2022. március 2-án került sor a második érintetti találkozóra a „DANOVA – Innovatív közlekedési szolgáltatások vak és gyengénlátó utasok részére a Duna régióban” című projekt keretében, melyen a VGYKE munkatársai is részt vettek.
A projekt célja a repülőterek, kikötők, vasút- és buszállomások megközelíthetőségének javítása a vakok és gyengénlátók számára új szolgáltatások, kompetenciák kifejlesztése révén, melyek a közlekedési információkhoz és szolgáltatásokhoz való teljes hozzáférést teszik lehetővé számukra.
E találkozó alkalmával a résztvevők tapasztalataikat és véleményeiket oszthatták meg szakmai beszélgetések keretében a BKK munkáját segítendő.
Javaslatokat tehettek többek között a BKK webes felületeinek, applikációinak akadálymentesítésére, a Budapest GO és a Budapest Airport Indoor Navigation alkalmazások összekapcsolására, a közterek okos átalakítására vonatkozóan annak érdekében, hogy a vak és gyengénlátó utasok számára is könnyen, kényelmesen használhatóvá váljanak.
A közterek, pályaudvarok, busz és villamos megállók akadálymentesítésével kapcsolatos észrevételek, egyes hiányosságok és pozitívumok, valamint a már meglévő taktilis rendszerek használata során tapasztaltak egyaránt elhangzottak a beszélgetés során, és felmerült az egyes okos akadálymentesítési eszközök, rendszerek kialakításának és folyamatos karbantartásának szükségessége, valamint a társadalmi érzékenyítés fontossága is.
Pázmán Krisztina
BKK Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
DANOVA: második érintetti találkozó
2022. március 2-án került sor a második érintetti találkozóra a „DANOVA – Innovatív közlekedési szolgáltatások vak és gyengénlátó utasok részére a Duna régióban” című projekt keretében, melyen a VGYKE munkatársai is részt vettek.
A projekt célja a repülőterek, kikötők, vasút- és buszállomások megközelíthetőségének javítása a vakok és gyengénlátók számára új szolgáltatások, kompetenciák kifejlesztése révén, melyek a közlekedési információkhoz és szolgáltatásokhoz való teljes hozzáférést teszik lehetővé számukra.
E találkozó alkalmával a résztvevők tapasztalataikat és véleményeiket oszthatták meg szakmai beszélgetések keretében a BKK munkáját segítendő.
Javaslatokat tehettek többek között a BKK webes felületeinek, applikációinak akadálymentesítésére, a Budapest GO és a Budapest Airport Indoor Navigation alkalmazások összekapcsolására, a közterek okos átalakítására vonatkozóan annak érdekében, hogy a vak és gyengénlátó utasok számára is könnyen, kényelmesen használhatóvá váljanak.
A közterek, pályaudvarok, busz és villamos megállók akadálymentesítésével kapcsolatos észrevételek, egyes hiányosságok és pozitívumok, valamint a már meglévő taktilis rendszerek használata során tapasztaltak egyaránt elhangzottak a beszélgetés során, és felmerült az egyes okos akadálymentesítési eszközök, rendszerek kialakításának és folyamatos karbantartásának szükségessége, valamint a társadalmi érzékenyítés fontossága is.
Pázmán Krisztina
Az MVGYOSZ, az Infoalap és a VGYKE közös kérése a BKK felé
A kép forrása: pinterest.com
Közös álláspontját tárta a BKK Zrt. elé a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, az Informatika A Látássérültekért Alapítvány és a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete március 8-án egy e-mail formájában. A bejelentett problémát egy hosszú levélben fejtették ki.
Kérésük, hogy a BKK biztosítsa a látássérültek egyenlő esélyű hozzáférését az újonnan megjelent és már letölthető Budapest GO mobilalkalmazáshoz. Jelenleg a jól bevált BKK Futár utazástervező gond nélkül használható, ám a Budapest GO applikáció – amely a Futár tovább fejlesztett verziója – nem akadálymentes sem Android, sem IOS rendszeren.
