Szeretettel hívok Mindenkit idei első klubprogramunk gyanánt, a Cinema City Westendbe, ahol a Semmelweis című filmdráma kerül vetítésre.
A program önköltséges, a jegyek ára MVGYOSZ igazolvánnyal 2.400 Ft/fő, teljes árú jegy 2.900 Ft/fő.
Az előadás időpontja: 2024. január 13. 11:15
Helyszíne: Cinema City Westend (1069 Budapest Váci út 1-3.)
Jelentkezési határidő: 2024. január 12. 12:00
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
06704310445
Találkozás: 2024. január 13.-án 10:15-kor a 4-6-os villamos Nyugati megállójában.
Várok Mindenkit szeretettel!
Dudiknè Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
Filmgyártás Élménytúra Etyeken
Filmgyártás Élménytúra Etyeken – július 6.
Július havi klubprogramunk keretében a Korda Filmparkba látogattunk el, ahol egy izgalmas filmes utazáson vehettünk részt.
Lehetőségünk nyílt a 8. stúdió meglátogatására. Végig követhettük egy film elkészítését a forgatókönyv megírásától kezdődően a befektetők szerzésén, a castingon, a filmforgatáson át egészen a vörös szőnyegig.
Sokak által ismert filmek, sorozatok helyszínéül szolgált már a Filmstúdió, ottlétünkkor is éppen forgatás zajlott, melyre a kulisszatitkok megóvása miatt sajnos nem kukkanthattunk be. Azonban egy erre a célra berendezett kis „stúdióban” leforgathattuk saját kis filmrészletünket. A látogató csoport tagjai közül kerültek ki a szereplők, a rendező, a forgatókönyvíró és a csapó is. Fantasztikus élmény volt.
A Filmpark területén számos életnagyságú díszletváros is megtalálható, melyeket az oda látogatók egy könnyű sétával bejárhatnak, így jutottunk el mi is pl. New Yorkba és Rómába.
Túránk végeztével hatalmas élménnyel gazdagodva, jóleső kimerültséggel ültünk be buszunkba és utaztunk vissza a fővárosba.
“Interaktív élménytúránkkal a stábtagok érdekes munkáját kívánjuk alaposabban megismertetni a filmbarát látogatóinkkal. Betekintést nyújtunk, hogyan dolgozik 15000 honfitársunk a nemzetközi és magyar produkciókban.
Célunk, hogy a magyar nézők büszkeséggel nézzék végig egy-egy itthon forgatott szuperprodukció hosszú stáblistáját, együtt izguljanak az Oscar díjátadón a hazai alkotók százaival, és mindemellett inspirációt kívánunk adni egy felnövekvő generáció számára, akik akár leendő hivatásukként tekinthetnek a filmiparra.”
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra! Igazán különleges programban lehet részünk: filmgyártás-élménytúra a Korda Filmparkban.
Ezúttal Etyekre utazunk, ahol a filmgyártás rejtelmeibe tekinthetünk be. A Korda Filmpark Látogatóközpontja bennfentes ismereteket nyújt arról, hogyan készül el egy nemzetközi filmes szuperprodukció, miközben játékos élményt nyújt, hogy betekinthess a nemzetközi filmipar rejtelmeibe. A 2-2,5 órás vezetett élménytúra során részese lehetsz a filmgyártás modern gyakorlatának, megismerheted a filmkészítés legfontosabb állomásait. Kedvedre sétálhatsz, fotózhatsz az életnagyságú díszletvárosban.
Időpont: 2023. július 6. csütörtök – az élménytúra 12:00 órakor kezdődik
Találkozás: a Határ úti metróállomásnál az IBIS Hotel előtti parkolóban 10:30 órakor
Utazás kisbusszal történik, melyben a férőhelyek száma korlátozott, max 8 fő. A helyek feltöltése jelentkezési sorrendben történik. További jelentkezők esetén lehetőség van a Volánbusz etyeki járatát igénybe véve eljutni a helyszínre, ehhez kísérőt biztosítani nem tudunk.
A programon való részvétel ingyenes, kivéve a Volánbusszal utazók esetében, akik önköltségen válthatják meg menetjegyüket a járatra.
