A nyári napfordulóról és Szent Iván napjáról Erzsébetvárosban.
1077 Budapest, Nagydiófa utca 34. (KlauDió Civil Központ)A résztvevők információkat tudhatnak meg a napfordulókról, valamint a nyári napfordulóhoz kapcsolódó programokról.
A résztvevők információkat tudhatnak meg a napfordulókról, valamint a nyári napfordulóhoz kapcsolódó programokról.
Budapest egyik közlekedési látványossága a 7-es számú vasútvonal, azaz a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Évente több százezren utaznak rajta, 2015-ben pedig a Guiness-rekordok közé is bekerült, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. Gyermekvasutasnak lenni mindig is komoly kitüntetésnek számított: csak a legjobb általános iskolás, 10-14 éves tanulók jelentkezhettek,…
Az idei nyár előtti utolsó klubon - többek között - arról beszélgetünk, hogy ki hogyan, hol tervezi tölteni a nyarat. Továbbá arról, hogy mire figyeljünk nyaralásunk során, egészségünk, biztonságunk megőrzése érdekében.
Látogatás a Fővárosi Állat és Növénykertbe
Fagylaltozással egybekötött séta a Margit-Szigeten
1825-ben egy 16 éves vak fiú, Louis Braille, párizsi iskolájában feltalált egy speciális, tapintható írást. Ez a találmány segítette elő világszerte a vakok írástudását, oktatását és foglalkoztatását. 2025-ben ünnepeljük a Braille írás 200. évfordulóját. Erre az alkalomra emlékezve egyik klubtagunk, Juhos Róbert, fogja bemutatni nekünk ezt a különleges írásmódot, az ehhez használatos eszközöket, valamint mesél…
Társasjátékok látássérültek számára a józsefvárosi klubnapon
Az óbudai székhelyű Tiszta Energiák KFT munkatársai 2024. tavaszán felajánlották, hogy szívesen segítenek a VGYKE III. kerületi tagjainak közösségi szabadtéri programok lebonyolításában. A 2024. áprilisi Duna-parti séta hatalmas sikert aratott a kerületben élő Tagjaink körében. Idén többen javasolták, hogy látogassunk el az Omszki-tóhoz. Következő programunkon a Tiszta Energiák KFT önkénteseinek jóvoltából megvalósítjuk ezt a kirándulást.
Többen emlékezhettek tavaly októberi klubalkalmunkra, ahol a Fehér Bot Napja alkalmából a Schunda Baráti Tásaság alapító tagja, Fekete Krisztián cimbalom- és citeraművész játszott nekünk! Akik akkor a hallgatóság soraiban ültek, varázslatos élménnyel térhettek haza; és lelkesen kérték, hogy legyenek még hasonló alkalmak – persze minket sem kellett olyan nagyon győzködni... Bár hosszú idő telt el…
Szeretettel invitállak benneteket egy tartalmas, ugyanakkor kötetlen hangulatú délutánra június 27.-én a Városligetben található Vakok kertjébe. Ez a különleges helyszín egy zöld, nyugodt környezetben nyújt lehetőséget arra, hogy egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapok sodrásából, és együtt töltsünk néhány kellemes órát ismerkedéssel, játékkal, beszélgetéssel. A program során lehetőség lesz kipróbálni többféle játékot is, például vak pingpongot…
Meghívó 2025. június 28. „Győr, a nyugat kapuja” „Meguntam Győrnek gyönyörű gyöngyvárában lakni, mert a Duna, Rába, Rábca rákja rágja lábam”-ez egy nagyon régi győri közmondás. De a Lámpás klub nem unja meg Győrt, és immár harmadik éve kirándul ebbe a nagyon régi, már az avarok korában is lakott városba. Program: ebéd a Zátony étteremben,…
2025. június 30-án tagjainkkal ellátogatunk a Time Machine Budapest helyszínére, ahol megismerjük Budapest történelmét egy audivizuális kiállítás keretén belül tárlatvezetéssel egybekötve.
