Egészségnap a Remetekertvárosi Általános Iskolában

 

2022. június 7.

A második kerületben lévő általános iskola egészségnapi rendezvényén 4 osztálynak tartottunk szemléletformáló előadást.

A diákokkal megbeszéltük a látássérültség fogalmát. Saját példánkon keresztül mutattuk be, hogyan éljük meg a mindennapi kihívásokat, akadályokat, amikkel szembesülünk.

A gyerekek kipróbálhatták, milyen bekötött szemmel közlekedni, megismerkedhettek a Braille írás alapjával, történetével. Megmutattuk, hogyan tudnak jól segíteni bizonyos helyzetekben.

A diákok a Braille-írással ismerkednek.

Vakvezető kutyáink mindig nagy érdeklődést váltanak ki a gyerekek és a tanárok körében, ez most is így volt, ezért szükséges elmondani, hogy ők fontos feladatot látnak el a látássérült gazdájuk mellett. Megbeszéltük, milyen szabályok vonatkoznak a vakvezető kutyákra, végül a nagy kutyasimi sem maradhatott el.

Mindig fontos feladatunknak tartjuk ezeket a foglalkozásokat, hogy a társadalom elfogadóbbá váljon a fogyatékossággal élő emberek felé.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők

Bemutatkozott a Braille-bizottság a Lélekbonbonok programján

 

Ebben az évben is tovább folytatódott a szabolcsiak közösségépítő programja. Az évnyitó rendezvényre január 8-án került sor a Google Meet felületen, amelyen a VGYKE részéről Acsay Péter vett részt.

A bizottság 2011-ben alakult meg azzal a céllal, hogy népszerűsítse a Braille írást az érintettek körében, és egyben korszerűsítse is, azaz hozzáigazítsa a Braille-t a mai kor követelményeihez. A bizottság tagjai tíz perces időkeretben mutatkoztak be, és elmondták, hogy miként kapcsolódnak a Braille íráshoz. Elnök Németh Tamásné Berta Edina, Braille kottaátíró, Dr. Gombás Judit, főiskolai tanár, Bieber Mária gyógypedagógus, Lebczelterné Veiland Orsolya, rehabilitációs szakember, Péter Zsigmond nyomdász, Rozemberczki Zoltán informatikus, Magyar Csaba, a Vakok Általános Iskolájának zenetanára és Nemes-Nagy Tünde, a szabolcsi egyesület elnöke.

Ezt követően lehetőség nyílt kérdések feltevésére.

Acsay Péter
közösségi civil szervező

Kapacitás bővülés a Louis Braille Támogató Szolgálatnál

Örömmel értesítjük minden jelenlegi és jövőbeli ügyfelünket, hogy a Louis Braille Támogató Szolgálat hosszabb ügyeleti idővel áll rendelkezésre 2021.02.01.-től.

A továbbiakban minden hétköznap hétfőtől péntekig 8-18 óráig tudjuk segíteni ügyfeleinket.

Szolgálatunknál kapacitás bővítés történt, így várjuk új ügyfeleink jelentkezését. A szállítást két autóval és sofőrrel, személyi segítést hét kollégával, Braille oktatást és fejlesztő foglalkozást gyógypedagógussal felvértezve tudunk vállalni. Fejlesztő szobánk a legújabb, legmodernebb fejlesztő játékokkal lett felszerelve, az egészséges testmozgást szem előtt tartva még szobakerékpárral, illetve trambulinnal is bővült a játékok tárháza. Aki a Braille írás, olvasás iránt érdeklődik, annak sem kell csalódnia, kolléganőnk a Braille könyvek széles kínálatával rendelkezik, a Braille írógépen pedig az írás is gyakorolható.

Igények felvétele továbbra is Németh Edinánál történik a +36/70-383-36-13-as telefonszámon, helyettesítés esetén, valamint további információkért Csizmadia Anettet a +36/70-387-52-62-es számon lehet keresni hétköznap 8-16 óráig.

Csizmadia Anett
Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető

Meghívó Békásmegyerre

Szeretettel hívok mindenkit 2018. november 9-én, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra.

Ez alkalommal két vendégünk lesz.

Petneházy Emőke audionarrált előadást tart nekünk. Filmrészleteket láthatunk majd, de azok sem maradnak le az élményről, akik nem látnak.