Akinek szükséges, kísérőt feltétlenül hozzon magával! Mindenki magának biztosítja az enni- innivalót ebédre. A helyszínen büfé található, de meleg étel nincs.
Kérlek, részvételi szándékodat jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén legkésőbb július 3 hétfő 12:00 óráig!
Molnár Piroska a Nemzet Színésze, Kossuth díjas, Jászai díjas; érdemes és kiváló művész; a halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
1968-ban végzett a Színművészetin, közben szerepelt a 1966-os Táncdalfesztiválon. 1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz igazolt, majd 1971-től 1978-ig a Kaposvári Csiky Gergely színház tagja. Innen négy évre a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Katona József színházat alapította meg több kaposvári művésszel közösen. 1982-től ismét Kaposvárott játszott 2002-ig, ezt követően pedig 11 évig a Nemzeti Színház színpadát koptatta. 2013-ban a Tháliába igazolt. Színészként 231 bemutatója volt, rendezőként 5 bemutatót jelez a színházi adattár. Filmszerepeinek száma is jelentős: közelíti a százat.
Molnár Piroska április 25-én, szerdán lesz a vendégünk, beszélgetős, pódium estünk délután négykor kezdődik a Vakok Állami Intézetének Hermina úti rendezvénytermében, melyre mindenkit sok szeretettel várunk.
A kép forrása: https://szimpatika.hu
Audionarrált filmek repülőút közben
A kép forrása: http://www.futuretravelexperience.com
A KLM légitársaság bevezeti az interkontinentális járatain az audionarrált filmnézést. Ennek érdekében már négy filmnek az audionarrált változatát elkészítették, de folyamatosan bővítik a kínálatukat.
A KLM ezt azért tette meg, hogy a látássérülteknek nagyobb kedve legyen őket választani a hosszabb utazásaikhoz. A közleményükben kiemelték, hogy törekednek minden utasnak élménnyé tenni a repülést és ezért döntöttek az újítás mellett.
Az utasoknak semmilyen kényelmetlenséggel nem jár az audionarrált változatok használata. Az ülésük előtt lévő monitoron csak ki kell választaniuk azt, hogy a filmeket az audionarrációs sávval együtt szeretnék megtekinteni. Így azoknak is lehetőségük van így nézni filmeket, akiknek jó a látásuk, de érdekli őket a filmnézés ezen módja.
Nem a KLM az első légitársaság amelyik ilyen módon is figyel a látássérült utazókra. Az Emirates 2014 óta, a Virgin Atlantic pedig 2017 óta tette elérhetővé a repülőút közbeni akadálymentes filmnézést.
A hír forrása: http://www.futuretravelexperience.com/
FÁCÁNGYILKOSOK – narrált mozi, nem csak látássérülteknek
Időpont: szeptember 24., vasárnap, 16 óra, Helyszín: ART CINEMA + CAFE (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39., a nagykörút és Dob utca sarka)
Jegyár: 900.-Ft
A történet röviden:
Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy fiatal ikerpárt. A nyomok alapján a rendőrség egy helyi bentlakásos iskola gazdag és befolyásos családból származó diákjai között keresi az elkövetőt, mivel azonban a bizonyítékok nem perdöntőek, vádemelés nélkül a lezáratlan ügyek közé kerül az akta. Az elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály 20 évvel később újra foglalkozni kezd az esettel. Carl Morck nyomozó és társa beleássa magát az ügybe, és hamar rájönnek, hogy a bűncselekmény körül valami bűzlik. A meglévő nyomok egy, a testvérpár meggyilkolásával egy időben eltűnt lányhoz vezetnek, ám hamar kiderül, hogy nem csak a nyomozók próbálják elszántan felkutatni a nőt, hogy a hiányzó információkat megszerezzék tőle. Az ország három legbefolyásosabb köreiből néhányan szintén kétségbeesetten kutatnak az utcán élő nő után, mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre tönkreteheti őket. A hajtóvadászat kezdetét veszi.
