Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Siket és vak sztár egyazon videoklipben – Weisz Fanni különleges meglepetése

2014. december 27.

Fotó1Különleges, a világon egyedülálló produkcióhoz forgattak videoklipet az elmúlt hetekben a Pest megyei Törökbálinton. A tehetséges fiatal zenész, Gitano Nagy Laci legújabb, Boldogan élj! című dalát hárman adják elő az esélyegyenlőség jegyében. A dalszerző ezúttal csak gitározik, ugyanis az éneket meghagyta Agárdi Szilvinek.

A bájos, vak énekesnőt egy ország szerette meg, amikor a TV2 The Voice című zenei tehetségkutatóban szerepelt. Gitano és Szilvi előadásához Weisz Fanni siket szépségkirálynő, az MTVA „Ég, föld, férfi, nő” című magazinjának műsorvezetője is csatlakozik, aki jelnyelvvel tolmácsolja a dalszöveget.

Az alkotók tudomása szerint korábban még soha, sehol nem készült olyan produkció, amelyben egy vak lány énekel, egy siket lány jelel és egy halló muzsikus gitározik, ráadásul a dalt Laci irányításával közösen komponálták. Az alkotók azt is figyelembe vették, hogy a szöveg könnyen jelelhető legyen, vagyis az üzenetet a halló és a siket közönség egyaránt értse és élvezze, ezért Lombos Márton dalszövegíró munkáját egy jeltolmács is segítette.

Fotó2

A Boldogan élj! című dal videoklipjét az elmúlt hetekben több részletben forgatta a Clapper’s Creative csapata Törökbálint különböző részein, egyebek mellett a tavaly átadott Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola épületében. A főszereplőkön kívül a városban élő gyerekek is feltűnnek a klipben, például a Vivien Dance nevű tánccsoport tagjai.

Az önkormányzat a kezdetektől elkötelezetten támogatta Csapó Ádám rendező elképzeléseit, ugyanis a település idén lett „A Csend Hangja Klaszter” pártoló tagja. Magyarország első társadalmi célú klaszterének célja, hogy felhívja a figyelmet a siketek, nagyothallók és más fogyatékkal élők helyzetére, valamint hogy aktív szerepvállalásra ösztönözze a társadalmi és gazdasági élet szereplőit.

Weisz Fanni a kampány keretében esélyegyenlőségi aktivistaként járja az országot, és előadásokat tart iskolákban, rendezvényeken. A Gitano zenéjére, Agárdi Szilvi közreműködésével elkészült klip is ennek a kezdeményezésnek a része. A Music Fashion Kiadó gondozásában megjelent Boldogan élj! című dal hamarosan letölthető lesz az ismert weboldalakról. Ez a szerzemény ráadásul csak a kezdet, hiszen további közös dalok is készülőben vannak.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=taxsPYlQp5o

Forrás: ma.hu