természet az ember olykor felelőtlen magatartásának köszönhetően milyen nagy mértékben és rohamosan pusztul. A VGYKE III. kerületi Lámpás klubja köszönetét fejezi ki az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményének és a Canon munkatársainak a kiállítás létrehozásáért, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szakmai támogatásáért, melynek köszönhetően a látássérült emberek önállóan végignézhették a kiállítást.
A programról készült képeket – melyeken az látható, ahogy a résztvevők nagy érdeklődéssel végignézik az egyes képeket, illetve egy csoportot alkotnak – Ruzsa Viktor klubvezető és egyik résztvevő tagtársunk, Csák Borbála férje, Béres Attila készítette, akinek ezúton külön köszönet a látássérült tagoknak nyújtott segítségért.
A képes élménybeszámoló megtekinthető a III. kerületi Lámpás klub Facebook-oldalán.
A Budapesti Operaház a maga nemében egyedülálló, különleges építészeti megoldásokat alkalmazó csodálatos épület. A felújítás után még impozánsabb lett, ahol a világ zeneszerzőinek csodás operái hangzanak fel estéről estére.
Ezen a napon a IX. kerületi Lámpás klub szervezésében Verdi:Traviata c. operáját hallgatthatták meg tagjaink, mely a Kaméliás hölgy regényadaptációjaként született meg Verdi csodálatos zenéje által.
Júliusi klubprogramunk gyanánt ellátogattunk a Holokauszt Múzeumba, ahol tárlatvezetéssel megtekinthettük a múzeum Állandó Kiállítását.
Betekintést nyerhettünk a magyar zsidóság történetébe, a II. világháború alatt velük történt – emberi ésszel fel nem fogható borzalmakba.
A múzeum felépíti történetüket a kezdetben élt átlagosan zajló életüktől a deportáláson át a haláltáborban történt borzalmakon keresztül a felszabadításig.
A tárlatvezető hölgy azon volt, hogy nekünk, látássérülteknek minél inkább át tudja adni a látottakat, így lehetőségünk nyílt megtapintani a fenti időszakból fennmaradó tárgyakat, eszközöket.
Nagyon megrázó és mélyen érintő a történelemnek ezen része, ezért mondanom sem kell, hogy a program is az volt, de ha valakit érdekel ez a téma, és nyilván a jelenlévő tagok ezért jöttek el – nagyon tartalmas délelőttöt tölthettünk el a program keretében.
A program után felvétel készült, mely itt tekinthető meg.
A kőbányai Lámpás Klub összejövetelét, havi klubnapunkat július második hétfőjén tartottuk meg.
Ezúttal a háztartáshoz kapcsolódó látássérült specifikus technikákról és egyéb házi praktikákról ejtettünk szót. Beszéltünk például arról, hogy a zsíros/olajos edényt kávézaccal és mosogatószerrel szépen fényesre lehet sikálni, vagy, hogy az ecet és az Ajax mennyire népszerű tisztítószer köreinkben. Továbbá szóba került az is, hogy a vízkövet aliglátóként/vakként már csak abban az esetben lehet érzékelni a kádon, ha nagyon sok van rajta.
Később kötetlen beszélgetéssel, majd a klubtagunk által az erre a hónapra kiválasztott vers meghallgatásával zártuk a forró, ám nagyon kellemes délutánt.
Klubnapunkon görög tájakra utaztunk, hacsak képzeletben is. Meghívott vendégünk, Papakosztandi Mária szülei Görögországból jöttek Magyarországra, és a sors véletlen játéka, hogy görögökként itt, Magyarországon találtak egymásra. 5 gyermekük született, akik közül van, aki visszament Görögországba a rokonokhoz. Marika itt maradt, de többször töltött több időt ő is a kinti rokonoknál.
Mesélt a görög zászlóról, hogy a kék-fehér kombináció a tengert és a fehér sziklákat jelképezik, a 9 vonal pedig a „szabadság vagy halál” nemzeti mottót.
Karácsonykor kis manók bújnak elő a földből, és rosszalkodnak vízkeresztig. Nem karácsonyfát, hanem olajágat díszítenek a családok, a karácsonyi ünnepség 12 napig tart.
A mediterrán konyha jellegzetességei a piták, halak, rákok, olajbogyók, mely egészséges étkezést tesz lehetővé. Vendégünk különleges spenótos pitát készített erre az alkalomra, amit megkóstoltunk, illetve eredeti görög üdítőket és kekszeket is megízleltünk.
A program végén a nemzeti görög tánc, a szirtaki tanulására is sor került.
Két hete, szerda délután egy vidám társaság vendége volt Lakatos Melitta, a VGYKE okos eszköz oktatója.
Már többünknek is szüksége van beszélő okos eszköz használatára, amihez bizony segítséget kell kérnünk. Ki más lehetne a legmegfelelőbb számunkra, mint Melitta? A fiatal hölgy kellemes modorával, mosolygós hangjával rögtön meghódította az idősebb hölgyeket. Egyből a segítségükre sietett kérdéseik megválaszolásával. Felvilágosított minket az okos eszközökről, mit, hol, hogyan tud segíteni a látássérülteknek. Biztatta az időseket, bátran kezdjünk okos eszközöket használni, hogy haladni tudjunk a világ eseményeivel.
Köszönjük a jelenlétét, biztosan számíthat a közeljövőben tanítványokra.
Gyorsan elszaladt az idő, de még azért ötleteltünk az augusztusi kirándulás helyszínéről is. Lassan kevésnek bizonyul a havi egy találkozó, hiszen olyan jól érezzük együtt magunkat.
A Láthatár bolt, az ügyfélszolgálat és fagyizás a rákosligeti Katolikus körben
2024. július 1.
Ez alkalommal a klub rendhagyó módon vette kezdetét, ugyanis tagjainkat megleptük egy kis fagylalttal, amit nagy élvezettel fogyasztottak a nyári nagy melegben.
Ezt követően vendégünknek, Németh Róbertnek adtuk át a terepet, aki a boltot és az ügyfélszolgálatot képviselte egyszerre. Bemutatta a bolt kínálatát, majd az ügyfélszolgálat munkáját ismertette röviden. Tagjaink befizethették a tagdíjakat, hallhattak a tisztújításról, és felköszöntöttük a névnaposainkat is.