A Helyi Esélyegyenlőségi program keretében (HEP) Rákosmente Önkormányzata azt a célt tűzte ki, hogy megismertesse az ügyfélkapcsolatokkal rendelkező dolgozóit a különböző fogyatékossággal élők problémáival.
Ez a programsorozat már tavasszal elkezdődött, és most ősszel került sor a folytatásra a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Ezen vettünk részt mi, kerületi lámpások, és a nekünk segítő kollégák 2016. november 3-án, és 10-én.
Az első programpont mindkét alkalommal az Egyesületünk és a Lámpás program bemutatása volt. Majd egy vállalkozó szellemű résztvevő elkísérte az egyik vak kollégánkat egy általa kinevezett pontra, és vissza. Ezután kiértékeltük a feladatot, amit egy kötetlen, oldott beszélgetés követett.
Nem voltak tabuk, az ott lévők bármiről kérdezhettek. Megkérdezték például, hogy egy vak ember miként tud gyereket nevelni, egy született vaknak milyen elképzelései vannak a színekről, és hogy hogyan tud vigyázni az értékeire. Sajnos a rendelkezésünkre álló idő hamar eltelt. Reméljük, hogy a résztvevők jól és hatékonyan tudják majd felhasználni a munkájukban az érzékenyítés során szerzett ismereteket és tapasztalatokat.
A program két helyszínen zajlott, az egyik teremben ingyenes szűrővizsgálatokon lehetett részt venni, úgy mint hallás, vércukorszint, koleszterin és vérnyomásmérés.
A másik teremben előadások hangzottak el az egészséges életmód témakörében. Az ilyen rendezvények alkalmasak arra, hogy kapcsolatokat alakítsunk ki, és megismerkedjünk a kerületben dolgozó szakemberekkel.
Fölvettük a kapcsolatot a Bajcsy Kórház egyik szemészeti asszisztensével is, akit szintén meghívtunk a már említett rendezvényre, és megkértük, hogy a szórólapjainkat terjessze és vigye hírét ennek a programnak, és az Egyesületünknek.
Szemléletformálás Rákosmentén
A Helyi Esélyegyenlőségi program keretében (HEP) Rákosmente Önkormányzata azt a célt tűzte ki, hogy megismertesse az ügyfélkapcsolatokkal rendelkező dolgozóit a különböző fogyatékossággal élők problémáival.
Ez a programsorozat már tavasszal elkezdődött, és most ősszel került sor a folytatásra a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Ezen vettünk részt mi, kerületi lámpások, és a nekünk segítő kollégák 2016. november 3-án, és 10-én.
Az első programpont mindkét alkalommal az Egyesületünk és a Lámpás program bemutatása volt. Majd egy vállalkozó szellemű résztvevő elkísérte az egyik vak kollégánkat egy általa kinevezett pontra, és vissza. Ezután kiértékeltük a feladatot, amit egy kötetlen, oldott beszélgetés követett.
Nem voltak tabuk, az ott lévők bármiről kérdezhettek. Megkérdezték például, hogy egy vak ember miként tud gyereket nevelni, egy született vaknak milyen elképzelései vannak a színekről, és hogy hogyan tud vigyázni az értékeire. Sajnos a rendelkezésünkre álló idő hamar eltelt. Reméljük, hogy a résztvevők jól és hatékonyan tudják majd felhasználni a munkájukban az érzékenyítés során szerzett ismereteket és tapasztalatokat.