Miután több látássérült személy kipróbálta az appot, a három érdekképviseleti szervezet megállapította, hogy a Budapest GO egyelőre nem alkalmas egy vak utas számára. Megkérték a BKK-t, hogy az alkalmazás akadálymentesítése során konzultáljanak az Informatika A Látássérültekért Alapítvány szakértőivel.
A három cég várja a BKK Zrt. válaszát, bízva abban, hogy a Budapest GO mobilalkalmazás mihamarabb hozzáférhetővé válik a látássérült felhasználók számára is, segítve ezzel a biztonságos utazást.
Helmes Renáta VGYKE
A BKK posztja a Facebookon
Korábban már hírt adtunk a BKK online egyeztetéséről, melyen az MVGYOSZ és a VGYKE néhány munkatársa részt vett.
A BKK a Fehér bot napja alkalmából egy Facebook posztban foglalta össze a megbeszélésen elhangzottakat 2021. október 15-én. A bejegyzés igen fontos és figyelemfelkeltő a társadalom számára. Köszönet érte!
A teljes poszt:
Ma van a Fehérbot nemzetközi napja, amelynek célja felhívni az emberek figyelmét a vakok és gyengénlátók helyzetére.
Éppen ezért úgy gondoltuk, a legjobb, ha őket kérdezzük meg, közlekedésük során miképp tudnánk számukra a legtöbbet segíteni. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), valamint a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) az alábbiakat tanácsolja:
Ha fehérbottal vagy vakvezető kutyával közlekedő emberrel találkozol, ne félj megkérdezni, hogyan segíthetsz! Mindenképp várd meg, elfogadják-e segítséged!
Leghatékonyabban úgy tudsz segíteni egy vak embernek, ha szabad keze felől közelítve mellélépsz, így megfoghatja felkarodat vagy könyöködet,
a vakvezető kutyát ne simogasd, ne szólítgasd, és ne etesd.
Ne feledd, nem mindenkin látható, hogy látássérült, így ne lepődj meg, ha valaki megkérdezi tőled a megállóba érkező busz számát.
És a legfontosabb tanács, amit látóknak adhatnak: október a látás hónapja, vedd komolyan látásod ellenőrzését, hiszen pótolhatatlan érték!
A BKK munkatársai online megbeszélést tartottak 2021. október 8-án. A Microsoft Teams-en keresztüli egyeztetésen az MVGYOSZ és a VGYKE néhány dolgozója vett részt.
A megbeszélésen bemutatták nekünk a FUTÁR 2.0 elnevezésű projekt fejlesztési tervét. Ennek lényege, hogy az utastájékoztató rendszer (FUTÁR) minél fejlettebb legyen.
Az első és legfőbb feladat a 4G mobil távközlési rendszerre való átállás. A mobilos rendszerek jelenleg a 3G kapcsolatot használják, amely jövőre már nem lesz támogatott Magyarországon.
További feladatok:
applikációk fejlesztése szolgáltatásokkal (pl. jegyvásárlás);
a HÉV-ek fejlesztése;
beszéd-kommunikációs rendszerek megújítása;
járműfedélzeti munka (a monitorok ellátása hasznos adatokkal, az E-jegyrendszerek és utasszámláló eszközök kialakítása, fejlesztések vakok és gyengénlátók számára – akusztikus utastájékoztatás);
központi rendszerek folyamatos javítása, fejlesztése;
A konferencia résztvevői felvázolták a FUTÁR rendszerben tapasztalt hibákat, valamint további ötletek, javaslatok hangzottak el.
A beszélgetésből kiderült, hogy sokan kedvelik és használják is a FUTÁR távkapcsolóval működő hangos jelzőlámpákat és megállótáblákat, továbbá különböző mobilos applikációkat (pl. a már csak Budapesten támogatott „Holabusz” alkalmazást, vagy a BKK FUTÁR utazástervezőt.) A helyközi járatokon problémát jelent a látássérült utasoknak a jegyvásárlás, szükséges lenne egy számukra is hozzáférhető, akadálymentes mobilos applikáció ennek orvoslására. Szóba kerültek a kijelzők is: ezeket gyengénlátók is használják, ám több különböző létezik. Sokszor nehéz követni az információkat. A látás szempontjából ez hátrányt jelenthet (pl. sok az információ, és kisebbek a betűméretek.)
