Repülős klubprogram

Augusztus vége felé egy röpke órára szárnyalni hagytuk a képzeletünket. Elrugaszkodtunk a földtől és egy repülőgép fedélzetén találtuk magunkat..

Pilótánk, Várnainé Rozgonyi Sarolta a Tomory Lajos Helytörténeti Gyűjtemény múzeumpedagógusa volt. Segítségével egy kényelmes bőrülésbe süppedve hallgathattuk a Ferihegyi Repülőtér és a Malév történeti érdekességeit.

A repülőtér a Mayerfy Ferenc Xavér földbirtokosról kapta a nevét, Övé volt ez a terület, a 150 méter magas „hegy”, amin egy szőlőfajtagyűjteményt nevelt.

A repülőtér fogadóépülete egy nyilvános tervpályázat nyerteseként ifj. Dávid Károly tervei alapján épült föl 1939-43 között. Alaprajzával egy repülőgép felülnézetének körvonalát formálta meg.
A légiközlekedés dinamikus fejlődése túlhaladta az épület lehetőségeit, ezért mára csak a VIP forgalom és a teherforgalom bonyolítása folyik itt.

 nézelődésSacival

Hallottunk még a polgári légiforgalom fejlődéséről. Kezdetben csak belföldi járatok indultak és érkeztek ide, majd a háború után Kelet-Európába is és 1956-ban már Bécsbe is lehetett hazai légitársasággal utazni. A kiállított tablók tanulsága szerint a világ szinte minden tájára el lehetett jutni a MALÉV járataival.

Az igényes és speciális utazási forma kihívást jelentett a kor iparművészei számára is. Könnyű praktikus használati tárgyakat és reklámtárgyakat kellett tervezniük az utazás és a marketing szükségleteként, például evőeszközöket, csészéket, poharakat, táskákat egyenruhákat és hasonlókat, melyek formai megjelenésévével helyt kellet állni a nemzetközi mezőnyben. Módunkban áll ezeket a darabokat megfogni és megemelni is.

Fényképezhettünk a pilótafülke tablója előtt, majd kötetlen beszélgetéssel fejeződött be a programunk.

Kiss Julia
közösségi civilszervező

Meghívó az újpesti Adyba

A kép forrása: http://www.koncert.hu

A kép forrása: http://www.koncert.hu

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2016. szeptember 23. (péntek) 18 órakor kezdődő magyar filmzenei gála lesz, kis zenekarral, több fellépővel.

A helyszín: Az M3 metró újpesti végállomásához közeli Ady Művelődési Központ Színházterme.

Mivel technikai okok miatt a narrációs eszközöket kölcsönözni kell, a jelentkezéseket 2016 szeptember 17-ig. kérjük az alábbi elérhetőségekre:
Tel: 06-30/498-9033
Email: lampas.ujpest@gmail.com

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Újpest Lámpásai:
Kulman Tiborné és  Széles Attiláné

A rákosmentei Lámpás Klubról

Rákosmente Lámpásai augusztus végén a Rákosmente TV vendégei voltak. A velük készült interjú itt is megnézhető.

 

Lecsót a keceléből!

Augusztusban kirándulást szerveztünk kollégánk, Domoszlai Jana falujába: Zsámbokra. A falu nem csupán „Janáról nevezetes” hanem arról is, hogy minden év augusztusában megrendezik itt a „Lecsót a keceléből” c. rendezvényt, vagyis a lecsófesztivált.

Mielőtt folytatnám a leírást, elárulom, mit jelent a kecele. Errefelé a lányok, asszonyok kötényét hívták így régen, amibe összegyűjtötték a paprikát, paradicsomot, hagymát a kertből, vagyis a lecsó hozzávalóit.

Indulásunk korántsem volt felhőtlen: az Egyesület busza sajnos a szervizben várt javításra ahelyett, hogy minket vitt volna Zsámbokra. Az idő is elszomorodott emiatt, egész úton kiadós eső áztatta az erdőket réteket, odafelé. Ám ahogy megérkeztünk, mintha elvágták volna: hétágra sütött ki a nap.

