2020. augusztus
2020. augusztusi posztok
A csoport két első augusztusi posztja gyakorlatias témákat feszeget „A jó önéletrajz titka – kitűnni, lyukakat eltüntetni, hobbit beleírni” című műből megtudjuk, hogy az eltüntetés úgy történik, hogy nem havi részletességgel soroljuk régebbi munkahelyeinket, hanem évi bontásban, és így nem tűnik fel, ha néhány hónapot távol maradtunk a munka világától. Ennek több oka is lehetett annak idején, és nem feltétlenül szeretnénk erről beszélni. Az „Együttműködési megállapodás a Work Force-szal” című poszt arról az örömteli eseményről számol be, amit a címben meg is nevezek. Ez a megállapodás egy olyan gyümölcsöző kapcsolat kezdete lehet, amelynek végén felvesznek a céghez egy vagy több látássérült munkavállalót.
A „Pályaválasztás helyett pályafejlődés” című írásban megismerhetjük David A. Super fejlődéspszichológiai elméletét. Szerinte nem annyira az egyszeri pályaválasztást kell nézni egy ember életében, hanem az illető pályafejlődését életének különböző szakaszaiban. Minthogy életpályánk nyolc szerepből épül fel, eközben más-más intenzitásra vagyunk képesek és más-más munkaterületen vagyunk jók – gyerek, tanuló, szabadidős tevékenység, polgár, dolgozó, házastárs, háztartást fenntartó, szülő.
Ha tovább olvasnál, keress minket a Facebookon!