Többen hangsúlyozták, hogy egy látássérült személy nem tudhatja egy forgalmasabb csomóponti megállóban, hogy melyik busz érkezik előbb. Fontos előrelépés lenne, ha a távkapcsoló segítségével kapnánk erről hangos tájékoztatást, a buszok külső hangszóróin keresztül.
A kép forrása: http://ik280.iwk.hu
Egyeztettünk a jelzőlámpák, FUTÁR-táblák hangerejéről is: sokszor vagy halkak, vagy hangosak a forgalomhoz képest. A BKK munkatársai jelezték, hogy a hiba bármikor bejelenthető, a hangerőt akárhányszor, bárhogy be lehet állítani, igények szerint.
A régi FUTÁR-távirányítók két, míg az újabbak négy gombbal felszereltek. Lényeges lenne elkülöníteni a gombok funkcióit (pl. az első gomb megnyomása a jelzőlámpákat, a második a FUTÁR-táblákat, a harmadik a buszok külső hangszóróit aktiválná.) Azt a választ kaptuk, hogy ezt a lehetőséget meg fogják vizsgálni a technikai leírás alapján. Az egyik résztvevő megjegyezte, hogy a rendszeren belül mindegyik gomb bármire programozható. Megemlítették azt a lehetőséget, hogy egy gomb kétszeri megnyomását követően az aktivált lámpa / tábla / hangszóró hangereje emelkedjen.
A metróval kapcsolatban is érkeztek javaslatok. A látássérült utasok nem látják, hogy a szerelvény mikor indul. Erre jó megoldás lehetne a távkapcsoló használata, esetleg egy mobilos alkalmazás. Nehézséget jelent az is, hogy nem feltétlenül hallható, hogy az ajtók hol nyílnak, ezt is jelezhetné a távirányító. Mivel a metró nem felszíni járat, a BKK munkatársai szerint ez nagyobb kihívást jelent majd, de mindenképpen megvizsgálják, hogy ezek a javaslatok kivitelezhetőek-e.
A kép forrása: http://budapestcity.org
A megbeszélés résztvevői:
Gelencsér László – BKK
Komáromi Norbert – BKK (utastájékoztatás területi szakértő)
Németh Orsolya – MVGYOSZ (szakmai vezető)
Erhart Péter – MVGYOSZ
Fodor Ágnes – VGYKE (elnök)
Leány Ferenc – VGYKE
Balázs Gábor – VGYKE
Helmes Renáta – VGYKE
Ezúton köszönjük az egyeztetésre való meghívást! Igen hasznos információk, javaslatok hangzottak el.
Helmes Renáta
Tájékoztatás a hangos jelzőlámpák és Futár táblák meghibásodásának bejelentéséről
A kép forrása: iho.hu
Kedves Tagtársaink, Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a jarokelo.hu bejelentési felület mellett már e-mailben is jelezhetik, ha egy hangos jelzőlámpa és / vagy Futár tábla működésében hibát észlelnek.
2021. február 1-jén részt vettünk a Danova projekt értekezletén, a BKK és partnerszervezetei meghívásának eleget téve.
A VGYKE és a BKK között évek óta szoros együttműködés van, melynek keretében több fejlesztés, illetve projekt megvalósításában kérik ki egyesületünk véleményét és javaslatait.
A VGYKE-tFodor Ágnes elnök és Mészáros Ágnes alelnök, az MVGYOSZTNémeth Orsolya szakmai vezető és Erhart Péter akadálymentesítési munkatárs képviselte.
A Danova projekt olyan innovációs nemzetközi projekt, mely a vakok és gyengénlátók akadálymentes közlekedési igényét hivatott elősegíteni. Az online értekezletek a jövőben havonta kerülnek megtartásra.
