Szülők, mint mentorok
Jelenleg 15 mentorszülővel kezdtük meg a munkát, de szeretnénk tovább bővíteni a hálózatot, hogy valóban az egész országot le tudjuk fedni – mondta Németh Orsolya, a mentorhálózat kezdeményezője. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének alelnöke hozzátette: a mentorok maguk is olyan szülők, akik látássérült gyermeket nevelnek, vagy hasonló problémával küzdenek.
A mentorok speciális képzésen vettek részt, munkájuk önkéntes és ingyenes. A segítő szülők bemutatkozása és elérhetősége honlapunk szolgáltatásai között található meg. Németh Orsolya kifejtette: azért döntöttek a hálózat létrehozása mellett, mert az érdekvédelmi szervezetek főként a felnőtteket segítik, így a gyermekekre és szüleikre kevesebb figyelem jut. Mint mondta, a legtöbb ép család egyfajta gyászként éli meg, ha látássérült gyermeke születik.
Az egyik legfontosabb a lelki segítségnyújtás annak érdekében, hogy a szülők minél előbb elfogadják és szeretni tudják gyermeküket. Segítenek annak kiderítésében is, hogy a család lakóhelye környékén hol részesülhet a gyermek a legjobb korai fejlesztésben, melyik óvoda, illetve iskola fogadja majd őt, esetleg van-e olyan intézmény, ahol a sérült kisdiák is integráltan oktatható. A látássérült szülőknek segítenek az alapvető ismeretek elsajátításában. A mentor szülők megtanítják a családtagokat arra, hogyan kell egy babát öltöztetni, pelenkázni, etetni, illetve segítenek a kicsikkel való biztonságos közlekedés megtanulásában is, például bemutatják, hogyan lehet megakadályozni, hogy a gyermek elszaladjon látássérült szüleitől.
A mentorszülő-hálózaton keresztül a már tapasztalt szülőtársak a gyakorlati problémák megoldása mellett a lelki terhek feldolgozásában is segítenek.
Forrás: Magyar Nemzet és MTI