Egyesületünk legidősebb tagjára emlékezünk

 

Akik rendszeresen olvasói a Hírlevélnek, tudják, hogy minden évben felköszöntöttük születésnapján Feitel Margitka nénit harmadik kerületi otthonában Fodor Ágnes elnökasszonnyal együtt.

Erre a kedves alkalomra többet nem lesz lehetőségünk.

Mély együttérzéssel tudatjuk Mindenkivel, hogy Margitka néni egyik júliusi estén életének 107. évében végleg elaludt.

Sok kedves emléket idézhetnénk fel Róla, de most csak néhányat…

Nyolc éve, amikor első klubnapunkat tartottuk, még kevesen voltunk. Margitka néni volt az első, aki megérkezett. Derűs jókedvvel beszélt velünk, és sok bátorítást kaptunk Tőle a majdani klubéletünkre nézve. Később már nem tudott eljönni közénk, de a telefont kihangosítottuk, és így ő is közöttünk volt egy-egy alkalommal. Amikor otthonában kerestük fel, mindig hosszan elbeszélgettünk.

Aktív életében pedagógus volt hatvannyolc éves koráig. Sok emléket idézett azokból az évekből. Az irodalom iránt volt legnagyobb az érdeklődése, így ebben a témakörben mindig szeretett beszélgetni.

Azt is megtudtuk, hogy világutazó volt „annak idején”. Távoli országokról, ismert nagyvárosokról mesélt nekünk.

Margitka néni nagyon sok szép emléket őrzött a múltból.

Azért voltak szépek ezek az emlékek, mert Ő mindig a szépet és a jót kereste és látta meg Mindenkiben és mindenben! Ez a szemlélet tette Őt lelkileg gazdaggá, így tudott feltöltődést adni nekünk, akik ismertük Őt, vagy hallottunk róla. Pedig Neki sem volt mindig könnyű az élete, de bölcsen kereste a megoldást minden helyzetben. Családja nagy szeretettel vette Őt körül élete végéig.

Búcsúzunk Margitka nénitől Egyesületünk vezetősége, és tagsága nevében a harmadik kerületi látássérültekkel együtt.

Emlékét őrizzük meg szeretettel!

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civil szervező

Gyászjelentés

Kép forrása: mysendoff.com

Kép forrása: mysendoff.com

Ezt a nemes célokat szolgáló Alapítványt Péntek Lajos Úr 24 éve hívta életre, felvállalta, hogy tőle telhető mértékben, a saját terheit félretéve tesz sorstársainak ügyéért. Az Alapítvány évről-évre a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével karöltve országos pályázati lehetőség megvalósításával azon tanulói jogviszonyt folytató látássérült gyermekeket támogatta, akik nehezebb élethelyzetüknél fogva egy-egy tanulást segítő eszköz megvásárlására nem lettek volna képesek az Alapítvány segítsége nélkül.
Az elmúlt 3 év időszakában az Alapítvány közel 70 gyermeket segített speciális, tanulást segítő eszközökhöz.
Egyesületünk valamennyi munkatársa őszinte részvétét, és mély együttérzését szeretné kifejezni Péntek Lajos Úr elhunyta miatt. Hálás szívvel gondolunk mindarra az áldozatos munkára, mellyel sorstársainkat támogatta, segítette mindennapjaik könnyebbé tételében.
Sipos Balázs Úr arról tájékoztatta Egyesületünket, hogy az idei évben meghirdetett pályázat, amely pár nappal ezelőtt zárult, változatlan formában, a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően kerül lebonyolításra.

Gyászjelentés

Kép forrása: www.miabonyunk.hu

Kép forrása: www.miabonyunk.hu

Csendesen alszik, megpihent végleg
angyalok bölcsője ringatja már
nem jöhet vissza, hiába hívjuk
emléke szívünkben otthont talál…

/Szabó Balázs/

Sajnos Szabolcs nem tudta már megvárni a vese és hasnyálmirigy transzplantációt, áprilistól kezdve a kiemelt listán volt, az első 25 beteg között.

A család részvétében osztozunk, nyugodjon békében!