Főbb témák és feladatok, melyet javasoltunk:
futár távirányítással működtetett hangos jelzőlámpák és futár táblák további telepítése, a rendszer fejlesztése,
a BKK mobil applikációs felületeinek fejlesztése,
a hangszóróval felszerelt közlekedési járművek felmérése, lehetőség szerinti további telepítése,
a közlekedési járműveken a járművek kijelzőinek műszaki felmérése, a fejlesztési igények megfogalmazása,
a közlekedési járművek ajtóinak futár távirányítóval történő nyitási lehetőségének megvizsgálása,
meglévő akadálymentesítési jógyakorlatok és tapasztalatok összegyűjtése és BKK felé továbbítása.
A Danova projekttel történő együttműködési lehetőséget nagyon fontosnak tartjuk, melyben a VGYKE több munkatársa a jövőben, mint tapasztalati szakértő fog bekapcsolódni.
Fodor Ágnes
elnök
A Budapest Airport Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ online sajtótájékoztatója
Forrás: www.parameter.sk
Közös sajtótájékoztatót tartott a Budapest Airport Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ, melyre 2020. december 8-án, kedden délelőtt került sor. Az online tájékoztatón kérésükre az MVGYOSZ és a VGYKE néhány munkatársa is részt vett.
A két szervezet a 2020. július 1-jén elindult, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló DANOVA – Innovatív közlekedési szolgáltatások vak és gyengénlátó utasok részére a Duna régióban elnevezésű projektet mutatta be. Az Európai Unió által támogatott nemzetközi kutatás-fejlesztési projekt célja, hogy javítsa nagyobb közlekedési csomópontok megközelíthetőségét vak és gyengénlátó utasok számára. Ilyen csomópontok a repülőterek, kikötők, vasút- és buszállomások.
Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője hangsúlyozta, hogy egyre több megálló, felszíni járat akadálymentesítését tervezik, növelve az alacsonypadlós járművek számát. Beszélt arról az alapvető problémáról, hogy a vak és gyengénlátó utasok nem tudják használni a vizuális információkat segítség igénybevétele nélkül. Utalt arra, hogy az állomásokon dolgozó személyzet képzettsége jelenleg nem megfelelő ahhoz, hogy a látássérültek igényei szerint segíteni tudjanak. Végül felhívta a figyelmet a Járókelő Közhasznú Egyesülettel együttműködve létrehozott, a közterületeken észlelt problémák megoldásában segítő platformra, a jarokelo.hura, buzdítva a résztvevőket az oldal használatára.
Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője vette át a szót. Kiemelte, hogy az európai rendszerek több mint 90%-a nem használható akadálymentesen látássérültek számára. Az infrastruktúrális beruházás mellett kitért a személyi asszisztenciára: a repülőtéren hívópontokat alakítanának ki, melyek segítségével a vak és gyengénlátó utazókat végigkísérnék a repülőtéren, segítenék őket a repülőgépre való beszállást megelőző lépésekben.
Katona Sarolta, a Budapest Airport Zrt. pénzügyi elemzési menedzsere a projekt szakmai hátterét mutatta be. Megemlítette, hogy a projekt 2020. július 1-je és 2022. december 31-e között valósul meg. Kiemelte, hogy Európa-szerte több mint 30 millió vak és gyengénlátó ember nem tudja maximálisan kihasználni az elérhető szolgáltatásokat, melyeknek javítása, az infrastruktúra fejlesztése, valamint a személyi asszisztencia kialakítása elengedhetetlen. Ez utóbbi megvalósítása érdekében a személyzet képzése szükséges érzékenyítő tréningek és oktatási anyagok segítségével. Fontos a személyzet tagjainak megfelelő hozzáállása, és hogy ismerjék a vak és gyengénlátó személyek elvárásait és igényeit.
A BKK munkatársa a fő célkitűzésekről beszélt. A projektnek 14 partnere van, illetve további 4 társpartnere, és a Duna régió 9 országa vesz részt benne. Ilyen partnerek repülőterek, kikötők, látássérülteket segítő szervezetek. Hazai partnerei a Budapest Airport Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ. Az országok részletes felméréseket végeznek a látássérültek igényeinek megismerésével kapcsolatban. Ezek mellett különböző célcsoportokat, cégeket – köztük az MVGYOSZ-t és a VGYKE-t is – vonnak be, továbbá segítő programokat hoznak létre és fejlesztenek. A munkacsomagokról is szót ejtett.
