Fesztivál a VI. kerületben

 

2021.08.27-29-én Terézvárosi Fesztivált szervezett az E10 és a Terézvárosi Önkormányzat az Andrássy úton.

A VI. kerületi Lámpás Klub meghívást kapott a fesztiválra, és a VGYKE több munkatársa is részt vett rajta.

Érzékenyítő csapat

Civil sátrat működtettünk, ahol érzékenyítő feladatokkal vártuk az érdeklődőket. Vittünk magunkkal vakvezető kutyát, Braille Írógépet, beszélő eszközöket és tapintható játékokat.

Nagyon sok ember jött a civil sátrunkhoz érzékenyítésünkre, és kipróbálták, hogy milyen is vakon érzékelni a tárgyakat, hangokat. Legnagyobb érdeklődés a vakvezető kutyák, Hablaty és Ion iránt volt.

Voltak Artisták, kézművesek, játszóház, nyereményjátékok, flashmobok, performanszok…

A rengeteg színház, koncert, gyermekprogram és előadás mellett közel 20 civil szervezet látogatott el a fesztiválra.

Nagyon népszerű volt az érzékenyítő csapatunk.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Fiatal látássérültek az újpesti színházban

kép forrása: www.dehir.hu

kép forrása: www.dehir.hu

Szerencsére sikerült pár fiatal érdeklődését felkelteni, akik velünk jöttek az előadásra. A GlobART társulat egy csodavilágot teremt meg, s ezzel kívánja behálózni a közönséget. A sok színes jelmez, díszlet, zene, tánc, kreatív színészi játék mind ezt segíti elő. A csoport azért emelkedhet ki a fiatal, független társulatok közül, mert az összművészet eszközeit használják. Újpesten már bemutatkoztak a Magyar Kultúra Napján. Az idei évadban a Csongor és Tünde egy egészen más, mégis GlobART hű előadást mutatott be. Nagyon érdekes, igazán modern feldolgozást láttunk.

Panka, Era
Újpest Lámpásai

Tapintható és ízlelhető élmények, avagy változatok múzeumra és teára

fotófotó2

Vera és én ezúttal a szokásos havi három program helyett néggyel próbálkoztunk, hogy kiderítsük: van-e rá igény, érdemes-e újítani. Az érdeklődéssel nem is volt gond, csak sajnos a hó elejére (szept. 8.) beütemezett világzenei koncert elmaradt. Ilyen is előfordul, de nem adjuk fel, jövőre mindenképp megyünk még a Művészetek Palotájába!

Második programunk szokásosan a hónap harmadik keddjén (szept. 15.) megtartott klub volt, ahova nagy örömünkre olyan tagok is ellátogattak, akiket eddig nem üdvözölhettünk körünkben, úgyhogy egy kis ismerkedéssel kezdtünk, ahol mindenki mesélt magáról, családjáról, munkájáról, hobbijáról. Utóbbiból remek ötleteket kaptunk Verával arra, hogy milyen jellegű programokra lenne leginkább igény a jövőben. Mikor már kicsit akklimatizálódott a társaság, egy, a szeptemberi felemás, ködös időjárásban praktikus témáról, a gyógynövényekről, azok gyógyhatásáról és használatuk módjáról beszélgettünk. Majd pedig, – hogy a száraz adatok, információk ne akadjanak a torkunkon -, izgalmas ízű gyógyteákkal kényeztettük magunkat, (citromfűvel, borsmentával, hársfavirággal, csipkebogyóval) mellé pedig gyógycukorkákat kóstolgattunk, ánizs, zsálya, hársfavirág és csipkebogyó ízesítésben. Igyekeztük Verával interaktívvá tenni a játékot, így mindenkinek ki kellett találnia, hogy milyen növényből készült teát iszik és milyen cukorkát eszik épp, ami nem volt könnyű feladat, de nagyon jól szórakoztunk. Az ízlelőbimbók szőnyegbombázását olyan nassolnivalókkal folytattuk, mint például a tagok által hozott fahéjas keksz és körte,  amelyek véleményem szerint remek kombinációt alkottak.

fotó3fotó5

Következő találkozásunk alkalmával egy kulturális időutazáson vehettek részt a tagok az Aquincum Múzeum meglátogatása keretében (szept. 18.). Ezen a programon sajnos nem tudtam részt venni, de Vera elmondása szerint a tárlatvezetés érdekes és látássérültbarát volt, így senki sem bánta meg, hogy eljött.

fotó4

A hónap utolsó programja pedig szept. 27-én, vasárnap a csokoládé édes-kesernyés, de mindenképpen magával ragadó világába vezetett minket. A Csokoládé Múzeum praliné túráján hódolhattunk az azték istenek eledelének. Hihetetlenül részletes, ízletes tárlatvezetést kaptunk, ahol megismerkedhettünk a Csokoládé Múzeum és a csokoládékészítés történetével, finomabbnál-finomabb csokoládékülönlegességeket kóstolgatva, régi csokiöntő formákat és míves csokoládés dobozokat megérintve. Emellett megnéztünk egy látássérültek számára is jól értelmezhető játékos kisfilmet, ahol többek között a csokoládé gyártási folyamatába is bepillantást nyerhettünk. Elképesztő odafigyeléssel fogadtak minket, a tárlatvezetést Farkas Elemér, a Csokoládé Múzeum alapítója tartotta, aki azzal kezdte a programot, hogy megkérte a többi látogatót, legyenek ránk tekintettel, legyenek türelmesek. Mindenben alkalmazkodott hozzánk, minket külön kínált, narrálta a környezetünkben lévő fontosabb tárgyakat és segített kísérni, ha szükség volt rá. Mindezt úgy, hogy az egyáltalán nem volt zavaró vagy túlzó. A nap végére úgy éreztük magunkat, mint Gombóc Artúr, akinek egy jótündér váltotta valóra minden kívánságát. Verát idézve:

“Ezt az édes élményt kár lett volna kihagyni, sajnálhatja, aki nem volt ott.”

Susovich Erika

Felhívás!

Kép forrása: fesztikorkep.com

Kép forrása: fesztikorkep.com

A fesztivál – ez évben a retro jegyében (retro helyszín, retro hangulat), – a különféle művészeti csoportokban tevékenykedő fogyatékos és ép emberek megmutatkozását célozza, egyszersmind lehetőséget biztosít a felkészítők számára a szakmai tapasztalatcserére.

A rendezvény időpontja: 2015. május 15-16. (péntek-szombat)
A rendezvény színhelye: Újpalotai Közösségi Ház és a Fő tér, 1157 Budapest, Zsókavár u. 15.

A fesztiválon lehetőség nyílik néptánc, társastánc, modern tánc, ének, vers- és prózamondás, színpadi játék, zenés színpadi játék, bábjáték bemutatására, valamint egyéni hangszeres zene előadására, illetve zenekarok és együttesek szerepeltetésére.

Egy-egy intézmény, illetve alkotói közösség több produkcióval is felléphet, melyeket külön-külön kérik nevezni.

A fellépő művészek munkáját, a motiváció szándékával, művészeti áganként, szakmai értékelők minősítik.

A Speciális Művészeti Műhely immár több mint két évtizede szervezi azon programjait, melyek a fogyatékkal élő emberek művészeti foglalkoztatását, az általuk létrehozott produktumok bemutatását segítik elő.

Az Újpalotai ÉNO segítségével tavalyelőtt útjára indított kezdeményezéssel lehetőséget szeretnének adni a művészeti csoportok és egyéni előadók bemutatkozására, a színpadi fellépésre, egyúttal a bemutatókról történő közös beszélgetésre, ezzel a felkészítők szakmai megsegítésére.

Várják budapesti és pest megyei tag -és társintézményeik művészeti csoportjait, hasonlóképpen erre biztatják a vidéki műhelyeket is, amennyiben kedvük és lehetőségük van Budapestre jönni. (Szálláslehetőséget korlátozott számban biztosítanak a szervezők) Jelszavuk a retro jegyében: “Gyere velünk ’65-be!”

A szervezők bíznak abban, hogy az intézmények és szervezetek közül számosan élnek a lehetőséggel, és többekkel találkozhatnak Újpalotán!

Tisztelettel kérik a mellékelt jelentkezési és nevezési lap kitöltését a csatolt formátumban (word) és az MSMME e-mail címére – msmme@t-online.hu – 2015. április 3-ig történő megküldését.

A fesztiválnak nincs részvételi díja, ugyanakkor előnyben részesítik az MSMME tagdíját befizetett intézmények jelentkezését.

A fesztivál programjait péntek délután és este, továbbá szombat délelőtt és délután tervezik, a jelentkezési lapon kérik jelezni a fellépés tervezett napját (pénteken 14-18 óra között, szombaton 10-16 óra között tervezik a fellépéseket, amennyiben sokan jelentkeznek ugyanazon napra, a műsorszám torlódás elkerülése érdekében egyeztetést kezdeményeznek). Szeretnék, ha minél többen tudnának mindkét nap ott maradni, ezért kérik, hogy a csoportok lehetőség szerint mindkét napot vegyék figyelembe a jelentkezéskor.

A résztvevőknek szombaton ebédet biztosítanak, a szállást igénylőknek vacsorát, illetve reggelit. Ezen felül pénteken este vacsorát 800 Ft/fő áron lehet rendelni.

Kérjük, hogy igényeiket a létszám közlésével a Jelentkezési lapon, műsorszámaikat a Nevezési lapon szíveskedjenek pontosan jelezni. Esetleges kérdéseik megválaszolásában a következő telefonszámon állnak rendelkezésükre: 36/430-598.

Várják jelentkezésüket a Fővárosi Speciális Művészeti Fesztiválra, mellyel újabb lehetőség kínálkozik az akadályoztatott személyek művészeti képességeinek bemutatására, a befogadó társadalom irányába ható szemléletváltásra, annak a tapasztalatnak a megszerzésére, hogy fogyatékkal élő és ép ember között sokkal több az azonosság, mint a másság.

Jelentkezési és nevezési lap