Kedves Olvasó!

Folytassuk bóklászásunkat Budapest utcáin, hiszen ott is lépten-nyomon művészeti alkotásokba botlunk. Ezúttal egy falfestményt, muráliát hoztam neked. A Színes Város Csoport évek óta szervez falfestéseket Budapest különböző területein és felületein, hogy egy színesebb, szebb és örömtelibb városban élhessünk. Alapgondolatukat a 20. századi magyar festőtől Vásárhelyi Győzőtől, vagy ahogy a nagyvilág ismeri, Victor Vasarelytől származik, aki 1983-ban elkezdte hirdetni, hogy a művészetnek nem csak a múzeumokban, hanem a falakon kívül, a városi térben és a mindennapjainkban is helye van.

A Színes Város Csoport pár éve már falfestő fesztivált is szervez, amelynek keretében profi művészeket hívnak meg, hogy hidak lábát, iskolaépületek falát, komor betonkerítéseket, metrólejárókat tegyenek vidámabbá. Leggyakrabban tűzfalakat festenek ki. Az óriási, üresen tátongó felületek akkor tárulnak elénk a házak oldalfalai, amikor foghíjtelkek keletkeznek két ház között, tehát lebontanak egy épületet. Sokszor romos, üresen ásítozó falak ezek. A munka sosem egyszerű, hiszen magasra és nagy felületre kell felfesteni a terveket, így építkezési állványokat építenek a művészek, a képeket óriási festőhengerekkel, graffitis spraykkel festik meg.

A Színes Város sok-sok munkája közül ma a Dob utca 36-38. szám alatti, azaz feletti tűzfalfestményt hoztam. A 207 négyzetméteres gigantikus festményt Jakócs Dorottya és Tripsánkszki Dávid alkotta meg. Címe: Mindenkinek van egy városa. A fehérre festett házfalon míves, régi képkereteket idéző arany és szürke színben játszó képkeretben egy férfi és egy nő portréja látható deréktól felfelé. A férfi és a nő különböző stílusúak, mintha két különböző várost jelenítenének meg.

A nő vörös haja lobog a szélben, érzéki vörös ajkait csücsöríti, merész sminket visel, ruhája gazdagon díszített arany ékszerekkel. Jobb kezével fogja a mellette álló férfi kezét, a nő karja telis-tele tetoválásokkal, motívumai a népművészetből erednek. Fején korona, amit ha jobban megnézünk barokkos stílusú arany házakból áll össze. Fülében víztornyok csüngnek fülbevalóként. A nő testéből kis madarak, csőrükben üzenetet tartva repülnek át a másik alakhoz. Jobban megnézve a nő mellett álló férfi igazán furcsán fest. A nő színessége mellett ő tényleg elszürkül, csak szürke és fekete festékkel festették meg. A torzonborz, szakállas férfialak tekintete üres, testét lakótelepek nyitott ablakainak képe díszíti. Hajából óriási toronyházak meredeznek kifelé.

Érdekes ellentét feszül a két alak között: a nő eleven és élő, míg a férfi merev, hideg és változatlan. A női alak előtt papírszalag húzódik, melyen a mű címe: Mindenkinek van egy városa és a felavatás ideje – 2014. augusztus 14.- látható. A kép alsó részében a nő alakjánál a férfira jellemző szürke felhőkarcolók, a férfinál a nő világából származó aranyozott, díszes, régimódi házak láthatók. A két ellentétes világ így egyensúlyba kerül.

Az egész rajz stílusa a régi graffitiket és egy kicsit a modern tetoválások stílusát idézi: a formákat vastag fekete körvonalak hangsúlyozzák, a használt színek tiszták és elevenek, nincsen színátmenet, összemosás. Az óriási falfelületen dúskálunk a különböző elemekben, a férfi és a női, a régi és az új, a színes és a szürke váltogatja egymást, de mégis az összkép harmonikus.

A falképek festése igazán nehéz feladat a művészek számára. Nemcsak óriási méretben kell megalkotniuk művüket, de nézőt is nehéz megszólítaniuk. A napi rohanásban sokszor észre sem vesszük ezeket a csodás képeket, nem állunk meg az utca forgatagában, hogy elgondolkozzunk üzenetén vagy csak rácsodálkozzuk szépségére és felfedezzük a részleteit. Pedig ajándékok ezek, ici-pici szépség morzsák a mindennapjainkban.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
Fotókredit: Farkas András