Futárfelmérés XXIX.

Rovatom e-heti részében néhány, frekventáltabb helyen közlekedő BKK járat útvonala mellett telepített kijelző, illetve hangos/beszélő közlekedési lámpa működését teszteltem le. Ahogyan ez az elmúlt hetekben is történt, újabb, már korábban letesztelt berendezések újratesztelésére került sor.

A képen a hármas villamos egyik megállója látható, CAF villamossal és FUTÁR kijelzővel

A kép forrása: http://jozsefattilalakotelep.hu/

Két villamosjárat, a 3-as illetve a 69-es, valamint az 5-ös busz vonalán végeztem el a telepített futárkijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák újraellenőrzését.

Működésbeli anomáliákat nem tapasztaltam az újratesztelés során, minden berendezés megfelelően működött.

Ahogy minden részben, így most is szeretném kérni a közösség támogatását az esetlegesen tapasztalt hibák jelzése, illetve bármilyen észrevétel kapcsán. Jelzéseteket a futarfelmeres@gmail.com email címre várom, a hibabejelentéseket azonnal továbbítom a BKK illetve a Budapest közút illetékesei felé.

Minden észrevételt/javaslatot várunk, hiszen csak közösen tudjuk hatékonyan képviselni az érdekeinket, így mindenki véleménye számít!

Nagy László

Futárfelmérés XXVIII.

Rovatom e-heti részében ismét néhány frekventáltabb helyen közlekedő BKK járat útvonala mellett telepített kijelző, illetve hangos, beszélő közlekedési lámpa működését teszteltem le. Ez alkalommal is, ahogyan az az elmúlt hetek során is történt, már korábban letesztelt berendezések újratesztelésére került sor.

Konkrétan három trolibuszjárat a 81-es, a 82-es és a 83-as jelzésű járatok útvonalát jártam be. A letesztelt kijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák minden esetben megfelelően működtek.

A képen egy 81-es trolibusz látható.

A kép forrása: http://villamosok.hu

Mivel a felmérés számomra, illetve az ezt a rendszert használó látássérült tömegközlekedők számára is egy fontos projekt, ezért kérnék minden kedves felhasználót, hogy javaslataival, észrevételeivel bátran keressen meg a futarfelmeres@gmail.com e-mail címen. Legyen az akár hibabejelentés, akár fejlesztési javaslat a rendszer jövőbeni továbbfejlesztésére.

Mindenki javaslatára számítok!

Nagy László

Futárfelmérés XXVII.

A kihelyezett futárkijelzők illetve hangos közlekedési lámpák működésében rendellenességet nem tapasztaltam.

Korábban már említettem, hogy elkezdtem a nagykörút felmérését az esetleges fejlesztésekkel kapcsolatosan.

A bejárással a héten végezni fogok, tapasztalataimat, illetve észrevételeimet pedig a jövő heti hírlevél futárfelmérés rovatában fogom közzé tenni.

Addig is kérem mindenki szíves türelmét!

Továbbra is kérnék minden kedves budapesti tömegközlekedést aktívan használó látássérültet arra, hogy ha bármilyen észrevétele, javaslata, véleménye van, azt legyen kedves velem megosztani a futarfelmeres@gmail.com email címen.

Nagy László

A kép forrása: indafoto.hu

Futárfelmérés XXVI.

A fenti járatok útvonalain telepített futárkijelzők illetve hangos közlekedési lámpák működésében nem tapasztaltam rendellenességet.

Ezúton szeretném megköszönni azon keveseknek a segítségét, akik észrevételeiket, illetve véleményüket megosztották velem a futarfelmeres@gmail.com E-mail címen.

Továbbra is szeretném felhívni minden kedves látássérült figyelmét, akik aktívan használják a budapesti tömegközlekedési hálózatot, hogy a futárkijelzők illetve beszélő és hangos közlekedési lámpák ügye közös ügy. Csak úgy fognak minket komolyan venni akár a BKK, akár a Budapest Közút részéről, ha látják, hogy közösségként létezünk, ami jelen esetben azt jelenti, hogy kellő gyakorisággal hívjuk fel a figyelmet akár a hibásan, rendellenesen működő eszközökre, akár fejlesztési javaslatokkal segítjük a két vállalat munkáját.

