Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Júniusi klubnap: Pontról pontra – a Braille írásról

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

1825-ben egy 16 éves vak fiú, Louis Braille, párizsi iskolájában feltalált egy speciális, tapintható írást. Ez a találmány segítette elő világszerte a vakok írástudását, oktatását és foglalkoztatását. 2025-ben ünnepeljük a…

Nyárindító séta az Omszki-tónál

Omszki-tó (Budapest III. ker.) - indulás a Békásmegyeri Közösségi Ház előtti parkolóból.

Az óbudai székhelyű Tiszta Energiák KFT munkatársai 2024. tavaszán felajánlották, hogy szívesen segítenek a VGYKE III. kerületi tagjainak közösségi szabadtéri programok lebonyolításában. A 2024. áprilisi Duna-parti séta hatalmas sikert aratott…

„Vígan zengjetek, citerák!”

Néprajzi Múzeum (1146 Budapest, Dózsa György út 35.)

Többen emlékezhettek tavaly októberi klubalkalmunkra, ahol a Fehér Bot Napja alkalmából a Schunda Baráti Tásaság alapító tagja, Fekete Krisztián cimbalom- és citeraművész játszott nekünk! Akik akkor a hallgatóság soraiban ültek,…

Meghívás a Vakok kertjébe

Vakok kertje (Városliget)

Szeretettel invitállak benneteket egy tartalmas, ugyanakkor kötetlen hangulatú délutánra június 27.-én a Városligetben található Vakok kertjébe. Ez a különleges helyszín egy zöld, nyugodt környezetben nyújt lehetőséget arra, hogy egy kicsit…

Sétahajó lágyan ring a Dunán

Győr Mosoni Duna és Zátony étterem

Meghívó 2025. június 28. „Győr, a nyugat kapuja” „Meguntam Győrnek gyönyörű gyöngyvárában lakni, mert a Duna, Rába, Rábca rákja rágja lábam”-ez egy nagyon régi győri közmondás. De a Lámpás klub…

Újpesti Lámpás Klub klubprogram

Time Machine Budapest 1061. Budapest, Király utca 26.

2025. június 30-án tagjainkkal ellátogatunk a Time Machine Budapest helyszínére, ahol megismerjük Budapest történelmét egy audivizuális kiállítás keretén belül tárlatvezetéssel egybekötve.

Újpesti Lámpás Klub klubnap

Újpesti Kulturális Központ 1042 Budapest, István út 17-19.

Júliusi klubnapunk vendége Sidlovszki Rita rendőr törzsőrmester asszony, aki az aktuális nyári és egyéb veszélyekre hívja fel a figyelmet, valamint hogy a fürdőhelyeken, strandokon miként figyeljünk vagyontárgyainkra.

Júliusi klubprogram – bowlingozás

Medison Étterem és Bowling Klub Kőrösi út 44., Gyál

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra. A bowling rendkívül nagy népszerűségnek örvend, talán a világ egyik legrégebbi játéka, hiszen az ókori Egyiptom területén egy piramis belsejében talált golyók és bábuhoz…

Látássérültként is biztonságban 2.0

Zuglói Civil Ház (1144 Budapest, Csertő park 12.), Kristály szoba

Várunk szeretettel soron következő klubalkalmunkra, melynek vendége ismét kerületünk körzeti megbízottja, Sebőkné Barad Márta rendőr törzszászlós lesz, aki júniusi klubunkra sajnos rajta kívülálló okok miatt nem tudott eljönni. Most azonban…

Klubnap-Hajléktalanellátás a IX. kerületben-mit tehetünk?

Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK) Budapest Haller u. 27. 1093

Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Következő klubnapunkon, egy nagyon érzékeny, de időszerű témáról fogunk beszélgetni. Hajléktalanok a IX. kerületben. Ez az utcai lét kihívást jelent, mind az ebben a helyzetben levőknek,…

Találkozás Erzsébet királynéval-Tematikus séta Gödöllőn

Gödöllői Királyi Kastély (2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély 5852.)

Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Milyen volt az élet a Grassalkovichok idején a Gödöllői kastélyban? És vajon miért lett Gödöllő kedvenc kastélya Sissinek, Ferenc József császár, és magyar király feleségének? A…

A mesterségek bűvöletében

1136 Dózsa György út 45

Ha érdekelnek a régi mesterségek, akkor tarts velünk a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozására, ahol néhány tárgyat is a kezünkbe vehetünk!

Júliusi játékos klubnap

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melyet ezúttal a szokásostól eltérő időpontban tartunk a helyszínt adó intézmény nyári leállása miatt. A szabadidő eltöltésének egyik nagyon kellemes és hasznos módja a…

Látogatás az Aranysas Patikamúzeumba

1014 Budapest, Tárnok u. 18. (Aranysas Patikamúzeum)

Meghívó Látogatás az Aranysas Patikamúzeumba Kedves Klubtagok, Érdeklődők! Szeretettel hívunk mindenkit az Erzsébetvárosi Lámpás Klub érdekesnek ígérkező következő programjára, ahol az Aranysas Patikamúzeum egy tárlatát tekinthetjük meg tárlatvezetéssel. Aki velünk…

Élmények szárnyán: az északi fjordoktól a Fekete-tengerig

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22.) I. emelet klubterem

Júliusban újra várunk klubalkalmunkra, ahol – júniusi klubnapunk sikerén felbuzdulva – képzeletben ismét velünk utazhatsz. Bogi Norvégia vadregényes tájairól és különleges kultúrájáról mesél, Iza pedig Grúzia színes világát, ízeit és…

júliusi klub Józsefvárosban

Kesztyűgyár Közösségi Ház Mátyás tér 15., Budapest

Fókuszban a látássérültek okoseszköz használata és okatása

Tatai kirándulás

Tatai vár

Meghívó „Tata a vizek városa-vár a tatai vár, és kisvonatozás” Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Ezen a nyáron felfedezzük Tatát, egy csodás kisvárost, melynek apró vára, és a Tatai tó különleges…

Látogatás a Bazilikába

Szent István Bazilika 1051 Szent István tér 1.

Látogass el velünk fővárosunk impozáns épületébe, a Szent István Bazilikába, ahol megismerkedhetsz sok érdekes látnivalóval.

Látássérültkén modellkedni

Ferencvárosi Művelődési Központ Budapest Haller utca 27. 1093

Téma: Fogyatékkal élőként hogy lehet érvényesülni modellként, illetve az élet más területein. Erről fogunk beszélgetni. Meghívott vendég: Nyőgér Réka

A Láthatár bolt és az ügyfélszolgálat látogatása Kőbányán

1105 Budapest, Szent László Tér 7-14. (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk benneteket augusztusi klubnapunkra. Ezúttal Németh Róbert látogat el hozzánk a Láthatár Segédeszközbolt és az ügyfélszolgálat képviseletében. Mód lesz a 2026. évi tagdíjak befizetésére,…

Édes élmény az augusztusi pesterzsébeti klubnapon

Sweet Funky Things desszertbár (1201 Budapest Kossuth Lajos utca 31.c.)

A nagy melegre és a nyaralásokra való tekintettel rendhagyó módon ezúttal augusztusi klubnapunknak a Kossuth Lajos utcában található Sweet Funky Things desszertbár ad otthont. A klubnapon egy jó hangulatú süteményezés,…

Nyárvégi csobbanás

Szentmihályi Konrád Ferenc Uszoda (1162 Bp., Segesvár u. 150.)

Lassan véget ér a vakáció. Zárjuk le méltón az idei strandszezont, egy utolsó nyárvégi csobbanással! 2025. augusztusában a XVI. kerületi Lámpás Klub a kerületben működő Szentmihályi Konrád Ferenc Uszodába látogat…

Újpesti Lámpás Klub klubprogram

Balatonföldvár, 8623. Erzsébet u. 50.

Augusztusi klubprogramunk alkalmával kirándulást teszünk a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátóba, itt megtekintjük a látogatóközpont balatoni hajózást és vitorlázást bemutató interaktív hajózástörténi kiállítását. Ide érkezik hozzánk egy hölgy, aki mesél…

Augusztusi klubnap a Bókay kertben

Bókay Kert Szélmalom utca 33., Budapest, Magyarország

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melyet a szokásostól eltérő helyszínen tartunk. Ezúttal a szabadban, a köteatlen kikapcsolódás kap főszerepet: beszélgetés, játék, sport és árnyékban hűsölés a nagy melegben. Nyári…

Látogatás a Madame Tussouds Kiállításra

Madame Tussauds (1051 Budapest Dorottya utca 6.)

Szeretettel hívlak benneteket augusztusi programunkra, mely során a Madame Tussauds kiállítás viaszszobrait tekinthetjük meg. „A kiállításon a viaszfigurák és a csodálatos díszletek mellett rengeteg élmény várja a látogatókat: interaktív képernyők,…

“Nyár végi Kertészkedés Kispesten”

1193 Budapest, Irinyi Dániel utca 22., Első Kis-Pesti Kert

Látogatást teszünk az Első Kis-Pesti Kertbe, ahol szakavatott kertész mutatja be nekünk a kkertet egy tárlat vezetés keretében. Utána kötettlen beszélgetést tervezünk.

Augusztusi klubnap józsefvárosban

Kesztyűgyár Közösségi Ház Mátyás tér 15., Budapest

Nyári élménybeszámolók és az előttünk álló ősz programjainak átbeszélése

Újpesti Lámpás Klub klubnap

Újpesti Kulturális Központ 1042. Budapest, István út 17-19.

A nagyszülők világnapja alkalmából klubnapunkon megünnepeljük a nagypapákat és a nagymamákat.E kedves ünnep alkálmából Pesa Anna Mária saját a olvassuk fel. A klubnap második felében pedig a 2025. szeptember 10-ére…

“Etiópia” avagy Afrika szarva

Ferencvárosi Művelődési Központ Budapest Haller u. 27. 1093

Laurenszky Katalin idegenvezető mesél erről az afrikai országról klubnapunkon.

Fürdő-strandolás

Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő Vizisport utca 2., Budapest

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra. Vége a nyárnak, de a meleg még tart, ezért egy szezonzáró strandolás még jól esik bárkinek. Hozz magaddal törülközőt, papucsot és ne hagyd otthon…

Klubnap

Gazdagréti Közösségi Ház, 1118 Budapest, Törökugrató utca 9.

Kedves Tagtársak és Érdeklődők! Sok szeretettel várok mindenkit szeptember 8-án, 14:00 órakor klubnapunkra, a szokott helyre, a Gazdagréti Közösségi Házba! Ez alkalommal megtervezzük a következő hónapok programjait, hogy közös élményeket…

Városrész történeti klubnap Kőbányán

1105 Budapest, Szent László Tér 7-14. (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Sok szeretettel várunk benneteket szeptemberi klubnapunkra, ahol Kőbánya történetébe nyerhetünk betekintést Acsay Péter történelemtanár segítségével. Érdekes és különleges információkat hallhatunk majd a városrész történetéből, valamint fejtörő…

Újpesti Lámpás Klub klubprogram

Nyíregyházi Állatpark 4431. Sóstói út

E havi klubprogramunk helyszíne a Nyíregyházi Állatpark lesz, ahol vezetők segítségével fogjuk körbejárni az állatok lakhelyeit. Tapinthatunk majd különböző állati dolgokat, megnézzük a fóka-show-t és egy finom ebédet is elfogyasztunk…

Vác-a püspöki palota látogatása

„A váci püspüki palota kincsei” A Püspöki Palota és a hozzá kapcsolódó kert a hajdani püspökváros középpontjában, Vác belvárosában helyezkedik el. Történetének csaknem 250 éve alatt 21 püspök, illetve kormányzó…

Az iskolakezdésről Erzsébetvárosban

1072 Budapest, Nagydiófa utca 34. (KlauDió Civil Központ)

Meghívó Az iskolakezdésről Erzsébetvárosban Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők! Szeretettel hívunk mindenkit az erzsébetvárosi Lámpás Klub soron következő klubnapjára, amely az iskolakezdésről szól majd. Elevenítsük fel együtt gyermekként miként éltük meg…

Kastély látogatás tárlatvezetéssel

Nádasdy kastély Kastélypark 1., Nádasdladány

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra. Linzbauer István tervei alapján új, neogótikus, angol Tudor-stílusú kastély épült fel 1873 és 1876 között a korábbi barokk épület főszárnnyal történő L alakú kibővítésével.…