A lecsót már a hűs sátrak alatt fogyasztottuk el. Kis szieszta után felültünk az elektromos kisvasútra, hogy körbekalandozzuk a falut. Aztán visszatértünk a fesztivál helyszínére és végigjártuk a régi falusi mesterségek kiállítását: megtapogathattunk rongyszőnyeget, ami a helyi szövőszéken készült, az agyagból, szalmából vetett vályogtéglát, valamint a fából készült mángorlót is, amivel régen mostak az asszonyok.

Beszélgethettünk kosárfonóval, és megcsodálhattunk több század eleji felújított tulipános ládát is. Megkóstoltuk a helyi pék finom kenyereit, és a zsámboki méhészek pörgette akácmézet is. A színpadon közben színes programok zajlottak: mesejáték a kicsiknek, zumba bemutató a nagyoknak, népi és lakodalmas táncok, no és természetesen a lecsófesztiválra benevezett csapatok győztesét is kihirdették.

20160806_112113 20160806_120027

A díjat maga a polgármester adta át a legízletesebb lecsó készítőjének. Kirándulásunkat fagylaltozással zártuk hazafelé. Tisztelet Janának, aki nap mint nap megjárja ezt az utat Zsámbok és Budapest között! Programunkon 9 fő vett részt, de nagy örömünkre szolgált, hogy más kerületből is köszönthettünk résztvevőket.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

XV. kerületi meghívás

20160528_15ker1

A XV. kerületi Látássérültek Klubjának a következő összejövetele szeptember 09-én, 14-16.30 óra között, a Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda helyiségében lesz.

Címe: 1156 Budapest, Páskomliget u.6.

Az Újpalotai Vásárcsarnokkal szemben, a CIB Bank mellett. Megközelíthető: a 196, 296, 96, 130, 231 buszokkal, valamint a 69-es villamossal Vásárcsarnok megállóig.

Ezúttal egy kötetlen, nyárbúcsúztató beszélgetésre invitálunk, és megbeszéljük az elkövetkező hónapok programját is.

A részvételi szándékodat jelezzed Csukáné Polyák Erzsébetnél 06-70/773-4054-es, Moldován Eszternél a 06-30/498-9659-es telefonszámon, vagy a lampas.xvker@gmail.com E-mail címen, illetve a Facebookon a XV. kerületi látássérültek zárt csoportjában.

Amennyiben módodban áll, szívesen fogadjuk hozzájárulásodat némi aprósütemény, gyümölcs, üdítő formájában.

Mindenkit sok szeretettel várunk, hívd el a hozzátartozóidat, a barátaidat is!

Moldován Eszter, Csukáné Polyák Erzsébet, Simon F. Nándor
közösségi civil szervezők

Rádiótörténet, bemutatóval

Szokásunk szerint, augusztus első keddjén tartottuk a klubnapunkat, a Maros Moziban. Ezúttal két programot is terveztünk.

Az első vendégünk Págány Noémi volt, az Egyesületünk Masszázsközpontjának munkatársa, aki ismertette azokat a helyszíneket, ahol a masszázst igénybe lehet venni Budapesten. Noémi bemutatóval is szolgált: az érdeklődők ki is próbálhatták milyen élmény egy szakképzett gyógymasszőr kezei alatt felfrissülni.

 20160802_15364920160802_160544

Amíg néhányan élvezték a masszírozást, addig a többiek az emeleten megcsodálhattuk Dénes Károly Rádió- és magnótörténeti gyűjteményét, amelyet Rács József mutatott meg nekünk rövid előadással fűszerezve.

A magnók vonatkozásában áttekintést kaphattunk a fejlődésükről. Láthattunk és kipróbálhattunk orsós és szalagos magnókat is, sőt, még néhány régi telefon is előkerült!

Valóságos időutazásban volt részünk! Reménykedve tekintünk a jövőbe, mert ki tudja még vajon milyen kincseket rejt még a Maros Mozi, amiről nincs is sejtésünk?

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Siketvakságról interaktívan

Az augusztusi klubnapunkon érdekes és sokak számára kevésbé ismert témával, a siketvaksággal foglalkoztunk, ezért a mottónk ez volt:

“Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben.”
(Helen Keller)

Sokan megrettennek attól, ha a siketvakság szóba kerül. Nehezen tudják elképzelni, milyen az, ha valaki egyszerre látássérült és hallássérült. Ezért tartottuk fontosnak, hogy beszélgessünk róla.