Természetesen mind mindenhol a fejlesztésekre szánt költségvetés limitált, de ha azt látják, hogy nem vagyunk aktív közösség, nem állunk ki saját magunkért, nem képviseljük a magunk érdekeit, akkor ne csodálkozzunk azon, ha nem vesznek minket komolyan.

Épp ezért szeretnék minden kedves budapesti tömegközlekedést aktívan használó látássérültet kérni arra, hogy ha bármilyen észrevétele, javaslata, véleménye van, azt legyen kedves velem megosztani a futarfelmeres@gmail.com E-mail címen.

Nagy László

A képen egy 76-os trolibusz látható

A kép forrása: https://www.hirmagazin.eu

Futárfelmérés XXV.

Működésképtelen berendezést nem találtam, néhány közlekedési lámpát a szükségesnél halkabbnak találtam, ezért hangosításuk érdekében jelzéssel fordultam a Budapest Közút felé.

Azon kereszteződések illetve forgalmasabb csomópontok felderítését Ahol jelenleg még nincsenek a látássérültek akadálymentes közlekedését elősegítő berendezések telepítve de a kereszteződés illetve a közlekedési csomópont forgalma ezt indokolná továbbra is feltérképezés alatt állnak, a jövő heti hírlevél részeként tervezem publikálni a nagykörút teljes ez irányú felmérését.

Mint minden alkalommal, most is kérnék minden kedves látássérültet, aki aktívan használja a budapesti tömegközlekedést, hogy tapasztalatát, véleményét, ossza meg a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre küldött elektronikus levél formájában, illetve ha bármilyen hibát észlel a kihelyezett berendezések működésében, azt lehetőség szerint a szintén ezen e-mail címre küldött e-mailben kérem jelezni.

Nagy László

A képen egy 75-ös troli szemből látható

A kép forrása: zizz.hu

Meghívó a terézvárosi klubnapra

Szeretettel várok mindenkit az Eötvös10 Kulturális és Közösségi Színtér 3. emeletén tartandó szeptemberi lámpás” klubnapunkra.

A klub ideje: 2018. 09. 19 – én (szerdán) 15h-17-ig.
Helyszín: 1067 Budapest Eötvös utca 10. 3. emelet, 321-es klubszoba.

Ez alkalomból Benczekóvits Lajos több nyelven beszélő tolmács tagtársunk meséli el, érdekfeszítő, sok mindent megélt életútját.
Gyere el, nem bánod meg!

Távkapcsoló átadására is sor kerül az új klubtagoknak. A távirányító segítségével a BKK megállóiban kihelyezett táblák és a nagyobb csomópontokban található közlekedési jelzőlámpák meghangosíthatók, ez által beszéddel segíti a tájékozódást.

Kérlek jelezd ha segítségre van szükséged!

Telefon: 06304989094
Email: lampas.terezvaros@gmail.com

Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező

Terézváros Önkormányzat által támogatott program.

A képen az Eötvös 10. épülete látható szemből, ahol a terézvárosi klubnapok megtartásra kerülnek

a kép forrása:
jegy.hu

Futárfelmérés XXIV.

A legutóbbi alkalommal bejelentett „koncepcióváltás” értelmében a futárfelmérés rovat mostantól nem csak és kizárólag a kihelyezett kijelzők és hangos közlekedési lámpák tesztelésének eredményeiről fog szólni, hanem hétről-hétre kísérletet fogok tenni azon helyszínek feltérképezésére, ahol a fent említett, – az akadálymentes közlekedést elősegítő – eszközök még nincsenek telepítve, holott a látássérült közlekedők közössége ezt indokoltnak gondolná.

Mivel továbbra is úgy gondolom, hogy ez a projekt fontos helyet foglal el a látássérüléssel tömegközlekedők számára, így nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindenki tegye közzé saját véleményét, tapasztalatát, javaslatát a témában, főleg most, hogy elindult a még kijelzőkkel illetve hangos közlekedési lámpával nem rendelkező közlekedési viszonylatok összegyűjtése.

