Egyeztetés a beszélő bankautomatákról

Egy bankautomata látható a képen, amint egy ember éppen belehelyezi a kártyáját

Forrás: www.eco.hu

A Magyar Nemzeti Bank fogyatékos ügyfelek kiszolgálására vonatkozó ajánlásának mentén adtak tájékoztatást a vak és gyengénlátó emberek speciális igényeiről és a látássérültek banki ügyintézése során gyakran felmerülő nehézségekről, konkretizálva az ajánlásban általános érvénnyel lefektetetteket.

Felhívták a bank munkatársának figyelmét többek között a beszélő bankautomaták folyamatos használhatóságának biztosítására, a frissítések során a beszédfunkció ellenőrzésének szükségességére, valamint arra, hogy a látássérült ügyfelek szívesebben használják a bankfiókok előterében vagy más biztonságos helyen elhelyezett ATM-eket, így a beszélő automaták kihelyezésekor ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni a prioritási sorrend kialakításánál.

Jelezték továbbá, hogy az ATM-eket még akkor sem feltétlenül érzik biztonságosnak a látássérült felhasználók, ha azok el vannak látva beszédfunkcióval, ezért igényelik annak lehetőségét is, hogy a vak és gyengénlátó ügyfelek a bankfiókok pénztárából is ingyenesen vehessenek fel készpénzt akár havi több alkalommal. A megbeszélés során érintették még az internetes bankolás, a szerződések megismerése, az aláírás és egy esetleges látássérült ügyfeleknek szóló speciális ajánlat lehetőségét is.

A Sberbank országos szinten 27 bankfiókkal rendelkezik és emellett olyan mobil bankár hálózatot működtet, melynek révén a banki szolgáltatások házhoz mennek, ami nagy segítség lehet a kis településeken élő vagy nehezen közlekedő látássérült személyek számára is, ez a szolgáltatás jó alapot jelent a pénzintézettel való jövőbeni együttműködésre.

ATM használat

Kép forrása: www.technokrata.hu

Kép forrása: www.technokrata.hu

A kérdőív elején egy rövid használati útmutató található, amely segítheti Önöket a kérdőív kitöltésének megvalósításában. Kérjük, ha van rá lehetőségük, terjesszék a kérdőívet más fórumokon is, ahol eljuthat a látássérült emberekhez!
A kérdőív kitöltésére október 9-ig van lehetőségük.
Ha problémájuk merülne fel a kitöltéssel kapcsolatban, kérjük, keressék Adélt az adel.dekany@gmail.com e-mail címen.
Előre is köszönjük segítségüket!

KÉRDŐÍV kitöltése