A csatolt képen a film plakátja. Középen nagy fehér betűkkel a cím: “FÁCÁNGYILKOSOK”. Baloldalt elől, a nézőhöz legközelebb jólöltözött nyomozó vagy bérgyilkos: öltönynadrágot, sötétszürke inget, nyakkendőt, zakót és hosszú sötét színű szövetkabátot visel. Tekintete zord, komoly, férfias, borostás arcát vérfoltok pettyezik. Csípője mellé engedett kezében pisztolyt tart. Jobboldalon hátrébb egy másik férfi tűnik fel, sötét farmert, fekete pulóvert és bőrdzsekit visel. Gondosan, elegánsan nyírt szakálla neki is komoly külsőt kölcsönöz, az elől lévő férfit figyeli. Leghátrébb, középen egy nő áll, a másik két alakhoz képest jellegtelen, aktacsomagokat tart kezében. A kép hátterében sokablakos félkörívű épület, előtte az aszfalt vízfoltos, az ég szürke, talán nem rég esett. A plakát jobb- és balfelső sarkában a főszereplők neve olvasható: “Nikolaj Lie Kaas” és “Fares Fares”.
Helen Keller és Anne Sullivan, egy hozzám közel álló fogalommal élve, egymásra tudtak “érzékenyülni” olyannyira, hogy abból egy évtizedekig tartó, valóban kölcsönös, valóban gyümölcsöző, mindkettejüket inspiráló együttműködés és egy őszinte bizalmon alapuló, életre szóló kapocs lett. Nem csoda hát, hogy sokakat megihletett a történetük, többek között két film és egy színdarab is született a témában. A 2000-ben készült Kismadár c. teljes estés, színes alkotás az 1962-es Csodatévő című film aprólékosan kidolgozott remake-je, ahol a drámai manírok helyébe az árnyalt ábrázolás lép.
Helen Keller csecsemő korában nem csak megvakult, de meg is süketült. A siket-vakság, mint halmozottan sérült állapot ismeretes, de a megnevezés csalóka, rendkívül ritkán jelent ugyanis valóban siketséget és vakságot. Az esetek többségében a fogyatékosságnak ez a formája “mindössze” a hallás- és látássérülés eltérő mértékű, egyidejű jelenlétére utal. Épp ezért Helen Keller esete már önmagában is nagyon különleges. Az önéletrajzi ihletésű film, élete első éveinek teljes elszigeteltségét és kilátástalanságát mutatja be, a meghatározó áttörés pillanatáig.
A kislány eleinte csak dühkitörések és öncélú hisztik segítségével kommunikál, fogalma sincs, hogyan közölje a külvilággal azt, amit közölni akar, hogy is tehetné, ha nem lát, nem hall és nem beszél. Ekkor lép be az életébe Anne Sullivan, aki maga is látássérült (gyengénlátó), így objektívan áll Helen problémájához, szakmai, tapasztalati alapon. Ezt azért fontos kiemelni, mert Helen szülei iskolapéldái nem csak a túlféltő, elkényeztető attitűdnek, de a következetlenségnek is. Nem tudnak kommunikálni a kislánnyal, ezért lekenyerezik, cukorkával tömik, hogy nyugton maradjon. Tolerálják az antiszociális viselkedést, de csak mert nem tudják kezelni lányuk sérültségét. Új nevelőnőjében, a kislány úgymond emberére talál. Anne nem csak konok, szívós és türelmes, de erélyes is, így nála nem működnek Helen eleinte makrancoskodó, agresszív manipulációs kísérletei. Ez az erőegyensúly alapozza meg azt a kapcsolatot, bizalmi kölcsönösséget, mely aztán segít a kislánynak kijutni a nyelvtelenség okozta légüres térből – amint azt Anne megfogalmazza: „a nyelv úgy kell a léleknek, mint a fény a szemnek”.
Ahogy Helen külső-belső harcát nézzük, óhatatlanul is felmerül, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az érzékszerveinknek. Evidensnek tekintjük, hogy a rendelkezésünkre állnak, így eszünkbe se jut, hogy nélkülük nem lennénk képesek felfogni semmit a külvilágból. A minket érő ingereket az érzékszerveink szűrőjén keresztül dekódoljuk és azok segítségével reagálunk mindarra, ami körülvesz bennünket. Nem csak a nonverbális, de a verbális kommunikáció is elképzelhetetlen érzékszerveink használata nélkül. Ha a beszédtanulás folyamatára gondolunk, azonnal világossá válik, hogy hallás nélkül nincs közvetlen tapasztalatunk a hangartikulációról sem, ezért van az, hogy a született siketség némasággal párosul. Persze nem lehetetlen hallás nélkül megtanulni beszélni, de emberfeletti kitartás és türelem szükségeltetik hozzá.