Én természetesen a magam szerény eszközeivel mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a felmérési folyamat minél gyorsabb legyen, de az azért könnyen belátható, hogy ha többen vagyunk olyanok, akik megosztják véleményüket a témában, és építő jellegű megjegyzéseikkel segítik a felmérést, akkor maga a felmérés is lényegesen gyorsabban megvalósulhat.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a BKK és a Budapest Közút, illetve ezen állami vállalatok döntéshozói akkor fognak minket komolyan venni, ha masszív közösséget látnak a projekt mögött. Épp ezért kérek mindenkit, hogy a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre kérek elküldeni minden olyan észrevételt és javaslatot, melyek bármilyen formában kapcsolódnak a kijelzők, illetve a hangos közlekedési lámpák működéséhez, új berendezések telepítéséhez.

Mivel a múlt héten sem érkezett érdemi hozzászólás a témában, ezért alább csak a saját észrevételeimet fogom tudni felsorolni.

Futárkijelzők és hangos közlekedési lámpák újraellenőrzése.

Ezen időszakban a 7-es, a 72-es valamint a 74-es trolibuszok vonalán és annak közvetlen környezetében telepített futárkijelzőket illetve hangos közlekedési lámpákat teszteltem újra.

Fejlesztési helyszínek.

XIV. ker. Bosnyák tér, Thököly út, Nagy Lajos Király út sarkánál a sarki üzlet és a nagy templom közötti gyalogos átkelőhöz egy pár hangos jelzőlámpa párt helyeznék el.

Fontosnak tartanám egy jelzőlámpa páros kiépítését a Thököly út két oldalára.

XV. ker. Rákos úti szakrendelő előtt elhelyezkedő buszmegálló mögötti gyalogos átkelőhöz egy hangos jelzőlámpa párt helyeznék el.

XIII. ker. Róbert Károly Körúton Az 1-es villamos Honvéd kórház megállójánál, a peron Kassák Lajos utca felé eső végénél egy hangos jelzőlámpa párt helyeznék el.

Nagy László

A képen egy működő FUTÁR-tábla látható

Futárfelmérés XXIII.

Az alábbi járatok útvonalán végeztem felmérést:
Az 1-es, a 4-es, a 6-os, a 17-esés a 19-es villamosok vonala.
Mindegyik HÉV vonal.
Az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalai.

Ezeken a gyakran használt viszonylatokon előfordultak átfedések, azonban mivel ezeket a járműveket sok látássérült használja utazásai során, így kiemelten fontos a kijelzők, valamint beszélő közlekedési lámpák időről-időre történő újbóli ellenőrzése, a működési anomáliák felderítése.

A feltárt működési hibákat jeleztem a BKK, illetve a Budapest Közút felé. A hibák kijavítása vagy már megtörtént, vagy jelenleg is folyamatban van.

Bár már több ízben is kértem az akadálymentes közlekedésért aktívan tenni szándékozó látássérült sorstársak segítségét, a visszajelzések szerény száma alapján úgy érzem, hogy ezen kérésemet újra meg kell fogalmazzam.

Kérnék minden kedves, – a budapesti tömegközlekedést aktívan, vagy kevésbé aktívan használó látássérültet arra, hogy amennyiben közlekedése során a kihelyezett kijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák működésében hibát észlel, azt nekem, a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre jelezze. Én a magam részéről annyit tudok ígérni, hogy a felvetett hiányosságokat a BKK, illetve a Budapest Közút felé Elektronikus úton továbbítom. Ügymenetre sajnos közvetlen ráhatásom nincs

Mivel a kihelyezett futárkijelzők illetve hangos közlekedési lámpák jelentős részének felmérése már legalább egy alkalommal megtörtént, így egy új projektbe kezdek.

Munkám során igyekszem felderíteni azon fontosabb tömegközlekedési csomópontokat és/vagy kereszteződéseket, ahol a jelen állapot szerint nincs kihelyezve semmilyen – a látássérültek akadálymentes közlekedését biztosító berendezés. Ezen helyszínek listáját továbbítani fogom a BKK, illetve a Budapest Közút felé.