A Rákosmenti Cukorbetegek Egyesülete (RÁCUK) 2016. november 5-én tartotta éves rendezvényét, ahová szintén bekapcsolódtunk, hiszen a látássérültek nagy részét alkotják azok a betegek, akik cukorbetegség szövődményeként válnak látássérültekké.
A program két helyszínen zajlott, az egyik teremben ingyenes szűrővizsgálatokon lehetett részt venni, úgy mint hallás, vércukorszint, koleszterin és vérnyomásmérés.
A másik teremben előadások hangzottak el az egészséges életmód témakörében. Az ilyen rendezvények alkalmasak arra, hogy kapcsolatokat alakítsunk ki, és megismerkedjünk a kerületben dolgozó szakemberekkel.
Találkoztunk Dunai Mónikával, kerületünk országgyűlési képviselőjével, akit meghívtunk a korai fejlesztéssel foglalkozó zárókonferenciánkra.
Fölvettük a kapcsolatot a Bajcsy Kórház egyik szemészeti asszisztensével is, akit szintén meghívtunk a már említett rendezvényre, és megkértük, hogy a szórólapjainkat terjessze és vigye hírét ennek a programnak, és az Egyesületünknek.
Acsay Péter és Kray Zsuzsa
közösségi civilszervezők
Időutazás a Múzeumsarokban
Novemberben ismét egy fantasztikus élményben volt részünk. A Tomory Lajos Múzeum „Múzeumsarok” nevű kiállító teremében voltunk.
Egy korábbi alkalommal született meg ennek a programnak a gondolata. Amikor a KÖKI-n „A Felhők felejtett” című Rozgonyi Sarolta által vezetett múzeumpedagógiai foglakozáson vettünk részt, amely annyira magával ragadó volt, hogy rögtön kértünk egy hasonló lehetőséget a kerület történetével kapcsolatban, egy későbbi időpontban.
Csak mi voltunk jelen, hisz ez egy speciális múzeumlátogatás volt, mert zömében vakok és gyengénlátók voltunk a résztvevők, ráadásul a 14-90 év közötti korosztály volt jelen. A megelevenített világ a középkortól napjainkig tartott.
Nehéz feladat számot adni a hallottakról! A vitrinek, tablók, a kiállított tárgyak a kerület történetét volt hivatott bemutatni, amely Tomory Lajos iskolaigazgató érdeme. Ő kezdte el gyűjteni a kerület régi értékeit.
Az első teremben a kerület iskoláinak születéséről, fejlődéséről volt szó. Megfoghattunk 80-100 éves tárgyakat, mint palatáblát, bőr iskolatáskát, tolltartót, nádpálcát és közben a hozzá fűződő történeteket hallgathattuk. Szó volt körmösről, cserépkályhával fűtött tanteremről mártogatós tollról, régi tintatartót vehettünk kézbe és ülhettünk ódon iskolapadban. Jelenleg a kerületben 21 általános iskola és 6 középiskola működik.


A másik terem a település történetéről szólt. A legkorábbi emlék egy térkép volt a XIV. századból. „Túravezetőnk” elbeszéléséből megtudtuk, hogy nem egy klasszikus faluból, hanem egy majorságból fejlődött ki az a település, amelyik 1950.ben Szentimrével együtt Budapest a XVIII. kerülete lett.
A török időben elnéptelenedett, majd 1686-ban, Buda visszafoglalása után szabadult fel véglegesen a török uralom alól. Az 1700 évek elején került Soroksárral, Vecséssel, Gödöllővel együtt Grassalkovich Antal birtokába, aki 7 családot telepített ide, így 300-350 fő lakott itt egészen a 19. második feléig
E század vége felé Mayerfy Xavér Ferenc vette bérbe a területet és gazdálkodni és szőlészkedni kezdett rajta. Innen származik a Ferihegy elnevezése a területnek, amin ma a repülőtér működik.
A tulajdonosváltások és a fejlődés, a nagybirtok parcellázásához vezetett. A terület déli része jól megközelíthetővé vált Lónyai Menyhért pénzügyminiszter jóvoltából, aki elérte, hogy a Budapest- Cegléd-Szolnok vasútvonalon haladó vonatok megálljanak itt, ahol emeletes villát építtetett magának, így a szerencsés körülményeknek köszönhetően pezsgő társasági élet fejlődött ki. A kor jeles személyiségei építettek nyaralót itt. 17 villa épült a területen ez alkotja a mai a Mai Lónyay telepet.
Kézbe vehettünk egy patkót, amiről kiderült, hogy Eötvös Lórándé volt, aki lovon szeretett bemenni innen az Egyetemre, közben Fedák Sári énekét hallhattuk, akinek szintén itt volt villája a Gyöngyvirág utcában. Miután elszegényedett a villáját lebontották és a darabjait eladták és a környező házakba beépítették.
22 lakónegyedből áll a kerület, néhánynak közülük hallottunk az elnevezésének a történetéről.
A Cséry-telep nevét Cséry Lajosról kapta, akinek először PUSZTA SZENTLŐRINC területén gyümölcsösei voltak, majd szemétfeldolgozásra kötött szerződést a Fővárossal. Olyan szelektív hulladékfeldolgozási módszert szabadalmaztatott, amelyik nemzetközi érdeklődésre tartott számot. Sajnos a vállalkozás csődbe ment.