Sullivan, azzal, hogy megtanítja Helent a tapintható jelnyelv használatára és megérteti vele az őt körülvevő világ és a szavak kapcsolatát, igazi csodát tesz. Mert amire nincs szavunk, az nem létezik számunkra, legalábbis fogalmi rendszerünkben nem, így nem is tudunk rá reflektálni. Sőt semmilyen kommunikációra nem vagyunk képesek szavakba rendezett fogalomrendszer nélkül. Minden élőlénynek szüksége van arra, hogy strukturáltan teremthessen kapcsolatot, mindegy milyen nyelvet használ erre a célra. Az ember számára, ezen struktúra alapkövei a szavak, melyekhez jelentést társít. Helennek tehát nem csak magát a tapintható jelnyelvet, mint mozdulatsort kell megértenie és megtanulnia, hanem azt is, hogy az őt körülvevő világ és a jelek között kapcsolat van. Egy „ép” kisgyereknek ez hamar egyértelművé válik, amikor rámutat egy tárgyra és ezzel egyidejűleg hallja a tárgy nevét, de olyasvalakinek, aki nem lát és nem hall, ez rendkívül bonyolult és elvont, fizikai érintkezésen alapuló képzettársítást igényel. A film ennek a nyelvkeresési és nyelvmegértési folyamatnak a fázisait mutatja be, egészen addig, amíg a kislány, egy drámai áttörésnek köszönhetően megérti a szavak és a dolgok azonosító viszonyát és ezzel egyidejűleg a szavak és a tapintható hangrezgések kapcsolatát is, melynek segítségével végül beszélni is megtanul.
Alapvetően kétszereplős filmről beszélhetünk, a háttérkarakterek inkább csak funkciójukban vannak jelen. A gyerekszínészekkel szemben sokszor vannak fenntartásaim, Halie Kate Eisenberg azonban annyira hiteles alakítást nyújt a kis Helen szerepében, hogy miközben néztem a filmet, abból az alapvetésből indultam ki, hogy valóban vak. Nem is nagyon tudtam mit kezdeni az érzéssel, hogy valahonnan ismerős… A stáblistát nézegetve döbbentem rá, hogy már más filmben is találkoztam vele. Hozzátenném, hogy nem csak a vakságot ábrázolja megtévesztő hitelességgel, egyébként is csodálatos beleérzéssel és árnyalat-gazdagsággal játszik. A jellemfejlődés minden eleme kidolgozott, és szép ívet jár be az elkényeztetett, hisztis és agresszív kis vadembertől, a mélyen kötődő, érzékeny, a világ felé egyre nyitottabb, egészséges lelkivilágú kislányig bezárólag. Az Anne Sullivant alakító Alison Elliott karakterábrázolása szintén sokoldalú és eleven, mind színesebb lesz, ahogy egyre közelebb kerül kis tanítványához, így válik a pragmatikus tanítónőből gyengéd nevelővé. A dramaturgiai felépítés fokozatos, finoman adagolt, időt hagyva a megkapó pillanatoknak. Örülök, hogy Helen és Anne történetéről született egy újabb feldolgozás, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a meghatóan szép, igazán emberi és nem utolsó sorban figyelemreméltóan hiteles filmet.
Kiegészítésként mellékelek a kedves Olvasóknak két narrált fotót is a fentiekhez.
Egy elragadóan szép, művészi portréfotó a fiatal Helen Kellerről, természetesen fekete-fehér. Helen félprofilból látszik, egy asztalnál ül, amin egy óriási könyv fekszik, kinyitva. A hölgy, bal kezét a könyv lapján nyugtatja, mintha épp csak pihenne olvasás közben, jobb kezében pedig egy a képbe jobbról behajló rózsaág. Helen, félig lehunyt szemmel, óvatosan magához húzza az egyik virágot, hogy érezhesse annak illatát.