Kérnék minden kedves látássérült tömegközlekedőt arra, hogy jelezze felém a már fentebb leírt futalfermeres@gmail.com e-mail címre ha olyan kereszteződést, vagy csomópontot használ a mindennapi közlekedése során, ahol még nincs kiépítve a megfelelő jelzőrendszer, és úgy érzi, hogy akár egy hangos közlekedési lámpa, akár egy kihelyezett futárkijelző nagymértékben segítené nem csak az ő, de más a környéken közlekedő látássérült mindennapjait.

Természetesen a méretgazdaságosságot, mint fontos tényezőt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A fejlesztésekre szánt költségvetés sajnos sosem lesz akkora, hogy minden felmerült igényt meg tudjanak valósítani. Ennek értelmében elsősorban olyan frekventáltabb helyszínek „meghangosításával” kapcsolatban várnék észrevételeket, melyek lehetőség szerint minél több látássérült biztonságos közlekedését segítenék elő.

Minden kedves olvasónak köszönöm a figyelmet.

Nagy László

A képen a 19-es villamos látható, amint a Duna menti sétányon halad, nappali fényben, őszi fák között

A kép forrása: http://egyker.blog.hu

A segítő kulcstartó

Az eseményről Ruzsa Viktor készített tudósítást, mely a Civil Rádió Filagória – A védett közösségi tér című magazinjának múlt pénteki adásában hangzott el, az alábbi linken pedig olvashatnak is az eszközről, illetve a tudósítást meg is hallgathatják:

http://filagoria.blogspot.com/2018/07/futar-tavkapcsolokat-adomanyoztak.html

A képen egy FUTÁR-távkapcsoló látható

Futár-távirányító segít a látássérülteknek Zuglóban

A távirányító segítségével a megállókban elhelyezett kijelzők felolvassák a képernyő tartalmát, vagyis a vakok, gyengénlátók önállóan informálódhatnak a járatok indulásáról. Az arra alkalmassá tett közlekedési lámpák gombnyomásra hangjelzéssel segítik a közlekedést, továbbá az M4-es metrómegállók mozgólépcsőinél is a megfelelő irányba vezet a látássérülteket készülék. – Ez a kis eszköz nagyon nagy segítséget nyújt a használójának. Kezelése könnyen megtanulható, praktikus távirányító – mondta Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke.

A képen egy FUTÁR-távkapcsoló látható

A készülékeket Szabó Rebeka alpolgármester adta át a látássérülteknek június 18-án. Az alpolgármester kiemelte, hogy a képviselő-testületben egységes vélemény van arról, hogy támogatni kell a vakok és gyengénlátók ügyét.

– Nem mindig tudjuk, hogy miben tudunk segíteni, ezért fontos, hogy van egy szervezet, amely érthetően és hatékonyan fogalmazza meg az igényeket az önkormányzat számára – fogalmazott Szabó Rebeka.

A beszámoló a Zuglói Lapok 2018. XXVIII. évfolyam 13. számában jelent meg a 2. oldalon

Térképre tettük az összes budapesti hangos gyalogos-jelzőlámpát, amelyek a vakokat és a gyengénlátókat segítik

A teljes listát az ELTE médiaszakos hallgatója, a maga is látássérült Nagy Fruzsina kérte ki a Budapesti Közlekedési Központtól, de itt is elérhető, és le is lehet tölteni. A BKK 2018-ban 18 új hangosított jelzőlámpa telepítését tervezi. A XI. kerületben 10, a XX. kerületben 4, a XII. kerületben 2, a XIV. és a XV. kerületekben pedig 1-1 új hangosított jelzőlámpa várható, ennek pontos helyét még nem tudni. Arra a kérdésre, hogy eleve mi alapján döntik el, hogy hova telepítenek akadálymentesített jelzőlámpákat, a BKK-tól nem kaptunk választ.

Kerületek
A legtöbb hangos jelzőlámpa a XI. kerületben, Újbudán van, összesen 54 db, és ugye ide terveznek még idén újabb tízet telepíteni. Csepel és Kispest kivételével a külvárosi kerületek azonban nagyon rosszul állnak hangos jelzőlámpákkal.

Azt is szerettük volna megtudni, hogy hány vak és gyengénlátó él az egyes kerületekben, de sajnos erről pontos statisztika nem létezik. A a 2011-es népszámlálás nyilvános, budapesti jelentésében csak a teljes fővárosi statisztika szerepel, kerületi nem, és a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint 2016-os mikrocenzus Budapesten külön nem vizsgálta a vakok és gyengénlátók számát, a mintavételen alapuló becslések pedig kevésbé megbízhatóak.

Így a 2011-es népszámlálás szerint akkor Budapesten 11474 gyengén- és aliglátó és 1713 vak élt. A fővárosi gyalogos átkelők akadálymentesítéséért is küzdő Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Egyesületének (VGYKE) a hozzánk eljuttatott statisztikája szerint 706 regisztrált tagja van.

Ponttérkép
A térképen pirossal jeleztük a beszélő, kékkel pedig a sípoló jelzőlámpákat. A térképbe bele lehet kattintani, a jelek fölött megjelenő ablakban a kerületet, illetve a kereszteződés nevét lehet látni. A térképbe természetesen bele lehet nagyítani. A térkép itt elérhető nagy méretben, és innen lehet mást szájtokba beágyazni is.

Akadálymentesített lámpák

Map created by batorfy in CARTO

Hőtérkép
A hőtérképen jól látszódik a jelzőlámpák sűrűsége az egymástól való távolságuk szerint. Ezt a térképet itt lehet nagyban elérni.

Hangos jelzőlámpák hőtérképe

Map created by batorfy in CARTO

A lámpák elhelyezkedéséből és sűrűségéből azt lehet látni, hogy a telepítésekkor egyfelől a tágabb belváros számíthatott prioritásnak, illetve érdekes módon Csepel központi területe. Szintén az elhelyezkedésből látható, hogy a pesti oldalon a belvárostól kifelé legyezőalakban inkább a körutakat érintette a telepítés, így a Kiskörút, Nagykörút, illetve kijebb a Könyves-Kálmán-, Hungária-, Róbert Károly körútgyűrűt, még kijebb pedig a Kőrösi Csoma-, Fehér út, Nagy Lajos király útja gyűrűt.

A budai oldalon a Margit körúton egészen a Széll Kálmán térig, továbbá délen a Bocskai út Kosztolányi Dezső téri szakasza mondható viszonylag sűrűn betelepítettnek. A belvárosból kivezető sugárutak közül a Rákóczi út mondható jól ellátottnak.

Nagy Fruzsina, Bátorfy Attila

Az írás eredeti megjelenési helye: atlatszo.hu

Futár-távirányító készüléket kapnak a zuglói látássérültek

A XIV. kerületben élő látássérültek térítésmentesen juthatnak hozzá a „Futár-távirányító” néven ismertté vált készülékhez, mely az önálló közlekedésben nyújt értékes segítséget.

A Futár-távirányító készülék kicsi, szerkezete kapunyitóra hasonlít. Egyetlen gomb megnyomásával a megállókban elhelyezett kijelzők felolvassák a képernyő tartalmát. Így a készülék tulajdonosa informálódhat arról, mikor, hova, milyen járatok indulnak. Az erre alkalmassá tett közlekedési lámpák hangjelzést adnak a gomb megnyomására. A látássérült könnyebben megtalálja a gyalogátkelőhelyet, és az M4-es metró mozgólépcsőinél is a megfelelő irányba vezeti.

A Futár-távirányító hivatalos átadás
időpontja: 2018. június 18. hétfő 15.30 óra
helyszíne: VGYKE központ, 1146 Budapest, Hermina út 57. földszinti tárgyaló

Az ünnepélyen részt vesz: Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere
Köszöntőt tart: Fodor Ágnes, VGYKE elnöke

A képen a Gellért téren elhelyezett futár-kijelző látható

A kép forrása: iho.hu