Bemutatkozik új munkatársunk

Bemutatkozik új munkatársunk

Pataky Andrea vagyok, közösségi civilszervezőként csatlakozom a VGYKE csapatához. Állandó kerületet nem kaptam, az a terv, hogy segítsek több helyen a programok szervezésében. Három évig Meniere betegség miatt nem dolgoztam. Előtte 15 éven át egy szakközépiskolában, közösségépítő és prevenciós foglalkozásokat tartottam és szerveztem. Azelőtt pedig rendezvényszervező voltam, civil szervezeteknél dolgoztam, és iskolákban önismeretet és világismeretet tanítottam. Szeretek olyan programokat szervezni, melyek segítik az embereket a testi-lelki-szellemi fejlődésben. Pedagógusként minden emberi életkor foglalkoztat, így lettem óvónő, tanítónő, majd tanár és mediátor. A kamasz korosztály közel áll a szívemhez, az élet úgy hozta, hogy velük sokat foglalkoztam, amit nagyon szeretek is. Három éve a Meniere betegséggel zajérzékeny lettem, és nagyfokú hallássérült. Rokkantnyugdíjasként így találtam rá az egyesületre. Köszönet a befogadásért, és keressetek bármilyen ötlettel.

VGYKE telefonszámom: 06 30 4989094

VGYKE email: patakyandrea@vgyke.com

#aliglátó #bemutatkozás #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #közösségicivilszervező #látássérült #program #szervezés #vak #VGYKE

Pályaválasztási börze

Pályaválasztási börze

2023. november 8-án a Ferencvárosi Művelődési Központban tartott „Pályaválasztási börzén” bemutatkozott a VGYKE a kiállító iskoláknak, civil szervezeteknek.

11 középiskola és 3 általános iskola tájékoztatása történt meg bemutatkozó anyagok és szórólapok által.

A VGYKE lehetőséget biztosít szemléletformáló programok igénybevételére, valamint az érettségi előtti kötelező közösségi szolgálat is teljesíthető egyesületünknél.

Az iskolák képviselői kimondottan érdeklődtek az egyesület tevékenysége után, az alkalom kiváló kapcsolatépítő lehetőséget biztosított.

A szervező a Ferencvárosi Önkormányzat volt.

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

#bemutatkozás #Ferencváros #kiállítók #látássérült #pályaorientáció #pályaválasztás #VGYKE

Búcsúzó és bemutatkozás

Búcsúzó és bemutatkozás a XVI. kerületi Lámpás klubon

2023.07.24.

A XVI. kerületi júliusi klubnapunk némileg rendhagyónak volt mondható, ugyanis egyik klubvezetőnk, Kollárszky Bogi búcsúzott a klubtól, a tagoktól, a kollégáktól. Persze a búcsú nem végleges, hiszen Bogi hamarosan háromszoros anyuka lesz, ezért nem találkozhatunk majd vele egy ideig a közeljövőben. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen Majláth Móni továbbra is a XVI. kerületben marad, és ami még jobb hír, hogy segítőtársat is kap maga mellé: Czagány Izabella személyében.

Izával már a legtöbben találkozhattak, hiszen régóta a VGYKE munkatársa, 2021 óta pedig az újpesti Lámpás klub vezetője is. Bogi úgy fogalmazott, hogy nyugodt szívvel adja át Izának a XVI. kerület vezetését, hiszen aki járt már az újpesti programokon, az jól tudhatja, milyen színes és izgalmas élmények várnak a tagokra Izával. Kívánunk Izának és Móninak sok sikert és sok szép közös élményt a XVI. kerületi tagokkal, Boginak pedig sok boldogságot és jó egészséget a gyarapodó családdal!

Aki esetleg lemaradt volna, az online klubnap visszanézhető Facebook-oldalunkon.

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika

#aliglátó #bemutatkozás #búcsú #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #vak #VGYKE #XVI.kerület