A képen a két színésznőt láthatjuk, a Helen Kellert játszó Halie Kate Eisenberget és az Anne Sullivant alakító Alison Ellott-ot a film egyik emblematikus jelenetében, mikor a nevelőnő vizet csorgat a kerti cserépkútnál a kislány kezére és közben ugyanezt jeleli annak tenyerébe, így végül megtörténik az áttörés, összekapcsolódik fogalom és objektum, Helen megérti a tárgyak neve és a tárgyak közti azonosító viszonyt.
A kislány fodros, masnis lila egyberuhát visel, hosszú, göndör haja vállára omlik. Kicsit teltebb, angyalszobrocskákéra emlékeztető arca izgatott, érdeklődő. A nevelőnőn decens fekete, puritán rakott szoknya és ugyancsak fekete, mellényszerű felöltő, a kor divatjának megfelelően. Arcán keskeny, barna árnyalatú szemüveg – lévén érzékeny a fényre, haja szoros kontyban a tarkóján.
A “Szól a szív …” Alapítvány újabb filmek akadálymentesített változatát készítette el. Az akadálymentes filmek elérhetők a www.mandateka.hu oldalon és megtekinthetők ingyenesen regisztráció után.
A jelenleg elérhető magyar filmek: Ludas Matyi, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Légy jó mindhalálig, A Pál utcai fiúk, Szent Péter esernyője és a Liliomfi.
Minden visszajelzést szívesen fogadunk!
Friss Hús Rövidfilmfesztivál: Láthatatlanul
Lehet, hogy filmesztétaként – ami nem vagyok – más szemszögből látnám, más részletek domborodnának ki számomra, de mivel elsősorban látássérültekkel dolgozó, többnyire mindenből szakmát csináló kekec nézői minőségemben voltam jelen, én érzékenyítőfilmnek láttam ezt a félig-meddig szerelmi történetet. Nem tudtam szabadulni a “nézd meg, ezt így csinálja egy vak” klasszikus attitűdtől, ami a szemléletformáló programok sajátja. Egy érzékenyítés, mindig kicsit didaktikus jellegű, bár ezt megpróbálhatja az ember a lehető legjátékosabbá tenni. Ez a film is ilyen volt, tanító jelleg, de sajnos a csipetnyi szerelmi felhang ellenére is túl kevés játékossággal. Hozzáteszem, kibicnek semmi se drága, én magam se tudom, hogyan lehetne látó nézők számára egy vak ember mindennapjait nem didaktikus keretben ábrázolni.
Na jó, most mégis eszembe jutott egy ellenpélda, Hernádi Gábor Lora című filmje, ahol a vak főszereplőnk (Lucia Brawley) épp olyan tapasztalatlan a számára viszonylag új állapottal kapcsolatban, mint maga a néző, úgyhogy együtt bukdácsolnak a – enyhe képzavarral élve – tudatlanság sötétjében. A Lorában valahogy nem a vakság van a középpontban, hanem egy érzelmi trauma, aminek a vakság csak következménye. Az más kérdés, hogy így viszont számos elemében “szakszerűtlen” a film, hiszen Lora maga sem rendelkezik a kellő “vakos ismeretekkel”, viszont ettől válik elvonatkoztatottá, kevésbé szájbarágóssá a történet. Hogy csak egy példát említsek: a lány – bár látóként kedvelte a színes ruhákat – vakként csak feketét hord, mondván akkor nem tévedhet nagyot. Mivel egyedül él, ezt az állapotot leküzdhetetlen kihívásnak tekinti, de csak mert járatlan a “vakos praktikákban”. Az attitűdje teljesen érthető és emberi, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy előtte még csak látássérült sem volt.
De térjünk vissza a Láthatatlanul c. alkotásra. Itt a főhős, Balázs (Barkó Tamás) született vak és nem csak szerepe szerint (ahogy a Lorában Lucia Brawley), hanem a valóságban is. A másik főszereplővel Annával (Józsa Bettina) egy a Láthatatlan Kiállításra emlékeztető programon találkozik, ahol a fiú az egyik tárlatvezető. Elég rendhagyó, bár szerintem kissé direkt megoldásként az első néhány képkocka sötét, csak a jelenlévők hangját halljuk, hogy a néző belehelyezkedhessen a vak főszereplő és az általa vezetett látogatók nézőpontjába, helyzetébe.