Júliusi klubnapunk vendége Sidlovszki Rita rendőr törzsőrmester asszony, aki az aktuális nyári és egyéb veszélyekre hívja fel a figyelmet, valamint hogy a fürdőhelyeken, strandokon miként figyeljünk vagyontárgyainkra.
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra. A bowling rendkívül nagy népszerűségnek örvend, talán a világ egyik legrégebbi játéka, hiszen az ókori Egyiptom területén egy piramis belsejében talált golyók és bábuhoz hasonló formák időszámításunk előtt 3200-ból származnak. A jelenkori bowlinghoz nagyon hasonló játék kialakítását több nemzet, régió is magáénak vallja. Találkozás: a helyszínen legkésőbb 14:50-kor A…
Várunk szeretettel soron következő klubalkalmunkra, melynek vendége ismét kerületünk körzeti megbízottja, Sebőkné Barad Márta rendőr törzszászlós lesz, aki júniusi klubunkra sajnos rajta kívülálló okok miatt nem tudott eljönni. Most azonban újult erővel lesz jelen közöttünk, és tart nekünk előadást a közbiztonságról, ismerteti a legújabb minket érintő fejleményeket, híreket; valamint gyakorlati tanácsokat ad az önvédelemről és…
Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Következő klubnapunkon, egy nagyon érzékeny, de időszerű témáról fogunk beszélgetni. Hajléktalanok a IX. kerületben. Ez az utcai lét kihívást jelent, mind az ebben a helyzetben levőknek, mind a kerületben élő lakosoknak. A beszélgetés meghívott vendége Siroki István csoportkoordinátor, a Lélek-Pont és utcai szociális munkás csoport munkatársa a IX.-ik kerületből. Fő célja…
Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Milyen volt az élet a Grassalkovichok idején a Gödöllői kastélyban? És vajon miért lett Gödöllő kedvenc kastélya Sissinek, Ferenc József császár, és magyar király feleségének? A királyné maga meséli el történetét, és ezen a különleges tárlatvezetésen lehetőség lesz megtapintani a korabeli ruhát, és csodálatos hajfonatát is, ahogy viselte. Időpont: 2025. július…
Ha érdekelnek a régi mesterségek, akkor tarts velünk a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozására, ahol néhány tárgyat is a kezünkbe vehetünk!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melyet ezúttal a szokásostól eltérő időpontban tartunk a helyszínt adó intézmény nyári leállása miatt. A szabadidő eltöltésének egyik nagyon kellemes és hasznos módja a JÁTÉK, ami nem feltétlenül és kizárólag a gyermekekhez köthető. A fiatalság és a szellemi frissesség megőrzése szempontjából is fontos, hogy felnőttként is tudjunk és akarjunk…
Meghívó Látogatás az Aranysas Patikamúzeumba Kedves Klubtagok, Érdeklődők! Szeretettel hívunk mindenkit az Erzsébetvárosi Lámpás Klub érdekesnek ígérkező következő programjára, ahol az Aranysas Patikamúzeum egy tárlatát tekinthetjük meg tárlatvezetéssel. Aki velünk tartott 2023-ban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, annak már ismerős lehet Vattay Liliána neve, aki ott érdekes, színvonalas tárlatvezetést tartott nekünk. Most is várhatóan az ő…
Júliusban újra várunk klubalkalmunkra, ahol – júniusi klubnapunk sikerén felbuzdulva – képzeletben ismét velünk utazhatsz. Bogi Norvégia vadregényes tájairól és különleges kultúrájáról mesél, Iza pedig Grúzia színes világát, ízeit és vendégszeretetét hozza el nekünk. A legutóbbi szuvenír-, illat- és ízbemutató mellé most a látogatásokon készült videókkal és képekkel is megismerkedhetsz. Ha van kedved másfél órára…
Fókuszban a látássérültek okoseszköz használata és okatása
Meghívó „Tata a vizek városa-vár a tatai vár, és kisvonatozás” Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Ezen a nyáron felfedezzük Tatát, egy csodás kisvárost, melynek apró vára, és a Tatai tó különleges kikapcsolódást kínál. Program: Tatai vár megtekintése, és kisvonatozás. Időpont: 2025. július 26. szombat Találkozás: 8:45-kor a Déli pályaudvar Metró állomás előtt, ahol a Fornetti is…
Csatlakozz hozzánk és legyél a játszótársunk egy vidám és játékos klubdélutánon, amelynek vendége az Együttlátók Alapítvány elnöke!
Látogass el velünk fővárosunk impozáns épületébe, a Szent István Bazilikába, ahol megismerkedhetsz sok érdekes látnivalóval.
Téma: Fogyatékkal élőként hogy lehet érvényesülni modellként, illetve az élet más területein. Erről fogunk beszélgetni. Meghívott vendég: Nyőgér Réka
Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk benneteket augusztusi klubnapunkra. Ezúttal Németh Róbert látogat el hozzánk a Láthatár Segédeszközbolt és az ügyfélszolgálat képviseletében. Mód lesz a 2026. évi tagdíjak befizetésére, amely 3.600 FT 14 éves kor felett, 14. életévét be nem töltött gyermek részére 1200 FT. A Láthatár Segédeszközbolt termékei közül is megismerhetünk néhányat. A…
„Mátyás és Beatrix, avagy egy királyi házasság titkai” Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! 2025. augusztus 16-án Tatára látogatunk ahol a várban egy tematikus idegenvezetés keretében maga Beatrix királyné kalauzol el bennünket a reneszánsz világába. Hogy zajlott az élet a reneszánsz királyi udvarban? Milyen fogások kerültek az asztalra? A királyné hatása a magyar udvartartásra, és még sok…
Mássz be a képbe! Rogi André művészportréi és ami mögötte vanAkadálymentesített, érzékszervi tárlatvezetés a Több fényt. Több árnyékot. Rogi André (1900-1970) című kiállításban A '20-as, '30-as évek Párizsa vonzotta a zseniket. Képzőművészek, zeneszerzők, költők és írók alkották meg felejthetetlen műveiket és tették gazdagabbá kultúránkat a kávéházak zajában és a műtermek magányában. Műveik segítségével bepillanthatunk Pablo…
A nagy melegre és a nyaralásokra való tekintettel rendhagyó módon ezúttal augusztusi klubnapunknak a Kossuth Lajos utcában található Sweet Funky Things desszertbár ad otthont. A klubnapon egy jó hangulatú süteményezés, kávézás, beszélgetés várható, melyre várunk Mindenkit szeretettel. A fogyasztás önköltséges. Klubnap időpontja: 2025. augusztus 25.. 14:00 óra Helyszín: Sweet Funky Things desszertbár (1201 Budapest Kossuth…
Lassan véget ér a vakáció. Zárjuk le méltón az idei strandszezont, egy utolsó nyárvégi csobbanással! 2025. augusztusában a XVI. kerületi Lámpás Klub a kerületben működő Szentmihályi Konrád Ferenc Uszodába látogat el. Az uszoda különlegessége, hogy egy sajnálatos tűzeset miatt az utóbbi években az Önkormányzat támogatásával, illetve közösségi összefogásból újult meg teljesen, beleértve a külső medencék…
Augusztusi klubprogramunk alkalmával kirándulást teszünk a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátóba, itt megtekintjük a látogatóközpont balatoni hajózást és vitorlázást bemutató interaktív hajózástörténi kiállítását. Ide érkezik hozzánk egy hölgy, aki mesél nekünk Balatonföldvár történelméről. Innen a Kukorica Csárdába megyünk át, ahol megebédelünk, majd egy kis sétát teszünk a közeli halastónál.
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melyet a szokásostól eltérő helyszínen tartunk. Ezúttal a szabadban, a köteatlen kikapcsolódás kap főszerepet: beszélgetés, játék, sport és árnyékban hűsölés a nagy melegben. Nyári élménybeszámolót tartunk és egy hűsítő dinnye partyval zárjuk a napot. Mindenkit sok szeretettel várunk.
Szeretettel hívlak benneteket augusztusi programunkra, mely során a Madame Tussauds kiállítás viaszszobrait tekinthetjük meg. „A kiállításon a viaszfigurák és a csodálatos díszletek mellett rengeteg élmény várja a látogatókat: interaktív képernyők, hang- és fényjátékok, lenyűgöző audiovizuális tartalmak, VR kalandok, szelfipontok és számos egyéb izgalmas meglepetés garantálja az emlékezetes szórakozást.” A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Program…
Látogatást teszünk az Első Kis-Pesti Kertbe, ahol szakavatott kertész mutatja be nekünk a kkertet egy tárlat vezetés keretében. Utána kötettlen beszélgetést tervezünk.
Nyári élménybeszámolók és az előttünk álló ősz programjainak átbeszélése
Ha szeretnél megismerkedni Vértesi Alexandrával, a támogató szolgálat munkatársával, akkor tarts velünk a rákosmenti klubnapon.
A nagyszülők világnapja alkalmából klubnapunkon megünnepeljük a nagypapákat és a nagymamákat.E kedves ünnep alkálmából Pesa Anna Mária saját a olvassuk fel. A klubnap második felében pedig a 2025. szeptember 10-ére tervezett Nyíregyházi Állatparki kirándulásunk részleteit beszéljük meg,
Laurenszky Katalin idegenvezető mesél erről az afrikai országról klubnapunkon.
Van egy rendezvény Újlipótvárosban, mely évek óta zarándokhelye a kultúra szerelmeseinek: ez a Pozsonyi Piknik, melyen testközelből találkozhatsz kedvenc színészeiddel, vagy beszélgethetsz a színházak és könyvkiadók standjainál, miközben a közeli színpadokon zajló előadásokat hallgatod. De ha csak elvegyülnél a forgatagban, hogy végigjárd a bazársort, a színházjegyek mellett kézműves és gasztronómiai különlegességeket pakolj fel, vagy egy…
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra. Vége a nyárnak, de a meleg még tart, ezért egy szezonzáró strandolás még jól esik bárkinek. Hozz magaddal törülközőt, papucsot és ne hagyd otthon a fürdőruhádat sem! Kerületi klubtagjaink számára a program ingyenes, egyéb jelentkezőknek önköltséges. Kérlek, részvételi szándékodat feltétlenül jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén, mivel az ingyenes férőhelyek…
Kedves Tagtársak és Érdeklődők! Sok szeretettel várok mindenkit szeptember 8-án, 14:00 órakor klubnapunkra, a szokott helyre, a Gazdagréti Közösségi Házba! Ez alkalommal megtervezzük a következő hónapok programjait, hogy közös élményeket olyan helyeken szerezzünk, ami az érdeklődéseteknek megegyező. Beszélgetünk a nyári élményekről, a jövőbeli tervekről. Réka után én veszem át a stafétabotot a kerületben, eddig három…
Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk benneteket szeptemberi klubnapunkra, ahol Kőbánya történetébe nyerhetünk betekintést Acsay Péter történelemtanár segítségével. Érdekes és különleges információkat hallhatunk majd a városrész történetéből, valamint fejtörő kérdésekkel is készül Péter számunkra a témával kapcsolatban. Időpont: 2025. 09. 08. 15:00-17:00 Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Cím:1105 Budapest X. Szent László…
E havi klubprogramunk helyszíne a Nyíregyházi Állatpark lesz, ahol vezetők segítségével fogjuk körbejárni az állatok lakhelyeit. Tapinthatunk majd különböző állati dolgokat, megnézzük a fóka-show-t és egy finom ebédet is elfogyasztunk majd az állatok társaságában.
A növények nélkülözhetetlenek a földi ökoszisztémában; nélkülük egyszerűen nem léteznénk. Fontosságukat nyelvünk is őrzi: például, ha egy táj vagy élethelyzet különösen reménytelen, azt mondjuk rá: ott a fű se nő. Viszont ha valaki fűt-fát-vadvirágot ígér, biztosak lehetünk benne, hogy nem fukarkodott az ajánlatokkal! Ha egyik sem tetszik, legfeljebb útilaput kötünk a talpára… Szeretetünket szóban-tettben virágokkal…