Szemere Miklós családi fotóalbumját is lapozhattuk fehér cérnakesztyűvel. Szép, régi igényes tárgy lévén puszta kézzel nem volt szabad hozzányúlni. A mai Szemeretelep helyén vásárolt birtokot, amin céllövöldét és strandot létesített. A legenda szerint fia Szemere István, aki Amerikában élt sokáig. Az ő tulajdona volt az a HORCH 780 cabriolet autó, ami a Meseautó c. film (1934 rendező: Gaál Béla)”címszereplője” volt.
Megtudtuk, hogy a Múzeum területén egykoron agyagbánya volt, tíz emelet mélységéig bányásztak itt agyagot a Szentlőrinci téglagyár számára. Az Üllői úton szállították el a budapesti építkezésekre.
Olyanok voltak az útviszonyok, hogy muszáj volt korszerűsíteni ezért megépítették a keskeny távú villamos vonalat a Nagyvárad tértől a Téglagyárig, amelyen utasokat is szállítottak és ez volt az elődje a mai 50-es villamosnak. Újdonság volt számunkra, hogy az Üllői út egészen Vecsésig tart és a számozása 800 körül ér véget.
A tablókat nézegetve láttuk, hogy egyéb érdekes ipara is volt a kerületnek. A Kocsilámpa gyár egy-két szép darabját láthattuk, láttunk képeket a Vasúti kocsigyártó munkáiból. A KIS TEX és a Szalagszövő és Csipke termékeiből még mintadarabok is ki voltak állítva.
Végezetül szó esett a Lőrinci Ifjúsági Parkról, ami a Budai Ifjúsági parkhoz hasonlóan nagyon kedvelt szórakozóhely volt. A 70-es évek „menő” zenekarainak fellépésével. Mint például: P.Mobil, Syrius, Atlantis, Scampolo stb.
Családias légkörben zajlott az esemény, végezetül megkaptuk a híres Fedák-lepény receptjét kinyomtatva, amit valamelyik klubnapra el is fogunk készíteni.
Köszönet a Múzeumnak és Rozgonyi Sarolta múzeumpedagógusnak a felejthetetlen délutánért!
Bernát Zsuzsa, Kiss Julia, Juhos Róbert és Puchnyák istván
közösségi civilszervezők
Új helyszínen a rákosmenti Lámpás Klub!

A kép forrása: http://peterkacsoart.blogspot.hu/
Sok szeretettel invitálunk mindenkit a következő klubnapunkra, amelyet 2016. december 6-án, Mikulás napján, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk (figyelem új helyszín, új időpont!) a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)
Találkozó az Örs vezér téren 13:00-kor a kürtős kalácsosnál, vagy 13:35-13:40 között Rákoskeresztúr Városközpont, Posta buszmegállóban, ami Rákoshegy felé megy. Onnan megyünk együtt 98-as busszal pár megállót a Rákoshegy Vasútállomásig, majd gyalog a Podmaniczky Zsuzsanna utcáig, ahol a Közösségi Ház található.
Karácsonyváró ünnepi hangulatban kézműveskedni fogunk, velünk lesz Kacsó Péter keramikus művész, akivel agyagozni fogunk. (A foglalkozáson való részvétel nem kötelező!)
Az egyszerű dísztárgyak a Lámpások karácsonyi vásárára készülnek, a bevétel pedig a XVII. kerületi klubot támogatja. Természetesen a harapnivaló, a beszélgetés sem marad el!
2016. december 3-án szombaton délelőtt 10:00-12:30 között kint leszünk a rákosmenti Adventi programon a Fő téren. Látogassatok meg bennünket a sátrunknál!
Részvételi szándékotokat minden esetben kérjük jelezzétek!
e-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Telefonszámok:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Szülinapos november a harmadik kerületben
A novemberi találkozásunk alkalmával születésnapot ünnepeltünk a klubnapon. Bár a harmadik kerületben élő látássérültek Lámpás Klubja már 2015 áprilisában elkezdett szerveződni, az első “igazi” klubnapunk éppen egy éve került megrendezésre.