Már az első pillanattól érdekes a szituáció, mert Anna a pasijával (Ladányi Jakab) érkezik a kiállításra, aki aztán kis időre magára hagyja barátnőjét és Balázst, hogy egyedül bóklászhasson a sötétben. Balázsnak tetszik a lány, ezért él a kínálkozó lehetőséggel és kicsit közelebbi fizikai kontaktusba lép Annával, semmint a kísérési szituáció indokolná. Annának ez ugyan feltűnik, de csak furcsa bizonytalanságként, amivel nem tud mit kezdeni. Meg is említi barátjának, mikor hazafelé tartanak a tárlatvezetés után, de mindkettejükben felmerül, joggal, hogy nem értelmezik-e mégis félre a gesztust. Vajon hol végződik egy vak ember számára a helyzeti kiszolgáltatottságból adódó fizikai kontaktus és hol kezdődik az intimitás? Pl: Ha Balázs úgy mutat meg a sötétben egy tárgyat Annának, hogy ráteszi a lány kezét, de a sajátját közben “elfelejti” rögtön levenni róla, az valami “vakos dolog”, amit egy látó nem érthet vagy kétségtelen flört?
Balázs otthon megbeszéli vak lakótársával (Ócsvári Áron) a történteket, maga is érzi, hogy kicsit “sok” volt a lánynak elsőre, közben megfigyelhetjük, hogyan szeleteli a zöldséget egy konyhában járatos vak fiatal… A következő jelenetben, mikor a két főszereplő az utcán véletlenül összefut, amire furcsán néztem. A vak srác egy afféle “szentinel”-jelenetben kihallja az utcazajból a Anna hangját, aki éppen telefonál! Hát jó. Balázson, aki talán munkahelyi egyenpólóját felejtette magán, jól kivehető fekete-fehér pontok, ki tudja miért, mindenesetre kissé stigmatizálóan hat. A “négy érzék” felirat lehet belső poén, de mivel a nézők többsége nem ismeri a Braille-írást, marad a kellemetlen benyomás, hogy hősünk bélyeget visel, “hahó, vak vagyok”. Bár ki tudja, lehet, így fejezi ki önmagát, mint a rockerek a Nirvánás felsővel…
A fiú bocsánatot kér és sűrű szabadkozások közepette randira hívja a meglepett lányt. Megbeszélik, hogy Balázs megvárja munka után. A Ludwig Múzeum lépcsőjén ülve a fiú tudni szeretné, hogy kiszemeltje vajon randiöltözékben érkezett-e a találkára, ezért megkérdezi, milyen a cipője, de Anna nem ad túl részletes leírást, tovább kérdezni pedig feltűnő lenne, úgyhogy a fiú ráhagyja. Számos “érzékenyítős”, klisébe hajló kérdés után a Anna felveti, hogy Balázs megnézhetné az arcát… Jó, itt nekem megint fennakadt a szemem, mert megszoktam, hogy “ilyet nem játszunk”, még ha az Asszony illata című nagybecsű klasszikus mást is állít. Persze ki tudja, ha vonzónak találjuk vakként a másikat, ez egy remek “visszaélési” lehetőség, csak aztán lejjebb ne tévedjen a kezünk, véletlenül… Vagy de, csak az már egy másik történet. (Sic!). Szóval egy érzelmes és képileg erősen kifeszített jelenetben megtörténik az arctapi és az otthon kissé hanyagolt lány, aki Balázs közeledését egyre imponálóbbnak érzi, felajánlja, hogy menjenek el együtt moziba, mert – mint kiderül – a srác egyik régi kedvencét épp vetítik valahol.
