Klubnap-kik is a ruszinok?
Bemutatkozik a ruszin kisebbség, kik ők, hogy őrzik a hagyományaikat.
Bemutatkozik a ruszin kisebbség, kik ők, hogy őrzik a hagyományaikat.
Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk benneteket februári klubnapunkra, ahol beszélgetni fogunk kicsit a téli sportokhoz való viszonyunkról. Ki szereti őket és mit, miért? Esetleg van-e, aki valaha űzött is valamit ezek közül? A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet a lenti elérhetőségek valamelyikén várjuk. Jánosi Veronika közösségi civilszervező Elérhetőségek: Mobil: +36/70 387 52 66 Email: kobanya.szervezo@vgyke.com
Talán hallottál már róla, miképp hozta létre Kínát az Első Sárga Császár, a mindössze tizenhárom évesen trónra kerülő Csin Si Huang-ti, az addig önálló királyságokként működő kisebb államok egyesítésével… Ütőképes hadsereg nélkül ez aligha sikerült volna; nem csoda hát, hogy az uralkodó a túlvilágon is szerette volna maga mellett tudni harcosait. Sírja mellé mintegy nyolcezer…
Februárban a holdévet is követő Távol-Kelet elbúcsúzik a Fa Kígyó évétől, és kezdetét veszi a Tűz Ló éve. A holdújév, más néven tavaszünnep, a kínai közösségek egyik legfontosabb ünnepe világszerte: ilyenkor lezárul az óév, a család együtt ünnepel, és különféle szokásokkal igyekeznek szerencsét, bőséget és jólétet hívni az új esztendőre. Oroszlán- és sárkánytáncot most nem…
Kedves Lámpás Klubtagok ! A februári klubprogram keretében az ESTHAJNAL című előadást tekintjük meg a Nemzeti Színházban. Makszim Gorkij első, 1892-ben nyomtatásban is megjelent elbeszélése, a romantikus hangvételű, tragikus szerelmi történetet elmesélő Makar Csudra a neves orosz író egyik legnépszerűbb prózai műve. A szerelem és szabadság fájdalmas ellentétének témája régóta foglalkoztatja Szarka Tamást, a Ghymes…
Szeretettel hívunk Mindenkit februári klubnapunkra, ahol ezúttal lehetőség nyílik finom lángos fogyasztása mellett egy jó hangulatú beszélgetésre, tapasztalatcserére. Ezen az alkalmon közösen tervezgetjük az idei év programjait, klubalkalmait is. Ötletek, javaslatok, gondolatok – minden jöhet, ami bennetek megfogalmazódik. A lángos önköltséges, melynek összege 1.000 Ft/fő. A klubnapra regisztrálni kötelező, melynek határideje: 2026. február 11. 12:00…
Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk mindenkit az erzsébetvárosi Lámpás Klub februári programjára. Bizonyára többen álmodozunk arról, hogy jó lenne visszarepülni a múltba. Itt megtehetjük. Utazzunk együtt korszakokon át úgy, hogy egy térben vagyunk! „A Time Machine Budapest egy egyedülálló, 1000 négyzetméteres immerzív kiállítás, amely visszarepít a magyar főváros legjelentősebb korszakaiba. Díszleteink és korszerű…
A tavalyi év óriási sikerére való tekintettel folytatódik a Kult18 Klasszikus előadássorozat 2026-ban is. A sorozat első koncertje: Aranykor hiedelmek - Rozmán Lajos (klarinét) és Deli Zsolt (harmonika) hangversenye lesz. Jegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre. Részvételi szándékodat kérlek, jelezd mihamarabb a lenti elérhetőségek valamelyikén.
Ha szeretnél megismerkedni a gyógyszerészet történetével, akkor tarts velünk az Aranysas Patikamúzeumba, amely az első gyógyszertár volt Budán 1687-ben!