Németh Orsolya, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szakmai vezetője köszönetét fejezte ki a megkeresésért, néhány szóban beszélt a fogyatékossággal élő személyek jogairól, majd röviden bemutatta az akadálymentesítési megoldásokat, különös tekintettel a taktilis burkolatokra vagy az infokommunikációs eszközökre.
Végül sor került a sajtótájékoztató ideje alatt, írásban feltett kérdések megválaszolására is.
Ezúton köszönjük a Budapest Airport Zrt.-nek és a BKK Zrt.-nek, hogy egyesületünket is meghívták az eseményre, és megismertették velünk a projekt működését!
VGYKE
Egyeztetés a Petőfi híd és környezete fejlesztéséről
A Budapesti Közlekedési Központ készítteti a Petőfi híd és környezetének fejlesztésére vonatkozó döntés-előkészítő tanulmánytervet. A tervezési terület magában foglalja a Petőfi hidat, a Boráros teret, a Mester utcai villamos végállomást, a Goldmann György teret és az Irinyi József utca Petőfi híd és Bogdánfy út közötti szakaszát.
Az elmúlt hónapokban a Főmterv Zrt. különböző változatokat készített a fejlesztési irányokra vonatkozóan, míg a BKK felmérte a híd területén közlekedők problémáit, valamint javaslataikat a fejlesztésről. Az eredményeket egy szakmai workshop keretében ismertették 2020. szeptember 2-án a Főmterv Zrt. Lövőház utcai székházának földszinti tárgyalótermében. A megbeszélésre a VGYKE is meghívást kapott.
A híd és környezetének urbanisztikai kérdései – Főmterv/Paragram
A projekthez kapcsolódó társadalmi egyeztetés eredményeinek ismertetése – BKK
A kidolgozott változatok bemutatása – Főmterv
Kérdések, válaszok
A VGYKE képviseletében beszéltünk a látássérültek szemszögéről, az akadálymentesítési lehetőségekről, mint taktilis vezetősávok, hangos jelzőlámpák és megállótáblák, a FUTÁR alkalmazás telepítése.
A híd fejlesztésének kivitelezése várhatóan 2025-ben kezdődik. További egyeztetéseken is képviseljük majd a látássérülteket.
VGYKE
Akadályok nélkül: a BKK és a ‘Járókelő’ közös kampánya
Kedves Tagtársak, Olvasók!
Az Európai Unió által finanszírozott Inclusion projekt keretében a Budapesti Közlekedési Központ szeretné jobban megismerni, hogy a város hogyan tud a speciális igényekkel rendelkezők (mozgásukban korlátozottak, vakok és gyengénlátók, babakocsis szülők, turisták) számára minél jobb feltételeket biztosítani a közösségi közlekedésben.
Ezért a BKK Zrt. és a Járókelő Közhasznú Egyesület közös kampányt indított, melynek célja, hogy feltárjuk a vakok és gyengénlátók, a mozgásukban korlátozottak, a babakocsival vagy nehéz csomaggal közlekedők, a turisták, és a huzamosabb ideig Budapesten tartózkodó külföldieknek a közösségi közlekedés használatához kapcsolódó speciális igényeit és a közlekedésükhöz szükséges speciális szolgáltatásokat.
Ennek érdekében a Járókelő Közhasznú Egyesület honlapján olyan bejelentő felületet hozott létre, amelyen keresztül az INCLUSION projekt célcsoportjai bejelenthetik a budapesti közösségi közlekedés egyenlő esélyű hozzáférésével, akadálymentességével kapcsolatos észrevételeiket, de akár a jó példáikat is. A kampány végén feldolgozzák a beérkezett információkat, amelyeket később a közösségi közlekedési szolgáltatások fejlesztési javaslataiba beépítenek.
Futárfelmérés: A Nagykörút további akadálymentesítése
A budapesti látássérültek közösségét is szeretném megszólítani egy esetleges jövőbeli kérdőíves kutatásomhoz. Ez azt vizsgálná, hogy mely BKK-járatokat használjuk a leggyakrabban, illetve hogy milyen egyéb útvonalakon közlekedünk gyakori előfordulással. Ezzel is hatékonyabbá tudnám tenni a felméréseimet, hiszen ha ezek az információk a rendelkezésemre állnának, elsősorban azokra a területekre tudnék koncentrálni, ahol arányaiban a legtöbb látássérült fordul meg a mindennapi közlekedése során.
A magam részéről egy online kitölthető kérdőívet gondolnék legpraktikusabbnak, de természetesen nem zárkózom el a közösség által javasolt ötletektől sem.
Néhány gondolat a Nagykörút akadálymentes közlekedési megoldásairól:
Maga a Nagykörút Budapest talán egyik legfontosabb közlekedési ’verőere”. A mi szempontunkból a kijelzők, illetve a hangos közlekedési lámpák hálózata itt igen jól kiépített, a 4-6-os villamos vonalának megállói gyakorlatilag kivétel nélkül fel vannak szerelve kijelzőkkel, illetve a hangos gyalogosátkelők száma is elég jónak mondható.
Az alábbiakban szeretném felsorolni azokat a helyszíneket, ahol véleményem szerint hasznos lehet hangos közlekedési lámpa illetve futárkijelző telepítése.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a helyszínek kizárólag az én, személyes és szubjektív véleményem alapján lettek kiválasztva. Igyekeztem figyelembe venni a már telepített eszközök közötti távolságot, valamint a megfelelő darabszámot is.
A Széll Kálmán tértől az Oktogonig véleményem szerint megfelelő a telepített berendezések száma, Innen tovább haladva azonban lenne még helye további berendezések kihelyezésének.
Az alábbi kereszteződési csomópontok vonatkozásában tartanám szükségesnek a hálózat bővítését:
Teréz és Erzsébet körút:
Király utca – Erzsébet körút.
Wesselényi utca – Erzsébet körút
Dohány utca – Erzsébet körút
Rákóczi út – Erzsébet körút.
József körút:
Scheiber Sándor utca – József körút
Üllői út – József körút
Ferenc körút:
Tompa utca – Ferenc körút
Mester utca – Ferenc körút
Igyekeztem figyelembe venni, hogy a potenciális hangos jelzőlámpa-párok a körút azon kereszteződéseiben kapjanak helyet, ahol a már telepített jelzőlámpák között nagynak mondható a távolság.
A kérdőíves felméréssel– illetve bármilyen észrevétellel, valamint javaslattal kapcsolatban várom az emaileket a futarfelmeres@gmail.com email címre.
Nagy László
A kép forrása: http://epiteszforum.hu
Március 15-étől újra automatikusan nyílnak az ajtók az M2-es és az M4-es metrón
A kép forrása: bkk.hu
A fogyatékkal élőket képviselő érdekvédelmi szervezetek véleményeit, illetve az utasok visszajelzéseit figyelembe véve a BKK március 15-étől visszaállítja az M2-es és az M4-es metró vonalán az állomásra érkező szerelvények ajtóinak automatikus nyitását, tehát a ki- és beszálláskor az utasoknak ezentúl nem kell megnyomniuk az ajtónyitó gombot leszálláskor.
2015. október közepétől a BKK bevezette az M2-es és az M4-es metróvonalain a szelektív, vagy más néven egyedi ajtónyitási rendet annak érdekében, hogy az ajtók elhasználódása jelentősen csökkenthető, a járművek légkondicionálásának hatékonysága pedig javítható legyen.
Azonban a rendszer bevezetése óta a fogyatékkal élőket képviselő érdekvédelmi szervezetektől és az utasok egy részétől is olyan jelzések érkeztek a BKK-hoz, amelyek megvizsgálását és kiértékelését követően a cég úgy döntött, hogy visszaállítja a korábbi automatikus ajtónyitás rendjét. Így mostantól az M2-es és az M4-es metróvonalon közlekedő Alstom-szerelvények ajtói egyszerre nyílnak és záródnak.
Az M4-es metróvonalon a nyitási és a záródási folyamat automatikus
Az M2-es metróvonalon az ajtókat a járművezető központilag nyitja illetve zárja.
E két metróvonalon az ajtók záródását jelző hang- és fényjelzés kezdetén az ajtónyitó gombok inaktívvá válnak, a gombokon látható zöld fény kialszik. Fontos, hogy a jelzés után 5 másodperccel az ajtók automatikusan becsukódnak, tehát ekkor a járművekre már nem szabad sem be-, sem róluk kiszállni. Az ajtók odazárás elleni védelemmel vannak ellátva. Amennyiben érzékelik, hogy az ajtószárnyak közé akadály (személy vagy tárgy) kerül, annak az ajtónak a zárási folyamata megszakad, majd lassan folytatódik.
A BKK minden érintett bevonásával tovább vizsgálja azokat a fejlesztési lehetőségeket, technológiai megoldásokat, amelyek lehetővé tennék, hogy az egyedi ajtónyitási rend az utasok minden csoportja részére megfelelően kezelhető legyen.
A hír forrása: bkk.hu
Kint voltunk az autómentes napon
Az Egyesületünk nagyon örömmel fogadta, hogy a BKK és a FESZT közös szervezésében megvalósuló rendezvényen mi is helyet kaptunk. Az pedig különösen nagy örömünkre szolgált, hogy az egyesületi sátornál, minden várakozásunkat meghaladó érdeklődést tapasztaltunk. Több játékkal is készültünk, de kettő olyan volt, ami sokakat érdekelt és nem egyszer hosszú sor alakult ki a játszani kívánó emberekből.
Az egyik játékunk a szimulációs szemüvegekre épült. Mindegyik szemüveg úgy lett átalakítva, hogy aki felveszi, az egy-egy szembetegséggel rendelkező ember szemével láthassa a világot. Ezeket a szemüvegeket, a látott kép alapján, össze kellett párosítani a szembetegségekkel kapcsolatos leírásokkal. Ez a játék arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos a korai diagnosztizálás, mert a kezelésben is több lehetőséget kínál fel, illetve az érintett személynek is sok időt hagy a tudatos felkészülésre.
Magunk is meglepődtünk azon, hogy mennyi olyan emberrel találkoztunk, akik valamilyen szembetegséggel küszködnek és éppen az orvos forduláson gondolkodtak. Amellett, hogy bátorítottuk őket, őszintén reménykedünk a programjainkon való találkozásban is. Ők maguk erősítették meg, hogy a sorstársi csoportok léte fontos a felkészülés, a feldolgozás és a tapasztalatok átadása miatt is.
Egy másik játékunk a kézzel való látást tette próbára. Egy memóriajátékhoz lehetne ezt hasonlítani, ahol ugyanazokat a lefordított kártyákat kell megtalálni, csak itt a kártyák helyett fakorongokat használtunk, melyeknek a felületein különböző anyagminták voltak. Mindezt páros játékként is lehetett játszani. Olyankor az egyik játékos húzott egy korongot, szavakkal körülírta amit a felületen az ujjaival érzett, majd a társa a többi korongot tapogatva megpróbálta kikeresni az ugyanolyat. A vizualitás teljes kikapcsolása a párbeszédből elég nagy kihívás volt, de mindenki képes volt ötletesen megoldani.
Ezek mellett olyan eszközöket is bemutattunk, amelyekkel látás nélkül is meg lehet oldani mindennapi feladatokat. Az eszközök iránt is sokan érdeklődtek, mert ezek nem csupán a látássérülteknek segítenek.
A leírtakon túl nagyon sokan kértek információkat a programjainkról és szolgáltatásainkról. Azt tapasztaltuk, hogy elég sok olyan ember keresett fel minket, aki vagy önmaga éppen most válik látássérültté vagy az egyik családtagja. Ugyanakkor örömmel vettük tudomásul azt is, hogy a sátorunk sokaknak nyújtott kellemes élményt a játékokkal, így sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy léteznek látássérült emberek a közlekedők között, akik némileg más módon szereznek információkat a külvilágról.