Nagy örömmel készültünk erre a napra. Egy év nem nagy idő, mégis sok jó beszélgetések és közös programok emlékét foglalja magában.
A születésnapi torta elfogyasztása mellett jóleső érzés volt felidézni az együtt töltött időt. Abban a reményben váltunk el egymástól, hogy a szép kezdet után szép lesz a folytatás is.
November 20-án egy ünnepi orgonahangversenyre mentünk a klubtagokkal.


A hangverseny nagyon szép volt, sokaknak nagy örömöt szerzett az, hogy a klubunk szabadidős programjai közé ilyen jellegű programok is helyet kaptak.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
Négylábú vendégek a klubnapon
A novemberi klubnapunkra több vendéget hívtunk.
ElőszörA VGYKE ügyfélszolgálatának vezetője Mészáros Gyöngyi és munkatársa, Leány Ferenc bemutatták az ügyfélszolgálat munkáját, szolgáltatásait.
Tájékoztatást kaptunk pályázati lehetőségekről, megtudtuk, hogyan lehet meghallgatni telefonon a Hírmondót, de szó volt a Láthatár boltról, a Támogató Szolgálatról, és a masszázsról, ami most akciós. Az ügyfélszolgálaton kellemes környezetben, szeretettel várnak mindenkit, és szívesen segítenek az ügyintézésben. Klubnapunkon lehetőség nyílt a 2017-es tagdíjak rendezésére is.


Tanai Csaba a két vakvezető kutyájával, Boncával és Enyával érkezett, akik azonnal belopták magukat a társaság szívébe. Sok hasznos dologról informált bennünket. Beszélt a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskoláról, arról, hogyan lehet kutyát igényelni, a kutyák képzéséről és gondozásáról is.
Körünkben üdvözölhettük a Kispesti Nyugdíjas Klub vezetőjét Huszár Erzsébet idősügyi referenset is. Kellemes meglepetés volt, és nagy örömünkre szolgált, hogy Erzsike meglátogatott bennünket.
Vendégünk volt Ruzsa Viktor a Civil Rádiótól. Várjuk a kutyás riport megjelenését, amit majd Facebook oldalunkon is közzé teszünk.
Kellemes és tartalmas délutánt töltöttünk együtt. Kutyasimogatósat.
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Áldozatvédelmi tájékoztató Braille-írással
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság megbízott ezetője, Minyóczki Árpád rendőr alezredes adta át egy kerületi egyesület szervezőinek, a vakok és gyengénlátók számára készített prevenciós anyagokat.


Az elmúlt félévben több alkalommal tartottak a klubtagok számára prevenciós, áldozatvédelmi és bűnmegelőzési előadást. Ennek során a kerületi bűnmegelőzési munkatársa felismerte, hogy a tagok hátrányos helyzetéből fakadóan, kiszolgáltatottabbakká válhatnak a mindennapokban.
Ezért 2016. november 18-án délelőtt Minyóczki Árpád rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság megbízott vezetője, a rendőrség kezdeményezésére, Braille-írással készíttetett áldozatvédelmi szóróanyagokat adott át a kerületi egyesület vezetőjének.
A vakok és gyengénlátók számára készített anyagok ezen kívül a jövőben olvasás céljából elérhetőek a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár kerületi épületeiben is.