Lenkainé Vajda Viktória segítségével játékos, interaktív formában gyarapíthattuk ismereteinket e témában.

 Vikiéka csapat

Először totóztunk. Minden kérdés után 3 lehetséges válaszból lehetett tippelni. Ennek során megtudtuk ki számít siketvaknak, hogyan kommunikálnak egymással, mi a taktilis jelnyelv, mi a LORM-ábécé, milyen eltérés van a vakok és siketvakok botja között…

Viki beszélt a siketvakság fogalmáról, leggyakoribb okairól. A siketvak állapot típusairól: veleszületett és szerzett siketvak állapot, és az Usher szindrómáról.

Megtudtuk azt is, hogy a taktilis jelnyelv és a LORM mellett sokan a Braille-ábécé tenyérbe írásával kommunikálnak. A leghíresebb siketvak Helen Keller írónő, akinek születésnapja, (június 27.) a Siketvakok Világnapja.

 vonatozáspeti

Ezen kívül barchobáztunk, vonatoztunk (itt az utolsó embernek Viki súgott egy szót, és le kellett rajzolni mindenkinek az előtte álló hátára. Aki legelöl állt az mondta ki hangosan, mi a megfejtés.

Mindkét játék szórakoztató volt… Aztán a LORM-ábécé betűivel írtunk egymás tenyerébe, ami szintén nagyon tetszett mindenkinek.
Köszönjük Lenkainé Vajda Viktóriának és a segítőjének, hogy elfogadták meghívásunkat!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
lözösségi civilszervezők

Dunai hajókirándulás

Az egyik Lámpás Klub által szervezett hajókirándulásról és városnéző sétáról az Esély című televíziós műsor is hírt adott. Ez a felvétel látható most itt is.

 

A látássérültek mindennapjai

Kép forrása: www.sm-mozgasmuhely.hu

Kép forrása: www.sm-mozgasmuhely.hu

Az XV TV nevet viselő kerületi tévében augusztusban került leadásra az a riportfilm, amelyben a kerületben élő látássérültek válaszolnak a mindennapi életüket érintő kérdésekre. Az alábbi linkre kattintva mindenki megnézheti, aki nem látta a kerületi televízió műsorát:

A látássérültek mindennapjai

Hegyek között, völgyek között

mblanc

Sok szeretettel invitálunk következő klubnapunkra, amelyet 2016. szeptember 6-án, kedden délután 15:00-17:00 óra között tartunk a Maros Moziban, (Budapest, IX. u. 2., 1172).

Találkozó az Örs vezér téren 14:00-kor a kürtős kalácsosnál, vagy 14:30-14:40 között Rákoskeresztúr Városközpontban a buszmegállóban, ami az Örs vezér tér felől jön. Onnan megyünk együtt 198-as busszal pár megállót a Hősök teréig, ahol a Maros Mozi található.

A klubon vendégül látjuk Hajnalné Filipich Adrienn kolléganőnket, aki pár évvel ezelőtt megmászta a Mont Blanc csúcsát! Felejthetetlen élménybeszámolóra hívunk tehát Benneteket. Szokás szerint kérdéseiteket is feltehetitek. A harapnivaló, a beszélgetés sem marad el!

Részvételi szándékotokat minden esetben kérjük jelezzétek!
e-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com

Telefonszámaink:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre!

Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Szentendrén jártunk

A VII. kerületi lámpás csapat nyári szabadság utáni első útja Szentendrére vezetett. A jó szervezésnek köszönhetően tizenhárman vágtunk neki a több mint másfél órás hajóútnak, hogy megtekinthessünk Szentendrén egy, – a maga nemében páratlan – 70-es, 80-as éveket idéző tárgyakat felvonultató kiállítást. A Retro Design Center szinte minden kultikus tárgyat bemutatott, amely ezt a korszakot jellemezte.

