Immár második alkalommal kerül megrendezésre a pesterzsébeti Lámpás Klub által szervezett Fehérbot napi Ünnepség.
Ebben az évben is, rendkívüli kis fellépők emelik majd, az ünnepség fényét, akik a Vakok Iskolájából látogatnak el hozzánk és adják elő produkciójukat.
A program zárásaként egy kis megvendégeléssel készülünk a jelenlévőknek.
A Rendezvény időpontja: 2024. október 10. 14:00
1201 Budapest Baross utca 55.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
Fehérbot napi ünnepség Pesterzsébeten
Fehérbot napi ünnepség Pesterzsébeten
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Immár második alkalommal kerül megrendezésre a pesterzsébeti Lámpás Klub által szervezett Fehérbot napi Ünnepség.
Ebben az évben is, rendkívüli kis fellépők emelik majd, az ünnepség fényét, akik a Vakok Iskolájából látogatnak el hozzánk és adják elő produkciójukat.
A program zárásaként egy kis megvendégeléssel készülünk a jelenlévőknek.
A Rendezvény időpontja: 2024. október 10. 14:00
Helyszíne: Csili Művelődési Központ “B” épület Vízvári terem
1201 Budapest Baross utca 55.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi elérhetőségek egyikén lehet:
Mobil: 06704310445
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Várunk Mindenkit szeretettel!
Dudiknè Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
Meghívó Fehérbotnapi ünnepségre
Meghívó Fehérbotnapi ünnepségre
Kedves klubtagok, Tisztelt érdeklődők!
Sok szeretettel hívjuk Önöket a VGYKE Erzsébetvárosi Lámpás Klubja által szervezett Fehérbot napi rendezvényre. A Fehérbot napja a látássérültek életében nagy jelentőséggel bír, mivel minden évben ez az a nap, amikor módjuk van arra, hogy a társadalom számára felhívják a figyelmet nehézségeikre, eredményeikre.
Időpont: 2024. 10. 17. 14:00-16:00
Helyszín: KlauDió Civil Központ
Cím: 1077 Budapest, Nagydiófa u. 34.
Műsor:
Köszöntőt mond: Fodor Ágnes (VGYKE elnök) és Szűcs Balázs (alpolgármester)
Fellépők: Gazdik Katalin (próza), Nagy Krisztina (ének)
Visszajelzéseiket 2024. 10. 10-én 18 óráig várjuk a részvételről, a lenti elérhetőségek valamelyikén. Kíséretet a programra sajnos csak előre egyeztetve, igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékkal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
A program Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósul meg.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező
Elérhetőségek:
Mobil: +36 70 387 52 66
E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com
Meghívó Fehérbot napi ünnepségünkre
Meghívó Fehérbot napi ünnepségünkre
Szeretettel meghívjuk a 2024. 10. hó 02.-án, tartandó Fehér Bot napi ünnepségre., amely, 15:00-17:00-ig tart.
Helyszín: Újpesti Kulturális Központ-Ifjúsági Ház / Színház terem
Cím: 1042. Budapest István út 17-19.
Program:
1. Elnöki köszöntő – Fodor Ágnes a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke
2. Az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium Tanulói – Jelenet
3. Helle Maximiliam Szalon zene zongorán
4. Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium Tanulói – Versmondás
5. Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium Tanulói Pantomim-tánc előadás
A műsor után büfével zárjuk a programot.
Várjuk szeretettel, kellemes időtöltést kívánunk!
Murgács Jánosné és Pesa Anna Mária
Újpesti közösségi civil szervezők:
telefon: 06-30/314-9336; 06-70/602-9368
e-mail: ujpest.szervezo@vgyke.com
A műsor változtatási jogát fenntartjuk.
Támogatónk az Újpesti Önkormányzat, a helyet biztosítja az Újpesti Kulturális Központ Ifjósági Ház
Fehér bot napi ünnepség 2024. október 9.
Fehér bot napi ünnepség 2024 október 9
Kedves tagok, kísérők, érdeklődők!
A „Közösség Lámpásai” Zuglói Látássérültek Klubja meghívja Önt a 2024. október 9-én megrendezésre kerülő Fehér bot napi ünnepségére. A világon mindenhol október 15-e a látássérültek napja, melyet egyesületünk is minden évben hagyományosan megünnepel.
Megnyitó: Fodor Ágnes a VGYKE elnöke
Köszöntő: Rózsa András Zugló Polgármestere
Fellépő vendégeink:
– A Zuglói Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc csoportja,
– A Vakok Iskolájának tanulói vers és ének, kísérő tanár: Balázs Levente,
– Berta Edina a Tollforgató fuvolista
Az ünnepség ideje, helye: 2024. október 9. (szerda) 14-16 óra között
Zuglói Civil Ház 1144 Budapest, Csertő park 12.
A részvétel ingyenes, de a létszám korlátozott ezért kérjük, hogy az alábbi elérhetőségen mindenképpen jelezzék részvételi szándékukat.
Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők
VGYKE
Közösség Lámpásai projekt
ZUGLÓ
E-mail: zuglo.szervezo@vgyke.com
Meghívó az újbudai Fehérbot napi ünnepségre
Meghívó az újbudai Fehérbot napi ünnepségre
Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívok mindenkit 2024. október 7-én 11:30-14:30 között tartandó Fehérbot napi ünnepségünkre.
Köszöntőt mond: Fodor Ágnes, a VGYKE Elnöke
Fellépő: Fábián Nikolett és zenekara
Az ünnepség után megvendégeljük a jelenlévőket. Örömmel és köszönettel veszem, ha egy kis édes vagy sós süteménnyel hozzájárulnak a rendezvény ünnepibb hangulatához.
Helyszín: Gazdagréti Közösségi Ház
Cím: 1118 Budapest, Törökugrató utca 9.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezési határidő: szeptember 30. (hétfő) 12 óráig.
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
E-mail: ujbuda.szervezo@vgyke.com
Telefon: 0630 792 0909
A rendezvény támogatója: Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Mindenkit várok sok szeretettel:
Lenkainé Vajda Viktória
Közösségi civilszervező
VGYKE az Újpest TV-ben
Októberben a fehér bot nemzetközi napja kapcsán adtak interjút a VGYKE elnöke és munkatársai az Újpest TV két műsorában.
Október 8-án Murgács Jánosné Annamária újpesti közösségi civilszervező és Kiss Márta zuglói közösségi civilszervező beszélt az idei online fehér bot napjáról a Mozaik című műsorban.
Fodor Ágnes elnök október 16-án szintén erről adott interjút a Körkép adásában.