Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Meglátjuk!

2018. március 2.
A képen tapintható tárlatot tekint meg két ember

A Meglátjuk! című projekt során – ahol képzőművészek dolgoztak együtt a Vakok Intézetéből érkező, látásban korlátozott csoporttal – a résztvevők a Mivel látunk igazán? kérdésre keresték a közös választ. A március 3-i rendhagyó vezetésen a projekt látássérült résztvevői kalauzolják a látogatókat a képzőművészekkel közösen készített alkotásaik között, elmesélik a készítés módját, az együttműködések tapasztalatait, és megmutatják, ők hogyan érzékelik az elkészült munkákat. A tárlatvezetések óránként indulnak más-más vezetővel, így akár több szempontot, tapasztalatot is megismerhetnek az érdeklődők. A délután folyamán lehetőség nyílik a látogatók tapintásának finomítására gyöngyfűzés, kötés vagy saját, nyomtatott fotók egymásba szövésén keresztül.

Közös játékra invitál Orr Péter Tamás Tactilis névre keresztelt innovatív társasjátéka is, amely látó és látássérült emberek számára nyújt lehetőséget a közös időtöltésre. A díjnyertes memóriajáték mindkét fél számára egyenlő esélyt teremt, s amellett, hogy remek lehetőséget kínál a tanuláshoz és kapcsolatteremtéshez, egy inkluzív társadalomba történő integrációt is hatékonyan segíti.

A Meglátjuk projekt résztvevői: Benczúr Emese, Imre Mariann, Szira Henrietta, Szíj Kamilla, Tarr Hajnalka | Istók Imola, Jáger Márta, Pappné Judit, Tábor István, Tolnayné Csattos Márta

A tárlatvezetések időpontjai:
14.00: Simon Andrea, a CAPP projekt vezetője, valamint Jáger Márta, a Meglátjuk! projekt látássérült résztvevője
15.00: Pappné Judit, a Meglátjuk! projekt látássérült résztvevője
16.00: Istók Imola, a Meglátjuk! projekt látássérült résztvevője

Részletek a Ludwig Múzeum tájékoztatójában és az esemény Facebook-oldalán érhetőek el.

A képen tapintható tárlatot tekint meg két ember

A kép forrása: a kiállítás Facebook-oldala