Itt olvashatják a tanácsokat, melyek egyébként mindenki számára megszívlelendők!
Igény esetén a VGYKE Braille formátumban is az érdeklődők rendelkezésére tudja bocsájtani az áldozatvédelmi tanácsokat.
BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányságának bűnmegelőzési és áldozatvédelmi tanácsai az alábbiak.
Zsúfolt helyen:
- A táskádat tartsd a tested előtt;
- csomagjaidat ne bízd idegenre;
- ne tartsd a bankkártyád mellett a PIN kódodat;
- ne áruld el a személyes adataidat idegennek;
- csak a szükséges pénzösszeget vidd magaddal!
Otthon:
- A lakásajtót, kaput kulccsal zárd be;
- csak a vezetéknevedet írd ki az ajtóra és a kaputelefonra;
- értékeidet tedd biztonságos helyre;
- ne engedj be a lakásodba idegeneket;
- ha egyedül élsz, ne meséld el senkinek;
- szolgáltatótól érkezett személyt mielőtt a lakásba engeded, ellenőrizd le;
- idegennek ne válts pénzt, és adományokat ne adj ismeretlennek;
- ne tarts otthon sok készpénzt!
Internet világa:
- Mindig legyen bekapcsolva a tűzfalad és használj vírusirtót;
- óvd a személyes adataid – csak a szükséges információkat oszd meg az idegenekkel;
- az internet nem felejt – a vállalható videókat és fotókat oszd meg;
- internetes vásárláskor a személyes találkozót preferáld, ne utalj előre;
- kétkedj az információk valóságtartalmában, légy óvatos!
Amennyiben bűncselekmény áldozatává válna valaki, értesítse a rendőrséget ingyenesen hívható 112-es segélykérő számon és kérje az Áldozatsegítő Szolgálat munkatársainak segítségét a 06 80 225 225 telefonszámon.
Hogyan segíthet a szolgálat?
- Jogosultként azonnali pénzügyi segélyt kaphatsz;
- tájékoztatnak az érdekeid érvényesítése céljából;
- jogi segítségnyújtás iránti kérelem nyújthat be;
- egyösszegű kárenyhítés kérhető.
Kiss Julia és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők
FUTÁR távirányítót kaphat!

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete elsősorban az adományozó XVII., valamint XIX. kerületekben lakó látássérültek számára, akik új tagként lépnek be egyesületünkbe, FUTÁR távirányítót szeretne ajándékozni.
Ezen eszköz segítségével a látássérültek is informálódhatnak egy megállóban arról, hogy a kívánt járat mikor érkezik, valamint a hangjelzéssel ellátott jelzőlámpa is tájékoztatja az eszközzel rendelkezőt arról, hogy mikor tud biztonsággal átkelni az útkereszteződésen.
Szeretnénk a már tagsági jogviszonnyal rendelkező látássérülteket is távirányítóhoz segíteni. Igényüket az eszközök korlátozott száma miatt szíveskedjenek jelezni az Ügyfélszolgálaton az alábbi elérhetőségeink valamelyikén:
Telefon: (1) 384-55-41
Mobil: 06 70 387 5267
Középpontban a népdalmondás
A novemberi klubnapunkon Bartolf Zsuzsi ajándékozott meg minket. Teljes terjedelmében előadta nekünk a soron következő önálló koncertjének programját.

Műsorának sajátos vonása, hogy kortárs költők verseit énekli magyar népdalokra, hegedűszóval téve izgalmasabbá. Ilyet a tudomásunk szerint senki sem tesz. Ez egyféle újabb értelmezése mind a népdaloknak, mind a modern verseknek.
Zsuzsi célja az, hogy a népdalt közelebb vigye azokhoz, akik nem hallgatnak népzenét vagy esetleg idegennek érzik a falusi népszokásokat. Ennek érdekében a szövegeknek nincs egységes tematikájuk, sokféle témát vonultat fel a szövegekben, így célozva meg a lehető legtöbb ember érdeklődését.
Nagyon örülünk, hogy észrevétlenül is, de Zsuzsi megajándékozott minket ezzel a premierrel!
Ezután a szokásos süteményezés mellett megbeszéltük a jövő évi terveinket.
Másnap sem maradt ki a zene az életünkből. Elmentünk az Óbudai Kulturális Központba, ahol egy nagyon kellemes Mozart-esten vehettünk részt.