Otthon a két vak fiatal a lábfetisizmusról viccelődik, miközben Balázs mezítláb mossa fel a nappalit (megint csak nem tudni, miért). Majd szóba kerül a zavarba ejtő téma, amiről jobb nem is beszélni, de most akkor is kell, mert ez a film – egyébként kifejezetten bátor húzásként – fel meri vállalni. Az a valóban életszerű kérdés merül fel Balázsban: vajon nem csak a vakság, mint kuriózum érdekli Annát? Honnan tudhatja egy vak ember, hogy önmagáért vonzódnak hozzá és nem csak azért mert “más”. Itt váratlan fordulatot vesz a történet. Annának hirtelen közbejön valami és lemondja a randit. Balázs ezt személyes sérelemként értékeli, mert nem tud elvonatkoztatni saját fogyatékosságától, mint mentalitásának, énképnek egyik alapvető motívumától. Meggyőződése, hogy ez azért történt, mert ő vak és mert minden lány ugyanolyan, így az fel sem merül benne, hogy Annának tényleg közbejött valami (csak mi tudjuk, hogy igen).
Mikor újra találkoznak, Balázs olyan agresszívan vonja kérdőre a lányt, hogy sikeresen elüldözi, saját frusztrációját, önbeteljesítő feltételezését váltva ezzel valóra. Az egyik zárókép, hogy ismét a Ludwig Múzeum lépcsőjén ül és várja a lányt, de amikor az észreveszi, szó nélkül megy el mögötte. Balázs valószínűleg hallja ezt, de nem reagál. Már a stáblista gördül a szemünk előtt, amikor azt látjuk-halljuk, hogy a fiú átkísérteti magát az úton egy kedves fiatal turistacsajjal, akivel azon nyomban ki is kezd… Így múlik el a világ dicsősége. Felemás érzésekkel jöttem ki a nézőtérről…
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
Meghívás filmvetítésre
Kép forrása: http://econlife.com
A vetítésen az érdeklődők a film egy speciális narrációval ellátott változatát tekinthetik meg, melynek segítségével a látássérültek akadálymentes formában követhetik nyomon a film eseményeit.
Helyszín: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21. rendezvényterem
Időpont: 2016. november 16. (szerda) 18.00-21.00
A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 14-ig a következő e-mail címen jelezni szíveskedjen: rendezveny@vakokintezete.hu.
További információkért kérjük hívja a 06-1-872-9560-as telefonszámot.
A film folytatásaként tavaly elkészült, Szülei szeme című alkotás szintén narrált változatát január 15-én tűzik műsorra.
A film narrálását Bonecz Ervin, a 90 decibel projekt vezetője vállalta – mondta Varga Ágota rendező az M1 aktuális csatornán csütörtökön. A 90 decibel egy civil kezdeményezés, amely elsősorban színházi előadások és múzeumok akadálymentesítését végzi hallás- és látássérültek számára. Ahogy egy színielőadásnál, úgy a filmnél is egy külön hangsávon rögzítik a narrációt, így a képi történéseket is elmesélve, a dialógot nem zavarva lehet a filmet végigkövetni – tette hozzá a rendező.
A tizenegy éven átívelő, kétrészes családportré főszereplője Kati és Győző, akik vak párként vállaltak gyermeket, valamint látó kisfiuk Feri, aki a maga módján szinte ösztönösen segíti szüleit.
Viszontagságokkal teli életüket meséli el a 2007-ben bemutatott Szemünk fénye című film és a Szülei szeme című folytatás.
A Szemünk fénye több elismerésben részesült, Houstonban, Rio de Janeiróban, Vukováron is díjazták, emellett a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete különdíját is megkapta. A Szülei szeme a Médiatanács Média Mecenatúra programjának keretében valósult meg, operatőre Markert Károly volt, Varga Ágota mellett egy kis kamerával Ferike is készített képeket.
A filmek vakoknak szóló változatát októberben, a fehér bot világnapja alkalmából mutatták be.
Forrás: MTI
Filmklub látássérült fiatalok és felnőttek részére
Kép forrása: www.szabomagdaiskola.hu
Mit fogunk megnézni?