A Dixie Klub Európa egyetlen olyan még működő jazzklubja, ahol már 57 éve folyamatosan ugyanaz az egy, a világ élvonalába tartozó zenekar, a Benkó Dixieland Band játszik hétről hétre. Az évadban minden szerdán 19:00 és 21:15 között Benkó Dixieland Band est van a Pincében, amely a jazzrajongók számára igazi zenei élményt nyújt. Az esemény különlegessége…
Szeretettel hívunk mindenkit az erzsébetvárosi Lámpás Klub soron következő klubnapjára, ahol Págány Noémi szolgáltatásvezető segítségével egyesületünk masszázs szolgáltatását ismerhetik meg az érdeklődők! Noémi mesél a szolgáltatásról, egy kvízjátékot is hoz nekünk a masszázzsal kapcsolatban, valamint az érdeklődők rövid (5 perces) ülőmasszázsban részesülhetnek. Kíséretet a klubnapra sajnos csak előre egyeztetve, igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani. Visszajelzéseiket…
A Vízkeresztet követő, a húsvéti nagyböjtöt megelőző időszak a farsang. De vajon kinek mi jut eszébe ezen időszakról? Kisgyermekkori emlékeinkben elevenen élnek a jelmezbálok és a farsangi fánk. De vajon honnan erednek a különböző népszokások? - többek között erről hallhatnak érdeklődő Tagtársaink a III. kerületi Lámpás Klub februári klubnapján. A klub második részében pedig tavaszi…
Februárban a farsangé a főszerep a józsefvárosi Lámpás klubon.
Február második felében igazán egyedülálló kirándulásra hívunk. Talán emlékszel a finom kakaós és fahéjas csigákra, pizzás és spenótos tekercsekre, illetve az omlós sajtos-túrós pogácsákra októberi, a Fehér Bot Napjára szervezett ünnepségeinkről! Ezeket, lassan hagyománnyá válva egy XVI. kerületi helyi, barátságos családi vállalkozás, a Harapnivaló Pékség készíti számunkra. Az évek óta tartó jó kapcsolatnak köszönhetően a…
Kedves Klubtagok és Érdeklődők! Soron következő klubnapunkon egy közös játékra hívlak titeket. Szeretném bemutatni nektek a Szólicit nevű beszélő társasjátékot, amely egyszerre mozgatja meg az agytekervényeinket, frissíti a memóriát és remek kikapcsolódást nyújt. Kicsit közelebb hoz bennünket egymáshoz, és talán segít feledtetni a borongós napokat is. Várjuk együtt a tavaszt egy vidám, közös játékkal! A…
Kedves Lámpás Klubtagok ! A februári klubnapunkon vendégünk, a 11.kerület bűnmegelőzési tanácsadója, Szabó Richárd rendőrhadnagy lesz, akivel a bűnmegelőzésről beszélgetünk az Áldozatok világnapja/február 22. alkalmából, a szokott helyen, a Gazdagréti Közösségi Házban. Témáink közt, a mai magyar helyzet a virtuális csalások szemszögéből, az időskori veszélyeztetettség a jelenkor bűnügyeiben. És a jelenlévők érdeklődéséhez igazított témakörök. Szeretettel…
Szeretettel várunk februári klubnapunkra, amely a megszokottól eltérő időpontban, február 24-én kedden kerül megrendezésre. Ezúttal Bogi, klubunk egyik vezetője számol be a németországi, aacheni karneválon szerzett élményeiről. Az aacheni karnevál (Oecher Fastelovend) a Rajna-vidéki hagyományok szerves része, amely a tél elűzésére és a tavasz köszöntésére épül. Bár gyökerei a középkori keresztény böjt előtti dorbézolásig nyúlnak…
A farsangi időszak vége felé közeledve nálunk sem maradhat el a télbúcsúztató, vidám mulatság. Játékkal, fánkkal, zenével és tánccal köszönünk el a téltől és fogadjuk a tavasz közeledtét. Ha van kedved érkezz jelmezben, melyet egy „szakavatott zsűri” fog elbírálni és jutalomban részesíteni. A tombolázás sem maradhat el. Feltétlenül hozd magaddal a jókedvedet! Mindenkit nagy szeretettel…
Látogatás a Magyar Kereskedelmi és Élelmiszeripari Múzeumba, ahol a vendéglátás történetéről, valamint a kávéfogyasztás kultúrájáról szóló kiállításokat tekintjük meg.
