Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A XVI. Kerületi Hősök terén jártunk

Budapest Hősök tere Budapest

Tagjainkkal ellátogattunk a XVI. Kerületi Hősök terére, ahol a hideg ellenére kellemes beszélgettünk és megtudtuk, miért is játszik olyan központi szerepet a kerület életében.

Márciusi klubnap a XVIII. kerületben – Mi is az az AtoMol?

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

Ez alkalommal dr. Szombati Zsigmondné látássérült gyógypedagógus látogat el hozzánk, aki az AtoMol nevű eszköz ötletgazdája, valamint a termék és az AtoMol szabadalmi védjegy bejegyzett tulajdonosa. Ezzel az eszközzel látó, és látássérült gyermekek is tudnak tanulni. Egyszerűvé és érthetővé teszi az atomok szerkezetét, valamint a molekulák kötéseit – tulajdonképpen egy molekula modellező eszköz a kémia…

Olvasópróbától a premierig – kirándulás a Bajor Gizi Színészmúzeumba

Bajor Gizi Színészmúzeum (1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.)

Ismét a színház, az előadóművészet elbűvölő világába hívunk! Akik velünk tartottak decemberben, igazán hangulatos tárlatvezetésen vehettek részt a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol vezetőnk, Szebényi Ágnes színháztörténész nemcsak a tárgyi és írásos emlékek között kalauzolt el, de mesélt magáról a villáról is: olyan bennfentes történeteket hallhattunk, amiket sehol máshol még! Ezúttal – szintén tárlatvezetéssel – arra…

program

Csekovszky Helytörténeti Gyűjtemény XV. u. 1.

Látogatás a Csekovszky Emlékházban, ahol megismerkedtünk a művész hagyatékával az özvegye segítségével

klubnap

Rákoshegyi Közösségi Ház Podmaniczky Zs. u. 3., Budapest

Szalai Tünde kollégánk költői, írói munkásságát mutatta be

Szemléletformálás a XIII. Hunyadi Mátyás Általános Iskolában

1138. Karikás Frigyes u. 3.

Tájékoztattuk a gyerekeket a kutyakiképzés folyamatáról és költségeiről, illetve, hogy hol tartanak kutyakiképzést. Beszéltünk a beszélő okostelefon és számítógépek használatáról, a vakvezető kutyával és a fehér bottal való közlekedésről is, valamint a segítségnyújtás formáiról.

Áprilisi klub – Egy újpesti orvos nyomában

Újpesti Ifjúsági Ház 1042 Budapest István út 17-19

Szeretettel hívunk áprilisi klubnapunkra, amely vendége Bernolák Béla író-fényképész. 1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban a szovjet áttörés. A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg katonáinak -40 fokos hidegben, nyári hadfelszerelésben, nehéz fegyverzet nélkül kellett megtartaniuk a több, mint 200 kilométeres frontvonalat. A kilátástalan helyzet ellenére napokig védték állásaikat, ám a védvonal végül összeroppant a…

Külsős klub program

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Éless-Szín jelmezeinek kiállítása és vására

A Magyar Nemzeti Múzeumban jártunk

Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum krt. 14-16., Budapest

A Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk el, ahol tárlatvezetők segítségével az ókori Pannónia provincia kiállítást tekintettük meg. A tárlatvezetés után egy kávét és egy szendvicset fogyaszthattunk el a múzeum kávézójában.

Klubnap

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Lenkainé Vajda Viktóriával a siketvakságról beszélgettünk