Szentendre - hajókirándulás

Az első teremben játékokat láthattunk, melyek egy része bakelitból, egy része fröccsöntött műanyagból készült. Kollégánk, Susovich Erika hozott jó pár játékot, amelyet kézről-kézre adtunk, így az üvegvitrinben kiállított játékok egy részének formáját, anyagát látássérült társaink is érzékelhették. A kiállított játékok a Gazdálkodj okosan társasjátéktól, a Jáva építőelemeken át a Rubik kockáig felölelték a korszak választékát. A leghíresebb közülük a Rubik kocka lett, amely 1980-ban az Év játéka, és bekerült a New York-i Modern Művészetek Múzeumának építészeti és dizájn gyűjteményébe is.

A Lemezárugyár híres lendkerekes autói is helyet kaptak a tárlókban. A gyár a játékgyártás bázis vállalatává vált, 1956-ban már 53 féle játékot gyártottak. A gyár megszűnése után tizenöt játéknak nem selejtezték le a gyártó berendezését, de a megcélzott vásárlóréteget most már nem a gyerekek, hanem a gyűjtők jelentették.

A lábbal hajtott, kezdetben fából, később fémkarosszériával készült pedálos autók sok kisgyereknek szereztek örömet ebben az időszakban.

Egy másik tárlóban úttörő egyenruhát láthattunk. Ez is a kor emblematikus emlékei közé tartozik, hiszen a Magyar Úttörők Szövetségének gyakorlatilag minden magyar 10-14 év közötti iskolás kötelezően tagja volt.

A következő teremben a KERAVILL műszaki cikkeit láthattuk. A fa, később műanyag dobozos TV, a Sokol rádió, az orsós és kazettás magnó valamint a lemezjátszó jelentette a kor szórakoztató elektronikai cikkeit. Megjelent a Commodore 64 is, az első, otthoni használatra gyártott számítógép.

Ne hagyjuk ki a kor másik kultikus tárgyát, a Kotyogó kávéfőzőt sem! Ezt a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet gyártotta több, mint 40 éven keresztül, változatlan formában.

A kiállítás harmadik termében egy lakást láthatunk, benne a panel lakás méreteihez igazodó Varia bútorral, tárcsás telefonnal, VIVENTI ventillátorral, a szekrénysor tetején sörös doboz gyűjteménnyel, a falakon subával, nagyméretű poszterral. A konyhai részben népi tányérok díszítették a falakat. A spájzban a Bambi és Márka üdítő italok üvegjei s még sok egyéb, a korra jellemző tárgy mellett megtalálhatunk egy fontos ruhadarabot: az otthonkát. Az otthonka azt jelezte, hogy ez már a modern nő ruhái közé tartozik, a korábbi konyhai viselet, a kötény helyett.

 szentendre1

Az udvari kiállítás 25 autót mutat be: a keleti blokk országaiban gyártott autók minden típusa előfordult hazánkban. Az autókra azonban sokszor éveket kellett várni. Motorkerékpárokból és biciklikből is van választék: érdekesség a Csepel által gyártott tandem bicikli, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy a vakok is megtapasztalhassák a kerékpározás örömét. Ezt a kiállításrészt jól jellemzi egy akkori szlogen:

Akar kalandot? Vegyen Trabantot!

Az alagsorban egy autószerelő műhely és egy autósbolt is helyet kapott.

Azt hiszem, hogy sok érdekes tárgyat láttunk ebből a korszakból, volt miről beszélni a visszafelé vezető úton, egy kis kellemes barangolás és finom fagyizás közben.

Michlné Nagy Ibolya

Ismét a szelektív gyűjtésről beszélgetünk

A kép forrása: szelektalok.hu

A kép forrása: szelektalok.hu

A szeptemberi klubdélutánunk témája ismét a szelektív hulladékgyűjtés lesz. Amikor utoljára beszéltünk erről a témáról, amellett, hogy nagyon érdekes volt, nem tudtunk a végére érni. Ezt fogjuk most pótolni.

E mellett majd szóba kerülnek ismét az őszi és téli klubprogramok, még mindig nyitottak vagyunk az ötletekre, javaslatokra.

A klubdélután helyszíne a felújított Budapesti Művelődési Központ megszokott terme, a négyes metró Bikás park nevű megállójához közel. A cím: XI. kerület Etele út 55.

Dátum: 2016. szeptember 6.

A program 14,15-kor kezdődik és körülbelül 16,45-kor ér véget.

Minden kerületi látássérültet és barátunkat nagy örömmel várunk!

Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők