Az Egyesületünk nagyon örömmel fogadta, hogy a BKK és a FESZT közös szervezésében megvalósuló rendezvényen mi is helyet kaptunk. Az pedig különösen nagy örömünkre szolgált, hogy az egyesületi sátornál, minden várakozásunkat meghaladó érdeklődést tapasztaltunk. Több játékkal is készültünk, de kettő olyan volt, ami sokakat érdekelt és nem egyszer hosszú sor alakult ki a játszani kívánó emberekből.
Az egyik játékunk a szimulációs szemüvegekre épült. Mindegyik szemüveg úgy lett átalakítva, hogy aki felveszi, az egy-egy szembetegséggel rendelkező ember szemével láthassa a világot. Ezeket a szemüvegeket, a látott kép alapján, össze kellett párosítani a szembetegségekkel kapcsolatos leírásokkal. Ez a játék arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos a korai diagnosztizálás, mert a kezelésben is több lehetőséget kínál fel, illetve az érintett személynek is sok időt hagy a tudatos felkészülésre.
Magunk is meglepődtünk azon, hogy mennyi olyan emberrel találkoztunk, akik valamilyen szembetegséggel küszködnek és éppen az orvos forduláson gondolkodtak. Amellett, hogy bátorítottuk őket, őszintén reménykedünk a programjainkon való találkozásban is. Ők maguk erősítették meg, hogy a sorstársi csoportok léte fontos a felkészülés, a feldolgozás és a tapasztalatok átadása miatt is.
Egy másik játékunk a kézzel való látást tette próbára. Egy memóriajátékhoz lehetne ezt hasonlítani, ahol ugyanazokat a lefordított kártyákat kell megtalálni, csak itt a kártyák helyett fakorongokat használtunk, melyeknek a felületein különböző anyagminták voltak. Mindezt páros játékként is lehetett játszani. Olyankor az egyik játékos húzott egy korongot, szavakkal körülírta amit a felületen az ujjaival érzett, majd a társa a többi korongot tapogatva megpróbálta kikeresni az ugyanolyat. A vizualitás teljes kikapcsolása a párbeszédből elég nagy kihívás volt, de mindenki képes volt ötletesen megoldani.
Ezek mellett olyan eszközöket is bemutattunk, amelyekkel látás nélkül is meg lehet oldani mindennapi feladatokat. Az eszközök iránt is sokan érdeklődtek, mert ezek nem csupán a látássérülteknek segítenek.
A leírtakon túl nagyon sokan kértek információkat a programjainkról és szolgáltatásainkról. Azt tapasztaltuk, hogy elég sok olyan ember keresett fel minket, aki vagy önmaga éppen most válik látássérültté vagy az egyik családtagja. Ugyanakkor örömmel vettük tudomásul azt is, hogy a sátorunk sokaknak nyújtott kellemes élményt a játékokkal, így sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy léteznek látássérült emberek a közlekedők között, akik némileg más módon szereznek információkat a külvilágról.
gyengénlátó Archives - Oldal 280 a 295-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Kint voltunk az autómentes napon
Az Egyesületünk nagyon örömmel fogadta, hogy a BKK és a FESZT közös szervezésében megvalósuló rendezvényen mi is helyet kaptunk. Az pedig különösen nagy örömünkre szolgált, hogy az egyesületi sátornál, minden várakozásunkat meghaladó érdeklődést tapasztaltunk. Több játékkal is készültünk, de kettő olyan volt, ami sokakat érdekelt és nem egyszer hosszú sor alakult ki a játszani kívánó emberekből.
Az egyik játékunk a szimulációs szemüvegekre épült. Mindegyik szemüveg úgy lett átalakítva, hogy aki felveszi, az egy-egy szembetegséggel rendelkező ember szemével láthassa a világot. Ezeket a szemüvegeket, a látott kép alapján, össze kellett párosítani a szembetegségekkel kapcsolatos leírásokkal. Ez a játék arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos a korai diagnosztizálás, mert a kezelésben is több lehetőséget kínál fel, illetve az érintett személynek is sok időt hagy a tudatos felkészülésre.
Magunk is meglepődtünk azon, hogy mennyi olyan emberrel találkoztunk, akik valamilyen szembetegséggel küszködnek és éppen az orvos forduláson gondolkodtak. Amellett, hogy bátorítottuk őket, őszintén reménykedünk a programjainkon való találkozásban is. Ők maguk erősítették meg, hogy a sorstársi csoportok léte fontos a felkészülés, a feldolgozás és a tapasztalatok átadása miatt is.
Egy másik játékunk a kézzel való látást tette próbára. Egy memóriajátékhoz lehetne ezt hasonlítani, ahol ugyanazokat a lefordított kártyákat kell megtalálni, csak itt a kártyák helyett fakorongokat használtunk, melyeknek a felületein különböző anyagminták voltak. Mindezt páros játékként is lehetett játszani. Olyankor az egyik játékos húzott egy korongot, szavakkal körülírta amit a felületen az ujjaival érzett, majd a társa a többi korongot tapogatva megpróbálta kikeresni az ugyanolyat. A vizualitás teljes kikapcsolása a párbeszédből elég nagy kihívás volt, de mindenki képes volt ötletesen megoldani.
Ezek mellett olyan eszközöket is bemutattunk, amelyekkel látás nélkül is meg lehet oldani mindennapi feladatokat. Az eszközök iránt is sokan érdeklődtek, mert ezek nem csupán a látássérülteknek segítenek.
A leírtakon túl nagyon sokan kértek információkat a programjainkról és szolgáltatásainkról. Azt tapasztaltuk, hogy elég sok olyan ember keresett fel minket, aki vagy önmaga éppen most válik látássérültté vagy az egyik családtagja. Ugyanakkor örömmel vettük tudomásul azt is, hogy a sátorunk sokaknak nyújtott kellemes élményt a játékokkal, így sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy léteznek látássérült emberek a közlekedők között, akik némileg más módon szereznek információkat a külvilágról.
Új helyen az angyalföldi Lámpás Klub!
A XIII. kerületi Lámpás Klub nagy változásokon ment keresztül az elmúlt hónapokban. Amint a programra látogatók észlelhették is, a megszokott szervezők mellett újak is megjelentek. Ennek az átrendeződésnek egy következménye, hogy a Klub más helyszínen kerül majd megrendezésre és más időpontban lesz a találkozó.
Az új helyszín a Prevenciós Központ épülete.
A pontos cím: 1134 Budapest Tüzér utca 56-58.
(Az egykori Berzeviczy Gizella Általános Iskola épülete)
Az időpont: szeptember 26. (hétfő) 10,00 és 12,00 között.
Molnárné Tóth Andrea és Hermann Tibor
közösségi civilszervezők
Helyezést értünk el egy főzőversenyen!
Az igazság az, hogy a VGYKE három csapattal vonult ki a rendezvényre. Egy külön sátrat kapott a gasztro-különítmény, egy másikat a Láthatár Bolt és hozzájuk közel egy másikban helyezkedtek el a VGYKE masszőrjei.
Az egész rendezvény leglátogatottabb sátra egyébként a masszőröké volt. Őket dicséri az is, hogy bár a színpadon többször bemondták az ingyenes masszírozási lehetőséget, a legtöbben azért mentek oda, mert szájról-szájra terjedt a hírük és dicséretük. Ennél nagyobb elismerést aligha kaphat egy masszőr!
A bográcsos csapat beszédes mottót választott magának:
Semmit a szemnek, mindent a szájnak!
A versenyre egy különleges étellel készült a csapat, melynek neve: pajzán paprikás kolbásszal és virslivel. Ez egy olyan bográcsban elkészített krumplis étel, melyben sok hagyma, virsli és kolbász van, de mindez egy lecsószerű paprikás és paradicsomos szósszal összefőzve. Az egész eljárási technológia és a mesteri ízesítés felügyeletéért külön köszönet illeti Bózsváriné Göbölyös Esztert.
Az egyébként kellemes hangulatú versenyen, extrém különleges feltételeket és kihívásokat teremtett a szakadó eső. Többször is elhangzott a rendezvény alatt, hogy bográcsban főzni talán mindenki képes, de esőben csak a legjobbak képesek ebből finomat kihozni. A kóstolásokat végző csoport szerint ez tényleg így volt, mert minden sátorban nagyon ízletes és csábító ételeket alkottak.
A zsűri az alkotási folyamat közben is járta a sátrakat és nálunk megállva elmondták, hogy már korábban is nagyon érdekelte őket a látássérültek szakácskodása, mivel az előkészítésnek és a tervezésnek fontosabb szerep jut a megszokottnál, legalábbis a zsűri egyik felének a tapasztalata szerint. Ez egyébként az Egyesület csapatánál is megfigyelhető volt, ez hívta elő ezeket az élményeket. Közben szóba került egy olyan hangos szakácskönyv elkészítése is, melyet a vizuális utasítások elhagyásával lehetne összeállítani, reménykedünk ennek közeli megvalósulásában.
A több órán át tartó gondos bográcsolást dicsérte már az a tény is, hogy maguk a szakácsok is jóízűen ettek a saját főztjükből, nem is egyszer. Több arra járó ember is repetázott és akadt nem egy olyan ember, aki az illat alapján csábult el. Sőt, más sátraktól is érkeztek szakácsok, akik először csak kóstoltak, majd szintén repetáztak. Még ennek ellenére sem sejtették a versenyzők, hogy sikerük lesz, így nagyon meglepődtek az elért helyezésen.
Végül a győztes csapat névsora: Bózsváriné Göbölyös Eszter, Jánosi Veronika, Mészáros Ágnes, Molnárné Tóth Andrea, Susovich Erika, Vasné Pintér Teréz Neumann Károly és Szegedi Zsolt.
Egészség és ellazulás a klubnapon
A kép forrása: http://hangtalak.hu/
Sok szeretettel meghívunk benneteket a Kispesti Közösség Lámpásai nevében a következő klubnapra melynek a helyszíne: XIX., Táncsics M. u. 7. I. em. (Családsegítő Központ).
Időpont: 2016. Szeptember 29. csütörtök 15 óra
A szeptemberi klubnapunk az egészség és ellazulás jegyében telik. Krayné Faragó Zsuzsanna, a hangtálak csodálatos világába kalauzol bennünket.
Págány Noémi a masszázzsal és a szervezetre gyakorolt jótékony hatásával ismertet meg.
Ha szeptember, akkor szüret. Ha szüret, akkor szüreti kvíz…
És aki mindezekről tudósít: Ruzsa Viktor a Civil Rádiótól.
Szeretettel várunk most is mindenkit!
Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!
Elérhetőségeink:
Telefon: Bernát Zsuzsanna 06/30/498-9127
Puchnyák István 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
(Közösségi civil szervezők)
Aszódon jártunk
Az Aszódon lévő Petőfi Múzeum nagyon szívélyesen fogadott minket és előre készülve az érkezésünkre, gondosan előkészítette a tárlat tapinthatóvá tételét. A kiállítási anyag nem csupán Petőfi Sándor aszódi éveit, hanem a helyi társadalom történetének a tárgyi emlékeinek a bemutatásával is foglalkozik.
Elsőként a térség neolitikumbeli emlékeit ismerhettük meg. Ezen tárgyi emlékek az akkori társadalom hulladéktároló gödreiből kerültek elő. Több más mellett, a kezünkbe foghattuk az akkori kor gazdag hölgyeinek a karkötőit, valamint a szegényebbek által hordott utánzatát is. Megtudtuk azt is, hogy a múzeum foglalkozik a bemutatott tárgyak másolatainak az előállításával is abból a célból, hogy a jövőben minden látogató a kezébe vehesse majd ezeket.
Egy másik teremben a XVIII. és XIX. századi mezőgazdaságot ismerhettük meg. Szintén a kezünkbe foghattuk a korabeli szerszámokat, melyeket a gabonával, a szőlővel vagy a mézzel való foglalatoskodás során használtak.
Egy újabb helyszínen megismerhettük a kenderből történő ruhakészítést lépésről-lépésre, minden eszközt kipróbálhatva. Olyanok kerültek a kezünkbe, mint például a tiloló és a kenderfésű, de megismerhettük a sulykolót és az úgynevezett drukkolóasszonyok eszközeit is. E furcsa fogalom azt a valakit jelölte, aki a ruhák nagyon szép hímzését készítette elő, a minták előnyomásával.
A múzeum egy újabb helyszínén megismerhettük a helyi Petőfi-kultusz emlékeivel, valamint Petőfi aszódi éveivel. Megtudhattuk, hogy Petőfi Aszódon vált igazi költővé, láthattuk az osztályzatait, a jegyzeteit és a tankönyveit is.
A látogatás végén egy XIX. századi zongorát is kipróbálhattunk, melyen az egyik kolléganőnk rögtönzött egy miniatűr koncertet, ezt örökíti meg az egyik fényképünk is.
A múzeumlátogatás rendkívüli élmény volt, de ezt a kiállítási anyag tapinthatóvá tételén túl az is segítette, hogy nagyon színvonalas szóbeli tárlatvezetést is kaptunk. E miatt mindenkit bátorítunk arra, hogy nyugodtan látogassa a programjainkat. Ha látássérült, akkor minden tekintetben befogadható élményekhez juthat, melyeket egyéni látogatóként nem tapasztalhat nem. Ha pedig ép látású, akkor azért, mert olyan élményekben lehet , amihez általában máshogy nem juthat hozzá, ahogyan ez Aszódon is történt.
Doktor Kata és Hulé Kati
közösségi civilszervezők
Segítség az újpesti látássérülteknek
A VGYKE fontosnak tartja a látássérült szülők és a látássérült gyermekeket nevelő szülők támogatását. Jó hír az újpestieknek, hogy a IV. kerületben is megrendezésre kerül a szülőket segítő programsorozat. Erről beszéltek a tévében a kerületi munkatársak és az egyesületünk alelnöke. A beszélgetés itt is megtekinthető:
Születésnapot ünnepelnek Erzsébetvárosban
Kép forrása: http://123rf.com
Egy éve, hogy összejövünk klubjainkon. Ezért egy vidám, ünnepi klubra hívunk kísérőiddel együtt.
Többek között kvízjátékkal készülünk a kerület érdekességeiről és visszatekintünk eddigi együttléteinkre. Meghívtuk kollégánkat Domoszlai Janit, aki muzsikál nekünk és kíváncsiak vagyunk nyári élményeidre is. Meglepetést is tartogatunk számodra!
Időpont: 2016. szeptember 20. (kedd) 15 órától 17 óráig.
Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ, (1075. Király u. 11.)
Jelentkezésedet és amennyiben a helyszínre jutásban segíthetünk elérhetőségeink valamelyikén várjuk:
Egy korábbi klubon már beszélgettünk a szelektív hulladékgyűjtésről, de akkor nem értünk a végére. Ezt próbáltuk pótolni a szeptemberi klubnapon, ahol ismét a tiszteletbeli klubtagunkká váló Pétert köszönthettük szakértőként.
A téma különös aktualitását az is biztosította, hogy a kerületünkben is megjelentek a szelektív hulladékgyűjtők nem pontos használatáért, hatalmas pénzbüntetésekkel fenyegető felhívások a szemétszállító részéről. Amikor ezt felvetettük, akkor kiderült, hogy más városokban is létezik hulladékkomandó és hulladékgazdálkodási bírság. Talán már az sincs messze, hogy a nemzeti hulladékszállító cég is titkosszolgálati jogosítványokat kap és megismerjük majd a hulladékterrorista fogalmát is. Ennek okán kérdeztük meg azt, hogy mennyire hatékony (a szállító cég szerint) a minden második otthont érintő probléma ilyen jellegű kezelése.
Nem is annyira meglepődve hallottuk, hogy a büntetésekkel való fenyegetéstől nem remélhető a helyzet javulása. Ha a szelektív gyűjtéshez retorziókkal való fenyegetést is csatolnak, az a szelektív gyűjtéstől való idegenkedést erősíti és akikre hat a fenyegetés, azok inkább megszüntetik a háztartásukban a kívánatos folyamatot.
Arról is szó esett, hogy a hulladékszállító cégek felfogása sem azonos. Példának a műanyag palackok kupakja hangzott el. Egyes városokban a műanyag hulladékhoz tartozik, más városokban viszont a kommunális szemét részének tekintik. Ezért egy kiránduló vagy nyaraló ember a legjobb szándékai ellenére is úgy követhet el “hulladékbűncselekményt”, hogy nem is tud róla.
Egy másik érdekes felvetést is hallhattunk, miszerint van-e a szelektív gyűjtésnek alsó korlátja? Vagyis előfordulhat-e valamikor egy olyan jövő, amikor megszűnik a kommunális szemét és minden szelektíven gyűjthető hulladéknak fog minősülni? Mivel ez egy jövőre vonatkozó kérdés, ezért megválaszolhatatlan, de nagyon jó további kérdéseket hozott elő.
Ismét napirendre került a témakör akadálymentessége. Például a szállító cég fenyegetőzése síkírásban érkezett meg a kerület ingatlankezelőihez. Ők a fenyegetést szintén síkírásban helyezték ki a hulladékgyűjtők fölé. Egy önállóan, látó segítő nélkül élő vak házaspár (és ilyen nagyon sok van a kerületünkben) ebből semmit nem fog észlelni. A cégek kommunikációjában ezek szerint fel sem merült lehetőségként, hogy látássérült ügyfeleik is vannak.
A klubnap második felében meghallgattuk a szakértő vendégünk előadásának a második felét. Ebből megtudhattuk, hogy milyen nagy pazarlás lerakókban gyűjteni a szemetet és erre néhány (nem magyarországi) város miként ébredt rá.
Ismét szóba kerültek akadálymentes megoldások a szolgáltató cégek kommunikációjában. Ezeknek a tanulsága ismételten az volt, hogy amikor egy szolgáltató akadálymentesíti a kommunikációját és a szolgáltatása egyéb területeit, annak a célcsoporton kívül az egész társadalom is az előnyeivel fog találkozni. Rugalmasabb, emberközelibb, magasabb minőségű szolgáltatás jön létre. Ráadásul még a szolgáltatással kapcsolatos ismeretterjesztés hatékonysága is megnő, ami sokkal jobb út, mint a fenyegetőzés.
Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Nyári élménybeszámolók, őszi programok Békáson
Szeretettel hívok mindenkit 2016. szeptember 16.-án pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra. A találkozásunk helyszíne ősztől újra Békásmegyeren a Közösségi Ház kistermében lesz.
Ez alkalommal eljön hozzánk a VGYKE Ügyfélszolgálata is. Tájékoztatnak minket szolgáltatásaikról és lehetőség nyílik a 2017.évi tagbélyegek megvásárlására is. A megszokott sütizéssel egybekötött beszélgetésre most is lesz lehetőségünk.
Remélem, hogy mindenkinek van a nyárról egy kellemes emléke, amelyet szívesen megoszt majd velünk. Ha valakinek nincs kedve egyedül jönni, hívjon magával valakit a családi vagy baráti köréből.
A XVIII. kerület legnagyobb gasztronómiai-kulturális rendezvényét, a Szeptemberi Kóstolót szeptember 9-től 11-ig, rendezték meg a Bókay-kertben.