Jövőre is az a célunk, hogy mindenki igényeire figyelve, igazán izgalmas és érdekes élményekkel gazdagodjunk!
Hajnalné Filipich Adrienn
közösségi civilszervező
A VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!
Beszélgetés a karácsonyi szokásainkról

Kép forrása: www.haon.hu
A következő klubnapunkat november 30-án, a hónap utolsó szerdáján 15 órakor tartjuk a szokott helyen:
a Kondor Béla Művelődési Központban.
(Kondor Béla Sétány 8.)
A karácsonyról, az ünnep eredetéről lesz szó, szokásokról, történelmi hátteréről. Az Adventről, a karácsonyfa állításáról, Krisztus születésének történetéről és a szeretet ünnepéről.
Úgy készülünk, hogy amennyiben kedvünk tartja, egy-két egyszerű dologból karácsonyi díszeket is készíthetünk, hogy megalapozzuk az ünnepi hangulatot.
Emlékezve a múzeumi programunkra megkóstolhatjuk a híres Fedák-lepényt is.
Illetve meghívjuk a Civil rádió munkatársát, Ruzsa Viktort is.
Szeretettel várunk, családostul, barátostul, gyerekestül!
Kiss Julia és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők
Akadálymentes színházi program Angyalföldön

A kép forrása: http://holdvilag.hu/keptar/hamupipke
Az Egyesületünk és a Holdvirág Kamaraszínház együttműködésének egy új gyümölcse a Hamupipőke audionarrált változatának a színpadra kerülése.
Akik a hírlevél olvasói (vagy hallgatói), azok találkozhattak már kolléganőnk, Susovich Erika meghívásával, amit itt is szeretnénk tolmácsolni.
Gyerekeket és felnőtteket is szeretettel hívunk Grimm igazi klasszikusának akadálymentes előadására! Azt fontos tudni, bármelyik időpontról legyen is szó, csak akkor tudja vállalni a színház az akadálymentesítést, ha MINIMUM 5 látássérült is ellátogat az előadásra.
A Hamupipőke előadásának a dátuma:
2016. november 20. vasárnap. 11:00 (kulisszabejárás 10:00-tól)
A jegyárak az alábbiak:
látássérülteknek és kísérőiknek: 850 Ft,
felnőtt (nem látássérült és nem kísérő): 950 Ft,
nyugdíjas: 850 Ft,
gyerek: 750 Ft.
Jegyek a http://www.holdvilag.hu/ weboldalon rendelhetők, illetve a VGYKE ügyfélszolgálati irodájában személyesen is vásárolhatók. Telefonon a 70/387-5267-es vagy a 061 384 55 41-es számon lehet érdeklődni.
100 éves filmek a klubnapon
Valamikor régebben felmerült, hogy lenne lehetőségünk 100 évvel ezelőtt készült filmeket megnézni és megbeszélni. Ez a lehetőség vált valóra a novemberi klubnapon. Egy olyan filmet nézhettünk meg, amit az elkészítésekor elfeledtek és ebben az évben találtak meg újra.
A klubnapra elhozott filmet egy akkoriban feltörekvő, de azóta már megszűnt amerikai filmstúdió készítette el. A filmes cégnek bibliai filmek készítése volt a célja, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy az újdonság miatti érdeklődést kihasználva, felébressze az emberek érdeklődést a bibliai üzenetek iránt és ezzel a hitüket is elmélyítse.