Kós Andrea a Braille-írás rejtelmeit mutatja be közös játékkal kiegészítve.

Remélem, hogy ezek az érdekesnek ígérkező programok tartalmassá teszik a klubnapunkat!

Mindenkit várok szeretettel!

Telefon: 06 70 377 32 65
E-mail: lampas.obuda@gmail.com

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

A rajzolt képen emberek beszélnek egy asztal körül

Beszámoló a zuglói klubnapról

A klubnapunkon Koós Andrea volt a vendégünk, aki egyesületüknél a Braille írást-olvasást tanítja. Tagjaink közül többen is feleleveníthették, hogy ők hogyan tanulták meg, milyen fejlesztő módszerekkel finomult ki a tapintásuk. Andi érdekes fejlesztő módszere a Hamupipőke mesét juttatta eszünkbe, amikor is szegény lány csak akkor mehetett el a bálba, ha szétválogatta a babot, lencsét, borsót, amit a gonosz mostohája összeöntött egy tálba.

Természetesen nekünk nem kellett válogatni, de a feladatok, amit kaptunk nem voltak túl könnyűek. Andi elmagyarázta a Braille ABC alapjait, majd különböző számkombinációkat adott meg, ebből kellett kitalálnunk milyen szót kaptunk feladatul. Így szavanként egy közmondást vagy szólást állíthattunk össze. Ez a játékos tanulás minden tagunkat magával ragadott és izgalommal vártuk a következő feladatot.

Koós Andrea tart előadást a zuglói klubnapon, a tagok ülve hallgatják egy asztal körül ülve

Annyira belejöttünk a játékba, hogy időnk többi részét egy szólánc nevű játékkal folytattuk. A játék lényege, hogy mindig az elhangzott szó utolsó betűjével kell egy másik szót mondani, de a szavakat nem lehet ismételni.

Ahogy szokták mondani: nekünk játszva szaladt el az idő, de még megbeszéltük tagjainkkal a hollókői kirándulás részleteit, és a fehérbot napi gála műsor tervezetét.

 

Andrea a Braille-írást mutatja egy zuglói klubtagnak

Társklubunk vezetője Samu Attila, meghívta tagjainkat 2018. szeptember 28-ra a Rendőr Múzeumba szervezett programjára, amelyre tagjaink közül többen is jelentkeztek.

Befejezésül Jana játszott nekünk két perui dalt, amit nagy figyelemmel hallgattunk meg.

Igazán tartalmas délutánt töltöttünk együtt, és játékosan próbáltuk elsajátítani a Braille_írás alapjait, aminek megtanulásához sokkal több időre van szükség, de aki kedvet kapott hozzá jelentkezhet Andinál az oktatásra.

Kiss Márta, Samu Attila
közösségi civilszervező

Braille! Segítség a mindennapokban

Augusztusi klubnapunkat a szokásos helyen, a Kondor Béla közösségi házban tartottuk. Vendégünk volt Kós Andrea a VGYKE Braille-oktatója, aki megismertetett bennünket a Braille írás-olvasás eszköztáraival.

A képen Andrea látható, aki a Braille-írásról tart előadást a 18. kerületi klubnapon

Megtudhattuk, hogy a Braille-írás vagy Braille-ábécé egy speciális technikát alkalmazó ábécé, amelyet a francia Louis Braille alkotott meg 1821-ben a vak emberek számára. Segítségével a vakok számára is lehetővé vált az írás és olvasás elsajátítása. Andreától több feladatot kaptunk, amivel mi is betekinthettünk a technikába.

A képen Andrea és a 18. kerületi klubtagok láthatóak egy asztal mellett ülve

Természetesen a zene, mint mindig most sem maradt el erről Domoszlai János és Horváth Dávid gondoskodtak. A klubot kötetlen beszélgetés, és csemegézés zárta.

Köszönjük a XVIII. kerületi Önkormányzat támogatását! Szeretettel várunk mindenkit következő klubnapunkra és programjainkra!

Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervezők

Zuglói meghívás

Szeptemberi klubnapunkon bemutatkozik Koós Andrea kolleganőnk, aki a Braille írást-olvasást tanítja egyesületünkben.

Beszélgetünk az elmúlt hónap eseményeiről, kinek hogyan telt a nyár, és megbeszéljük az év hátralévő programjait.

Klubnapunk helyszíne: Zuglói Civil Ház
1144 Budapest Csertő park 12.

Ideje: 2018. szeptember 12. szerda 14-16 óra között.

Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek, és ha segítség kell az odajutáshoz azt is.

Minden érdeklődőt várok szeretettel!

Kiss Márta
közösségi civilszervező

A képen egy Braille-írással készített papír látható, amit valaki az ujjával olvas

Közeleg a szeptemberi klubnap Újpesten!

2018.09. 05-én, 15:00 – 17:00 óra között, az Ifjúsági Ház I. emelet 116-os termébe (1042. István út 17-19) invitálom kedves tagjainkat kísérőikkel vagy ismerőseikkel.

Kitelepül hozzánk Katona Zsuzsa, a Láthatár Bolttal, melyben sok látássérülteket segítő újdonságokkal ismerkedhetnek meg tagjaink. Melyeket, meg is vásárolhatják, a helyszínen.

Vendégünk lesz még Koós Andrea, aki a vakokat az olvasás, és írás tanulásába vezeti be. Egyeztetünk majd egy kirándulás időpontját is.

Érdekes klubnapnak nézünk elébe.

Mindenkit várok nagy szeretettel!

Telefon: 06-30/498-9033, 06-70/602-9368.
Email: lampas.ujpest@gmail.com

Széles Attiláné (Panka)
közösségi civilszervező

A képen a Láthatár bolt plakátja látható

Braille! Segítség a mindennapokban

Következő klubnapunkat, 2018 augusztus 29-én 15 órától 17 óráig tartjuk a szokásos helyen a Kondor Béla közösségi házban. (Cím: 1185 Kondor Béla Sétány 8)

Vendégünk lesz Kós Andrea a VGYKE Braille-oktatója, aki megismertet bennünket a Braille írás-olvasás eszköztáraival.

Természetesen a zene, mint mindig most sem maradhat el erről Domoszlai János és Horváth Dávid gondoskodnak.

A klubot kötetlen beszélgetés, és csemegézés zárja.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Juhos Róbert: 06 70 377 32 35
Mészáros Gábor: 06 20 9436 289
Email: lampas.bp18@gmail.com

Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervező

A képen egy Braille-írással készített papír látható, amit valaki az ujjával olvas

Braille-írás Kőbányán

Ismét egy remek klubnapon vagyunk túl ahol Koós Andrea volt a X. kerületi összejövetelünk vendége! Személyében egy elképesztő nagy tudású, nagyszerű embert ismerhettünk meg!

Koós Andrea beszél a kőbányai klubnapon a Braille-írásról

Fő témánk a Braille-írás történetét, alapjait, valamint a használati elvét ismerhettük meg.

A kőbányai klubtagok hallgatják az előadást a Braille-írásról

Tudásának és rugalmasságának köszönhetően több fontos információhoz juthattunk amit a jövőben akár alkalmazhatunk is! Tartalmas délután volt, ebben a pár sorban nem tudom érzékeltetni, ehhez ott kell lenni!

Szeretettel várjuk tagjainkat a következő eseményen amiről hamarosan tájékoztatunk benneteket!

Samu Attila
közösségi civilszervező

Ismerkedés a Braille-írással

Egy váratlan esemény miatt a tervezett téma módosítására kényszerültünk az újbudai klubnapon, így a Braille-írás került az asztalunkra, a szó legszorosabb értelmében. Hálásak voltunk kolléganőnknek, Andinak, amiért vállalta a gyors helyettesítést, illetve azért az élményért is, melyet neki köszönhetünk. Ugyanis a korábbi klubnapokon elhangzottak alapján azt gondoltuk, hogy a Braille-írás nálunk nem túl népszerű, azonban ha ez így is volt, a helyzet egész biztosan megváltozott.

Az egyik klubtag Braille-írást olvas az újbudai klubnapon

Andi elmondta, hogy a Braille-írás ismerete valóban nem eléggé elterjedt, mivel a beszélő eszközök visszaszorították rá az igényt. Elmondta, hogy ő személy szerint ezzel nagyon nem tud egyetérteni. Szerinte egy látó diáktól vagy látó felnőttől sem fogadjuk el, ha a beszélő eszközök miatt nem sajátítaná el az írás-olvasást, ehhez hasonlóan egy síkírást olvasni képtelen látássérültnek is rendelkeznie kell valamilyen módszerrel, amin keresztül írásban ki tudja magát fejezni és információt tud befogadni.