A finom ételek mellett jófajta magyar bor, kézműves sör, pálinka, meg persze rendkívül gazdag kulturális kínálat várta a látogatókat. Az idei rendezvény vezérfonala a vadászat, a vadételek kedvelői sok finom étel közül válogathattak.
Erről az eseményről a Kispesti és a XVIII. kerületi Lámpás Klubok sem maradhattak ki.
Körbesétáltunk a sátrak között, ettünk, ittunk, a színpadon a Jansi&Távoli Rockonok játszott. Az ismert számokat együtt énekeltük, majd kerestünk egy nyugalmasabb helyet, ahol letelepedtünk. Az asztal körül vidám beszélgetés folyt, fagyiztunk, és közben a klasszikus rock hangjai is odaszűrődtek, mert éppen a Gesarol zenélt.
Kellemes környezetben, jó levegőn búcsúztattuk a nyarat, de a lényeg, hogy ismét együtt voltunk.
Kispest Lámpásai: Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Hegymászás a klubnapokon
Következő rendezvényünk ezúttal kivételesen pénteken, szeptember 16-án tartjuk, melynek keretében kolléganőnk, Hajnalné Filipich Adrienn bevezet bennünket a hegymászás rejtelmeibe, saját lebilincselő tapasztalatain keresztül.
Adrienn látássérültként mászta meg Nyugat-Európa és egyben az Alpok legmagasabb csúcsát, a Mont Blanc-t (majdnem 4809 m), emellett teljesítménytúrázik is.
A csúcstámadás alkalmával készült csodaszép fényképeihez audionarrációt is biztosítunk.
Időpont: 2016.09.16. péntek, 15:00-17:00 között.
Helyszín: VGYKE CSERF-S Központ (1146 Bp., Hermina út 57.).
Jelentkezéseiteket a programra 2016.09.15-én, csütörtökön délig várjuk, a lampas.bp13@gmail.com, vagy a lampas.zuglo@gmail.com e-mailcímek valamelyikén, esetleg a már jól ismert +3670-984-50-71-es telefonszámon!
Nyárbúcsúztató klubdélután
A hónap, és sajnos a nyári évszak utolsó napján megtartottuk a klubnapunkat. Emlékeztünk augusztus 20-ra és az ünnep eszmeiségének változásaira a történelem folyamán. Szót ejtettünk néhány nevezetes, az ünneppel kapcsolatos dátumról.
Szent István még életében augusztus 15-ét Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé és 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László Király tette augusztus 20-ra.
1771-ben Mária Terézia először Bécsbe, aztán Budára hozatta a Szent Jobbot, ettől kezdve augusztus 20.-án körmenetben vittek körül a városon.
1848-as szabadságharc leverése után nem tarthatták meg az augusztus 20. i nemzeti ünnepet egészen az 1867-es kiegyezésig, amikor az ünnep visszanyerte régi fényét.
1891- ben a belügyminiszter, Perczel Dezső elrendelte, hogy az ünnep alkalmával a középületeket címeres zászlóval lobogózzák föl. 1945-1947 ig még egyházi ünnepként tartották nyilván és ünnepelték az államalapítást.
A kommunista rendszer az ünnep vallási és nemzeti tartalmát nem vállalta, így az új kenyér ünnepének, majd az alkotmány napjaként ünnepelték a rendszerváltásig. A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók, és 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet.
Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg
amikor – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé. A magyar jogrendszer megkülönbözteti a nemzeti ünnepet, az állami ünnepet, valamint a többi munkaszüneti napot. Magyarországon két nemzeti és egy állami (és egyben nemzeti) ünnep van.
A megemlékezés után felidéztük a nyári emlékeket Képzeletben bebarangoltuk az országot, fürödtünk, kirándultunk, kertészkedtünk országszerte.
Megbeszéltünk egy következő programot, amelyet szeptember 10-re szervezünk kivételesen, amely egy szombati nap. Az a célunk vele, hogy a hét közben dolgozó társaink is részt tudjanak venni rajta.
A hangulatot megint Domoszlai János társunk Dél-Amerikai zenéje biztosította.