Az általunk megnézett filmnek nem volt hangja, hanem körülbelül 30-45 másodpercenként megjelenő feliratok tájékoztatták a nézőt arról, amit lát. A mai szemmel nem annyira rendkívüli jelenetekben hatalmas gátakat mutattak, sivatagot, majd azt, ahogyan a gátakkal felduzzasztott vízzel elárasztották a sivatagot. Megtudhattuk, hogy ez az Egyesült Államok és Mexikó határa mellett történt. A mintegy 20 perces film második felében a termővé tett sivatag helyén kialakított gazdaságok képeit és termelési adatait láthattuk, sokféle növénnyel. Az utolsó pár kockán arról tájékoztatott minket a film, hogy amint a sivatagot termővé tudták tenni a megmutatott területen, ugyanúgy megvalósítható ez azon a földrajzi helyen, ami a Jordán folyótól nyugatra esik. Ezzel a film készítői nyilván azokat szólították meg, akik érdeklődtek az ilyesféle próféciák beteljesedése iránt.
A film megtekintése után megtudhattuk, hogy jó pár hasonló filmet megtaláltak ebben az évben. Akkoriban a filmek levetítése után beszélgetés következett, ahol a szervezők teljesíthették a missziós céljaikat. Azért, hogy tömegeket tudjanak vonzani, a vetítések ingyenesek voltak. Érdekes módon éppen az ingyenesség miatt nem tudott nyereségessé válni a filmes cég, melyet egy nagyobb, filmes babérokra törekvő cég felvásárolt.
Ezeket a 100 éves filmeket Magyarországon még nem mutatták be és jelenleg nincs is tervben ezek vetítése. Örömünkre szolgált, hogy nálunk ez megtörténhetett és olyan sok érdekességet megtudhattunk a mozi első időszakából. Ha valaki szeretne ilyen érdekes programok részese lenni, örömmel várjuk!
A klubnapon elhangzott az is, hogy a december 6-án tartandó klubnapon mód nyílik a jövő évi tagdíjak befizetésére, valamint a VGYKE számos szolgáltatása is bemutatkozik. A masszázs-szolgálat is kitelepül és minden jelenlévőnek ajándékba adnak egy pár perces frissítő masszázst. Ez még nem minden, mert ezen kívül is lesz egy meglepetésünk. Reméljük, hogy ezek sokak kedvét meghozzák majd a decemberi találkozáshoz!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Meghívó egy vidám gálaestre

Az újbudai Lámpás Klub alkalmain többször szóba került, hogy nagyon sok olyan látássérült előadóművész van, akik nagyon színvonalas előadással szokták elvarázsolni a közönséget. A kerületi önkormányzat támogatásának köszönhetően ebben az évben lehetőség nyílt arra, hogy ha nem is mindegyik ilyen előadóművészt, de legalább egy részüket vendégül láthassuk.
Összesen 21 művész fog fellépni 16 előadással. A programban a vidám és rövid verseken kívül többféle zenei produkció is lesz. Többek között Bartolf Zsuzsa Láthatatlan koncert című teljesen új előadásából is részesül majd a közönség. Ezen kívül narrált bűvészmutatványok, humoreszkek és rövidebb kabaréjelenetek is lesznek.
Az esemény november 10-én (csütörtökön) a Budapesti Művelődési Központ II. emeleti Kamaratermében kerül megrendezésre. Az épület az M4-es metró Bikás park metróállomás közelében van, a XI. Etele út 55. sz. alatt. A program pontosan 17,00-kor kezdődik és 19,30-ig tart.
A két műsorvezető Lenkai Viki és Ullmann Ottó lesz.
A programra nézőnek jelentkezni a http://goo.gl/snykMP címen lehet, ahol név és valamilyen elérhetőségen kívül, a szükséges számú ülőhelyek számát kell csak megadni. Fontos információ, hogy a terem a második emeleten van, ahova csak lépcsőn lehet feljutni. Belépődíj nincs!
Ha valakit esetleg bármilyen részlet érdekel, keresheti a szervezőket a lampas.ujbuda@gmail.com emailen vagy gyorsabb tájékozódási igény esetén Vikit a 0630-186-6321 telefonszámon, illetve Károlyt a 0670-984-1745 telefonszámon.
Mindenkit sok szeretettel várnak a fellépők és a szervezők!
Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők