2024 utolsó klubnapján egy igazán élményekkel teli programon vettünk részt kedves tagjainkkal, a Fővárosi NagycirkuszKarácsonyi csodashow előadását tekintettük meg.
Aki ezt a fergeteges előadást a manézsra álmodta, a show rendezője, Vincze TündeHortobágyi Károly-díjas artistaművész, a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke.
Mindenekelőtt porondbejárásban vettünk részt, ahol látássérült tagjaink megtapogathatták néhány fellépő kellékeit, ruháit, a kutyás produkcióban szereplő kutyust is megsimogathatták. A porond közepén lógó körhinta is az egyik műsor része volt, Erre nem ülhettek fel, viszont a részletekben gazdag lovakat és hintákat is „megnézhették” a kezükkel. A körhinta körül hintaként funkcionáló cukorbotra viszont felülhettek.
Miután mindent megtapogattak, megnéztek, kedves narrátorunk minden fontos tudnivalót elmondott az előadásról.
Az előadás hegedűszóval indult, a porond fölött hó szállingózott. Minden fellépő előtt két műsorvezető konferálta fel a következő produkciót, Köllő Babett és Csiszár István. Néhány előadás alatt Gábor Anita hangját is hallhattuk, mialatt énekelt.
A varázslatos előadás fellépői között volt hasbeszélő, aki Rogerrel, a tréfás cirkuszi majom segítségével gondoskodik a nevetésről, jókedvről és felejthetetlen szórakozásról. Eötvös Christofer az illúziók világába repített minket. Szlavkovszki Zsolt akrobatikus előadása nyűgözte le a nézőket egy felejthetetlen élménnyel. A The Annas tagjai: Kocsaslijszki Panna és Györe Nóra lengő rúd számban és hajlógás produkciójukkal okoztak meglepetést nekünk. A Jining Acrobatic Troupe társulat a Távol-Keletről érkezett. Két műsorszámot is bemutattak: pálca- és egykerekű bicikli egyensúlyozást. Előadásuk szintén elvarázsolta kis csapatunkat. Az ünnepek idején szinte mindig az a kérdés, hogy milyen ruhát vegyünk fel? Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián gyorsöltöző számukban megmutatják, hogyan is kell ezt profin csinálni. Az olasz Jennifer Saabel két lenyűgöző számmal érkezett: az egyik műsorszámba gyönyörű és elbűvölő husky és szamojéd kutyáival lépett fel. A másik előadása pedig egy édességekkel teli cukorkaboltba invitálta a kedves nézőket, ahol egy lábzsonglőrmutatvány során kapkodhatunk a levegőben röpködő finomságok után. Kínai rapszámokkal tarkított előadás alatt a Kung Fu Boys akrobatikus fejegyensúlyozó produkcióját láthattuk. Molnár Gréta is a levegőbe emelkedett: légtornaszámával fantasztikus fellépését nézhettük meg.
Köszönetet szeretnék mondani a Fővárosi Nagycirkusz kedves munkatársainak, hogy ennyire segítőkészen és odaadóan támogatták látássérült tagjainkat.
Angyalföld Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Karácsonyi csodashow
2024. december 14.

2024 utolsó klubnapján, november 25-én az ünnepvárásról beszélgettünk tagjainkkal.
Felelevenítettük gyermekkori karácsonyi emlékeinket, és a fiatalabb korosztály csodaszámba menőként hallgatta az idősek ünnepi készülődésének emlékeit. Régebben a gyerekekkel az édesapák vagy a nagyszülők elmentek sétálni, a karácsony hangulatában feldíszített kirakatokat nézegetni, amíg az édesanya elkészítette a finom ünnepi ételeket, feldíszítette a karácsonyfát és elhelyezte az ajándékokat a fa alatt. Akkoriban még nem volt telefon, így a szülők megbeszélték, mikorra érjen haza a nagyi vagy apuka a gyerkőcökkel, és aztán csakis a családé, az ünnepé és az ajándékozásé volt a főszerep. Abban az időben még gyertyák égtek a feldíszített karácsonyfán, ami igazi ünnepi hangulatot varázsolt szeretteik körében.
Novemberben egy igen érdekes helyszínre szeretnélek elvinni benneteket.
Hosszú évtizedek óta, gyermekkorunktól használjuk a tömegközlekedést, mindemellett az M1-es földalatti kisvasutat is. A kiállítás a kontinens első – 1896. május 2-án átadott – földalattijának állít méltó emléket.
A múzeum létrehozásakor célként fogalmazódott meg, hogy a Millenniumi Földalatti Vasút és a budapesti metró története hiteles környezetben kerüljön bemutatásra. Kézenfekvő lehetőségként adódott egy igazi műszaki emlék: a Millenniumi Földalatti Vasút egyik eredeti alagútszakasza, amelyet 1955-ben a kelet-nyugati metró építésekor iktattak ki a forgalomból. Tehát nemcsak a kiállított kocsik, makettek, iratok és fényképek, hanem maguk a falak is egyedülálló történelmi atmoszférát teremtenek a budapesti belváros szívében.
A belépés és a tárlatvezetés is ingyenes!
Az erre jogosító igazolványt ne felejtsd otthon!
Ha szívesen tartanál velünk, találkozzunk 2024. november 27-én 10 óra 30 perckor a Deák Ferenc téri aluljáróban, ott, ahol a jegypénztár is van, mert ott lesz a múzeum bejárata.
Kérek mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civilszervezőnél!
2024-es utolsó klubnapunkon a közelgő ünnepekről fogunk beszélgetni, ki hogyan várja, hogyan készülődik és mit vár a következő évtől. Pesa Anna Mária írásaiból fogunk szemezgetni, amiből kettő felolvasásra is kerül. Karácsonyi keksszel és frissítővel várjuk kedves tagjainkat és érdeklődőinket.
Időpont: 2024. november 25. hétfő 15:00-17:00 óráig.
Helyszín: Prevenciós Központ (1113 Budapest, Tüzér u. 56-58.)
Kérek mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civilszervezőnél!
A hosszú, meleg nyár után újra beindul a klubélet. Igen zimankósan indult a szeptember, de remélem ez nem veszi el a kedveteket, hogy velünk tartsatok egy igen érdekes programra a Kiscelli MúzeumVilágváros című időszaki kiállítására tárlatvezetéssel.
Miről is szól ez a kiállítás? A városi társadalom a mesterséges fény társadalmává vált a 19. század során. A világítás fejlődő eszközeivel az ember fokozatosan és egyre hatékonyabban vette birtokába az éjszakát. A mesterséges fény kitágította a térhasználatot, fellendítette az olvasást, segítette a közlekedést, rugalmassá tette a munkaidőkereteket, feldíszítette az épületeket, utat nyitott a szórakoztatóiparnak, mindezzel új életmód kialakulásához vezetett: átalakította az életritmust.
Ha szívesen tartanál velünk, találkozzunk 2024. szeptember 19-én 9 óra 45 és 10 óra között az 1-es villamos Bécsi úti végállomásánál!
KÍSÉRŐ NÉLKÜL NEM FOGADOK JELENTKEZÉST, UGYANIS ÍGY LESZ INGYENES A BELÉPÉS.
Az erre jogosító igazolványt ne felejtsd otthon!
Kérek mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civil szervezőnél!
Klubnappal egybekötött programunk helyszíne júliusban a Budatétényi Rózsakert volt, ahol magunkba szívhattuk a nyár illatát.
A rózsakert mindennap sötétedésig ingyen látogatható. A 2,5 hektáros kertet Magyarország legnagyobb rózsagénbankjaként tartják számon. Itt közel 9000 kiültetett, 60-70 éve nemesített tő rózsa bontja szirmait a tavasz beálltával.
Igazán kellemes környezetben láthattunk, szagolhattunk szebbnél szebb rózsafajtákat egy csodálatos helyszínen. Ilyen rózsák kevés helyen láthatóak a világban. Rengeteg fajtával találkozhattunk látogatásunk során, mint: ókeresztény abesszin szert rózsa, illóolajat adó iráni és bulgár damaszkuszi rózsa, zöld rózsa, moharózsák, kínai tearózsák, vagy Európa legősibb sárga rózsái, hogy csak néhányat említsek belőlük. A kertben 205 fajta magyar rózsát is megcsodálhattunk, aminek nagy többségét Márk Gergely nemesítette.
A vakvezető kutyák élete a munkán kívűl
2024. május 27.