A film címe: Babette lakomája
A film bemutatója 1987-ben volt. A film egyike annak az ezeregy filmnek, amelyet úgy tartanak számon, hogy mindenképpen látnia kell az embernek, még mielőtt meghal. Ez a film egyike annak a 15 filmnek, amely szerepel a Vatikán filmlistáján a „Vallás” kategóriában, és a depositum filmlistáján az első helyezett. A film Magyarországon – noha kitűnő színészi játékban -, lelki és művészi értékekben egyaránt gazdag, gondosan megrendezett, és több díjat is elnyert (egy Oscar-díj, egy BAFTA-díj és két díj a Londoni Kritikusok Körétől) kevéssé ismert, ritkán tűzik műsorra és a DVD-n sem kapható.
Filmklubunkban Bieber József teszi láthatóvá, illetve hallhatóvá a kedves érdeklődők számára.
Karen Blixen írói pályája későn kezdődött, akkor, amikor afrikai farmjának csődje, és szerelme halála után hazatért Dániába. Legnépszerűbb elbeszéléskötete A sors anekdotái címmel jelent meg, ezzel hódította meg végérvényesen a világot, és ebben találjuk többek között a varázslatos Babette lakomája történetét. A remekműből Gabriel Axel készített Oscar-díjas filmet.
Karen Blixent nem csak híres írónőként, hanem ínyencként és szakácsművészként is ismerték szerte a világon. A szóbanforgó elbeszélésében e szenvedélyének is hódol. Egy varázslatos hangulatú, pazar vacsorát „tálal” ugyanis elénk mesterien keverve a puritán norvég falucska és a legkifinomultabb ízlésű Párizs rafinált ízeit és hangulatát.
A történet elején ismerjük meg az idősödő testvérpárt, akik egy protestáns lelkész lányai. Egészen egyszerű életet élnek ők és a falubeliek is a dániai Jütland-partvidéken.
Ebbe a bizonyos értelemben világtól elzárt közösségbe érkezik meg váratlanul Babette, aki Párizsból fia és férje elvesztését követően menekült el az 1871-es forradalmi erőszak elől. Végül a nővérek befogadják Babettet, aki kosztot és kvártélyt kér tőlük szolgálatai fejében.
A vallásos nővérek és a közösség látszólag eseménytelen és unalmas életét Babette változtatja meg. Hogyan? Minden kiderül a filmből.
Egy biztos: a Babette lakomája című film nagyszerűen illeszkedik a karácsonyi ünnepkörhöz, hiszen azt ünnepeltük, hogy testté lett az Ige. Figyelmünket a test és a lélek egységére irányítja, arra, hogy természetünknél fogva megtestesült lelkek vagyunk; megváltásunk a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik.
Babette lakomája felfogható úgyis, mint az isteni kegyelem diszkrét megünneplése. A kegyelem az, amivel életünk minden fordulópontján találkozunk, benne van nem vállalt útjainkban, áldozatainkban és veszteségeinkben is. Mindent jelent, amit feladottnak vagy elvesztettnek gondolunk, hiszen mindezeket Isten sokkal nagyobb mértékben adja vissza, így vagy úgy. Persze, nem kizárt, hogy ez majd csak a mennyben valósul meg, ahol mindannyian valójában azzá válunk, amivé Isten szánt bennünket.
A film: 102 perc, szinkronizált, továbbá Testvérem jóvoltából élő narrációval kísért.
A vetítés után egy bögre finom, meleg tea, illetve forralt bor és sütemények mellett beszélgetést is tervezünk a film kapcsán.
A filmklub időpontja: 2016. január 8. péntek, 17.00 órától kb. 20.00 óráig.
A minél pontosabb kezdés érdekében 16.45 órától várjuk az érdeklődőket. Helyszín: néhány lépésre a Thököly út és Gizella út kereszteződésétől, egy magánlakás tágas és kényelmes nappalijában. Megközelíthető: a 7-es buszcsalád bármelyik tagjával, továbbá 5-ös, 110-es, 112-es, 133-as és 239-es autóbusszal, valamint 72-es trolibusszal és az 1-es villamossal. Költségek: az együttlét költségeit egymás közt megosztjuk (a legelső részvétel úgynevezett kóstolóalkalom, a program ingyenesen kipróbálható).
Jelentkezni és bővebb információkat kérni legkésőbb január 7-én, csütörtökön 20.00 óráig a következő e-mail címen lehet: bieber.m@freemail.hu Kérem a tárgysorban feltüntetni: Keresztény filmklub felnőtteknek.