Példának említette a négyes metró liftjeinek gombjait, ahol sokszor az ezüstszínű felületet megsüti a nap és olyankor egy gyengénlátónak is gondot okozhat a megfelelő gomb megtalálása. Különösen azért, mert nem csak a peron, aluljáró és a felszín gombok léteznek, hanem számos parkolószint és üzemi megálló. Neki ilyen esetekben a Braille-feliratozás szokott segíteni. Több hasonló példát is említett, amikor a Braille-feliratozás valóban hasznos segítség lehet egy gyengénlátónak is, ezért mindenkit arra ösztönzött, hogy legyen nyitott a pontírás megismerése felé.

Andi a Braille-írást magyarázza az újbudai klubnapon az egyik klubtagnak

Említette azt is, hogy a pontok érzékelése fejleszthető, így csak nagyon kevés azon emberek száma, akik elől a Braille-írás teljesen elzárt. Részükre segítség lehet a Moon-írás, amely az ujjukkal rosszul érzékelő, szerzett vakoknak lett kifejlesztve, de komoly hátrány, hogy inkább csak angol nyelvű anyagok léteznek ilyen formában Magyarországon.

Megtudtuk tőle, hogy az MVGYOSZ épületén belül nagyon korszerű, digitális Braille-eszközökkel felszerelt könyvtár is elérhető, amit érdemes felkeresni az eszközökkel való ismerkedés miatt is. Maguk az eszközök még nagyon drágák, de számolni kell az elterjedésükkel. Említésre került az is, hogy az Egyesület tagjai részére ingyenesen elérhető a Braille-tanfolyam, amelyet mindenkinek a figyelmébe ajánlott.

A beszélgetés végén mutatott egy általa hozott Braille-írógépet, amin mindenki szabadon írogathatott és ehhez segítséget is adott, ha szükség volt rá. Többen életükben először írhattak ilyen módon és nagy örömmel töltötte el őket, hogy akár írásban is ilyen gyorsan ki tudják magukat fejezni.

Örömmel tapasztaljuk, hogy a klubnapi témáink gyakorlatias segítséget jelentenek! Reméljük egyre többen fognak élni a jövőben az ebben rejlő lehetőségekkel!

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Pályázati felhívás játszani szerető személyek részére

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megalakulásának századik évfordulója alkalmából többek között a Braille-írást népszerűsítő társasjátékot tervezünk.

A képen egy dobókocka és bábuk láthatóak, melyek a társasjátékok kellékei

A kép forrása: https://fm.cnbc.com

 

A készülő társasjáték célcsoportja:

A társasjáték célja:

Mit tudhatunk a tervezett társasjátékról?

A társasjáték tervezése és készítése intenzíven zajlik. A prototípus várhatóan még 2017 őszén elkészül és kipróbálhatóvá válik. A társasjáték ünnepélyes bemutatója 2018 májusában, a Játék Világnapja alkalmából lesz.

A játéknak azonban még nincsen neve. Keressük a legfigyelemfelkeltőbb, legkönnyebben megjegyezhető és egyben legfrappánsabb társasjátéknevet!

A Braille-bizottság az MVGYOSZ Elnöksége támogatásával pályázatot hirdet a készülő társasjáték nevének megalkotására.

Pályázók köre: bárki.

A névjavaslatokat 2017. december 21-ig várjuk a következő e-mail címre: Bieber.m@freemail.hu

A tárgysorban kérjük feltüntetni: Jubileumi társasjáték

A beérkező névjavaslatokból a Braille-bizottság tagjai és az MVGYOSZ Elnöksége közösen választja ki a legtalálóbb nevet.

Eredményhirdetés és jutalmazás: 2018 májusában, a Játék Világnapja alkalmából szervezendő ünnepélyes játéknapon fogunk eredményt hirdetni!

A nyertes jutalma egy társasjáték!!!

Várjuk névötleteiket!

MVGYOSZ Braille-bizottság