Májusi klubnapunk témája a vakvezető kutyákról szólt, hogyan élnek a hétköznapokban.
Vendégünk Pesa Anna Mária,Hablaty gazdija volt, aki arról beszélt, hogy élik meg Habival a hétköznapokat. Elmondta, hogy egy kis lakásban élnek még egy másik kisebb kutyával és Panka párjával. Mindennap járnak sétálni és kutyafuttatóba. Reggel rövidebb sétával kezdik a napot, délután kb. 1,5-2 órát sétálnak, játszanak, és este is kisebb időre mennek sétálni. Kiemelte, hogy a napi 2 óra sétának, játéknak meg kell lennie. Az időjárástól függetlenül gyakorlatilag ez kötelező napi program, ha nagyon hideg van, akkor picit kevesebb ez az idő, de Hablaty kedvétől is függ ez.
Panka még elmondta, hogy a Labradorok vízi kutyák, dupla szőrük van, bőrük alatt faggyú termelődik, ezért mikor már melegszik az idő, nyáron nagyon melegük van. Ezt különböző praktikákkal próbálja Panka enyhíteni, például a Dunára járnak fürödni. Hosszabb kirándulásokon is részt vesznek, amit a kutya nagyon élvez.
Kapcsolatuk nagyon harmonikus, hiszen mindenhova együtt mennek, abból is kifolyólag, hogy Panka aliglátó, és minden látássérült, aki vakvezető kutyával közlekedik, az életét bízza a kutyájára.
Hablatynak és minden vakvezető kutyának is szüksége van barátokra, játszópajtásokra, mint nekünk, embereknek.
Elmondta azt is, hogy nem a saját tulajdona Habi, hanem addig van vele, amíg a kutyát le nem nyugdíjazzák, vagy az egészségi állapota miatt már nem alkalmas a látássérült gazdáját kísérni. Akkor a látássérült eldöntheti, hogy megtartja, vagy visszaadja az alapítványnak, akik szerető családban helyezik el.
Hablaty reggelente már jelzi Pankának, hogy mennie kell sétálni, hisz a kisebb-nagyobb „dolgait” elszeretné intézni, de már nem ő ébreszti a gazdiját. Az etetés percre pontosan történik, hisz már annyira be van állva a belső biológiai órája a kutyának, hogy a gazdinak már az időt sem kell néznie. Kiemelte, hogy csak a saját gazdája etetheti, csak olyan tápot kap, ami az egészségét óvja. Emellett még zöldséget és kevés gyümölcsöt is szokott Habinak adni. Nagyon oda kell figyelni a napi ételmennyiségre, hisz nem szabad korlátlan ételt adni. Jutifalatot természetesen szokott kapni, de ha egyszer-egyszer kicsit többet kapott, akkor annyival kevesebb a napi ételadagja.
Nagyon szót fogadó kutya, játék után is egy behívásra odajön a gazdájához. Kezdetben voltak nehézségek, de ezeket hamar kompenzálták.
A kötelező vizsgálatokon kívül, évente egyszer nagyobb, teljes átfogó vizsgálaton vesz részt Hablaty.
Aquincumi Festőház és Látványraktár
2024. május 22.
Májusi programunk helyszíne ismét az Aquincumi múzeum volt, ahol ezúttal az Aquincumi Festőházat és Látványraktárt tekintettük meg.
A Festőház ún. hosszúház, egy 2-3. századi római polgárház rekonstrukciója, közel 100 m^2 alapterületű épület. A házba belépve egy szűk folyosóról nyílnak a helyiségek. Az épület 7 helyiségből áll: átjáró, lakószoba, háló, az átrium, fogadó szoba, étkező, illetve a konyha. Minden helyiség korhűen van berendezve. A falakon magas művészi színvonalat képviselő falfestményeket láthattunk, illetve a helyiségekben edényeket, használati tárgyakat.
Az Aquincumi Múzeumban található Látványraktárban az őskortól a népvándorlás koráig mintegy 1400 tárgyat lehet megtekinteni. Mindenféle ékszerek, fali díszítések, falfestmények, edények és tányérok, ládikák láthatóak ezen a kiállításon.
Áprilisi klubnapunkon a majális és az Anyák napja történetéről beszélgettünk.
Felolvasásra került 2 írás a majálissal kapcsolatban és az Anyák napjának történetéről is. Tagjainkkal felelevenítettünk néhány gyerekkori emléket, a felvonulást, illetve, hogy akkor még kisdobosként, vagy úttörőként miként vettünk részt egy-egy ilyen majálison, vagy éppen a Hősök terén milyen látványos műsorokkal készültek abban az időben.
Aquincum – A római sas árnyékában
2024. április 24.
Áprilisi programunkon az Aquincumi múzeumba látogattunk, ahol a „Római sas árnyékában” című állandó kiállítást tekintettük meg tagjainkkal.
Aquincum egykor a Római Birodalom határvárosa volt, ebből adódott kiemelkedő katonai szerepe is. Az ókori római fegyverzet, katonai ruházat és a katonaság életmódja mellett békeidőben végzett tevékenységét is bemutatja. Az ókor rettegett harcosainak ruhatárát is megismerhettük, és kipróbálhattunk korabeli társasjátékokat is. A korabeli katonaság tagjai rendőri feladatokat is elláttak és biztonsági szolgálatot teljesítettek, de ha szükség volt rá, akkor olyan fizikai munkákban is részt vettek, mint például az úthálózat kiépítése.
Belépve a kiállítóterembe, egy nyüzsgő legiotábor közepén találtuk magunkat, a kiállításon berendezett katonai barakkot, római fürdőt, vagy éppen egy római szentélyt láthattunk. A kihelyezett hangpanel segítségével pedig ókori dallamokkal telik meg a kiállítótér.
Egy különleges rajzművész bemutatása
2024. február 26.
Februári klubnapunkon meghívott vendégeink egy igazán különleges rajzművésszel ismerkedhettek meg, hiszen Bizsók László Virgil egy olyan hatalmas tehetség, aki egyre romló látássérültsége ellenére is olyan rajzokat készít, hogy bármilyen kiállításon megállnák a helyüket.
Kancsalként született, ezután fél évente kellett neki új szemüveg. Sajnos nem tudták, ennek mi az oka, aztán mikor 22 éves korában kezdődött egy folyamat, amikor a kinti, természetes fényben egyre sötétebb szemüvegre volt szüksége. Lacinak két éves korától lett szerelem a rajzolás, azóta szinte le sem teszi a ceruzát (mert igen, ceruzával rajzol), legfőképp fekete és szürke színnel, ugyanis nem látja a színeket. Első rajzát kisöccse kívánságára készítette el, egy matchboxról. De az alma nem esett messze a fájától, mert kiderült, hogy Laci édesapja festőművész, aki a legnagyobb rajongója fiának. Leginkább régi autókat készít, hiszen rajong az autókért, régebben portrékat, sőt tájképeket is rajzolt színesben is, de sajnos a színeket már nem látja. Legnagyobb álma, hogy rajzait egy kiállításon is meg tudja mutatni a nagyközönségnek, ahol esetleg meg is vásárolnák azokat, hiszen több ezernyi csodás autó várja, hogy valakinek a falát díszítse.
A XIII. kerületi látássérültekkel indultunk egy izgalmas időutazásra a Rockmúzeumba.
Már az út elején kellemes meglepetés várt bennünket. A tárlat vezetőnk nem más, mint Zselencz László “Zsöci” művész úr volt, aki magyar basszusgitáros. Az Edda Művek és a Beatrice együttes révén vált országosan ismertté. Még mindig fellép több együttesben is.
Valamennyi teremben elmondta, melyik falon mit láthatunk, kivel, mikor mi történt egyes ereklye kapcsán. Történeteket mesélt, amiket nagy érdeklődéssel hallgattunk. Felsorolni, miket láttunk, nem lehet, betelne vele egy füzet is. Csak párat említenék: Mikrofonok, saját kézzel írott dalszövegek, nagygenerációs fal rengeteg aláírással (kb. 20 négyzetméter), a falon cintányérok, a mennyezeten fény gravírozással aláírások.
A koncertre berendezett színpad régi emlékeket idézett elő. A nagyteremben gitárok és fellépő ruhák sorakoztak, kísérőnk majd mindegyikhez fűzött történeteket.
Időutazás a rockvilágba – gitárok a falon
Nagy köszönettel tartozunk a művész úrnak a látássérülteknek is élményt nyújtó tárlatvezetésért.