Elemér

Ahhoz, hogy Elemér merőben autentikus mivoltát megértsük, nem árt ismerni az eredeti logót sem, amely ihlette, úgyhogy annak ismertetésével kezdeném. A VGYKE logója, egy fehér botos emberke színes piktogramja piros keretben. Pusztán öt íves vonalból áll, de azok úgy helyezkednek el, hogy a szimbolikus jelleg ellenére is jól kivehető az emberalak. Egy összefüggő türkiz vonal a leghosszabb, ez a felsőtest és a jobb lábszár, egy másik, szürke vonal a bal lábszár és egy harmadik, piros a jobb kar, melynek folytatása egy apró hiátus után a halványszürke fehér bot keskeny csíkja. Az alak feje is csak épphogy érzékeltetve van, egy bézs árnyalatú félhold formájában a piros és a türkiz vonal felső végei (tehát a vállak) fölött. A figura alatt a “VGYKE” felirat olvasható.

A VGYKE logója

Most, hogy már ismerjük az alapokat, színre léphet Elemér, aki a tavaly óta eltelt idő alatt a kedvencünk lett és nagyon büszkék vagyunk rá. Jól felszerelt kis fickó, nem csak botja, kutyája is van. Utóbbi ugyan leginkább egy mókás tacskóra emlékeztet, de elnézzük neki, mert nagyon aranyos. Nagyjából maroknyi méretű és egy puha zsinór köti őt össze a gazdival, amit Elemér bal kézfejéhez varrt megálmodója. Tacsi, kellemes tapintású plüss anyagból készült és cappuccino-barna árnyalatú. Széles fejecskéje az orrésznél keskenyedik, csokiszín nózija ragasztva van, műbőr, fölötte pedig nagy kék szemek lesnek előre, ezeket filctollal rajzolta meg az alkotó. A kutyus pamutanyagból készült, kóccal kitömött hosszú lelógó fülecskéi virágmintásak és lazán lifegnek, bármerre mozdul. Nyakában egy kis zöld kendőt találunk, akárcsak a gazdiéban, összeöltöztek.

Elemér mókás bohócfazon égnek meredő vastagszálú fonalhajjal, szeplős, mosolygós pofival és a az egyesület logójának színeit követni igyekvő árnyalatokban pompázó anyagokból megvarrott plüssjáték-forma, gyömöszölni való alkattal. Bal kezében Tacsival és jobbjában a szívószálra emlékeztető fehér botjával őt baj már nem érheti. Hasa, háta és mindkét lábszárának belső fele fényes fekete bársony, bal oldala zöld plüss, jobb oldala pedig fehér pamut. Karjai fényes, vörös bársonyból készültek, lábacskáin, boka fölé érő csizmaformán varrott velúr cipőfűzőt találunk. Testének puha tömőanyagát belül merevítőszál keretezi, ami stabil tartást kölcsönöz Elemérnek, kemény fiú ő, nem nyeklik-nyaklik csak úgy jobbra-balra. 🙂

A VGYKE Elemér nevű babája, a logó megtestesülése