Kedves klubtagok és Érdeklődők! Szeretettel hívok mindenkit a következő klubprogramunkra a Stardogs Kávézóba. Egy olyan különleges helyre, ami igazi otthont ad a kutyásoknak. A kávézó nemcsak kellemes találkozóhely, hanem igazi közösségi tér minden gazdi és kutya,továbbá kutyabarát számára. Kényelmes kutyafekhelyek, friss ivóvíz, játékok valamint ínycsiklandó finomságok és barátságos kiszolgálás várja a négylábú vendégeket, így biztosítva,…
Egy igazi időutazáson vehetnek részt azok, akik részt vesznek a Józsefvárosi Lámpás Klub klubprogramján a Földalatti Vasúti múzeumban.
Ha szeretnél hasznos tanácsokat hallani a látás megőrzésével kapcsolatban, akkor tarts velünk és hallgasd meg Kőhegyi Atilla életmódtanácsadó előadását.
Idén is különleges időszaki kiállítással várja látogatóit a budapesti Szépművészeti Múzeum. Ezúttal az első kínai császár közel nyolcezres agyagkatonából álló terrakotta hadseregével találkozhatunk. Az Óbudai Látássérültek Klubja díjmentes tárlatvezetéssel egybekötött sétát szervez a Múzeumba.
Márciusi klubnapunkon kis zenés műsorral kedveskednek az Erkel Gyula Újpesti zenei Alapfokú Művészeti iskola diákjai, valamint meghívott vendégünk lesz Lovászi Hedvig csoport vezető, a Bp. Főváros Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályától, aki a kerületet érintő szociális ügyekről ad tájékoztatást.
Nőnappal kapcsolatban a konyhában való tevékenykedés lesz a téma, ami nőket és férfiakat is érdekelhet.
Ha szeretnél megismerkedni a családfakutatás titkaival, akkor csatlakozz hozzánk és hallgasd meg Szabó Dorottya levéltáros előadását a témában
Balogh Mónika ólomüveg készítő beavatja az érdeklődőket az ólomüvegkészítés titkaiba, és ólomüveg kép kirakására is lehetőség lesz.
Ha igazi, hamisítatlan magyar ízekre, no meg remek társaságra vágysz, akkor tarts velünk pénteken a Mangalica és Kocsonya Fesztivál nyitónapjára! A rendezvény kiemelt étele a csülök, középpontjában pedig a mangalica – a magyar konyha egyik legkülönlegesebb alapanyaga – áll, melyet sütve-főzve számos módon elkészítve kóstolhatunk majd. Mangalicás finomságok, kocsonya és csülök minden mennyiségben… biztosan mindenki…
Lassan elnyílnak a hóvirágok, az erdőn pedig sárgán pompázik a téli hérics. Hajnaltájt már zajosan csivitelnek a madarak, és az egész természet ébredezik körülöttünk. A mandulafák virágzásra készülnek, de már egyre több helyen zöldell a tyúkhúr, egyéb lágyszárúak. Ahogy a tél elvonulni látszik, úgy leszünk mi is egyre aktívabbak; tervezünk, megyünk, élvezzük az egyre gyakoribb…
Szeretettel hívunk Mindenkit márciusi klubnapunkra, ahol ezúttal egy különleges vendéget, a Baráthegyi Segítő és Kutyaiskola munkatársát, Látrányi Orsolyát köszönthetjük körünkben. A hölgy előadásában betekintést nyerhetünk a vakvezető kutyák világába. Megtudhatjuk, hogyan választják ki és képezik ezeket a gyönyörű négylábú segítőket, hogyan dolgoznak együtt látássérült gazdájukkal a mindennapok során. Végezetül pedig a jelenlévők ki is próbálhatják,…
Egy kávézóba ülünk be, ahol macskák járnak-kelnek és amíg fogyasztunk, lehet a cicákkal játszani és simogatni őket. A fogyasztás önköltséges, a "cicázás ingyen van.
Kipróbáljuk, hogy milyen a bowling. A programon lehetőség lesz házi lángos fogyasztására is, ez önköltséges, a bowlingozás ingyenes lesz.
Szeretettel hívunk meg Benneteket márciusi klubnapunkra, amely szülinapunkról megemlékezve karneváli hangulatban kerül megrendezésre. A délután különlegessége, hogy ebben a hónapban ünnepeljük a XVI. kerületi lámpás klub nyolcadik szülinapját, továbbá ezen az alkalmon Bogi, klubunk egyik vezetője számol be a németországi, aacheni karneválon szerzett élményeiről. Színes beszámolóra számíthattok képekkel, videókkal, valamint finom falatokkal, melyeket az ünnepi,…
Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Szeretettel hívunk mindenkit az erzsébetvárosi Lámpás Klub soron következő klubnapjára, ahol Czégény Tünde szolgáltatásvezető segítségével egyesületünk támogatószolgálatát ismerhetik meg az érdeklődők! Tünde mesél a szolgáltatásról, valamint az érdeklődők választ kaphatnak a szolgáltatással kapcsolatos kérdéseikre. Kíséretet a klubnapra sajnos csak előre egyeztetve, igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani. Visszajelzéseiket a részvételről és az…
A márciusi klubprogram keretében sétálunk egyet a Feneketlen tó körüli sétányon. A tavasznak köszönhetően érezhetjük a virágba boruló fák illatát és hallhatjuk a tó körül élő madarak csivitelését. A Feneketlen tónak gazdag a madárvilága, így számos különböző hang fog körülöttünk felszólalni. Az idei korai tavasznak köszönhetően pedig szép időre számíthatunk sétánk során.
Márciusi klubnapunkon Varga Nóra pszichológus lesz a vendégünk, aki szintén látássérült, így két segítővel érkezik hozzánk. Vakvezető kutyájával és támogató referensével is megismerkedhetünk. Különféle témákkal készül számunkra lelki egészségünk támogatása érdekében és ezek mellett a személyes kérdésekre is lehetőség nyílik.
Hajnalonta még érződik a távozó tél fagyos lehelete – napközben viszont már hétágra süt a márciusi nap, felolvasztva a földet, kipattintva a rügyeket. Mi mással lehetne méltóbban megnyitni a tavaszt, na nem az év első fagylaltjával? Ezúttal egy XVI. kerületi, ikonikus cukrászdába látogatunk el, a Fazekas Torta és Desszert Szalonba. Fazekaséknál már beindult a fagylaltszezon…
Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk mindenkit az erzsébetvárosi Lámpás Klub márciusi programjára az MVGYOSZ-be, ahol ”Budapest a rómaiak előtt…, avagy mit tudunk a keltákról?” címmel kerül sor egy előadássorozat első alkalmára a BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szervezésében. Megismerkedhetünk a régmúlt tárgyi emlékeivel. Az…
Márciusi klubnapunkon a közelgő húsvétra igyekszünk ráhangolódni
Tarts velünk a Pesti Magyar Színházba, ahol Szűcs Zoltán „Addikt” című színművét nézzük meg audionarrációval! „Mindnyájan függők vagyunk – legyen az társ, pénz, szerencsejáték vagy épp valamilyen káros szenvedély. Szücs Zoltán saját élményein keresztül mutatja meg a pusztító függőség hatásait, de nem szomorú önvallomást ír: nevetéssel oldja a fájdalmat, és velünk is megláttatja gyarlóságainkat. A…
Kedves Tagtársak, kedves Kisérők! Sok szeretettel hívunk benneteket áprilisi klubnapunkra! A Kispesti Lámpás Klub minden évben megemlékezik a költészet napjáról. Ez most sem lesz másképp. Ebben segítségünkre lesz vendégünk, Szalainé Tündi, aki saját írásaiból olvas fel nekünk néhányat egy – nagyjából – háromnegyedórás időtartamban. Aki nem ismeri még Tündi írói munkásságát, annak április 2-ai összejövetelünkön…